Kis pártok lépéshátrányban
A nagy kérdés az SZDSZ és az MDF számára továbbra is az, hogy melyikük lesz képes a "harmadik erő" pozíciójának megszerzésére. Azonban mindkét párt olyan hosszú távú politikai elkötelezettséget vállalt saját politikai oldala mellett, amelyek előre hiteltelenítik ezeket a törekvéseket, és végső soron a kétpólusú politikai berendezkedés megszilárdulását hozzák. Ezzel egyben elfogadták önnön szatellitpárt szerepüket is.
HÍR: Február 19-én az SZDSZ nevének megváltoztatásáról döntött a párt Országos Tanácsa, eszerint az új megnevezés Szabad Demokraták Szövetsége - Magyar Liberális Párt lesz. Pető Iván, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke közölte, hogy a szükséges alapszabály-módosítást a márciusi tisztújító küldöttgyűlésen fogadják majd el. Pető Iván szerint vitán felül az SZDSZ az egyetlen liberális párt ma a magyar politikai életben, ez pedig az új névben is megjelenik majd. Február végén az MDF-ben szintén felmerült a névváltoztatás ötlete, a kisebbik ellenzéki párt elnevezése MDF- Magyar Konzervatív Párt lenne.
ELEMZÉS
Miközben az MSZP és a Fidesz-MPSZ az elmúlt hónapokban az elmúlt tizenöt év hagyományos "politikájának" ostorozásával, szociális és szimbolikus ügyek kisajátításával megkezdte saját kommunikációs mozgásterének kijelölését, az SZDSZ és az MDF még nem találta meg azokat az üzeneteket, amelyekkel az urna elé szólíthatják 2006-ban a választók legalább öt százalékát.
Nemzetközi trendek
A két kisebb párt számára a nemzetközi trendek nem éppen bíztatóak: Európa pártrendszereiben jelentős átrendeződés volt megfigyelhető az elmúlt másfél évtized folyamán. A folyamat az angolszász mintájú, két nagy párt váltógazdálkodására épülő berendezkedésekhez közelíti a hagyományosan sokszínű, és elaprózódott kontinentális pártrendszereket. A kontinensen uralkodó, kellően felhígított kereszténydemokrata és szociáldemokrata ideológiák köré szerveződő néppártok mellett visszaszorulóban vannak a kisebb, magukat ideológiák vagy társadalmi bázis alapján meghatározó, markáns identitással rendelkező politikai erők. A folyamat eredményeképpen csökken a választható kormányképes alternatívák száma, még olyan, hagyományosan sokszínűnek számító országokban is, mint Olaszország.
A kis pártok politikai stratégiája
A kis pártok túlélésének két titka van. Egyrészt saját arculatuk következetes és határozott képviselete, kizárólag a megcélzott választói körre összpontosítva, és nem törődve a többség esetleges elutasításával. Másrészt a "szabad vegyértékek" megőrzése, mindenirányú koalícióképességük, vagy legalább annak látszatának fenntartása. Ez a középre manőverezés teszi lehetővé a domináns politikai táborok szimultán bírálatát, és így a proteszt-szavazatok bezsebelését. Magyarországon ez utóbbi hiánya, a nagy pártok jelentette, tömbösödés felé mutató szívóhatása, és az ötszázalékos parlamentbe kerülési küszöb teszi kérdésessé a két kisebb parlamenti párt túlélését 2006 után. Bajban van tehát az MDF és az SZDSZ is, ráadásul a "nagyok" mellett egymással is meg kell majd küzdeniük 2006-ban. Az erős, gondoskodó-osztogató állam elutasítása és a modernizációra, európaiságra építő imázs egyaránt versenytársakká teszi a két pártot. A szabaddemokraták mégis nagyobb eséllyel pályáznak a tartós parlamenti jelenlétre.
Az SZDSZ 1998 óta következetesen a városi liberális értelmiség pártjaként határozta meg magát, és lényegében mindig sikerült is megszólítania, mozgásban tartania ezt a társadalmi réteget. Az SZDSZ ráadásul ellenzékben és kormányon is sikeresen meg tudta különböztetni magát az MSZP-től. Ezt fiatalosabb, gyakran provokatívabb arculatukkal, és néhány jelképes jelentőségű üggyel tudták elérni.
Ezzel szemben az MDF-nek a 2002-ig tartó közös kormányzás és az azt követő Fidesszel közös listás indulás sem kedvezett. A rendszerváltás legnagyobb pártja nem tudott lépést tartani a fiatal demokraták kommunikációs kezdeményezőkészségével, és nem tudott könnyen azonosítható, önálló arculatot építeni magának, így nem egyértelmű a választóknak: miben különbözik egy MDF-re leadott szavazat a Fideszt támogató voksoktól.
A jelenlegi parlamenti ciklus folyamán az MDF kommunikációja vegyes képet mutat. A "Normális Magyarország" mérsékelt konzervatív programja ígéretes kisérlet a minőségi megkülönböztetésre a Fidesztől, azonban a párt jelenlegi helyzete szükségessé teszi megosztó, figyelemfelkeltő üzenetek, állásfoglalások bevetését is, amely nehezen egyeztethető össze a mérsékelt arculati elemekkel. Az MDF újrafogalmazott jobboldali identitásának erősítése mellett a politikai középen is kivetette hálóját: időről időre közös szempontrendszer alapján egyszerre bírálja az MSZP-t és a Fideszt. A Fórum helyzetét nehezíti, hogy választóinak jelentős részét az Antall-korszakból örökölte, ezek a csoportok pedig határozott nemzeti-jobboldali politikát várnak el a párttól, és minden visszafogottabb, harmadikutas megoldást a gyengeség jeleként, a jelenlegi kormánypártokkal való együttműködésként értékelnek. Ezeket a véleményeket a Fidesz kommunikációja és a kontroll alatt tartott jobboldali sajtó rendre fel is erősíti, mint történt az a Lezsák Sándorhoz kapcsolódó Lakitelek Munkacsoport kiszakadása kapcsán is.
A kis pártok esélyei
A két valamikori meghatározó rendszerváltó erő közül az SZDSZ sikerességét valószínűsíti a nagyobbik kormánypárt stratégiája. Ellentétben a Fidesszel, az MSZP stratégiái feltehetően az SZDSZ hosszú távú továbbélésében érdekeltek, hiszen azzal könnyen elveszíthetnék többségüket, megismételve 1998-at, ahol az MSZP "hozta a formáját", és az SZDSZ drámai gyengülése vezetett a jobboldali győzelemhez. A kormányalakítást szocialista szemszögből nézve 2002-ben is az SZDSZ eredményes szereplése (illetve a MIÉP kihullása) döntötte el.
A liberálisok azonban nem alhatnak nyugodtan. Gyurcsány Ferenc kormányra kerülése olyan helyzetet okozott, ahol az MSZP elkezdte egymás után kisajátítani azokat a témákat, amelyek korábban egyértelműen az SZDSZ-hez kapcsolódtak (ügynök-ügy, adócsökkentés). Emellett az új, lendületesebb kormányfői imázs és szerepfelfogás sem kedvez a kisebbik koalíciós pártnak, amely újabb sarkos liberális üzenetek megfogalmazásával, és névváltoztatással igyekszik megkülönböztetni magát (drogkérdés, melegek jogai, "a magyar liberális párt") koalíciós partnerétől. Demszky Gábor népszerűségének majd egy éve tartó mélyrepülése, és a szabaddemokrata minisztériumok gyenge kommunikációs teljesítménye egyaránt kedvezőtlenül hatnak a pártra. Kuncze Gábor pártelnök már kizárta a közös lista állítását az MSZP-vel, ugyanakkor elvetette a centrumpozíció meghódításának gondolatát is. Aki az SZDSZ-re szavaz, az a jelenlegi kormánykoalíció fennmaradását támogatja. A hátralevő időszakban a liberálisok megpróbálják majd megkeresni azokat a kormányzati részterületeket, ahol sikereket mutathatnak fel, és felvetik azokat az érzelmi azonosulást kínáló kérdéseket is, amelyek miatt a választók a liberális nézetek erősödésére szavaznának a szociáldemokratákkal szemben.
Az MDF ennél is nehezebb helyzetben van. A mai magyar politika nem kedvez az árnyalt és visszafogott álláspontoknak: a mérsékeltség és visszafogottság markáns megjelenítése fából vaskarika. Szintén szűkíti a párt mozgásterét, hogy az SZDSZ-hez hasonlóan előre kizárta az együttműködést a másik oldallal ("a Fórum balra zárt"). Az MDF egyetlen esélye továbbra is népszerű elnöke. Dávid Ibolya személye és elfogadottsága megadhatja pártja üzeneteinek azt a súlyt, amit a radikalizmusról való lemondás miatt nélkülözni kénytelenek.
