Ügynöklisták az Interneten
2005-03-10
Február 11-én a Political Capital Institute internetes honlapján közzé tette azt a 19 névből álló listát, melyet az eddig ismerté vált ügynökök és hálózati személyek nevéből állított össze. A Political Capital ezzel az akcióval akarta felhívni a figyelmet arra, hogy 15 évvel a rendszerváltás után még mindig nem lehet jogszerűen megismerni az egykori ügynökök, kémelhárítók, és beszervezők teljes listáját. Február 14-én az elmúlt 15 évben a kiszivárogtatások révén összeállított "politikai" ügynöknévsort felváltotta a tudományos kutatások eddigi eredményeit összegző "történészi lista", amely különbséget tett az előző rendszer különböző felelősségű szereplői között. Február 26-án egy ismeretlen személy vagy szervezet Szakértő '90 néven egy ingyenes amerikai tárhelyre feltett egy ügynöklistát, amely állítása szerint megegyezik a rendszerváltás idején Németh Miklós volt miniszterelnök által Antall József néhai miniszterelnöknek átadott listával. A 219 nevet tartalmazó listán a helyi és az országos média személyiségei, a kulturális és politikai élet szereplői, valamint egyházi személyek neve szerepelt.
Háttér:
Február 11-én a Political Capital Institute internetes honlapján közzé tette azt a 19 névből álló listát, melyet az eddig ismerté vált ügynökök és hálózati személyek nevéből állított össze. A Political Capital ezzel az akcióval akarta felhívni a figyelmet arra, hogy 15 évvel a rendszerváltás után még mindig nem lehet jogszerűen megismerni az egykori ügynökök, kémelhárítók, és beszervezők teljes listáját. Február 14-én az elmúlt 15 évben a kiszivárogtatások révén összeállított "politikai" ügynöknévsort felváltotta a tudományos kutatások eddigi eredményeit összegző "történészi lista", amely különbséget tett az előző rendszer különböző felelősségű szereplői között. Február 26-án egy ismeretlen személy vagy szervezet Szakértő '90 néven egy ingyenes amerikai tárhelyre feltett egy ügynöklistát, amely állítása szerint megegyezik a rendszerváltás idején Németh Miklós volt miniszterelnök által Antall József néhai miniszterelnöknek átadott listával. A 219 nevet tartalmazó listán a helyi és az országos média személyiségei, a kulturális és politikai élet szereplői, valamint egyházi személyek neve szerepelt. A Szakértő '90 által megjelentett lista éles politikai vitát generált. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlésben gyalázatosnak nevezte az ügynöklisták kapcsán felmerülő politikai vádakat, Horn Gyula, volt miniszterelnök pedig azt nyilatkozta az Index internetes újságnak, hogy tizenöt éve nem látott ilyen aljasságot. Demeter Ervin, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője szerint az új lista célja az, hogy elterelje a figyelmet a gazdatüntetésről. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára elmondta: nem tudja elfogadni, hogy az egyházi beszervezettek nevét felfedjék. A rendőrség személyes adatokkal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Szakértő '90 listájával kapcsolatban. Március 4-én a hvg.hu internetes portál hozta nyilvánosságra a valamikori III/III-as csoportfőnökség tisztjeinek névsorát. Szakértők szerint a lista hiteles, noha nem teljes. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár szerint a hvg.hu által megjelentetett lista nem sért államtitkokat, és a mai nemzetbiztonsági szolgálatok működését sem veszélyezteti. Március 2-án a Political Capital egy több mint ezer nevet tartalmazó ügynöklistát adott át Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak, egyben kérte az ombudsman állásfoglalását a lista nyilvánosságra hozatalának lehetőségeit illetően. A Political Capital listáját szakértők bevonásával korábban már publikált forrásokból állították össze. Péterfalvi Attila a listát a sajtó nyilvánossága előtt bezúzta, mondván, hogy az állásfoglalás kialakításához nincs szüksége a nevekre. Az adatvédelmi biztos március 8-án kiadott állásfoglalásában leszögezte: a tudományos kutatás során feltárt személyes adatokat akkor publikálhatják, ha az érintettek ahhoz hozzájárulásukat adják, illetve ha a kutatási eredmények bemutatásához az szükséges. A korábban jogszerűen nyilvánosságra hozott személyes adatok ugyancsak nyilvánossá tehetőek. Péterfalvi Attila ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a közszereplő meghatározására és az adatokra vonatkozó szabályozás hiányos, ezért a személyes adatok védelméhez fűződő jogok sérülhetnek. Az adatvédelmi biztos közölte: a nem közszereplők, illetve az állambiztonsági szervek munkáját nem hivatásos alkalmazottként segítők esetében az adatok nyilvánosságra hozatala nem törvényes. A Political Capital március 9-én közleményben tudatta, hogy álláspontja szerint a birtokában lévő, az elmúlt 15 év történészi kutatásait összegző lista eleget tesz az adatvédelmi biztos állásfoglalásában foglalt követelményeknek, így az közzétehető. A Political Capital megállapodást kötött a Schmidt Mária vezette XX. Század Intézettel és a Rainer M. János vezette '56-os Intézettel, hogy a kutatóintézetek befogadják a listát további kutatások céljából. A listát a Political Capital a két intézet szakmai véleményének ismeretében teszi közzé.
Összefoglalás:
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát bíráló vélemények
Kapitális politikai blöff és haszonlesés, orbitális ingyenreklám a Political Capital úgynevezett ügynöklistája. Egyes újságírók által a népi, polgári ellenállás jogaként beharangozott törvénysértő műbalhé - a kenyeret és cirkuszt e századi, honi megfelelője. Némelyek nem tudják, mivel szórakoznak, mások nagyon is jól tudják. Gyakorló jogászként cinikusan mondhatnám, hogy a besúgó- és ügynökmizéria egy dologra jó lesz: általa az ügyvédnyomor felszámolható. [...]
(Kolláth György: Menjünk le kutyába? Magyar Hírlap, 2005. február 15.)
[...] Ám félő, hogy bármilyen lista is kerül nyilvánosságra, mi továbbra sem látunk tisztán. Csak tükör által. Homályosan.
(Szerkesztőségi vélemény: Töredékes tudás. Heti Válasz, 2005. február 17.)
[...] A "múlt megismerése", a pártállami rendszer mibenlétének feltárása jogos igény, de nem egyes személyek múltjának, hanem a közösség múltjának megismerését jelenti. Ehhez nem a Belügyminisztériummal egykor együttműködő házmesterek, személyzetisek és más hálózati személyek kilétének közzétételére van szükség, hanem hogy kutató történészek a rendszer működését elemezzék. A hatályos szabályozás lehetővé teszi a kutatást, és a kutatók belátására, ízlésére és tapintatára bízza, hogy az egyes személyek szerepéből azt publikálják, ami a folyamatok és összefüggések megértéséhez elengedhetetlen, miközben egyébként anonimizálva ismertetik a tudomásukra jutott tényeket. [...]
(Bauer Tamás: Ügynöklicit. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Adjunk-e igazat Boross Péter volt miniszterelnöknek, aki szerint a névsoroknak a szemétkosárban a helyük, mert csakis jogilag rendezett eljárásban lehet ilyen súlyú váddal kiszolgáltatni valakit a nyilvánosságnak? Vagy engedelmeskedjünk szakmánk alapszabályának, amely szerint mindazt, ami meggyőződésünk szerint fontos és az emberek elé tárható, azt éppen mi végképp nem zárhatjuk el előlük? Egy sor névnél ráadásul ellenállhatatlanul tör rá az emberre a megvilágosító aha-élmény. Tisztátalan ügyben nincs tiszta válasz. Ha a névsort - benne egy sor püspök, vezető egyházi méltóság és jó néhány újságíró, művész, közéleti szereplő - közöljük, biztos, hogy számtalan méltatlan helyzetet is előidézünk. Nem tudunk helytállni minden egyes névért, pláne az egész listáért. [...]
(Nagy N. Péter: A ránk omló történelem. Népszabadság, 2005. február 28.)
[...] Ennek az ügynöklistázásnak, így, nem sok értelme van. A rendszerváltás óta keringtek hírek arról a háromperhármas listáról, amelyet Németh Miklós azért mutatott meg Antall Józsefnek, hogy lehűtse vele a kormányfő rendszerváltó hevületét. Szombaton ismeretlenek állítólag ezt tették fel egy internetes oldalra. Hogy a lista valódi-e vagy hamisítvány, nem tudjuk: Németh Miklós ismét minden médiumot elhajtott, amely arról faggatta volna, hogy felelős állami tisztségviselőként milyen mókákat űzött anno. [...]
"A Lista" nem létezik: világos, hogy valakik kedvükre mazsoláztak a rendszerváltáskori, körülbelül tízezer aktív hálózati személyből. Túl sok az egyházi személy, túl kevés az újságíró, más szakmák hiányoznak. A listamacherek azt legalább elkerülték, amibe a lengyel lajstromot nyilvánosságra segítő Wildstein beleesett, akinél csak a nevek szerepeltek. A magyarok beazonosíthatóak. De tudjuk-e, ki az, akit megkörnyékeztek, de ellenállt, ki az, aki pár érdektelen jelentést adott, és ki nyomta fel a fél utcát? [...]
(Varró Szilvia: Fától az erdőt. Népszabadság, 2005. március 1.)
[...] Nem vitás, hogy a Szakértő'90 ügynöklistája a mai törvények alapján nem hozható nyilvánosságra, ebben egyet kell érteni az adatvédelmi biztossal. Nem vitás az sem, hogy teret kell adni a társadalom nyilvánosság és az egykori megfigyeltek információs igényének. A kérdés csak az, hogy meg lehet-e mindezt jogszabályban is fogalmazni, ráadásul úgy, hogy a hasonló névsorok által okozott botrányoknak is elejét vegyék. [...]
(Simon Zoltán: Szelek szárnyán. Népszava, 2005. március 1.)
[...] Nem tudhatjuk, hiteles-e a névsor (ha netán az volna is, erősen szelektált és töredékes), azt azonban tudhatjuk, hogy hazai internetezők rejtélyes gondolatátvitellel már napokkal korábban tudták, mi fog történni vasárnap az óceánon túl. A kötelező "Cui prodest?" kérdés feltételekor tehát sokfelé lehet tapogatózni, egy azonban bizonyos (már persze ha eltekintünk a világ-összeesküvési teóriáktól): bárkinek is állt érdekében az újabb csepegtetett lista, az az érdek keményen belpolitikai. [...]
(Csontos János: Személyes ellenségek. Magyar Nemzet, 2005. március 2.)
[...] Újvári Miklós kollégám jófajta polgári engedetlenségnek írja le a névtelen Szakértő 90 tettét, aki egy bizonyos ügynöklistát föltett az internetre, talán azt, amelyet Németh Miklós adott át Antall Józsefnek. Nekem az erkölcsi lincs kifejezés jutott eszembe.
Voltaképpen a lincselés is polgári engedetlenség, a bosszúra szomjas tömeg szokta volt így kifejezni a régi Amerikában nemtetszését a bűnüldöző szervek munkája iránt. Ha úgy vélték, hogy az illető bűnös, s a bíróság fölmentette, elkapták, és fölkötötték az első fára, így szolgáltatván igazságot. Ezt a józan polgári közvélemény önbíráskodásnak nevezte s mélyen elítélte, mert úgy vélte, a hivatalos igazságszolgáltatás, bármilyen lassú és tökéletlen, jobb megoldás a lincselésnél. Pedig a tömeg sokszor valódi bűnöst talált s ítélt el, aki esetleg csak azért úszta volna meg, mert a bűnüldözők nem tudták rábizonyítani tettét. Ám bizony előfordult nemegyszer, hogy tévedtek, s látszat alapján ítéltek és akasztottak - ártatlanokat. Az igazságszolgáltatás egyik legáltalánosabb alapelvét sértették meg ezzel: az ártatlanság vélelmét.
Szakértő 90 az erkölcsi ártatlanság vélelmének - szerintem a jogihoz hasonlóan fontos - elvét sértette meg. [...]
(Szále László: A névtelen névsora. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
A hét végén nyilvánosságra került "ügynöklista" felzaklatta a magyar társadalmat. Széles körben jogos felháborodást váltott ki, mert lényegében egy tizenöt éve egyértelműen rossz szándékkal összeállított listát tettek közzé, ráadásul megcsonkítva és minden kritika nélkül. [...]
Az iratok minden jellegű publikálásánál, esetleges internetre való vitelénél viszont rendkívül óvatosan kell eljárni. Minden megfigyelt személy - sőt, minden beszervezett ügynök - magánéletére vonatkozó, illetve szenzitív összes adatát feltétlenül és gondosan törölni kell. Különben visszájára fordul a törvényben elérni kívánt cél, és a törvénytelenül, titokban megszerzett privát valamint szenzitív információk most nyilvánosan okoznak kárt az áldozatoknak! Torznak és felháborítónak tartom ugyanis, hogy a diskurzus teljesen eltolódott néhányezer titkosszolga és néhánytízezer ügynök felfedésének állítólagosan "káros" társadalmi következményei irányába, és alig esik szó az áldozatok százezreiről, akik a legkülönbözőbb joghátrányokat szenvedték négy évtizeden át a megfigyelés és üldöztetés miatt. [...]
(Demszky Gábor: Zárjuk le a rendszerváltást! Népszava, 2005. március 3.)
[...] Van valami megdöbbentő abban, amit Majtényi László volt adatvédelmi biztos mondott az egyik rádióban: az ügynöklisták és az adatvédelem helyzete Magyarországon - a III. Köztársaság csődje. Szerinte a hatalom birtokosainak sem lenne szabad többet tudniuk ügynökkérdésben, mint az egyszerű állampolgárnak. A III. Köztársaság csődje - hátborzongató, ám nagyon is jellemző minősítés, ráadásul egy olyan embertől, akit azért illik nagyon is komolyan venni, mert hosszú évek alatt megtanulhattuk: azon kevesek közé tartozik, akik nem szoktak összevissza beszélni, csak azért, hogy a nevük a nyilvánosságban forogjon. [...]
(Friss Róbert: Csendcsőd. Népszabadság, 2005. március 4.)
[...] De ez mit sem változtat azon, hogy az egyházak a magyar társadalom nagyobbik részével együtt nem a haszonélvezői, hanem az elszenvedői voltak a kommunista diktatúrának. Ahogy a mostani "múltfeltárás" során is ki vannak téve az ilyen "Szakértő '90"-féle provokációknak, "nem teljesen légből kapott" lejáratási akcióknak, a politikai méregkeverők manipulációinak. [...]
(Ugró Miklós: Svindler listája. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)
[...] Abban a névsorban, amelyen már majdnem egy hete csámcsoghat az országnak az a része, amely akar, sok ismerős név szerepel. Olyanok, akikről az utóbbi évtizedekben gyakorta lehetett olvasni, s akiket sokszor lehetett látni-hallani rádióban-tévében. Jónéhány nevet meg nem ismerhet a nagyközönség, csak a szűkebb környezete. [...]
Az a lista emberekről, sorsokról szól. Életeket változtathat meg. De nem tudhatjuk, honnan származik, ki gondolta úgy, hogy itt az ideje nyilvánossá tenni, s immár arra sem kaphatunk választ, hogy egykor felelős politikusok milyen viszonyban voltak vele. [...]
(Sebes György: Lista. Népszava, 2005. március 5.)
Óriási felzúdulást keltenek a másfél évtizedes késéssel nyilvánosságra hozott, hiányos és ellenőrizhetetlen, nyilvánvalóan manipulált ügynöklisták. A felsorolt nevek közül az egyházi személyeké mellett a besúgónak bélyegzett humán értelmiségiekét jegyzi meg a közvélemény, hiszen a titokzatos kezek olyan emberekről "rántják le a leplet", akik újságíróként, íróként, közéleti személyiségként éltek és működtek, és a nyilvánosság munkájuk szerves része, egzisztenciájuk alapvető eleme volt. [...]
(Pelle János: Áldozatok és haszonélvezők. Magyar Hírlap, 2005. március 5.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát támogató vélemények
[...] Biztató jel, hogy az ígéret szerint a lista bővülni fog. Az adatvédelmi biztosnak viszont már így is túl hosszú, de Magyarországon az információ szabadsága általában is vesztésre áll az adatvédelemmel szemben. Mindennek nem kellene így történnie, ha a parlament képes lenne végre megfelelő törvényt hozni. [...]
A háttérben pedig dolgoznak azok az ügynökből a politikai és még inkább a gazdasági elitbe emelkedett szereplők, akik szeretnék titokban tartani múltjukat. Egyelőre erősebbnek bizonyulnak egy kormányfői ígéretnél. Maradnak tehát a kisipari módszerek.
(Szerkesztőségi álláspont: Kisipari módszerek. Magyar Hírlap, 2005. február 12.)
[...] A szóban forgó lista mégis jó lehet egy dologra: megint felhívja a figyelmet arra a hovatovább közröhej és közfelháborodás tárgyát képező permanens botrányra, amit az egykori pártállami díszvirágok másodburjánzása okoz a társadalomban és a politikai közéletben. Az egyik fontos szakmai kutatóintézet vezetője máris kilátásba helyezte egy nagyságrenddel terjedelmesebb ügynöklista közeljövőbeli nyilvánosságra hozatalát. Legfőbb ideje, mondhatjuk erre, hozzátéve egy másik öreg igazságot: jobb későn, mint soha.
(Ludwig Emil: Kis magyar lista. Magyar Nemzet, 2005. február 14.)
[...] Kolláth nem mulasztja el, hogy szóban és írásban is azzal riogasson, az iratnyilvánosság szorgalmazói büntetőjogi felelősségre vonást akarnak. Sajátos, hogy éppen ő az, aki jogi végzettsége ellenére folyamatosan összekeveri a bűn és a bűncselekmény fogalmát. Előbbi morális, utóbbi büntetőjogi kategória. Nyilvánvaló, hogy általános büntetőjogi felelősségvonásra nincs mód, ezt nem is kívánja senki az iratnyilvánosságot szorgalmazók közül, tekintettel arra a közmegegyezésre, amely a rendszerváltáskor a régi és az új hatalmi elit között született. Elhazudni azonban nem kellene, hogy a Kádár-rendszer akasztófák árnyékában fogant, és csak az állampolgárait megnyomorító rendőrállam fenntartása árán volt életképes. [...]
(Ungváry Krisztián: Kolláth és az ügynöknyilvánosság. Magyar Hírlap, 2005. február 19.)
[...] Ha viszont az állambiztonsági szolgálat (és elődszervei) közfeladatot látott el, akkor ebből következően a közreműködők neve és beosztása a hatályos magyar törvények szerint nem személyes, hanem közérdekű adat. Ezeket minden szerv köteles kiadni, ezeket bárki, bárhol, bármilyen formában nyilvánosságra hozhatja. Az "ügynöklista" közzététele tehát sem az alkotmánynak, sem az adatvédelmi törvénynek nem mond ellent. [...]
(Varga László: Lelkünk rosszabbik fele. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Nekem mindegy, kié ez a partizánakció, de van benne valami polgári engedetlenség, valami punk fatalizmus. Ahogyan Bronislaw Wildstein újságíró tette a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének fénymásolójánál. Kedves Szakértő 90, önt, meglehet, elítélik, ha elkapják, mert személyiségi jogokat sértett, és az is biztos, hogy ha nem körültekintően járt el, meg kell majd követnie azokat, akik indokolatlanul szerepelnek a listáján. De én bízom benne, hogy tényleg szakértő, és vakmerő tettével utólag eleget tett Antall József egykori felszólításának.
(Újvári Miklós: Megkésett forradalom. Magyar Hírlap, 2005. február 28.)
[...] A püspökök, egyházi főemberek többségének masszív hallgatása, újabb vádja, hogy az ügynöklista az egyházak elleni aljas támadás vagy régi védekezésük pedig, miszerint "csak Istennek tartoznak számadással", már olyan erkölcstelenségi mélységekbe ereszkedik, ahová normális ésszel nem lehet követni őket, mert ha követem, hát biztosan belezavarodom, mit is jelent a hit, a vallás. Szerintem többek között azt, hogy Isten valamennyiünkben él, egy-egy parányi része vagyunk, ha tehát a bűneinkről hallgatunk, maszatolunk, Őt magát szennyezzük be. [...]
(R. Székely Julianna: A jellem próbája. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát bíráló vélemények
Kapitális politikai blöff és haszonlesés, orbitális ingyenreklám a Political Capital úgynevezett ügynöklistája. Egyes újságírók által a népi, polgári ellenállás jogaként beharangozott törvénysértő műbalhé - a kenyeret és cirkuszt e századi, honi megfelelője. Némelyek nem tudják, mivel szórakoznak, mások nagyon is jól tudják. Gyakorló jogászként cinikusan mondhatnám, hogy a besúgó- és ügynökmizéria egy dologra jó lesz: általa az ügyvédnyomor felszámolható. [...]
(Kolláth György: Menjünk le kutyába? Magyar Hírlap, 2005. február 15.)
[...] Ám félő, hogy bármilyen lista is kerül nyilvánosságra, mi továbbra sem látunk tisztán. Csak tükör által. Homályosan.
(Szerkesztőségi vélemény: Töredékes tudás. Heti Válasz, 2005. február 17.)
[...] A "múlt megismerése", a pártállami rendszer mibenlétének feltárása jogos igény, de nem egyes személyek múltjának, hanem a közösség múltjának megismerését jelenti. Ehhez nem a Belügyminisztériummal egykor együttműködő házmesterek, személyzetisek és más hálózati személyek kilétének közzétételére van szükség, hanem hogy kutató történészek a rendszer működését elemezzék. A hatályos szabályozás lehetővé teszi a kutatást, és a kutatók belátására, ízlésére és tapintatára bízza, hogy az egyes személyek szerepéből azt publikálják, ami a folyamatok és összefüggések megértéséhez elengedhetetlen, miközben egyébként anonimizálva ismertetik a tudomásukra jutott tényeket. [...]
(Bauer Tamás: Ügynöklicit. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Adjunk-e igazat Boross Péter volt miniszterelnöknek, aki szerint a névsoroknak a szemétkosárban a helyük, mert csakis jogilag rendezett eljárásban lehet ilyen súlyú váddal kiszolgáltatni valakit a nyilvánosságnak? Vagy engedelmeskedjünk szakmánk alapszabályának, amely szerint mindazt, ami meggyőződésünk szerint fontos és az emberek elé tárható, azt éppen mi végképp nem zárhatjuk el előlük? Egy sor névnél ráadásul ellenállhatatlanul tör rá az emberre a megvilágosító aha-élmény. Tisztátalan ügyben nincs tiszta válasz. Ha a névsort - benne egy sor püspök, vezető egyházi méltóság és jó néhány újságíró, művész, közéleti szereplő - közöljük, biztos, hogy számtalan méltatlan helyzetet is előidézünk. Nem tudunk helytállni minden egyes névért, pláne az egész listáért. [...]
(Nagy N. Péter: A ránk omló történelem. Népszabadság, 2005. február 28.)
[...] Ennek az ügynöklistázásnak, így, nem sok értelme van. A rendszerváltás óta keringtek hírek arról a háromperhármas listáról, amelyet Németh Miklós azért mutatott meg Antall Józsefnek, hogy lehűtse vele a kormányfő rendszerváltó hevületét. Szombaton ismeretlenek állítólag ezt tették fel egy internetes oldalra. Hogy a lista valódi-e vagy hamisítvány, nem tudjuk: Németh Miklós ismét minden médiumot elhajtott, amely arról faggatta volna, hogy felelős állami tisztségviselőként milyen mókákat űzött anno. [...]
"A Lista" nem létezik: világos, hogy valakik kedvükre mazsoláztak a rendszerváltáskori, körülbelül tízezer aktív hálózati személyből. Túl sok az egyházi személy, túl kevés az újságíró, más szakmák hiányoznak. A listamacherek azt legalább elkerülték, amibe a lengyel lajstromot nyilvánosságra segítő Wildstein beleesett, akinél csak a nevek szerepeltek. A magyarok beazonosíthatóak. De tudjuk-e, ki az, akit megkörnyékeztek, de ellenállt, ki az, aki pár érdektelen jelentést adott, és ki nyomta fel a fél utcát? [...]
(Varró Szilvia: Fától az erdőt. Népszabadság, 2005. március 1.)
[...] Nem vitás, hogy a Szakértő'90 ügynöklistája a mai törvények alapján nem hozható nyilvánosságra, ebben egyet kell érteni az adatvédelmi biztossal. Nem vitás az sem, hogy teret kell adni a társadalom nyilvánosság és az egykori megfigyeltek információs igényének. A kérdés csak az, hogy meg lehet-e mindezt jogszabályban is fogalmazni, ráadásul úgy, hogy a hasonló névsorok által okozott botrányoknak is elejét vegyék. [...]
(Simon Zoltán: Szelek szárnyán. Népszava, 2005. március 1.)
[...] Nem tudhatjuk, hiteles-e a névsor (ha netán az volna is, erősen szelektált és töredékes), azt azonban tudhatjuk, hogy hazai internetezők rejtélyes gondolatátvitellel már napokkal korábban tudták, mi fog történni vasárnap az óceánon túl. A kötelező "Cui prodest?" kérdés feltételekor tehát sokfelé lehet tapogatózni, egy azonban bizonyos (már persze ha eltekintünk a világ-összeesküvési teóriáktól): bárkinek is állt érdekében az újabb csepegtetett lista, az az érdek keményen belpolitikai. [...]
(Csontos János: Személyes ellenségek. Magyar Nemzet, 2005. március 2.)
[...] Újvári Miklós kollégám jófajta polgári engedetlenségnek írja le a névtelen Szakértő 90 tettét, aki egy bizonyos ügynöklistát föltett az internetre, talán azt, amelyet Németh Miklós adott át Antall Józsefnek. Nekem az erkölcsi lincs kifejezés jutott eszembe.
Voltaképpen a lincselés is polgári engedetlenség, a bosszúra szomjas tömeg szokta volt így kifejezni a régi Amerikában nemtetszését a bűnüldöző szervek munkája iránt. Ha úgy vélték, hogy az illető bűnös, s a bíróság fölmentette, elkapták, és fölkötötték az első fára, így szolgáltatván igazságot. Ezt a józan polgári közvélemény önbíráskodásnak nevezte s mélyen elítélte, mert úgy vélte, a hivatalos igazságszolgáltatás, bármilyen lassú és tökéletlen, jobb megoldás a lincselésnél. Pedig a tömeg sokszor valódi bűnöst talált s ítélt el, aki esetleg csak azért úszta volna meg, mert a bűnüldözők nem tudták rábizonyítani tettét. Ám bizony előfordult nemegyszer, hogy tévedtek, s látszat alapján ítéltek és akasztottak - ártatlanokat. Az igazságszolgáltatás egyik legáltalánosabb alapelvét sértették meg ezzel: az ártatlanság vélelmét.
Szakértő 90 az erkölcsi ártatlanság vélelmének - szerintem a jogihoz hasonlóan fontos - elvét sértette meg. [...]
(Szále László: A névtelen névsora. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
A hét végén nyilvánosságra került "ügynöklista" felzaklatta a magyar társadalmat. Széles körben jogos felháborodást váltott ki, mert lényegében egy tizenöt éve egyértelműen rossz szándékkal összeállított listát tettek közzé, ráadásul megcsonkítva és minden kritika nélkül. [...]
Az iratok minden jellegű publikálásánál, esetleges internetre való vitelénél viszont rendkívül óvatosan kell eljárni. Minden megfigyelt személy - sőt, minden beszervezett ügynök - magánéletére vonatkozó, illetve szenzitív összes adatát feltétlenül és gondosan törölni kell. Különben visszájára fordul a törvényben elérni kívánt cél, és a törvénytelenül, titokban megszerzett privát valamint szenzitív információk most nyilvánosan okoznak kárt az áldozatoknak! Torznak és felháborítónak tartom ugyanis, hogy a diskurzus teljesen eltolódott néhányezer titkosszolga és néhánytízezer ügynök felfedésének állítólagosan "káros" társadalmi következményei irányába, és alig esik szó az áldozatok százezreiről, akik a legkülönbözőbb joghátrányokat szenvedték négy évtizeden át a megfigyelés és üldöztetés miatt. [...]
(Demszky Gábor: Zárjuk le a rendszerváltást! Népszava, 2005. március 3.)
[...] Van valami megdöbbentő abban, amit Majtényi László volt adatvédelmi biztos mondott az egyik rádióban: az ügynöklisták és az adatvédelem helyzete Magyarországon - a III. Köztársaság csődje. Szerinte a hatalom birtokosainak sem lenne szabad többet tudniuk ügynökkérdésben, mint az egyszerű állampolgárnak. A III. Köztársaság csődje - hátborzongató, ám nagyon is jellemző minősítés, ráadásul egy olyan embertől, akit azért illik nagyon is komolyan venni, mert hosszú évek alatt megtanulhattuk: azon kevesek közé tartozik, akik nem szoktak összevissza beszélni, csak azért, hogy a nevük a nyilvánosságban forogjon. [...]
(Friss Róbert: Csendcsőd. Népszabadság, 2005. március 4.)
[...] De ez mit sem változtat azon, hogy az egyházak a magyar társadalom nagyobbik részével együtt nem a haszonélvezői, hanem az elszenvedői voltak a kommunista diktatúrának. Ahogy a mostani "múltfeltárás" során is ki vannak téve az ilyen "Szakértő '90"-féle provokációknak, "nem teljesen légből kapott" lejáratási akcióknak, a politikai méregkeverők manipulációinak. [...]
(Ugró Miklós: Svindler listája. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)
[...] Abban a névsorban, amelyen már majdnem egy hete csámcsoghat az országnak az a része, amely akar, sok ismerős név szerepel. Olyanok, akikről az utóbbi évtizedekben gyakorta lehetett olvasni, s akiket sokszor lehetett látni-hallani rádióban-tévében. Jónéhány nevet meg nem ismerhet a nagyközönség, csak a szűkebb környezete. [...]
Az a lista emberekről, sorsokról szól. Életeket változtathat meg. De nem tudhatjuk, honnan származik, ki gondolta úgy, hogy itt az ideje nyilvánossá tenni, s immár arra sem kaphatunk választ, hogy egykor felelős politikusok milyen viszonyban voltak vele. [...]
(Sebes György: Lista. Népszava, 2005. március 5.)
Óriási felzúdulást keltenek a másfél évtizedes késéssel nyilvánosságra hozott, hiányos és ellenőrizhetetlen, nyilvánvalóan manipulált ügynöklisták. A felsorolt nevek közül az egyházi személyeké mellett a besúgónak bélyegzett humán értelmiségiekét jegyzi meg a közvélemény, hiszen a titokzatos kezek olyan emberekről "rántják le a leplet", akik újságíróként, íróként, közéleti személyiségként éltek és működtek, és a nyilvánosság munkájuk szerves része, egzisztenciájuk alapvető eleme volt. [...]
(Pelle János: Áldozatok és haszonélvezők. Magyar Hírlap, 2005. március 5.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát támogató vélemények
[...] Biztató jel, hogy az ígéret szerint a lista bővülni fog. Az adatvédelmi biztosnak viszont már így is túl hosszú, de Magyarországon az információ szabadsága általában is vesztésre áll az adatvédelemmel szemben. Mindennek nem kellene így történnie, ha a parlament képes lenne végre megfelelő törvényt hozni. [...]
A háttérben pedig dolgoznak azok az ügynökből a politikai és még inkább a gazdasági elitbe emelkedett szereplők, akik szeretnék titokban tartani múltjukat. Egyelőre erősebbnek bizonyulnak egy kormányfői ígéretnél. Maradnak tehát a kisipari módszerek.
(Szerkesztőségi álláspont: Kisipari módszerek. Magyar Hírlap, 2005. február 12.)
[...] A szóban forgó lista mégis jó lehet egy dologra: megint felhívja a figyelmet arra a hovatovább közröhej és közfelháborodás tárgyát képező permanens botrányra, amit az egykori pártállami díszvirágok másodburjánzása okoz a társadalomban és a politikai közéletben. Az egyik fontos szakmai kutatóintézet vezetője máris kilátásba helyezte egy nagyságrenddel terjedelmesebb ügynöklista közeljövőbeli nyilvánosságra hozatalát. Legfőbb ideje, mondhatjuk erre, hozzátéve egy másik öreg igazságot: jobb későn, mint soha.
(Ludwig Emil: Kis magyar lista. Magyar Nemzet, 2005. február 14.)
[...] Kolláth nem mulasztja el, hogy szóban és írásban is azzal riogasson, az iratnyilvánosság szorgalmazói büntetőjogi felelősségre vonást akarnak. Sajátos, hogy éppen ő az, aki jogi végzettsége ellenére folyamatosan összekeveri a bűn és a bűncselekmény fogalmát. Előbbi morális, utóbbi büntetőjogi kategória. Nyilvánvaló, hogy általános büntetőjogi felelősségvonásra nincs mód, ezt nem is kívánja senki az iratnyilvánosságot szorgalmazók közül, tekintettel arra a közmegegyezésre, amely a rendszerváltáskor a régi és az új hatalmi elit között született. Elhazudni azonban nem kellene, hogy a Kádár-rendszer akasztófák árnyékában fogant, és csak az állampolgárait megnyomorító rendőrállam fenntartása árán volt életképes. [...]
(Ungváry Krisztián: Kolláth és az ügynöknyilvánosság. Magyar Hírlap, 2005. február 19.)
[...] Ha viszont az állambiztonsági szolgálat (és elődszervei) közfeladatot látott el, akkor ebből következően a közreműködők neve és beosztása a hatályos magyar törvények szerint nem személyes, hanem közérdekű adat. Ezeket minden szerv köteles kiadni, ezeket bárki, bárhol, bármilyen formában nyilvánosságra hozhatja. Az "ügynöklista" közzététele tehát sem az alkotmánynak, sem az adatvédelmi törvénynek nem mond ellent. [...]
(Varga László: Lelkünk rosszabbik fele. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Nekem mindegy, kié ez a partizánakció, de van benne valami polgári engedetlenség, valami punk fatalizmus. Ahogyan Bronislaw Wildstein újságíró tette a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének fénymásolójánál. Kedves Szakértő 90, önt, meglehet, elítélik, ha elkapják, mert személyiségi jogokat sértett, és az is biztos, hogy ha nem körültekintően járt el, meg kell majd követnie azokat, akik indokolatlanul szerepelnek a listáján. De én bízom benne, hogy tényleg szakértő, és vakmerő tettével utólag eleget tett Antall József egykori felszólításának.
(Újvári Miklós: Megkésett forradalom. Magyar Hírlap, 2005. február 28.)
[...] A püspökök, egyházi főemberek többségének masszív hallgatása, újabb vádja, hogy az ügynöklista az egyházak elleni aljas támadás vagy régi védekezésük pedig, miszerint "csak Istennek tartoznak számadással", már olyan erkölcstelenségi mélységekbe ereszkedik, ahová normális ésszel nem lehet követni őket, mert ha követem, hát biztosan belezavarodom, mit is jelent a hit, a vallás. Szerintem többek között azt, hogy Isten valamennyiünkben él, egy-egy parányi része vagyunk, ha tehát a bűneinkről hallgatunk, maszatolunk, Őt magát szennyezzük be. [...]
(R. Székely Julianna: A jellem próbája. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát bíráló vélemények
Kapitális politikai blöff és haszonlesés, orbitális ingyenreklám a Political Capital úgynevezett ügynöklistája. Egyes újságírók által a népi, polgári ellenállás jogaként beharangozott törvénysértő műbalhé - a kenyeret és cirkuszt e századi, honi megfelelője. Némelyek nem tudják, mivel szórakoznak, mások nagyon is jól tudják. Gyakorló jogászként cinikusan mondhatnám, hogy a besúgó- és ügynökmizéria egy dologra jó lesz: általa az ügyvédnyomor felszámolható. [...]
(Kolláth György: Menjünk le kutyába? Magyar Hírlap, 2005. február 15.)
[...] Ám félő, hogy bármilyen lista is kerül nyilvánosságra, mi továbbra sem látunk tisztán. Csak tükör által. Homályosan.
(Szerkesztőségi vélemény: Töredékes tudás. Heti Válasz, 2005. február 17.)
[...] A "múlt megismerése", a pártállami rendszer mibenlétének feltárása jogos igény, de nem egyes személyek múltjának, hanem a közösség múltjának megismerését jelenti. Ehhez nem a Belügyminisztériummal egykor együttműködő házmesterek, személyzetisek és más hálózati személyek kilétének közzétételére van szükség, hanem hogy kutató történészek a rendszer működését elemezzék. A hatályos szabályozás lehetővé teszi a kutatást, és a kutatók belátására, ízlésére és tapintatára bízza, hogy az egyes személyek szerepéből azt publikálják, ami a folyamatok és összefüggések megértéséhez elengedhetetlen, miközben egyébként anonimizálva ismertetik a tudomásukra jutott tényeket. [...]
(Bauer Tamás: Ügynöklicit. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Adjunk-e igazat Boross Péter volt miniszterelnöknek, aki szerint a névsoroknak a szemétkosárban a helyük, mert csakis jogilag rendezett eljárásban lehet ilyen súlyú váddal kiszolgáltatni valakit a nyilvánosságnak? Vagy engedelmeskedjünk szakmánk alapszabályának, amely szerint mindazt, ami meggyőződésünk szerint fontos és az emberek elé tárható, azt éppen mi végképp nem zárhatjuk el előlük? Egy sor névnél ráadásul ellenállhatatlanul tör rá az emberre a megvilágosító aha-élmény. Tisztátalan ügyben nincs tiszta válasz. Ha a névsort - benne egy sor püspök, vezető egyházi méltóság és jó néhány újságíró, művész, közéleti szereplő - közöljük, biztos, hogy számtalan méltatlan helyzetet is előidézünk. Nem tudunk helytállni minden egyes névért, pláne az egész listáért. [...]
(Nagy N. Péter: A ránk omló történelem. Népszabadság, 2005. február 28.)
[...] Ennek az ügynöklistázásnak, így, nem sok értelme van. A rendszerváltás óta keringtek hírek arról a háromperhármas listáról, amelyet Németh Miklós azért mutatott meg Antall Józsefnek, hogy lehűtse vele a kormányfő rendszerváltó hevületét. Szombaton ismeretlenek állítólag ezt tették fel egy internetes oldalra. Hogy a lista valódi-e vagy hamisítvány, nem tudjuk: Németh Miklós ismét minden médiumot elhajtott, amely arról faggatta volna, hogy felelős állami tisztségviselőként milyen mókákat űzött anno. [...]
"A Lista" nem létezik: világos, hogy valakik kedvükre mazsoláztak a rendszerváltáskori, körülbelül tízezer aktív hálózati személyből. Túl sok az egyházi személy, túl kevés az újságíró, más szakmák hiányoznak. A listamacherek azt legalább elkerülték, amibe a lengyel lajstromot nyilvánosságra segítő Wildstein beleesett, akinél csak a nevek szerepeltek. A magyarok beazonosíthatóak. De tudjuk-e, ki az, akit megkörnyékeztek, de ellenállt, ki az, aki pár érdektelen jelentést adott, és ki nyomta fel a fél utcát? [...]
(Varró Szilvia: Fától az erdőt. Népszabadság, 2005. március 1.)
[...] Nem vitás, hogy a Szakértő'90 ügynöklistája a mai törvények alapján nem hozható nyilvánosságra, ebben egyet kell érteni az adatvédelmi biztossal. Nem vitás az sem, hogy teret kell adni a társadalom nyilvánosság és az egykori megfigyeltek információs igényének. A kérdés csak az, hogy meg lehet-e mindezt jogszabályban is fogalmazni, ráadásul úgy, hogy a hasonló névsorok által okozott botrányoknak is elejét vegyék. [...]
(Simon Zoltán: Szelek szárnyán. Népszava, 2005. március 1.)
[...] Nem tudhatjuk, hiteles-e a névsor (ha netán az volna is, erősen szelektált és töredékes), azt azonban tudhatjuk, hogy hazai internetezők rejtélyes gondolatátvitellel már napokkal korábban tudták, mi fog történni vasárnap az óceánon túl. A kötelező "Cui prodest?" kérdés feltételekor tehát sokfelé lehet tapogatózni, egy azonban bizonyos (már persze ha eltekintünk a világ-összeesküvési teóriáktól): bárkinek is állt érdekében az újabb csepegtetett lista, az az érdek keményen belpolitikai. [...]
(Csontos János: Személyes ellenségek. Magyar Nemzet, 2005. március 2.)
[...] Újvári Miklós kollégám jófajta polgári engedetlenségnek írja le a névtelen Szakértő 90 tettét, aki egy bizonyos ügynöklistát föltett az internetre, talán azt, amelyet Németh Miklós adott át Antall Józsefnek. Nekem az erkölcsi lincs kifejezés jutott eszembe.
Voltaképpen a lincselés is polgári engedetlenség, a bosszúra szomjas tömeg szokta volt így kifejezni a régi Amerikában nemtetszését a bűnüldöző szervek munkája iránt. Ha úgy vélték, hogy az illető bűnös, s a bíróság fölmentette, elkapták, és fölkötötték az első fára, így szolgáltatván igazságot. Ezt a józan polgári közvélemény önbíráskodásnak nevezte s mélyen elítélte, mert úgy vélte, a hivatalos igazságszolgáltatás, bármilyen lassú és tökéletlen, jobb megoldás a lincselésnél. Pedig a tömeg sokszor valódi bűnöst talált s ítélt el, aki esetleg csak azért úszta volna meg, mert a bűnüldözők nem tudták rábizonyítani tettét. Ám bizony előfordult nemegyszer, hogy tévedtek, s látszat alapján ítéltek és akasztottak - ártatlanokat. Az igazságszolgáltatás egyik legáltalánosabb alapelvét sértették meg ezzel: az ártatlanság vélelmét.
Szakértő 90 az erkölcsi ártatlanság vélelmének - szerintem a jogihoz hasonlóan fontos - elvét sértette meg. [...]
(Szále László: A névtelen névsora. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
A hét végén nyilvánosságra került "ügynöklista" felzaklatta a magyar társadalmat. Széles körben jogos felháborodást váltott ki, mert lényegében egy tizenöt éve egyértelműen rossz szándékkal összeállított listát tettek közzé, ráadásul megcsonkítva és minden kritika nélkül. [...]
Az iratok minden jellegű publikálásánál, esetleges internetre való vitelénél viszont rendkívül óvatosan kell eljárni. Minden megfigyelt személy - sőt, minden beszervezett ügynök - magánéletére vonatkozó, illetve szenzitív összes adatát feltétlenül és gondosan törölni kell. Különben visszájára fordul a törvényben elérni kívánt cél, és a törvénytelenül, titokban megszerzett privát valamint szenzitív információk most nyilvánosan okoznak kárt az áldozatoknak! Torznak és felháborítónak tartom ugyanis, hogy a diskurzus teljesen eltolódott néhányezer titkosszolga és néhánytízezer ügynök felfedésének állítólagosan "káros" társadalmi következményei irányába, és alig esik szó az áldozatok százezreiről, akik a legkülönbözőbb joghátrányokat szenvedték négy évtizeden át a megfigyelés és üldöztetés miatt. [...]
(Demszky Gábor: Zárjuk le a rendszerváltást! Népszava, 2005. március 3.)
[...] Van valami megdöbbentő abban, amit Majtényi László volt adatvédelmi biztos mondott az egyik rádióban: az ügynöklisták és az adatvédelem helyzete Magyarországon - a III. Köztársaság csődje. Szerinte a hatalom birtokosainak sem lenne szabad többet tudniuk ügynökkérdésben, mint az egyszerű állampolgárnak. A III. Köztársaság csődje - hátborzongató, ám nagyon is jellemző minősítés, ráadásul egy olyan embertől, akit azért illik nagyon is komolyan venni, mert hosszú évek alatt megtanulhattuk: azon kevesek közé tartozik, akik nem szoktak összevissza beszélni, csak azért, hogy a nevük a nyilvánosságban forogjon. [...]
(Friss Róbert: Csendcsőd. Népszabadság, 2005. március 4.)
[...] De ez mit sem változtat azon, hogy az egyházak a magyar társadalom nagyobbik részével együtt nem a haszonélvezői, hanem az elszenvedői voltak a kommunista diktatúrának. Ahogy a mostani "múltfeltárás" során is ki vannak téve az ilyen "Szakértő '90"-féle provokációknak, "nem teljesen légből kapott" lejáratási akcióknak, a politikai méregkeverők manipulációinak. [...]
(Ugró Miklós: Svindler listája. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)
[...] Abban a névsorban, amelyen már majdnem egy hete csámcsoghat az országnak az a része, amely akar, sok ismerős név szerepel. Olyanok, akikről az utóbbi évtizedekben gyakorta lehetett olvasni, s akiket sokszor lehetett látni-hallani rádióban-tévében. Jónéhány nevet meg nem ismerhet a nagyközönség, csak a szűkebb környezete. [...]
Az a lista emberekről, sorsokról szól. Életeket változtathat meg. De nem tudhatjuk, honnan származik, ki gondolta úgy, hogy itt az ideje nyilvánossá tenni, s immár arra sem kaphatunk választ, hogy egykor felelős politikusok milyen viszonyban voltak vele. [...]
(Sebes György: Lista. Népszava, 2005. március 5.)
Óriási felzúdulást keltenek a másfél évtizedes késéssel nyilvánosságra hozott, hiányos és ellenőrizhetetlen, nyilvánvalóan manipulált ügynöklisták. A felsorolt nevek közül az egyházi személyeké mellett a besúgónak bélyegzett humán értelmiségiekét jegyzi meg a közvélemény, hiszen a titokzatos kezek olyan emberekről "rántják le a leplet", akik újságíróként, íróként, közéleti személyiségként éltek és működtek, és a nyilvánosság munkájuk szerves része, egzisztenciájuk alapvető eleme volt. [...]
(Pelle János: Áldozatok és haszonélvezők. Magyar Hírlap, 2005. március 5.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát támogató vélemények
[...] Biztató jel, hogy az ígéret szerint a lista bővülni fog. Az adatvédelmi biztosnak viszont már így is túl hosszú, de Magyarországon az információ szabadsága általában is vesztésre áll az adatvédelemmel szemben. Mindennek nem kellene így történnie, ha a parlament képes lenne végre megfelelő törvényt hozni. [...]
A háttérben pedig dolgoznak azok az ügynökből a politikai és még inkább a gazdasági elitbe emelkedett szereplők, akik szeretnék titokban tartani múltjukat. Egyelőre erősebbnek bizonyulnak egy kormányfői ígéretnél. Maradnak tehát a kisipari módszerek.
(Szerkesztőségi álláspont: Kisipari módszerek. Magyar Hírlap, 2005. február 12.)
[...] A szóban forgó lista mégis jó lehet egy dologra: megint felhívja a figyelmet arra a hovatovább közröhej és közfelháborodás tárgyát képező permanens botrányra, amit az egykori pártállami díszvirágok másodburjánzása okoz a társadalomban és a politikai közéletben. Az egyik fontos szakmai kutatóintézet vezetője máris kilátásba helyezte egy nagyságrenddel terjedelmesebb ügynöklista közeljövőbeli nyilvánosságra hozatalát. Legfőbb ideje, mondhatjuk erre, hozzátéve egy másik öreg igazságot: jobb későn, mint soha.
(Ludwig Emil: Kis magyar lista. Magyar Nemzet, 2005. február 14.)
[...] Kolláth nem mulasztja el, hogy szóban és írásban is azzal riogasson, az iratnyilvánosság szorgalmazói büntetőjogi felelősségre vonást akarnak. Sajátos, hogy éppen ő az, aki jogi végzettsége ellenére folyamatosan összekeveri a bűn és a bűncselekmény fogalmát. Előbbi morális, utóbbi büntetőjogi kategória. Nyilvánvaló, hogy általános büntetőjogi felelősségvonásra nincs mód, ezt nem is kívánja senki az iratnyilvánosságot szorgalmazók közül, tekintettel arra a közmegegyezésre, amely a rendszerváltáskor a régi és az új hatalmi elit között született. Elhazudni azonban nem kellene, hogy a Kádár-rendszer akasztófák árnyékában fogant, és csak az állampolgárait megnyomorító rendőrállam fenntartása árán volt életképes. [...]
(Ungváry Krisztián: Kolláth és az ügynöknyilvánosság. Magyar Hírlap, 2005. február 19.)
[...] Ha viszont az állambiztonsági szolgálat (és elődszervei) közfeladatot látott el, akkor ebből következően a közreműködők neve és beosztása a hatályos magyar törvények szerint nem személyes, hanem közérdekű adat. Ezeket minden szerv köteles kiadni, ezeket bárki, bárhol, bármilyen formában nyilvánosságra hozhatja. Az "ügynöklista" közzététele tehát sem az alkotmánynak, sem az adatvédelmi törvénynek nem mond ellent. [...]
(Varga László: Lelkünk rosszabbik fele. Élet és Irodalom, 2005. február 25.)
[...] Nekem mindegy, kié ez a partizánakció, de van benne valami polgári engedetlenség, valami punk fatalizmus. Ahogyan Bronislaw Wildstein újságíró tette a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének fénymásolójánál. Kedves Szakértő 90, önt, meglehet, elítélik, ha elkapják, mert személyiségi jogokat sértett, és az is biztos, hogy ha nem körültekintően járt el, meg kell majd követnie azokat, akik indokolatlanul szerepelnek a listáján. De én bízom benne, hogy tényleg szakértő, és vakmerő tettével utólag eleget tett Antall József egykori felszólításának.
(Újvári Miklós: Megkésett forradalom. Magyar Hírlap, 2005. február 28.)
[...] A püspökök, egyházi főemberek többségének masszív hallgatása, újabb vádja, hogy az ügynöklista az egyházak elleni aljas támadás vagy régi védekezésük pedig, miszerint "csak Istennek tartoznak számadással", már olyan erkölcstelenségi mélységekbe ereszkedik, ahová normális ésszel nem lehet követni őket, mert ha követem, hát biztosan belezavarodom, mit is jelent a hit, a vallás. Szerintem többek között azt, hogy Isten valamennyiünkben él, egy-egy parányi része vagyunk, ha tehát a bűneinkről hallgatunk, maszatolunk, Őt magát szennyezzük be. [...]
(R. Székely Julianna: A jellem próbája. Magyar Hírlap, 2005. március 2.)
Az ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról szóló publicisztikák:
Szerkesztőségi álláspont: Kisipari módszerek; Magyar Hírlap, 2005. február 12.
Ludwig Emil: Kis magyar lista; Magyar Nemzet, 2005. február 14.
Kolláth György: Menjünk le kutyába? Magyar Hírlap, 2005. február 15.
Szerkesztőségi vélemény: Töredékes tudás; Heti Válasz, 2005. február 17.
Ungváry Krisztián: Kolláth és az ügynöknyilvánosság; Magyar Hírlap, 2005. február 19.
Bauer Tamás: Ügynöklicit; Élet és Irodalom, 2005. február 25.
Varga László: Lelkünk rosszabbik fele; Élet és Irodalom, 2005. február 25.
Nagy N. Péter: A ránk omló történelem; Népszabadság, 2005. február 28.
Újvári Miklós: Megkésett forradalom; Magyar Hírlap, 2005. február 28.
Varró Szilvia: Fától az erdőt; Népszabadság, 2005. március 1.
Simon Zoltán: Szelek szárnyán; Népszava, 2005. március 1.
Csontos János: Személyes ellenségek; Magyar Nemzet, 2005. március 2.
Szále László: A névtelen névsora; Magyar Hírlap, 2005. március 2.
R. Székely Julianna: A jellem próbája; Magyar Hírlap, 2005. március 2.
Demszky Gábor: Zárjuk le a rendszerváltást! Népszava, 2005. március 3.
Friss Róbert: Csendcsőd; Népszabadság, 2005. március 4.
Ugró Miklós: Svindler listája; Magyar Nemzet, 2005. március 5.
Sebes György: Lista; Népszava, 2005. március 5.
Pelle János: Áldozatok és haszonélvezők; Magyar Hírlap, 2005. március 5.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.