Ügynöktörvény vitája
Március 8-án lezárult az állambiztonsági levéltárról szóló MSZP-s törvénymódosító javaslat általános vitája. Az MSZP javaslatát, amely szerint az 1990. február 15. előtt az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő, valamint e szervek alkalmazásában álló személyek törvényben meghatározott személyes adatai nyilvánosak a Fidesz-MPSZ is támogatja. Az SZDSZ szerint azonban nincs szükség alkotmánymódosításra, mert a kérdés megoldható a közszereplők fogalmának kiterjesztésével.
Háttér
Március 8-án lezárult az állambiztonsági levéltárról szóló MSZP-s törvénymódosító javaslat általános vitája. Az MSZP javaslatát, amely szerint az 1990. február 15. előtt az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő, valamint e szervek alkalmazásában álló személyek törvényben meghatározott személyes adatai nyilvánosak a Fidesz-MPSZ is támogatja. Az SZDSZ szerint azonban nincs szükség alkotmánymódosításra, mert a kérdés megoldható a közszereplők fogalmának kiterjesztésével. Az SZDSZ bírálta az MSZP javaslatát annak kapcsán is, hogy az a nemzetbiztonsági szolgálatok számára lehetőséget biztosít, hogy a szervezet iratokat tartson meg magának, úgy, hogy erre másnak nincs rálátása. Ugyanakkor támogatták a Fidesz-MPSZ azon javaslatát, hogy a tartótisztek és a megbízók neve is kerüljön nyilvánosságra. A kormánypártok és az ellenzék között vita alakult ki arról, hogy szankcionálják-e a rendszerváltás előtti titkosszolgálatokkal való együttműködést. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője és Wiener György MSZP-s képviselő azt mondták, a legnagyobb szankció a nyilvánosság. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szankciót tart szükségesnek. A Fidesz-MPSZ alkotmányban rögzítené, hogy nem gyakorolhat közhatalmat az a személy, aki 1990. február 14. előtt, szabad akaratából, magyar állampolgárokkal szemben állambiztonsági tevékenységet végzett, vagy olyan politikai, illetve állami tisztséget töltött be, amelyben magyar állampolgárokra vonatkozó állambiztonsági jelentést kapott. Nincs egyetértés a pártok között abban sem, hogy ki felügyelje a titkosszolgálatoknál lévő, titkos, a jövőben az állambiztonsági szaklevéltárhoz kerülő iratok átadását. Az MSZP javaslata szerint az átadást egy, két szakmai és két kormánydelegált alkotta testületnek kellene felügyelnie, az SZDSZ álláspontja azonban az, hogy a testületben a civil delegáltaknak többségben kellene lenniük. Az MDF "tisztán" civil testületre bízná a feladatot. A Fidesz-MPSZ az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát tartja alkalmasnak az iratok átadásának felügyeletére.
Az ügynöktörvény különböző tervezeteit támogató vélemények
Lapunkat alapjában véve két dolog nem érdekli ügynökügyben. Hogy alkotmánymódosítás kell-e az ügynöknévsor nyilvánosságra hozatalához, és hogy eltiltják-e közhatalomtól a lebukottakat. Persze ezek nem teljesen lényegtelen dolgok, csak éppen eltörpülnek a legfontosabb mellett, vagyis hogy végre nyilvános legyen egy minél teljesebb névsor. [...]
Hasonlóan képmutatók azok, akik arra hivatkozva ellenzik a nyilvánosságra hozatalt, hogy lesznek, akiknek eltüntették az irataikat, így ők igazságtalanul maradnak tiszták. Úgy van, a rendőrség meg ne fogjon el egyetlen tolvajt sem, mert úgysem tudja az összeset elfogni. Bizony, az élet igazságtalan. A cél azonban aligha az, hogy minél többen legyenek, akik megússzák.
(Szerkesztőségi álláspont: Névshow-rt. Magyar Hírlap, 2005. február 3.)
[...] Gyurcsány helyesen ismerte fel, hogy anélkül, hogy ezt a kérdést a legteljesebb nyilvánosság bevonásával kezelné, nem tud megszabadulni a múlt árnyékától. Választania kell a kontinuitás vagy diszkontinuitás kérdésében. Ha azt állítja, amit 2002-ben képviselt az MSZP, hogy a volt állambiztonsági szolgálatok jelentős része olyan tevékenységet végzett titokban, amit bármely jogállamban végeznek az ilyen szervek, akkor elmossa a diktatúra és a demokrácia közötti különbséget. Az ügynökügy legfontosabb üzenete az lehet, hogy világossá teszi, mindenekelőtt a jövő számára, hogy a diktatúrát titokban kiszolgálni nem dicséretes tett és nem is kifizetődő. [...]
Gyurcsány helyesen számolt azzal, hogy a kérdés rendezése nélkül nem tudja a baloldalt új alapokra helyezni. Számolt, vagy legalábbis számolnia kellett azzal is, hogy szinte valamennyi posztszocialista országban már lényegesen előbbre jutottak a kérdés rendezésében, mint Magyarországon. [...]
A szabályozás megváltoztatását a választók elvárásán túl az is indokolja, hogy az eddigi lelepleződések nagy része tulajdonképpen jogellenesen történt. A hatályos törvény ugyanis, miközben az érintettek számára megteremti a lehetőséget a rájuk vonatkozó adatok megismerésére, képmutató módon nem engedi ezen adatok nyilvánosságra hozatalát. [...]
(Hack Péter: Az ügynökvilág vége, (vagy újabb győzelme?). Élet és Irodalom, 2005. február 11.)
[...] Ezt az egész ügycsoportot valóban le kell zárni, több okból is. Ennek mértékét, formáját, jogi alapját elvileg befolyásolják: a) a nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai szempontjai, bizonyos érzékeny nemzetközi relációk; b) alkotmányos, törvényi, általános személyiségi jogi normák; c) politikai szükségesség (idetartozik elsőként az országérdek, az egységesedés és a megegyezés felé haladás). Úgy vélem, tizenöt évvel a rendszerváltozás után a politikai érdek jogosan kap prioritást, le kell zárni az ügyet. [...]
(Deák Péter: Ágens szindróma. Magyar Hírlap, 2005. február 28.)
[...] A rendszerváltó politikai elit felelőssége, hogy többsége elfogadta: a titkosszolgálat saját apparátusi érdekei határozzák meg, mi kerüljön nyilvánosságra azokból az iratokból, melyek a diktatúra idején keletkeztek. Több mint egy évtizeden keresztül elérték, hogy kiszorítsanak minden civil ellenőrzést, és érdemben ők - és csak ők - határozhassák meg, milyen belügyi dokumentumokat adjanak át a történeti levéltárnak. Megtévesztő módon arra hivatkoznak, hogy ha ezek a dokumentumok nyilvánosságra kerülnek, az alapjában véve erkölcsileg is ártatlan embereket fenyegetne. [...]
(Ungváry Rudolf: A múlt nyilvánossága. Népszabadság, 2005. március 3.)
[...] Ma tehát még nem is sejthetjük, milyen mélységig avatkozott mindez bele az életünkbe. A dokumentumokból az nem derül ki, megszülettek-e a megrendelt cikkek, Jácit fedőnevű csinálta-e a balhét. Lehet, hogy mindez csak szép terv, egy irattárban megőrzött papíron, lehet, hogy a valóság egy darabja. Többet tudni csak akkor lehet, ha végre kinyílnak az irattárak és tényleg össze lehet hasonlítani ezt a két világot. A valódit és a titkosat.
(Dési János: Egy titkos és egy valódi világ. Népszava, 2005. március 3.)
Minden jel arra mutat az utóbbi hetekben, hogy Magyarországon elkezdődhet a rendszerváltás második szakasza. Ha a Jóisten és a jó sorsunk is úgy akarja, akkor talán ez a folyamat elvezet bennünket a demokráciához és a szabadsághoz. Miért reménykedem?
Azért, mert úgy vélem, hogy az ügynökügy újbóli előtérbe kerülése, az ügynöktörvény előkészítése és talán életbelépése - még ha nyilvánvalóan sok sebből fog is vérezni az elfogadandó törvény - lehetővé teszi, hogy szembenézzen az ország azzal, milyen volt a közelmúltja, s mi történt vele az utóbbi tizenöt évben. [...]
(Fricz Tamás: Egy következmények nélküli ország. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)
Az ügynöktörvény különböző tervezeteit támogató vélemények
Lapunkat alapjában véve két dolog nem érdekli ügynökügyben. Hogy alkotmánymódosítás kell-e az ügynöknévsor nyilvánosságra hozatalához, és hogy eltiltják-e közhatalomtól a lebukottakat. Persze ezek nem teljesen lényegtelen dolgok, csak éppen eltörpülnek a legfontosabb mellett, vagyis hogy végre nyilvános legyen egy minél teljesebb névsor. [...]
Hasonlóan képmutatók azok, akik arra hivatkozva ellenzik a nyilvánosságra hozatalt, hogy lesznek, akiknek eltüntették az irataikat, így ők igazságtalanul maradnak tiszták. Úgy van, a rendőrség meg ne fogjon el egyetlen tolvajt sem, mert úgysem tudja az összeset elfogni. Bizony, az élet igazságtalan. A cél azonban aligha az, hogy minél többen legyenek, akik megússzák.
(Szerkesztőségi álláspont: Névshow-rt. Magyar Hírlap, 2005. február 3.)
[...] Gyurcsány helyesen ismerte fel, hogy anélkül, hogy ezt a kérdést a legteljesebb nyilvánosság bevonásával kezelné, nem tud megszabadulni a múlt árnyékától. Választania kell a kontinuitás vagy diszkontinuitás kérdésében. Ha azt állítja, amit 2002-ben képviselt az MSZP, hogy a volt állambiztonsági szolgálatok jelentős része olyan tevékenységet végzett titokban, amit bármely jogállamban végeznek az ilyen szervek, akkor elmossa a diktatúra és a demokrácia közötti különbséget. Az ügynökügy legfontosabb üzenete az lehet, hogy világossá teszi, mindenekelőtt a jövő számára, hogy a diktatúrát titokban kiszolgálni nem dicséretes tett és nem is kifizetődő. [...]
Gyurcsány helyesen számolt azzal, hogy a kérdés rendezése nélkül nem tudja a baloldalt új alapokra helyezni. Számolt, vagy legalábbis számolnia kellett azzal is, hogy szinte valamennyi posztszocialista országban már lényegesen előbbre jutottak a kérdés rendezésében, mint Magyarországon. [...]
A szabályozás megváltoztatását a választók elvárásán túl az is indokolja, hogy az eddigi lelepleződések nagy része tulajdonképpen jogellenesen történt. A hatályos törvény ugyanis, miközben az érintettek számára megteremti a lehetőséget a rájuk vonatkozó adatok megismerésére, képmutató módon nem engedi ezen adatok nyilvánosságra hozatalát. [...]
(Hack Péter: Az ügynökvilág vége, (vagy újabb győzelme?). Élet és Irodalom, 2005. február 11.)
[...] Ezt az egész ügycsoportot valóban le kell zárni, több okból is. Ennek mértékét, formáját, jogi alapját elvileg befolyásolják: a) a nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai szempontjai, bizonyos érzékeny nemzetközi relációk; b) alkotmányos, törvényi, általános személyiségi jogi normák; c) politikai szükségesség (idetartozik elsőként az országérdek, az egységesedés és a megegyezés felé haladás). Úgy vélem, tizenöt évvel a rendszerváltozás után a politikai érdek jogosan kap prioritást, le kell zárni az ügyet. [...]
(Deák Péter: Ágens szindróma. Magyar Hírlap, 2005. február 28.)
[...] A rendszerváltó politikai elit felelőssége, hogy többsége elfogadta: a titkosszolgálat saját apparátusi érdekei határozzák meg, mi kerüljön nyilvánosságra azokból az iratokból, melyek a diktatúra idején keletkeztek. Több mint egy évtizeden keresztül elérték, hogy kiszorítsanak minden civil ellenőrzést, és érdemben ők - és csak ők - határozhassák meg, milyen belügyi dokumentumokat adjanak át a történeti levéltárnak. Megtévesztő módon arra hivatkoznak, hogy ha ezek a dokumentumok nyilvánosságra kerülnek, az alapjában véve erkölcsileg is ártatlan embereket fenyegetne. [...]
(Ungváry Rudolf: A múlt nyilvánossága. Népszabadság, 2005. március 3.)
[...] Ma tehát még nem is sejthetjük, milyen mélységig avatkozott mindez bele az életünkbe. A dokumentumokból az nem derül ki, megszülettek-e a megrendelt cikkek, Jácit fedőnevű csinálta-e a balhét. Lehet, hogy mindez csak szép terv, egy irattárban megőrzött papíron, lehet, hogy a valóság egy darabja. Többet tudni csak akkor lehet, ha végre kinyílnak az irattárak és tényleg össze lehet hasonlítani ezt a két világot. A valódit és a titkosat.
(Dési János: Egy titkos és egy valódi világ. Népszava, 2005. március 3.)
Minden jel arra mutat az utóbbi hetekben, hogy Magyarországon elkezdődhet a rendszerváltás második szakasza. Ha a Jóisten és a jó sorsunk is úgy akarja, akkor talán ez a folyamat elvezet bennünket a demokráciához és a szabadsághoz. Miért reménykedem?
Azért, mert úgy vélem, hogy az ügynökügy újbóli előtérbe kerülése, az ügynöktörvény előkészítése és talán életbelépése - még ha nyilvánvalóan sok sebből fog is vérezni az elfogadandó törvény - lehetővé teszi, hogy szembenézzen az ország azzal, milyen volt a közelmúltja, s mi történt vele az utóbbi tizenöt évben. [...]
(Fricz Tamás: Egy következmények nélküli ország. Magyar Nemzet, 2005. március 5.)
Az ügynöktörvény különböző tervezetei iránt szkeptikus vélemények
[...] Természetesen nem az a baj Bächerrel, hogy kételkedik a szocialisták őszinteségében jogelőd pártjuk és saját múltjuk feltárása kapcsán. Már harmadik éve folyik a látványintézkedések és a mellébeszélés sajátos ötvözetéből gondosan megformált látszatkormányzás. Ha gazdaság-, bel- és külpolitikájában silány, akkor miért éppen egy erkölcsi kérdés tisztázásában állna a helyzet magaslatán? [...]
Illúzióink pedig ne legyenek. Aki valamennyire ismeri a szocialista párt stratégáit, az tudhatja: okosabbak ők annál, mintsem hogy hozzányúljanak a tüzes vashoz. Helyette inkább elvállalják saját múltjuk felett a döntőbíró, médiájukon keresztül pedig a kritikus szerepét. Meg aztán forró ez a mi, saját korunk is... Kezdődhet az előadás.
(Gyöngyösi Márton: A múltfeltárás színjátéka. Magyar Nemzet, 2005. február 9.)
[...] Az SZDSZ - de a Fidesz is - pedig éppen azt kifogásolja, hogy a szocialisták javaslata túl nagy engedményeket tesz a szolgálatoknak, elsősorban az iratátadás ügyében. Az MSZP indítványa szerint ugyanis minden irat nyilvános - már ha megtalálható az állambiztonsági levéltárban. Olyan irat, ami ezen kívül esik, az vagy nem létezik, vagy a szolgálatoknál van, vagy mind a kettő, vagy egyik sem. Nehéz tisztán látni, a legendák elhomályosítják szemünket. A legendák iratok elégetéséről, megsemmisítéséről szólnak, és arról, hogy X. vagy Y. az elmúlt tizenöt évben mikor milyen kormánypozícióban mely iratokat vett ki, netán helyezett el ebben vagy abban a levéltárban. [...]
(Simon Zoltán: Szalmonellás fagylalt. Népszava, 2005. február 26.)
Az ügynöktörvény különböző tervezeteiről szóló publicisztikák
Szerkesztőségi álláspont: Névshow-rt; Magyar Hírlap, 2005. február 3.
Gyöngyösi Márton: A múltfeltárás színjátéka; Magyar Nemzet, 2005. február 9.
Hack Péter: Az ügynökvilág vége, (vagy újabb győzelme?); Élet és Irodalom, 2005. február 11.
Simon Zoltán: Szalmonellás fagylalt; Népszava, 2005. február 26.
Deák Péter: Ágens szindróma; Magyar Hírlap, 2005. február 28.
Ungváry Rudolf: A múlt nyilvánossága; Népszabadság, 2005. március 3.
Dési János: Egy titkos és egy valódi világ; Népszava, 2005. március 3.
Fricz Tamás: Egy következmények nélküli ország; Magyar Nemzet, 2005. március 5.
