Gyurcsány Ferenc kifütyülése

A miniszterelnök kifütyülését bíráló vélemények:

[...] A szónok nem engedte kizökkenteni magát, hol harcos elszántsággal, hol a patetikus deklamálás határán egyensúlyozva igyekezett megmenteni az ünnepet a botránytól. Szóltak még, de gyérebben a füttyök. A többség ekkor már neki drukkolt, nem az arctalan füttyögőknek.
[...] Egy ünnepi beszédtől csak szép és minőségi gondolatokat meg őszinteséget lehet elvárni, itt maga a beszéd a tett. Ebben a különös párbajban a szónok győzött, mert ő gondolatokat, érzelmeket közölt, míg a fütyülők csak fütyültek.
(Szerkesztőségi álláspont: Párbaj, Magyar Hírlap, 2005. március 16.)

[...] Ha nincsenek gazdák a fővárosban, hogy ünnepileg demonstráljanak, akkor is lesznek majd, akik hazaárulóznak, fütyülnek, kiabálnak, vagy más eszközökkel szavatolják, hogy a trend véletlenül se törjön meg. Évek óta nem lehet normálisan megúszni egy ünnepet. És lesznek még ünnepek a választásokig. [...]
(Makai József: Ünnepi indulatgerjesztés, Magyar Hírlap, 2005. március 16.)

[...] Akiknek a forradalom egyenlő a zavarral, ezek után nem láttak más lehetőséget, mint hogy megpróbálják szétfütyülni a kormányfő beszédét. S ehhez jelentős szellemi támogatást is élvezhettek a Fidesz oldaláról. Amely egyre nehezebben találja meg a demokratikus politizálás eszközeit a szélsőségek csábításai között. [...]
(Sebes György: Szétfütyült ünnep, Népszava, 2005. március16.)

[...] A miniszterelnök "kilépett" a protokollútvonalból. Szokatlan módon, szemtől szembe vállalta a népszerűtlenséget. Talán azért, mert a szó a füttyel szemben is szó. Ritkán a helyére kerül, s ennek esélyét soha nem szabad lebecsülni. [...]
(Tóth Ákos: Füttyanatómia, Népszabadság, 2005. március 16.)

[...] Az érzelmek nem szűnő hevessége mutatja, hogy e helyzetet a határon túli magyar közösségek zöme a mai napig képtelen feldolgozni; a sérelmi politika változatlanul domináns pozíciót élvez körükben; a dolgok józan átgondolásának egyelőre nem látszik esélye. Szinte fel sem merül a határon túli magyar közegben azoknak a felelőssége, akik hatalmi meggondolásokból felkarolták egy politikai nímand felelőtlen népszavazási kezdeményezését, amiről pedig eleve látni lehetett, hogy meg fogja osztani a nemzetet. [...]
(Kis Tibor: Összfütty?, Népszabadság, 2005. március 17.)

[...] Politikust kifütyülni, tojással, paradicsommal, rothadó almával és egyéb lejárt szavatosságú élelmiszerekkel megdobálni amúgy normális, európai szokás, persze ezt országonként más-más alkalmakkor, más-más céllal és a bunkóság eltérő szintjein művelik, mindazonáltal az ilyesmi, ha szabad így mondanunk, népünnepély. Sajnos a mi nemzedékünk életéből ez az öröm kimaradt, minket ettől megfosztottak, mi még a kerületi pártbizottság első titkárát se fütyülhettük ki, nemhogy a miniszterelnököt. Érthető hát, hogy az elnök füttyös kommandóiban az ötven és hatvan közötti korosztály erősen túlreprezentált, aktivistái nagyobbrészt jól öltözött, éltesebb úriasszonyok, akik úgy érzik, hogy az élet még tartogat számukra valamit. [...]
(Váncsa István: Colluvio Drusi, Élet és Irodalom, 2005. március 18.)

Fütyöl a nép, fütyöl. Temetőben, ünnepségen, filmbemutatón, mindenhol fütyöl, ahol igaz magyar embernek fütyölnie csak lehetséges. (Sajnos efféle derék, igaz magyar ember kevés akad, nyilván ezért van, hogy ugyanazt a néhány eltorzult arcot mutatják csupán a televíziók.)
[...] Akinek pedig sípja és kereplője van, annak már csak inger szükséges a demokratikus közéletben való konstruktív részvételhez. Ez vizuálisan az MSZP és/vagy a miniszterelnök közelsége, mentálisan pedig a polgári körök meghitt, családias csoportterápiája adja. [...]
(Veress Jenő: Nádi hegedű, Népszava, 2005. március 19.)

A miniszterelnök kifütyülésével egyetértő vélemények:

[...] Tegnap a múzeum lépcsőjéről elszavalt lírai szónoklatát is fülsiketítő lárma kísérte, ám Gyurcsány nem zavartatta magát. Szimpatizánsai által kisfiúsan sármosnak mondott, mások szerint lenézően cinikus mosollyal a szája szögletében, mintha még élvezte is volna a harsogó bekiabálásokat és fütyülést. Nyilván úgy gondolta, hogy a közönségnek az a része jár jobban, amelyik a beszédből nem hall egy árva szót sem. [...]
(Ugró Miklós: Méltatlan ünneplés, Magyar Nemzet, 2005. március 16.)

[...] Nem vita, hanem véleménydüh és izmosodó gyűlölet, ami lassan beborítja az országot, a családi kapcsolatokat, bomlasztja a barátságokat, lehetetlenné tesz bármiféle párbeszédet a két tábor között. Ez nem új. Hogy mégis ide jutottunk, abban igenis komoly szerepe van Magyarország miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek. Amikor Medgyessy Péter meghirdette árokbetemetési akcióját, már akkor tudni lehetett, hogy ez a legkomolytalanabb választási szlogenje. Gyurcsány nem ígért ilyet. Esze ágában sem volt, elővette a jól bevált oszd meg és uralkodj receptjét, ami rövid távon látványos sikereket hozott. [...]
(Seszták Ágnes: A megosztó politika bajnoka, Magyar Nemzet, 2005. március 19.)

[...] Ez önmagában nem volna baj, csakhogy Gyurcsányt e szent meggyőződésében (ha szabad így fogalmazni) szemmel láthatóan nem zavarja meg semmi és senki, nem zökkentik ki magabiztosságából a nemtetszést most már egyre gyakrabban kifejező hangok, a bekiabálások és a füttyögések - országhatáron innen és túl -, sőt a debreceni közönség soraiból ezúttal már felhangzó gúnyos nevetés sem. [...]
(Ludwig Emil: Tévedhetetlenek, Magyar Nemzet, 2005. március 19.)