Agrármegállapodás
Március 13-án megállapodtak a gazdák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, miután a felek az utolsó vitás - az állatjóléti támogatások finanszírozásáról szóló - kérdésben is egyezségre jutottak. Ennek kerete 10 milliárd forint lesz, amelyből 6 a sertéstenyésztőknek, 4 pedig a baromfitenyésztőknek jár. A Kormány ezt a pénzt 2006. január 15. és február 15. között fizeti ki. Az egyezséget az idei költségvetés keretei között kötötték meg; a megállapodásban rögzített pénz egyik fele a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv forrásai egy részének átcsoportosításából, másik fele pedig az agrártárca saját keretéből származik.
Háttér
Március 13-án megállapodtak a gazdák a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, miután a felek az utolsó vitás - az állatjóléti támogatások finanszírozásáról szóló - kérdésben is egyezségre jutottak. Ennek kerete 10 milliárd forint lesz, amelyből 6 a sertéstenyésztőknek, 4 pedig a baromfitenyésztőknek jár. A Kormány ezt a pénzt 2006. január 15. és február 15. között fizeti ki. Az egyezséget az idei költségvetés keretei között kötötték meg; a megállapodásban rögzített pénz egyik fele a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv forrásai egy részének átcsoportosításából, másik fele pedig az agrártárca saját keretéből származik. A megállapodást a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is aláírta. A 39 pontból álló megállapodás rögzíti a területalapú támogatások kifizetésének felgyorsítását is. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője közölte: " a szocialista képviselőcsoport örömmel üdvözli, hogy a gazdák körében a józan ész győzött a tüntetőket bujtogató politikai bajkeverők fölött". Hiller István, az MSZP elnöke a felelős politizálás nagy sikerének nevezte a megállapodást. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is üdvözölte a megállapodást, ugyanakkor hozzátette, hogy le kell vonni a tanulságokat, hogy a jövőben a kifizetéseket ütemesen bonyolíthassák le. Áder János, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetője azt mondta, reméli, hogy a megállapodás nem jut az előző évi sorsára, "amelyet a Kormány fél év múlva felrúgott". Áder János hozzátette: a kialakult helyzetért egyedül Gyurcsány Ferenc a felelős. Habjanecz Tibor, az MDF országos választmányának elnökségi tagja sikeresnek nevezte a megállapodást, szerinte az egyezség mindkét fél számára elfogadható. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozták, hogy a megállapodásban szerepet játszott a március 15-i nemzeti ünnep közelsége is. A megállapodás hírére a traktoraikkal a Felvonulási téren tartózkodó gazdák elhagyták a fővárost. Ugyanakkor Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke jelezte: nem fogadják el a megállapodást, és folytatják az utakon a demonstrációt. Március 14-én reggelre az utolsó traktor is elhagyta a Felvonulási teret. Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kijelentette, hogy az agrár-megállapodás azért jöhetett létre, mert a gazdák meghátráltak, ugyanis belátták, hogy a költségvetésből további pénzt nem kaphatnak. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke visszautasította a miniszterelnök megnyilvánulását, egyben kilátásba helyezte, hogy a hazatérő gazdák visszafordulnak, és traktoraikkal ismét Budapest felé indulnak. A gazdák végül elálltak tervüktől.
Az agrármegállapodást üdvözlő vélemények:
[...] A lényeg azonban az, hogy a gazdák hazatérnek, ami nekik három hét után már önmagában is öröm, ráadásul nem kell kullogniuk sem, kiharcoltak egy megállapodást - lesz ünnep otthon is. Mindenki elégedett, örülünk tehát mi is. Jó, hogy helyreáll a rend, jó, hogy talán tényleg szusszanhatnak egyet a termelők, ráadásul a kormányfő is tartotta ígéretét: nem módosult a költségvetés, a tűzoltásra nem vontak el pénzt máshonnan. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Szabad a gazda. Magyar Hírlap, 2005. március 14.)
A szerencsésen - kölcsönös kompromisszummal - végződő gazdademonstráció hagyományosnak mondható abban a tekintetben, hogy a gazdasági követelések mögött politikai célok is meghúzódnak. A szervezők többsége ilyen vagy olyan formában elkötelezte magát a Fidesz mellett. A tüntetéseken ott csörömpölnek a budapesti flaszter ismert szélsőjobboldali tüntetői, akiknek ez is csak egy jó balhé volt. Az alkalmi pódiumon és a stúdiókban pedig felbukkan sok olyan "agrárszakember", aki a torgyáni ámokfutás idején még lapított, vagy éppen helyeselt a mezőgazdaság tönkretételéhez.
Más tekintetben azonban határozottan újszerűnek mondható az agrárdemonstráció. Első ízben történik meg, hogy a magyar gazdák immár az uniós támogatásokért tüntetnek. Követeléseik között pedig olyanok is szerepelnek, amelyek egyértelműen az Európai Unió agrárpolitikájának megváltoztatását célozzák meg. A gazdák köré sereglett politikai haszonlesők akciózgatása elfedi azt a tényt, hogy eredeti követeléseit tekintve ez a demonstráció már jobban hasonlít a hagyományos nyugat-európai gazdatüntetésekhez, mint a korábbi hazai politikai balhékhoz.
[...] Még egy év sem telt uniós tagságunkból, s máris nyilvánvaló lett, hogy a magyar társadalom egy jelentős részének a megélhetése közvetlenül az Európai Unió költségvetésétől függ. Az unió mezőgazdasági támogatási rendszerét sokan pazarlónak, ostobának és kontraproduktívnak tartják. Könnyen lehet, hogy igazuk van. Amíg azonban a nyugati gazdák zsíros támogatásokat kapnak Brüsszeltől, addig az elemi versenyképesség okán a magyar termelők is rászorulnak az uniós forrásokra. [...]
(Hegyi Gyula: Költségvetés és szolidaritás. Népszava, 2005. március 16.)
Az agrármegállapodást illetően szkeptikus vélemények:
[...] Mondhatnánk, a tüntetők a hétvégén belátták, hogy ennyi jut nekik és jobb kiszállni ebből az egészből. Talán ez is benne van a történtekben. Meg az, hogy a demonstrálók egyre nagyobb része jött rá arra, hogy egyes politikai erők, őket kihasználva, sütögetik saját pecsenyéjüket. Az ország destabilizációjára, a feszültség keltésére, erődemonstrációra alkalmas ez az egész, de arra, hogy az agráriumból élők helyzetét rendezze, nem. [...]
(Dési János: Uszítók veresége. Népszava, 2005. március 14.)
[...] Új agrármodellre van szükség! Arra, hogy az ágazat alkalmazkodjon a környezethez, és képes legyen felelni a kihívásokra. A versenyképességről nemcsak szájalni kell! Egy kívánatos modellben helyük van a biogazdáknak és a dörzsölteknek, balekoknak egyaránt. De csupán akkor, ha ki tudják harapni a maguk részét a piaci tortából. Bizonyítva, hogy meg tudnak élni belőle, illően hozzájárulva persze a közköltségekhez. [...]
(Kun István: A háztáji toporzékoló unokái. Népszabadság, 2005. március 16.)
[...] Az agráralku végül megszületett, a gazdák engedtek a sokból, a kormány meg a Koreából hazatért miniszterelnök útmutatásai alapján előkerítette a hiányzó milliárdokat és ígéreteket. Mindenki boldog lehetett valamelyest: a gazda jussa mellett kapott pluszpénzt, Gyurcsány karakán is volt, igazságot is osztott, s az ellenzék is rámutathatott a kabinet hibáira. Mindezt nemzeti ünnepre, ígérettel, hogy innentől tiszta a lap, megoldjuk a mezőgazdaság minden gondját, baját.
[...] Mindez azonban - így az uniós támogatások kezelésének dilettantizmusa is - részletkérdés. Ha időben fizetnek, ha pár tízmilliárddal többet, a lényeg nem változik. A magyar mezőgazdaság nem működőképes. Veszteséges. Be lehet csukni a boltot. A jelenlegi körülmények között tíz éven belül vége. Amit tizenöt éve nem bír egyetlen hazai politikus sem kimondani. Antalltól Gyurcsányig senki sem mert kiállni az ország elé, és feltenni az egyszerű kérdést: kell-e magyar mezőgazdaság, kell-e magyar paraszt? Ekkora és ennyi?
[...] Átélve az elmúlt tizenöt évet, gyanítható, a hazai politikai elit más utat választ. Nem csinál semmit. Vitatkozik koncepciókon, tűr tiltakozást - akár már most nyáron, mikor a várható rekord gabonatermést végképp nem lesz hol tárolni -, majd csöpögtet milliárdokat, mások terhére. S egy idő múlva a probléma magától is megszűnik. Nem lesz sem traktor, sem gazda. A kormány persze emiatt - is - majd négyévente cserélődik. De kit érdekel, ezt a pár évet ők kibekkelik.
(Máté T. Gyula: Kell-e a paraszt? Magyar Hírlap, 2005. március 16.)
[...] A mezőgazdaság konszolidációjára a jelenlegi struktúra hatékonytalansága és versenyképtelensége miatt semennyi pénz nem volna elegendő. Felelős szakemberek - köztük néhány politikus is - minimum egy évtizede hajtogatják: a magyar mezőgazdaság ebben a formájában életképtelen, évről évre tízezrek lesznek kénytelenek belátni, hogy nem tudnak belőle megélni; az ágazatba pumpált százmilliárdok a struktúra érintetlenül hagyása mellett semmi másra nem jók, mint ennek az elhibázott szociális ellátórendszernek, valamint a belé kódolt problémáknak és feszültségeknek a konzerválására. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Levonulási tér. Magyar Narancs, 2005. március 17.)
[...] Ha innen, tehát a tárgyalások végeredménye felől nézzük a történteket, a kormányfő a realitásokat fogalmazta meg. Mégis, több okból elhibázott döntés volt, hogy most a kormányzati győzelmet kell kommunikálni.
[...] A méltányos és mértékteremtő államférfi kölcsönösen akceptálható, okos társadalmi szerződéseket köt, amelyeknek elfogadására mindig a meggyőzés erejével készteti vitapartnereit. Gyurcsány Ferenc politizált annyira jól ebben az agrármizériában, hogy megengedhette volna magának a nagystílűbb kommunikációt. [...]
(Mészáros Tamás: Egyetlen szó. Népszava, 2005. március 19.)
[...] A gazdák - lassan elmondhatjuk, hogy szokás szerint - olyan engedményeket kaptak, amelyek a lényeget, a most formálódó, számukra elviselhetetlenül torz gazdálkodási, támogatási és intézményi struktúrát nem érintik, csak kissé késleltetik a véget. Egy kis levegőt kaptak, ami néhányuknak lehetőséget adhat arra, hogy túlélje a válságot. [...]
(Frisch Oszkár: Ülj törvényt...? Népszabadság, 2005. március 22.)
Az agrármegállapodást üdvözlő vélemények:
[...] A lényeg azonban az, hogy a gazdák hazatérnek, ami nekik három hét után már önmagában is öröm, ráadásul nem kell kullogniuk sem, kiharcoltak egy megállapodást - lesz ünnep otthon is. Mindenki elégedett, örülünk tehát mi is. Jó, hogy helyreáll a rend, jó, hogy talán tényleg szusszanhatnak egyet a termelők, ráadásul a kormányfő is tartotta ígéretét: nem módosult a költségvetés, a tűzoltásra nem vontak el pénzt máshonnan. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Szabad a gazda. Magyar Hírlap, 2005. március 14.)
A szerencsésen - kölcsönös kompromisszummal - végződő gazdademonstráció hagyományosnak mondható abban a tekintetben, hogy a gazdasági követelések mögött politikai célok is meghúzódnak. A szervezők többsége ilyen vagy olyan formában elkötelezte magát a Fidesz mellett. A tüntetéseken ott csörömpölnek a budapesti flaszter ismert szélsőjobboldali tüntetői, akiknek ez is csak egy jó balhé volt. Az alkalmi pódiumon és a stúdiókban pedig felbukkan sok olyan "agrárszakember", aki a torgyáni ámokfutás idején még lapított, vagy éppen helyeselt a mezőgazdaság tönkretételéhez.
Más tekintetben azonban határozottan újszerűnek mondható az agrárdemonstráció. Első ízben történik meg, hogy a magyar gazdák immár az uniós támogatásokért tüntetnek. Követeléseik között pedig olyanok is szerepelnek, amelyek egyértelműen az Európai Unió agrárpolitikájának megváltoztatását célozzák meg. A gazdák köré sereglett politikai haszonlesők akciózgatása elfedi azt a tényt, hogy eredeti követeléseit tekintve ez a demonstráció már jobban hasonlít a hagyományos nyugat-európai gazdatüntetésekhez, mint a korábbi hazai politikai balhékhoz.
[...] Még egy év sem telt uniós tagságunkból, s máris nyilvánvaló lett, hogy a magyar társadalom egy jelentős részének a megélhetése közvetlenül az Európai Unió költségvetésétől függ. Az unió mezőgazdasági támogatási rendszerét sokan pazarlónak, ostobának és kontraproduktívnak tartják. Könnyen lehet, hogy igazuk van. Amíg azonban a nyugati gazdák zsíros támogatásokat kapnak Brüsszeltől, addig az elemi versenyképesség okán a magyar termelők is rászorulnak az uniós forrásokra. [...]
(Hegyi Gyula: Költségvetés és szolidaritás. Népszava, 2005. március 16.)
Az agrármegállapodást illetően szkeptikus vélemények:
[...] Mondhatnánk, a tüntetők a hétvégén belátták, hogy ennyi jut nekik és jobb kiszállni ebből az egészből. Talán ez is benne van a történtekben. Meg az, hogy a demonstrálók egyre nagyobb része jött rá arra, hogy egyes politikai erők, őket kihasználva, sütögetik saját pecsenyéjüket. Az ország destabilizációjára, a feszültség keltésére, erődemonstrációra alkalmas ez az egész, de arra, hogy az agráriumból élők helyzetét rendezze, nem. [...]
(Dési János: Uszítók veresége. Népszava, 2005. március 14.)
[...] Új agrármodellre van szükség! Arra, hogy az ágazat alkalmazkodjon a környezethez, és képes legyen felelni a kihívásokra. A versenyképességről nemcsak szájalni kell! Egy kívánatos modellben helyük van a biogazdáknak és a dörzsölteknek, balekoknak egyaránt. De csupán akkor, ha ki tudják harapni a maguk részét a piaci tortából. Bizonyítva, hogy meg tudnak élni belőle, illően hozzájárulva persze a közköltségekhez. [...]
(Kun István: A háztáji toporzékoló unokái. Népszabadság, 2005. március 16.)
[...] Az agráralku végül megszületett, a gazdák engedtek a sokból, a kormány meg a Koreából hazatért miniszterelnök útmutatásai alapján előkerítette a hiányzó milliárdokat és ígéreteket. Mindenki boldog lehetett valamelyest: a gazda jussa mellett kapott pluszpénzt, Gyurcsány karakán is volt, igazságot is osztott, s az ellenzék is rámutathatott a kabinet hibáira. Mindezt nemzeti ünnepre, ígérettel, hogy innentől tiszta a lap, megoldjuk a mezőgazdaság minden gondját, baját.
[...] Mindez azonban - így az uniós támogatások kezelésének dilettantizmusa is - részletkérdés. Ha időben fizetnek, ha pár tízmilliárddal többet, a lényeg nem változik. A magyar mezőgazdaság nem működőképes. Veszteséges. Be lehet csukni a boltot. A jelenlegi körülmények között tíz éven belül vége. Amit tizenöt éve nem bír egyetlen hazai politikus sem kimondani. Antalltól Gyurcsányig senki sem mert kiállni az ország elé, és feltenni az egyszerű kérdést: kell-e magyar mezőgazdaság, kell-e magyar paraszt? Ekkora és ennyi?
[...] Átélve az elmúlt tizenöt évet, gyanítható, a hazai politikai elit más utat választ. Nem csinál semmit. Vitatkozik koncepciókon, tűr tiltakozást - akár már most nyáron, mikor a várható rekord gabonatermést végképp nem lesz hol tárolni -, majd csöpögtet milliárdokat, mások terhére. S egy idő múlva a probléma magától is megszűnik. Nem lesz sem traktor, sem gazda. A kormány persze emiatt - is - majd négyévente cserélődik. De kit érdekel, ezt a pár évet ők kibekkelik.
(Máté T. Gyula: Kell-e a paraszt? Magyar Hírlap, 2005. március 16.)
[...] A mezőgazdaság konszolidációjára a jelenlegi struktúra hatékonytalansága és versenyképtelensége miatt semennyi pénz nem volna elegendő. Felelős szakemberek - köztük néhány politikus is - minimum egy évtizede hajtogatják: a magyar mezőgazdaság ebben a formájában életképtelen, évről évre tízezrek lesznek kénytelenek belátni, hogy nem tudnak belőle megélni; az ágazatba pumpált százmilliárdok a struktúra érintetlenül hagyása mellett semmi másra nem jók, mint ennek az elhibázott szociális ellátórendszernek, valamint a belé kódolt problémáknak és feszültségeknek a konzerválására. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Levonulási tér. Magyar Narancs, 2005. március 17.)
[...] Ha innen, tehát a tárgyalások végeredménye felől nézzük a történteket, a kormányfő a realitásokat fogalmazta meg. Mégis, több okból elhibázott döntés volt, hogy most a kormányzati győzelmet kell kommunikálni.
[...] A méltányos és mértékteremtő államférfi kölcsönösen akceptálható, okos társadalmi szerződéseket köt, amelyeknek elfogadására mindig a meggyőzés erejével készteti vitapartnereit. Gyurcsány Ferenc politizált annyira jól ebben az agrármizériában, hogy megengedhette volna magának a nagystílűbb kommunikációt. [...]
(Mészáros Tamás: Egyetlen szó. Népszava, 2005. március 19.)
[...] A gazdák - lassan elmondhatjuk, hogy szokás szerint - olyan engedményeket kaptak, amelyek a lényeget, a most formálódó, számukra elviselhetetlenül torz gazdálkodási, támogatási és intézményi struktúrát nem érintik, csak kissé késleltetik a véget. Egy kis levegőt kaptak, ami néhányuknak lehetőséget adhat arra, hogy túlélje a válságot. [...]
(Frisch Oszkár: Ülj törvényt...? Népszabadság, 2005. március 22.)
Az agrármegállapodás kapcsán megjelent publicisztikák:
Dési János: Uszítók veresége; Népszava, 2005. március 14.
Szerkesztőségi álláspont: Szabad a gazda; Magyar Hírlap, 2005. március 14.
Máté T. Gyula: Kell-e a paraszt? Magyar Hírlap, 2005. március 16.
Hegyi Gyula: Költségvetés és szolidaritás; Népszava, 2005. március 16.
Kun István: A háztáji toporzékoló unokái; Népszabadság, 2005. március 16.
Szerkesztőségi vélemény: Levonulási tér; Magyar Narancs, 2005. március 17.
Mészáros Tamás: Egyetlen szó; Népszava, 2005. március 19.
Frisch Oszkár: Ülj törvényt...? Népszabadság, 2005. március 22.
