Köztársaságielnök-jelölés
2005-03-31
Mádl Ferenc köztársasági elnök mandátuma 2005. augusztus 4-én lejár. Utódának személye kérdéses. A hivatalos jelöléshez 50 Országgyűlési képviselő aláírására van szükség, a koalíciós pártok közül erre csak az MSZP-nek van lehetősége. A szocialisták hivatalosan nem neveztek meg senkit; Hiller István pártelnök több alkalommal kijelentette, hogy szociáldemokrata kötődésű köztársasági elnököt látnának szívesen a Sándor-palotában.
Háttér
Mádl Ferenc köztársasági elnök mandátuma 2005. augusztus 4-én lejár. Utódának személye kérdéses. A hivatalos jelöléshez 50 Országgyűlési képviselő aláírására van szükség, a koalíciós pártok közül erre csak az MSZP-nek van lehetősége. A szocialisták hivatalosan nem neveztek meg senkit; Hiller István pártelnök több alkalommal kijelentette, hogy szociáldemokrata kötődésű köztársasági elnököt látnának szívesen a Sándor-palotában. Hiller István más fórumon azt mondta, hogy az elmúlt 15 évben a magyar demokrácia eljutott odáig, hogy a köztársasági elnök nő legyen. Az MSZP több megyei szervezete és tagozata időközben bejelentette: Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét támogatják a párt köztársaságielnök-jelölő kongresszusán, április 15-én. Szili Katalin korábban az Észak-Magyarország című megyei napilapnak adott interjújában kijelentette: bízik államfői esélyeiben. Az MSZP-nek azonban nincs elegendő többsége ahhoz, hogy önállóan megválassza Mádl Ferenc utódát, ugyanakkor az SZDSZ nem akar pártpolitikust támogatni. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Gombár Csaba politológust, a Magyar Rádió egykori elnökét alkalmas jelöltnek tartja, a párt vezetői azonban többször is hangsúlyozták: nem kívánnak beleszólni az MSZP jelölésébe. Az MSZP Szocialista Platformja március 23-án jelezte: első számú jelöltjük Szili Katalin, ám ha a házelnök személyét a koalíciós partner nem támogatja, akkor Bihari Mihály alkotmánybírót, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét támogatják. A szocialista párt berkein belül korábban Lévai Katalin és Kósáné Kovács Magda neve is felvetődött. Horn Gyula volt miniszterelnök pedig március 28-án, egy televíziós interjúban bejelentette: több szocialista képviselő is kérte, hogy vállalja el az államfő-jelöltséget. Horn Gyula azt mondta, hogy a párt áprilisi kongresszusáig meghozza döntését. Március 25-én 56 értelmiségi nyílt levélben Mécs Imre, az SZDSZ országgyűlési képviselőjének jelölését kezdeményezte. Indoklásuk szerint 1990-ben Göncz Árpád államfővé választása az 1956-os forradalom és a III. Magyar Köztársaság összefüggését deklarálta, és ezt méltó megismételni. Február 23-án 110 közéleti személyiség a Védegylet nevű civil szervezet felhívására azzal fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy a köztársaságielnök-jelölésnél Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság első elnökét támogassák. Ezt azzal indokolták, hogy a demokratikus intézmények megteremtéséért, az állampolgárok jogbiztonságáért a rendszerváltozás éveiben talán senki se tett többet az Alkotmánybíróság első elnökénél, így Sólyom László neve egybefonódott a jogállamiság hajthatatlan, következetes képviseletével. Sólyom László jelölésére Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ elnöke úgy reagált: elképzelhetőnek tartja, hogy pártja összegyűjti a Sólyom László jelöléséhez szükséges 50 képviselői aláírást. Március 30-án Kuncze Gábor szintén úgy nyilatkozott: Sólyom Lászlót olyan személynek tartja, aki távol van a pártoktól, így ebből a szempontból megfelelne az államfői posztra. A köztársasági elnököt az Országgyűlés az első két fordulóban kétharmados többséggel választja. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a harmadik fordulóban egyszerű többség is elegendő. Sikertelen államfő-választás esetén a köztársasági elnök pozícióját korlátozott jogkörrel, ideiglenesen az Országgyűlés elnöke veszi át.
Összefoglalás:
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] Nyilván tudja, hogy ha valóban elnök lesz, élete egyik jelentős közbülső állomása következik - ám ha jelölt marad, eddigi karrierje legfontosabb állomásához érkezett. Ha megválasztják, abból jól nem tud kijönni: érdemben tenni keveset tud, miközben kezdettől fogva elfogult pártkatonának, a miniszterelnök/az ellenzék bábjának, a sajtó pedig joviális, de gyengekezű seggfejnek fogja tartani. Időnként aláír/nem ír alá egy törvényt; ha kell/nem kell az AB-hoz fordul; pár havonta fogad valami uralkodót, felavat egy műveseállomást, ennyi. [...]
(Seres László: Ön jelölt. Népszabadság, 2005. február 9.)
[...] Többé vagy kevésbé, de minden nagy politikai csoportosulással szembekerült az általa vezetett testület, és legtöbbször erkölcsi győztesként került ki. (Még akkor is, ha a halálbüntetés eltörlését vagy a személyi szám használatának betiltását máig sem érti az emberek többsége.) Sólyom világnézete szerint idealistának vallja magát, de az Alkotmánybíróság szellemét alapvetően liberálisnak tartotta. Tisztelte Antall Józsefet, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain az MDF képviseletében vett részt, mégis számtalanszor szembeállította az alkotmányosság elveit a fórum kormányzásával. Nem volt partner az igazságtételi kezdeményezésekben, újra és újra átíratta a kárpótlási törvényeket, korlátozva definiálta ugyan Göncz Árpád köztársasági elnök jogkörét, de Antall ennél többet várt tőle a méltóságok háborújában. A Horn-kormány a Bokros-csomag alkotmánybírósági megfegyelmezését nehezményezte igazán, de szép lassan, 1990-től 1998 novemberéig, második mandátuma lejártáig minden komolyan vehető politikai erő elfogadta, hogy még a nép által választott politika szuverenitása sem korlátlan. Ebben döntő szerepe volt az Alkotmánybíróság, és első elnöke szellemi és személyes szuverenitásának. [...]
(Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? Népszabadság, 2005. február 24.)
[...] A Magyar Köztársaság elnökének tisztére olyan személy méltó, aki építőmestere, alapító atyja az új magyar demokráciának. Aki személyében egyesíti a magyar politikatörténet legnemesebb hagyományait. Akinek esélye lehet arra, hogy gesztusaival megakadályozza a magyar demokratikus politikai közösség széthullását, és aki szerepet játszhat a politika értelmének helyreállításában. Aki valóban független: kellően tart tőle mindkét tábor, éppen ezért személye garancia lehet a demokratikus értékek védelmére. Aki képes eligazodni a láthatatlan alkotmány útvesztőiben is. Akinek rendíthetetlen erkölcsi tartása fegyelmezőleg hathat a mindenkori kormányzati hatalomra. Aki következetesen felemeli szavát az életvilág védelmében, ha azt rövid távú megfontolásokból készülnek feláldozni politikai, katonai, gazdasági döntéshozók. Az Alkotmánybíróság első elnöke valamennyi kívánalomnak megfelel. [...]
(Schiffer András: Sólyom Lászlót elnöknek! Népszabadság, 2005. március 11.)
[...] Nosza, védjük meg az intézményrendszert! Mi lenne például, ha a miniszterelnök a saját parlamenti táborának azt javasolná, hogy olyan köztársasági elnököt jelöljön, amilyennek az alkotmányos rend kitalálói a köztársasági elnököt elképzelték? Aki alkalmas arra, hogy a nemzet egységét kifejezze, nem kötődik a papíroroszlánok egyik állítólagos táborához sem, nem kell a harmadik fordulóban, egyszerű többséggel megválasztani, nem lesz senkinek az embere, és szigorúan fog őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Államférfihoz méltó gesztus lenne, erőt, magabiztosságot és eleganciát sugárzó, nagyvonalú tett, egy lépés a politika teljes hitelvesztésétől, az alkotmányos intézmények kiüresedésétől vissza, a normalitás irányába. Komoly elgondolkodásra kényszerítene, hogy Gyurcsány esetleg tényleg gondol valamit erről az országról.
(Rauschenberger Péter: Gyurcsány és a kiáltás. HVG, 2005. március 16.)
[...] A házelnök jelölése mellett kardoskodó szocialista csoportok figyelmébe ajánlom, hogy a köztársasági elnöki poszt nem jár vigaszágon a belső pártküzdelemben alulmaradt politikusnak. A Gyurcsány Ferenc - a kis magyar Hodorkovszkij - hatalomátvételét ellenző, majd párttisztségétől megváló Szili Katalin melletti MSZP-s mozgolódásban mintha a kádári balanszírozás hagyománya és a lelkiismeret-furdalás öltene testet. [...]
(Szerető Szabolcs: Államfő vigaszágon? Magyar Nemzet, 2005. március 17.)
[...] A gyakorlatban eddig a megválasztott államfő mindig a pártok jelentős többségének támogatását élvezte, a szavazatszámok pedig nyilvánvalóan az egyéb körülmények összefüggésében, az adott kontextusban értékelendők (volt-e ellenjelölt? stb.). Ezeknek a számoknak és a szavazás körülményeinek azonban inkább csak rövid távon lehet hatásuk. Göncz Árpád és Mádl Ferenc egyaránt a társadalomban elfogadott, magas legitimitású köztársasági elnöknek bizonyult. Kiemelkedő népszerűségük, amely persze nem választható el magának a tisztségnek, az intézménynek kijáró bizalomtól, szintén ezt igazolja. [...]
(Szomszéd Orsolya: Konszenzuskérdések az államfőválasztás előtt. Magyar Nemzet, 2005. március 18.)
[...] Röviden: ez az ország egy olyan köztársasági elnökre vár, aki a társadalmi párbeszéd, a társadalmi összefogás, a szolidaritás, az emberi méltóság és egyenlő bánásmód elvét a szívén viseli, és képes egy modern Európa-képet, egy sikeres Magyarország-képet közvetíteni határainkon belül, szomszédjaink és a nagyvilág felé egyaránt. Egy olyan emberre várunk tehát, akinek a személyisége, ismertsége, képessége kiemelt figyelmet és nagyobb esélyt tud teremteni Magyarországnak mind Európában, mind azon kívül.
[...] Ha az MSZP nem szűk hatalmi játszmákból, hanem az ország és a nép érdekeiből indul ki, ha nem feltétlenül az ország legújabb nagypapájának kiválasztásában gondolkozik, akkor elképzelhető, hogy olyan embert jelöl, akire idehaza és az egész világ előtt egyaránt büszkék lehetünk. Aki képes lehet ezt az országot - mindenkori kormányunkkal karöltve - kiemelni szürke hétköznapjaiból, aki Európa nyertesei közé tud emelni bennünket. Lévai Katalin személyében erre megvan az esély.
(Göllner András: Milyen legyen az elnökünk? Népszabadság, 2005. március 21.)
[...] Sziliről eddig is lehetett tudni, hogy egy balesetben elvesztette a bal kezét, és mindenki becsülte is, hogy ennek ellenére ilyen karriert futott be. Egyértelműen példát mutatott. Egészen idáig, amíg el nem döntötte, hogy a műkezét kampányeszközként használja. Mostani szereplésével ugyanis azt üzeni, hogy azért szavazzatok rám, mert fogyatékos vagyok, ami valljuk be, szánalmas kampányüzenet.
[...] De van ezzel más gond is. Ha deklaráljuk a célt, hogy nő legyen az államfő, egyszersmind azt is üzenjük, hogy azért lett ő az elnök, mert nő, nem pedig azért, mert ő a legalkalmasabb, ami mélyen sértő, és pontosan a szándékkal ellentétes hatást ér el. Azt nyilvánítjuk ki: nem tudjuk elképzelni, hogy egy nő minden pluszpreferencia nélkül is lehet a legjobb.
[...] Sólyom László nem azért jó jelölt, mert történetesen van bal keze, nem is azért, mert férfi, hanem azért, mert róla képzelhető el az összes eddig felmerült név közül a leginkább, hogy pártatlanul, a törvényeknek nemcsak a betűjét, hanem a szellemét is betartva fogja betölteni posztját, és hogy a legméltóbban fogja képviselni Magyarországot itthon és külföldön.
(Sztankóczy András: Kampányeszközök. Magyar Hírlap, 2005. március 22.)
[...] Aki ringbe száll, annak alighanem a jelenlegi házelnökhöz képest kell megfogalmaznia köztársasági elnöki krédóját. Amolyan sorvezetőként szolgálhat az "ellenjelöltek" számára, hogy Szili Katalin Gyurcsány Ferenc ellenében lépett fel a miniszterelnök-választás idején. A házelnök nem tagozódott be a kormányfő és az MSZP politikai vonalába a kritikus népszavazási hetekben. És akkor az egykori "nómenklatúrázást" még nem is említettük. Ezért aztán még mindig van több-kevesebb realitása más, a Hiller-Mandur-féle fantomképre hasonlító jelölt - Bihari Mihály, Glatz Ferenc, Kósáné Kovács Magda, Lévai Katalin - megválasztásának is. [...]
(Lakner Zoltán: Jelölttelenül. Magyar Hírlap, 2005. március 24.)
[...] A köztársasági elnök jelölésének előkészítése késedelmes, lassú és kusza, pedig itt nem a hatalomról kell dönteni, vagy ha igen, kicsi és szimbolikus hatalomról. A szimbólum lényege, hogy kifejez valamit, jelen esetben a nemzet egységét, vagyis hogy van olyan szférája az életünknek, amelyben egy országnak számítunk.
[...] Nem olyan jelöltet kell keresniük, aki személyében képes kifejezni a "nemzet egységét" - ilyen személyiség ugyanis nem létezik, ilyenné csak válni lehet -, az egység szimbólumát elsősorban a választás módja teremti meg. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Késésben. Magyar Hírlap, 2005. március 25.)
[...] Egy elnökjelölt, aki a szabad választás ennyire széles skáláját nyújtja, mondhatni, a nemi identitásával nem akarja előhozni belőlem se a hímsovinisztát, se a feministát, mert még az is lehet, hogy meleg, transzvesztita, hermafrodita vagy eunuch, máris megnyugtató. Ennél csak az a megnyugtatóbb, hogy nincs életrajza. Annyira nincs, hogy esetleg nem is született meg, következésképpen nem volt se nyilas, se pufajkás, se az MSZMP- vagy más párt tagja, se ügynök, se tartótiszt, se besúgás-megrendelő, és se Prisztás Jánossal, se Kulcsár Attilával, de még Pintér Sándorral se fényképezkedett együtt. [...]
(R. Székely Julianna: Az ismeretlenség előnyei. Magyar Hírlap, 2005. március 30.)
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] Nyilván tudja, hogy ha valóban elnök lesz, élete egyik jelentős közbülső állomása következik - ám ha jelölt marad, eddigi karrierje legfontosabb állomásához érkezett. Ha megválasztják, abból jól nem tud kijönni: érdemben tenni keveset tud, miközben kezdettől fogva elfogult pártkatonának, a miniszterelnök/az ellenzék bábjának, a sajtó pedig joviális, de gyengekezű seggfejnek fogja tartani. Időnként aláír/nem ír alá egy törvényt; ha kell/nem kell az AB-hoz fordul; pár havonta fogad valami uralkodót, felavat egy műveseállomást, ennyi. [...]
(Seres László: Ön jelölt. Népszabadság, 2005. február 9.)
[...] Többé vagy kevésbé, de minden nagy politikai csoportosulással szembekerült az általa vezetett testület, és legtöbbször erkölcsi győztesként került ki. (Még akkor is, ha a halálbüntetés eltörlését vagy a személyi szám használatának betiltását máig sem érti az emberek többsége.) Sólyom világnézete szerint idealistának vallja magát, de az Alkotmánybíróság szellemét alapvetően liberálisnak tartotta. Tisztelte Antall Józsefet, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain az MDF képviseletében vett részt, mégis számtalanszor szembeállította az alkotmányosság elveit a fórum kormányzásával. Nem volt partner az igazságtételi kezdeményezésekben, újra és újra átíratta a kárpótlási törvényeket, korlátozva definiálta ugyan Göncz Árpád köztársasági elnök jogkörét, de Antall ennél többet várt tőle a méltóságok háborújában. A Horn-kormány a Bokros-csomag alkotmánybírósági megfegyelmezését nehezményezte igazán, de szép lassan, 1990-től 1998 novemberéig, második mandátuma lejártáig minden komolyan vehető politikai erő elfogadta, hogy még a nép által választott politika szuverenitása sem korlátlan. Ebben döntő szerepe volt az Alkotmánybíróság, és első elnöke szellemi és személyes szuverenitásának. [...]
(Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? Népszabadság, 2005. február 24.)
[...] A Magyar Köztársaság elnökének tisztére olyan személy méltó, aki építőmestere, alapító atyja az új magyar demokráciának. Aki személyében egyesíti a magyar politikatörténet legnemesebb hagyományait. Akinek esélye lehet arra, hogy gesztusaival megakadályozza a magyar demokratikus politikai közösség széthullását, és aki szerepet játszhat a politika értelmének helyreállításában. Aki valóban független: kellően tart tőle mindkét tábor, éppen ezért személye garancia lehet a demokratikus értékek védelmére. Aki képes eligazodni a láthatatlan alkotmány útvesztőiben is. Akinek rendíthetetlen erkölcsi tartása fegyelmezőleg hathat a mindenkori kormányzati hatalomra. Aki következetesen felemeli szavát az életvilág védelmében, ha azt rövid távú megfontolásokból készülnek feláldozni politikai, katonai, gazdasági döntéshozók. Az Alkotmánybíróság első elnöke valamennyi kívánalomnak megfelel. [...]
(Schiffer András: Sólyom Lászlót elnöknek! Népszabadság, 2005. március 11.)
[...] Nosza, védjük meg az intézményrendszert! Mi lenne például, ha a miniszterelnök a saját parlamenti táborának azt javasolná, hogy olyan köztársasági elnököt jelöljön, amilyennek az alkotmányos rend kitalálói a köztársasági elnököt elképzelték? Aki alkalmas arra, hogy a nemzet egységét kifejezze, nem kötődik a papíroroszlánok egyik állítólagos táborához sem, nem kell a harmadik fordulóban, egyszerű többséggel megválasztani, nem lesz senkinek az embere, és szigorúan fog őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Államférfihoz méltó gesztus lenne, erőt, magabiztosságot és eleganciát sugárzó, nagyvonalú tett, egy lépés a politika teljes hitelvesztésétől, az alkotmányos intézmények kiüresedésétől vissza, a normalitás irányába. Komoly elgondolkodásra kényszerítene, hogy Gyurcsány esetleg tényleg gondol valamit erről az országról.
(Rauschenberger Péter: Gyurcsány és a kiáltás. HVG, 2005. március 16.)
[...] A házelnök jelölése mellett kardoskodó szocialista csoportok figyelmébe ajánlom, hogy a köztársasági elnöki poszt nem jár vigaszágon a belső pártküzdelemben alulmaradt politikusnak. A Gyurcsány Ferenc - a kis magyar Hodorkovszkij - hatalomátvételét ellenző, majd párttisztségétől megváló Szili Katalin melletti MSZP-s mozgolódásban mintha a kádári balanszírozás hagyománya és a lelkiismeret-furdalás öltene testet. [...]
(Szerető Szabolcs: Államfő vigaszágon? Magyar Nemzet, 2005. március 17.)
[...] A gyakorlatban eddig a megválasztott államfő mindig a pártok jelentős többségének támogatását élvezte, a szavazatszámok pedig nyilvánvalóan az egyéb körülmények összefüggésében, az adott kontextusban értékelendők (volt-e ellenjelölt? stb.). Ezeknek a számoknak és a szavazás körülményeinek azonban inkább csak rövid távon lehet hatásuk. Göncz Árpád és Mádl Ferenc egyaránt a társadalomban elfogadott, magas legitimitású köztársasági elnöknek bizonyult. Kiemelkedő népszerűségük, amely persze nem választható el magának a tisztségnek, az intézménynek kijáró bizalomtól, szintén ezt igazolja. [...]
(Szomszéd Orsolya: Konszenzuskérdések az államfőválasztás előtt. Magyar Nemzet, 2005. március 18.)
[...] Röviden: ez az ország egy olyan köztársasági elnökre vár, aki a társadalmi párbeszéd, a társadalmi összefogás, a szolidaritás, az emberi méltóság és egyenlő bánásmód elvét a szívén viseli, és képes egy modern Európa-képet, egy sikeres Magyarország-képet közvetíteni határainkon belül, szomszédjaink és a nagyvilág felé egyaránt. Egy olyan emberre várunk tehát, akinek a személyisége, ismertsége, képessége kiemelt figyelmet és nagyobb esélyt tud teremteni Magyarországnak mind Európában, mind azon kívül.
[...] Ha az MSZP nem szűk hatalmi játszmákból, hanem az ország és a nép érdekeiből indul ki, ha nem feltétlenül az ország legújabb nagypapájának kiválasztásában gondolkozik, akkor elképzelhető, hogy olyan embert jelöl, akire idehaza és az egész világ előtt egyaránt büszkék lehetünk. Aki képes lehet ezt az országot - mindenkori kormányunkkal karöltve - kiemelni szürke hétköznapjaiból, aki Európa nyertesei közé tud emelni bennünket. Lévai Katalin személyében erre megvan az esély.
(Göllner András: Milyen legyen az elnökünk? Népszabadság, 2005. március 21.)
[...] Sziliről eddig is lehetett tudni, hogy egy balesetben elvesztette a bal kezét, és mindenki becsülte is, hogy ennek ellenére ilyen karriert futott be. Egyértelműen példát mutatott. Egészen idáig, amíg el nem döntötte, hogy a műkezét kampányeszközként használja. Mostani szereplésével ugyanis azt üzeni, hogy azért szavazzatok rám, mert fogyatékos vagyok, ami valljuk be, szánalmas kampányüzenet.
[...] De van ezzel más gond is. Ha deklaráljuk a célt, hogy nő legyen az államfő, egyszersmind azt is üzenjük, hogy azért lett ő az elnök, mert nő, nem pedig azért, mert ő a legalkalmasabb, ami mélyen sértő, és pontosan a szándékkal ellentétes hatást ér el. Azt nyilvánítjuk ki: nem tudjuk elképzelni, hogy egy nő minden pluszpreferencia nélkül is lehet a legjobb.
[...] Sólyom László nem azért jó jelölt, mert történetesen van bal keze, nem is azért, mert férfi, hanem azért, mert róla képzelhető el az összes eddig felmerült név közül a leginkább, hogy pártatlanul, a törvényeknek nemcsak a betűjét, hanem a szellemét is betartva fogja betölteni posztját, és hogy a legméltóbban fogja képviselni Magyarországot itthon és külföldön.
(Sztankóczy András: Kampányeszközök. Magyar Hírlap, 2005. március 22.)
[...] Aki ringbe száll, annak alighanem a jelenlegi házelnökhöz képest kell megfogalmaznia köztársasági elnöki krédóját. Amolyan sorvezetőként szolgálhat az "ellenjelöltek" számára, hogy Szili Katalin Gyurcsány Ferenc ellenében lépett fel a miniszterelnök-választás idején. A házelnök nem tagozódott be a kormányfő és az MSZP politikai vonalába a kritikus népszavazási hetekben. És akkor az egykori "nómenklatúrázást" még nem is említettük. Ezért aztán még mindig van több-kevesebb realitása más, a Hiller-Mandur-féle fantomképre hasonlító jelölt - Bihari Mihály, Glatz Ferenc, Kósáné Kovács Magda, Lévai Katalin - megválasztásának is. [...]
(Lakner Zoltán: Jelölttelenül. Magyar Hírlap, 2005. március 24.)
[...] A köztársasági elnök jelölésének előkészítése késedelmes, lassú és kusza, pedig itt nem a hatalomról kell dönteni, vagy ha igen, kicsi és szimbolikus hatalomról. A szimbólum lényege, hogy kifejez valamit, jelen esetben a nemzet egységét, vagyis hogy van olyan szférája az életünknek, amelyben egy országnak számítunk.
[...] Nem olyan jelöltet kell keresniük, aki személyében képes kifejezni a "nemzet egységét" - ilyen személyiség ugyanis nem létezik, ilyenné csak válni lehet -, az egység szimbólumát elsősorban a választás módja teremti meg. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Késésben. Magyar Hírlap, 2005. március 25.)
[...] Egy elnökjelölt, aki a szabad választás ennyire széles skáláját nyújtja, mondhatni, a nemi identitásával nem akarja előhozni belőlem se a hímsovinisztát, se a feministát, mert még az is lehet, hogy meleg, transzvesztita, hermafrodita vagy eunuch, máris megnyugtató. Ennél csak az a megnyugtatóbb, hogy nincs életrajza. Annyira nincs, hogy esetleg nem is született meg, következésképpen nem volt se nyilas, se pufajkás, se az MSZMP- vagy más párt tagja, se ügynök, se tartótiszt, se besúgás-megrendelő, és se Prisztás Jánossal, se Kulcsár Attilával, de még Pintér Sándorral se fényképezkedett együtt. [...]
(R. Székely Julianna: Az ismeretlenség előnyei. Magyar Hírlap, 2005. március 30.)
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] Nyilván tudja, hogy ha valóban elnök lesz, élete egyik jelentős közbülső állomása következik - ám ha jelölt marad, eddigi karrierje legfontosabb állomásához érkezett. Ha megválasztják, abból jól nem tud kijönni: érdemben tenni keveset tud, miközben kezdettől fogva elfogult pártkatonának, a miniszterelnök/az ellenzék bábjának, a sajtó pedig joviális, de gyengekezű seggfejnek fogja tartani. Időnként aláír/nem ír alá egy törvényt; ha kell/nem kell az AB-hoz fordul; pár havonta fogad valami uralkodót, felavat egy műveseállomást, ennyi. [...]
(Seres László: Ön jelölt. Népszabadság, 2005. február 9.)
[...] Többé vagy kevésbé, de minden nagy politikai csoportosulással szembekerült az általa vezetett testület, és legtöbbször erkölcsi győztesként került ki. (Még akkor is, ha a halálbüntetés eltörlését vagy a személyi szám használatának betiltását máig sem érti az emberek többsége.) Sólyom világnézete szerint idealistának vallja magát, de az Alkotmánybíróság szellemét alapvetően liberálisnak tartotta. Tisztelte Antall Józsefet, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain az MDF képviseletében vett részt, mégis számtalanszor szembeállította az alkotmányosság elveit a fórum kormányzásával. Nem volt partner az igazságtételi kezdeményezésekben, újra és újra átíratta a kárpótlási törvényeket, korlátozva definiálta ugyan Göncz Árpád köztársasági elnök jogkörét, de Antall ennél többet várt tőle a méltóságok háborújában. A Horn-kormány a Bokros-csomag alkotmánybírósági megfegyelmezését nehezményezte igazán, de szép lassan, 1990-től 1998 novemberéig, második mandátuma lejártáig minden komolyan vehető politikai erő elfogadta, hogy még a nép által választott politika szuverenitása sem korlátlan. Ebben döntő szerepe volt az Alkotmánybíróság, és első elnöke szellemi és személyes szuverenitásának. [...]
(Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? Népszabadság, 2005. február 24.)
[...] A Magyar Köztársaság elnökének tisztére olyan személy méltó, aki építőmestere, alapító atyja az új magyar demokráciának. Aki személyében egyesíti a magyar politikatörténet legnemesebb hagyományait. Akinek esélye lehet arra, hogy gesztusaival megakadályozza a magyar demokratikus politikai közösség széthullását, és aki szerepet játszhat a politika értelmének helyreállításában. Aki valóban független: kellően tart tőle mindkét tábor, éppen ezért személye garancia lehet a demokratikus értékek védelmére. Aki képes eligazodni a láthatatlan alkotmány útvesztőiben is. Akinek rendíthetetlen erkölcsi tartása fegyelmezőleg hathat a mindenkori kormányzati hatalomra. Aki következetesen felemeli szavát az életvilág védelmében, ha azt rövid távú megfontolásokból készülnek feláldozni politikai, katonai, gazdasági döntéshozók. Az Alkotmánybíróság első elnöke valamennyi kívánalomnak megfelel. [...]
(Schiffer András: Sólyom Lászlót elnöknek! Népszabadság, 2005. március 11.)
[...] Nosza, védjük meg az intézményrendszert! Mi lenne például, ha a miniszterelnök a saját parlamenti táborának azt javasolná, hogy olyan köztársasági elnököt jelöljön, amilyennek az alkotmányos rend kitalálói a köztársasági elnököt elképzelték? Aki alkalmas arra, hogy a nemzet egységét kifejezze, nem kötődik a papíroroszlánok egyik állítólagos táborához sem, nem kell a harmadik fordulóban, egyszerű többséggel megválasztani, nem lesz senkinek az embere, és szigorúan fog őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Államférfihoz méltó gesztus lenne, erőt, magabiztosságot és eleganciát sugárzó, nagyvonalú tett, egy lépés a politika teljes hitelvesztésétől, az alkotmányos intézmények kiüresedésétől vissza, a normalitás irányába. Komoly elgondolkodásra kényszerítene, hogy Gyurcsány esetleg tényleg gondol valamit erről az országról.
(Rauschenberger Péter: Gyurcsány és a kiáltás. HVG, 2005. március 16.)
[...] A házelnök jelölése mellett kardoskodó szocialista csoportok figyelmébe ajánlom, hogy a köztársasági elnöki poszt nem jár vigaszágon a belső pártküzdelemben alulmaradt politikusnak. A Gyurcsány Ferenc - a kis magyar Hodorkovszkij - hatalomátvételét ellenző, majd párttisztségétől megváló Szili Katalin melletti MSZP-s mozgolódásban mintha a kádári balanszírozás hagyománya és a lelkiismeret-furdalás öltene testet. [...]
(Szerető Szabolcs: Államfő vigaszágon? Magyar Nemzet, 2005. március 17.)
[...] A gyakorlatban eddig a megválasztott államfő mindig a pártok jelentős többségének támogatását élvezte, a szavazatszámok pedig nyilvánvalóan az egyéb körülmények összefüggésében, az adott kontextusban értékelendők (volt-e ellenjelölt? stb.). Ezeknek a számoknak és a szavazás körülményeinek azonban inkább csak rövid távon lehet hatásuk. Göncz Árpád és Mádl Ferenc egyaránt a társadalomban elfogadott, magas legitimitású köztársasági elnöknek bizonyult. Kiemelkedő népszerűségük, amely persze nem választható el magának a tisztségnek, az intézménynek kijáró bizalomtól, szintén ezt igazolja. [...]
(Szomszéd Orsolya: Konszenzuskérdések az államfőválasztás előtt. Magyar Nemzet, 2005. március 18.)
[...] Röviden: ez az ország egy olyan köztársasági elnökre vár, aki a társadalmi párbeszéd, a társadalmi összefogás, a szolidaritás, az emberi méltóság és egyenlő bánásmód elvét a szívén viseli, és képes egy modern Európa-képet, egy sikeres Magyarország-képet közvetíteni határainkon belül, szomszédjaink és a nagyvilág felé egyaránt. Egy olyan emberre várunk tehát, akinek a személyisége, ismertsége, képessége kiemelt figyelmet és nagyobb esélyt tud teremteni Magyarországnak mind Európában, mind azon kívül.
[...] Ha az MSZP nem szűk hatalmi játszmákból, hanem az ország és a nép érdekeiből indul ki, ha nem feltétlenül az ország legújabb nagypapájának kiválasztásában gondolkozik, akkor elképzelhető, hogy olyan embert jelöl, akire idehaza és az egész világ előtt egyaránt büszkék lehetünk. Aki képes lehet ezt az országot - mindenkori kormányunkkal karöltve - kiemelni szürke hétköznapjaiból, aki Európa nyertesei közé tud emelni bennünket. Lévai Katalin személyében erre megvan az esély.
(Göllner András: Milyen legyen az elnökünk? Népszabadság, 2005. március 21.)
[...] Sziliről eddig is lehetett tudni, hogy egy balesetben elvesztette a bal kezét, és mindenki becsülte is, hogy ennek ellenére ilyen karriert futott be. Egyértelműen példát mutatott. Egészen idáig, amíg el nem döntötte, hogy a műkezét kampányeszközként használja. Mostani szereplésével ugyanis azt üzeni, hogy azért szavazzatok rám, mert fogyatékos vagyok, ami valljuk be, szánalmas kampányüzenet.
[...] De van ezzel más gond is. Ha deklaráljuk a célt, hogy nő legyen az államfő, egyszersmind azt is üzenjük, hogy azért lett ő az elnök, mert nő, nem pedig azért, mert ő a legalkalmasabb, ami mélyen sértő, és pontosan a szándékkal ellentétes hatást ér el. Azt nyilvánítjuk ki: nem tudjuk elképzelni, hogy egy nő minden pluszpreferencia nélkül is lehet a legjobb.
[...] Sólyom László nem azért jó jelölt, mert történetesen van bal keze, nem is azért, mert férfi, hanem azért, mert róla képzelhető el az összes eddig felmerült név közül a leginkább, hogy pártatlanul, a törvényeknek nemcsak a betűjét, hanem a szellemét is betartva fogja betölteni posztját, és hogy a legméltóbban fogja képviselni Magyarországot itthon és külföldön.
(Sztankóczy András: Kampányeszközök. Magyar Hírlap, 2005. március 22.)
[...] Aki ringbe száll, annak alighanem a jelenlegi házelnökhöz képest kell megfogalmaznia köztársasági elnöki krédóját. Amolyan sorvezetőként szolgálhat az "ellenjelöltek" számára, hogy Szili Katalin Gyurcsány Ferenc ellenében lépett fel a miniszterelnök-választás idején. A házelnök nem tagozódott be a kormányfő és az MSZP politikai vonalába a kritikus népszavazási hetekben. És akkor az egykori "nómenklatúrázást" még nem is említettük. Ezért aztán még mindig van több-kevesebb realitása más, a Hiller-Mandur-féle fantomképre hasonlító jelölt - Bihari Mihály, Glatz Ferenc, Kósáné Kovács Magda, Lévai Katalin - megválasztásának is. [...]
(Lakner Zoltán: Jelölttelenül. Magyar Hírlap, 2005. március 24.)
[...] A köztársasági elnök jelölésének előkészítése késedelmes, lassú és kusza, pedig itt nem a hatalomról kell dönteni, vagy ha igen, kicsi és szimbolikus hatalomról. A szimbólum lényege, hogy kifejez valamit, jelen esetben a nemzet egységét, vagyis hogy van olyan szférája az életünknek, amelyben egy országnak számítunk.
[...] Nem olyan jelöltet kell keresniük, aki személyében képes kifejezni a "nemzet egységét" - ilyen személyiség ugyanis nem létezik, ilyenné csak válni lehet -, az egység szimbólumát elsősorban a választás módja teremti meg. [...]
(Szerkesztőségi álláspont: Késésben. Magyar Hírlap, 2005. március 25.)
[...] Egy elnökjelölt, aki a szabad választás ennyire széles skáláját nyújtja, mondhatni, a nemi identitásával nem akarja előhozni belőlem se a hímsovinisztát, se a feministát, mert még az is lehet, hogy meleg, transzvesztita, hermafrodita vagy eunuch, máris megnyugtató. Ennél csak az a megnyugtatóbb, hogy nincs életrajza. Annyira nincs, hogy esetleg nem is született meg, következésképpen nem volt se nyilas, se pufajkás, se az MSZMP- vagy más párt tagja, se ügynök, se tartótiszt, se besúgás-megrendelő, és se Prisztás Jánossal, se Kulcsár Attilával, de még Pintér Sándorral se fényképezkedett együtt. [...]
(R. Székely Julianna: Az ismeretlenség előnyei. Magyar Hírlap, 2005. március 30.)
A köztársaságielnök-jelölés kapcsán megjelent publicisztikák:
Seres László: Ön jelölt; Népszabadság, 2005. február 9.
Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat? Népszabadság, 2005. február 24.
Schiffer András: Sólyom Lászlót elnöknek! Népszabadság, 2005. március 11.
Rauschenberger Péter: Gyurcsány és a kiáltás. HVG, 2005. március 16.
Szerető Szabolcs: Államfő vigaszágon? Magyar Nemzet, 2005. március 17.
Szomszéd Orsolya: Konszenzuskérdések az államfőválasztás előtt; Magyar Nemzet, 2005. március 18.
Göllner András: Milyen legyen az elnökünk? Népszabadság, 2005. március 21.
Sztankóczy András: Kampányeszközök; Magyar Hírlap, 2005. március 22.
Lakner Zoltán: Jelölttelenül; Magyar Hírlap, 2005. március 24.
Szerkesztőségi álláspont: Késésben; Magyar Hírlap, 2005. március 25.
R. Székely Julianna: Az ismeretlenség előnyei; Magyar Hírlap, 2005. március 30.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.