Köztársaságielnök-jelölés (3. rész)
2005-04-15
Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között a köztársasági elnök jelöléséről. Az MSZP-t a tárgyalások során Steiner Pál, Szabó György és Toller László országgyűlési képviselők képviselik, az SZDSZ Fodor Gábor és Pető Iván ügyvivőket és Sándor Klára országgyűlési képviselőt delegálta. Az egyeztetéseket megelőzően Pető Iván a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjújában kijelentette: az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, ha a szocialisták őt jelölik. Tekintve, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban tudatosan tartózkodott attól, hogy konkrét személyek jelölését kommentálják, ezúttal is kijelentette, hogy Pető Iván csak magánvéleményt fogalmazott meg, az nem az SZDSZ hivatalos álláspontja. Az egyeztetések során az MSZP eleinte kizárólag Szili Katalin személyéről volt hajlandó tárgyalni, a házelnök köztársasági elnökké választását ugyanakkor a koalíciós partner elutasította.
Háttér
Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között a köztársasági elnök jelöléséről. Az MSZP-t a tárgyalások során Steiner Pál, Szabó György és Toller László országgyűlési képviselők képviselik, az SZDSZ Fodor Gábor és Pető Iván ügyvivőket és Sándor Klára országgyűlési képviselőt delegálta. Az egyeztetéseket megelőzően Pető Iván a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjújában kijelentette: az SZDSZ nem szavazza meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, ha a szocialisták őt jelölik. Tekintve, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban tudatosan tartózkodott attól, hogy konkrét személyek jelölését kommentálják, ezúttal is kijelentette, hogy Pető Iván csak magánvéleményt fogalmazott meg, az nem az SZDSZ hivatalos álláspontja. Az egyeztetések során az MSZP eleinte kizárólag Szili Katalin személyéről volt hajlandó tárgyalni, a házelnök köztársasági elnökké választását ugyanakkor a koalíciós partner elutasította. A hivatalos egyeztetések második napján nem mozdultak az álláspontok, az MSZP továbbra is Szili Katalinról volt hajlandó tárgyalni, az SZDSZ viszont ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitikust nem szavaznak meg. A koalíciós tárgyalások a patthelyzet miatt megszakadtak. Informális egyeztetések azonban továbbra is zajlottak a két párt között, Hiller István, az MSZP elnöke ugyanakkor egyeztetéseket kezdett az ellenzékkel, így négyszemközti tárgyalást folytatott Orbán Viktorral, a Fidesz-MPSZ, majd Dávid Ibolyával, az MDF elnökével. Az MSZP kibővített elnökségi ülése végül nem nevezett meg államfőjelöltet, csak megismételte korábbi feltételrendszerét, amely szerint a köztársasági elnöknek a politikában jártas, szociáldemokrata elkötelezettségű, de más ízlésirányokra is kitekintéssel bíró személynek kell lennie. A koalíciós egyeztetések megszakadását követően az MSZP választmánya "szabad mandátumot" adott a tárgyalóknak, ami annyit jelent, hogy ezentúl nemcsak Szili Katalinról, hanem más személyekről is tárgyalhatnak. Hiller István ugyanakkor leszögezte: pártjának továbbra is Szili Katalin az első számú jelöltje. Az MSZP-ben a házelnök után erősorrendben Glatz Ferenc akadémikusnak, Horn Gyula volt miniszterelnöknek és Bárándy Péternek, a Medgyessy-kormány igazságügyi miniszterének a legnagyobb a támogatottsága. Sajtóértesülések szerint a tárgyalások során felvetődött Vitányi Iván, az MSZP volt választmányi elnökének, valamint Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselőnek a neve is. Az SZDSZ április 12-i, a frakcióval kiegészült ügyvivő-testületi ülésén megerősítették: nem támogatják Szili Katalin jelölését. Kuncze Gábor pártelnök ugyanakkor óvatosabban fogalmazott az MTV Nap-kelte című műsorában; Kuncze Gábor azt mondta: nem szívesen támogatnának vezető pártpolitikust. A pártelnök elektronikus levélben kérte azok véleményét, akik korábban kitöltötték a párt azenorszagom.hu internetes címen elérhető liberális tesztjét. Kuncze Gábor levelében azt kérdezte az SZDSZ szimpatizánsaitól, hogy pártja támogassa-e Szili Katalint, vagy ragaszkodjon álláspontjához, amely szerint nem választanak meg pártpolitikust. Szili Katalin leszögezte: nem lép vissza a jelöléstől, mivel az MSZP tagságának 85 százaléka őt támogatja, országos elismertsége is nagy, az SZDSZ pedig megváltoztathatja álláspontját. Szili Katalin önmagát a liberális elveket is vállaló, nemzetben gondolkodó baloldali politikusnak nevezte. A koalíciós tárgyalásokat időközben átvette a két pártelnök. Hiller István mellett Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője vesz részt a tárgyalásokon, az SZDSZ-t pedig Pető Iván képviseli Kuncze Gáborral. A tárgyalások során az MSZP a jelöltek körét leszűkítette Szili Katalinra, Glatz Ferencre, Horn Gyulára és Bárándy Péterre. Az SZDSZ jelezte: a szocialisták négy jelöltje közül Glatz Ferenc és Bárándy Péter megválasztását támogatják. A Fidesz-MPSZ közölte: szimpátiaszavazást kezdeményeznek az interneten és a forgalmasabb helyeken arról, hogy a lakosság kit szeretne köztársasági elnöknek. A párt ennek eredményétől teszi függővé, hogy kit jelöl államfőnek. Dávid Ibolya kijelentette: szerinte a köztársasági elnököt az állampolgároknak kellene megválasztani. Az MSZP április 15-én, országos küldöttgyűlésén dönt az államfő-jelölt személyéről.
Összefoglalás:
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] A koalíciós politikai racionalitás azt diktálja, hogy az MSZP és az SZDSZ végül mégiscsak megállapodik. Csak éppen a gyenge kezdés miatt jóval nagyobb árat fizetve bármilyen megoldásért. Lehet, hogy végül remek jelöltet találnak, akit még az ellenzék is támogat, s a jelöltről majdan kiderül, hogy valóban kiváló elnök. De a kormánypártok egyrészt csak reménykedhetnek, hogy ezek után ilyen megoldást találnak, másrészt, hogy ez majd hoz annyit népszerűségben, mint amennyit a jelölési harc elvitt tőlük. [...]
(Lakner Zoltán: Gyenge kezdés. Népszava, 2005. április 8.)
[...] A szocialistákkal szemben megfogalmazott embargó a köztársasági elnökjelölés kérdésében elfogadhatatlanul antidemokratikus, mi több, illiberális. Azok a szabad demokrata képviselők, akik nagy hangon tiltakoznak az MSZP autonóm köztársasági elnökjelölése ellen, feltehetnék maguknak a kérdést, ugyan miként vállalhattak kétszer is kormányzati partnerséget egy olyan párttal, amelyik egyetlen konszenzusképes elnökjelöltet sem képes állítani? Az a kívánság, hogy az MSZP ne merjen önálló jelölttel előállni, politikai zsarolással felérő arrogancia, amelynek igen rossz üzenete van. Természetesen senki nem kifogásolhatja, hogy a koalíciós partnert egyeztetésre késztessék. De egy olyan rendszerben, amelyben parlamenti pártok jelölik az államfőt, és a funkció betöltése a mindenkori pártpolitikai erőviszonyok szerint alakul, mégsem lehet ép ésszel eleve kifogásolni azt, hogy pártpolitikust jelöljenek erre a tisztségre. [...]
(Bayer József: Elnökválasztási licit. Népszabadság, 2005. április 9.)
[...] Abban igazuk van a szocialistáknak, hogy az úgynevezett SZDSZ nem hozott fel méltányolható érveket a házelnök asszony személye ellen. Pedig nem lenne nehéz találni - elég, ha Szili Katalin felkészültségét olyan lehetséges aspiránsokéval mérjük össze, mint Sólyom László, Glatz Ferenc vagy Bihari Mihály. Az viszont édeskevés, hogy pártpolitikusból ne legyen államfő. Egyrészt Göncz Árpád is az volt 1990-ben, másrészt egy, a társadalmat nem megosztó, politikai múlttal rendelkező személy előnyösebb választás lehet, mint egy mégoly szimpatikus civil. [...]
(Szerető Szabolcs: Tanácstalanok. Magyar Nemzet, 2005. április 9.)
[...] Az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jóízlés határait feszegetik. Mert több mint ízléstelennek tartom, hogy a magyar parlament megválasztott elnökét, aki egyébként nemcsak pártján belül élvezi a legnagyobb támogatottságot, hanem a közvélekedés is folyamatosan előkelő helyre sorolja a szocialista politikusok közül, sértegetik, szűkebb-tágabb rendezvényeiken, és az ország közvéleménye előtt. [...]
(Suchman Tamás: Egy egészen egyszerű ügy. Népszava, 2005. április 11.)
[...] "-Van 50+1 százalékos parlamenti többségünk? - Nincs. - Hopp, akkor kell egy szövetségest keresnünk az elnökválasztáshoz. Milyen szerencse, hogy van viszont egy koalíciós partnerünk. Nosza állapodjunk meg vele a jelöltben, aztán taps, siker, kávé, konyak, szivarfüst." Minthogy ez a belső párbeszéd elmaradt, alig több mint egy évvel a választások előtt a kormánypártoknak sikerült kialakítaniuk azt a benyomást, hogy képtelennek a komoly politikai konszenzusokra, egymással veszekednek, ahelyett, hogy dolgoznának, s egyúttal bezsebelnék a politikai profitot a közösen megválasztott elnökjelölt mosolyával. Ehelyett százalékokban mérhető veszteségeket okoztak maguknak; dicsőség helyett vircsaft és a "mentsük a menthetőt" hangulat uralkodik. Ráadásul bárki lesz immár a köztársasági elnök alaposan megnehezítették az első hónapjait. [...]
(Petri Lukács Ádám: Önsorsrontás helyett. Népszava, 2005. április 11.)
[...] Ebben a helyzetben az SZDSZ, ha valóban ezt akarja, valóban lealázhatja az amúgy is elbizonytalanodott MSZP-t Szili Katalin megbuktatásával. De ha ennek az lesz a következménye, hogy az MSZP válságba kerül, a baloldali szavazók tömege kiábrándul a koalícióból és az MSZP-ből, nem megy el szavazni, bojkottálja az SZDSZ-es jelölteket, akkor ezért azok a liberális politikusok és publicisták lesznek a felelősek, akik nem csak koalíciós partnerüket, hanem annak két és fél millió szavazóját is lealázzák. S ha mindez Orbán Viktor come backjét jelenti, akkor ez Pető Iván, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és a többiek személyes és át nem ruházható felelőssége lesz. [...]
(Hegyi Gyula: Méltóság és szolidaritás. Magyar Hírlap, 2005. április 11.)
[...] A hét végi választmányi ülésen viszont "szabad mandátumot" kapott a tárgyalódelegáció. Magyarán: a továbbiakban nem ragaszkodnak mereven Szili Katalinhoz, ha az SZDSZ-nek inkább megfelelne például Horn Gyula (ő már úgyis bejött egyszer), akkor róla is lehet szó. Tehát Szili árfolyama a szocialista börzén is zuhanni kezdett, és ebben Gyurcsány Ferencnek lehet némi szerepe. A miniszterelnök, aki korábban kijelentette, nem kíván a jelölés folyamatába beleszólni - mondott ő valami hasonlót a kettős népszavazás előtt is -, a lapunk által felcsípett füles szerint értésére adta Szilinek, hogy nem lesz belőle köztársasági elnök. [...]
(Ugró Miklós: A mandátum felszabadulása. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Igencsak fontosnak érzem, hogy olyan életút álljon mögötte, amire nyugodtan, büszkén tekinthet vissza. Legyen olyan tisztességes ember, aki politikai vagy gazdasági múltja miatt nem zsarolható. Legyen mögötte olyan szakmai teljesítmény, ami a jogos és józan önbizalom alapja, ami garancia arra nézve, hogy az ország döntő többsége úgy érzi, megfelelő, az ő érdekeit is ismerő és képviselni tudó ember áll ezen a poszton. Aki úgy érzi, hogy van még tennivalója s képes is azt megtenni. S ezt megteheti, véleményét nyugodtan kimondhatja, mert van tekintélye, van erkölcsi tartása. Azaz olyan ember, aki egyértelműen pozitívan ítélhető meg. [...]
A cikk elején említettem hat nevet. Nos, én közülük kettőt is alkalmasnak tartanék a köztársasági elnöki posztra. S főleg azért, mert mindketten többszörösen bizonyították, hogy integráló típusú egyéniségek, s nemzetben gondolkodnak. Glatz Ferenc és Sólyom László ilyen személyiségek.
(Szabó S. András: Az államfővé jelölés kritériumai. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Gyurcsány Ferenc tudhat valamit, amit nem árul el. Vagy csak reményeit vetíti előre? Tény ugyanis, hogy annál nagyobb blamázst most nehéz elképzelni, minthogy a szocialisták kongresszusa pénteken úgy ül össze, hogy a koalíciós partnerrel nem jutottak zöld ágra. Akkor ott a népharag, az alulról jövő kezdeményezés mindent elsöpörhet, s a "csakazértis" reakció kerekedhet felül. Pedig a kormánypártoknak jobb lenne, ha az indulatokat, a szocialisták belső ellentéteit lassan felülírná a józanész, a belátás, és persze némi számolás sem ártana. [...]
A pártszakadás talán túlzás, de hogy megrendül a fél éve elnökösködő Hiller István pozíciója, az biztos. S ez továbbgyűrűzhet a miniszterelnök személyére is. Pedig e pillanatban szinte csak ő viselkedik logikusan. Nem száll be a köztársasági elnök körül dúló csatákba, nehogy egy vesztesnek bizonyuló javaslata tönkretegye a jó együttműködést a nyertessel. [...]
(Kocsi Ilona: Koalíciós erőfitogtatás a köztársasági elnök jelölésénél. Népszava, 2005. április 13.)
[...] A kormányfő e deklaráltan kívülállói magatartása egyre feltűnőbb egyébként, és lassan kezd kínos is lenni. Mindez egyáltalán nem arra vall, hogy Gyurcsány egyszerűnek ítélné meg saját lehetőségeit a mostani vitában. Másra nem gondolhat az ember: a miniszterelnök attól tart, hogy érdemi megszólalása e pillanatban kontraproduktív lehet; ez vagy a pártjában, vagy a koalícióban okozna zavart. Márpedig erre nyilván semmi szüksége. Egy elhamarkodott nyilatkozat (amúgy is volt belőlük épp elég) súlyos következményekkel járhat számára egy évvel a választások előtt. [...]
(Kis Tibor: Önvédelmi reflex. Népszabadság, 2005. április 13.)
[...] Akárhogy lesz is, Glatz mindenképpen jobb választásnak tűnik. Nem elsősorban azért, mert sokoldalú, színes egyéniség, hanem mert sokkal inkább olyan államfő lehet, aki két elődjéhez hasonlóan inkább az ország egységét fejezi ki, mint megosztottságát. Mert Mádlnak és Göncznek szintén volt ugyan pártmúltja, de mégsem elsősorban pártpolitikusok voltak, hanem egyikük jogtudós, másikuk író, ahogy Glatz Ferencet is elsősorban volt akadémiai elnökként és a jelenre is figyelő történészként ismerjük.
(Szerkesztőségi álláspont: Célegyenesben. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] A nemzet egységét kifejezni, semleges, kiegyensúlyozó szerepet betölteni a megválasztás után kell. Előtte jogilag és életszerűen is elegendő, ha a jelöltet a szerepre eddigi életpályája képessé, hitele és emberi szuverenitása ígéretesen méltóvá teszi. (A kiszemeltek zöme ilyen.) Gyenge érv az is, hogy élvonalbeli politikus nem elnöknek való. A kispadról egy "fakó" miért, kinek lenne jobb, mint egy a pályán lévő, tapasztalt, már bizonyított személyiség? Meddig folytatódhat az, hogy minél jelentéktelenebb, kiismerhetetlenebb valaki, annál kevésbé szúr szemet, s annál inkább elfogadható, mert nem zavarja meg a "nagyok" köreit?! [...]
(Kolláth György: Ki nem kényszerített hiba. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] Az elmúlt hetekben ismét nem a konszenzuskeresés, hanem az erőszakolt paktumkövetelés válik a politikai diskurzus alapjává a két kormánypárt között. 2000-ben a politikai elit megtanulta: nincs azzal semmi gond, ha nem kétharmados többséggel kerül valaki az államfői székbe. Mára az MSZP ezt a tanulságot viszi leginkább tovább a tárgyalásain, és nem is törekszik jelöltjének széleskörű támogatottságot szerezni. Az SZDSZ pedig az általa kialakított mechanizmus - a paktumpolitika - mentén azt játssza el, hogy ő csak a legfontosabb demokratikus elvet várja el partnerétől, a jelölt pártok felettiségét. Az MSZP belső harcaiból adódóan is oly mértékben zavarodott, hogy nem veszi észre, jelöltjeinek és önjelöltjeinek száma korábban nem tapasztalt módon teszi nevetségessé jelöltállító jogát. [...]
(Zárug Péter Farkas: A rendszerváltás deficitje az államfőválasztásban. Magyar Nemzet, 2005. április 14.)
[...] Így történt ez öt éve is, amikor Mádl Ferencre kellett szavazni. Különös módon akkor a kormányt vezető pártnak - véletlenül azt is Fidesznek hívták - vagy a miniszterelnöknek - bizonyos Orbán Viktornak - eszébe sem jutott, hogy meg kellene kérdezni a népet is. Kit érdekel az emberek jelöltje, ha egyszer nélkülük is keresztül tudják vinni az akaratukat. [...]
(Sebes György: Az emberek jelöltje. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Egészen mostanáig komoly erkölcsi tekintélyt adott az, ha valaki a Magyar Köztársaság államfőjének nevezhette magát. Kár, hogy a koalíciós pártok mostani tusakodásának egy mellékterméke az lesz, hogy sok elveszik abból, amit elsősorban Göncz Árpád felépített. S amiből Mádl Ferenc minimum nem vett el. Hogy létezik valami, ami felül áll a napi politikán. Mert nem vesz feltűnően részt abban, na ja, így könnyű, de hát éppen így lett ez az egész kitalálva. Hogy még egy mindent, mindenkor megkérdőjelező pártdemokráciában is akad egy relatíve biztos pont. Eddig. [...]
(Dési János: Amatőrök a rabbinál. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Szili jelölése majdnem az utolsó esély a vidéki MSZP-nek, hogy számot adjon erejéről. Nem tekinteném komolytalannak azokat a nyilatkozatokat, hogy a jelölés visszavonása vagy önkéntes visszalépésének kikényszerítése lázadást szülne a pártban. Igaz, a Szili-tábor nem egynemű. Nagyobbik hányadát a vidéki sértettség, a másikat az antiliberális toposzok iránti vonzalom mozgatja; s jelen van még jó néhány más "szempont" is. Elsőnek említeném az SZDSZ-szel vállalt, ma már természetesnek mondott és nem hangsúlyosan érdekalapú szövetség feladását is, mivel a gyanakvó liberálisok az évek hosszú során szinte mindig ugyanazokat "találták el" az MSZP-sek közül, akik ma Szili Katalin mögött állnak. S úgy fest: nem tágítanak mögüle. [...]
(Aczél Endre: A "vidéki" MSZP. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] Ha Szilit nem első számú jelöltként terjesztik a kongresszus elé, az nem jelent kevesebbet, mint hogy semmibe veszik a tagság túlnyomó többségének akaratát, súlyosan alábecsülve azt az eróziós hatást, amit ez a visszavonás a bázisra gyakorol, annak minden jelenlegi és jövőbeli hátrányával együtt. Szili személye ma már nemcsak Szili Katalint magát jelenti, hanem a szocialista tagság önbecsülésének próbakövét is. Az a tét, tizenöt év után a rendszerváltó szociáldemokraták kiérdemelték-e liberális partnerüktől azt a "kegyet", hogy módjuk legyen szociáldemokrata elkötelezettségű, közülük való, de mégis széles körű társadalmi elfogadottságnak örvendő jelöltet választani, avagy ehhez még további bizonyítási eljárásra van szükség a liberálisok ítélőszéke előtt. [...]
(Galló Béla: Liberális vakfoltok. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] E megállapítások fényében Szili Katalinnak aligha van más választása most, mint - mielőtt nagyobb baj történik, önként elállni a jelöltségtől. Fellépése e pillanatig nemhogy a nemzet - a fentiek szerint meglehetősen szikáran értelmezendő - egységét nem hozták el, de súlyos belpolitikai válságot vetítenek előre. És nemcsak azért, mert az SZDSZ nem szavaz rá: hanem azért, mert (amint az lapunk beltartalmából kiviláglik) a saját pártját is roppant kínos konfliktus elé állította: a szakadás szélére sodorta. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Két bukás közt. Magyar Narancs, 2005. április 14.)
[...] Hogy a két téves húzás ellenére mégsem a szabadelvűek állnak vesztésre a kötélhúzásban, annak a szocialisták belső konfliktusa az oka. Melynek forrása az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc számára nem elfogadható a párt alapszervei által javasolt Szili Katalin személye. Azzal viszont, hogy a miniszterelnök nemtetszését nyilvánvalóvá is tette - úgy, hogy e témában hetek óta látványosan nem nyilvánul meg -, azt üzeni: alapkérdésnek tekinti, hogy az ő jelöltje kerüljön a Sándor-palotába. A gondot csak az jelenti, hogy nincs saját esélyes jelöltje, s igazából érve sem Szili Katalinnal szemben. Legfeljebb ellenérzése. Ám Gyurcsány dodonai hallgatása miatt a Szili-kérdés a szocialista párt belső harcának frontvonalába került. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Kötélhúzás. Heti Válasz, 2005. április 14.)
[...] Ha következetesek akartak volna lenni, először négypárti tárgyalást kezdeményeznek, majd annak borítékolható kudarca után legalább a kisebbik koalíciós párttal egyeztetnek. Hiller pártelnök ebben is gyenge teljesítményt nyújtott, hiszen nem kezdeményezett ilyen előzetes tárgyalásokat, míg a párt belső erőcsoportjai kifelé kommunikálásukkal napról napra rontják tárgyalási pozícióját. [...]
(Kiszelly Zoltán: [Minden]kinek az államfője? Heti Válasz, 2005. április 14.)
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] A koalíciós politikai racionalitás azt diktálja, hogy az MSZP és az SZDSZ végül mégiscsak megállapodik. Csak éppen a gyenge kezdés miatt jóval nagyobb árat fizetve bármilyen megoldásért. Lehet, hogy végül remek jelöltet találnak, akit még az ellenzék is támogat, s a jelöltről majdan kiderül, hogy valóban kiváló elnök. De a kormánypártok egyrészt csak reménykedhetnek, hogy ezek után ilyen megoldást találnak, másrészt, hogy ez majd hoz annyit népszerűségben, mint amennyit a jelölési harc elvitt tőlük. [...]
(Lakner Zoltán: Gyenge kezdés. Népszava, 2005. április 8.)
[...] A szocialistákkal szemben megfogalmazott embargó a köztársasági elnökjelölés kérdésében elfogadhatatlanul antidemokratikus, mi több, illiberális. Azok a szabad demokrata képviselők, akik nagy hangon tiltakoznak az MSZP autonóm köztársasági elnökjelölése ellen, feltehetnék maguknak a kérdést, ugyan miként vállalhattak kétszer is kormányzati partnerséget egy olyan párttal, amelyik egyetlen konszenzusképes elnökjelöltet sem képes állítani? Az a kívánság, hogy az MSZP ne merjen önálló jelölttel előállni, politikai zsarolással felérő arrogancia, amelynek igen rossz üzenete van. Természetesen senki nem kifogásolhatja, hogy a koalíciós partnert egyeztetésre késztessék. De egy olyan rendszerben, amelyben parlamenti pártok jelölik az államfőt, és a funkció betöltése a mindenkori pártpolitikai erőviszonyok szerint alakul, mégsem lehet ép ésszel eleve kifogásolni azt, hogy pártpolitikust jelöljenek erre a tisztségre. [...]
(Bayer József: Elnökválasztási licit. Népszabadság, 2005. április 9.)
[...] Abban igazuk van a szocialistáknak, hogy az úgynevezett SZDSZ nem hozott fel méltányolható érveket a házelnök asszony személye ellen. Pedig nem lenne nehéz találni - elég, ha Szili Katalin felkészültségét olyan lehetséges aspiránsokéval mérjük össze, mint Sólyom László, Glatz Ferenc vagy Bihari Mihály. Az viszont édeskevés, hogy pártpolitikusból ne legyen államfő. Egyrészt Göncz Árpád is az volt 1990-ben, másrészt egy, a társadalmat nem megosztó, politikai múlttal rendelkező személy előnyösebb választás lehet, mint egy mégoly szimpatikus civil. [...]
(Szerető Szabolcs: Tanácstalanok. Magyar Nemzet, 2005. április 9.)
[...] Az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jóízlés határait feszegetik. Mert több mint ízléstelennek tartom, hogy a magyar parlament megválasztott elnökét, aki egyébként nemcsak pártján belül élvezi a legnagyobb támogatottságot, hanem a közvélekedés is folyamatosan előkelő helyre sorolja a szocialista politikusok közül, sértegetik, szűkebb-tágabb rendezvényeiken, és az ország közvéleménye előtt. [...]
(Suchman Tamás: Egy egészen egyszerű ügy. Népszava, 2005. április 11.)
[...] "-Van 50+1 százalékos parlamenti többségünk? - Nincs. - Hopp, akkor kell egy szövetségest keresnünk az elnökválasztáshoz. Milyen szerencse, hogy van viszont egy koalíciós partnerünk. Nosza állapodjunk meg vele a jelöltben, aztán taps, siker, kávé, konyak, szivarfüst." Minthogy ez a belső párbeszéd elmaradt, alig több mint egy évvel a választások előtt a kormánypártoknak sikerült kialakítaniuk azt a benyomást, hogy képtelennek a komoly politikai konszenzusokra, egymással veszekednek, ahelyett, hogy dolgoznának, s egyúttal bezsebelnék a politikai profitot a közösen megválasztott elnökjelölt mosolyával. Ehelyett százalékokban mérhető veszteségeket okoztak maguknak; dicsőség helyett vircsaft és a "mentsük a menthetőt" hangulat uralkodik. Ráadásul bárki lesz immár a köztársasági elnök alaposan megnehezítették az első hónapjait. [...]
(Petri Lukács Ádám: Önsorsrontás helyett. Népszava, 2005. április 11.)
[...] Ebben a helyzetben az SZDSZ, ha valóban ezt akarja, valóban lealázhatja az amúgy is elbizonytalanodott MSZP-t Szili Katalin megbuktatásával. De ha ennek az lesz a következménye, hogy az MSZP válságba kerül, a baloldali szavazók tömege kiábrándul a koalícióból és az MSZP-ből, nem megy el szavazni, bojkottálja az SZDSZ-es jelölteket, akkor ezért azok a liberális politikusok és publicisták lesznek a felelősek, akik nem csak koalíciós partnerüket, hanem annak két és fél millió szavazóját is lealázzák. S ha mindez Orbán Viktor come backjét jelenti, akkor ez Pető Iván, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és a többiek személyes és át nem ruházható felelőssége lesz. [...]
(Hegyi Gyula: Méltóság és szolidaritás. Magyar Hírlap, 2005. április 11.)
[...] A hét végi választmányi ülésen viszont "szabad mandátumot" kapott a tárgyalódelegáció. Magyarán: a továbbiakban nem ragaszkodnak mereven Szili Katalinhoz, ha az SZDSZ-nek inkább megfelelne például Horn Gyula (ő már úgyis bejött egyszer), akkor róla is lehet szó. Tehát Szili árfolyama a szocialista börzén is zuhanni kezdett, és ebben Gyurcsány Ferencnek lehet némi szerepe. A miniszterelnök, aki korábban kijelentette, nem kíván a jelölés folyamatába beleszólni - mondott ő valami hasonlót a kettős népszavazás előtt is -, a lapunk által felcsípett füles szerint értésére adta Szilinek, hogy nem lesz belőle köztársasági elnök. [...]
(Ugró Miklós: A mandátum felszabadulása. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Igencsak fontosnak érzem, hogy olyan életút álljon mögötte, amire nyugodtan, büszkén tekinthet vissza. Legyen olyan tisztességes ember, aki politikai vagy gazdasági múltja miatt nem zsarolható. Legyen mögötte olyan szakmai teljesítmény, ami a jogos és józan önbizalom alapja, ami garancia arra nézve, hogy az ország döntő többsége úgy érzi, megfelelő, az ő érdekeit is ismerő és képviselni tudó ember áll ezen a poszton. Aki úgy érzi, hogy van még tennivalója s képes is azt megtenni. S ezt megteheti, véleményét nyugodtan kimondhatja, mert van tekintélye, van erkölcsi tartása. Azaz olyan ember, aki egyértelműen pozitívan ítélhető meg. [...]
A cikk elején említettem hat nevet. Nos, én közülük kettőt is alkalmasnak tartanék a köztársasági elnöki posztra. S főleg azért, mert mindketten többszörösen bizonyították, hogy integráló típusú egyéniségek, s nemzetben gondolkodnak. Glatz Ferenc és Sólyom László ilyen személyiségek.
(Szabó S. András: Az államfővé jelölés kritériumai. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Gyurcsány Ferenc tudhat valamit, amit nem árul el. Vagy csak reményeit vetíti előre? Tény ugyanis, hogy annál nagyobb blamázst most nehéz elképzelni, minthogy a szocialisták kongresszusa pénteken úgy ül össze, hogy a koalíciós partnerrel nem jutottak zöld ágra. Akkor ott a népharag, az alulról jövő kezdeményezés mindent elsöpörhet, s a "csakazértis" reakció kerekedhet felül. Pedig a kormánypártoknak jobb lenne, ha az indulatokat, a szocialisták belső ellentéteit lassan felülírná a józanész, a belátás, és persze némi számolás sem ártana. [...]
A pártszakadás talán túlzás, de hogy megrendül a fél éve elnökösködő Hiller István pozíciója, az biztos. S ez továbbgyűrűzhet a miniszterelnök személyére is. Pedig e pillanatban szinte csak ő viselkedik logikusan. Nem száll be a köztársasági elnök körül dúló csatákba, nehogy egy vesztesnek bizonyuló javaslata tönkretegye a jó együttműködést a nyertessel. [...]
(Kocsi Ilona: Koalíciós erőfitogtatás a köztársasági elnök jelölésénél. Népszava, 2005. április 13.)
[...] A kormányfő e deklaráltan kívülállói magatartása egyre feltűnőbb egyébként, és lassan kezd kínos is lenni. Mindez egyáltalán nem arra vall, hogy Gyurcsány egyszerűnek ítélné meg saját lehetőségeit a mostani vitában. Másra nem gondolhat az ember: a miniszterelnök attól tart, hogy érdemi megszólalása e pillanatban kontraproduktív lehet; ez vagy a pártjában, vagy a koalícióban okozna zavart. Márpedig erre nyilván semmi szüksége. Egy elhamarkodott nyilatkozat (amúgy is volt belőlük épp elég) súlyos következményekkel járhat számára egy évvel a választások előtt. [...]
(Kis Tibor: Önvédelmi reflex. Népszabadság, 2005. április 13.)
[...] Akárhogy lesz is, Glatz mindenképpen jobb választásnak tűnik. Nem elsősorban azért, mert sokoldalú, színes egyéniség, hanem mert sokkal inkább olyan államfő lehet, aki két elődjéhez hasonlóan inkább az ország egységét fejezi ki, mint megosztottságát. Mert Mádlnak és Göncznek szintén volt ugyan pártmúltja, de mégsem elsősorban pártpolitikusok voltak, hanem egyikük jogtudós, másikuk író, ahogy Glatz Ferencet is elsősorban volt akadémiai elnökként és a jelenre is figyelő történészként ismerjük.
(Szerkesztőségi álláspont: Célegyenesben. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] A nemzet egységét kifejezni, semleges, kiegyensúlyozó szerepet betölteni a megválasztás után kell. Előtte jogilag és életszerűen is elegendő, ha a jelöltet a szerepre eddigi életpályája képessé, hitele és emberi szuverenitása ígéretesen méltóvá teszi. (A kiszemeltek zöme ilyen.) Gyenge érv az is, hogy élvonalbeli politikus nem elnöknek való. A kispadról egy "fakó" miért, kinek lenne jobb, mint egy a pályán lévő, tapasztalt, már bizonyított személyiség? Meddig folytatódhat az, hogy minél jelentéktelenebb, kiismerhetetlenebb valaki, annál kevésbé szúr szemet, s annál inkább elfogadható, mert nem zavarja meg a "nagyok" köreit?! [...]
(Kolláth György: Ki nem kényszerített hiba. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] Az elmúlt hetekben ismét nem a konszenzuskeresés, hanem az erőszakolt paktumkövetelés válik a politikai diskurzus alapjává a két kormánypárt között. 2000-ben a politikai elit megtanulta: nincs azzal semmi gond, ha nem kétharmados többséggel kerül valaki az államfői székbe. Mára az MSZP ezt a tanulságot viszi leginkább tovább a tárgyalásain, és nem is törekszik jelöltjének széleskörű támogatottságot szerezni. Az SZDSZ pedig az általa kialakított mechanizmus - a paktumpolitika - mentén azt játssza el, hogy ő csak a legfontosabb demokratikus elvet várja el partnerétől, a jelölt pártok felettiségét. Az MSZP belső harcaiból adódóan is oly mértékben zavarodott, hogy nem veszi észre, jelöltjeinek és önjelöltjeinek száma korábban nem tapasztalt módon teszi nevetségessé jelöltállító jogát. [...]
(Zárug Péter Farkas: A rendszerváltás deficitje az államfőválasztásban. Magyar Nemzet, 2005. április 14.)
[...] Így történt ez öt éve is, amikor Mádl Ferencre kellett szavazni. Különös módon akkor a kormányt vezető pártnak - véletlenül azt is Fidesznek hívták - vagy a miniszterelnöknek - bizonyos Orbán Viktornak - eszébe sem jutott, hogy meg kellene kérdezni a népet is. Kit érdekel az emberek jelöltje, ha egyszer nélkülük is keresztül tudják vinni az akaratukat. [...]
(Sebes György: Az emberek jelöltje. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Egészen mostanáig komoly erkölcsi tekintélyt adott az, ha valaki a Magyar Köztársaság államfőjének nevezhette magát. Kár, hogy a koalíciós pártok mostani tusakodásának egy mellékterméke az lesz, hogy sok elveszik abból, amit elsősorban Göncz Árpád felépített. S amiből Mádl Ferenc minimum nem vett el. Hogy létezik valami, ami felül áll a napi politikán. Mert nem vesz feltűnően részt abban, na ja, így könnyű, de hát éppen így lett ez az egész kitalálva. Hogy még egy mindent, mindenkor megkérdőjelező pártdemokráciában is akad egy relatíve biztos pont. Eddig. [...]
(Dési János: Amatőrök a rabbinál. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Szili jelölése majdnem az utolsó esély a vidéki MSZP-nek, hogy számot adjon erejéről. Nem tekinteném komolytalannak azokat a nyilatkozatokat, hogy a jelölés visszavonása vagy önkéntes visszalépésének kikényszerítése lázadást szülne a pártban. Igaz, a Szili-tábor nem egynemű. Nagyobbik hányadát a vidéki sértettség, a másikat az antiliberális toposzok iránti vonzalom mozgatja; s jelen van még jó néhány más "szempont" is. Elsőnek említeném az SZDSZ-szel vállalt, ma már természetesnek mondott és nem hangsúlyosan érdekalapú szövetség feladását is, mivel a gyanakvó liberálisok az évek hosszú során szinte mindig ugyanazokat "találták el" az MSZP-sek közül, akik ma Szili Katalin mögött állnak. S úgy fest: nem tágítanak mögüle. [...]
(Aczél Endre: A "vidéki" MSZP. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] Ha Szilit nem első számú jelöltként terjesztik a kongresszus elé, az nem jelent kevesebbet, mint hogy semmibe veszik a tagság túlnyomó többségének akaratát, súlyosan alábecsülve azt az eróziós hatást, amit ez a visszavonás a bázisra gyakorol, annak minden jelenlegi és jövőbeli hátrányával együtt. Szili személye ma már nemcsak Szili Katalint magát jelenti, hanem a szocialista tagság önbecsülésének próbakövét is. Az a tét, tizenöt év után a rendszerváltó szociáldemokraták kiérdemelték-e liberális partnerüktől azt a "kegyet", hogy módjuk legyen szociáldemokrata elkötelezettségű, közülük való, de mégis széles körű társadalmi elfogadottságnak örvendő jelöltet választani, avagy ehhez még további bizonyítási eljárásra van szükség a liberálisok ítélőszéke előtt. [...]
(Galló Béla: Liberális vakfoltok. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] E megállapítások fényében Szili Katalinnak aligha van más választása most, mint - mielőtt nagyobb baj történik, önként elállni a jelöltségtől. Fellépése e pillanatig nemhogy a nemzet - a fentiek szerint meglehetősen szikáran értelmezendő - egységét nem hozták el, de súlyos belpolitikai válságot vetítenek előre. És nemcsak azért, mert az SZDSZ nem szavaz rá: hanem azért, mert (amint az lapunk beltartalmából kiviláglik) a saját pártját is roppant kínos konfliktus elé állította: a szakadás szélére sodorta. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Két bukás közt. Magyar Narancs, 2005. április 14.)
[...] Hogy a két téves húzás ellenére mégsem a szabadelvűek állnak vesztésre a kötélhúzásban, annak a szocialisták belső konfliktusa az oka. Melynek forrása az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc számára nem elfogadható a párt alapszervei által javasolt Szili Katalin személye. Azzal viszont, hogy a miniszterelnök nemtetszését nyilvánvalóvá is tette - úgy, hogy e témában hetek óta látványosan nem nyilvánul meg -, azt üzeni: alapkérdésnek tekinti, hogy az ő jelöltje kerüljön a Sándor-palotába. A gondot csak az jelenti, hogy nincs saját esélyes jelöltje, s igazából érve sem Szili Katalinnal szemben. Legfeljebb ellenérzése. Ám Gyurcsány dodonai hallgatása miatt a Szili-kérdés a szocialista párt belső harcának frontvonalába került. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Kötélhúzás. Heti Válasz, 2005. április 14.)
[...] Ha következetesek akartak volna lenni, először négypárti tárgyalást kezdeményeznek, majd annak borítékolható kudarca után legalább a kisebbik koalíciós párttal egyeztetnek. Hiller pártelnök ebben is gyenge teljesítményt nyújtott, hiszen nem kezdeményezett ilyen előzetes tárgyalásokat, míg a párt belső erőcsoportjai kifelé kommunikálásukkal napról napra rontják tárgyalási pozícióját. [...]
(Kiszelly Zoltán: [Minden]kinek az államfője? Heti Válasz, 2005. április 14.)
A köztársaságielnök-jelölésről szóló vélemények:
[...] A koalíciós politikai racionalitás azt diktálja, hogy az MSZP és az SZDSZ végül mégiscsak megállapodik. Csak éppen a gyenge kezdés miatt jóval nagyobb árat fizetve bármilyen megoldásért. Lehet, hogy végül remek jelöltet találnak, akit még az ellenzék is támogat, s a jelöltről majdan kiderül, hogy valóban kiváló elnök. De a kormánypártok egyrészt csak reménykedhetnek, hogy ezek után ilyen megoldást találnak, másrészt, hogy ez majd hoz annyit népszerűségben, mint amennyit a jelölési harc elvitt tőlük. [...]
(Lakner Zoltán: Gyenge kezdés. Népszava, 2005. április 8.)
[...] A szocialistákkal szemben megfogalmazott embargó a köztársasági elnökjelölés kérdésében elfogadhatatlanul antidemokratikus, mi több, illiberális. Azok a szabad demokrata képviselők, akik nagy hangon tiltakoznak az MSZP autonóm köztársasági elnökjelölése ellen, feltehetnék maguknak a kérdést, ugyan miként vállalhattak kétszer is kormányzati partnerséget egy olyan párttal, amelyik egyetlen konszenzusképes elnökjelöltet sem képes állítani? Az a kívánság, hogy az MSZP ne merjen önálló jelölttel előállni, politikai zsarolással felérő arrogancia, amelynek igen rossz üzenete van. Természetesen senki nem kifogásolhatja, hogy a koalíciós partnert egyeztetésre késztessék. De egy olyan rendszerben, amelyben parlamenti pártok jelölik az államfőt, és a funkció betöltése a mindenkori pártpolitikai erőviszonyok szerint alakul, mégsem lehet ép ésszel eleve kifogásolni azt, hogy pártpolitikust jelöljenek erre a tisztségre. [...]
(Bayer József: Elnökválasztási licit. Népszabadság, 2005. április 9.)
[...] Abban igazuk van a szocialistáknak, hogy az úgynevezett SZDSZ nem hozott fel méltányolható érveket a házelnök asszony személye ellen. Pedig nem lenne nehéz találni - elég, ha Szili Katalin felkészültségét olyan lehetséges aspiránsokéval mérjük össze, mint Sólyom László, Glatz Ferenc vagy Bihari Mihály. Az viszont édeskevés, hogy pártpolitikusból ne legyen államfő. Egyrészt Göncz Árpád is az volt 1990-ben, másrészt egy, a társadalmat nem megosztó, politikai múlttal rendelkező személy előnyösebb választás lehet, mint egy mégoly szimpatikus civil. [...]
(Szerető Szabolcs: Tanácstalanok. Magyar Nemzet, 2005. április 9.)
[...] Az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jóízlés határait feszegetik. Mert több mint ízléstelennek tartom, hogy a magyar parlament megválasztott elnökét, aki egyébként nemcsak pártján belül élvezi a legnagyobb támogatottságot, hanem a közvélekedés is folyamatosan előkelő helyre sorolja a szocialista politikusok közül, sértegetik, szűkebb-tágabb rendezvényeiken, és az ország közvéleménye előtt. [...]
(Suchman Tamás: Egy egészen egyszerű ügy. Népszava, 2005. április 11.)
[...] "-Van 50+1 százalékos parlamenti többségünk? - Nincs. - Hopp, akkor kell egy szövetségest keresnünk az elnökválasztáshoz. Milyen szerencse, hogy van viszont egy koalíciós partnerünk. Nosza állapodjunk meg vele a jelöltben, aztán taps, siker, kávé, konyak, szivarfüst." Minthogy ez a belső párbeszéd elmaradt, alig több mint egy évvel a választások előtt a kormánypártoknak sikerült kialakítaniuk azt a benyomást, hogy képtelennek a komoly politikai konszenzusokra, egymással veszekednek, ahelyett, hogy dolgoznának, s egyúttal bezsebelnék a politikai profitot a közösen megválasztott elnökjelölt mosolyával. Ehelyett százalékokban mérhető veszteségeket okoztak maguknak; dicsőség helyett vircsaft és a "mentsük a menthetőt" hangulat uralkodik. Ráadásul bárki lesz immár a köztársasági elnök alaposan megnehezítették az első hónapjait. [...]
(Petri Lukács Ádám: Önsorsrontás helyett. Népszava, 2005. április 11.)
[...] Ebben a helyzetben az SZDSZ, ha valóban ezt akarja, valóban lealázhatja az amúgy is elbizonytalanodott MSZP-t Szili Katalin megbuktatásával. De ha ennek az lesz a következménye, hogy az MSZP válságba kerül, a baloldali szavazók tömege kiábrándul a koalícióból és az MSZP-ből, nem megy el szavazni, bojkottálja az SZDSZ-es jelölteket, akkor ezért azok a liberális politikusok és publicisták lesznek a felelősek, akik nem csak koalíciós partnerüket, hanem annak két és fél millió szavazóját is lealázzák. S ha mindez Orbán Viktor come backjét jelenti, akkor ez Pető Iván, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és a többiek személyes és át nem ruházható felelőssége lesz. [...]
(Hegyi Gyula: Méltóság és szolidaritás. Magyar Hírlap, 2005. április 11.)
[...] A hét végi választmányi ülésen viszont "szabad mandátumot" kapott a tárgyalódelegáció. Magyarán: a továbbiakban nem ragaszkodnak mereven Szili Katalinhoz, ha az SZDSZ-nek inkább megfelelne például Horn Gyula (ő már úgyis bejött egyszer), akkor róla is lehet szó. Tehát Szili árfolyama a szocialista börzén is zuhanni kezdett, és ebben Gyurcsány Ferencnek lehet némi szerepe. A miniszterelnök, aki korábban kijelentette, nem kíván a jelölés folyamatába beleszólni - mondott ő valami hasonlót a kettős népszavazás előtt is -, a lapunk által felcsípett füles szerint értésére adta Szilinek, hogy nem lesz belőle köztársasági elnök. [...]
(Ugró Miklós: A mandátum felszabadulása. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Igencsak fontosnak érzem, hogy olyan életút álljon mögötte, amire nyugodtan, büszkén tekinthet vissza. Legyen olyan tisztességes ember, aki politikai vagy gazdasági múltja miatt nem zsarolható. Legyen mögötte olyan szakmai teljesítmény, ami a jogos és józan önbizalom alapja, ami garancia arra nézve, hogy az ország döntő többsége úgy érzi, megfelelő, az ő érdekeit is ismerő és képviselni tudó ember áll ezen a poszton. Aki úgy érzi, hogy van még tennivalója s képes is azt megtenni. S ezt megteheti, véleményét nyugodtan kimondhatja, mert van tekintélye, van erkölcsi tartása. Azaz olyan ember, aki egyértelműen pozitívan ítélhető meg. [...]
A cikk elején említettem hat nevet. Nos, én közülük kettőt is alkalmasnak tartanék a köztársasági elnöki posztra. S főleg azért, mert mindketten többszörösen bizonyították, hogy integráló típusú egyéniségek, s nemzetben gondolkodnak. Glatz Ferenc és Sólyom László ilyen személyiségek.
(Szabó S. András: Az államfővé jelölés kritériumai. Magyar Nemzet, 2005. április 12.)
[...] Gyurcsány Ferenc tudhat valamit, amit nem árul el. Vagy csak reményeit vetíti előre? Tény ugyanis, hogy annál nagyobb blamázst most nehéz elképzelni, minthogy a szocialisták kongresszusa pénteken úgy ül össze, hogy a koalíciós partnerrel nem jutottak zöld ágra. Akkor ott a népharag, az alulról jövő kezdeményezés mindent elsöpörhet, s a "csakazértis" reakció kerekedhet felül. Pedig a kormánypártoknak jobb lenne, ha az indulatokat, a szocialisták belső ellentéteit lassan felülírná a józanész, a belátás, és persze némi számolás sem ártana. [...]
A pártszakadás talán túlzás, de hogy megrendül a fél éve elnökösködő Hiller István pozíciója, az biztos. S ez továbbgyűrűzhet a miniszterelnök személyére is. Pedig e pillanatban szinte csak ő viselkedik logikusan. Nem száll be a köztársasági elnök körül dúló csatákba, nehogy egy vesztesnek bizonyuló javaslata tönkretegye a jó együttműködést a nyertessel. [...]
(Kocsi Ilona: Koalíciós erőfitogtatás a köztársasági elnök jelölésénél. Népszava, 2005. április 13.)
[...] A kormányfő e deklaráltan kívülállói magatartása egyre feltűnőbb egyébként, és lassan kezd kínos is lenni. Mindez egyáltalán nem arra vall, hogy Gyurcsány egyszerűnek ítélné meg saját lehetőségeit a mostani vitában. Másra nem gondolhat az ember: a miniszterelnök attól tart, hogy érdemi megszólalása e pillanatban kontraproduktív lehet; ez vagy a pártjában, vagy a koalícióban okozna zavart. Márpedig erre nyilván semmi szüksége. Egy elhamarkodott nyilatkozat (amúgy is volt belőlük épp elég) súlyos következményekkel járhat számára egy évvel a választások előtt. [...]
(Kis Tibor: Önvédelmi reflex. Népszabadság, 2005. április 13.)
[...] Akárhogy lesz is, Glatz mindenképpen jobb választásnak tűnik. Nem elsősorban azért, mert sokoldalú, színes egyéniség, hanem mert sokkal inkább olyan államfő lehet, aki két elődjéhez hasonlóan inkább az ország egységét fejezi ki, mint megosztottságát. Mert Mádlnak és Göncznek szintén volt ugyan pártmúltja, de mégsem elsősorban pártpolitikusok voltak, hanem egyikük jogtudós, másikuk író, ahogy Glatz Ferencet is elsősorban volt akadémiai elnökként és a jelenre is figyelő történészként ismerjük.
(Szerkesztőségi álláspont: Célegyenesben. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] A nemzet egységét kifejezni, semleges, kiegyensúlyozó szerepet betölteni a megválasztás után kell. Előtte jogilag és életszerűen is elegendő, ha a jelöltet a szerepre eddigi életpályája képessé, hitele és emberi szuverenitása ígéretesen méltóvá teszi. (A kiszemeltek zöme ilyen.) Gyenge érv az is, hogy élvonalbeli politikus nem elnöknek való. A kispadról egy "fakó" miért, kinek lenne jobb, mint egy a pályán lévő, tapasztalt, már bizonyított személyiség? Meddig folytatódhat az, hogy minél jelentéktelenebb, kiismerhetetlenebb valaki, annál kevésbé szúr szemet, s annál inkább elfogadható, mert nem zavarja meg a "nagyok" köreit?! [...]
(Kolláth György: Ki nem kényszerített hiba. Magyar Hírlap, 2005. április 14.)
[...] Az elmúlt hetekben ismét nem a konszenzuskeresés, hanem az erőszakolt paktumkövetelés válik a politikai diskurzus alapjává a két kormánypárt között. 2000-ben a politikai elit megtanulta: nincs azzal semmi gond, ha nem kétharmados többséggel kerül valaki az államfői székbe. Mára az MSZP ezt a tanulságot viszi leginkább tovább a tárgyalásain, és nem is törekszik jelöltjének széleskörű támogatottságot szerezni. Az SZDSZ pedig az általa kialakított mechanizmus - a paktumpolitika - mentén azt játssza el, hogy ő csak a legfontosabb demokratikus elvet várja el partnerétől, a jelölt pártok felettiségét. Az MSZP belső harcaiból adódóan is oly mértékben zavarodott, hogy nem veszi észre, jelöltjeinek és önjelöltjeinek száma korábban nem tapasztalt módon teszi nevetségessé jelöltállító jogát. [...]
(Zárug Péter Farkas: A rendszerváltás deficitje az államfőválasztásban. Magyar Nemzet, 2005. április 14.)
[...] Így történt ez öt éve is, amikor Mádl Ferencre kellett szavazni. Különös módon akkor a kormányt vezető pártnak - véletlenül azt is Fidesznek hívták - vagy a miniszterelnöknek - bizonyos Orbán Viktornak - eszébe sem jutott, hogy meg kellene kérdezni a népet is. Kit érdekel az emberek jelöltje, ha egyszer nélkülük is keresztül tudják vinni az akaratukat. [...]
(Sebes György: Az emberek jelöltje. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Egészen mostanáig komoly erkölcsi tekintélyt adott az, ha valaki a Magyar Köztársaság államfőjének nevezhette magát. Kár, hogy a koalíciós pártok mostani tusakodásának egy mellékterméke az lesz, hogy sok elveszik abból, amit elsősorban Göncz Árpád felépített. S amiből Mádl Ferenc minimum nem vett el. Hogy létezik valami, ami felül áll a napi politikán. Mert nem vesz feltűnően részt abban, na ja, így könnyű, de hát éppen így lett ez az egész kitalálva. Hogy még egy mindent, mindenkor megkérdőjelező pártdemokráciában is akad egy relatíve biztos pont. Eddig. [...]
(Dési János: Amatőrök a rabbinál. Népszava, 2005. április 14.)
[...] Szili jelölése majdnem az utolsó esély a vidéki MSZP-nek, hogy számot adjon erejéről. Nem tekinteném komolytalannak azokat a nyilatkozatokat, hogy a jelölés visszavonása vagy önkéntes visszalépésének kikényszerítése lázadást szülne a pártban. Igaz, a Szili-tábor nem egynemű. Nagyobbik hányadát a vidéki sértettség, a másikat az antiliberális toposzok iránti vonzalom mozgatja; s jelen van még jó néhány más "szempont" is. Elsőnek említeném az SZDSZ-szel vállalt, ma már természetesnek mondott és nem hangsúlyosan érdekalapú szövetség feladását is, mivel a gyanakvó liberálisok az évek hosszú során szinte mindig ugyanazokat "találták el" az MSZP-sek közül, akik ma Szili Katalin mögött állnak. S úgy fest: nem tágítanak mögüle. [...]
(Aczél Endre: A "vidéki" MSZP. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] Ha Szilit nem első számú jelöltként terjesztik a kongresszus elé, az nem jelent kevesebbet, mint hogy semmibe veszik a tagság túlnyomó többségének akaratát, súlyosan alábecsülve azt az eróziós hatást, amit ez a visszavonás a bázisra gyakorol, annak minden jelenlegi és jövőbeli hátrányával együtt. Szili személye ma már nemcsak Szili Katalint magát jelenti, hanem a szocialista tagság önbecsülésének próbakövét is. Az a tét, tizenöt év után a rendszerváltó szociáldemokraták kiérdemelték-e liberális partnerüktől azt a "kegyet", hogy módjuk legyen szociáldemokrata elkötelezettségű, közülük való, de mégis széles körű társadalmi elfogadottságnak örvendő jelöltet választani, avagy ehhez még további bizonyítási eljárásra van szükség a liberálisok ítélőszéke előtt. [...]
(Galló Béla: Liberális vakfoltok. Népszabadság, 2005. április 14.)
[...] E megállapítások fényében Szili Katalinnak aligha van más választása most, mint - mielőtt nagyobb baj történik, önként elállni a jelöltségtől. Fellépése e pillanatig nemhogy a nemzet - a fentiek szerint meglehetősen szikáran értelmezendő - egységét nem hozták el, de súlyos belpolitikai válságot vetítenek előre. És nemcsak azért, mert az SZDSZ nem szavaz rá: hanem azért, mert (amint az lapunk beltartalmából kiviláglik) a saját pártját is roppant kínos konfliktus elé állította: a szakadás szélére sodorta. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Két bukás közt. Magyar Narancs, 2005. április 14.)
[...] Hogy a két téves húzás ellenére mégsem a szabadelvűek állnak vesztésre a kötélhúzásban, annak a szocialisták belső konfliktusa az oka. Melynek forrása az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc számára nem elfogadható a párt alapszervei által javasolt Szili Katalin személye. Azzal viszont, hogy a miniszterelnök nemtetszését nyilvánvalóvá is tette - úgy, hogy e témában hetek óta látványosan nem nyilvánul meg -, azt üzeni: alapkérdésnek tekinti, hogy az ő jelöltje kerüljön a Sándor-palotába. A gondot csak az jelenti, hogy nincs saját esélyes jelöltje, s igazából érve sem Szili Katalinnal szemben. Legfeljebb ellenérzése. Ám Gyurcsány dodonai hallgatása miatt a Szili-kérdés a szocialista párt belső harcának frontvonalába került. [...]
(Szerkesztőségi vélemény: Kötélhúzás. Heti Válasz, 2005. április 14.)
[...] Ha következetesek akartak volna lenni, először négypárti tárgyalást kezdeményeznek, majd annak borítékolható kudarca után legalább a kisebbik koalíciós párttal egyeztetnek. Hiller pártelnök ebben is gyenge teljesítményt nyújtott, hiszen nem kezdeményezett ilyen előzetes tárgyalásokat, míg a párt belső erőcsoportjai kifelé kommunikálásukkal napról napra rontják tárgyalási pozícióját. [...]
(Kiszelly Zoltán: [Minden]kinek az államfője? Heti Válasz, 2005. április 14.)
A köztársaságielnök-jelölésről szóló publicisztikák
Lakner Zoltán: Gyenge kezdés; Népszava, 2005. április 8.
Bayer József: Elnökválasztási licit; Népszabadság, 2005. április 9.
Szerető Szabolcs: Tanácstalanok; Magyar Nemzet, 2005. április 9.
Suchman Tamás: Egy egészen egyszerű ügy; Népszava, 2005. április 11.
Petri Lukács Ádám: Önsorsrontás helyett; Népszava, 2005. április 11.
Hegyi Gyula: Méltóság és szolidaritás; Magyar Hírlap, 2005. április 11.
Ugró Miklós: A mandátum felszabadulása; Magyar Nemzet, 2005. április 12.
Szabó S. András: Az államfővé jelölés kritériumai; Magyar Nemzet, 2005. április 12.
Kocsi Ilona: Koalíciós erőfitogtatás a köztársasági elnök jelölésénél; Népszava, 2005. április 13.
Kis Tibor: Önvédelmi reflex; Népszabadság, 2005. április 13.
Szerkesztőségi álláspont: Célegyenesben; Magyar Hírlap, 2005. április 14.
Kolláth György: Ki nem kényszerített hiba; Magyar Hírlap, 2005. április 14.
Zárug Péter Farkas: A rendszerváltás deficitje az államfőválasztásban; Magyar Nemzet, 2005. április 14.
Sebes György: Az emberek jelöltje; Népszava, 2005. április 14.
Dési János: Amatőrök a rabbinál; Népszava, 2005. április 14.
Aczél Endre: A "vidéki" MSZP; Népszabadság, 2005. április 14.
Galló Béla: Liberális vakfoltok; Népszabadság, 2005. április 14.
Szerkesztőségi vélemény: Két bukás közt; Magyar Narancs, 2005. április 14.
Szerkesztőségi vélemény: Kötélhúzás; Heti Válasz, 2005. április 14.
Kiszelly Zoltán: [Minden]kinek az államfője? Heti Válasz, 2005. április 14.
Copyright 2024. Political Capital Policy Research and Consulting Institute. Minden jog fenntartva.