Szili Katalin jelölése az államfői posztra

Május 18-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában bejelentette: továbbra sem foglal állást az ügyben, azonban kitért arra, hogy Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, az MSZP jelöltjét alkalmas személynek tartja.

Május 18-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában meglehetősen vitatható és "nem is igazi" érvelésnek nevezte az SZDSZ által hangoztatott, a korábbi közéleti szerepvállalás kizáró álláspontot a köztársaságielnök-jelölés kapcsán. Mint mondta, továbbra sem foglal állást az ügyben, azonban kitért arra, hogy Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, az MSZP jelöltjét alkalmas személynek tartja. Rogán Antal, a Fidesz-MPSZ frakcióvezető-helyettese május 22-én kihirdette a pártja által a köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatban szervezett szimpátiaszavazás végeredményét. Rogán Antal tájékoztatása szerint a szimpátiaszavazáson Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnök kapta a legtöbb, 236 ezer voksot, azaz a szavaztok 38,6 százalékát. A második helyezett Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke, a Védegylet köztársaságielnök-jelöltje 201 ezer szavazatot, vagyis a szavazatok 33,8 százalékát kapta. Szili Katalinra, az Országgyűlés elnökére, az MSZP államfő-jelöltjére 85 ezren, Glatz Ferenc történészre, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökére 61 ezren, Gombár Csaba politológusra, a Magyar Rádió egykori elnökére, az SZDSZ köztársaságielnök-jelöltjére pedig 9 ezren voksoltak. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kijelentette, hogy szerinte lényegtelen, hogy milyen eredményre vezetett a Fidesz-MPSZ felmérése, az MDF ettől függetlenül Sólyom László mellett áll ki. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a szimpátiaszavazás kampányesemény volt, és mivel a Fidesz-MPSZ elnöksége dönt a jelöltről, felesleges volt ez a kutyakomédia. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője címgyűjtési akciónak minősítette a szimpátiaszavazást, melynek véleménye szerint nem lesz befolyása az elnökválasztásra. A május 24-i köztársaságielnök-jelölésről tartott négypárti találkozón sem személyi, sem ügyrendi kérdésben nem született megállapodás. A megbeszélésen Dávid Ibolya Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke, a Védegylet köztársaságielnök-jelöltje mellett érvelt, Hiller István Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, az MSZP államfő-jelöltjének a támogatására buzdított, Pető Iván egy konszenzusos személy megtalálására és jelölésére bíztatta a pártokat, Rogán Antal pedig a Fidesz-MPSZ szimpátiaszavazásából nyertesen kikerült Mádl Ferenc köztársasági elnök újrajelölését ajánlotta. Gyurcsány Ferenc az MSZP által szervezett Amőba nevű, fiataloknak szóló interaktív játék résztvevőivel beszélgetve kijelentette: "Azért kell mindent megtenni, hogy Szili Katalin legyen az államfő. Mi ezt megoldjuk.". Május 25-én az Országgyűlés ügyrendi bizottsága döntött arról, hogy az államfőválasztás harmadik fordulójában az lehet a köztársasági elnök, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le. Az állásfoglalás szerint a harmadik körben az érvénytelen szavazatokat az eredmény megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.

[...] Az eddigi elnökválasztásoknál feltűnő az SZDSZ aránytalanul nagy befolyása. Kétharmad részben tisztán az ő akaratuk érvényesült, de Mádl Ferenc személyében is elégedetten köszönthették az amerikai típusú piac- és demokráciaépítő forgatókönyvek jegyében zajló rendszerváltás egyik befolyásos személyiségét. A nagy vesztes ugyanakkor az MSZP. E pártot lehet nem szeretni, az azonban kétségtelen, hogy az új demokrácia egyik meghatározó, komoly társadalmi háttérrel rendelkező pártja. Ezért elfogadható az igényük, hogy egyszer végre már az ő soraikból emeltessék valaki az elnöki posztra. Erre azzal is "jogot szereztek", hogy maguk is gyakorolták a méltányosság elvét, amikor Mádl Ferenccel szemben nem állítottak ellenjelöltet. A Fidesz morális megfontolásokból ma ugyanígy tehet. Kövér László jelezte is, hogy nem zárkóznak el tekintélyes baloldali személyiség megszavazásától.

[...] Milyen - jogos - elvárást támaszthat a polgári oldal egy szocialista jelölttel szemben? Ne tartozzon a pártállam egykori vezető garnitúrájához. Legyen tisztakezű, a szocialista kleptokrácia-burzsoáziához ne fűzzék szoros kapcsolatok. Az ellenfélnek a legfájóbb sebeket osztogató pártbozótharcokon álljon kívül (felül). Legyen mindamellett közéleti tapasztalata, tudjon eligazodni a hazai intézmények, társadalmi szervezetek világában, valamint a nemzetközi életben.

[...] A szikár tények a csoda megtörténtét látszanak jelezni. Szili Katalin jelölése ellen az MSZP elitje kézzel-lábbal kapálózott, mindhiába. Szocialista forradalom tört ki ellenük, az MSZP agyagba döngölt jobbik énje, kisvárosi pedagógusok, népművelők, falusi polgármesterek, agronómusok lázadtak fel a pesti hatalmasságok ellen, és kivételesen a sarkukra állva saját jelöltjüket futtatták be. Szili legtöbb párttársánál jobb esélyekkel nézhet egy szimbolikus ellenzéki megmérettetés elé. A forradalom évében született, a pártállam idején egyházi házasságot kötött.

[...] Szili "nemzetieskedő retorikája, etnicista politikai hajlama, a pozsgaysta szoc-nac iránti vonzalma vagy épp a keresztény ügybuzgóság (...) mind azt mutatja: a házelnök alapvető baloldali elvekkel (a szekularizációval, az etnikai alapú állampolgárság elvetésével) megy szembe". Akaratán kívül maga a legfőbb liberális propagandaközpont állítja ki az erkölcsi bizonyítványt a nemzeti tábor előtt Szili Katalin számára, s oszlatja el MSZP-s volta fölött érthetően érzett idegenkedését. Pozsgay Imre neve és életműve ma már garancia a polgári közönség számára; akit vele akarnak lejáratni, az bízvást számíthat a nemzeti oldal rokonszenvére.

[...] A legnagyobb veszély mindamellett az, hogy egy győzelemre esélyes ellenzéki jelölt állítása arra kényszerítheti az MSZP-t, hogy stratégiai engedményt tegyen az SZDSZ-nek. S akkor sem Sólyom, sem Szili nem lesz elnök, hanem egy, az SZDSZ zsebéből elővarázsolt harmadik. Ismét egy SZDSZ-es elnök, ismét az 5 százalék győzedelmeskedik a 95 fölött. Az esélyek és kockázatok mérlegelésénél talán e kockázat minimalizálására kellene a legnagyobb figyelmet fordítani.
(Krómer István: Öt százalékkal nem választunk államelnököt, Magyar Nemzet, 2005. május 21.)

[...] Röviden összefoglalva: azt gondolom, a legszerencsésebb az lenne, ha az SZDSZ képviselői egyéni lelkiismereti döntés, és nem frakcióhatározat nyomán megszavaznák Sólyom Lászlót. Ehhez persze jelölni kéne, de úgy tűnik, az ellenzék jelölni fogja. Sólyom Lászlót alig ismerem, elfogultság nélkül nyilatkozhatok róla. Amennyire mégis, az a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások média-albizottságában nyújtott teljesítménye volt, ahol néhányszor együtt ültünk az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében: megfontolt, talpig jogállami, belülről vezérelt ember, a jelenlegi választási lehetőségekből bizonyosan a legjobb!

[...] Szili Katalint, mint ígértétek, nem fogjátok megszavazni, amit helyes lépésnek tartok, noha mélységesen egyetértenék azzal a gondolattal, hogy kellene magas állami méltóságba nő, ebben, de csak ebben az értelemben helyes Szili jelölése. Nem ismétlem el a jobboldalnak tett gesztusaiból álló ámokfutását, következetlen sodródását, amivel elhiteltelenítette politikai személyiségét. Fiatal még, néhány ciklus alatt feledtethet.

[...] Sólyom László - a koalíciós szerződés szellemének nem ellentmondó, egyéni lelkiismereti - SZDSZ-szavazatokkal való megválasztása a Köztársaság gyenge lábakon álló legitimációjának megerősítését jelentené, a politikai oldalak közötti párbeszéd lehetőségének felelevenítését: egy rendszerváltó alapintézmény (Alkotmánybizottság) nagy tekintélyű első elnökének megválasztása biztosabb köztársasági elnöki pozíciót ígérne, mint az ingadozó Szili MDF és/vagy Fidesz-MPSZ szavazatokkal való hivatalhoz juttatása.

(Vágvölgyi B. András: Levél ez elnöknek/ről, Magyar Hírlap, 2005. május 7.)

Az államfőjelölés körüli csend két dolgot takarhat. Az MSZP egyszerűen vakrepülésbe kezdett, miközben politikusai csupán annyit mondanak: ha a képviselők lelkiismeretük szavát követve döntenek a szavazófülke ihletett magányában, akkor a házelnök biztosan befut; vagy a bizakodó nyilatkozatok fedezete a színfalak mögött született alku. Ha az utóbbiról van szó, legalább a politikai ráció mozgatja a pártvezetést. Akkor aztán szárnyalhat a kombinációkhoz vonzódó fantázia: a Dávid Ibolya-féle MDF-maradvány voksokkal rója le háláját a frakció megtartásához elengedhetetlen házelnöki asszisztenciáért, netán a koalíciós partner fenntartásait hangoztatva titokban mégis megszavazza Szilit, miközben a gyanú az állítólagos ellenzéki dezertőrökre terelődik.

[...] Hajlok arra, hogy a csend egyelőre inkább a tanácstalanság jele. Az MSZP államfőjelöltjéről sem hallani, hogy különösebben győzködné a megszavazását deklaráltan elutasító frakciókat. Pártos ülésvezetésével mintha csak a saját táborból próbálna jó pontokat begyűjteni. Gondolja, a nemzet egységét ráér később is kifejezni. Viselkedése végül is érthető: számára az lenne a totális kudarc, ha az első fordulóban annyian sem szavaznának rá, ahány képviselő az MSZP-frakcióban ül. Egy sikertelen elnökválasztási procedúra azonban nem csupán az ő személyes, hanem a kormányoldal egészének a veresége volna. Arról, hogy ezt miként kerülhetnék el, az érintettek mélyen hallgatnak. Pedig ez még mindig egyszerűbb feladat lehet, mint Gyurcsánnyal lépegetni.
(Szerető Szabolcs: Vakrepülés, Magyar Nemzet, 2005. május 13.)

[...] Mivel kerülöm a határozott véleménynyilvánítást az "én nem tudom" szellemében, azt mondom, hogy érzéseim szerint Mádl Ferenc elérte e magas közjogi méltóság ama kívánatos szintjét, amely bizonyos szempontból a tökéleteshez áll közel, mivel olyan vonásokat és törekvéseket tartalmaz, amelyek a fent említett "lehetetlenség" tézisének ellene mondanak. Az államfő intakt volt mindvégig, rokonszenve vagy ellenszenve nem manifesztálódott, személyiségének legfontosabb jegyei - az elfogulatlanság, a hit, a békességre és méltányosságra törekvés, a szerénység, a műveltség, a jog tartalmának és szellemének teljes birtoklása és tisztelete, emberi egyszerűsége és kedvessége - maradéktalanul érvényesültek; mindenki számára elfogadható és tisztelhető volt, azok kivételével, akiket vak politikai szenvedély vezérel.

[...] Négy és fél év után minden józanul gondolkozó magyar állampolgár bízvást elismerheti, hogy Mádl Ferenc megválasztása a sokat hibázó magyar politikai elit egyik helyes döntése volt, elismerve, hogy annak idején a parlamenti szavazás első fordulójában majdnem sikerült a kétharmados többséget megszereznie. Tevékenysége során valóban a legmagasabb méltóságra jutott, s valószínűleg két dolog segítette ideáig: tudása és szerénysége.

[...] Hadd mondjam emitt még azt: soha ezeken a hasábokon magyar politikust nem dicsértem, legfeljebb védtem. Mádl Ferencet a szó mindennapi értelmében nem tekintem politikusnak, ezért nem tartom dőreségnek érzelmi alapon (is) közeledni hozzá; mindig megtisztelő volt számomra személyes kapcsolatunk, amelynek során egy melegszívű, okos és kedves embert ismertem meg, akit csak szeretni lehet. Hogy könnyű lesz-e megtalálni az utódját, én nem tudom...
(Kristóf Attila: (mi a méltóság...), Magyar Nemzet, 2005, május 17.)

A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint a mindenkori köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell megjelenítenie, képviselnie. Ezért a Magyar Köztársaság elnöke csak és kizárólag olyan személy lehet, aki a pártérdekeken, a politikai küzdelmeken felülemelkedve képes kifejezésre juttatni a magyar nemzet összetartozását. A nemzet összetartozásáról döntöttek a magyar választópolgárok 2004. december 5-én.
[...] A magyar jobboldal nem támogathatja szavazataival olyan köztársasági elnök megválasztását, aki a december 5-i népszavazáson nem állt ki a magyar nemzet határon túlra kényszerített részének magyar állampolgársága mellett. Aki akkor nemmel szavazott, vagy hallgatásával segítette a kormánypárt elutasító álláspontját, nem lehet a Magyar Köztársaság elnöke. Ha tehát a posztkommunista pártok ilyen jelöltet állítanak, az nem kaphatja meg a nemzet érdekeit szem előtt tartó pártok támogatását.
[...] Keresztül lehet erőszakolni egy olyan döntést, amelynek eredményeként olyan köztársasági elnöke lesz Magyarországnak, aki nem a nemzet összetartozását kívánja képviselni. A demokráciában a cselekvés határait nem jelöli betonfal. A korlátok és határok mindenekelőtt spirituálisak, és a lelkiismeretben léteznek. Bárhogy lép a koalíció, tudnia kell, hogy döntése nem marad következmények nélkül. Petőfivel szólva: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az."
(Schmidt Mária: A koalíció és az államfőjelölés, Magyar Nemzet, 2005. május 12.)

[...] Mindazonáltal a szocialista elit nyilvánosság előtti megingathatatlan lojalitásának Szili iránt váratlan hozadéka támadhat. Nem hiszem persze, hogy a szocialisták kezdetben erre vágytak volna. Semmi szükségük most éppen arra, hogy a hatalomgyakorlás szempontjából nem túl jelentős kérdésről a koalíción belül bizalmi válság támadjon. De hát az támadt, akárki akármit mond is a nyilvánosság előtt. A dolognak persze vannak közép- és hosszú távú kockázatai. Tulajdonképpen nem baj, ha egy évvel a választások előtt a koalíciós partnerek megkísérlik végiggondolni, mit is akarnak egymástól, mit vállalnak fel egymásból és mit nem? Miben számíthat rájuk a másik és mikor milyen feltételek mellett mégsem?
[...] Így azonban még a választások előtt könnyen tesztelhetővé váltak a koalíció illesztési pontjai. Hol működik az érdek, hol nehezíti meg a szimbolikus politizálás az alkukat, hogyan működik a kisebbségi vétó és hogyan kerülhető meg (megkerülhető-e)? Hogyan lesz valaki eddig elfogadottból már majdnem elfogadhatatlanná és viszont? De a Szili-történet ennél is érdekesebb, mert a szocialisták számára - ha formálisan az SZDSZ vezetése nem enged, de mégis sikerülne Szilit egyes szabad demokrata szavazatokkal és mondjuk az MDF támogatásával behozni, akkor - egy gondolatkísérlet erejéig azt is felvillanthatja: ha esetleg szabadabb lenne jövő nyáron a választás, akkor kivel lehetne könnyebben együtt kormányozni? A szabad demokratáknak pedig egy ilyen történet (beleértve Szili esetleges kudarcát is) jelezné, hol van mozgásterük a koalíción belül. Politikatechnikai szempontból a kisebbik partner számára ez egyébként azért is fontos, mert neki a koalíción kívül nincs mozgástere.
[...] Itt már nincsenek közös média- és értelmiségi vitaköri nosztalgiák. Van persze technokrata racionalizmus meg érdek, de erre már másmilyen stílusú és világképű koalíció épül (ha épül). S mintha a szabad demokraták mindezt lassan vennék csak észre. Pedig a történet épp erről szól. Ebben az értelemben akármi lesz június elején a végeredmény, a modernista térfél politikai közeljövőjét - legalábbis részben - meghatározó csörtében gyönyörködhetünk.
(Tamás Pál: Szili-csörte, Magyar Hírlap, 2005. május 21.)

 

A pártkongresszuson kimondták az támogatandó jelölt nevét - ki mást akarhatna a kormányfő? Ráadásul a nép is ezt kívánja: az egyik jelentős közvélemény-kutató szerint a lakosság legnagyobb csoportja Szili Katalint költöztetné a Sándor-palotába. A magabiztos kijelentés azért némileg rejtélyes. Vajon mit takarhat a többes szám első személye, ki az a "mi"?

[...] Akkor meg kire-mire célzott a miniszterelnök? Csak nem kormányfői nyomásgyakorló lehetőségeire? A júniusi választás az Országházban titkos lesz, a rosszindulatúak pedig most talán azt találgatják, vajon milyen lobbicsoportok gazdasági elvárásait teljesítené a kabinet első embere, ha a szocialista jelölté lenne a szükséges többség.

[...] Nincs más lehetőségünk, mint hinni, hogy a kormányfő mandzsettájában ott a titkos adu: alkotmányos módszerekkel az államfői székbe segítheti a legmegfelelőbbként elkönyvelt jelöltet. És akkor természetes a "mi" az "én" helyett. Mert aki ma Magyarország legfőbb közjogi méltóságának személyéről képes előre közölni a biztos döntést, annak kijár a fejedelmi többes!
(Neumann Ottó: Megoldja, Magyar Hírlap, 2005. május 26.)

[...] Ma tehát az SZDSZ-nek inkább elfogadható az ellenzék jelöltje - bárki legyen is az majd - mint, az MSZP választottja. Ha ugyanis a szabad demokraták mereven ragaszkodnak eddigi álláspontjukhoz, akkor azzal kilövik kormányzótársuk emberét, és egyértelműen behozzák az ellenzékét. E pillanatban tehát nem is a személyek alkalmasságáról van szó, hiszen az ellenzéknek még nincsen jelöltje.

[...] Az elveken túl, szavazatminimalizálási programnak is nevezhetjük a történteket. Ma az SZDSZ megmaradt szavazóinak döntő többsége minden valószínűség szerint egyetért az MSZP-vel kötött koalícióval, különben már régen máshova voksolna. Vagyis, korántsem remélhető, hogy a szabad demokraták nagy elvi szilárdságát és szocialistákkal szembeni harciasságát díjazná a nagyérdemű.

[...] Mindent egybevéve, az SZDSZ tehát mostani úgynevezett következetes magatartásával könnyen lehet, hogy behozza az ellenzék - nyilván majd a nemzeti egységet reprezentáló - köztársasági elnökjelöltjét. Ezzel kockáztatja 2006-os parlamentbe kerülését, s ezzel egyúttal komoly esélyt ad a Fidesznek ahhoz, hogy visszakerüljön a hatalomba. Könnyen lehet, hogy ez lesz a koporsószög, amit, hogy kínosabb legyen a dolog, maguknak kovácsoltak, majd nagy munkával bevertek a saját koporsójukba. Ügyes.

[...] Másrészt a szocialista párt is éppen olyan hibás a történtekbe. Talán van naptáruk, amiben láthatták, eljön a köztársasági elnökválasztás napja és talán mozognak olyan biztosan a százas számkörben, hogy feltűnjön nekik, egyedül nincs meg a többségük, csak az SZDSZ-szel együtt.

[...] De nagyon-nagyon nehezen lesz megmagyarázható - én speciel biztosan nem akarom majd mentegetni - azt, ha ezt, ami csak rajtuk múlik, elszúrják.
(Dési János: Kovácsoljunk koporsószöget, majd verjük be a koporsónkba, Népszava, 2005. május 26.)

[...] Az SZDSZ a valódi ellenérveket elhallgatva kitalálta: Szilivel az a baj, hogy "élvonalbeli pártvezető". Ami, ha akarom, lojalitásként is fölfogható tapintat. Ha őszinte akarok lenni, idétlen köntörfalazás. Ha nagyon őszinte akarok lenni: ügyetlen és átlátszó halandzsázás. Még akkor is, ha a politikailag olykor kiegyensúlyozatlan Szili amúgy kedves, kiegyensúlyozottnak látszó karakter. Házelnökként olykor kellően talpraesett, erélyes és rokonszenves, bármely oldal számára elfogatható politikus asszony, amit egyébként magas népszerűségi indexe is bizonyít.

[...] Érthető, hogy az MSZP-sek jó része őt jelöli köztársasági elnöknek. Csak az nem érthető, miért ragaszkodnak kizárólag hozzá. Meg az, hogy miért próbálják most - közvetlenül az érettségibotrány után - újra kérni az SZDSZ "megértését" (lásd még: lelkiismereti szavazás), mintha ez valami mesebeli koalíció lenne, amely egyetlen igazság körül forog: "jótett helyébe jót várj."

[...] Mindezek figyelembevételével felelősen gondolkodó politikai elemző csak azt mondhatja: a köztársaságielnök-jelölés nem "szívügy". Mostani címlapunk egy pillanatnyi helyzetkép: Sólyom valóban "bármikor bejöhet". De abban is biztos vagyok: van alternatívája. Aki egyaránt közel érzi magát a szocialista és a liberális eszmerendszerhez, s aki nem tekinti ellenségnek a valóban mérsékelt jobboldalt, csak egyet tanácsolhat a két koalíciós pártnak: hallgass az eszedre!
(Mester Ákos: Mesebeli koalíció, 168 óra, 2005. május 26.)

Az államfőjelöléssel foglalkozó publicisztikák
Vágvölgyi B. András: Levél ez elnöknek/ről, Magyar Hírlap, 2005. május 7.
Schmidt Mária: A koalíció és az államfőjelölés, Magyar Nemzet, 2005. május 12.
Szerető Szabolcs: Vakrepülés, Magyar Nemzet, 2005. május 13.
Kristóf Attila: (mi a méltóság...), Magyar Nemzet, 2005, május 17.
Krómer István: Öt százalékkal nem választunk államelnököt, Magyar Nemzet, 2005. május 21.
Tamás Pál: Szili-csörte, Magyar Hírlap, 2005. május 21.
Neumann Ottó: Megoldja, Magyar Hírlap, 2005. május 26.
Dési János: Kovácsoljunk koporsószöget, majd verjük be a koporsónkba, Népszava, 2005. május 26.
Mester Ákos: Mesebeli koalíció, 168 óra, 2005. május 26.