Politikai vita Patai József leszúrásáról

[...] Az nem lehet normális ország, ahol vasárnap álmos tavaszi koradélutánon fölnőtt emberek pajzsokkal és kardokkal vonulnak a járdán, fejükön rohamsisak, aztán, ha valaki megnézi őket, akkor szúrnak. Akit pedig megszúrnak, az véletlenül egy roma gyerek. Az ember nem szeretne összefüggést látni a szúrás meg a romaság között, csakhogy egyre több a lepofozott roma meg a lepofozott bevándorló, mára már csak a jobboldal meg a rendőrség hisz abban, hogy mindez a véletlen műve. Ha valaki fölveti, hogy talán etnocentrista hőzöngés áll a háttérben, de legfőképpen az előtérben, akkor mindig akad egy összeráncolt homlokú higgadt ember, aki szikkadt baritonján figyelmeztet: nem lenne jó, ha elszabadulnának az indulatok. Hát, nem. Kik voltak az elkövetők? Hogyan néztek ki? Az elkövető huszonöt év körüli férfi, aki fekete bőrdzsekit, fekete nadrágot és bakancsot viselt, áll a BRFK hétfő délután kiadott közleményében. A társasághoz tartozott még egy férfi, aki sötétzöld rohamsisakot, katonai zubbony - feltehetően régi magyar gyakorlóruha felsője - és fémbetétes bakancsot viselt. A férfinál egy zöld oldalzsebes táska volt, és a társaságban volt egy húsz év körüli, sötét, vállig érő hajú nő is, aki fekete vászonkabátot, kék farmernadrágot és tornacipőt viselt.
[...] Elmondjam, hol szoktam látni ehhez hasonló kompániát? Az összes jobboldali rendezvényen. Ha a budai Vár elesett, akkor, ha a budai Várat visszafoglalták, akkor. Ha - mint látjuk - a budai Várral semmi sem történt, akkor akkor. Ha három nemezsapkás meg öt Lehel-kürtös lezárja a hidat, akkor ott is, ha újraszámolnak, ott is. Falkában járnak, és ha sokan vannak, de legalábbis ötszörös túlerőben, akkor döfnek. Ha megszólalnak, akkor kifejtik, hogy ők a magyar néplélek letéteményesei, a nyugati világ pajzsai, a magyarság büszkeségei - a Magyar Demokrata tele van róluk szóló cikkekkel -, de általában nem szólalnak meg, mert miután döfnek, elszelelnek. Tetteiket nyilván nem vállalják, meghúzzák magukat. A nemzeti oldal ezekre büszke. Nem szeretnék politikusokra mutogatni, mert már elég volt ebből. Nem szeretnék törvény meg rendőr után kiáltani, mert a törvény önmagában kevés, a rendőrség pedig tizenöt éve identitászavarral küzd. Most kivételesen az egész országra van kedvem mutogatni, hogy miért lett mára természetes minden otrombaság és sunyiság.

[...] Addig, amíg az elkövetőt emberölési kísérletért meg nem büntetik, marad a remény és a tiltakozás. A remény, hogy az ilyen szörnyűségek mind ritkábban fordulhatnak elő. Hogy tanulatlan, tudatlan kölykök pojácaságból, kivagyiságból vagy valamiféle kifacsarodott divathóbortnak élve sosem tüntethetnek náci egyenruhában. Hogy mind kevesebbszer és mind kevesebben ülnek fel a nácizmus ma is köztünk élő fekélyes lelkületű miniführerjeinek - a rendszerváltás utáni években Potyka bácsinak, Szabó Albertnek, Király B. Izabellának, manapság az elmekórtani vizsgálatra kötelezett Bácsfi Dianának. A remény, hogy ha a magyar törvényhozás egyszer fölhagy a pártpolitikai csatározásokkal - legalább ebben az egyetlen ügyben -, törvénybe iktatja, miként a németek, hogy a nácizmus megnyilvánulásait semmilyen formában sem tűrjük, elrajzolt nyilas- vagy horogkeresztekkel nem lehet majd kibújni a felelősségre vonás alól. Ugyanis viselője, a népirtó eszmerendszer megjelenítője is az, ami. Nyilas, náci. S bár köztünk élő magyar, demokratikus jogától, hogy véleményét szabadon kinyilváníthassa, ilyképpen magát önmaga fosztja meg.

Most, hogy egy BKV-járművön megszúrtak egy (roma származású) ifjút, beindult a szociálliberális sajtókampány, ahogyan az lenni szokott. A kedves tekintetű Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető, illetőleg Tamás Gáspár Miklós filozófus és mélygondolkodó kelt ki magából, hogyan történhet ilyen ebben a világban, miként lehet az, hogy a keresztény civilizációban megszurkálják az etnikai kisebbséget.
[...] Ezenkívül megjegyezném, nem roma származású embereket is meg szoktak késelni imitt-amott, de olyankor nem szokott protestálni sem Lendvai Ildikó, sem Tamás Gáspár Miklós. Ez viszont most nagyszerű alkalom arra, hogy a szociálliberális kormányzat szimpatikussá tegye magát a roma szférában. Majd ők megvédik az etnikai kisebbséget. Hát amikor az etnikai többség valamelyik tagját segítik át az árnyékvilágba a kisebbségiek, van-e ilyen lárma?
[...] Nem nehéz megfejteni a váratlan romaszerelem mögöttesét. Jövő ilyenkor választások lesznek, előre kell gondolkodni.
[...] Megy a tudatos hülyítés, emberek. Az egymásnak ugrasztás. Népcsoportokat, vallásokat ugrasztanak össze – holott csak a bűnözőt és az áldozatot kellene különválasztani, egyéb címke nem kellene senkire sem. Vajon a kitelepítettek, recskiek, ötvenhatosok mellett mikor állt ki Lendvai Ildikó vagy bárki onnét?

Az Élet és Irodalom főszerkesztője publicisztikájában kifejtette: a leírthoz hasonló kompániát ő a jobboldali rendezvényeken szokott látni. Szerinte a hidat három nemezsapkás meg öt Lehel-kürtös szokta lezárni, falkában járnak, és ha túlerőben vannak, döfnek. „A nemzeti oldal ezekre büszke” - summázza sértéssé gondolatsort Kovács Zoltán. Neki az egész országra támadt kedve mutogatni, nekem egyelőre csak rá, azért, „hogy miért lett mára természetes minden otrombaság és sunyiság”. A rendőrség a múlt héten azt állította, az emberölési kísérletnek nem volt faji indítéka. Tamás Gáspár Miklós filozófus erre rögtön reagált: a rendőrség hazudott. És a pünkösdvasárnapra összehívott tüntetésen elmondott beszéde rímelt a főszerkesztő úr sértésére: TGM az elkövetők mögött álló, az eluralkodó erőszakért felelős MAGYAR fasisztákról beszélt. Igaz, hogy magyar fasisztából több is termett e tájon, az egyiket több néven is ismerjük, legutóbb Bácsfi Dianának hívták. Magyarságát mi most nem vitatnánk, viszont vállig érő, sötét haja van, és feketében szokott járni, kart lendíteni. Őt liberális ügyvédek szokták védeni, ha „az antifasiszták” már kicirkuszolták magukat a diáklány Szálasit éltető akciói után A közszolgálati televízióban vasárnap a cigány fiú édesanyja is azt mondta, amit a rendőrök: nincs olyan információja, ami szerint rasszista támadás érte volna gyermekét.
[...] Talán, ha a Nemzetbiztonsági Hivatal kapacitását nem az kötné le, hogy egy Gyurcsányi nevű nagy ember után takarítson, akkor lenne ereje a szélsőséges csoportokhoz tartozó potenciális gyilkosok kilétének gyors felderítésére is. Bár lehet, hogy nem ez a cél, hanem a politikai zavarkeltés, a magyar nemzet újbóli lejáratása.

Két hete leszúrtak egy fiatalembert, most pedig kapott egy nagy pofont a sajtó és a politika. Egyre jobban terjed az a ragály, hogy bizonyítatlan feltételezéseket tényeknek tekintünk, hogy látszatokra kampányt építünk, előítéletekből ítéletet gyártunk. Ezt tette a sajtó és a politika, amikor egy ismeretlen tettes vérlázító cselekedetét szélsőjobboldali agressziónak minősítette. Pusztán a sértett elbeszélésére építve és abból a föltételezésből kiindulva, hogy egy cigánygyereket csak rasszista sérelem érhet.
[...] Jó és szükséges minden eszközzel föllépni a rasszizmus ellen – cikkekben, a katedrán, szószéken állva vagy az utcán demonstrálva –, ám rossz és szükségtelen dolog, ha a túlpolitizált közélet indulatainak engedve előítéletesen gondolkodunk és cselekszünk. Akkor is, ha ez jól jött a baloldalnak, mert célozhatott rá, hogy mekkora bűnt követ el a jobboldal, ha kacérkodik a szélsőjobbal, s nem határolódik el tőle. Az ilyesféle vádak miatt „túlteljesítő” jobboldal pedig szidalmazhatta a „ballib” rendőrséget, hogy eltagadja a nyilvánvaló rasszista indítékot. Pedig ebben az esetben a rendőrség járt el a leghelyesebben. Nem kiáltott farkast addig, míg nem bizonyosodott meg róla, valóban farkas volt-e a támadó.

Rendőrkézen a támadó. A fiatalkorú gyanúsított, aki a buszon karddal döfött meg egy cigány kamasz fiút, elismerte a bűncselekményt. Nem mellékesen ő maga is roma. A médiahisztériának vége. Most sátánian tudnék kacagni, ha nem egy súlyosan megsebesült gyermek lenne a történet kiindulópontja. Csak ez tart vissza, tényleg. Napok alatt lepleződött le egy központilag irányított, politikai alapú őrjöngéskampány, amelyben megint a magyar társadalmat nevezték rasszistának és fasisztának, nem először, és vélhetően nem is utoljára. A tombolás maximális hőfokon zajlott a médiában, a közéletben és a parlamentben. Most talán kicsit lehűti a hölgyeket és urakat a hideg zuhany.
[...] Felháborodott újságírók, értelmiségiek és politikusok harsogták a vádakat, beleszőve színes hipotéziseiket a tények akkor még aprócska szőttesébe. Ez a legszörnyűbb ebben a szánalmas történetben: ezek az emberek arra vágytak, hogy igazuk legyen. Ezért írtak, vonultak és szólaltak fel. Kell nekik a rasszizmus, mert belőle élnek. És ha nincs, akkor majd ők leírják és elmondják, hogy van, és akkor fel tudnak lépni ellene. És szerintük most kellett volna, nagyon kellett volna, hogy legyen.
[...] Gyurcsány Ferenc ismét mesteri időzítéssel égette magát faszénné a parlamentben. Egy beszéden belül magyarázta el, hogy az érettségi botrány ügyében meg kell várni a rendőrségi nyomozás eredményét, másrészt viszont a kardos támadás kapcsán a napnál világosabb, hogy térdig gázolunk a rasszizmusban és a feltámadó fasiszta eszmékben. A miniszterelnök állapota sajnos egyre aggasztóbb. Gyurcsány Ferenc felelőtlen és alkalmatlan.

[...] Minél többször hallom, mi történt múlt vasárnap a 21-es buszon, annál inkább úgy érzem, nem maradhatok némán és szótlanul. Nem követhetem azokat, akik a tömött buszban ültek, s szemtanúi voltak annak, amikor egy hatfős bandából valaki – mindannyian acélbetétes bakancsot viseltek, egyikükön sötétzöld rohamsisak és zöld katonai zubbony volt, a társaságnál két pajzs, két kard és egy rohamkés – karddal átszúrta egy fiatalember testét. Látták mindezt, mégsem adták semmi jelét az együttérzésüknek. Az áldozat barátja mesélte: a – szerinte rasszista indítékú – támadás után, amikor a tettesek leszálltak, lényegében kiürült a jármű is.
[...]A tragikus történet jól szemlélteti azt a társadalmi közönyt és morálvesztést, amelyhez tétlenségünkkel nap mint nap a legsunyibb módon hozzájárulunk. Az eset akár meg is jelenhetne egy szociálpszichológiai tankönyvben – a konformitás alapvető pszichológiai jellemzőinek a szemléltetésére.
[...] Más lett volna a 21-es buszon lezajlott tragikus történet kimenetele akkor, ha egy roma fiú az elkövető és a nem roma az áldozat? Vagy ha ugyanez az elkövető egy nem roma utast döf át karddal? Elgondolkodtató, hogy miként reagáltak volna az utasok ebben az esetben.
[...] Nem hiszem, hogy túlzott jelentőséget kellene tulajdonítani, annak, hogy az áldozat roma, azonban nem lehet alábecsülni sem a „roma” tényező szerepét a bűncselekmény elkövetésénél. A nyomozás jelenlegi állása szerint nincs arra utaló információ, hogy etnikai indíttatású lett volna a roma fiú ellen vasárnap elkövetett támadás. El tudom azonban képzelni, hogy a pajzzsal és kardokkal felszerelt társaság nem mindennapi jelenség lehetett, gondolom, nem Józsi volt az egyedüli, aki megbámulhatta a társaságot, ám mégis csak ő volt a legsebezhetőbb és védtelenebb a busz utasai közül.

Már az is elég szörnyű, hogy megtörténhetett, de a körülmények és az azóta történtek még sokkal felháborítóbbá teszik a karddal átszúrt roma fiú elleni aljas bűntettet. Először is ott van a busz többi utasa. Az még talán érthető, hogy nem avatkoztak közbe, az egész jelenet szürreális volt, minden viszonylag gyorsan történt, a támadók sokan voltak, az utasok tehát először nyilván nem akartak hinni a szemüknek, aztán pedig megijedtek. Ám arra, ahogy a bűntény után buszon lévők, mellesleg szemtanúk – segítségnyújtás vagy rendőr hívása, esetleg csak a támadók menekülési irányának megfigyelése helyett – elhagyni igyekeztek a helyszínt, nincs mentség.
[...] Helyes, ha politikusok – és köztük Gyurcsány Ferenc is – részt vesznek a vasárnapi tüntetésen, és ezzel is demonstrálják, hogy megengedhetetlenek az ilyen bűntettek. De ennél még inkább elvárható, hogy a rendőrség végre elfogja a támadót és megtalálja az indítékot. Jó, ha egy tüntetés elgondolkodtatja és felrázza az embereket, de egy gyors és sikeres eljárásnak, valamint az azt követő ítéletnek sokkal elrettentőbb a hatása a célcsoportra.

[...] Én például azon gondolkodom, mitől szép és demokratikus az, hogy a tüntetésen a többség lecsendesítette azt a pár embert, aki a kormány- és az államfő részvételét hiányolta. Szépen, demokratikusan elmagyarázták nekik, hogy „most nem ez a lényeg”. Mintha vezető politikusok jelenléte épp ott alacsonyítana le valamit, ahol jelenlétük a leglényegesebb lenne, mert kijelölné a normákat és határokat, amelyek között – pártállásra való tekintet nélkül – élni szabad, sőt kell. Nekem a közöny nem az a vasárnapi buszközönség. Nekem a közöny a hiányzó politikai és hivatali elit. Tudom, hogy ott volt Lendvai Ildikó, Mécs Imre, Teleki László, az MDF-ből Pettkó András, az MSZP egyik tagozata vagy az SZDSZ Új Generációja, de nem ők a vezérkar, és csak Teleki szólalt meg, akinek „hivatalból” is ott kellett lennie. Nekem a közöny Demszky Gábor helyett a levele. Nekem a közöny minden nagyegyház minden vezetője (kivéve a Mazsihiszt, amely ezúttal, csodák csodája, fölébredt). A közöny egyik legbeszédesebb példája Erdő Péter katolikus bíboros, prímás távolmaradása. Nemcsak azért, mert ő a legnagyobb magyar egyház feje, hanem mert egy nappal később, pünkösdhétfői beszédében egész Európát féltette az „értelemvesztéstől és értékvesztéstől”. Fölpanaszolta, hogy „szinte tüntetni lehet azzal, mennyire nem ismeri valaki a kereszténység tanítását”. Bíboros úr! Püspök és minden néven nevezett lélekmentő urak! Miért nem tetszettek eljönni? Miért nem tetszettek közzétenni legalább egy-egy kiáltványt, nyilatkozatot, hogy ez így tovább nem mehet.

Az Isteni színjáték Pokolra nyíló kapujánál tanyáznak kitaszítottan a közönyösök. Útjuk nem vezet sehová, legnagyobb büntetésük, hogy másfajta bűnösökkel sem vállalhatnak sorsközösséget. A mai közönyösök a jelenben élnek, cselekedeteikben a pillanatnyi helyzet az irányadó. Megszúrták azt a gyereket azzal a karddal (roma, nem roma, ez lenne csupán a kérdés?), hatan voltak kettő ellen, lessük, mit tud fölmutatni az ügyben a rendőrség. Az áldozat gyógyul - ami orvosi bravúr -, a történet kriminológiai szálai elmosódnak, sokunkban megmarad azonban a jelenet záróaktusa: otthagytak az utasok a buszon egy vérző gyereket.
[...] A buszos eset azonban azt is megmutatta, hogy mifelénk el lehet iszkolni segítségnyújtás nélkül a tett helyszínéről. A kockázatkerülő antigesztus garancia a névtelenségre és a háttérben való meghúzódásra (rengeteg anonim telefont kapott a rendőrség, bizonyára azoktól is, akik a tett elkövetése után ott, a helyszínen nem mutatkoztak segítőkésznek). E magatartásnak megvannak a társadalmi gyökerei. A 21-es busz utasai nem gonoszságból húzódtak vissza, hanem teljes természetességgel alkalmazták a „jobb, ha nem vagyunk szem előtt” szabályát, amely kétségkívül számos előnnyel jár a hétköznapokon. Később nem kell tanúskodni, nem kell egy hosszú, kellemetlen procedúrából részt vállalni.

Pokorni Zoltán megsértődött. Amikor a miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy a társadalmunkban előítéletes, rasszista gondolkodás él, akkor a Fidesz alelnöke az ellenzék nevében magára vette a „célzást”, és azonmód felháborodva tiltakozott. A kormányfőt vádolta, amiért visszaél a helyzettel, és - úgymond - a napi politikai haszon reményében olyasmiért próbálja felelőssé tenni a jobboldalt, amelyhez annak természetesen semmi köze sincs.
[...] A kérdés az, miért provokálta ki Pokorni ezt a „konkrétumot” a kormányfőből? Miért gondolta úgy, hogy választás elé állítja? Hiszen Gyurcsány azt is megtehette volna, hogy tágra nyílt szemekkel elálmélkodik a Fidesz-vezető sértettségén, és sajnálkozva közli, félreértés történt, neki ugyan esze ágában sem volt megbántani az ellenzéket. Az efféle kitérő magatartás azonban nem jellemző Gyurcsányra - és Pokorni alighanem számolt ezzel. Ő egyértelműen hallani akarta, hogy a kormányfő a rasszizmus társadalmi jelenlétét összekapcsolja a jobboldal politikai felelősségével. Megkapta.
[...] Igen, a Fidesz vezetői általában szeretik a dolgot ekként láttatni, holott tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy éppenséggel róluk, az ő szerepvállalásukról van szó; - legfőképp az a Pokorni Zoltán tudja ezt, aki maga sem átall kedvében járni olyan orgánumoknak, amelyek meglehetős empátiával viseltetnek a magyar múlt és jelen fasisztoid képződményei iránt. Unalmas már felemlegetni, dehát tény, hogy magának Orbán Viktornak az „ajánlólistáján” olyan médiumok állnak, amelyek hangvétele finoman szólva militáns; és a nagyobbik ellenzéki párt korifeusai ezekben rendszeresen szerepelnek is. A Fidesz kampányrendezvényei pedig mindig előszeretettel vonultatták fel a radikális sajtó hangadóit. Mondhatni persze, hogy nincs ebben semmi kivetnivaló, végtére egy néppárti politikai szervezet tágasságába sokféle irányultság belefér.
[...] A feltételezés, miszerint ez a megnyerendő tábor akár többszázezres nagyságrendű, önmagában szomorú; de mindenekelőtt felveti az úgynevezett mérsékeltek történelmi felelősségét: vajon nem azért duzzadt fel ennyire ez a bázis, mert nem zárták idejekorán politikai karanténba? Csak a romló szociális helyzet, a „rendszerváltás vesztesei”- szindróma vezetett oda, hogy itt és most a „kiművelt” radikálisoktól az ösztönvezérelt agresszorokig terjed a skála, következésképp a jobboldal nem meri nem igénybe venni ennek a relatíve széles rétegnek a szolgálatait? Ez megejtő okoskodás, de semmi köze valósághoz. A mai szélsőjobb zömmel a jómódúak lakta negyedekből kerül ki, még akkor is, ha az akciócsoportok népe vegyesebb képet mutat. Annyi mindenképp elmondható, hogy a radikalizmus nem „szegénységspecifikus”; szellemi táptalaját az úgynevezett középrétegekben kell keresni, azok körében, akiket másfél évtizeden át egy populista-nemzetieskedő kvázi-konzervativizmus termelt ki magából - és most épp ők tárják szét a kezüket: mit tegyünk, ha ezek a militánsok ennyien vannak? Pokorni Zoltánnak mindenesetre nincs oka a sértettségre. Történelemtanár létére biztosan érti, mi történik itt.

Alig fogalmazódott meg kétely. A miniszterelnök a parlamentben azt mondta, ki kell fejezni aggodalmunkat, ha valakit bőrszíne, származása vagy hite miatt fényes nappal megtámadhatnak. Igaz. Az SZDSZ közleménye szerint nem engedhetjük meg, hogy szélsőséges, rasszista, embergyűlölő csoportok megfélemlítsenek bennünket. Igaz. Dávid Ibolya egy tévéinterjúban úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy ez egy 15 éves roma fiúval történt meg. Pokorni Zoltán a Fidesz részéről arra kérte a rendőrséget, ne próbálja palástolni a történtek rasszista jellegét. Ez mind így igaz, elhangzott, de mégsem akarom egy bekezdés erejéig sem összemosni az álláspontokat: szocialista és liberális oldalon erősebb és azonnalibb volt a felháborodás, meg sem jelent a kétely. Annak ellenére sem, hogy a közelmúltban a Hősök terén az indiai férfi elleni támadás, hiába volt ott órákkal korábban a Vér és Becsület gyűlése, mégsem az volt, aminek látszott. Ennek ellenére nagyon erős a kényszer a tiltakozásra. Ezt önmagában illik komolyan venni akkor is, ha most farkast kiáltottak. A mentség: farkasok vannak.
[...] A rasszizmus elleni múlt heti tiltakozóknak nem kell visszavonulniuk, hiszen meg nem sértettek senkit, de be kell látniuk, tovább építendők az embervédő pozíciók. Készülődnek gyalázatosan magukra hagyottan élő fiatal emberek, pajzsokkal, késekkel, gumibotokkal, hülye könyvekkel, gurukkal - maguk se tudják, mire. És előbb-utóbb ütniük kell - ellenfél szurkolóját, más öltözetűt, bőrszínűt, mert felismerhető ellenségre van szükségük. Tele ilyen emberekkel a világ, s ami körülöttük, általuk történik, több mint politika. Ennek fogalomkészletével most nem is sikerült leírni.