Labdajáték hátszélben
A rendszerváltás utáni első két kormányzat nem törekedett arra, hogy alapvetően átformálja a futball rendszerét, az Orbán- kormány pedig egyenesen növelte a sportág államtól való függőségét. Gyurcsány Ferenc kormánya az első, mely deklaráltan saját talpára akarja állítani a hazai futballt.
Tarsoly Csaba lemondása a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöki tisztéről, illetve Gera Zoltán bekerülése a Premiership válogatottjába – ez a két fő hír a magyar labdarúgással kapcsolatban az elmúlt egy hétben. Valójában egyik hír sem hozta lázba az országot, ami jól tükrözi a magyar labdarúgást övező közönyt a szélesebb közvélemény részéről – miközben még mindig a futball a legnépszerűbb sportág Magyarországon.
A világháború után teljesen átalakult a magyar futball szerkezete: a csapatok mind állami irányítás alá kerültek. Minisztériumok, hatóságok „kaptak” egy-egy klubot. Így lett a Kispest AC-ból Budapesti Honvéd a Honvédelmi Minisztérium, az UTE-ból Budapesti, majd Újpesti Dózsa a Belügyminisztérium, az MTK-ból Textiles, Budapesti Bástya, majd Budapesti Vörös Lobogó néven az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) csapata. A finanszírozási háttér a rendszerváltásig változatlan maradt. A játékosok papíron amatőrök voltak, valamilyen munkahellyel rendelkeztek és a munkaadójuktól kapták hivatalosan keresetüket. Ennek révén egy bányászcsapat például tele volt vájárokkal, csillésekkel. A futballt tehát – mint mindent – teljes mértékben az állam különböző szervei finanszírozták, melyek politikai vezetői ennek révén sütkérezhettek a futballcsapatok – nemzetközi szinten az Aranycsapat – sikereiben; egészen a berni döntőig. A labdarúgás színvonala az 1960-70-es évektől kezdve folyamatosan csökkent: 1969-ben érte például a magyar közvéleményt a marseilles-i sokk: válogatottunk 4-1-re kikapott a csehszlovák válogatottól, és első ízben nem szerepelhetett a világbajnokságon. A ’86-os mexikói vb volt az utolsó, amelyre a magyar csapat ki tudott jutni, innen sem távoztunk jó emlékekkel: a magyar csapat 6-0-ra kapott ki a szovjet csapattól.
Az sem jár jobban azonban, akit érdekel a foci: az esetleges érdeklődők sem igazán tudják követni a magyar futballvezetés körüli, gyakran politikai szálakkal tarkított eseményeket, botrányokat.
Elmaradt fejlődés
A magyar labdarúgás a rendszerváltás időszakában papíron a szocialista finanszírozási modell szerint működött: minisztériumok, szakszervezetek pénzelték a csapatokat, melyek nem gazdasági társaságként, hanem egyesületi formában működtek (lásd „Kis futballtörténet” című keretes írásunkat). A harmadik köztársaság első kormányának sem energiája, sem ideje nem volt a labdarúgás ügyeivel foglalkozni. Az Antall-kormány nem rendelkezett átfogó koncepcióval a futball terén. Az a tény, hogy szabadon – minden korlátozás nélkül – igazolhattak nyugati bajnokságokba magyar játékosok, különböző (ál)menedzserek megjelenését eredményezte.
Mindeközben megjelentek különböző szponzorok, „befektetők” a kluboknál, akiknek hosszú távú céljaik nem voltak a csapatokkal. A magyar labdarúgás finanszírozásában a főszerepet a minisztériumok után a helyi önkormányzatok, illetve a szponzorok jelentették. Ez a rendszer azonban csak átmeneti megoldást jelenthetett, hiszen egyik fél sem tudott hosszú távon nagy tőkét befektetni az egyes klubokba, amelyek ráadásul még mindig egyesületi formában léteztek. Így a hazai futball a rendszerváltás ellenére nem indult fejlődésnek, miközben Nyugat-Európában valódi szórakoztató iparággá nőtte ki magát. A futballcsapatok mögött komoly gazdasági társaságok működtek, hatalmas tőkével és kiváló menedzsmenttel, melyekkel a hazai, bizonytalan tulajdoni- és pénzügyi hátterű, kevéssé hatékonyan irányított csapatok nem tudták felvenni a versenyt.
A labdarúgás konszolidációjára 1995-ben, a Horn-kormány idején került sor. Ennek keretében az egyesületek mintegy 4 milliárd forintos köztartozását egyszerűen elengedték. Az állam mást egyébként sem tehetett, a pénzt behajtani nem tudta volna a klubokon. Ekkoriban történt utoljára, hogy felcsillant a remény a magyar válogatott vb-szereplése előtt, de a jugoszláv válogatott kíméletlenül szertefoszlatta ezeket: a pótselejtezőn idehaza 7-1-re, Belgrádban 5-0-ra verte a magyar gárdát. Az első találkozón Kuncze Gábor, mint a sportot felügyelő belügyminiszter is jelen volt osztrák kollégájával. A találkozó után osztrák kollégája ennyit mondott Kunczénak: a magyar futball halott.
A középosztályt a lelátókra!
A Fidesz vezette kormányzat elődeihez képest határozott elképzelésekkel rendelkezett a futballal kapcsolatban. Nemcsak a fiatal miniszterelnök imázsában jelent meg a foci, hanem a kabinet munkáját is aktív szerepvállalás jellemezte a sportágban. Ugyanakkor ehhez az időszakhoz kapcsolódik a legtöbb sportbotrány is (lásd példaként „Kisgazda kézben az FTC” című keretes írásunkat).
A közvélemény ebben az időszakban figyelt fel igazán a politika és labdarúgás baljós összefonódására, miközben csak 47% mondta, hogy érdeklődik a futball iránt. Ekkoriban a Medián által megkérdezettek 74%-a ítélte meg úgy, hogy a politikusok túl sokat foglalkoznak a focival, és 80%-uk nem helyeselte, hogy a klubokat (kisgazda) politikusok elnöklik.
1999-ben létrehozta az Ifjúsági és Sportminisztériumot Deutsch Tamás vezetésével, akinek ambícióját jelzi korabeli nyilatkozata, miszerint „távlatilag reális célkitűzés, hogy a magyar futball Európa élvonalának első harmadába kerüljön”. Ahhoz, hogy a kormányzat nagyszabású terveit „zökkenőmentesen” végrehajthassa, eltávolította az MLSZ éléről Kovács Attilát és Bodor Imre helyettes államtitkárt, majd Bozóky Imrét ültette a helyére. Az akció keltette felzúdulást jól mutatja, hogy Kovács Attila felmentéséről a Medián adatai szerint lakosság több, mint négyötöde értesült.
Ezek után fogott a magyar foci „megreformálásába” a kormányzat. Az addig egyesületi formában működő klubok mind gazdasági társaságokká alakultak, az átlátható és szabályos gazdálkodás érdekében. 2000-ben megalakult a Magyar Labdarugó Liga (MLL) Muszbek Mihály vezetésével, ami a profi klubok érdekeit volt hivatott képviselni, illetve a bajnokság televíziós közvetítési- és más reklámjogait értékesíteni. A liga felügyeli a klubok gazdálkodását is amelyik tag a liga elvárásainak nem felel meg, akár ki is zárhatják. A kormány elindította a mintegy 8 milliárd forintos stadion-rekonstrukciós programot, amivel az életveszélyes és a különlegesen amortizálódott stadionokat kívánta korszerűvé tenni. A ciklushoz köthető a Bozsik-program beindítása is, mely a korszerű utánpótlás bázisának megteremtését kívánta elérni.
Bár az Orbán-kormány egyértelműen a legaktívabb szerepet vállalta magára a hazai labdarúgás helyzetének rendezésében, a „középosztály visszaszoktatása a lelátókra” nem sikerült, és az intézkedések megítélése a szakmán belül sem egyértelműen pozitív. A sikeres nyugati bajnokságokban az állam például egyáltalán nem vállal szerepet a profi bajnokságokban, míg a fideszes koncepció szinte csak állami tőkét invesztált a magyar futballba.
It’s your business
A Medgyessy-kormány sportpolitikája nem volt olyan határozott, mint elődjéé. Ez a futball területén is érezhető. Jánosi György sportminiszternek szembe kellett néznie azzal, hogy a stadionrekonstrukciós program eleve szűkre volt szabva, azaz kevesebb pénz állt rendelkezésre, mint amennyi kellett volna. A Bozsik-program – szintén pénzhiány miatt – jó ideig szünetelt, az OTP ás a MOL karolta fel újra 2004 októberében.
Az MLL éléről távozott Muszbek Mihály, utódja jó ideig dr. Szieben László volt, majd Tarsoly Csaba, utóbbi három teljes napig. Az MLL tevékenységét és működésmódját áttekintve továbbra is szembeszökő a következetesség hiánya. A gazdasági társaságokként működő futballklubok sokszor fizetésképtelenek, és nem felelnek meg az MLL szigorú versenykiírásának. Így is részt tudnak venni a bajnokságban, sokszor azonban nem fizetnek játékosaiknak, akik ezért esetenként feljelentik klubjukat. A stadionrekonstrukciós program csigalassúsággal valósul meg. Erre jó példa, hogy mire a bajnok Dunaferr stadionját teljesen átépítették, a csapat már a másodosztályba került. Eredetileg 32 stadion felújítását vagy megépítését tervezték, ebből mára négy valósult meg, többé-kevésbé.
Gyurcsány Ferenc kormánya, úgy tűnik, szakítani akar a döntően államilag finanszírozott labdarúgás hagyományaival. Gyurcsány már sportminisztersége alatt is leszögezte, hogy a profi futballnak a piacról kell megélnie, állami segítségre ne számítson. A magyar állam befolyása egyébként mára sokkal kisebb jelentőségű, mint korábban volt. Költségvetési pénz közvetlenül már szinte nincs is benne, leginkább az önkormányzatok támogatnak bizonyos klubokat, pontosabban az azokat működtető gazdasági társaságokat. A vidéki stadionok nagy részét már régóta az önkormányzatok működtetik, a budapestieken pedig épp most próbál túladni az állam, mivel még tavaly döntött arról, hogy kizárólag az úgynevezett olimpiai központnak minősített ingatlanok működtetésére hajlandó költeni az adófizetők pénzét. Ezt úgy próbálja megoldani, hogy 49 évre átadná a haszonélvezeti jogot, de eleddig csak a Vasassal sikerült megállapodni.
Úgy tűnik, nem mindenki ért egyet a miniszterelnökkel, aki a csapatok finanszírozási igényére csak a közismert angol frázissal válaszolt egy helyütt: „it’s your business” – azaz, a „ti dolgotok”. Lothar Matthäus ugyanis, akit „élő legendaként” a magyar válogatott szövetségi kapitányává neveztek ki, a száz lépés programról megjegyezte: a kormány és Gyurcsány Ferenc mindenképpen rossz úton jár, amennyiben nem támogatja a futballt.
