Kételyek a Száz lépés programja körül

Van az orvosi hivatásnak egy alapszabálya, a latin nyelvű szakma ezt úgy nevezi: lege artis, azaz a gyógyításnak a szabályok szerint kell történnie.

Remélhetőleg a rémült pácienst nem teszi még riadtabbá, hogy a miniszterelnök százlépéses programjának huszonegy egészségügyi pontja közül az egyik éppen azt tartalmazza: "megteremtik annak feltételeit, hogy a gyógyítás helyét ne a finanszírozási, hanem a szakmai szabályok szabják meg". Az biztos, hogy hivatásukra felesküdt orvosok eddig sem feledkeztek meg a gyógyítás művészetének szabályairól, az is kétségtelen azonban, hogy a pénztelenségtől, a feudális hierarchiától, a paraszolvenciától meg sok minden más bajtól sújtott egészségügyben időről-időre olyan megmagyarázhatatlan tragédiák sokkolták a közvéleményt, amelyek azonnali beavatkozást sürgettek.

[…] Lehet kritizálni a miniszterelnököt a száz lépés miatt is, a huszonegy pont miatt is, számon lehet kérni a távlatos reformokat, lehet gúnyolódni, lehet plágiummal vádolni - márminthogy az ellenzék ötleteit tette magáévá -, dehát mindez egy másik szakma - a politikusi - alapszabálya. Mélységesen igaza van Mikola István volt egészségügyi miniszternek, hogy a betegágy mellett - pontosabban hozzátartozónk betegágya mellett - már minden politikai vita mellékes. Csak a gyógyulás a fontos.

[…] S akkor mit szólnánk, ha a kormányfő nem tenne mást, csak azon meditálna, hogy kormányok sora - amelyben a Horn-kormányig visszamenőleg valamennyi kabinet benne foglaltatik - milyen reformlépéseket volt rest megtenni? És széttárná a karját...

[…] Viszont, ha tizenöt percen belül az ország bármely területén orvosi segítséget kap - földön, vízen vagy levegőben - az, aki enélkül nem biztos, hogy megérné a következő napot, ha az is részt vehet rákszűrésen, aki eddig közelében sem volt megfelelő berendezésnek, ha - a hátrányos helyzetű térségekben - a háziorvosi rendelőben is működik majd a szakorvos, akkor sokan életben maradhatnak és meggyógyulhatnak azok közül, akik különben nem tudnák kivárni az egészségügy, igencsak kívánatos, átfogó reformját.

[…] Előbb a három szoba, majd most, ciklusának utolsó évéhez közeledve a három gyerek érinthetetlenségét adta fel a kormány. A tegnap bejelentett új családtámogatási rendszer vesztesei ugyanis a nagy keresetű háromgyerekesek. Úgy tizenhét-ezren. Mindenki más inkább kissé nyertes. Minthogy kevés a vesztes, sok új pénz pedig nincs, nyerni is csak szerényen lehet.

[…] A rendszerváltás óta ugyanis a szociálpolitikában változott talán a legkevesebb, mégis minden kormány ezen a területen próbálja meg védeni a becsületét, ellenfelei itt kezdik ki tisztességét. Az Antall-kormány őrizte, amit tudott, ebben merült ki az ereje. Az első szociálliberális kormány a magyar anyák gyilkosává vált Torgyán József szerint azzal, hogy rászorultsági alapra helyezte a családi pótlékot, minek következtében a leggazdagabb tíz százalék kiesett e néhány ezer forintos javakból, feltehetően anélkül, hogy kicsit is megütötte volna magát. A Fidesz ebben mégis a nemzet egységét bontó merényt látott, s a maga részéről visszaállította az alanyi jogot - ki vette észre? -, és mindenféle szabályokkal (például családi pótlékból iskoláztatási támogatás a lumpenek ellen) deklarálta, hogy a jóravaló emberek pártján áll. Adójóváírás-ajándékot adott a tehetős sokgyerekeseknek, hogy üzenjen, hol szeretne szaporulatot látni, de gyakorlatilag alig változtatott a rendszer lényegén. A szegényeken továbbra is csak alig-alig tudott a társadalom segíteni. A Fidesz családpolitikájától a szegények csak kicsit lettek nyomorultabbak, a gazdagok meg tán észre sem vették az ajándékot. Mégsem mindegy, mi történt. Sokat elmond a sorsunkról, hogy mi lesz azzal az alig több mint háromszázmilliárd forinttal, amit ilyen célra lehet fordítani.

[…] Most is világos a politikai üzenet: "hozzá merünk nyúlni a Fidesz rendszeréhez". A szociális is az. Buta igazságtalanságot orvosolnak, amikor a szegények gyermekvédelmi támogatásához már túl jól kereső, a gazdagok adó-jóváírási lehetőségeinek kihasználására viszont még nem képes családokat jobb helyzetbe hozzák. Még fontosabb: a legtehetősebbektől átcsoportosítanak pénzt a nehezebben élőkhöz. Csakhogy ezt egyelőre a háromgyerekes gazdagok rovására tehetik, hiszen ott volt kiugróan magas az adójóváírás lehetősége. Ez a szükséges rossz egy hirtelen jött lépéskényszerben. Ha időben, a ciklus elején kezdenek a lépésekhez, nyilván szebben indul a menet. Így is fontos az üzenet: egyszerűbb, igazságosabb családtámogatás, de idetartozik a másik fele is: lényegében ugyanannyi pénzből.

A pillanatnyi magyarországi miniszterelnök szerencsétlen honfitársait, akik szerinte „trükköznek”, arra hívta fel, hogy legyenek jámborak és becsületesek, mivel lejárt a trükkös gazdagodások egykor áldott ideje, amikor ő maga is milliárdokra váltotta a tiszta szocialista eszményeket. Tehát tessék immáron hiánytalanul tisztességesnek lenni, mert már betelt a milliárdosok hazai kerete. Tilos a további próbálkozás, s még a megélhetésért sem szabad nagy szünetű semmitmondósága szerint a törvényeket semmibe venni.

Az eminenciás úr szerint ugyan Magyarország ma igazságtalan – hogy kik tették azzá, azt firtatni nem szabad –, igazságossá tenni viszont ismét csak az egyenlő szegénységgel lehet. Pillanatnyilag ugyanis sokfelé elképesztő a szegénység, és ügyeskedés nélkül alig lehet megélni. Érdekes módon a milliárdos kormánytagok nem fejlesztésekkel és a nagyon nagy pénzek megadóztatásával akarnak bevételekre szert tenni, hanem az amúgy is alacsony jövedelműek kis kiegészítő (fekete) pénzeire pályáznak – adóban.

[...] Nem érti Gyurcsány azt, hogy álságos értékelvűsége csak indulatokat gerjeszthet azokban, akik valóban komolyan veszik az élet örök normáit. Kétesen megvagyonosodni, s aztán erkölcsprédikációkat tartani nemzeti érdekvédelmi kormányzás helyett, nos, ez ugyanaz, mint amikor felszámolja az ifjúság lehetséges munkahelyeit, utána meg állami támogatásról ígérget ifjúsági foglalkoztatóknak. Miközben persze az államot hatékonyan működésképtelenre karcsúsítják. Úgy látszik, még nem tűnt fel, hogy a teljesen piaci társadalom végletesen igazságtalan.

Ha valakik ilyen egyszerű összefüggéseket nem értenek, miért gondolják, hogy rájuk lenne szükség egy nehéz helyzetű ország bajainak megoldására? Akik azt hiszik, hogy a mai globalizmus kíméletlen tőkeerőversenyében jó tanács nincsteleneket vállalkozásra biztatni, azok nem tudom, hol élnek. Továbbá, ha valakik azt hiszik, hogy attól lesz igazságosabb Magyarország, hogy az egészségügyet és az oktatásügyet privatizálják, nos, ott már nemcsak a szellemi, hanem az etikai-jellembeli színvonalban is joggal lehet kételkedni.

[...] S akkor jön Gyurcsány, és elkezd ájtatoskodva, nagy szünetekkel bölcselkedni. Pedig élhetne boldogan kétes eredetű milliárdjaival, de ennek a típusnak ez kevés. Ő másoknak is örökké meg akarja mondani, hogy mi a helyes – márpedig bolsevik kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Azért, mert ahhoz nincs egyénisége, mivel ő mindig egy irányvonalat képvisel. Lehet az éppen politikailag korrekt, „demokratikus” is. Akkor azonban azt nem lehet kritizálni, nem lehet annak ellenállni, mert ezek mindig tudják az igazat.

Most éppen még a borravaló ügyében is és a feketén takarító asszonyok pénzei körül is, akik nem tudták a korundgyárat privatizálni. Vagy kevesek voltak, ha pedig ez a helyzet, akkor fehérnek kell lenni. Aki nem tud másokat racionalizálni (=feleslegessé tenni), az fillérre számoljon el! Mert ha nem, akkor a „köztársaságot” károsítja meg, s miatta lesznek szegények a szegények. Nem azért, mert neoliberális hülyeségek szerint kormányoznak egy országot.

[…]Megint egy sor, és megint szünet. Nem kell úgy rohanni. Nincs még kampány. Ülünk és gondolkodunk. Például, hogy a trükkös Magyarországból hogyan lesz igazságos Magyarország. Mert azt mondja a miniszterelnök a Népszabadságban, hogy "ha hagyjuk, hogy mindenki a rövid távon legkönnyebbnek ígérkező utat járja, azon hosszabb távon nemcsak a polgár bukik el, hanem az egész ország". S a trükközés helyett a nyugodt alvás jogát ajánlja. Még mondja rá valaki, hogy nincs helyén az esze. Rövid távú mutyi, hosszú távú bukás.

[…] Nyilván az új egészségügyi program miatt. Jönnek majd a kormányzati mozgóautók, s miközben szűrik a mell- és prosztatarákunkat, körbemérik az alvásidőnket is. Külön a férfiakét, és külön a nőkét, de mégis egyszerre. Az esélyegyenlőség miatt. A miniszterelnök azt is mondja a Népszabadságban, hogy le kell győznünk a bennünk rejlő simlit, mert "mutyisták vagyunk a lelkünk legmélyén". Példás őszinteségi roham, vagy valami más? Zsebben hárommilliárd, dolgozik a lé, s azzal altatjuk (sic!) az országot, hogy úrrá leszünk a simlin.

[…] De mitől lenne igazságos? Talán úgy, hogy a trükkösből előbb tükrös Magyarországot formálunk. Minden úgy lesz, mint eddig - csak fordítva. Mindent visszamutyizunk, hogy a múltban is jól aludhassunk. Gyurcsány miniszterelnök úr járhat elöl a példával. Visszamegy az üzleti életbe, s az összes olcsó pénzen lízingelt vagy az állami bérleti díjból megvásárolt állami ingatlant és üdülőt visszaadogatja a közösbe. Nem lesz hárommilliárdja, de úgy tud majd aludni, mint a bunda. Belül ugyanúgy Szilvásy kabinetfőnök úr veszegeti vissza az általa kiadott javakat, s amikor mindent a helyére tett, az ő vonásai is kisimulhatnak. S ha majd kipihenten visszatérnek, látni fogják, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr igazat mondott a Népszabadságnak, mert hosszú távon az egész ország így járt jól. Egészségesek leszünk. Simlitlenek és mutyitlanok. Megpihenhetünk.

[...] Gyurcsány Ferenc javaslata arról igyekszik elterelni a figyelmet, hogy a költségvetés drasztikus hiánya miatt az idén nem jut pénz a családi pótlék értékének megőrzésére. Az új gyermektámogatási rendszer – a megemelt családi pótlékokkal együtt – ugyanis csak 2006. január elsején lépne hatályba. Figyelemre méltó, hogy míg a jelenlegi támogatási rendszer 312 milliárd forintba kerül, addig a jövő év elejétől érvényes új elosztási rendszer 349 milliárdba. Miközben tehát a kormányfő esélyegyenlőségről papol, aközben nehezebb életkörülményekre kárhoztatja a rászoruló gyermekeket, ahelyett, hogy forrást csoportosítana át ingyenes étkeztetésükre. Gyurcsány a rendszer átalakításáról gerjeszt társadalmi vitát, hogy elfedje a lényeget: nincs pénz a szocialisták választási programjában szereplő esélyegyenlőség megteremtésére.

[...] Vagyis a javaslat az esélyegyenlőség lózungja alatt duplájára emelte a gazdag egy- és kétgyermekesek támogatását is, hogy ne kelljen bíbelődni a közigazgatás szervezeteinek a szegény gyermekesek szociális hálójának szövögetésével. Ugyanakkor elvonta az adókedvezményt azoktól a polgároktól, akiknek a támogatását az előző kormány sem elsősorban szociálpolitikai megfontolásból, hanem a magyar népesség fogyásának megállítása céljából vezette be, elismerve a gyermek társadalmi értékét. A Gyurcsány-kormány adókedvezményt megvonó javaslata – tévedés ne essék – nem a magas jövedelmű milliomosokat sújtja majd, hanem az alsóközéposztályhoz tartozó, legális munkajövedelemmel rendelkező családok gyermekeit.

[...] Csakhogy ennek a koalíciónak nem ez a célja. Csak a hatalom megtartása érdekében a társadalom megosztása. A szegény–gazdag ellentét hangoztatása mögött a szegény romák és a gazdag magyarok közötti ellentét kiélezésének szándéka áll a következő választások idejére.

Gazdasági hatásait tekintve a száz kis lépés közül is az egyik legkisebb a borravaló tervezett megadóztatása. Ahogyan tapasztalom, eddig mégis ez váltotta ki a legnagyobb vitát, és az átlagos jövedelmű emberek között a legerőteljesebb ellenérzést.

[…] Egyenként nem olyan nagy összegekről van szó, és az is jellemző, hogy könnyebben ad, akinek kevés a jövedelme, mint az, akinek sok. Könnyebben ad persze az is, aki maga is rendszeresen kap. A borravalót nem egyszerű gazdasági racionalitás működteti: az ábécében a pénztáros semmiféle pluszszolgáltatást nem nyújt érte. A benzinkúton magunk tankolunk, sorba állunk a kasszánál, de sokan úgy adnak borravalót, mintha valami meghatóan extra kiszolgálásban lett volna részük.

A borravalót, ahogyan ma Magyarországon működik, nem a gazdasági racionalitás működteti, hanem egyfajta lelki igény. […] Hiába magánvállalkozó már a vízvezeték-szerelő, csak úgy várhatunk tőle kifogástalan munkát, ha többet adunk, mint amennyit kér.

A borravaló másfelől a függetlenségnek valamiféle szimbóluma. A borravaló: dugipénz, amihez semmi köze a munkáltatónak, az adóhivatalnak, de talán még a családtagoknak sem. Zsebbe érkezik, és nem a bankszámlára: ez személyes mozgásteret jelent. Némi függetlenséget egy amúgy nagyon erős korlátok közé szorított világban. Mondhatni, a borravaló a szabadság maradék kis köre az átlagemberek számára. Összekacsintás a rendszer háta mögött.

Aki a borravalót meg akarja adóztatni, az nemcsak gazdaságilag kontraproduktív munkába fog, hanem kinyilvánítja, hogy meg akarja támadni ezt a kevés személyes szabadságot is. A szándék, hogy tömegeknek kezdjenek el a zsebében turkálni aprópénzért, azt üzeni, hogy ez a mostani hatalom fel szeretné mondani a hallgatólagos egyezséget, amelyet korábban a diktatúra vezetői sem mertek felmondani. Igaza van a miniszterelnöknek: tele van ez az ország csalással, sunyizással, önbecsapással. De aki ezt valóban meg akarja szüntetni, aki tényleg másmilyen világot szeretne kialakítani, annak nem a borravalónál kellene kezdenie a dolgot.

[...] 22. A magyar nép úgy nagy általánosságban és konkrétan is unja már a meséket. 23. A rögvalóságba beleragadt magyar nép egyszerűen és sallangmentesen boldog akar lenni. 24. A magyar nép a keserű és kijózanító közelmúltbeli tapasztalatok alapján minden valószínűség szerint nem lehet boldog a szociálisan érzéketlen szocialistákkal és a szabadságjogok iránt feltűnő érzéketlenséget mutató szabad demokratákkal. 25. Mi hát az üdvözítő megoldás? 26. A megoldás a klasszikus újságírói közhely szerint az utcán hever. 27. Az utca népe pedig a világos beszéd és a kiszámítható jövő mellett voksol.

[...] 50. Talán Gyurcsány rosszul alszik mostanában. 51. Lólépésben nyomul. 52. Vagy tyúklépésben. 53. Gyurcsány Ferenc lépést tart. 54. Miközben nem tart semmitől. 55. Most akkor ragaszkodjunk körömszakadtáig a valóságbizonyításhoz? 56. Segítene vajon bennünket a túlélésben a csökött valóságirodalom? 57. S érvényes vajon a József Attila-i intés a hivatalosan kompromittált felemás emlékévben is? 58. Most akkor az igazat vagy a valódit mondjuk? 58. Valódi országismeret nélkül aligha létezik kilábalás a generális válságból. 59. A kilábaláshoz legelőször a generális válság puszta tényét kellene elismerni. 60. A társadalmi krízis nem ismerhető fel elsuhanó piros Ferrarikból és légörvénykeltő piros helikopterekből. 61. A társadalmi krízis csakis a föld felszínéről szemlélve ismerhető fel. 62. Érdekli-e vajon a mai hatalomgyakorló elitet a földszintes Magyarország? 63. Érzékeli a bébiszitterek és a fametszők napi gondjait? 64. Van-e fogalma a munkanélküliek mindennapi megaláztatásairól és a segélyre szorultak megszomorítottságáról? 65. Van-e némi fogalma az izzadságszagú hétköznapokról? 66. A kormánypárti politika lépéskényszerben van. 67. Lépései során nem érdekli az alant elterülő mező. 68. Az előre menekülés a túlélés záloga. 69. A túlélés a számonkérés elkerülésének feltétele.

[...] 75. A koalíciónak immár semmi ötlete. 76. Haladás helyett lépeget. 77. A lépegetés iránya közömbös. 78. A lépegetés eredménye közömbös. 79. A kudarc beismerése kulturális korlátokba ütközik. 80. A médiafalanx túlteljesít. 81. A holdudvar szerecsent mosdat. 81. A hideg veríték lecsurog a háton. 82. A hetvenhét százalék félelemmel tölt el. 83. Ám a hetvenhét százalék magabiztossággal is eltölthetne. 84. A szakadékból mindig van út fölfelé. 85. Mindig meredek út vezet fölfelé. 86. Csak semmi túlsúly. 87. Csak semmi ballaszt. 88. Száz apró lépés a meredély széléig. 89. Ott fenn aztán kifújjuk magunkat. 90. Szétnézünk a bíbor alkonyatban. 91. Szép a világ. 92. Az eget nem pöttyözik helikopterek. 93. Se pirosak, se másmilyenek. 94. Odafönn csak magunkra hagyatkozhatunk. 95. A szabadság lehetőség. 96. A lehetőség szabadság. 97. Nem lesz egy Ferrari-futam. 98. Ott semmit nem érnek a félmegoldások és a félcédulák. 99. A demokrata nem fél. 100. Száz forintnak ötven a fele.

[...] Tíz éve nem sok változott e téren. Elég csak egy pillantást vetni a mostani reakciókra, és rögtön világossá válik: jelenleg Magyarországon egyáltalán nem evidens, hogy bármilyen munkával szerzett jövedelem adó- és járulékköteles. Elvi nyilatkozatok szintjén mindenki elítéli a feketealkalmazás és a színlelt szerződések világát, ugyanakkor másképp néz ki a stratégia, ha a privát szféra magányában kell dönteni arról, érdemes-e, szükséges-e átverni az államot.

A közösségnek hasznos, együttműködő, ebből következően tisztességesen adó- és járulékfizető magatartásformát gyorsan csak két módszerrel lehet kialakítani. Az egyik út a szankciókra, szigorúbb ellenőrzésekre épülő elrettentésé, a másik – Gyurcsány most ezen próbál járni – az adminisztratív megoldásokkal megtámogatott, erőteljesebb érdekeltség kialakításáé. A kérdőjelek mindkét esetben számosak: elegendő-e az ellenőrzés, az adminisztráció kapacitása ahhoz, hogy a várt hatást az intézkedések kiváltsák? Jól kalkulálnak-e a program alkotói, amikor abban bíznak, hogy a rendszer kint a terepen is úgy fog működni, mint egy tévéstúdióban elmondva?

[...] Hova vezethet a száz lépés által taposott út egy évvel a választások előtt a kormánypártok és Gyurcsány számára? Egyfelől racionálisnak tekinthető, másfelől kockázatokban is bővelkedő irányt vett a kormányzás. A racionalitás annak belátásában ölt testet, hogy a hátralévő időszakban szükség van olyan ügyekre, amelyek már egy éven belül is látható, érezhető, politikai és beszélgetős tévéműsorokban elmesélhető módon eredménnyel jár. Ezek mellett persze jól néz ki olyan hosszabb távú, a mélyrétegeket is érintő átalakításokba fogni, amelyek végrehajtása ténylegesen több ciklust igényel. Ezzel egyrészt kiüthető a rövid távra, egy ciklusban gondolkodás kritikája, másfelől lehetőséget ad annak ismétlődő hangsúlyozására, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai kétségektől mentesen készülnek a folytatásra. Ha egy évvel a választások előtt nem ezt sulykolnák, már most lehúzhatnák a redőnyt.

Nem szabad azonban megfeledkezni a kockázatokról sem. Minél több program indul meg, annál nagyobb a valószínűsége a fiaskónak is. Ha pont valamely lényeges, a média és ellenzék figyelmét is megkülönböztetett módon élvező ügyben – ilyenné vált az első héten a borravalók témája – üt be a krach, akkor ahhoz legalább három mérsékelt siker szükséges, hogy a politikai haszon egyenlege kijöjjön nullára. További veszélyforrás lehet az is, ha az egyes lépések nem alkotnak összefüggő, azonos értékrendre felfűzhető, ellentmondásoktól nem terhelt rendszert. Ebben a vonatkozásban már az első két bejelentési kör is hagyhat némi kívánnivalót maga után: a munka világát érintő bejelentések az összekacsintó trükközés leszámolására törnek, ugyanakkor a második hét témájául választott egészségügyi csomagban már nem a régi, sunyító idők legszégyenletesebb maradványaként jelen lévő hálapénzrendszer áll a célpontban.

[...] A választásokig hátralévő egy év még számos meglepetéssel szolgálhat, ezért is tanácsos, hogy ne az eddig megszokott sémákban gondolkozzunk. Mint ahogy nehéz volt egy ciklus közben, a kormánytöbbség akaratából bekövetkező miniszterelnök-cserét elképzelni, úgy a választási évben eddig rendre kampányköltségvetést vártunk.
Ezért érdekes a kormányfő mutatványa, akinek egyfelől sürgető reformokat kellene végrehajtania, másfelől a választási évben kerülnie kell a széles választói csoportokkal való konfrontációt. Gyurcsány mozgástere szűk, háta mögött csak a fal van, és kudarca esetén jó időre elbúcsúzhat a magyar politika forgószínpadjától. A köztársasági elnök megválasztása után a balliberális oldalon minden szem a kormányfőre irányul, ha Szili Katalin a Sándor-palota parkolópályájára kerül, Gyurcsánynak – egy esélyes kihívó nélkül – több lehetősége van az MSZP miniszterelnök-jelölti címére pályázni.
[...] A kampány előkészítése is ebben a keretben értelmezhető. Gyurcsány olyan politikus képét formálja, akinek víziója van, kellően határozott, és a sikerért sokat dolgozik, járja az országot. Közben átalakítja a baloldalt és Magyarországot is, újraaktivizálja magát, és olyan kormányfő, akihez valamilyen módon viszonyulnunk kell.

[...] Azt már a polgári kormány idején is tapasztalhattuk, hogy az egyébként is szükséges kormányzati lépéseket egy csokorba gyűjtve és hívószavakkal felpántlikázva (Széchényi-terv, otthonteremtés) adták el a szavazóknak. A feledés ködébe süllyedő Európa-terv után most a 100 lépés programja következik.

[...] A 100 lépés kommunikációs üzenetéről már sejthetjük, hogy az a következő ciklusban is adna munkát a mostani kormánynak, így az elkezdett munkához kérhetnek további bizalmat. A reform szó gondos kerülése mellett a százas szám kevés átfogó, húsbavágó reform helyett sok kis változtatást sejtet, így a revolúció helyett evolúcióra számíthatunk. Az eddig ismertté váló tervek alapján a szocialisták továbbra is a tankönyvek kampánystratégiáját követik, és főként a nyugdíjasokra és baloldali elkötelezettségű törzsszavazóikra fókuszálnak. A mentőautók cseréje, a járulékalap kiszélesítése, a biztosítási elv szigorúbb érvényesítése – egészségük helyzete és élettapasztalatuk okán – főként az idősek körében szorul kevés magyarázatra. Kérdés, hogy a választások kimenetelét meghatározó bizonytalan szavazók hogyan reagálnak az intézkedéscsomagra. Igaz, a kormánypártoknak elég a kampány hajrájában ezzel a szavazói csoporttal foglalkozniuk, így az ő érdekeiket sértő intézkedések hatása maximum a hónapról hónapra megjelenő közvélemény-kutatások görbéiben jelenik meg.

[...] A kormány intézkedései közül számos épkézláb, az ellenzék által is támogatható, támogatandó. A járulékalap kiszélesítése, a feketemunka visszaszorítása vitán felül álló, nemzetgazdasági érdek.

[...[ A költségvetés sanyarú állapota érdemi hangulatjavításra nem hagy túl nagy mozgásteret. Marad a kommunikáció, ami a választási siker szükséges, de nem elégséges felt[étele. A 100 lépés kapcsán például nem lenne meglepő, ha a koalíción belül jelenne meg a reformok terén gyorsabban vagy lassabban haladás alternatívája, elszíva ezzel a levegőt és médiafelületet az ellenzék elől.

Ha valaki abban az illúzióban ringatta volna magát, hogy Gyurcsány Ferenc tartja magát sokszor és fennen hangoztatott ígéretéhez, mely szerint kormánya nem készít 2006-ra választási költségvetést, nos, az tegnap felébredhetett: Magyarországon van, ahol még nem fordult elő, hogy szorult helyzetben lévő miniszterelnök ne próbálta volna meg legalább kicsit lekenyerezni a szavazókat. Mert bár a helyzet távolról sem annyira egyértelmű, mint első látásra tűnik ("mindenkinek alanyi jogon járó, jövedelemtől nem függő, sem alsó, sem felső korlátot nem tartalmazó, egységes családi pótlék", ami ráadásul duplája az eddiginek), a végeredmény előjele a megszűnő egyéb juttatások figyelembevételével is ugyanaz: a kormány új családtámogatási programja jövőre az eddiginél több pénzt ad a gyermekes családoknak.

Hiába állítják tehát a szakértők, hogy a költségvetés jelenlegi – siralmas – állapotában az alanyi jogon járó juttatások károsak s mint ilyenek, tarthatatlanok, a kormányfői javaslat ezt alapvetően figyelmen kívül hagyja. Sőt. Ha átlagkeresetekkel számolunk és családmodellekre lebontva vizsgáljuk a tervet, kiderül: legjobban az egy, legrosszabbul viszont a legalább három gyermeket nevelők járnak. Ennyit a rászorultság elvének érvényesüléséről. Ehhez képest az, hogy az alacsonyabb keresetű nagycsaládok kivételével mindenki elveszíti az adókedvezményt, minimális konfliktusvállalás, bár a kedvezmény eltörlését még mindig a tegnapi bejelentések legjobbikának tartjuk. Ám ez önmagában kevés.

És pontosan ettől válik a tervezet gyanússá: a kormány tudja mit kellene tennie, de nem meri meglépni. Hogy aztán a pártja fogta-e le a kormányfő kezét vagy ő maga akart csak kicsit lépni, tulajdonképpen mindegy. A lényeg az, hogy a tegnapi bejelentéstől megint kevesebbet kaptunk, mint vártunk. Amire pedig a gazdaságnak szüksége lenne.

A foglalkoztatás esetében a lépések a munkavállalók versenyképességét, valamint a viszonyok legalizálását tűzték ki célul. Utóbbi bármely ideológiai színezetű kormánynak célja lehet. A Gyurcsány Ferenc által bevezetni kívánt álláskeresési támogatásról viszont a minap Tamás Gáspár Miklós írta, hogy az alig különbözik a Thatcher-féle konzervativizmus munkanélküliségi-politikájától. A munkanélküliség első hónapjaira koncentrált támogatás nem sokat mond a tartós állástalanságba ragadtak sokaságának. Felvetődik az "érdemtelenné" nyilvánítás veszélye: ha valaki intenzív támogatás mellett sem talál munkát, akkor talán benne van a hiba, mondhatják.

[…] Annál problematikusabb a háromelemű egészségügyi ellátás és a biztosítási elv szigorú érvényesítése. A "befizetésért ellátás" elvben van ráció, ám az alacsony foglalkoztatási ráta mellett, a járulékfizetés szigorú számon kérésével a kormány inkább lefelé rúg. Az illegális szférában meggazdagodottak az állami ellátórendszer nélkül is kitermelik egészségügyi ellátásuk költségeit. Az általuk feketén foglalkoztatottak azonban nem. Ugyanakkor a biztosítási elv érvényesítésének liberális elve nem járt együtt a – még liberálisabb – járulékcsökkentéssel. Ennek magyarázata lehet a finanszírozás fenntarthatóságának érve, de talán az a – szociáldemokrata – megközelítés is, hogy igenis hozzá kell járulni a közösségi kiadásokhoz. Nem kimenekülni kell belőlük, hanem emelni a színvonalukat.

A családtámogatás tekintetében Gyurcsány programja sokkal szociáldemokratább, mint bármi 2002 óta. Az alanyi jogon járó családi pótlék főszabállyá emelését többen azért kritizálják, mert nem érvényesíti a rászorultság elvét. Ez csak részben igaz. Egyfelől a tény, hogy mindenkinek jár, növeli az ellátás legitimációját, védve a legszegényebbeket. Azok támogatását is csak nagy politikai veszteség árán lehetne elvenni vagy elértékteleníteni, akiknek gyenge az érdekérvényesítő képességük. Másfelől az univerzális családi pótlék a gyerekvállalás tényén és a családban élő gyerekek számán keresztül céloz: a legalsó három jövedelmi decilisben található a gyerekek csaknem fele. Nem mellékes az sem, hogy az egységes alanyi jogú ellátás kiiktatja a segélyezés emberi méltóságot sértő eljárási módjait. A hétfői bejelentés ezzel együtt félkésznek tűnik: a fogyatékossággal, tartós betegséggel élő gyerekek szerinti differenciálásnak nincs nyoma, és az egyszülős háztartások ezerforintos többlettámogatása sem túl acélos.

[…] "A kormány kormányoz" kép felfestésével mintha az lenne a miniszterelnök taktikája – de lehet, hogy ez csak nem szándékolt következmény –, hogy az ellenzék programhiányára irányítsa a figyelmet.

[…] Végül három kérdés: 1. meg lehet-e mozdítani a magyar választókat szakpolitikával, materiális ügyekkel? 2. van-e még hitele a kormánynak? 3. mennyire lesz liberális és mennyire lesz szocialista az MSZP programja? Merthogy a kormányfő nemcsak a programpontokat, hanem az ideológiákat is mixeli. Teszi ezt akkor, amikor az európai szocialisták közül sokan épp lesorolni készülnek a liberális kövekkel kirakott szociáldemokrata harmadik útról.

A mutyiország felszámolása, közös hazugságaink leleplezése, az igazságosság érvényesítése mind olyan cél, amelyet különösebb magyarázat nélkül is mindenki ért és átérez, aki ebben az országban él. Ám ezen célok eléréséhez eddig senkinek sem volt megfelelő térképe - mármint olyan útvonalterv, amin el is merünk indulni, és tényleg el is vezet a célig.

[…] Nem hoz sokkal többet az sem, amit most az adócsomagról tudni lehet. Az, hogy egykulcsossá teszik - ha teszik - az adórendszert, önmagában nem jelent semmit. Ez a jelenlegi iparűzési adó átalakítását, az szja újbóli csökkentését, és egy áfaátrendezést hozhat.

[…] Szükséges intézkedés mind - de nem jelent elmozdulást a jobb világ felé. Az áfaegységesítés nyomán kevésbé éri majd meg Szlovákiában tankolni, ám ennek az ára a kenyér és a tej drágulása lesz, az adórendszer pedig ettől marad, amilyen volt. A cégadóztatásban jobb lesz egy korszerűbb, teljesen nyereségen alapuló egységes adó, de mégis: a versenyképességet a munkaerő árával tudnánk érdemben befolyásolni, és nem az egyébként is alacsony adószint csökkentésével. A foglalkoztatásban sem a jövedelemadó jelenti a problémát, hanem a bonyolult és érthetetlen rendszer - a kivételek nagy száma - és a magas járulékok.

Az adólépések alapvetően határozzák meg, hogy merre tartunk. Ezek tájolják be a térképet, ezek adnak értelmet annak a néhány intézkedésnek, amely legalább megfelel az eredeti céloknak. Az eltitkolt jövedelmek fehérítésének, a borravaló vagy a hálapénz bevallásának, illetve a szociális változásoknak, a gyermektámogatások összevonásának, a munkanélküli-ellátás módosításának aligha lesz értelme, ha a munkáltatóknak és dolgozóknak továbbra is megéri majd a feketefoglalkoztatás.

[…] A helyzetre nem jó megoldás, hogy csak azokon a területeken hoznak mentesítő szabályokat, ahol a feketefoglalkoztatás jellemző. Ez meglehetősen távol visz az eredeti céltól. A kivételekkel operáló rendszer mindig igazságtalan, mert van, akinek ad, és van, akinek nem. Az ilyen rendszer nem eltörli, hanem csak legalizálja a közös hazugságot. Megoldást csak a terhek valódi csökkentése hoz: a járulékok érdemi mérséklésére lenne szükség, a személyi jövedelemadó teljes egyszerűsítésére, a kivételek eltörlésére. Ezt máshol adóreformnak is hívják - csak itt nem szeretjük ezt a szót.

[…] Itt változás készül. A változás alapja az a hit, hogy a versenyt (sőt: a versenyre kényszerítést) össze lehet egyeztetni az igazságossággal. A versenyt némelyek tekintetében, bizonyos esetekben, sajátságos körülmények között csakugyan össze lehet egyeztetni ha nem is az igazságossággal, de a méltányossággal.

[…] A versenyben igen sokan nem képesek és igen sokan nem szeretnének indulni. Nem tagadom, hogy a verseny a szabadság lehetséges formája (elvontan nézve), de a versenyre kényszerítés - és általában a kényszer - természetesen nem szabadság, nem is lehet az.

[…] A "száz lépés" reformjai közül az egyik véget vetne a jóléti rendszerek némelyikében az ún. "potyautasok" kéjutazásának, ami azt jelenti, hogy a járulékokat nem fizetők (többnyire persze azok, akikért a munkáltatók nem fizetik a járulékokat) nem részesülhetnek ugyanazokban a jótéteményekben, mint a járulékfizetők (vagy akikért a munkáltatók fizetik az egészségügyi és tb-járulékokat). Ez méltányos volna olyan világban, ahol szabadon választhatunk olyan tőkés munkáltató között, aki hajlandó járulékot fizetni, s az olyan között, aki nem. Gyurcsány rá akarja venni a munkáltatókat a járulékfizetésre, a felelősségvállalásra. Remek. Mi lesz azokkal, akik számára eddig a munkáltatók nem fizettek? Hogyan léptetik be őket a népjóléti rendszerbe? Nem kijjebb szorítják csak őket, ahelyett, hogy a rendszerbe befelé terelnék? Ráadásul azok, akik rákényszerültek a feketemunkára, általában a legszegényebbek közül valók. A versenyelvű "méltányosság" masszív szociális kirekesztéshez vezethet.

[…] Az "álláskeresési támogatás"-nak átkeresztelt munkanélküli-segélyt a munkanélküliség első hónapjaiban jelentősen megemelik; ez a későbbi hónapokban folyamatosan csökken, majd hamarosan megszűnik. Az "álláskeresőnek" majd valamilyen formában igazolnia kell, hogy csakugyan állást keres. Erről a megoldásról már vannak - Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban - tapasztalatok, és mind egyöntetűen kedvezőtlenek.

[…] Az "álláskeresési támogatás" nem a munkanélküliséget építi le, hanem a munkanélkülieket. A "száz lépés"-nek ez a fontos intézkedése főleg azért hibás és helytelen, mert nem számol avval, hogy a munkanélküliség strukturális és állandó a mai magyarországi (és egyebünneni) polgári társadalomban. Vannak olyan honfitársaink, akik soha nem fognak munkát találni, egyszerűen azért, mert nincs elegendő munkahely. Különösen azok a honfitársaink, akiket regionális, foglalkozási, etnikai, nemi, életkori, egészségi hátrányok sújtanak. Őket a társadalom vagy eltartja adófilléreiből, vagy nyilvánosan és őszintén beismeri, hogy éhhalálra szánta őket. A közvélemény jól tenné, ha a rendszer szerkezeti igazságtalanságaiért nem az áldozatokat okolná, ráadásul fölszínes, szemforgató moralizálással.

[…] Vannak emberek, akik szándékaiktól függetlenül "a dolgozó társadalom" peremére kerültek, egyszerűen nincsenek olyan állapotban, hogy segíteni tudnának magukon. Egész régiók vannak, ahol egy-egy településen csak a polgármesternek van havi fizetése. Ha a Magyar Köztársaság honpolgáraiból álló politikai közösség (másik nevén: a nemzet) belenyugszik lassú, kínos halálukba, ez a bűn a fejünkre száll.

[…] Ha a munka "kifehérítésének" az a célja, hogy mindenki bekerüljön a társadalmat összetartó, körülabroncsozó rendszerekbe, akkor ez helyeselhető; de a "száz lépés" népjóléti húzásai nem ezt szolgálják. A munkanélküli-segély állandó összegét kellene növelni és folyósításának idejét meghosszabbítani ahhoz, hogy az a nemes cél eléressék. Evégett persze a tőkésosztály profitjához kellene hozzányúlni, amelynek mértéke nem az elméleti fizika állandó mennyiségeihez vagy az ex cathedra (tévedhetetlenül avagy csalhatatlanul) kihirdetett hitigazságokhoz hasonló.