Előtte; közben; utána

A Magyar Hírlap szerkesztőségi állásfoglalásaiban következetesen Sólyom László államfővé választása mellett érvelt, őt tartva alkalmasabb jelöltnek a posztra. Ennek megfelelően a lap üdvözölte az eredményt, azonban a parlamentben lejátszódó küzdelmet az államfői poszthoz méltatlannak tartotta. A szerkesztőség ugyanakkor leszögezte: a megválasztott államfőnek sikerült megőriznie tekintélyét a nemtelen választási procedúra ellenére is.

Államfőválasztás előtt

(...) Göncz Árpád és Mádl Ferenc is szuverén egyéniségként látta el feladatát, egyszer sem felejtette el, hogy nem pártérdekek kiszolgálása, hanem a jogállamiság védelme a feladata. Volt ugyan pártkötődésük, politikai szerepet is vállaltak korábban, ám mégsem tekinthetők a szó klasszikus értelmében pártpolitikusnak, hiszen Göncz és Mádl hivatalba lépésekor nem elsősorban politikus volt, hanem ’56-os múltú író, illetve jogtudós. Csakúgy, mint Sólyom, aki szintén jogtudósként, az Alkotmánybíróság volt elnökeként áll előttünk, nem egykori MDF-es elnökségi tagként.

(...) Mi a baj Szilivel szerintünk? Hiszen valószínűleg elmuzsikálna a legmagasabb közjogi méltóság posztján: van politikai rutinja, kétségtelenül megegyezésre törekvő alkat. Csakhogy határozatlan politikusi személyiségnek érezzük: néha keményen odamondott, de aztán mindig visszakozott és elbújt. Karakteres véleményét, egyértelmű világképét nem ismerjük.

(...) Kétségtelen, a mi kritériumrendszerünkben Sólyom eleve előnnyel indult: jelölését nem valamelyik párt találta ki, hanem civilek, mégpedig politikai hitvallásuk szerint annyira nagy íven elhelyezkedő személyiségek, hogy ez szerintünk felér egy frontpolitikus – az ismertségéből is adódó – magas népszerűségi mutatójával. De persze láttunk már téves civil ötleteket is, Sólyomot azonban intellektusa és életpályája is kiemeli az elnökesélyesek közül. Művelt, nyelveket beszélő jogtudós, aki nem csak attól lehet pártok fölött álló államfő, hogy megválasztása után kilép valahonnan. Független személyiség, akiről valószínűtlennek tartjuk, hogy eltérne az eddig pályafutása alatt megismert elveitől. Az, hogy szívügyének tart olyan ügyeket is, mint a harmadik évezred kezdetének legfőbb problémái közé sorolt környezetrombolás, már csak plusz érv, amely megválasztása mellett szól.(...)

Az első két forduló között

(...) Az ellenzéki párt lépése talán ellenszenvesnek hat, taktikailag viszont okos húzás volt: saját jelöltjének valós támogatottságát nem fedte fel, ráadásul kínos helyzetbe hozta mindazokat, akikről most sokan feltételezik, hogy másként szavaztak, mint előre ígérték.

(...) Más kérdés, hogy méltó-e ez az egész eljárás a Magyar Köztársaság elnökének pozíciójához. Nem az. Miközben ezt tisztázzuk, nem árt felidézni azt sem, hogy amikor az alkotmányozó „alapító atyák” az elnökválasztást az Országgyűlés hatáskörébe utalták, nem 386 képviselő egyéni bölcsességére bízták a dolgot, hanem politikai játszmák tárgyává tették. S még azt sem mondjuk, hogy rosszul döntöttek. Tudomásul kell venni, hogy ebbe a képletbe az egységes és kötelezően betartandó frakcióálláspont kimondása, a taktikázás és persze a nem voksolás is belefér. (…)

Sólyom László megválasztása után

Az első az örömteli gratuláció: Sólyom László győzelmével a lapunk által is alkalmasabbnak tartott jelölt ülhet a köztársasági elnöki székbe. Olyan, felelősen gondolkodó értelmiségi, érzékeny jogtudós veszi át a posztot Mádl Ferenctől, aki remélhetőleg nem valamelyik oldal elnöke kíván lenni, s aki nem a pillanatnyi hatalmi erőviszonyok szerint gondolkodik komoly társadalmi kérdésekről.

(…) Szili Katalin – egyébként rendkívül elegánsan és kulturáltan viselt – veresége kiszámítható volt, s kicsit törvényszerű is.

(…) Sólyom alkalmasságáról való meggyőződésünk tovább erősödött annak láttán, ami tegnap az Országgyűlésben lezajlott. A legfőbb közjogi méltóság tisztségéhez méltatlan jelenetek zajlottak le, adott és vett voksokról szóló vádakkal, szavazatokat mutogató, azokról fényképeket készítő képviselőkkel. Az pedig, hogy a bohóckodás nem terjedt tovább, annak is köszönhető, akinek ebből a legtöbb haszna lett volna: Sólyomnak, aki nyomban tiltakozott a szavazatellenőrzésre készülő Fidesz-vezetésnél. (…) A pofon magát az intézményt érte.
(…) Butaságot beszél, aki szerint Szili veresége Orbánék győzelme. Tizenöt rendszerváltó év után nem lehet a demokrácia ennyire egyszerű. Nem gondolhat mindenki mindenről csupán kétfélét, s mindig ugyanúgy. Aki ezt megérti, tudja azt is: a kormány kormányoz, az elnök elnökösködik. Dolguk szerint az országért teszik. Rajta.

Államfőválasztás előtt

Láttunk már példát arra, hogy a jobboldal elveszítsen egy megnyertnek hitt mérkőzést. Sőt, e politikai alakulat rosszindulatú vélekedések szerint arra a bravúrra is képes, hogy tizenegyesből öngólt rúgjon. Ilyen mutatvány lenne, ha négy nap múlva Szili Katalinnak hívnák a parlament által megválasztott következő köztársasági elnököt.

(...) Az emberi tényezőt kiiktató hideg számítgatás alapján kétségkívül az Alkotmánybíróság első elnökének áll a zászló. (...) Csakhogy lehetnek kivételes helyzetek, amikor nem pusztán a matematika rideg törvényei döntenek el egy politikai kérdést. A köztársasági elnök megválasztása tipikusan ilyen, hiszen erről titkos szavazással határoz a parlament. Ez nemcsak a frakciófegyelem kikényszerítését gátolja, de a nyilvánosság kontrollját is kiiktatja. Ilyenkor úgy foglal állást a képviselő, hogy döntésének egyetlen kontrollja a saját lelkiismerete. Vitás esetben pedig könnyen kiszolgáltatottá válhat a honatya a különféle spekulációknak, melyekkel szembe egyedül úri becsületszavát szegezheti. Nem véletlen, hogy felvetődött: egyes képviselők bemutatnák, miként is voksoltak. A szocialisták ugyanis lassan már nem is titkolják, hogy átszavazókra vadásznak az ellenzéki padsorokban; ha csak néhány „beszervezési kísérlet” sikerrel jár, a mérleg már át is billent Szili Katalin javára. Hírlik, a próbálkozás nem reménytelen. Néhányan tudni vélik, Dávid Ibolya most egyenlíti ki a számlát az MDF-frakció megtartásáért nyújtott házelnöki segítségért. Mások a választókerületi elnökségért vívott harcban alulmaradt fideszes képviselők pártvezetés elleni bosszújáról beszélnek.(...) A jobboldal mintha félszívvel sorakozna föl Sólyom mögött.

(…)Az államfőválasztás józan ésszel felmérve kihagyhatatlan ziccer az ellenzéknek. Könnyen olyan személyt juttathat a Sándor-palotába, akit életműve és értékrendje alapján fenntartások nélkül támogathat, s aki minden objektív mérce szerint alkalmasabb a politikai rivális jelöltjénél. Ezzel a választási esélyeket is befolyásoló csapást mér a koalícióra, de a köztársaságnak is nagy szolgálatot tesz. S ehhez semmi mást nem kell tenniük a jobboldali képviselőknek, mint a jövő héten három alkalommal (de az utolsó körben mindenképpen!) felvenni a szavazólapot, majd két egymást metsző vonalat elhelyezni a Sólyom László neve melletti kis kockába. A 2002-ben a Fidesz-MDF-szövetségre szavazó kétmillió választó a többi közt ezért küldte őket a parlamentbe. Ugye, menni fog?

Az első két forduló között

A jelölés körüli szánalmas koalíciós huzakodás eleve nélkülözte az emelkedettséget, a felek minden külső kényszer nélkül sodródtak egy olyan helyzet felé, amely a kormányválság lehetőségét és – ez az igazi felelőtlenség – a köztársasági elnöki intézmény tekintélyének a kikezdését is magában hordozza. Nem túl hiteles ezek után e méltatlan helyzet előidézőinek pálcát törniük a taktikai csellel próbálkozó, a felkínált esélyt kihasználni igyekvő rivális fölött.

(...) A tegnapi voksolás így nem volt több egy tesztelésnél, amelyből azonban több következtetés is levonható. (...)

(...) A Fidesz meghökkentő húzása – amelyről csak a végeredmény dönti el, briliánsnak nevezhető-e – arra jó volt, hogy kitessék: nem mindenki szavaz úgy, ahogy azt hirdeti, az MSZP kupeckedésnek minősített voksvadászata eredménnyel járt. Valamelyest tisztult a kép, csak éppen az államfőválasztás mai kimenetelét nem lehet biztosan megjósolni. A szocialista jelöltnek áll a zászló, de hol van az megírva, hogy egy titkos eljárásban minden képviselő csak ugyanúgy szavazhat (vagy éppen nem szavazhat) mindhárom fordulóban? Néhány vokson múlhat minden: szavazategyenlőség (és ezzel újraindított eljárás), Szili Katalin vagy Sólyom László győzelme, netán egy újabb, a szavazás eredményességét megtorpedózó trükk egyaránt benne van a pakliban.

Sólyom László megválasztása után

Sólyom László személyiségét, erkölcsi integritását, közéleti pályafutását ismerve biztosak lehetünk abban, hogy a Mádl Ferenc utódának kiválasztása körüli méltatlan, olykor bohózatba hajló vagy bicskanyitogató procedúra nem vet majd árnyékot a köztársasági elnöki intézményre.
(…) Az elnökválasztás kimenetele tektonikus mozgást indíthat el a belpolitikában, ám jó tudni, hogy mindez nem érinti a köztársaság fundamentumát. A respublika nem egyenlő a kormánnyal, utóbbi válságának nem kell megrengetnie az országot. Mert ahhoz nem férhet kétség, hogy a tegnapi eredmény a két kormánypárt közös, beláthatatlan következményekkel járó kudarca.

(…) Vesztettek, de ennek sem Gyurcsány Ferenc – „Történelmi nap volt, Klára!” –, sem az úgynevezett SZDSZ nem örülhet felhőtlenül. A száz lépés programjával offenzívába kezdő kormányfőnek most a forrongó hátországra is ügyelnie kell, az pedig erősen kétséges, hogy a szabad demokraták számára a történtek bármiféle haszonnal járnak.
(…) A vezető ellenzéki párt taktikai húzásaiért, néhol agresszív fellépéséért nem fog szépségdíjat kapni, de a végeredmény Orbán Viktort és Áder Jánost igazolta (…).

Államfőválasztás előtt

Bármi történjék ma és holnap, várhatóan jó köztársasági elnöke lesz Magyarországnak, még ha ez mostanában meglehetősen mellékes szempontnak tűnik is. A helyzet odáig jutott ugyanis, hogy úgy fest, mintha szinte mindegy lenne, ki lesz a Magyar Köztársaság új elnöke, mert a megválasztása kapcsán keletkezett politikai feszültség ezt a kérdést - meglehetősen méltatlanul - háttérbe szorítja.(...)

(…) Legyen ez az ő gondjuk - majd csak fölismerik saját érdekeiket. Ha nem, megérdemlik. De azért nincs nagy baj. Azért nincs, mert a legkevésbé sem Szili Katalin és nem Sólyom László tehet arról, hogy a helyzet idáig fajult, ők csak éltek a nekik adatott lehetőséggel. A belső lehetőség pedig megvan bennük. Szili Katalin hiperérzékenységében és nőiességében, Sólyom László racionalitásában egyaránt. És azt senki egyetlen pillanatig ne gondolja komolyan, hogy Sólyom László majd jobbra húz, Szili Katalin pedig balra - komolyabb emberek ők annál. Ugyanolyan komolyak, mint korábban a részrehajlás megelőlegezett vádjával illetett Mádl Ferenc vagy Göncz Árpád. Ahogy az ő tevékenységük kapcsán lényeges kérdésekben nem merülhetett föl az elfogultság vádja, jó okunk van azt föltételezni, hogy a két új jelölt sem ad majd erre okot.

És akkor még egyszer: ehhez képest - de csak ehhez képest - minden csak másodlagos. Még az is, hogy a politikai kiszámíthatatlanság (vagy épp a kiszámíthatóság) okán az sem elképzelhetetlen, hogy kerül egy harmadik jelölt. Csak bizakodhatunk abban, hogy személyében éppúgy biztosítékot ígér a tisztség (kis és nagy)politikával szembeni szuverenitására, mint a másik két, már ismert jelölt.

A két forduló között

A Fidesz ismét bizonyságát adta, hogy nem kedveli a hosszadalmas, bár demokratikus huzavonát. Ahogy a párt elnöke nem tartja szükségesnek, hogy a parlamentben bocsátkozzon vitába politikai partnereivel, ezzel szemben kéthetente népszavazást vagy bármely témában aláírásgyűjtést kezdeményeznek, úgy most a köztársaságielnök-választás első fordulójában tették hatalmi harc terepasztalává az Országgyűlést.

(…) Sólyom Lászlónak ez nem tetszett. (...) Feltételezhető pedig, hogy ő is rájött, bizonyára az MSZP-t tesztelte a Fidesz azzal, hogy nem ment be szavazni a saját elnökjelöltjére. Hogy akkor így kiderüljön, milyen sok szavazata lesz is Szilinek - így aztán ne legyen módjuk visszaléptetni, mert ők abban biztosak voltak, hogy ez lesz a következő lépés. (...) Tény, hogy nincs jó darab ügyes intrikus nélkül, de azért a budoár mélységű kikavarás és a cselekményt lendítő cselvetés között komoly különbség van.
(...) Gyurcsány Ferenc történetesen Szili Katalinnal ült együtt, és a különös eredmény kihirdetésekor nagy, mutyizás nélküli derűt mutattak. (...) ez a derű csak annak szólhatott, hogy a Fidesznek annyira sikerült kiugratnia a nyulat a bokorból, hogy kiderült, éppen tőlük rohan el a nyuszi, egyenest a konkurens vadász puskája elé. Az első forduló számai mintha Szilinek kedveznének. (…)

Sólyom László megválasztása után

Amikor Hiller István még közvetlenül az elnökválasztás előtt is arról biztosította pártja szavazóbázisát, hogy a harmadik forduló után Szili Katalin lesz majd az államfő, azt lehetett gondolni, Hiller olyasmit tudhat, amit kívülállónak még nem lehet az orrára kötni. Hogy a szocialista jelöltnek van még titkos csodafegyvere. Ma már világos, hogy ezt a csodafegyvert Balogh Gyulának és Körömi Attilának hívták. Ettől a dolog még kiábrándítóbb, az átverés érzése pedig még sokkolóbb lehet a híveknek.

Nem az a botrány ugyanis, hogy Sólyom László nyert. Hanem az, ahogyan Szili veszített. Mert nem volt ez azért annyira "nemes versengés", mint ahogy a "szépen csillogó ezüstérem" birtokosa próbálja most kudarcát eladni a közvéleménynek. Már csak azért sem, mert az elmúlt hónapokban mindegyik parlamenti pártunk a legrosszabb arcát mutatta.

(…) Teljesen érthető, ha az MSZP bázisa most értetlenül áll a történtek előtt. Ugyanis azt azért mindenképpen elvárták volna hívei, hogy a kormányoldal adja az új államfőt.

Kedd óta pedig ugyanez a bázis azt hallja, hogy valójában nem is történt semmi. Vagy ha igen, akkor az a partner hibája. (…) Mintha kollektív amnézia lenne úrrá a koalíción. Elfeledni látszik: nem utolsósorban abból a célból jött létre, hogy távol lehessen tartani a hatalomtól a másik (a retrográd) Magyarország megtestesítőjét: Orbán Viktort. Pedig e feladat semmit sem vesztett aktualitásából. Ellenkezőleg: Orbán visszatérésének esélye soha nem volt olyan valóságos az elmúlt három évben, mint a kudarcos elnökválasztás után. Akár úgy is fogalmazhatnánk: Orbán ante portas. Már dörömböl is.

A Népszava publicistái az elnökválasztás előtti időszakban inkább Szili Katalin megválasztása mellett foglaltak állást, és elővetítették a két koalíciós partner közti konfliktust is – a kimeneteltől függetlenül. Az első forduló után a demokratikus játékszabályok felrúgásával vádolták a Fideszt, és távolmaradásáért bírálták a liberális pártot is. Az eredmény ismeretében a legnagyobb ellenzéki párt mellett elsősorban az SZDSZ-t vádolták a kormányoldal kudarcáért – elismerve, hogy Sólyom László is méltó utód az államfői poszton.

Államfőválasztás előtt

(...) Bár az alkotmány, legalábbis az ügyrendi bizottság szerint, ezt nem zárja ki, az alaptörvény szellemével aligha egyezhet meg, hogy a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltóságát a kisebbség ültesse be a székébe. Amiről egyébként legkevésbé a kisebbség, azaz az ellenzék tehet. Ők lényegében passzív szemlélői a koalíciós partnerek nyilvánosság előtti huzakodásának, és bár igyekeztek a tőlük megszokott marketing ötletekkel a felszínen maradni, az MSZP és az SZDSZ látványos csatája miatt az ő „megkérdezzük az embereket” című akciójuk lényegében nem érte el a közvélemény ingerküszöbét. Ez a látványos csata mindenesetre oda vezetett, hogy most már az a legfőbb kérdés: hogyan tovább? Függetlenül, attól, hogy ki lesz a köztársasági elnök. Vagyis a helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy a viszonyok akkor is megváltoznak, ha történetesen mégis Szili Katalint választják köztársasági elnöknek.(...)

(...) Mondhatjuk: az a hangulat, amely tavaly nyáron kikövetelte a változásokat a kormány és a párt élén, tovább erősödött, jelentős érzelmi töltettel söpörve félre minden más elképzelést az útból. Mindössze, némi túlzással, néhány órát élt az MSZP-n belül az a gondolat, hogy tán meg kellene fontolni Szili Katalin visszalépését. Szili Katalin, függetlenül a politikai kvalitásaitól, a baloldali többség jelképévé vált, a „mi megkérdőjelezhetetlen akaratunk” szimbólumává. Amely szimbólumra persze szüksége is van egy pártnak, kiváltképp egy olyan pártnak, amely korábban - bűntudatból vagy más okból - mindig engedett másoknak.(...)

(...) Az SZDSZ kemény magját nem nagyon érdekli a kormányzás, ugyanakkor balga dolog azt is feltételezni, hogy az esetleges koalíciós válság nem fogja megosztani az SZDSZ-t, ha mondjuk tényleg törés következik be a kormányzó pártok között.

(…) Hogy számíthatunk-e a koalíciós pártok közti viszonyban bármiféle fordulatra, arra nehéz választ adni. Ha túlélik az elnökválasztást, akkor talán. A jövő tavaszig hátralévő idő még elég sok ahhoz, hogy ez a közel féléves „flúgos futam” a feledésbe merüljön. (…)

A két forduló között

Mintha ünnepre készültek volna tegnap a Parlamentben. Joggal. Az új államfő megválasztása ünnep. Még akkor is, ha sejthető volt, az első forduló nem hoz eredményt, egyik jelölt sem kapja meg az összes képviselő kétharmadának voksát. De azért ott volt a köztársaság első és második elnöke, Göncz Árpád és Mádl Ferenc, a rendszerváltáskori ideiglenes államfő, Szűrös Mátyás és az első szabadon választott parlament elnöke, Szabad György. Ők mind idős emberek és tudják, vannak komoly dolgok, amelyekkel nem illik viccelni. A Fidesz meg a jelek szerint nem tudja. Vagy ha tudja is, nem érdekli. Nekik csak az a fontos, hogy a saját érdekeik érvényesüljenek. És ha ehhez bele kell rúgni a demokratikus játékszabályokba, hát az se drága ár.

(...) a történelemkönyvekbe most már az kerül be, hogy ebben az első körben két rendszerváltó párt képviselői sem szavaztak. Ami jelképezi is, hová jutott a magyar parlament. Hogy ma milyen meglepetések következnek, arról sejtelmünk sincs. Minden bizonnyal folytatódik a taktikázás. A kulcsszereplőknek alig 18 órájuk maradt, hogy felkészüljenek a következő menetre. Ahol még újra kétharmad kell és valószínűleg szintén nem dől el semmi.

Sólyom László megválasztása után

(…) ami az élet írta mese „államfőválasztás” című fejezetében történt két nap alatt, attól senki sem lehet boldog. És – félreértés ne essék – nem a joggal örülő Sólyom Lászlóról van szó. Ő valóban méltó utóda lehet Göncz Árpádnak és Mádl Ferencnek, első nyilatkozata pedig pontosan jelzi, tudja, hova – milyen környezetbe – került és ennek megfelelően igyekszik kialakítani államfői ars poeticáját..

(…) A Fidesz (…) ismét egyszer nagyon világosan megmutatta, hogy nem érdekli más, csak a hatalom. Saját céljai érdekében pedig minden eszközt felhasználhatónak tart, tekintet nélkül arra, hogy összhangban vannak-e a demokratikus alapelvekkel, vagy esetleg az alkotmánnyal. A Fidesz fő célja még csak nem is az volt, hogy győzelemhez segítse Sólyom Lászlót. Tőle ugyanis félnek, hiszen az Alkotmánybíróság élén megmutatta, kizárólag elveit követi és nem befolyásolható. A nagyobbik ellenzéki pártban úgy érezték, a parlamenti választás előtt egy évvel arra van szükségük, hogy meghiúsítsák a kormánypárti jelölt győzelmét. Ehhez persze kellett a szabad demokraták magatartása is, de még ezzel együtt is bizonytalanok voltak egészen az eredményhirdetés előtti percekig. És emiatt olyan súlyos hibákat követtek el, amelyekből minden választópolgár megláthatta az igazi arcukat.

(…) Természetesen a szabad demokratákat joggal érheti kritika. Egy kulcsfontosságú ügyben többségük magára hagyta a koalíciós partnert. Ez még akkor is tény, ha az államfőválasztás nem szerepel a közös teendőkről kötött szerződésben és ha jó előre megmondták, hogy pártpolitikust nem támogatnak, különösen, ha az illetőt Szili Katalinnak hívják.(…)