Kinek az Európája?
Az Európai Tanács legutóbbi ülésén arról döntöttek a tagállamok vezetői, hogy egyelőre nem döntenek semmiről. A résztvevők ugyanis egyrészt megállapodtak, hogy az uniós alkotmány életbe léptetésére mérlegelési időszakot adnak maguknak. Másrészt viszont nem született megállapodás a 2007 és 2013 közötti uniós keretköltségvetésről: Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország megvétózta a kompromisszumos javaslatot.
Önző Nemzetek Európája
A britek az egyedül nekik járó évi 4-5 milliárd eurós visszatérítés eltörlését – a franciák heves tiltakozását kiváltva – az agrártámogatások átalakításához kötötték volna. A svédek és hollandok főként befizetéseiket szerették volna a csökkenteni. Spanyolország haszonélvezői részesedésének csökkenése miatt szavazott nemmel, Finnország pedig modernebb költségvetést, valamint a ritkán lakott régióknak külön támogatást akart. A vita végül odáig fajult, hogy nem lett költségvetés.
A pénzügyi perspektíva hiánya azokat a 2004-ben csatlakozott tagországokat érinti a leghátrányosabban, amelyek éppen a 2007 és 2013 közötti időszaktól várták, hogy a teljes jogú tagság végre a támogatásokban is érezhető legyen. Náluk rosszabbul talán csak a két tagjelölt, Románia és Bulgária járt: ők anyagi feltételek híján jelenleg azt sem tudják, hogy valóban csatlakozhatnak-e a kialkudott időpontban. A csúcstalálkozót követő nyilatkozatokból ugyanakkor az is érezhető, hogy a vita nem pusztán a „piszkos anyagiakról” szól.
Nyilatkozatok a csúcstalálkozó után
| Tony Blair brit miniszterelnök | „Az unió keresztúthoz érkezett, meg kell változtatnia útirányát, ha válaszolni akar állampolgárai aggodalmaira.” |
| Jacques Chirac francia államfő | „Három ország önzése miatt nem jött létre megállapodás.” |
| Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter | „Fel kell függeszteni az EU mindenféle további bővítését, amíg nem lesznek új intézmények Európában.” |
| Göran Persson svéd miniszterelnök | „Meglep, amikor azt hallom, hogy ez a csúcs a britek és franciák közti összetűzés lenne. Sokkal többről van itt szó a vitában.” |
| Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő | „Az EU mély válságban van.” |
| Marek Belka lengyel kormányfő | „Ha csak a pénzről van szó, akkor mondják meg, mennyi kell!” |
| Wolfgang Schüssel osztrák kancellár | „A britek más Európát akarnak. Egy piacgazdaságilag orientált Európát, nagyobb piacot, és nem egy elmélyített uniót.” |
| Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök | „Elfogyott a hajtóerő egy jelentős része, az európai projekt nem él már milliók lelkében.” |
| José Manuel Barroso európai bizottsági elnök | „Az Európai Unió nem áll le.” |
Konfliktusok piramisa
A franciaországi és hollandiai népszavazások megmutatták, hogy az uniós polgárok nem érzik magukénak Európát, a brüsszeli csúcs pedig azt sugallja: a politikusok sem érzik magukénak az uniót, hiszen nem a közösségnek, hanem saját választóiknak, saját nemzetük érdekeinek akarnak megfelelni, ez pedig jóval fontosabb az Európai Unió bruttó össztermékének egy százalékát kitevő közös költségvetés elosztásánál. A brüsszeli csúcs felszínre hozta az integráció kapcsán felmerülő összes ellentétet, melyek mintha szintenként, piramisszerűen rakódnának egymásra. Nyilvánvalóvá vált egyes tagállamok ellentéte, a leglátványosabban Franciaország és Nagy-Britannia – nem ma kezdődött – konfliktusa. Megmutatkoztak az egyes tagállamcsoportok érdekkülönbségei, melyek elsősorban a „régiek” és az „újak” kölcsönös félelmeiben gyökereznek. De láthatóvá vált a tagországok és a bürokrácia szembenállása, valamint az a különbség is, mely az Európai Unió és az angolszász világ fejlődési modellje között húzódik.
A brit cselfogás
Az agrártámogatásokról és a visszatérítésről szóló brit-francia vita kiemelt szerepe tehát csak látszólagos. A britek ugyanis pontosan tudják, hogy alaptalanul kapják vissza befizetéseik 66 százalékát. A probléma ugyanis az, hogy miközben az 1970-es évek közepétől kezdődően 2/3-ról 40 százalékra csökkent az agrártámogatások aránya a büdzsében, a brit visszatérítés mértéke azonos maradt. Ennek alapján Tony Blair érvelése három ponton is sántított. Egyrészt a brit visszatérítés már a jelenlegi költségvetés alapján is indokolatlan. Másrészt, korábban Blair is elfogadta azt a 2002-es uniós megállapodást, ami a mezőgazdasági politika alapvető reformját 2013-on túlra tolta ki. Harmadrészt pedig a költségvetési vita már másfél éve zajlik, és a britek jelenlegi érveiket eddig egyszer sem vetették fel.
A brit miniszterelnök azonban felismerte, hogy a szociális Európát preferáló német-francia tengely jelenleg meggyengült, és kihasználta ezt a lehetőséget arra, hogy saját liberálisabb, angolszász modelljét kínálja fel a nagy munkanélküliséggel és népszerűtlen politikusokkal sújtott Kontinens számára. A britek számára ugyanis az uniós tagság értelme leginkább a kontinensre gyakorolt befolyásban rejlik. Az unió soros elnökségét hamarosan megöröklő Tony Blair június 23-i európai parlamenti beszédének fogadtatása alapján az is valószínűsíthető: törekvései sok országban támogatásra lelnek majd.
A konfliktusok tehát a mélyben nem a brit visszatérítésről és a mezőgazdasági politikáról szólnak, hanem kemény hatalmi harcokról: kinek az Európája fog megvalósulni a következő években.
