Középpontban a gazdaság
Hosszú ideje nem voltak ennyire a figyelem középpontjában a gazdasági mutatók, mint az utóbbi néhány hétben. Míg korábban a gazdaság helyzete a mindenkori ellenzék által kezdeményezett – és gyakran a teljes érdektelenségbe fulladt – parlamenti vitanapok közkedvelt témája volt, addig az utóbbi hetekben mind a Kormány, mind az ellenzék e témát állította kommunikációs offenzívája középpontjába.
A kormányoldal és az ellenzék állításai mintha két különböző állam gazdaságát írnák le: a kormánypártok dinamizmusról, kirobbanó sikerről beszélnek, míg az ellenzék kommunikációja óriási válság közeledtét vetíti előre. A számháborúba torkolló viták során azonban nem alternatív gazdaságpolitikai koncepciók csapnak össze, hiszen a vita megtorpan a jelenlegi helyzet értelmezésénél, úgy, hogy közben a parlamenti pártok gazdasági programjáról mindössze annyit tudunk meg: az adócsökkentést teszik meg központi elemüknek.
A gazdasági téma fontosságát indokolja, hogy az államháztartási hiány évről-évre meghaladja a tervezett mértéket, illetve Draskovics Tibor pénzügyminiszter leváltását is részben erre vezették vissza, ezzel beismerve a gazdaságirányítás terén elkövetett hibákat. Az eltérő értelmezésekre pedig alapot szolgáltatnak a pénzügyi elemzők által publikált ellentmondásos adatok, melyek azonban a szemlélet különbségéből is adódnak. A banki elemzők elsősorban az államháztartási hiányra figyelemmel alakítják ki minősítésüket, míg a befektetések helyzetét vizsgáló intézetek a reálgazdaság mutatóit tartják szem előtt.
Nemzeti válságkezelés
Orbán Viktor februári évértékelő beszédében már felhívta a figyelmet a gazdaság válságos állapotára, majd az ekkor útjára indított Nemzeti Konzultáció egyik központi üzenetévé vált a „pártkormány” helyett a „nemzeti egységkormányzás” megteremtésének és a „nemzeti válságkezelő program” elfogadásának szükségessége. A Fidesz-MPSZ a gazdasági válságtünetek súlyosságára utalva áprilisban felajánlotta együttműködését a kabinetnek négy-öt területen, így az adóreform, a korrupció visszaszorítása, a bürokrácia leépítése vagy a szakképzés átalakítása terén. Mint Orbán Viktor hangsúlyozta: a „totyorgás” nem vezet sehova, néhány radikálisabb döntésre van szükség. Az ellenzék vezére ugyanekkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország alulmarad a környező országokkal vívott gazdasági versenyben, illetve azzal vádolta a kormányzatot, hogy nem a gazdaság valódi teljesítőképességének megfelelő adatokat hoz nyilvánosságra. A Fidesz-MPSZ elnöke júniusban finomította állításait, és részletekben nyilvánosságra hozta a párt gazdaságpolitikai elképzeléseit, utalva arra, hogy az ellenzéki párt akár azonnal kész a kormányzásra. A Tolnai Faluparlamentek találkozóján a pártelnök kijelentette, hogy nem válság van, hanem gazdasági vészhelyzet, míg a Fidesz-MPSZ kongresszusán tartott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy: „[...] ahol a piac maga szabályoz, ott rendben mennek a dolgok. Ahol azonban a kormányé a döntés joga, így a gáz-, a villany-, a közlekedés-, vagy a gyógyszerek árainak meghatározása esetében, ott csak bajt látunk baj hátán.”.
Az ellenzéki párt a Nemzeti Konzultáció életre hívása után létrehozta a Gazdasági Konzultációs Testületet is, illetve Orbán Viktor számos rendezvényen mutatkozott együtt a hazai és nemzetközi gazdasági élet szereplőivel, és tett ígéreteket a következő ciklustól esedékes adócsökkentésre, és egyéb gazdaságélénkítő lépésekre, illetve a közösen kialakítandó gazdaságpolitikára (például az egykulcsos adó bevezetése, a Széchenyi-terv újraindítása, a bürokrácia leépítése).
A Gyurcsány-kormány által fokozatosan bejelentett száz lépés politikáját a Fidesz-MPSZ, amellett, hogy „dumának” minősítette, szintén a gazdaság állapotára hivatkozva támadta: a felsorakoztatott intézkedések („tyúklépések”) az ellenzék szerint nem jelentenek megoldást az ország egyre súlyosodó gondjaira. Az adópolitikai módosítások bejelentésekor Áder János frakcióvezető felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy ne kezdjen a ciklus lejárta előtt nagy horderejű módosításokba, hiszen tíz hónap múlva már nem ő vezeti az országot. Június utolsó hetében Orbán Viktor ismét az államháztartási hiány mértékét tette meg a gazdaságpolitikai kampány központi üzenetének: arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormányzat hitelpolitikájának következményeit a következő kabinet fizeti meg, így a kormányváltáskor higgadt átadás-átvétel fogja megvizsgálni, hogy hová tűnt a 2002 óta felvett hitel.
Kirobbanó siker
A kormánypártok az ellenzék támadásai miatt folyamatos defenzívába szorulva hosszú ideig a „nincsen válság” frázist ismételgették, majd ellentámadásukat nagy visszhangot kiváltott kampánnyal indították meg. A Gazdasági Minisztérium újsághirdetéseiben, Kóka János gazdasági miniszter publicisztikájában és nyilatkozataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország továbbra is a régió legversenyképesebb országa, egyben vitára invitálta az ellenzék szakpolitikusait a gazdaság valós helyzetéről. A vita meghiúsult, de parlament utolsó két ülésnapján ismét a gazdaságé volt a főszerep.
Július 4-i parlamenti felszólalásában a kormányfő a korábbiakkal ellentétes stratégiát választott: a jelenlegi mutatók újabb értelmezési kísérlete helyett a két legutóbbi kormányciklus teljesítményét hasonlította össze. Értelmezése szerint ciklusa utolsó évében a jelenleginél számos területen rosszabb mutatókkal folytatott sikerpropagandát a Fidesz-MPSZ. A kormányfői értelmezésben 12 területből nyolcban jobban teljesít a jelenlegi kormányzat, míg négy további területen vitathatóak az előző ciklus eredményei. A kormányfő egyúttal vitára hívta Orbán Viktort a gazdaság helyzetéről, aki elfogadta ugyan a kihívást, de ezzel még korántsem került pont az ügy végére.
Ezzel a hónapok óta tartó folyamat újabb szintre érkezett: a választókat kevéssé érdeklő, nehezen követhető, de a politikai napirendet meghatározó számháborúból jól körülhatárolható kampányesemény lett, melynek a témája jóval kevésbé volt már fontos, mint az a tény, hogy a választások előtt egy évvel először teremtett esélyt a két miniszterelnök-jelölt képességei összemérésére. A miniszterelnök-jelölti vita azonban – a korábbi kampányok tapasztalataihoz hasonlóan – „önálló életre kelt”, alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevő felek maguk értelmezzék a vita kereteit és elemezzék, értékeljék annak esetleges eredményét.
A vita azonban nemcsak arról folyik, hogy milyen helyzetben van az ország gazdasága, hanem az is a tárgyát képezi, hogy a megfogalmazott állítások az ország teljesítményére vagy a Kormány munkájára vonatkoznak-e. Míg Gyurcsány Ferenc azzal vádolja az ellenzéket, hogy pesszimizmust és kishitűséget terjeszt országszerte, és nem a Kormány, hanem az „ország ellenzéke”, addig Varga Mihály, a Fidesz-MPSZ gazdaságpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék nem az ország gazdasági teljesítményével elégedetlen, hanem azzal, amit a Kormány ezzel kezdeni tud.
Kérdéses, hogy a választók számára milyen mértékben érthetőek, és mennyire fontosak a gazdaságpolitika absztrakt kategóriái. Ebben a tekintetben a Fidesz-MPSZ eddig sikeresebben hivatkozott az emberek gazdasággal és jóléttel kapcsolatos érzetére, mint a kormányoldal a befektetés-vonzás, a gazdasági növekedés vagy a versenyképesség elvont fogalmaira, ugyanakkor számítani lehet arra, hogy a választók telítődnek a témával.
