Terror utáni félelmek

Londonban – bármit mondjon is Tony Blair – csatát nyertek a terroristák. És nem csak azzal, hogy sikerült kijátszaniuk a hatóságok éberségét. A felrobbantott metrókocsik roncsai még az alagútban vesztegeltek azonosítatlan holttestekkel és felismerhetetlen emberi maradványokkal, szakértők már szinte bizonyossággal jelentették ki: az összehangolt akció olyan precíz előkészítést és helyismeretet feltételez, hogy a merénylők aligha lehettek beszivárgott külföldiek, ahogyan az amerikai szeptember 11. végrehajtói. Nem: a londoni robbantók feltehetőleg londoniak voltak. Minden bizonnyal brit muzulmánok, talán olyanok, akik már a szigetországban születtek, anyanyelvük az angol.

(…) London minden kilencedik lakója muzulmán; ez legalább hétszázezer ember. (…) Jellemző: a londoni köznyelvben az "arab" nem a "terrorista" szinonimája, hanem az éjjel-nappal nyitva tartó zöldségesé. A militánsok arányát egy százalék alattira becsülik, ami legfeljebb néhány ezer ember. Elenyésző – mondhatnánk, de egy, a múlt hetihez hasonló robbantássorozat kiterveléséhez, előkészítéséhez és végrehajtásához húsz-harminc elszánt fanatikus is elég.

(…). A merényletek utáni két napban – csak a BBC híradásait idézve – megpróbálták felgyújtani a leedsi mecsetet, Bristolban fenyegető üzenetet kaptak, Kentben több helyre is rendőröket kellett vezényelni, hogy megfékezzék az indulatokat, és incidenseket jelentettek Glasgow-ból is.

(…)A belügyminiszter már július 7-e előtt úgy nyilatkozott: a muszlimoknak meg kell békélniük azzal, hogy őket gyakrabban igazoltatják és tüzetesebben vizsgálják át, mint másokat. Nem nehéz megjósolni: ezután még többjüknek lesznek kellemetlenségei a hatóságokkal, még több muszlimot fognak naponta beidézni, még több lakást és imaházat átkutatni – még többen gondolják majd úgy, hogy Nagy-Britannia nem a hazájuk, törvényei és szokásai nem érdemelnek tiszteletet.

(…) Ez a robbantók nagyobbik sikere: lassanként elhitetik a világgal, hogy nem értelmetlen vérontás folyik, hanem civilizációk csapnak össze.

Szeptember 11-e után is írtam a "Magyar Hírlap"-nak. Most ismét írnom kell, közben mögénk került a megrendülés rutinja. New Yorkot nagyon szeretem, nagyon fájt. Londonban egy darabig félig-meddig otthon voltam, a helyszíneken minden követ, járdaszegélyt ismerek. Három óra hosszat kerestem a két gyerekemet telefonon, jól vannak. Mint minden angol, visszafogottak, ironikusak, tűnődők, nem sok kelet-európai fegyelmezetlenséget örököltek tőlem.
(…) Tucatjával nézem az angol, skót honlapokat, hallgatom a RealPlayeren a rádiókat, olvasom az újságokat, a blogokat: hisztéria sehol, büdösarabozás sehol, "iszlám mentalitásról" szóló sunyiskodás sehol. A gyerekeim szerint az iskolában se volt semmi ilyesmi, véletlenül se.

(…) Kiderül ilyenkor, ezer csalódás után, hogy a Nyugat – a fene a jó dolgát – mégis más. Az angolok – vagy legalább azok közülük, akik eddig is így gondolták – nem fogják most úgy vélni, hogy a "hálátlan" harmadik világnak most aztán akkor nem kell segíteni. Akik eddig is önző rasszisták voltak, azok maradnak, akik nem, nem lesznek azzá.

(...) A robbantók pátosza, hisztériája, vadulása nem ragadt át az angolokra. Az angolok is tudnak vadulni, többnyire valami teljesen céltalan és értelmetlen marhaság miatt, mint a labdarúgás. De élet-halál ügyekben? A híradások középpontjában a mentősök, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a tűzoltók, a városi közlekedési vállalat munkatársainak példás és nyugodt kötelességteljesítése áll.

Ez a civilizáció. (…) A civilizáció kiváltság. Nagy erő. Iszonyatos hatalom. Nem lehet fölrobbantani.

(…) Ezt nemcsak jelképszinten, hanem igen gyakorlatiasan is: jól kitervelték.
A londoni városvezetés az elmúlt években egyebet sem tett, mint hogy - tilalmakkal - átterelje az autós közlekedőket a tömegközlekedés felé. Eredményesen. A "tube", a londoni metró (buszokkal és elővárosi vonatjáratokkal kiegészülve) hozza és viszi a belvárosban dolgozókat, minden szinten, ahogy mifelénk mondják.

(…) Ettől a ponttól a gondolat íve már könnyen rajzolódik. 2001. szeptember 11-e óta tudjuk, hogy a terroristák nem amatőrök, lelkes analfabéták, hanem, hogy úgy mondjam, "tervező típusú", gyakorlatias és kiművelt emberek. New York után Londont is megbüntették. És hagytak maguknak időt arra, hogy amit kiterveltek, azt gondosan végre is hajtsák. A világ legprofibbnak mondott rendőrsége tehetetlen volt a megelőzésben. Szaddám Huszein nem létező tömegpusztító fegyvereire, úgy fest, könnyebb volt megelőző csapást mérni, mint az al-Kaida Nagy-Britanniában működő sejtjeire.

(…) azok az emberek, akik a londoni metrót megbénították, valamilyen fokon közönyösek voltak a civilizált világ olyan, "kiemelt témái" iránt, mint amilyen egy olimpia megrendezése. A tettesek abban a körben keresendők, amelyiket az olimpiai trófeák egyszerűen nem érdeklik. Ha ugyanis ilyen irányú érdekeltségük volna vagy lett volna, 24 órával korábban robbantgatnak, és akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság - szinte egészen bizonyosan - nem Londont, hanem Párizst választja a 2012-es nyári olimpiai játékok színhelyéül. (…)

Ez az al-Kaida válasza az olimpia helyszínéről szóló döntésre és a G8-ra: arra, hogy Nagy-Britanniában gyűltek össze a világ legjelentősebb ipari országainak első számú vezetői. A londoniak azonnal így nyilatkoztak a riportereknek a tegnap délelőtti robbanássorozat után. Akkor, amikor a brit hivatalosság még ott tartott, hogy nem tudja a balesetek okát és az egyik metróvonalat áramszünet miatt állították le. Valójában minden rögtön világos volt az időpontból és a madridi vérengzéshez olyan hasonlóan összehangolt robbantássorozat módszereiből.

(…) Sir Brian Blair rendőrfőnök arra hívta fel a londoniakat, hogy maradjanak ott, ahol vannak, ne induljanak sehová. Ekkor valószínűleg sokaknak jutott eszébe: lehet, hogy jobb lett volna, ha London sohasem pályázik az olimpia megrendezésére,

(…) Nos, nem kell vészmadárnak lenni ahhoz, hogy az ember éljen a gyanúpörrel: Budapesten is megtörténhet mindez. Ma már a Nyugathoz tartozunk, tehát ellenségek vagyunk azoknak a fanatikusoknak a szemében, akik az egész zsidó-keresztény hagyományban ellenséget látnak. Ráadásul elmebetegekből saját felhozatalunk is van. Vajon mi hogyan reagálnánk? Vajon minek a megrendezéséről akarnánk lemondani ? Megúsznánk-e a szokásos egymásra mutogatás nélkül? A britek viselkedése megerősítette a hidegvérükről szóló meggyőződést. Aki tehette, nem ment az utcára, nem növekedett a lezárt központ körül cirkuláló gépkocsik száma. Fegyelmezetten hagyták el a metró területét, még a robbantásokban megsérült autóbuszból is a pánik legapróbb jelei nélkül másztak elő.

(…) A terroristák pedig mindaddig nem érik el céljukat, amíg akcióik áldozatai nem vetkőznek ki magukból, nem engednek kétezer év alatt csiszolt értékrendjükből.

Ha valóban az al-Kaida műve a tegnapi londoni akció - és minden jel erre mutat -, akkor több reménynek és illúziónak vége. Némelyikért kár, más részüktől éppen ideje volt búcsút venni.

(…) az ellenség London tudtára adta, egy éjszakát sem aludhat nyugodtan az addig hátralévő hét bő esztendőben.

(…) De Madrid után újból tudtunkra adták azt is, hogy a terrorizmus elleni globális háború messze áll a győzelemtől. Az al-Kaida változatlanul kész és képes nagy kaliberű, hatásosan tömeggyilkos akciókra ott is - netán főleg ott? - ahol minden emberileg elképzelhető elhárító intézkedést betartanak, és több évtizedes gyakorlatuk is van a terrorral szembeni harcmódokban.
Innen két logikai elágazás van, mindkettő elég ijesztő. Az egyik az, hogy az eddig megtett terrorellenes lépések nem elég hatékonyak, nem elég átfogóak és nem elég jók, tehát szigorítani kell őket. Közvetve erre utalt az Európai Unió belügyi biztosa, meg a NATO-tanács is tegnap este, amikor végre érdemi kémkedési adatcserét ígértek egymásnak, és gyors reagálású antiterrorista egyeztető csoportokat terveznek. (…) Ám ha most tényleg "hatékonyabbak" lesznek, akkor vajon nem kell-e majd az eddiginél is jobban féltenünk egyes szabadságjogainkat?

(…) Akkor jöhet a másik logikai elágazás: lehet, hogy majdnem minden, amit eddig a terror megfékezésére tettek, eleve téves és kudarcra ítélt? Kínálkozik válasznak az igen, de ebben az ügyben a kudarcnak is legalább két arca van.
Az már biztosnak látszik, hogy az Irak elleni háború (legyen bármilyen indokolt több más szempontból), a terrorizmus elleni harcnak sokkal többet ártott, mint használt.

(…) A kudarc másik arca: nem javult, sőt romlott az iszlám és a Nyugat általános viszonya. (…) A kölcsönös félelem mélyül, és minden egyes terrortámadás egyik célja pontosan ez.

(…) Ha Madáchot idéztük a címben, akkor kell-e mondani: ami történt, az megint az Ember tragédiája. Nem látni még, a bízva bízzált.

Ha van valami meglepő a tegnapi terrortámadásokban, az mindössze annyi, hogy eddig sikerült azokat elkerülni. Az olimpia mámorából a terror döbbenetébe zuhanó londoni polgárokat persze joggal sokkolták az események, de ez a villámcsapás egyáltalán nem a derült égből érte őket. Nagy-Britannia az Egyesült Államok legmegbízhatóbb szövetségeseként előkelő helyen szerepelhetett azon a listán, akiken szélsőséges iszlám csoportok igyekeznek bosszút állni vélt vagy valós sérelmeik miatt. A korábban már több akciót is sikerrel meghiúsító brit titkosszolgálat gigászi erőfeszítései ellenére sem tudta elkerülni a szörnyű fiaskót. Be kell látni: a biztonsági hálónak vannak és lesznek kisebb-nagyobb rései.

A személyes tragédiákon és az ilyenkor megszokott patetikus kinyilatkoztatásokon túl épp erre a hiányosságra érdemes odafigyelni, hiszen gyakorlati következményeit hamarosan a saját bőrünkön is érezhetjük. Már tegnap megtörténtek ugyanis az első jelzések arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió felgyorsítja azokat a folyamatokat – biometrikus útlevél, pénzügyi tranzakciók szigorúbb ellenőrzése –, amelytől nagyobb biztonságot remél a terroristák ellen. Könnyen lehet tehát, hogy hamarosan a vén kontinensen is elterjed az az Amerikában már megvalósult gyakorlat, amely a terrorizmus elleni harc nevében korlátozni kívánja az egyébként oly sűrűn és büszkén emlegetett emberi szabadságjogokat (…).

(…) Nyilvánvaló, hogy a szakértők ezután arról értekeznek majd, mennyire sebezhető a világ egyik leghíresebb városának biztonsága. Ám nem árt elgondolkodnunk azon: lehet-e védekezni ilyen akció ellen? Létezik-e a földkerekségen olyan rendőrség, amely minden állampolgárát képes felügyelni? Természetesen nem. Már a 2001. szeptember 11-i, illetve a 2003 márciusában végrehajtott madridi merénylet is egyértelműsítette, az al-Kaida célja éppen az, hogy káoszt idézzen elő. Olyan helyzetet, amikor az emberek csak egyvalamit éreznek: a félelmet.

Az iszlám szélsőségesek a terror társadalmát akarják megteremteni, s ebben nincs helye a semmiféle kultúrának - legyen szó akár nyugatiról, vagy keletiről. Itt csak a fegyver, a vér az úr. A londoni képek láttán nemcsak a briteken lett úrrá a rettegés. Alighanem a világ minden jóérzésű polgára szeretteire gondolt, arra, hol lehetnek éppen, biztonságban vannak-e.

(…) Mi lesz az európai alkotmány elutasítása miatt amúgy is több sebből vérző Európával? Állandó rettegésben élhetünk ezután? Netalán a jogalkotókra bízzák a döntést, akik tovább szigorítják a bevándorlási szabályokat? Nem könnyű választ adni erre, s szó ami szó, nincs is igazán jó megoldás. A túlzott szigor semmire sem jelent megoldást, de az is megengedhetetlen, hogy a szélsőségesek visszaéljenek Európa jóindulatával. Cselekedni kell, de sürgősen, mielőtt a terror a kontinens újabb városába is beférkőzne. Cselekedni kell, méghozzá minél hamarabb.(…)

Nem sokáig tarthatott az örömmámor: alig egy nappal azután, hogy a NOB döntése nyomán London elnyerte a 2012-es ötkarikás játékok rendezési jogát, a brit főváros számos áldozatot követelő, összehangolt terrorista akció színhelyévé vált. Ahol pár órával korábban még tízezrek ujjongtak, zászlókat lengetve a nagy sportdipomáciai siker kihirdetésekor, tegnap már mentőautók szirénáztak és golyóálló mellényes rendőrök vontak kordonokat. Leállt a teljes metróhálózat, a metropolis szinte megbénult. Ha hinni lehet az interneten megjelent közleménynek, a robbantásokért ezúttal is a hírhedt al-Kaida – pontosabban annak egy eddig ismeretlen európai „fiókszervezete” -vállalta a felelősséget. Vagyis a tragikus, 9/11-ként emlegetett 2001 szeptemberi amerikai támadások, majd a tavalyi 3/11 (a 2004 márciusi madridi vasúti bombamerényletek után eljött a 7/7: Angliában ezentúl ezt a júliusi dátumot biztos, hogy a gyász, a barbár erőszak szinonímájaként fogják emlegetni. Hogy végül is tényleg a brit csapatok afganisztáni, netán iraki jelenléte, Tony Blair kormányfő tántoríthatatlan Amerikabarátsága váltotta ki az akciót, vagy a most folyó skóciai G8-csúcs áll a merénylők időzítése mögött, voltaképp mindegy . A kitervelők és végrehajtók célja – hiszen nem laktanyára, rendőrörsre támadtak – a vak bosszú, a megfélemlítés. Az, hogy tudatosítsák: az ellenségként kezelt bűnös nyugati világban: senki, sehol, semmikor nem érezheti magát biztonságban.

Tegnap ismét bebizonyosodott, mennyire védtelenek az európai nemzetek.

(…) Most néhány napig rájuk irányul a figyelem, találgatások homályába burkolózik a világsajtó, az amerikai és európai nagyvárosokban emelik a riadókészültséget. Aztán bekövetkezik majd, amit a madridi merénylet után egyszer már megtapasztalhattunk. Átmeneti szünet után mozgásba lendül a halálgépezet, és a fanatikusok ismét lesújtanak, talán éppen ott, ahol a legjobban várják. Az újabb merényletek tehát máris borítékolhatók.

(…).Együtt kell élnünk a gondolattal, hogy a globális társasjáték főszereplői továbbra is azt nyújtják, amit megszokhattunk tőlük. Letámadás, további keménykedés várható az angolszász hatalmaktól, brutális merényletek, pusztítás a mozlim ellenállóktól. Mindenki azt mutatja fel, ami önnön lényege: Bush tegnap is a terrorizmus elleni háború folytatásáról beszélt, a merénylők pedig világraszóló győzelemként értékelték a történteket. Joggal vetődhet fel a kérdés, voltaképpen mit akarnak elérni a gyilkosok. Nem többet és nem kevesebbet, mint a politikai merényletek végrehajtói immáron évszázadok óta. Felhívni a figyelmet harcuk igazságosságára, fájdalmat okozni a hátországban élőknek, megrettenteni, eltaposni, leigázni az ellenséget.

(…) Nincsenek már politikai és erkölcsi tabuk, a globalizált világban mindent lehet. Mozlim ellenálló végzi ki mozlim foglyát, továbbra is gyilkolják a megszálló amerikai katonákat, felrobbantja magát valahol egy palesztin, csecsen vagy iraki szunnita? Lassan már a legszörnyűbb tetteknek sincs hírértéke.

(…) Nem létezik olyan ügy, amelyért fejbe kellene lőni egy kisgyereket. És nem lehet igazuk mindazoknak, akik szabadságharcosként ünneplik azokat a gyáva alakokat, akik felrobbantják magukat és másokat, pusztán azért, mert haragban állnak önmagukkal és a világgal.

(…) Madrid és London után nemet kell mondani mindenfajta illúzióra. A kontinens népei nem támogathatják azokat, akik holnap vérbe borítják városainkat.

Az emberi lényhez méltatlan, undorkeltő merényletek színhelye volt tegnap London.

(…) Az úgynevezett fejlett világ tehetetlen. Újabb és újabb fogadkozások hangzanak el, a szakemberek egy egész világot átfogó terrorelhárító rendszer kiépítését sürgetik, a másik rendszer ugyanis már régen működik, a terroristák világot behálózó rendszere. Ráadásul nem egy központból irányított hálózatról van szó, nem kötik össze valóságos szálak az egyes egységeket, így fölgöngyölíteni sem lehet őket. Úgy működnek és rombolnak, mint az emberi testben a rák az áttétek kialakulása után.

Beígérte rég a "leckét" az al-Keida, a Scotland Yard szakemberei tudták is, hogy a G-8-ak találkozója jó alkalom lehet a terroristáknak, hisz egyfelől a rendfenntartó erők figyelmét a gazdag országok vezetőinek biztosítása köti le, másfelől egyszerre lehet üzenni a "világ urainak": hatalmuk nem korlátlan. Gazdagságukkal, atombombáikkal és afganisztáni, iraki erődemonstrációikkal együtt sem. Tudják ezt persze ők is: a tegnapi napon még számukra is megoldhatatlannak tetsző két problémával kellett drámai körülmények között szembesülniük: a világszegénységgel és a világterrorizmussal.

A kettő természetesen szorosan összefügg. Úgy is, hogy mindkettőt az ember kíméletlensége és erőszakossága élteti, és úgy is, hogy a terroristák a szegénységre mutogatva szerzik kétes, de létező legitimációjukat. És összefüggnek abban is, hogy mindkettő ártatlanokat sújt. (…)

New York és Washington után Madrid, Madrid után London. Ismét egy európai fővárost ért terrormerénylet, váratlanul. A brit főváros két napja még a 2012-es londoni olimpiát ünnepelte, de a brit lapok ma is különleges főcímekkel jelentek meg.

A történet nem Londonról szól, hanem arról, hogy biztonsági intézkedések ide, terrorellenes törvények oda, nem vagyunk biztonságban. London itt nem London, hanem egy európai főváros.

(…) A támadás nem személyek ellen irányul, hanem egy rendszer ellen. Nem csak a nyugati demokráciáról, a piacgazdaságról van szó, még ennél is többről. Arról, hogy mennyire élhető a világ, ahol élni próbálkozunk.

A támadás egy félig-meddig íratlan egyezményt szándékozik szétrombolni, amely az állam és polgárai között köttetett. Lekicsinyítve ez úgy néz ki, hogy ha én vásárolok egy buszjegyet, azzal szerződést kötök a közlekedési társasággal. Ha én ezt a jegyet kilyukasztom, de a busz mégsem visz el, akkor a társaság megszegte a szerződést. Függetlenül attól, hogy szándékosan vagy sem.

Ugyanígy; ha én befizetem az adómat, betartom a törvényeket, akkor elvárom, hogy ha beszállok a metróba, buszra, belépek egy középületbe, akkor onnan lehetőség szerint élve, épségben jöjjek ki. Ne lőjenek agyon, ne robbantsanak fel, ne raboljanak el. Az állam ésszerű keretek között garantálja a biztonságomat.

Ezek a támadások azt bizonyítják, s talán ezt is hivatottak bizonyítani, hogy az állam ennek a többé-kevésbé íratlanul vállalt kötelezettségének nem tud eleget tenni (…).