Szélvihar a határon innen, szélcsend a határon túl

Orbán Viktor az erdélyi Tusnádfürdő nyári ifjúsági szabadegyetemén tartott beszédében a jelenlegi kormányt bírálva nemzetpolitikai fordulatot sürgetett. Beszédének egyik gondolata alaposan felkavarta a hazai belpolitika állóvizét: a kormányt a kommunista diktatúra vezéralakjaival állította egy sorba, és azzal vádolta, hogy „rárontottak” saját nemzetükre a kettős állampolgárság elutasításával.

Orbán Viktor hétvégi, utóbb megerősített nyilatkozata által keltett felzúdulás a baloldali-liberális politikusok és értelmiségiek körében elsősorban annak köszönhető, hogy ellentmond a párt és annak elnöke által az utóbbi időben követett stratégiának. A volt kormányfő az utóbbi egy-két évben békülékeny, visszafogott, konszenzuskereső hangnemre törekedett – részben ennek köszönhető, hogy a Medián közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint az utóbbi időben népszerűségi lista dobogósává vált.

Az Orbán-beszéd visszhangja a baloldalon

Forrás: Observer Budapest Médiafigyelő Kft.

Egyes elemzők úgy vélik, hogy a keményebb hangú nyilatkozat egyszerűen a tusnádfürdői szabadegyetem hallgatóságának szólt. Ennek ellentmond azonban, hogy a Fidesz elnöke itthon is megerősítette Romániában tett állítását – a nyilatkozattal tehát a hazai szavazóknak is üzent. Az erős hang a hazai médiában azonban úgy módosult, hogy Orbán – reagálva az őt ért bírálatokra – hangsúlyozta: nem a baloldali emberekről, csak az ő nevükben fellépő politikusokról beszélt. Ez pedig akár illeszkedhet is eddigi stratégiájába – szétválasztani a baloldali szavazókat és az MSZP-t – feltéve, ha a szocialisták nem használják ki a volt miniszterelnök kijelentésének erős hangnemét további bírálatokra. De Orbán most közvetlenül megszólította a hazai jobboldal radikális híveit is, akiket az utóbbi időben elbizonytalaníthatott a visszafogott hangnem, a baloldali retorika, és egyes külpolitikai gesztusok, mint az Izraelben és az Egyesült Államokban tett látogatás. A Fidesz- MPSZ azonban a közvélemény-kutatások szerint fölényesen vezet az MSZP előtt – ebben a helyzetben pedig egy ilyen kijelentés meglehetősen kockázatos lehet, hiszen a volt kormányfő a szélsőjobboldalon nyert szavazatok többszörösét veszítheti el középről.

Az MSZP egyik esélye a 2006-os választáson az lehet, ha sikerül Orbán Viktort – a 2002-es kampányhoz hasonlóan – agresszív, szélsőséges politikusnak beállítani. Hogy a kormányoldal a Fidesz-MPSZ és elnöke diabolizálására törekszik, mi sem mutatja jobban, mint az MSZP frakcióvezetőjének, Lendvai Ildikónak a nyilatkozata, melyben a jobboldal vezetőinek előző ciklusban tett legkellemetlenebb megjegyzéseit („hazaárulózás” és „kötelezés”) emlegette fel Orbán tusnádfürdői beszéde kapcsán.

A jelenlegi helyzet jól illeszkedik a kétszereplős, ciklusokon átívelő játék forgatókönyvébe is: az ellenzéki oldal előszeretettel kritizálja a kormányt külföldi csatornákon, amire a kormányzat válaszul Magyarország tekintélyének aláásásával vádolja az ellenzéki oldalt. Ez történt most is: Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédben – mint ahogy előző héten az Egyesült Államokban tett látogatása alkalmával is – a kormány elhibázott nemzetstratégiája mellett a magyar gazdaság kedvezőtlen állapotáról is beszélt. A kormánypolitikusok az ország tekintélyének rombolásával vádolták Orbán Viktort, hasonlóan ahhoz, amikor 2003-ban az Európai Néppárt a volt kormányfő kezdeményezésére nyilatkozatban ítélte el a magyar kormányt jogszerűtlen lépései miatt. A Fidesz kormányzása idején a baloldali-liberális értelmiség sem szalasztotta el a lehetőséget, hogy külföldi látogatások alkalmával, illetve külföldi lapokban megjelent interjúkban kritizálja a kormányt, válaszképpen a jobboldal hazaárulással vádolta őket. A játék tehát ugyanaz, legfeljebb a szerepek cserélődtek fel.

A „nemzetiség és nemzetrontás” körüli jelenlegi konfliktus a két nagy párt éppen aktuális stratégiai küzdelmének központi eleme is. Az MSZP identitáspolitikája az elnök-és miniszterelnökváltás óta két fő pillérre épül: a társadalmi szolidaritáson alapuló baloldaliságra és nemzeti értékek hangsúlyosabb képviseletére. A Fidesz jelenlegi elnöke mindkét terepen át akarja pozicionálni ellenfelét: a gazdaságpolitika tekintetében „tőről metszett liberálisként” jellemzi a kormányt, nemzetpolitika terén pedig nemzetárulással vádolja. Az MSZP pedig éppen azzal akarja a nemzetpolitika terepét visszahódítani a Fidesztől, hogy Orbán külföldön tett kritikus nyilatkozatai kapcsán azzal támadja: Magyarország rossz hírét kelti a világban.

A mostani helyzet kapcsán ismételten előtérbe került az a régóta tapasztalható jelenség, hogy hazánkban a külpolitika elsősorban a belpolitikai céloknak alárendelten működik. Ez az utóbbi időben is érezhető, amikor Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc elsősorban a „hazaüzengetésre” használja fel külföldi útjait. A jelenség visszavezethető arra, hogy a rendszerváltás után a külpolitika három fő cél teljesítésére összpontosított: európai és euroatlanti integráció, „jó szomszédi viszony” kialakítása és a határon túli magyarok segítése. Az első két cél mára nagyjából teljesülni látszik. Így a prioritásait vesztett hazai külpolitika legfőbb konfliktusa a határon túli magyarok ügye köré összpontosul– azonban mint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás során is világossá vált, itt is főként a belpolitikai célok vezérlik a pártokat.

Orbán Viktor külügyekben való szerepvállalása kapcsán feltűnő, hogy az utóbbi időben ismét diplomáciai offenzívába kezdett – ellátogatott Izraelbe, Palesztinába és az Egyesült Államokba is – és mindenhová olajággal a kezében érkezett. Ezek a gesztusok is jelentős részt a hazai közönségnek szólnak: Orbán Viktor az államférfiakra jellemző, „reálpolitikai” irányvonallal a kormányfői szerepre való tudatos felkészülését demonstrálja. A konszenzuskereső diplomáciai irányvonal jegyében „békült ki” a tusnádfürdői rendezvény keretében az ellenzék vezére több évi feszült viszonyt követően Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is – ami a határon túliakkal való kapcsolat tekintetében jelentős előrehaladásként értékelhető. Annak ellenére tehát, hogy a volt kormányfő a határon innen felszította az indulatokat, a határon túl inkább a kedélyeket csillapította.