Az örök túlélőművész

A kormány a jelek szerint úgy kívánja csökkenteni minisztériumainak túlköltekezését 2006-ban, hogy az apparátushoz nem nyúl hozzá. Az államszervezet átalakítására és hatékonyabbá tételére nagy valószínűséggel ebben a ciklusban sem kerül sor: bár a kormányzat szóban elkötelezett az államháztartási reform mellett, annak politikai kockázatait nem vállalja.

Múlt héten napvilágot látott a hír: a kormány a minisztériumok költségvetésének csökkentésére törekszik. Két országos napilap (a Magyar Hírlap és a Népszabadság) is egybehangzó adatokat közölt arra vonatkozólag: melyik minisztérium pontosan mennyivel csökkenti kiadásait a következő évben – mindkettő pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. Az információk arról is szóltak, hogy a minisztériumok elsődlegesen nem az államigazgatásban dolgozók számának csökkentése, hanem a projektek „megnyirbálása” révén szeretnék csökkenteni kiadásaikat. A kormányszóvivő még aznap megcáfolta a napilapok értesüléseit, és közölte: az információk nem a pénzügyminisztériumból származnak, és a kormányülés keretében nem döntöttek, csak „konzultáltak” a költségvetés prioritásairól a miniszterek. A büdzséről eddig mindössze annyi tudható, hogy „fegyelmezett és takarékos” lesz, célja pedig, hogy az állam hatékonyabban működjön, és emelkedjen az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások színvonala.

A jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amikor 2003 nyarán – még Medgyessy Péter miniszterelnöksége és László Csaba pénzügyminisztersége alatt – a száz napos programot követően először szivárogtak ki hírek arról, hogy a kormány kiadáscsökkentő intézkedésekre készül. Az első hírekre Burány Sándor akkori munkaügyi miniszter azt válaszolta: „nem az emberektől, hanem a tárcáktól” veszik el a pénzt. Az egymással ellentétes kiszivárogtatásokkal és bejelentésekkel a kormány 2003 nyarának előrehaladtával módszeresen lavírozta bele magát egy belső konfliktusokkal terhes válságba – ellentétbe került egymással az MSZP és a kormány, a Pénzügyminisztérium és a kormány, az SZDSZ és a kormány – és az őszi közvélemény-kutatások már egybehangzóan azt mutatták: a Fidesz átvette a vezetést a 2002 óta fölényesen vezető MSZP-vel szemben. Ez nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a kormány nem tudta egységes koncepció szerint kommunikálni a választók felé a pénzügyi megszorítási terveket, és így a közvélemény is fogékonnyá vált az ellenzék üzenetére, miszerint válságban van az ország kormánya és gazdasága.

A kormány a héten kiszivárgó információkkal, majd azok cáfolatával most is hasonló csapdába esik: azt a benyomást kelti, hogy „sumákol”, információkat tart vissza annak érdekében, hogy a közvélemény ne ismerhesse meg a megszorítások valódi részleteit. Jelenleg az egyetlen szerencséje, hogy az ellenzék nem fedezte fel a két helyzet közti párhuzamokat, és nem aknázta ki az abban rejlő lehetőségeket a gazdaság állapotára és a kormányzat koncepciótlanságára építő „válságkommunikációjával”.

A kiszivárgó híreknek annyi valóságalapjuk minden bizonnyal van, hogy a jövő év költségvetése nem lesz olyan bőkezű, mint a 2005-ös esztendőé. Egybehangzó az a vélekedés, hogy a kormánynak a 2006-os költségvetés összeállításakor a takarékossági szempontokat határozottan érvényesítenie kell. Szinte fél év alatt sikerült teljesítenie ugyanis a költségvetés egész évre tervezett hiányát, mely jelenleg csaknem ezermilliárd forintra rúg, és a száz lépés program adócsökkentő tételei miatt a jövőbeli kilátások sem igazán kedvezőek. Az Unió dorgálásai után ráadásul Magyarország ígéretet tett arra, hogy a jövőben visszafogja kiadásait és a jelenlegi 3,6-ról a GDP 2,9 százalékára csökkenti az államháztartás hiányát.

A büdzsé bevételeit az adóterhek növelése és a privatizáció révén lehetne emelni. Előbbire a választási év közeledtével nem sok esély van – már csak azért sem, mert jelenleg úgy tűnik: a 2006-os kampányban a korábbinál nagyobb szerepet kapnak majd a gazdasági témák, azon belül is az adócsökkentés. A parlamenti pártok pedig már most is azért versenyeznek, melyikük tudja magáról legjobban elhitetni, hogy adót csökkent – vagy hogy ezt tenné, ha kormányon lenne. A Budapest Airport privatizációja jelentős, egyszeri bevételt hoz az államnak – ám ez az előzetes számítások szerint csak arra elég, hogy a jövő évi adócsökkentés miatt kieső bevételeket ellensúlyozza. A kormány így nem tudja elkerülni, hogy az államszervezeten spóroljon: az egy hónap múlva összeállítandó költségvetés keretében előzetes számítások szerint minimum 200 milliárd forintot kell majd megtakarítania a minisztériumoknak.

Kérdéses azonban, hogy a jelenlegi megszorítások a büdzsé egészségesebbé tétele mellett milyen további előnyökkel járnak. A kormány a tervek szerint ugyanis személyi állományának leépítése nélkül kívánja lefaragni a kiadásokat, ami azt jelenti, hogy a minisztériumoknak kevesebb pénz jut eredeti feladataik teljesítésére, tehát programjainak végrehajtására. Azok a minisztériumok, melyek csak a saját működési költségeiket és dolgozóik bérét képesek fedezni, éppen valódi funkcióikat – társadalmi csoportok célzott támogatása, érdekeik érvényesítése – képtelenek teljesíteni.

Pedig amit a kormány most még pénzszűkében sem tesz meg, az szakemberek szerint már régóta szükséges volna: a terebélyes, elavult hazai közigazgatási rendszer átfogó racionalizálását évek óta sürgetik a hozzáértők. A statisztikai adatok szerint hazánkban az utóbbi években nem csökkent számottevően a közszférában dolgozók magas aránya. Szakértők véleménye szerint rendkívüli módon elburjánzottak a kormányzaton belüli párhuzamos intézmények, melyek számát csak növelte a kormány bőkezűsége a tanácsadói, miniszteri- és kormánybiztosi posztok kiosztásakor. A kormányzaton belüli redundancia iskolapéldája, hogy a terület-és vidékfejlesztés irányításáért hazánkban két minisztérium, egy államtitkárság és egy tanácsadói testület is felelős. A magyar közigazgatási rendszer hatékonyabbá tételéhez kétségtelenül szükség lenne egy átfogó állami „fogyókúrára” és reformra.

Foglalkoztatottak és közszférában dolgozók aránya, 1997-2004

Forrás: KSH

Az állami hivatalok leépítésével kapcsolatban azonban az eddigi hazai tapasztalatok sem kedvezőek: az APEH-től például 2004 októberében 1200 embert bocsátottak el, most azonban a munkatársak jelentős részét visszaveszi a szervezet – a vezetés rájött ugyanis, hogy feladatait a csökkentett létszámmal nem képes ellátni. A hivatalokba „visszaszivárgó” alkalmazottakon túl nem ritka gyakorlat az sem, hogy a kormányzati intézmények a leépítéseket követően tömegesen veszik fel az új munkatársakat. A hazai bürokrácia olyan, mint a mesebeli hétfejű sárkány: ha levágják az egyik fejét, új nő ki helyette.

Annak ellenére, hogy a Gyurcsány-kormány tagjai még néhány hónapja is az államháztartás és a közszféra reformjának fontosságát hangoztatták, a költségvetés összeállítása előtt gondosan kerülik ezt a kényes témát. A közszféra átalakításához jelentős politikai bátorságra lenne szükség. Egy esetleges leépítés keretében a kormányfőnek egyrészről saját szövetségesei, párt- és koalíciós társai közül is többet fel kellene állítania. A jelenlegi miniszterelnök hatalomgyakorlásának egyik jellegzetes vonása, hogy stabil pozícióját azzal biztosítja: potenciális ellenfeleinek és politikailag befolyásos párttársainak magas kormányzati pozíciókat (államtitkár, kormánybiztos) ajánl fel. A valódi megtakarítást eredményező leépítéshez viszont nem kis részben a vezetői posztokon kellene alapos ritkítást végrehajtani. A közszféra karcsúsítása továbbá jelentős társadalmi ellenállással is jár, és kitűnő támadási felületet nyújt az ellenzéknek is. Mindezek alapján kevés kétség férhet hozzá: a koalíció a választások előtt nem lesz elég bátor ahhoz, hogy politikailag háromszorosan is veszélyes vállalkozásba fogjon, azaz átfogó leépítést és ésszerűsítést hajtson végre a közszférában.

A közigazgatás „gatyába rázásának” kudarca azért is figyelemre méltó, mert a célt elvben politikai konszenzus övezi. A kisebb, olcsóbb és hatékonyabb államszervezet kialakítása már régen nem csupán liberális javaslat, és elvben bírja a parlamenti pártok támogatását is. A Fidesz éppúgy ezt követeli a kormánytól – legutóbb az adócsökkentések kapcsán – ahogyan maga Gyurcsány Ferenc is ígéretet tett a korszerűsítésre. A politikai viták azonban összekuszálják az ésszerűsítés szakmai szempontjait: a kisebb költségvetéssel működő államigazgatás, a kevesebb pénzből gazdálkodó minisztériumok terve éppen a politikai döntések hatására vall kudarcot. Az állami takarékoskodás ugyanis hiába népszerű üzenet, ha ezzel együtt arról is dönteni kell, hogy melyik tárca, vagyis melyik terület gazdálkodjon kevesebb pénzből. A minisztériumok által elindított programok egyike-másika így jó eséllyel károkat szenved majd a visszafogás miatt – pedig a választók részben éppen a programok működésén keresztül ítélik meg a kormány teljesítményét. A minisztériumi költséglefaragások döntése így arról is szól: a kormány milyen társadalmi csoportokat kezel kiemelten a kampány hajrájában.

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a főképp a gazdaság szereplői és a befektetők megnyugtatása végett bejelentett államkarcsúsítási tervek rendre megfeneklenek a politikai akarat hiányán. Ennek köszönhetően a közszférában dolgozók aránya az utóbbi években alig mutat változást. Az államszervezet esetleges racionalizálására legfeljebb a következő ciklusban kerülhet sor – sőt, egyes szakértők szerint 2010 előtt semmiképpen. A választás előtt érthető, hogy a kormány nem akar átfogó kormányzati leépítésekbe fogni – így a bürokráciát, az „örök túlélőművészt” várhatóan a jelenlegi megszorítások is érintetlenül hagyják majd.