A szókimondó konzervatív
„Márpedig el kell érni, hogy az MDF ne valamely másik párthoz való viszonya révén legyen érdekes, hanem attól, mit végez a Parlamentben.” – nyilatkozta Csapody Miklós 2003-ban a 168 Óra című hetilapnak. Ha választók – a politikát csak felületesen követő – tömegében kialakult képet vesszük alapul, akkor Csapody megállapítása nem csupán a pártjára, hanem saját személyére nézve is érvényes. A konzervatív politikus ugyanis a határozottan vállalt önállóság, valamint a Fidesszel szemben megfogalmazott éles bírálatok miatt egyszerre vált a baloldal egyik kedvencévé és a jobboldal egyik céltáblájává. Közelebbről nézve azonban Csapody Miklós korántsem írható le a középen álló politikus egyszerű sémájával, sőt kifejezetten egyedi karakternek tűnik a jelenlegi politikai mezőnyben.
A Hírszerző Csapody Miklóssal készített interjúja itt olvasható.
Csapody Miklós sikeres politikus. Kuncze Gábor mellett ő az az országgyűlési képviselő, aki a rendszerváltás óta minden egyes parlamenti választáson győzött egyéni választókörzetében. Ő maga a 2002-es választási győzelem után adott egyik nyilatkozatában három okkal magyarázta az iránta megnyilvánuló választói bizalmat: egyrészt a Dél-Buda belvárosi részét jelentő körzet alapvetően jobboldali beállítottságával, másrészt saját és választói világnézetének hasonlóságával, harmadrészt pedig az 1990 óta folytatott rengeteg munkával, melyet csapatával együtt végez a választókerületben. Ennek a munkának nem mellékesen részét képezik az olyan helyben látványos akciók is, mint például amikor az MDF-es honatya december 6-án Mikulás-jelmezben kereste fel választókörzete egyik iskoláját.
Negyedik okként hozzátehetjük mindehhez, hogy Csapody Miklós és a média kölcsönösen szeretik egymást. Többször hangsúlyozta: igyekszik jóban lenni a sajtóval, de a modern kommunikációra való nyitottságát mutatja az is, hogy a képviselők közül ő rendelkezik legrégebben internetes honlappal.
Szerinte a politikusok és az újságírók egymásra vannak utalva, sőt a politikusoknak nagyobb szükségük van az újságírókra, mint fordítva. Nem felejti el azt sem hangoztatni, hogy amit a médiában való viselkedésről tud, azt az 1990-es évek elején az újságíróktól tanulta. Csapody mindennek köszönhetően számára kedvező viszonyt alakított ki a sajtó különböző képviselőivel. Ha időként mégis támadások érik, akkor tartózkodik a vádak kommentálásától, vagy ha ezt nem teheti, akkor magát az ügyet próbálja tisztázni, az őt bíráló újságíró címkézése helyett. Bár a választókerületi polgárok valóban nem csupán ennek alapján döntenek, valószínűleg imponál nekik, hogy képviselőjük nemcsak tisztában van a nyilvános szereplések és politikai kommunikáció jelentőségével, illetve saját képességeivel, hanem ha kell, használja is a médiát.
„Jól beszélem a magyar nyelvet, meg tudom válogatni a szavaimat.”
(168 Óra-interjú, 2005. június 16.)
Furcsa ellentmondás, hogy bár Csapody Miklós sokat és jól szerepel a médiában, mégis országosan kevéssé ismert politikai szereplő. Ennek egyrészt oka lehet, hogy MDF-es politikusként – pártja felaprózódásával párhuzamosan – egyre kevesebb nyilvánossághoz jutott. Másrészt az elmúlt 15 évben kialakult egy olyan szereposztás, amely szerint Csapody elsősorban az általa vitt szakpolitikai ügyekben szólalt meg, így például a külügyek, az egyházi ügyek, vagy a nemzetpolitika terén.
Ugyanakkor ez szemmel láthatóan nincs ellenére, politikai hátországát ugyanis döntően nem a pártpolitika jelenti, hanem az egyéni választókerület, és a látványosnak nem nevezhető parlamenti munka. Ez a tény pedig önmagában is azt eredményezi, hogy Csapody Miklós nem szerepel az országosan ismert és meghatározó politikusok népszerűségi listáján. Ha azonban arra keresnénk választ, hogy hányan ismerik az általa meghonosított kifejezéseket, akkor igen magas számot kapnánk, hiszen Csapody több olyan fordulattal is gazdagította a magyar politikai nyelvet, amelyet aztán mások is átvettek.
„Megélhetési politikus” – 1998-ban az MDF sorait kormányzati pozíciókért elhagyó politikusokról.
„Second hand magatartása túl megy a hálátlanságon” – 2003-ban Hende Csabáról, aki a polgári körök főkoordinátori posztját elvállalva távozott az MDF-ből.
„Alcsút-munkacsoport” – 2004-ben az MDF-ből kivált Lakitelek-munkacsoportról.
„A csornai Charles Bronson” – Áder Jánosról a 2005-ös államfőválasztás után.
Csapody Miklós konzervatív politikus. Saját elmondása szerint ez főként annak köszönhető, hogy Sopronban, a „hűség városában”, született és erősen polgári környezetben nevelkedett. Jó kommunikációs készsége és nyelvi leleménye irodalmi műveltségen alapul. Már egyetemi hallgatóként a Tiszatáj, a Jelenkor, az Alföld folyóirat szellemi köréhez tartozott, talán innen eredeztethető az is, hogy időnként a túlzott kifinomultság hibájába esik, még akkor is, ha általában a közérthető beszéd jellemző rá.
(168 Óra-interjú, 2005. június 16.)
Csapody a szakpolitikai ügyekben is konzervatív álláspontot képvisel. 1990 óta tagja a parlament külügyi bizottságának és kiemelt szakterülete a nemzetpolitika. Elsők között kezdeményezte a határon túli magyarok helyzetének javítását és közösségeik szülőföldön való megtartását. A Fidesz irányvonalával már az Orbán-kormány idején szembekerült, amikor a státustörvényt „üres pohárnak”-nak titulálta, melyet a későbbiekben még tartalommal kell megtölteni. A kettős állampolgárság mellett következetesen kiállt, bár mindvégig hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést nem népszavazáson kell eldönteni. A népszavazás kudarca után az Országgyűlésben kezdeményezte a Határon Túli Magyarok Bizottságának felállítását, de támogatásáról biztosította a kormány Szülőföld-programját is. A Fidesszel történt többszöri ütközése ellenére Csapody nemzetpolitikai elképzeléseit egyik oldalról sem próbálták hitelteleníteni. Ugyanakkor ez valószínűleg nehéz is lett volna, hiszen az Erdélybe szinte hazajáró MDF-es politikus magatartását még – az egyébként Fidesz-vezetőkkel szemben is kíméletlen - szélsőjobboldali fórumokon sem bírálták.
(Parlamenti felszólalás, 2004. november 15.)
Csapody Miklós akkor is konzervatívnak mutatkozott, amikor bírálta, hogy az európai alkotmány tervezetéből kimaradt a keresztény gyökerekre való utalás, vagy amikor egyházellenes kampányfogásnak nevezte az egyházak állami támogatásának megszüntetéséről szóló SZDSZ-es javaslatot. A droghasználattal kapcsolatban kiállt a nulla tolerancia elve mellett. Egyik legvitatottabb indítványában pedig azt javasolta, állítsák vissza a nemesi címeket és rangokat.
Bár 2002-ben, a két választási forduló között még Orbán Viktor is kampányolt Csapody mellett, ez 2006-ban aligha fog megismétlődni, hiszen éppen Csapody hangoztatta a legtöbbször, hogy a két ellenzéki párt közötti viszony az elnökválasztás után végleg megromlott. Csapodynak ugyanakkor nem ismeretlen a Fidesz felől érkező támadás, mert bár politikája kevéssé volt támadható a jobboldalról, politikai stílusa és családi ügyei miatt számos bírálatban volt már része. Amíg ugyanis a 2002-es kormányváltás után az összes ellenzéki képviselő nemmel szavazott, addig Csapody Miklós tartózkodott az MSZP-SZDSZ kormány programjának elfogadásánál. De ugyanígy járt Kovács László külügyminiszteri kinevezését megelőző bizottsági ülésen is. Az MDF politikusát akkor saját pártja is etikai bizottság elé kívánta állítani, a jobboldali sajtóban pedig megvádolták, hogy a kolozsvári konzulátuson dolgozó nevelt fia karrierje érdekében tesz gesztusokat a kormánynak, majd hasonló vád merült fel a kulturális tárcánál dolgozó felesége miatt is. Csapody Miklós mindezt visszautasította, és politikai együttműködésről vallott nézeteivel magyarázta konstruktív magatartását.
A politikai eliten kívül
Csapody Miklós kívülálló. Nemcsak azért, ahogyan politizál, hanem főként amiatt, ahogyan a politikáról vélekedik. Más politikusokhoz hasonlóan, ő is reagált arra a kihívásra, amit a politikától való elfordulás, a széles választói rétegekben megjelenő politikaellenesség jelent. Míg azonban Gyurcsány Ferenc új, cselekvő politikát hirdetett, Orbán Viktor pedig magán a politikán kívánt túllépni, azon felülemelkedni, addig Csapody Miklós nem a politikai rendszerben, hanem csupán annak szereplőiben, a politikai elitben találta meg a felelőst.
„Sajnos kevés kivételtől eltekintve a politikai életünk, nem a berendezés, a struktúra, hanem a személyzet, akik játsszák, jórészt a kontraszelekció elvére épül.”
(Nap-kelte interjú, 2004. június 26.)
Csapody legtöbb nyilatkozatával arról igyekszik meggyőzni a közvéleményt, hogy a politikai rendszer képes betölteni társadalmi funkcióját, de csak akkor, ha a politikai rendszer szereplői is betöltik a saját szerepüket. Szerinte nem a partnerrel, hanem a közös céllal kell azonosulni. Nem kell szeretni egymást, de egyeztetni és konszenzusra törekedni kötelesség. Úgy véli, hogy az ellenzéknek parlamentáris eszközökkel kell az ellenvéleményét kifejteni, valamint alternatívát kínálni a választóknak, de nem tehet úgy, mintha nem az éppen aktuális koalíció kormányozna. Ahogy az ATV 2005. március 16-i adásában fogalmazott: „Az úgy nem parlamentáris, hogy csak akkor van parlamenti demokrácia, ha én vagyok hatalmon.”
Végső soron Csapody Miklós úgy működik politikusként, ahogyan – pártja szavaival élve – egy „normális” országban a pártoknak szokás: a szakpolitika szintjén világnézeti, míg nagypolitikai kérdésekben együttműködő.
