Szól a rádióbotrány

Csontos János: Kaukázusi rádiókör (Magyar Nemzet, 2005. augusztus 3.) A Magyar Rádióban uralkodó kaotikus helyzetet a kormánypártokhoz közel álló személyek idézték elő, akik mindent megtesznek azért, hogy a civil kurátorok által javasolt Hollós Jánost elmozdítsák pozíciójából.

Nincs a Magyar Rádiónak elnöke – megbízott elnöke viszont vagy kettő is van, vagy egy sem. A kaukázusi krétakörre emlékeztető tekervényes történet közben szerencsére az adás zavartalanul folyik. Kondor Katalin vezetői mandátuma.

(...) kerek négy esztendő múltán lejárt, s gondos gazdaként távozása előtt megbízta az ügyvezetéssel az utód megválasztásáig szóló időtartamra Hollós János alelnököt, amely lépést még Gellért Kis Gábor, a rádiókuratóriumi elnökség szocialisták által delegált feje is tudomásul vett. Aztán történt valami. Talán leszóltak a pártközpont(ok)ból, hogy nem lesz ez így jó: vészesen közelegnek a választások, s a rádió ostroma kívülről még 1956-ban sem sikerült – mindenesetre Gellért Kis álláspontot váltott, s azt kezdte hangoztatni, hogy az ügyvezető elnököt kinevezni a leköszönő elnök helyett a kuratóriumi elnökség joga.

(…)Szerencsére a helyettese, Szadai Károly is felteheti szavazásra a kérdést, így aztán ország-világ előtt világossá válhatott: a civil kurátorok Hollóst akarják az interregnum idejére.
Az utóvédharc szinte a döntés pillanatában kezdetét vette.

(…)Létezik az, hogy Pető médiapolitikusként ne értesült volna arról, hogy sikertelen elnökválasztások esetén miként oldották meg a Magyar Televízió vagy a Duna Televízió irányítását? Vagy talán a bizottsági elnök úr nem bízik a törvényességben?

(...) Ehhez képest az MSZP által delegált Gellért Kis Gábor pitiánersége – hogy Kondor megbízatása július 31-ig vagy augusztus 1-jéig tartott-e – valósággal szórakoztató.

(...) elnökválasztása ilyen hihetetlenül fontos probléma” – mondta. Hát igen. De mindig akad néhány boldogtalan.

Szále László: A Sólyom-recept (Magyar Hírlap, 2005. augusztus 9.) Gellért Kis Gábor döntése a Magyar Rádió pénzének visszatartásáról hibás, „mert a közszolgálati rádió működését veszélyezteti, és bizony, zsarolásszaga van”. Még akkor is, ha mindenki számára világos: „az exlex helyzet kétségkívül a Fidesz-oldalnak kedvez”, és a kormányoldal könnyen pórul járhat ugyanúgy, mint az elnökválasztás során.

Nem utálom Gellért Kist, sőt kifejezetten kedvelem (évekig fociztunk együtt, kemény, egyenes, megbízható hátvéd volt), így talán az én "elemzésem" nyomán elgondolkozik, nem hozott-e hibás döntéseket. Szerintem hozott. (Bár attól tartok, ő egyszemélyi döntéseket nem is igen hozhat, döntésekre a kuratórium s annak elnöksége van kitalálva.) A Magyar Rádiónak járó havi 580 millió visszatartása például ilyen hibás döntés, mert a közszolgálati rádió működését veszélyezteti, és bizony, zsarolásszaga van.

(...) Mindenki tudja persze, ez nem jogvita, hanem politikai ügy. Közelegnek a választások, és a szocialisták érthető módon nem akarják, hogy a "Fidesz-kézbe került" közmédium ott is maradjon. Márpedig ha az elnökválasztás kilátásait nézzük, ez az ideiglenes ügyvezetés sokáig eltarthat. (...)
Az exlex helyzet kétségkívül a Fidesz-oldalnak kedvez, s a koalíció most sokkal nehezebb helyzetben van, mint a köztársasági elnök választásakor. Akkor majdnem minden adu a kezében volt, most szinte egy sincs.
Pedig Sólyom László megválasztása mindenkinek kínál tanulságot.

 

Pihál György: Egy Kis Napóleon; Magyar Nemzet; 2005. augusztus 11. „Ha majd egyszer szobrot állítnak a magabiztos pofátlanságnak, valószínűleg Gellért Kis Gábor Lesz a modellje.” Kondor Katalin mandátumának lejárta után a koalíciós pártok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszállják a rádiót, ennek következtében az intézmény körül „beállt a hadiállapot”.

Ha majd egyszer szobrot állítnak a magabiztos pofátlanságnak, valószínűleg Gellért Kis Gábor Lesz a modellje. A Magyar Rádió kuratóriumának elnöke, aki a minap kezébe ragadta a teljhatalmat (legalábbis azt hiszi), a jelek szerint összetéveszti a szemtelenséget a bátorsággal. "Igen, megzsaroltam a rádiót"- nyilatkozza az MSZP-ember, miután bejelentette, addig nem utalja át a médiumnak az esedékes költségvetési pénzt, amíg nemi az ő embere kerül az intézmény élére. Talán az első éjszaka joga is Gellért Kisé a rádiónál, hamarosan (hamis) pénzt veret majd, pallosjogot kap. Szóval jó lesz vigyázni, kedves kollégák. Folyik a harc a rádióért. Kondor Katalin mandátuma lejárt, elnöksége alatt nem tudták kivenni alóla a széket a koalíciós pártok, bármennyire próbálták is. Igaz hangon szólt a közszolgálati Magyar Rádió, a híreket csorbítatlanuk bemondta, ügyelt arányokra, sokszínűségre, etikára. E

rre most itt van ez a Gellért Kis, egy gátlástalan szocialista komisszár, afféle rosszul sikerült Napóleon -utánzat, akit biztos behívtak a Köztársaság térre: nézd, Gábororn, sötét felhők gomolyognak felettünk, rosszul áll a szénánk, nem hagyhatunk egyetlen közszolgálati médiumot sem megszállatlanul, a Magyar Rádiót meg rnégúgysem. Mi itt az elvtársakkal rád gondaltunk. A pártkatona erre előírásszerűen összecsapja a bokáját, és másnap már ott gorombáskodik a Bródy Sándor utcában, tábornoki kínevezéssel a mellényzsebében. (Ráadásul a mellény két számmal nagyobb.) Beállt a hadiállapot.

 

Pallagi Ferenc: Tízezer perc (Színes Bulvár Lap, 2005. augusztus 7.) Gellért Kis Gábor lépése a források zárolásáról elhibázott és szakszerűtlen. „Ezzel létrejött egy rossz helyzet, amiben még a jogi lehetőségek sem ismertek, és megindult egy új, az eddiginél is mocskosabb háború”.

Kevés Orbánéktól itthagyott tisztségviselő mandátumának lejártát várták annyira a szocialisták, mint Kondor Katalinét. A várt idő eljött, a rádiónak még sincs új elnöke sőt, Kondor hagyta itt utódját. A kuratórium szocialista elnöke tehetetlenségében most arra a gondolatra jutott, hogy nem ad pénzt a Rádiónak, amíg Hollós János helyettes nem mond le. A hisztéria, a szakszerűtlenség és az elvakult düh keverednek ebben a gesztusban. Azt ugyanis mindenki tudta, hogy Kondor meddig lesz az elnöki székben.
Bár szűk a mozgástér, de lehetősége volt annak, hogy a váltásra új, törvényesen megválasztott, a szocialisták számára is elfogadható elnöke legyen a Rádiónak. Azok a politikusok, akikre pártjuk ezt a feladatot bízta, nem voltak képesek kiaknázni a lehetőségeket.

(...) Azt hitték talán, mint a köztársaságielnök-választáskor, hogy a közös jelölés lehetősége azonos azzal, hogy ők jelölnek, a többiek pedig megszavazzák? Nem tudjuk, mi történt a kulisszák mögött, de látjuk az eredményt. Ez az eredmény pedig a szocialisták szemszögéből szakmailag menthetetlen és magyarázhatatlan.

Létrejött egy rossz helyzet, amiben még a jogi lehetőségek sem ismertek, és megindult egy új, az eddiginél is mocskosabb háború. Megnyerni nem lehet, de rengeteget lehet veszíteni rajta. Mégsem a bírósághoz megy a főkurátor, hanem zsarol, amihez valószínű, nincs is joga, de hogy mihez lenne joga, azt láthatóan maga sem tudja. A politika tényleg egy szakma, amit meg lehetne tanulni, hogy mihez lenne joga, azt láthatóan maga sem tudja. A politika tényleg egy szakma, amit meg lehetne tanulni.

Szerető Szabolcs: A rádió vétke (Magyar Nemzet, 2005. augusztus 17.) Gellért Kis Gábor a rádiónak járó pénz visszatartásával egy közszolgálati intézmény működését veszélyezteti pusztán csak azért, mert a kormánypártok akarják megkaparintani a rádiót: az ő szemükben ugyanis az egyenlő feltételek biztosítása jelenti a Fidesz uralmát.

(…) Nem Kondor Katalin elnöki működése, hanem a megőrzött hitelesség és kiegyensúlyozottság a Magyar Rádió megbocsáthatatlan vétke.

Még nem tudni, hogy a kiszolgáltatott rádiósok számíthatnak-e a teljes szakma szolidaritására, Haraszti Miklóstól és másoktól eddig például csupán mellébeszélésre futotta. Jellemző eset: munkatársunkkal beszélgetve a sajtószabadság egyik legádázabb, a nemzetközi porondon is aktív őre Gellért Kis Gábor lépését a közmédia legnagyobb törvénysértésének nevezte, de elfogultsága és gyávasága megakadályozta abban, hogy véleményét nyilvánosan is vállalja.

(…) A máskor oly hangos médiaértelmiség hallgatása ismételten azt bizonyítja, e társaságnak nincsenek elvei, csak pártos érdekei. Eötvös Pál Gellért Kis Gábort elítélő tegnapi nyilatkozata halvány optimizmusra ad okot, azért csak arra, mert nem feledkezett el a „másik oldal” bírálatáról, és a közhelyszótárt felütve a médiatörvényt bírálta. Ami lehet, hogy rossz, de amíg nincs másik, mégiscsak azt kellene betartani, meg az uniós szabályokat.

Kellene már egy valóban demokratikus charta. Ajánlott jelszavak: El a kezekkel a Magyar Rádiótól! El a kezekkel a szabad sajtótól!

Szalay Károly: Hommage Gellért Kis Gábornak (Magyar Demokrata, 2005. augusztus 18.) Gellért Kis Gábor nagy szolgálatot tett a nemzeti oldalnak, mert leleplezte az MSZP valódi szándékait, vagyis azt, hogy a médiában ugyanolyan totális diktatúrára törekszik, mint amilyen az ötvenes-hatvanas-hetvenes évekre volt jellemző.

(…) Fél évszázad sem volt elég arra, hogy kineveljenek maguknak jó szakembereket, vonzó arcú, megnyerő modorú pártkádereket. Csak Zuschlagokra és Gellért Kisekre futotta erejükből. Kitenyésztettek viszont lúgozott agyú szavazókat, akik abban a tévhitben ringatóznak, hogy ők valódi baloldali gondolkodásúak, és még valódibb baloldali pártra voksolnak. E szavazók részben a Magyar ATV képernyőjén nyilatkoznak meg. Nos, azt gyanítom, hogy Gellért Kis Gábor még ezeknek az elszánt baloldaliaknak is megrendítette a hitét a múlt pénteki (augusztus 12.) betelefonálós műsorban.

(…) Érvei ugyanis átlátszóak és harmatgyöngék, valamint tisztesség híján voltak. Először is abszurdumnak tartotta a rádió felügyelő kuratóriumának a személyi összetételét. Őszerinte egy csomó hozzá nem értő civil pofázik bele a rádió ügyeibe. Majd azt is közölte, hogy a médiatörvény rossz. Ezt persze mi is tudjuk, csak egyedül ő nem sejti, miért rossz. Azért, kedves kurátor uram, mert önhöz hasonló fazonok dirigálhatnak rádióügyben.

Horváth Gábor: Médiaterroristák (Magyar Nemzet, 2005. augusztus 18.) Gellért Kis Gábor minden eddiginél nagyobb jogsértést követett el a rádió esetében. Ennek oka, hogy kormánypártoknak mindennél fontosabb, hogy Hollós Jánostól megszabaduljanak.

(…) Ellenőrizetlen információk, durva pártpolitikai akarat, rosszhiszeműség és minél több, azonos érdeket kiszolgáló médium: íme, a lelkiismeretlen médiabűnözés kelléktára. A közrádió műsorai egyelőre kiegyensúlyozottak, ami zavarja a balliberális hatalmat, hiszen tudja, hogy lehet ez másként is: a közpénzből működtetett televízió irányított műsorai – amelyeknek esszenciája a Nap-kelte – zsigerből kiszolgálják az állami ízlés- és médiaterrorizmust.

Seres László: A rádió ostroma: megint médiaháború van Magyarországon (Reggel, 2005. augusztus 18.) A rádió átmenti vezetéséért folyó harc újabb médiaháborús hangulatot teremtett az országban.

(…) A zsarolás szót maga Gellért Kis Gábor is elismerte, holott ez a kifejezés felbukkan egy Büntető törvénykönyv nevű kis kötetben is, amely szerint zsarol az, „aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Gellért Kis most ott tart, hogy a 650 millió forintnak kevesebb, mint a felét hajlandó kifizetni a rádiónak (a dolgozók bérének és a honorok kifizetése szerinte „még nem esedékes”). E lépéssel az MSZP nyilván tovább fokozza népszerűségét a rádiósok között. De nem is ez a baj.

A baj az, hogy Magyarországon megint médiaháború van: kicsi, savanyú, sokkal érdektelenebb, mint 93-ban – de a miénk.

R. Székely Julianna: A tudás ára (Magyar Hírlap; 2005. augusztus 4.) A Magyar Rádió távozó elnökének 15-19 milliós díjat fizet ki a Magyar Rádió Szadai Károly jóvoltából – aki a csonka kuratórium elnökeként a megbízási szerződést kötötte Kondorral. A Magyar Rádió vélhetően akkor működne a legjobban, ha egy ideig egyáltalán nem lenne elnöke.

"Egyéves megbízási díjnak megfelelő, 15–19 millió forint körüli összeget vehet fel a Magyar Rádió Rt. leköszönt elnöke. (…) Szadai Károly szerint az indokolja a kárpótlást, hogy a vezetők tudásukat ne vihessék át más médiumokhoz." (Népszabadság, augusztus 4.)

Elképzelni is rossz, amint Kondor Katalin ex-rádióelnök hóna alá fogja a rettentő tudását, és átsétál vele más médiumokhoz. Veszélyérzetünk azt súgja, hogy egy másik rádió – amely így pillanatok alatt olyanná válna, mint az elmúlt években a közszolgálati rádió volt – leverne minden versenytársat.
(...) Szadai Károly szavait különben is komolyan kell venni, elvégre anno a "csonka médiakuratórium" elnökeként ő kötötte a minden eshetőséget számba vevő megbízási szerződést Kondorral. Ráadásul Szadai és a Tudás is párban jár.

(...) Megjegyzem, én már néhány százezerért hajlandó vagyok tanácsot adni. Szerény javaslatom szerint a Magyar Rádiót egy kis időre békében lehetne hagyni. Munkatársai elnök, sőt ügyvezető nélkül, csak úgy, a maguk esze után készítenék műsoraikat. A szerkesztők, a riporterek, a hangmérnökök lassan hozzászoknának, hogy se elnöki körlevél, se leszúrás, se eligazítás. A hallgatók egy csöppet meglepődnének ugyan, a médiafigyelők összezavarodnának, ám az adó szólna. Egy idő után már-már úgy, mintha tényleg rádiót hallgatnánk.

Bolgár György: Végjáték a Rádióban (Népszava; 2005. augusztus 5.) A Magyar Rádióban Kondor elnöksége alatt eluralkodott a pártos, jobboldali szellemiség. „valójában nem is Kondor-éra volt ez, hanem Fidesz-éra,, mely Hollós János elnöksége esetén folytatódni fog. „A médiaháború jó eséllyel az utolsó töltényig fog tartani, és közben csak a jó rádiósok meg a jó hallgatók fognak elhullani”.

Nem mintha nem lehetett volna előre tudni, hogy ez lesz a vége. Nem mintha nem lehetne most előre tudni, hogy lesz ez még rosszabb is. És mégis: újra meg újra meg lehet lepődni. Ezúttal például azon, hogy a hetek óta sírva-vigadva búcsúztatott igaz magyar rádióelnök 15 millióért (vagy többért) marad a közszolgálat szerény és hűséges katonája.

(...) Ha ez volna a Kondor-éra leginkább szemet szúró és fület sértő öröksége, akkor az ember legyintene. De nem ez volt, mint ahogy valójában nem is Kondor-éra volt ez, hanem Fidesz-éra. (...)
Nem olyan nagy megerőltetés ez, hiszen egy újságírónak mindössze arra kellene törekednie, hogy megpróbálja bemutatni a valóságot, amennyire ez lehetséges. És nemcsak az egyik vagy a másik, hanem minden oldalon, az eseményeket egészében értékelve, elhelyezve őket a magyar és az európai realitásokban, hogy kiderüljön, minek milyen súlya, jelentősége, érdekessége van, és milyen következménye lehet.

(...) Sajnos a médiát napi politikai fegyverként felfogó és használó gondolkodás nem szűnik meg Kondor 15 (vagy több) milliós távozásával és maradásával. A Fidesznek nyilván az az érdeke, hogy a Kondor által kinevezett alelnök vezesse a párthoz oly hűséges intézményt, ezért a választások előtt nem szívesen adná áldását egy esetleg kevésbé kézben tartható új elnök megválasztására. A médiaháború jó eséllyel az utolsó töltényig fog tartani, és közben csak a jó rádiósok meg a jó hallgatók fognak elhullani. Kár értük.

Dési János: Orbán kívánsága és Mádl politikája; Népszava, 2005. augusztus 11. Mádl Ferenc Kondor Katalinhoz intézett levelével egyértelművé tette, hogy nem akar továbbra is abban semleges politikai szerepben maradni, amit az államfői poszt megkövetelt.

Ha Orbán Viktor minden kívánsága ilyen gyorsan teljesülne… Ugyanis még egy hét is csak alig múlt el azóta, hogy kifejtette, azt szeretné, ha a távozó köztársasági elnök továbbra is a politika színpadán maradna, ahogy ő fogalmazott "A volt köztársasági elnök egy szellemi-közéleti-erkölcsi tekintély is. Nagyon remélem, hogy a köztársasági elnök úr nem vonul vissza a közélettől". Erre a héten Mádl Ferenc - mintegy Orbán Viktor kivánságát teljesítendő - kiadott egy nyilatkozatot, amelyben "gratulál és köszönetet mond" Kondor Katalin rádióelnöki tevékenységéért, azért, hogy az ellene indított támadások közepette sem ingott meg és "az említett értékek mentén irányította a közszolgálati médiumot".


Mert a Magyar Rádió - sok tisztességes és kitűnő szakember munkatársa ellenére - sokszor és nem az elnök akaratával szemben, megsértette a közszolgálatiságot, eltűr olyan műsort, amelyben egészen szélsőséges hangok is helyet kapnak. A rádióelnök a jobb- és mégjobb rendezvények gyakori és lelkes vendége volt, aki nem nagyon csinált titkot abból, kihez is húz a szíve.


Vagyis Mádl Ferenc immár közemberként megfogalmazott első véleményével világossá tette, hogy nem kíván a továbbiakban az elfogulatlan, semleges politizáló-gondolkodó ember szerepében fellépni. Hanem visszatér oda, ahonnan jött. Az Antall kormány minisztere, aztán később egy olyan szatelitszervezet képviselője, amelynek talán egyetlen funkciója O. V lelkes hosszantartó, szűnni nem akaró megtapsolásában kimerült. (...) Ha mindent összevetünk és nem egyszeri kisiklás volt mindez, hanem egy továbbra is tudatosan tervezett politikai pálya egyik állomása, akkor vesztettünk egy mértékadó politikust (...)

Izing Antal: Pártok a rádiósok nyakán (Reggel, 2005. augusztus 5.) Egy fejlett demokráciában megengedhetetlen lenne, hogy egy rádiót politikai pártok delegáltjai irányítsanak – hasonlóan a rendszerváltás előtti időkhöz. A sajtószabadság elveivel ellentétes médiatörvény következtében a közszolgálati médiát a pártok uralják – akiknek viszont nem érdeke a helyzeten változtatni.

(...) A magyar médiatörvény a pártokat szolgálja. Számukra a választások előtt nagyon fontos a Magyar Rádió. De a magyar közélet akkora szellemi központjában, mint amilyen a Magyar Rádió volt valaha, igazság szerint ma sem ülhetnének a kuratóriumban politikai pártok megbízottjai. Az igazságnál azonban ma fontosabb a törvény. Akkor is, ha elkeserítően gyalázatos. Ráadásul ez a mai recept aligha változik, mert az összes pártnak közös érdeke, hogy így maradjon. Közös érdek, hogy elkötelezett elvbarátok üljenek az irányításban, kielégítve a politikai megrendelőt.

(...) A sajtószabadságot szerintünk erősen megkérdőjelező médiatörvény teremtette helyzet miatt hosszú ideje nem szakmai megfontolások alapján dőlnek el a fontos dolgok a közszolgálati sajtóban. Inkább úgy, ahogy a rendszerváltozás előtt. Nem egy párt, hanem több párt parancsolgat.

Zappe László: Krétakörben a rádió (Népszabadság, 2005. augusztus 11.) A rádió jogi helyzete teljességgel átláthatatlan, a politikai érdekek pedig ellehetetlenítik a közszolgálatiságot. „Pedig a rádió nem pusztán tájékoztató, illetve politikai propagandaeszköz. Hanem a nemzeti kultúra egyik letéteményese”.

A helyzet tökéletesen átláthatatlan. A jogi helyzet mindenesetre az. Amikor mindenki mindenféle jogi fórumokhoz folyamodik, prognosztizálható, hogy az is marad. Megy a folyamodvány az ügyészséghez, az Igazságügyi Minisztériumhoz, a rádió jogi igazgatóságához. A rádió kuratórium ellenőrző bizottsága a házelnökhöz fordul, a házelnök az alkotmányügyi meg a kulturális és sajtóbizottság állásfoglalását kéri.

(...) A komplikáltság előidézői maguk a komplikáltság sérelmezői - amennyiben ennek földerítésén túl vagyunk, kiderül, hogy lényegében a helyzet sem oly összetett, sőt, szokványos, legalábbis politikai síkon. Mindössze az történt, hogy ezúttal sem működött a kompromisszumkényszer.

(...) Illetve azt mindenképpen kívánatosabbnak gondolják, hogy "nekik" legyenek közszolgálatiak. S ennek alárendelnek mindent. Foggal-körömmel küzdenek érte, nem kímélve küzdelmük tárgyát. Mint a salamoni, illetve a kínai krétakörös történetben az örökségért hadakozó mostoha. Pedig a rádió nem pusztán tájékoztató, illetve politikai propagandaeszköz. Hanem a nemzeti kultúra egyik letéteményese.
Igen, ez ma már inkább elcsépelt frázis.
Akár a közszolgálatiság.

Tóth-Szenesi Attila: Lakatot a Magyar Rádióra (Index, 2005. augusztus 14.) A magyar demokráciának az adná a legnagyobb lökést, ha bezárnák a Magyar Rádiót, és ezzel egy csapásra megszabadulna az ország a médiapolitikusoktól.

(…) Kettős hatalom van a rádióban, és ez bolsevik diktatúrához szokott vezetni. A történelemben viszont legalább utólag látni lehet, hogy kik a jó, és kik a rossz fiúk. A mai Magyarország ebből a szempontból bonyolultabb és szomorúbb hely az 1917-es Oroszországnál. Egyik oldalon van ugye a vérjobbos, magát függetlennek hazudó Hollós János, másik oldalon a szakmaiságért aggódó, valójában egy jó szocialista Hollósra vágyó Gellért Kis Gábor.

(…) Ebben a helyzetben lehet álmodozni arról, hogy milyen szép, új elvek alapján lehetne felépíteni a közszolgálati rádiót, de teljesen felesleges. A BBC-szisztéma nem működhet egy olyan országban, ahol paranoiás pártok Újhelyi Istvánokkal és Szalai Annamáriákkal akarják uralmuk alá hajtani a közszolgálati intézményeket. A jórészt nyugdíjas, a közélet iránt érdeklődő rádióhallgatók szavazatait akarja magának a két nagypárt, és egyik sem törődik azzal, hogy - mondjuk - 2012-től egy EU-direktíva alapján kötelező lesz a digitális műsorszórás. Nálunk a legnagyobb újítás máig az, hogy a politikailag elfogult betelefonálók ostoba szerkesztői kérdésekre válaszolhatnak.

Szóval, most zárjuk be szépen a rádiót - na jó, a Bartókról meg a Petőfiről lehet vitatkozni, ha a jövőben még híreket sem sugároz -, és majd néhány évtized múlva egy médiaparkban újra indulhat az egész. Tudják, ez az a méregdrága beruházás, amit vagy húsz éve terveznek, a közszolgálati televíziók és a rádió közösen üzemeltetne Óbudán egy ultramodern stúdióvárost. Az ingatlanegyüttes kertjében tigris gazellával játszadozik, Újhelyi István pajkosan kergeti Szalai Annamáriát, mérgeskígyó házinyúl elől menekül, Gellért Kis Gábor homlokcsókot nyom Hollós Jánosnak.

Sebes György: Pecsét (Népszava, 2005. augusztus 18.) A rádiónál kialakult helyzetben nem fontos sem a jogszerűség, sem az, hogy ki ül a mikrofon előtt, és mit mond. A főnök az, akinél a pecsét van: azaz Hollós János.

(…) A politikai pártok és kihelyezett megbízottaik azonban jól elvannak ezzel az utódlási cirkusszal. Újabban még az is kiderült, hogy Hollós és Gőblyös január óta már alelnök sem volt, mert az előrelátó elnök módosította állásukat a cégbírósági bejegyzésen. Ennek oka, hogy alelnökként nem köthetett volna velük hosszútávú szerződést, bebetonozva őket a helyükre esetleg egy olyan helyzetre is, amikor már - feltéve, de meg nem engedve - ismét lesz választott elnöke az intézménynek. Állítólag egyébként már a négy évvel ezelőtti kinevezésük sem volt jogszerű, mert a kuratórium nem hagyta jóvá.

Minderről az állhatatosan küzdő kuratóriumi elnöktől, Gellért Kis Gábortól értesülhetett a szélesebb közvélemény. Ő hosszú ideje és változatos sikerrel vívja harcát, miközben talán nem is tudja, hogy minden hiába, hiszen a pecsét Hollósnál van és punktum. (…)

Haszán Zoltán: A szavak emberei (Népszabadság, 2005. augusztus 18.) A rádióért folytatott harc kezd abszurddá válni. Ennek jele, hogy két archív videofelvétel is előkerült. Az egyiken Gellért Kis Gábor inzultálja azt az ipari kamerát, amelyet Kondor Katalin szereltetett fel a kuratórium folyosójára. A másikon Hollós János énekel-zongorázik, és kétértelműen emlékezik a szeptember 11-i támadásra.

(…) Gellért Kis Gábor szerint nemcsak elnöke, hanem legitim alelnökei sincsenek a Magyar Rádiónak. Fideszes helyettese szerint ez egyszerűen nem igaz, amúgy meg szerinte Gellért Kisnek kellene lemondania. Ebben sem értenek egyet.

Egy picit kitekintve a napi munkából, Gellért Kis tegnap azt mondta: amennyiben alelnökök sincsenek a rádióban, az is közelebb visz a megoldáshoz. Ennél kuszább ugyanis már nem lehet a helyzet.

Ne becsüljük alá a főszereplőket.

Szerkesztőségi vélemény: Ismét hatalmi harcok (Figyelő, 2005. augusztus 18.) A rádió körül kialakult politikai küzdelem elsősorban arra vezethető vissza, hogy a pártok már hosszú évek óta meg sem próbálnak alkalmazkodni a médiatörvény szelleméhez, csupán annak betűjéhez ragaszkodnak.

(…) A sors fintora, hogy annak idején Haraszti Miklós SZDSZ-es képviselő szorgalmazta a német modellt, vagyis azt, hogy „szociológiailag releváns csoportok” helyet kapjanak a közmédiumok irányításában. Nyilván nem is álmodta, hogy évekkel később éppen e paragrafus révén sikerül majd megbuktatni Such György rádiós elnökjelöltet, aki pedig kétharmados többséget kapott a pártdelegáltakból álló kuratórium elnökségétől. S így kerülne most a rádió élére a Fideszhez közeli Hollós János, igaz, csak ügyvezetőként, ugyanis a lejárt mandátumú elnök, a szintén jobboldali Kondor Katalin őt bízta meg a feladattal.

Ebből a kutyaszorítóból próbál most Gellért Kiss Gábor, a kuratórium szocialisták által delegált elnöke úgy kikeveredni, hogy jogi alapot talál tulajdonosi megbízott kinevezésére, illetve a rádió havi apanázsának, de legalábbis annak egy részének visszatartására. Nem tudni, kinek ad majd igazat a bíróság, de annyi biztos: a médiatörvényről ismét bebizonyosodott, hogy működésképtelen. Sajnos a politikai erők már kísérletet sem tesznek arra, hogy ez az áldatlan állapot megszűnjék.

Szerkesztőségi vélemény: Nyári Mikulások (Magyar Narancs, 2005. augusztus 18.) A politika, jobb- és baloldalon egyaránt képtelen fölfogni, hogy a választók nem díjazzák a kritikátlanul elfogult médiumokat.

(…) Ám oktalanság azt feltételezni, hogy a Magyar Rádió csak egy politikai magazinhól meg csupa Kondor-Hollós-félékből (és az ellenoldali hasonszőrűekből) áll. De hát a politika, jobb- és baloldalon egyaránt, képtelen ezt fölfogni, holott másfél évtizedük volt rá. Mint ahogyan ennyi idő alatt az is leeshetett volna az ún. szakpolitikusoknak, hogy az a választói tömeg, amely rendre eldönti a voksolásokat (azaz a közélet iránt érdeklődő, de a döntését csak az utolsó napokban meghozó szavazók sokasága), távolról sem díjazza a politikailag kritikátlanul elfogult médiát. Az elmúlt tizenöt év legalábbis ezt mutatja: hiszen de eredményes volt is a Pálffy-féle Híradó vagy a 2002-es választási kampányban a Fideszért tudatos törvénysértést is vállaló „közszolgálati” adások, ugye?

A helyzet persze nem egyszerű: adva van egy kormányoldal, amelynek az előző kurzus néhány kreatúrája ha kell, ha nem, ott tesz keresztbe, ahol tud. (Aminek oka megítélésünk szerint elsősorban nem is a személyes politikai rokonszenvek, hanem a magas poszt megkívánta tehetség és morális tartás hiánya. Minden más ez utóbbiak következménye.) Ezt látjuk például a Nemzeti Banknál, a Legfőbb Ügyészségnél vagy a Magyar Rádiónál. De ha a kormány törekvései (a mostanié, a mindenkorié) arra irányulnak pusztán, hogy a szart fosra cseréljék, és a rádióval történtek ezt sugallják (igaz, a jegybanknál lezajlottak - a Monetáris Tanács bővítése - viszont nem), akkor, tisztesség ne essék szólván, mindannyian bekaphatják.