Visszaállamosítás, kármentés

Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy Orbán Viktor nemrég tanácsadójául fogadta Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét, s azóta éjt nappallá téve bújják a visszaállamosításról szóló szakirodalmat. Másként aligha tudom elképzelni, hogy miként jutott eszébe a Fidesz vezérének az elmúlt 15 év során eladott állami vállalatok visszaszerzése. Hacsak úgy nem, hogy valamelyik, a demokrácia szabályait igencsak önkényesen értelmező banánköztársaság uralkodójával is konzultált. Megdöbbenté és egyben rémisztő is, hogy Magyarország volt miniszterelnöke azon agyal, milyen módon vehetne vissza a kormány egyszer már értékesített cégeket. Még akkor is, ha azokhoz esetleg csúszópénzek révén jutottak az érintettek.
Úgy tűnik, a legnagyobb ellenzéki párt vezére hajlamos megfeledkezni a magánvagyon tiszteletéről. En nem mondom, hogy ha jövőre kormányra kerül a Fidesz, búcsút mondhatnak cégeiknek a vállalkozók, földjeiknek a gazdák, és bezárnak a magániskolák, magánkórházak. De azon ne csodálkozzunk, ha elmenekülnek majd hazánkból a banánköztársaságokra jellemző viszonyoktól megrettenő külföldi befektetők.

Budapesten dolgozó EU-s diplomaták mesélték, hogy nyugati üzletemberek néhány hónapja állítólag megkérdezték Orbán Viktort, mit is jelentenek a privatizáció leállítására, illetve az esetleges visszaállamosításra utaló Fidesz-nyilatkozatok, amire az ellenzéki pártvezér olyasmit mondott volna, hogy ne törődjenek ilyesmivel, e kijelentések a kampány részei.

(…) Nos, ha ezek után valaki csodálkozik azon, hogy az EBRD felmérése szerint a magyarok sokkal pesszimistábbak annál, mint az ország jelenlegi gazdasági állapota indokolná, akkor az biztosan nem járt még ebben az országban, csupán egy távoli irodában vetett össze két számot. Mert mi a fenétől lenne optimista bárki is ott, ahol a jövő évi választások legfőbb esélyesének piacgazdasági víziói a jelek szerint leginkább bizonyos Putyin Vlagyimiréihez állnak legközelebb.

Azt egyébként, hogy Orbán ezt a visszakérést miként képzeli el, fizetne-e (ha igen, akkor miből?), vagy csak szépen kérne, a Fidesz elnöke nem árulta el. Miként azt sem, hogy mi lesz, ha valaki mégsem érzi elég súlyosnak a kormány kérését.

(…) Mondjuk azokat így is sajnáljuk, akikről a Fidesz elnöke feltételezi, hogy ilyesmikkel fogja őket maga mellé állítani, de ez legyen az ő bajuk. A miénk az lenne, ha Orbán Viktor mindezt komolyan gondolná, s meg is valósítaná. Akkor lenne csak igazán pesszimista ez az ország.

A Fidesz vezére és minden valószínűség szerint miniszterelnök-jelöltje a hét végén Kőszegen olyat talált mondani, amely ha komolyan gondolja, és megvalósulna, akkor Magyarországot kizárhatja a szó jó értelmében vett európai országok közül. Nevezetesen, hogy felül kell vizsgálni a privatizációt, ahol korrupció és törvénytelenség történt, ott visszavenni a vagyont - ezen még csak-csak el lehetne vitatkozni.

(…) Vagyis, ha mindez nem csak gátlástalan demagógia, hanem komoly, igen nagy a baj. Mert vége a jogbiztonságnak, a kiszámíthatóságnak, s a gazdasági prosperitásnak is. Mert ki az, aki be mer fektetni egy olyan országban, ahol egy felelősnek tartott politikus ilyet képes mondani?

A jobbik eset, ha ezt csak azért mondta a Fidesz vezér, mert úgy gondolja, az emberek utálják a privatizációt, mert sok rosszat éppen annak a számlájára írnak. Tizenöt évvel a rendszerváltás után, különösen fiataloknak, akik előtt beszélt, milyen jól is hangzik, hogy kerüljön minél több dolog újra "közösségi" tulajdonba és járjanak csak most rosszul azok, akik nagyon megszedték magukat. Veszélyes demagógia ez is, de annyi nagy demagógot éltünk már túl itt szerencsésen.

Ám ha mindezt megvalósíthatónak véli, akkor szép új világ köszönt ránk. Ki fogja eldönteni és milyen szabályok alapján, hogy mit kell "visszaadni"?

(…) Tizenöt évvel ezelőtt végleg kiderült, hogy az állami tulajdon sajnos nem hatékony. Rengeteg hibája van a magángazdaságra épülő rendszernek is, tudjuk, látjuk, tapasztaljuk. Okos párt ígérje a létező hibák kijavítását. De komoly politikus ne beszéljen már olyan butaságokat, amelyek az egész ország gazdaságát veszélyeztethetik.

Ha minden igaz és minden úgy alakul, akkor a Fidesz úgy át fogja vizsgálni a jövőben a jelen privatizációs ügyleteit, hogy még maga is megbánja. Ígéri Orbán Viktor. De ha minden igaz és minden úgy alakul, akkor a Fidesz saját érdekeltségébe tartozó legfőbb ügyész hiányában úgy nem fog tudni nyúlni semmihez, hogy még maga is meg lesz lepve, milyen tökéletes szisztémát honosított meg. Mert a legfőbb ügyész személyén több múlik már ebben az országban, mint a külkereskedelmi mérlegen és az időjáráson együttvéve. Gondolja ezt a Fidesz, teljes joggal, hiszen önmaga alakította így.

(…) Hiszen a módszer lényege éppen az, hogy egy minden körülmények között jól alvó, megfelelő jogi végzettséggel és természetszerűleg a kellő kinevezéssel bíró közeli ismerőssel bárki könnyen megerősítheti gazdálkodása, számvitele vagy pályázatai, sőt, igen, akár a privatizációs manőverei jogszerűségét is. Mellesleg ez utóbbira a Fidesz utolsó kormányzati hónapjaiban eltűntetett 12 állami gazdaság esetében is meseszép példát találunk, csoda, ha Orbán Viktor nem úgy en bloc aggódik a privatizáció miatt?

(…) Működik a legfőbb ügyészi posztos rendszer, a Fidesz számára bevált. Erre jön Orbán Viktor és azt ígéri, hogy itt libasorban fog tömlöcbe vonulni a sok hóhányó privatizátor. Csakhogy ehhez az ellentábornak is lesz egynéhány szava, meg nagyon könnyen egy legfőbb ügyésze is. Márpedig ez a legfőbb ügyészes problémamegoldó szisztéma kipróbált, időtálló dolog, maga Orbán Viktor tesztelte. Ezért túl azon, hogy a privatizációs inkvizíció érdekében előbb választást kell nyernie a Fidesznek, nem kis bosszúságára éppen sajátos hatalomfelfogása illetve annak jól kimunkált eszközrendszere üthet vissza rá. Úgy pedig Orbán Viktor már megint csak a levegőbe beszélt.

Nagy baj van akkor, ha az állami vagyon kezeléséről, eladásáról a józan szakmai érvek szilárd talaja helyett a politika mocsarából folytatnak vitát a közszereplők. Félreértés ne essék: az természetes, ha az egyes pártok nézete különbözik a privatizáció megítéléséről, és ennek hangot adnak. Azon sem csodálkozhatunk már, ha a jobb- és baloldal véleménye az állami vagyon sorsáról Magyarországon épp az ellentéte a nyugati hagyományoknak (ha ugyan ennek van még egyáltalán jelentősége). Ami viszont több mint kiábrándító, az a színvonal, amelyen ilyen fontos kérdésben megszólalnak politikusaink – és bizony sok esetben a sajtó munkatársai is. Pedig lennének bőven szakmai érvek is egy-egy konkrét kérdés – akár eltérő – megítéléséhez.

(...)Ehelyett magabiztosan nyilatkozó politikusok összekeverik a vállalati értéket a saját tőke értékével, a piaci értéket az eszközértékkel, a mérleg eszköz és forrás oldalát, vagy például az eladási ár kialakításánál a múltbeli ráfordításokat tartják meghatározónak. A privatizációs szervezet – ha megszólal – többnyire ragaszkodik a szakmai megközelítéshez, de a hiányos tájékozatási politika, valamint a kormány kapkodó magatartása, meghökkentő pálfordulásai nem járulnak hozzá a hozzáértés képzetének erősítéséhez.

Az ellenzék vezére már visszaállamosításról beszél, ami inkább csak tőlünk keletre szokás, és bizonnyal nem járul hozzá a befektetői légkör javításához. A hozzáértő szakemberek pedig – akik érdemben hozzá tudnának szólni a kérdéshez – fejcsóválva hallgatják a sok sületlenséget: nem szólnak hozzá, hiszen a mai magyar közéletben nem rang politikai szakértőnek lenni, hanem inkább bélyeg. És akkor még nem is szóltunk az átlagemberről, aki végképp nem ért semmit az egészből – miért is kellene neki? –, inkább vakon bízik az általa támogatott párt képviselőiben. Ha érdekli még egyáltalán, ami valójában ebben az országban folyik.

1998. május 25-én, a választások második fordulóját követő hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe igen komoly, majdnem kilencszázalékos eséssel reagált az eredményekre. A befektetők keze több okból is megremeghetett. Olyan koalíció kapott a választóktól kormányalakítási megbízást, amelynek valós, éles helyzetben tanúsított gazdaságpolitikájáról nem állt rendelkezésre tapasztalat. A Fidesz vezetőinek gazdasági témájú nyilatkozatai csupán felemásaknak, a kisgazdákéi viszont egyenesen ijesztőeknek tűntek.

(…) Első hallásra mindezek ismeretében is hajmeresztőnek tűnhet Orbán Viktor szombati, Kőszegen elkottyintott kijelentése, amely szerint "abban az esetben, ha a privatizáció szabályos volt, mögötte nem volt vagy nem bizonyítható korrupció, de nemzetgazdasági érdekből egy bizonyos vagyontárgynak állami tulajdonban kellene lennie (ilyen például a repülőtér), akkor azt kell mondani a tulajdonosnak, hogy legyen kedves, adja vissza!… És nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valamire ezt mondja, akkor annak nyomatéka, súlya van…"

Ezek a mondatok – érdemi tartalmi elemzés alá vetve – sok sebből véreznek.

(…) Nem azért mond Orbán Viktor ilyeneket, mert tényleg vissza akarná vásárolni, esetleg konfiskálná az erőműveket, áram- és gázszolgáltatókat, telekommunikációs cégeket és a többit. Azért mondja ezt, mert elsősorban politikusként és semmiképp nem gazdasági szakértőként nyilatkozik.

(…) Mindazok a döntéshozók, akik valóban érdemben tudják a magyar piacokat mozgatni, már pontosan tudják, hogy – a saját országaikban is tapasztaltaknak megfelelően – Magyarország is a konszolidáció olyan fokára jutott, ahol a politikai verseny leginkább a külsőségekben, szimbolikus aktusokban nyilvánul meg. (…)

Amit Orbán Viktor mondott, az kevés és gyenge. Gyurcsány Ferenc tegnap mégis sürgős kármentést kért a gazdasági és a pénzügyminisztertől. Nagy a baj. Természetesen nem a költségvetési hiány vagy az államadósság aggasztja a miniszterelnököt, hanem Orbán Viktor pár mondata. A Fidesz elnöke szerint felül kell vizsgálni a szabálytalan privatizációs eljárásokat, ahol pedig szabályosan magánosítottak, de korrupció vagy más törvénytelenség érhető tetten a háttérben, szintén vissza kell venni a rosszul privatizált vagyont. Ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves adja vissza, annak nyomatéka van, vélte a Fidesz elnöke.

(…) Az általában vett folyamattal senki nem elégedett. Először Horn Gyula pendítette meg az 1994-es választási kampányban, hogy minden egyes tranzakciót felülvizsgálnak. Utána Orbán Viktor jelentette ki 1998-ban, hogy a gyanús ügyleteket felülvizsgálják. 2002-ben megint az MSZP vélekedett úgy, hogy a Fidesz által privatizált cégek esetében lépni kell. Most megint Orbán Viktor van soron. 2010-ben az akkori ellenzék pedig valószínűleg ismét elő fog állni a koncepcióval. Történni ellenben eddig nem történt semmi. Botorkálunk a ház körül. Pedig be kellene rúgni az ajtót.

(…) A stratégiai jelentőségű széthurcolt közvagyont visszakérni lehet ugyan, de inkább csak retorikailag érdemes. Inkább meg kell vizsgálni, hogy a kiárusítás pontosan hogyan történt, kik vettek benne részt, akár utasításra is, és kiknek származott előnyük belőle, tekintet nélkül az esetleges mentelmi jogokra. Végül pedig kisajátítani és államosítani kell. Ez lenne az igazi kármentés . Megtörtént ez Nyugat-Európában is számos alkalommal. Magyar balliberálisnak kell ahhoz lenni, meg egy kicsit gyengeelméjűnek is, hogy valaki ezt párhuzamba legyen képes állítani a kommunista diktatúra erőszakos és mindenre kiterjedő államosításaival. Amit Orbán Viktor most mondott, az kevés és gyenge. De ha valóra válik, első lépésnek megfelel.

Tessék: segítek én is a Fidesznek egy kicsit. Akárcsak a többiek.
Hozzájárulok, hogy még több emberhez eljusson a gondolat, hogy amikor jövőre a Fidesz netán kormányra kerül, visszacsinálja a privatizációt. Nem törődöm avval most, hogy Orbán Viktor nem általános visszaállamosításáról beszélt, hanem holmi stratégiai jelentőségű cégeket kérne vissza új tulajdonosaiktól.
És ha a kormány kér valamit, mondta Orbán, akkor annak súlya van.

(…) Orbán nyilván számított rá, hogy mondatainak ez lesz a visszhangja, elvégre elég régóta ismeri a szereplőket. Nemcsak a politikát, hanem a médiát és a választókat is. A Magyar Rádióban például ezt mondta: "Azt tudom mondani, hogy az emberek egyik nagyon fontos, nem kérése, hanem követelése, tehát ez egy érzelmileg telített kérés az emberek részéről, hogy a privatizációt le kell állítani. Nem szabad az állami vagyon elkótyavetyélését folytatni."

(…) És mi segítünk nekik abban, hogy megtudják, igazából ki képviseli véleményüket. Nélkülünk – és a jelenleg kormányzó koalíció nélkül – Orbán mondata (ennyi ferdítéssel) nem jutott volna el ilyen sok emberhez. Ám segítettünk, így egyre többen remélhetik azt, hogy majd Orbán végre elveszi a vállalkozóktól azt, amijük van, és akkor helyreáll a világ rendje. Mire rájönnek, hogy Orbán ilyet nem tesz, kicsit késő lesz. Akkor már csak arra kell őket szépen megkérni: értsék meg, ők pont azt akarták – mit akarták, követelték –, hogy pontosan az történjen, amit a Fidesz tesz. És ha egy kormány kér valamit, akkor annak súlya van.

Orbán Viktor a magánosítási döntések felülvizsgálhatóságáról szólva megint belpolitikai vihart kavart. Talán ez volt a célja. Ellenlábasai kedvvel vetették bele magukat a kavarásba; a túloldalnak talán ismét jól jött néhány mondat, amelyből az elsődleges jelentésen túli tartalmat lehet kiolvasni. Holott szakmai kontextusban akár értelmes vitákhoz is vezethetne Orbán üzenete. Az, hogy a szabálytalan ügyleteket kormányra kerülése esetén felülvizsgáltatná; másrészt nemzetgazdasági érdekből visszavásárolna privatizált céget.
Az első tiszta ügy. Igazi ellenzéki mondat, már sokszor elhangzott.

(…) A második ügy valóban vitára érdemes. Lehet-e visszacsinálni jogos privatizációs ügyletet gazdaságpolitikai alapon? És ha igen, milyen következményekkel jár az újraállamosítás? Lehet: Angliában bizony rendre előfordult, hogy a jobboldali kormány privatizált egy gyárat, azt azután a baloldali kormány államosította, amit aztán újabb kormányváltásnál ismét eladtak – de ez régebben volt. Nálunk különben is minden másként van a jobbot és a balt illetően.

(...) Akkor miről folyik a vita? Az ellenzéki vezető üzen a privatizációt és a privatizátorokat nem kedvelő szavazópolgároknak: a ti oldalatokon állok. A kormányoldal pedig felelősségteljes pózt vesz fel – de eközben nem rest megemlíteni nagyvállalatokat, amelyeket úgymond elriaszthat a felelőtlen ellenzék visszaállamosítási fenyegetése. E cégek azonban mind új beruházásokra, s nem állami cég vételére készülnek nálunk, így sehogy sincsenek közvetlenül érintve. Az igazi vita ott kezdődne, hogy mi a teendő a magántulajdon szélesebbé tételéért és a korrupció visszaszorításáért. Azért tehát, hogy ne legyen annyi alapja a közvélemény privatizáció-ellenességének.

Legyen kedves, adja vissza! - milyen egyszerű lenne az élet, ha ezzel a mondattal elintézhetnénk egy-egy utólag meggondolt üzleti akciónkat.

(…) Ne higgyék, hogy ez légből kapott ötlet. Valami hasonlót dobott be a köztudatba Magyarország volt és esetleg leendő kormányfője, Orbán Viktor egy hétvégi rendezvényen. Azóta politikusok, politológusok, na és persze jogászok, üzletemberek, ilyen-olyan szakértők elemzik a visszaállamosító akció lehetőségét. A helyzet az, hogy minden megtörténhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden meg is fog történni.

(…) Azt is mondhatnánk, nem érdemes komolyan venni Orbán Viktornak eme kijelentését, hiszen kormányzási pozícióban tettekkel bizonyította, más a kampány, és más a kormányzás. Most kezdődik a kampány, és úgy tűnik, a sikeres választásért semmi sem elég drága. Tudják ezt a befektetők is, körükben mégis zavart okozhat egy-egy ilyen kijelentés.

(…) Azt mondani, hogy mi a tőkétől visszaszerezzük azt, ami véleményünk szerint bennünket illet, jól hangzó populista érv. Pláne akkor, ha az a tőke nemzetközi, kozmopolita.

(…) Egy kampányban a pénz nem számít, az ország jövője nem számít, csak egy a lényeg, a győzelem. Orbán Viktornak - és persze, kampányszakértőinek -számolnia kell azzal, hogy ő már nem egy "mezei" ellenzéki politikus a sok közül. Négyéves miniszterelnöki múlttal nagyobb a felelőssége. Neki fel kell mérnie a következményeket. Akár akarja, akár nem. Különben bukni fog. Pedig most nyerésre áll. Az önvédelmi reflex azonban - nemzeti érdekből is - a választásokon működni szokott.

(…) Amíg Orbán meg nem érkezik, hogy a külföldi befektető nyakába lihegje: „kotródjatok”, addig a kormánytag kárment; igyekszik meggyőzni Magyarország gazdag külföldi nagybácsijait arról, hogy a szegény rokon nem hülye, csak frusztrált, minek következtében időnként sületlenségeket beszél. Nem kell vele törődni.

(…) A volt miniszterelnök száguld az időben: nagy sebességgel és vissza. Azokba az időkbe, amikor ha a kormány kért valamit a magántulajdonból, akkor annak a kérésnek nyomatéka volt. Ezt a nyomatékkal súlyosbított kérést 1948-ban államosításnak nevezték, és a ma élők többsége nem szívesen emlékezik rá. Vélhetően Orbán Viktor sem, aki alapjaiban – feltételezem – ugyanazt képviseli, mint párttársa, Kövér László, aki látványosan irtózik „a kommunizmus legaljasabb, legrohadtabb szegmensétől”.

(…) A kérdés az, hogy mit is akar Orbán Viktor. A realitásokat tökéletesen nélkülöző lózungok segítségével begyűjteni bizonyos mennyiségű szavazatot vagy meghatározni a következő napok közbeszédét, esetleg valódi gazdaságpolitikát?

(…) Ami Orbán Viktor gazdaságpolitikai elképzeléseit illeti, a Fidesz hozzáállásáról a legutóbb akkor hallhattunk, amikor nem írta alá a Kóka János gazdasági miniszter által kezdeményezett majdnem-konszenzusos nyilatkozattervezetet, amelyet azonban szignált az MSZP, az SZDSZ és az MDF is. Ezek szerint tehát feltehetően valami nagyon mást gondolnak, mint a parlament másik három pártja. Hogy mit, azt nem tudni; egyelőre csak kérnek. Nyomatékosan.

Nem kell meglepődni azon, amit Orbán Viktor a privatizációról mondott. A Fidesz elnöke ugyanis nem kormányprogramot hirdetett, hanem - főleg fiatalokból álló - közönségét próbálta meggyőzni, hogy az ő pártjára kell szavazni majd jövőre. Ilyképpen pontosan azt folytatta, amit - a 2002-es vereségből magához térve - a nagyobbik ellenzéki párt már éppen három éve csinál.

A Fidesz azt igyekszik tudtára adni biztos híveinek és csak reménybeli választóinak is, hogy amit a mostani kormánykoalíció a gazdaságban művel, az maga a szörnyűség.

(…)Ami mármost konkrétan a privatizációt illeti: négy miniszterelnöki éve alatt Orbán Viktor még csak véletlenül sem ejtett ki olyat a száján, mint amit most (meg máskor is) kifejtett - ellenzékben. Tudja ő, hogy Magyarországnak szüksége van a befektetőkre, amihez piacgazdaság (az összes velejárójával) kell, meg nyugodt gazdasági környezet. Két probléma azonban mégis akad, ami arra készteti, hogy a magánosítás ellen beszéljen, s vele megvédje az állami tulajdont. Az egyik, hogy a külföldi befektetők akkor sem szavaznak rá és pártjára, ha akár meg is nyugtatja őket, hiszen nincs szavazati joguk. Akiket meg kell nyerni, hogy gyarapodjék a Fideszre voksolók tömege, azoknak viszont - úgy véli legalábbis - vonzó lehet ez a néhány kitétel. A másik ok, amiért Orbán ilyeneket mond, saját jól felfogott érdeke. Ha ugyanis a jelenlegi kormány oly sikeresen privatizál, mint a Budapest Airport magánosítása ígéri, akkor mi marad neki, amikor majd újra miniszterelnök lesz. (…)

(…) Ha emlékezetünk nem csal, a Fidesz által "üresen hagyott" pénztárból Medgyessy Péter újsütetű kormánya 320 milliárd forintot osztott szét 2002 késő nyarán. (…) Most, három és fél év kormányzás után nem osztani készülnek, hanem fosztani. Minden tárcát, minden egyes költségvetési helyet, minden beruházást.

(…) A kormány a számára reményt jelentő egyetlen utat járja: pénzzé teszi a még mozdíthatót. (Az állam rossz tulajdonos, halljuk óraszám liberális politikusainktól, miközben ma ők az állam. Némelyikük az üzleti világból érkezett. Ha a köz érdekében jár el, akkor rossz tulajdonos, ha a köz eszközeit hazaviheti, akkor már jó. Ki érti ezt?) A koalíció a privatizációs bevételből betömheti a tátongó lyukakat, s a választások napjára pedig feledtetheti négy év kormányzásának botlásait és kudarcait.

Orbán Viktor Kőszegen arra figyelmeztette az üzletbe bevontakat, hogy a Fidesz hatalomra jutásakor újraállamosítja a "kapuzárási pánikban" (tehát nem a korábban, és nem általában!) korrupció útján vagy törvénytelenül magánosított javakat, a stratégiailag fontos vagyontárgyakat pedig visszavásárolja.

Válaszul Gyurcsány Ferenc felkérte a gazdaság és a pénzügyek miniszterét a kármentésre, mert szerinte Orbán kijelentése elbizonytalaníthatja azokat a befektetőket, akik épp most akartak Magyarországra telepíteni sok milliárd forintot és huszonháromezer munkahelyet. (A helyzet súlyosságára utal, hogy a mindig visszafogott Lendvai Ildikó ezúttal az ország gazdasági érdekei elleni merényletről beszélt. Szótagolatlanul.)

Ezt kellett megélnünk. Kóka és Veres kárt mentenek, vagy ha nem, oda az a temérdek pénz és munkahely. Mindez Orbán miatt. De most legalább mindenki megtudja. (…)

Másfél évtized elteltével, négy parlamenti választással a hátunk mögött azóta, hogy a csődbe jutott – és a Magyarországot csődbe juttató – pártrendszer megbukott, bámulatos politikai mutatványoknak lehetünk tanúi a hazai baloldalon.

(…) A privatizáció lovagjából kormányfővé avanzsált Gyurcsány azt óhajtotta, minél előbb felejtsük el, amit Orbán mondott (ez a részéről duplán érthető), a beosztottai felelőtlenségről, azonnali kármentésről sipítoztak, a kezükből falatozó sajtó (vissza)államosítóként aposztrofálta a polgári kormány miniszterelnökét. A baloldali újságok címlapjain napokon át a rossz emlékű államosítás szó harsogott.

Van abban valami perverz báj, amikor azok, akik 1990 előttig az állampárt csecsein csüggtek, most az „államosításra készülő” polgári politikussal riogatják a népet. A sajnálatos történelmi valóság ugyanis az, hogy a szovjet fegyverek segítségével 1945-ben hatalomba fészkelődött kommunisták egyik fő fegyvere (a politikai reakció elleni harcban) éppen az államosítás volt.

(…)Az államosítás szinonimája – csak halkan kimondva – a kommunizálás szó volt, jelképe a gumibot, ideológiai háttere a tőkés kizsákmányolás elleni osztályharc. Az új köztársaság tizenötödik évében most az államosítás szándékával rágalmazzák Orbán Viktort az MSZP és társutas pártjának politikusai. Ehhez kell egy jókora adag arcátlanság. És ha valaki azt mondaná a felsoroltakra, hogy ezek már régi dolgok, van egy frissebb: a jelenlegi kormány tavaly, ha úgy tetszik, visszaállamosította az M5-ös autópályát.

Egy bölcs magyar politikus - Vásárhelyi Miklós - még 2000 táján leintette azokat a barátait, akik szörnyülködve "állítsátok meg Kövér Lászlót" kiáltottak. (…)Vásárhelyi egy rövid mondattal intézte el az egészet: Kövért beszéltetni. Igaza volt! A nagybajuszú politikus ámokfutása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz 2002-ben elveszítse a választást.

Orbán Viktor, akinek éles esze vitathatatlan, más eset. Shakespeare mondja a Hamlet egy híres helyén, hogy "őrült beszéd, de van benne rendszer". Én felfedezni vélem Orbán Viktor enyhén fogalmazva meghökkentő kijelentéseiben a rendszert. Az ex-miniszterelnök rájött arra, hogy azok a fanatikus választók, akik akkor is ájultan rá szavaznak, ha a nagygyűléseken a telefonkönyvből olvas fel oldalakat, nem elegendőek a győzelemhez. Mióta Orbán Viktor megalakította villáskulcsos munkástagozatát, elkezdte a lakótelepi sörivó proliknak minősített lakossághányad becserkészését. De nem lenne az, aki, ha ezt nem a legbutább, a korszerű ismeretek minimumával sem rendelkezők megkörnyékezésével ne kezdené. Elő hát akkor a rákosista," mindent vissza!" szöveggel! Játsszunk arra, hogy az átlagemberek jelentős hányada ma sem tudja, hogy mi a privatizáció lényege, nincs tisztában vele, hogy a rendszerváltás egyik alaptétele éppen az volt, hogy a befuccsolt államszocialista gazdaságot, mint a világon mindenhol, Magyarországon is magánkézbe adják.

(…) Nincs itt szó persze arról, hogy Orbán akár csak megpróbálná megpiszkálni a világot igazgató multikat. Csak egy hangzatos propagandafázist engedett útjára. Hátha elcsábít vele egynéhány tudatlan vagy a rendszerváltást vesztesként megélő embert. No meg itt van a fenyegető bizonytalanság-tényező! Jő majd Orbán - ha jő - és ő meg Kövér László húzzák ki a kalapból, hogy te muti (mert jól viselkedtél irántunk) maradhatsz, te másik, a szocikkal paktáltál, neked annyi. Ideje multiurak elkezdni az igazodást! Hogy az őrült beszédében ez a rendszer és főleg , hogy a világvállalatok mit tesznek a felelőtlen orbániáda hallatán, ez őt nem érdekli. Az ő logikája szerint mindenki le van ejtve, egy a lényeg - szavazzanak rá! Ennyi az őrült beszédében a rends