Adóreform vagy népszerűséghajhászat?

(…) Lehet persze, hogy a kormányzat jelentős adó- és járulékbevételeket remélt, és kapóra jött volna neki a kényszervállalkozások megszüntetésének ügye. Arról viszont nagyon kevés szó esett – és esik mind a mai napig –, hogy a kényszervállalkozóknak nevezettek legálisan dolgoznak. Adót és járulékot fizetnek, ami az eva bevezetése óta még inkább egybeesik az érdekükkel, és ezért vélhetően jelentősebben hozzájárultak a költségvetési bevételekhez is.

A kényszervállalkozó elleni "harcosokat" nem zavarta, hogy mi volt ebben a kérdésben az érintett foglalkoztatók és a foglalkoztatottak véleménye. Mint szokásos, a fejük felett, nélkülük kíséreltek meg jelentős változást elérni, még azon az áron is, ha mindkét érintett ebbe akár belepusztul is.

(…) De közben vajon hová lett a munkavállaló védelmének hangzatos szlogenje? Úgy tűnik, köddé vált, mert az eddig megismert tervek szerint az ekhós nem kap fizetett szabadságot, nem jogosult táppénzre, gyedre, gyesre, nincs felmondási védelme, nem kap végkielégítést, a nyugdíjába nem számít bele a teljes ekhós keresete, és nem lesz az esetleges munkanélküli-ellátásnak sem az alapja.

(…) El kellene már felejteni a vállalkozóként foglalkoztatottak állandó fenyegetését, és inkább csak azokkal foglalkozni, akik semmilyen adót és járulékot nem fizetnek, akiket feketén foglalkoztatnak. Ez persze nagyobb feladat lenne, mert ők nem látszanak. Így aztán marad a helyben járás.

(…) Az elmúlt másfél évtized annyi kaotikus, rögtönzött és ezért gyakran eredménytelen kormányzati intézkedés után végre egy megnyugtató, a rend ismérveit mutató rendelet születését üdvözölheti a nagyérdemű adófizető társadalom. Világos a szándék, áttekinthető a rendszer maga. A közismerten dúsgazdag magyar kisautó tulajdonosnak meg kell értenie, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a társadalmi szolidaritás elve alapján a költségvetéshez. Egy Suzuki vagy Skoda gazdája nem sumákolhat, nem varrhatja be a zsebét, miközben a BMW-s, Mercedeszes, Audis szövőgyári munkások és bányászok zsebükben a cincogó munkabérrel még abból a kevésből is erejükön felül adóznak. Jól van ez így, a társadalmi igazságosságról nem csak beszélni kell tudni, hanem végre ideje vagyon a cselekvésnek is. Ha megengedhetsz magadnak egy korszerű Hyundai vagy Fiat kisautót, hát fizess! A regisztrációs adó hőn remélt változása végre azokat a háttérbe szorított kiskeresetű embereket is támogatja, akinek nem telik kényes-fényes kisautókra és kénytelenek beérni az igénytelen külsejű, bár jó étvágyú úgynevezett városi terepjárókkal. Nemsokára nekik is fölvirrad, hiszen a regisztrációs piramis csúcsán csekély növekedéssel kell számolniuk, amit egy pedagógus agy ápolónővér is kacagva kifizet.

(…)Ha azonban mindez a logikai rendszer mégis félreértés lenne, akkor tényleg nagy a baj, mert innentől a jó fene tudja, hogy kinek és hogyan bírt az eszébe jutni, hogy a kisautó tulajdonosokat büntesse, a prémium kategóriát és a korszerűtlenebb használt autók vásárlását támogassa. Attól a populista demagógiától mindenesetre tartsuk távol magunkat, hogy e tervezet kidolgozói valószínűleg nem a kiskategóriás autócskákba ülnek a munkanap végén.

(…) Semmi új nincs az adótörvényekben: a kormány az utolsó utáni pillanatban beterjesztette azokat a javaslatokat, amelyeket egész nyáron bejelentett. A mostani törvényjavaslat 2010-ig rögzítené az adórendszert, addig csökken az szja, a társadalombiztosítási járulék, a társasági adó és az áfa. Ez jó, mert hát ki ne örülne annak, hogy kevesebb adót kell fizetni. Azt meg kifejezetten szeretik a cégek, ha előre tudják, hogy három év múlva milyen adókulcsok alapján kell tervezniük a kiadásokat, és új befektetőt is könnyebben lehet az országba csábítani, ha stabil az adórendszer.

(…) Az most teljesen más kérdés, hogy a kormánynak sikerült kiválasztania a legjobban "píárolható" adónemet, az áfát, és azt csökkentette (már most, pluszpíárként). Ez lényegében szavazatnyerő automata. Ennyi pénzért bármilyen csökkentést kitalálhattak volna, akár a személyi jövedelemadó sávhatárának látványosabb kitolását is. És akkor már Varga Mihály sem mondhatná, hogy az átlagbér a felső kulcsba lóg. Csak ez nem bír akkora szavazatszerző hatásfokkal, nem annyira látványos, mint az áfa.
Persze ne keressünk a kákán is csomót. Akár még így is örülhetnénk, mi, állampolgárok ennek az adócsomagnak. De nézzünk szembe a tényekkel! Ekkora adócsökkentés-sorozatot nem bír el az államháztartás. Mert rendben van, hogy 2007-ben csökken a tb-járulék, de akkor miből fizetik a nyugdíjakat és az egészségügyi ellátást? Ma az államháztartás a finanszírozhatóság határán egyensúlyoz – recseg-ropog a rendszer, emellett a hiány irtózatosan magas, rendre meghaladja az ezermilliárd forintot.

(…) Még meg sem kezdődött, máris hónapok óta tart az adóvita, ami valójában nincs is. Az adótörvények tervezetét most terjesztette be a kormány a parlament elé. Vagyis csak most kezdhetnénk konkrétan beszélgetni arról, hogy mit is akar a kabinet. A reformról viszont a nyár közepe óta hangzanak el különböző kormányzati ódák és ellenzéki bírálatok, ám a szócsaták kerülik a lényeget.

(…) A koalíció az SZDSZ politikai ígéreteinek szorításában az elmúlt években - ahogyan most is - az szja csökkentésére koncentrált. Ám ezt az adótétel-mérséklést senki sem vette észre. Felmérések tucatjai szólnak arról, hogy a dolgozók nem érzékelték az államnak több százmilliárdba kerülő intézkedések hatását. Az szja-csökkentések elbújtak a bérpapírokban, az emelések és fizetési korrekciók között. Az ember azt tudja, mennyi a bruttója, mennyi a fizetése. Nem számolja ki, hogy ha maradt volna az eredeti adórendszer, akkor a januári nettó mennyivel volna kevesebb. Nem hasonlítja össze az adóbevallásait év végén, és nem tekinti meg a reálértéken számolt terhelését.

(…) De érthetetlenek az áfaügyek is. Tíz éve tudjuk, hogy az áfakulcsokat csökkenteni kell. Ám 2004-ben - az ígért szja-csökkentés megtartásáért harcoló SZDSZ miatt, a kieső bevételeket fedezendő - a kormánynak az alsó áfakulcsot emelnie kellett. Máig nem tudom, hogy miért liberálisabb az a kormány, amely az szja-t csökkenti és az áfát emeli, mint az, amelyik mindkettőt hagyja az eredeti szinten? A felső kulcs mostani mérséklése viszont ezután meglehetősen humoros. Indokolni az infláció visszafogásának szándékával lehetne - ám erre most nincs szükség. Így aztán nehéz érteni az ügy kapcsán kialakuló nemzeti konszenzust is.

(…) Adórendszerünk bonyolultsága és összetettsége jócskán ad lehetőséget arra, hogy a mára már menetrendszerű éves adótörvény-módosítást egyszerre lehessen adócsökkentésként és -emelésként is tálalni. Úgy tűnik, oly nehéz eligazodni a jogszabályok útvesztőjében, hogy az egymással szöges ellentétben álló politikai kinyilatkoztatások mellett mostanság egybehangzó szakértői véleményeket is mind nehezebb találni. Magam is inkább félreértések vagy félreértelmezések tisztázása végett ragadtam tollat.

(…) Arra a kérdésre, hogy az elkövetkezendőkben csökken-e a költségvetésbe befizetendő adók mértéke, az államháztartás legjelentősebb adóbevételét biztosító áfa egyötödéről történő lemondás ténye talán kétségbevonhatatlan választ ad. A huszonöt százalékos adókulcs húszra csökkentésével olyan arányú adóteher beszedésétől esik el a költségvetés, amit szja-kedvezmények megvonásával vagy korlátozásával, luxusadó vagy egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás bevezetésével önmagában nyilván nehezen lehetne visszagyűjteni. A kérdés tehát pontosítva talán mégsem az, hogy csökkennek- e az adók jövőre, hanem hogy ténylegesen kinek a javára csökkenhetnek.

(…) Megmaradt mindemellett az a feladat, hogy megtaláljuk, ki is lehet a kedvezményezettje a vitathatatlanul jelentős mértékű áfacsökkentésnek. Ezen intézkedés sajátossága és egyszersmind bravúrja is, hogy többen is címzettjének érezhetik magukat. Egyszerre szól ugyanis a hazai piacon vásárló fogyasztókhoz, akik azt remélhetik, hogy ugyanannyi pénzből alacsonyabb árakon több termékhez juthatnak, valamint a hazai fogyasztóknak értékesítő vállalkozókhoz, akik megkísérelhetik a csökkenő áfa terhére árrésüket növelni. Azt pedig, hogy melyikük részesül vagy részesül inkább a kedvező hatásokból, kettejük párharcára és a szabadpiaci mechanizmusokra bízza a jogalkotó.

(…) Az adótörvénycsomag a korábbi évekhez képest zsugorodott, de azért így is vaskosra sikerült. Számtalan apró változással és pontosítással találkozunk benne, valamint egy nagyobb koncepciós változással, illetve két nagyobb horderejű változás előkészítésével. Amíg a költségvetés kiadási oldalának átfogó reformja nem valósul meg, addig a bevételi oldalon, az adók területén sem lehet csodát tenni, illetve várni.

(…) A koncepciós változás az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) bevezetése. Az a probléma ezzel az adónemmel, hogy egy kivételezett kör (újságírók és művészek) élhetnek vele, akik ezáltal kevesebb közterhet (15 százalék) fizetnek munkájuk után, mint más foglalkozások képviselői. Az ekho gyakorlatilag egy második eva (egyszerűsített vállalkozói adó), és félő, hogy a korábbi példához hasonlóan a kivételezés nem hat jótékonyan az általános adómorálra. Márpedig az ekhóval – úgy tűnik – hosszú távon számolnak, mivel a javaslat az ekho alapjánál a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközéről beszél, azaz forintról, majdan pedig euróról.

(…) Az áfa területén is lesz néhány nagyon várt finomítás, pl. a vevői készlet szabályaival vagy a számlák bármilyen nyelven történő kiállíthatóságával kapcsolatban. Szintén örömteli az állami támogatásokhoz kapcsolódó áfalevonási tilalom megszüntetése; ez az EU-s szabályok szerint sem lehetne fenntartható. Hiányolunk viszont számos lépést, amely ráadásul költségvetési bevételkiesést sem eredményezett volna. Példaként ilyen a számlázási követelmények egyszerűsítése az uniós szabályoknak megfelelően, a helyesbítő és sztornós számla körüli mizéria megszüntetése vagy a közösségen belüli áfafizetési kötelezettség időpontjának pontosítása.

(…) Mint minden adóváltozásban, ebben is vannak jó és rossz dolgok. Mindenkinek saját helyzetére vonatkoztatva kell eldönteni, jól jár-e. Nem könnyű, mert a rendszeres ezernyi apró változással – úgy tűnik – együtt kell élnünk.

(…) Átfogó adóreform helyett kis lépésekkel és hosszú távú víziókkal igyekszik a tetterős hatalom látszatát kelteni a kormány. A hétfőn a parlamentnek benyújtott adócsomagnak - a felső áfakulcs 5 százalékpontos mérséklését leszámítva - érdemi hatása a gazdaság egészének működésére aligha lesz. A forgalmi adó mérséklése bizonyára tovább faragja a már amúgy is kellően alacsony inflációt, és valamelyest javíthatja a versenyképességet. Ennyi.

(…) Érdemi adóreformot persze nehéz is lenne megvalósítani a költségvetés kiadási oldalának reformja nélkül. (Az egyetlen kiadáscsökkentő lépés, a költségvetési intézmények maradványösszegeinek zárolása éppen az áfabevétel-kiesés ellentételezésére hivatott.) Marad az adórendszer finomhangolása, enyhe tehermérsékléssel, nyilvánvaló politikai üzenetekkel (lásd a „gazdagokra" kivetett luxusadót és az egyes szakmákat favorizáló egységes közteherviselési hozzájárulást) és hosszú távú, hipotetikus elképzelésekkel. Nehéz komolyan venni 2-5 évre szóló adócsökkentési ígérteket.

(…) Az adócsökkentés programját a politikai szlogenek szintjén most már minden parlamenti erő a magáévá tette. Igazi változást azonban önmagában a radikális adócsökkentés nem hozhat. Ennek párosulnia kell a költségvetés egészének rendbetételével, az adózás egyszerűsítésével, valamint az elosztó rendszerek hatékonyabbá és átláthatóbbá tételével. Ameddig mindez nem következik be, a versenyképességet érdemben növelő adócsökkentésnek nincs esélye.

(…) Kevés kétsége maradhat bárkinek afelől, hogy Gyurcsányék tényleg nem választási költségvetést készítenek. Pedig Magyarországon nem lehet nem a választók kegyeit kereső büdzsét fabrikálnia kampány előtt pár hónappal. Alighanem meg is ásta saját sírját a koalíció. Pedig csak kissé normálisan próbál meg cselekedni. Csak hát nem Németország vagyunk, ahol a két – egymást amúgy szintén nem kímélő – nagy párt belátta, hogy az ország rokkan bele, ha nem nyúlnak hozzá a hatását hosszútávon kifejtő államháztartási reformnak.

(…) adóreformot bármikor lehet csinálni, nem csak a ciklus elején. Csupán bátorság kell hozzá. Ha a mostani az lenne, találó lenne az állítás. A baj éppen az, hogy most is csupán a bábukat készülnek tologatni. Mert az átlagos kétszázalékos adóteher-mérséklés önmagában ugyan szépen hangzik, de a lényeg, a szerkezet marad a régi. Ezt mutatja a pénz(vissza)-szerzés jól ismert módja, az újabb facsarás az államapparátuson. Nem mintha ez nem lenne népszerű a nép körében, de az összkiadás körülbelül hetedét kitevő igazgatási költségeken sokat nem lehet megspórolni.

(…) Mert a fő probléma az, hogy az állam túlságosan sok feladatot vállal magára. Ehhez természetesen irdatlan mennyiségű pénzt kell elvennie állampolgártól, gazdálkodótól egyaránt. Hogy aztán ebből adjon vissza, szintén sokat, rossz hatékonysággal. Szemernyi kétségünk se legyen, hogy jövőre ismét nőni fognak például az önkormányzatokra lőcsölt feladatok, az ezekhez rendelt pénz megint nem lesz elég ezekhez. Ez így megy hosszú évek óta. Központi alapok, pályázatok, címzett és céltámogatások százai évente, amelyekről a magasságos fővárosi hivatalban döntenek. Ahol azt sem tudják, hol van a térképen a kuncsorgó község, ki van a pénzre váró állampolgári név mögött.
Jómagam annak vagyok rendíthetetlen híve, hogy kevesebbet vállaljon az állam, amit lehet, bízzon az önkormányzatokra s az egyes emberekre. Az ehhez szükséges pénzt pedig hagyja náluk: gondoskodjanak magukról okosan, felelősen.