Egy tábor, hány zászló?
A Fidesz-MPSZ képviselőinek többsége szeptember 26-án igennel szavazott Románia EU-csatlakozásának ratifikációjára. A feltételek nélküli támogatás felzúdulást váltott ki a radikális jobboldalon. A legnagyobb ellenzéki párt többek szerint „elárulta” a határon túli magyarokat, és nincs többé joga a „nemzeti” oldal képviseletére. Ennek a gondolatnak a jegyében került sor néhány hetes előkészítés után a két legnagyobb magyarországi szélsőjobboldali szervezet, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártjának választási szövetségkötésére.
A román és a bolgár uniós csatlakozás ratifikációs törvénytervezetének kidolgozása visszhangmentesen haladt előre a kormány beterjesztésétől a szeptember 20-i általános vitáig, melyen a pártok vezérszónokai szokatlan összhangban biztosították támogatásukról a tervezetet. A határon túli magyar szervezetek csak ekkor kaptak észbe, hogy a törvénytervezetből hiányoznak a konkrét környezetvédelmi, egyházpolitikai feltételek, sőt egy sor sincs a székelyföldi autonómiáról sem. A Fidesz-MPSZ prominenseinek korábbi megnyilvánulásai alapján úgy tűnt: a jobboldal kemény feltételeket fog szabni az „igen”-ért. Orbán Viktor a tizenötödik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2004. július 24-én tartott előadásán például kijelentette: "Arra kérek mindenkit, hogy mélyen érezzük át annak a történelmi felelősségét, hogy az elkövetkező tizenöt-húsz évben valószínűleg nem jön vissza olyan kedvező nemzetközi csillagállás az autonómia ügyében, mint amilyen Románia európai uniós taggá válásának pillanata. […] aki most nem az autonómiát állítja minden más kérdést meghaladóan az itteni politikai célkitűzések középpontjába, az valószínűleg történelmi hibát vét, és egy olyan esélyt mulaszt el, amely nem tér vissza."
Számos szervezet, így a Magyarok Világszövetsége, a Székely Nemzeti Tanács, vagy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) levelet írt a Fidesz-frakciónak, melyben Románia csatlakozásának elutasítását kérték. A meglepődés indokolatlannak tűnik, hiszen az ellenzéki párt erdélyi szövetségi politikája már 2004 végén éles fordulatot vett, az általa patronált ellenzéki szervezetektől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felé mozdult el, és közeledése nem maradt viszonzatlan. Az RMDSZ-t a magyarországi kormánypártok kettős állampolgárság-ellenessége tolta az ellenzék felé. A magyar népszavazással egy időben lezajlott romániai parlamenti választások pedig azt mutatták, hogy a Fidesz kísérletei egy szövetséges erdélyi magyar politikai erő kialakítására kudarcot vallottak. Az RMDSZ 6,2 százalékkal bejutott a törvényhozásba, a Magyar Polgári Szövetség ezzel szemben megalázó jogi procedúra után még önálló listát sem tudott állítani. Az udvarias kapcsolatfelvételt Orbán Viktor kezdte két levelével, melyekben gratulált az RMDSZ választási eredményéhez, illetve Markó Béla államminiszteri kinevezéséhez. A békülési folyamat betetőzése pedig az idei Bálványosi Szabadegyetem volt, ahol a két politikus négyszemközti találkozott.
Performance a szavazáson
A Jobbik a határon túli szervezetek előtt eszmélt, és tiltakozó akciót szervezett a szeptember 26-i szavazásra. A szervezet a Tilos Rádió, a Magyar Narancs és a matula.hu elleni akcióinál már tanújelét adta, hogy a többi szélsőjobboldali pártnál értőbben használja fel a tömegkommunikációs eszközöket.
Körömi Attila, a Jobbik egyetlen parlamenti képviselőjének véleménye szerint a törvény egyszerű többségi szavazásra való beterjesztése alkotmányellenes. Körömi célja az volt, hogy a kétharmados szavazás révén a jobboldali képviselők szavazatait döntő szerephez juttassa. A végül 257 „igent” hozó szavazást megzavarta Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja, aki sajtóigazolvánnyal jutott fel a karzatra. Novák Előd nemzetiszínű szalagot és 386 röplapot szórt az ülésterembe, majd egy „Ne legyetek hazaárulók!” feliratú transzparens kifüggesztése után felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy az EU számos feltételt állított Románia elé - „a Jobbik szerint a magyar Parlamentnek is kell szabnia egyet: autonómiát az erdélyi magyarságnak!”
A ratifikációs folyamat a Fidesz-MPSZ számára kínos esemény volt, ugyanis állásfoglalásával egy identitását lényegileg érintő ponton nyitott ellenfelei számára támadási felületet. A legnagyobb ellenzéki párt a kettős állampolgárságot korábban ugyanis nem politikai, hanem erkölcsi ügyként tálalta, így a szavazáson tanúsított magatartása nem politikai hangsúlyváltásként, hanem erkölcsi vétekként jelenhet meg a kérdésre érzékeny választók számára.
A Fidesz-MPSZ védekező érveit két gondolatmenetre fűzte fel. Az egyik szerint a baloldal agresszív kampányában feláldozza a határon túli magyarságot, és elsietett intézkedéséhez tisztességtelenül felhasználja az ellenzéket is. Szájer József például – miközben az ellenzék kezében lévő eszközök szűkösségére hivatkozott – a kormányt tette egyetlen felelőssé Románia feltétel nélküli támogatásért. „A kormánynak lett volna lehetősége, és kötelessége, hogy feltételeket szabjon, nem élt vele. A Fidesz, ezt talán kevesen tudják, júniusban megakadályozta, hogy a szocialisták sürgősséggel megszavaztassák a parlamenttel Románia és Bulgária uniós csatlakozását. Kizárólag erre volt lehetőségünk, hiszen nem a polgári erők alkotják a parlamenti többséget és a szerződés ratifikálása feles szavazást igényelt.” Szintén a kormányt okolta a történtekért Szász Jenő MPSZ-elnök. Szerinte a román kabinet megajándékozása mellett Gyurcsány Ferenc a jobboldalt is meg akarta osztani a szavazással. „[…] nekünk az lenne legrosszabb, ha nem a Fidesz győzne. Ezt üzenem nagyon higgadtan minden magyarországi testvérünknek. Ez csapda volt. Át kell látni Gyurcsány szándékain.” (Demokrata, 2005. október 6.). Balla Mihály a lap ugyanezen számában azzal vádolta a kormányt, hogy egy korábbi egyezséget megszegve kampánycélokra használja fel a határon túli magyarok ügyét.
A Fidesz-MPSZ védekezésének másik csapásiránya a kétmilliós erdélyi magyarság akaratával egyezőnek állítja be a ratifikáció melletti kiállást. Az Orbán Viktor megszólalásaiban fellelhető érvelés hatástalanítja az erkölcsi támadásokat, hiszen kimondja, hogy ”nemzeti meggyőződésből és erkölcsi alapon szavaztam meg, megfogadva az Erdélyben élő magyarok kérését: Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. És ez így van jól.”
A jobboldalnak a kérdésben tanusított megosztottságát mutatja, hogy a ratifikációval szembeni érvek is szokatlanul nagy visszhangot kaptak. A Vasárnapi Újság vitára bocsátotta a szavazás ügyét a Jobbik és a Fidesz között. Lovas István pedig a magyar jobboldalt a Nyugat előtt való meghunyászkodással vádolta.
A baloldalnak láthatólag nincs ellenére a kialakult konfliktus, hiszen egy 2-3 százalékos szélsőjobboldali párt képes lehet megtorpedózni a Fidesz „egy a zászló - egy a tábor” politikáját. Gyurcsány Ferenc október 3-i Orbán-dicsérete mögött is felfedezhető a szélsőjobbnak szánt
üzenet: „Hála Istennek azt láttam, hogy Orbán Viktor úr képes volt saját radikálisaitól elhatárolódni, képes volt arra, hogy amikor valóságos reálpolitikusként, a felelősséget is vállaló ellenzéki politikusként kellett megnyilvánulnia, akkor beült a képviselőházba, igen gombot nyomott, és nem engedte, hogy bármilyen nyomásgyakorlás eltántorítsa őt attól.”
A fenti események tükrében a két radikális jobboldali párt szövetségkötésének időzítése tökéletesnek látszik. Felmerült egy jobboldalt megosztó kérdés, és a kritikai vonalat tetterősen képviselő Jobbik összefogott a rendszerváltás utáni magyar szélsőjobboldal leggazdagabb tradíciójú pártjával, a MIÉP-pel, elvitatva a Fidesztől a jogalapot a „nemzeti” politizálásra.
Noha Csurka István néhány hónappal korábban még a MIÉP szavazatok Fideszből irányított „lecsípésének” szándékával vádolta a Jobbikot, a választások közeledtével mára valószínűleg mindkét szereplő felismerte, hogy a 2006-os megmérettetés a kis pártok számára szükséghelyzetet teremt. Ráadásul a „Harmadik Út” néven létrejövő összefogás résztvevői jól kiegészítik egymást. A MIÉP lényegesen jobb szervezeti háttérrel rendelkezik, miközben a Jobbik médiahasználatban hatékonyabb. Az október 23-ra tervezett zászlóbontás után majd elválik, hogy milyen közös munkára képes a két szervezet, és hogy a szövetség mekkora megjelenést képes produkálni a sajtóban.
A hatásos indulás és az egymást jól kiegészítő összetevők mellett azonban a Harmadik Útnak több nehézséggel is szembe kell néznie a jövőben. Egyfelől paradox helyzetbe kerülhet, hiszen ha a nagyobb jobboldali orgánumok a jobboldal egységének imperatívuszát követve továbbra sem adnak teret az új szerveződésnek, a szélesebb nyilvánossághoz jutás leginkább azon múlik, mennyire tálalja reális „szélsőjobboldali veszélyként” a szövetséget a baloldali sajtó.
Másrészt ha a hasonló csoportokat, pártkezdeményeket (Magyarok Világszövetsége, illetve Rácz Sándor tervezett pártja) integrálni akarja a szövetség, sokféle érdekkel és nézőponttal kell kompromisszumot kötnie.
Harmadrészt, a legnagyobb jobboldali párttól való elkülönülés továbbra is a MIÉP-Jobbik szövetség pozícionálásának központi eleme kell, hogy maradjon. Márpedig egyes üzenetek mintha cáfolni látszanának az ebben mutatkozó konszenzust: Nagy Ervin Jobbik választmányi elnök a Fidesz-MPSZ-t október 6-án a Jobbik potenciális jövőbeni koalíciós partnereként nevezte meg. Végül pedig, a nehézségek talán legfontosabbikaként azoknak az ügyeknek a fellelése említhető, amelyek mentén az új szerveződés mozgósító és szavazatszerző ereje növelhető. A magyar szélsőjobboldal egyik nagy problémája, hogy nehezen talál új témákat, a meglévőkkel pedig vagy osztozni kénytelen a mérsékelt jobboldallal, vagy csak kevés szavazót képes az urnákhoz csábítani.
