Euróbevezetés- távoli horizontok

(...) Lényegében feladta a kormány az euró 2010-es bevezetésének céldátumát? Már a kormány sem hisz abban, hogy 2010-ben áttér Magyarország a közös uniós valutára? Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket lehetett hallani és olvasni a miniszterelnök keddi rádiónyilatkozata kapcsán. Pedig Gyurcsány Ferenc a Klubrádióban egészen pontosan úgy fogalmazott: a kormány az év végéig eldönti, hogy tartható-e az euró bevezetésének 2010-es céldátuma. Majd arra a kérdésre, hogy akkor is támogatja-e az autópálya finanszírozást, ha az veszélyeztetné az euró 2010-es bevezetését, kijelentette: mérlegelni kell, "mi a jobb a gazdaságnak: egy erős, gyors hiánycsökkentés, és akkor itt az euró 2010-ben, vagy egy nyugodtabb átmenet".

(...) Az elemzők jelentős része ugyanakkor úgy értékelte a szerintük csendben elejtett megjegyzést, hogy ez a kormányfő részéről nem volt más, mint előkészítése egy későbbi bejelentésnek, amely már tényleg az euróbevezetésének későbbre halasztásáról szólna. Merthogy a piacot nem szerencsés egy hirtelen bejelentéssel sokkolni. Mások szerint közel sincs ekkora jelentősége egy ilyen megjegyzésnek, hiszen a befektetők nem a politikai megnyilvánulások, hanem a gazdaság valós teljesítménye alapján ítélik meg az országot.

Valójában Veres János pénzügyminiszter tette helyre tegnap az országos találgatásokat azt követően, hogy bejelentette:mind az idei, mind a jövő évi államháztartási hiány nagyobb lesz a konvergencia programban vállaltaknál.
(...) Most Brüsszel legfeljebb megint kap majd év végéig egy átalakított felzárkózási programot Magyarországtól, az Európai Bizottság - mint a testület szóvivője tegnap bejelentette - egyébként sem szab határidőt az Unióhoz tavaly csatlakozott új tagoknak az euró bevezetésére. Aztán megy minden tovább, és irány a jövő évi választások.

Az eurót 2010 után bevezetnetek nem kell félnetek jó lesz – akár ezt is mondhatta volna a Gyurcsány Ferenc–Veres János duó az elmúlt két napban, nagyrészt ugyanannyira látnánk világosan tőle, mint most.
Sokszor nem is érti az egyszeri ember, miért oly fontos a forint mielőbbi eldobása. Az euró bevezetésének ára van: például konszolidált államháztartás (ami jó, mert a politikusok végre megtanulnak kiegyensúlyozott költségvetést készíteni) vagy az, hogy elveszítjük az önálló pénzpolitika lehetőségét (ami szintén nem olyan nagy baj). Ezzel szemben viszont előnyök állnak: nem kerülünk még nagyobb versenyhátrányba Szlovákiával vagy Ausztriával szemben, nem befolyásolja a gazdaság hetven százalékát kitevő export teljesítményét az euró árfolyamának ingadozása, sőt egyszer talán majd olajimportszámlánkat is euróban, vagyis "saját" pénzünkben fizethetjük.

(...) Jelenleg tényként kezeljük a minél korábbi csatlakozás szükségességét, bár abban kétségtelenül van igazság, hogy meglehetősen kockázatos döntés lenne a visegrádiak közül egyedüliként – ha csak átmenetileg is, de – kimaradni az euró-zónából.

(...) Ettől függetlenül a kormánynak – és ellenzékének –, a magyar cégeknek, civil szervezeteknek, nekünk, állampolgároknak végre nyugvópontra kellene jutni abban a kérdésben, hogy milyen Európát, milyen Magyarországot, milyen gazdaságot, milyen fizetőeszközt akarunk. Mert az eurón kívül is van élet – meg lehet nézni: van erre példa Nagy-Britanniában és van Moldovában. Tessék választani!

Az euró 2010-es bevezetése már nem központi célja a magyar gazdaságpolitikának. Úgy tűnik, az elmúlt napok statisztikai csapásai alatt összeomlott konvergencia-program nem temette maga alá a forintot, s a fiskális politika beéri ennyivel. Meglepően könnyen adta meg magát a kormányzat az Eurostatnak.

A pénzügyminiszter már a költségvetés benyújtását megelőzően bevallotta, hogy nem tartható a konvergencia-programban kitűzött jövő évi hiányterv - sem. (A jelenlegiről és az elmúlt két éviről ne is beszéljünk.) Ebből pedig az következik, hogy - minden előzetes fogadkozás ellenére - igenis választási büdzsé készül, adópolitikai osztogatással, mérsékelt kiadási korrekciókkal. Ezt nagyjából eddig is tudhattuk, mostantól viszont a hiányt egyre nehezebb lesz elszámolástechnikai trükkökkel kendőzni. Olyannyira, hogy a kormány talán meg sem próbálja. Ha úgy vesszük, Brüsszel, illetve a jegybank alelnöke valóban jót tett a kabinettel, amikor még a jövő évre vonatkozó számsorok közzététele előtt szembesítette a kormányt a teljes nemzetközi hitelvesztéssel.

(...) A veszély csak az, hogy máris mintha egy csalóka illúzió uralkodna el a gazdaságpolitikai tervezésen: megpróbáltuk, nem sikerült, na bumm. A tetten ért makromutatókkal nem tud mit kezdeni a választásokra készülő átlagpolgár, az épülő sztrádákat viszont látja, az áfa- és szja-terhek mérséklődését hamarosan érzékelheti.

Egy kormány, amelynek a hitelességével szemben megrendült a nemzetközi bizalom, fokozott nehézségek árán tudná csak kézben tartani ilyen esetben a gazdasági-pénzügyi folyamatokat. Az eurócél lebegtetésével ugyanis a kiszámíthatóságról és a tervezhetőségről mondana le.

Mostanában vezető politikusoktól többször hallhattuk: az euró nem cél, csak eszköz. Ezen lehet vitatkozni, de azt gondolom, nem ez a lényeg. Az érvelés folytatása ugyanis sokkal rázósabb: a közös valuta nyilvánvaló előnyökkel járna ugyan az országnak (főként gyorsabb növekedés formájában), de a mérleg másik oldalán jelentős áldozatvállalásra lenne szükség. Ez már veszélyesebb. Hiszen milyen áldozatokról is van szó valójában? Az önálló monetáris politikát és a magas költségvetési hiányt kellene feladnunk. Azt gondolom, hogy egyikért sem lenne kár.

(...) Akkor miről is vitatkozunk? Vegyük észre: az euróbevezetés optimális időzítésének felmelegített álvitája nem más, mint a strukturális reformoktól rettegő politikusok újabb önigazolási kísérlete.

Nem kell hozzá sok PR-szakértelem, hogy felfedezzük a szándékot: valahogy el kell adni a választóknak a fiskális politika kudarcait. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy ezen a téren – finoman szólva – nem sikerült előrébb lépnünk. Kevésbé finoman: a hiánycsökkentésre vonatkozó ígéretek cinikus semmibevétele és a strukturális problémák szőnyeg alá söprése zajlik.

(...) Mára már az egykor még a lassított euróbevezetés mellett harcoló közgazdászoknak is be kellett látniuk, hogy a felelőtlen kormányzati hozzáállás miatt a halogatás sokkal több kárt okoz az országnak, mint amennyit egy gyors bevezetés kapcsán esetlegesen veszíthettünk volna. Az állami túlköltekezés lefaragásának szükségességét szinte minden józan gondolkodó egyre világosabban látja.

(...) A parlamentben ülő képviselőink nem hosszabb távra szóló stratégiában, hanem négyéves ciklusokban gondolkodnak. A szavazatvásárlásra koncentráló politikusaink a nép jogos igényeiért küzdő, a brüsszeli zsarnokokkal is bátran szembeszálló "nemzeti ellenállás" hőseiként tetszelegnek, miközben valójában rövidlátóság és gyávaság által vezérelve az ország versenyképességét és maradék hitelességét is sikerül lerombolniuk.

2006, 2008, 2010, 2013-16. Ne próbáljanak matematikai összefüggést keresni a felsorolt számok között. Olyan nincs. Logikai úton sem lehet megfejteni, mit is jeleznek a számok. Ám ha a gazdaság, még inkább a politika oldaláról közelítünk, akkor már nagyobb esély van a sikerre.

A felsorolás ugyanis azon évszámokat jelzi, amikorra az aktuális kormányok tervezték, tervezik az euró bevezetését.

(...) Gyurcsány Ferenc: "Nincs oka az országnak bármi áron szabadulni valutájától, ha annak az az ára, hogy nem valósulnak meg a kormány által kitűzött társadalompolitikai célok" Orbán Viktor: "Az euró bevezetésére nagy szüksége van Magyarországnak, de arra 2013-2016 között van reális esély"

Két politikus, két idézet. S mindkettő az elmúlt egy hét termése, jól jelezve, valami nagyon megváltozott a politikusok fejében. Vagy nemcsak ott? Valóban arról van szó, hogy túl nagy áldozatot jelentene a 2010-es bevezetés? És egyáltalán: mi a nagyobb áldozat, a gyors bevezetés vagy a kényelmes taktika?

Ahány ember, annyi vélemény. Ám a közgazdászok, üzletemberek álláspontja viszonylag egyöntetű: ha Magyarország lesz az utolsó az újonnan EU-taggá váló országok körében az euró bevezetésében, akkor jelentős versenyhátrányba kerül.

(...) És sajnos, másoknak reform-visszahúzó tanulságul szolgál: választások előtt nem nyerő az őszinte szó. A gazdaság sanyarú állapotára hivatkozva szigorítással, kedvezménymegvonással kampányolni nem lehet. Így a következő fél-egy év Magyarországon elvesztegetett idő.

S jó esetben csak ennyi. Ha ugyanis a politikusok tétovaságát szemléljük - Orbán Viktor például 2013-16-ról beszél -, akkor ennél rosszabb a kép. Nekünk, nekik, Mohács kell a gyors cselekvéshez. Hogy végre megtegyék, ami úgysem kerülhető el. Például az egészségügy átalakítását, a közigazgatás átszervezését. Amiről beszélnek, beszélnek és csak beszélnek.

Kell-e nekünk euró, és mikor? Erre a kérdésre a hajdanán olyan egyértelmű választ (hogy természetesen, és minél előbb) a politikusok újra elkezdték árnyalni, és ismét "megfontolás tárgyává" tették. Ebben a kormányzati ciklusban már másodszor, a második miniszterelnök és a harmadik pénzügyminiszter értekezik a kérdésről. (...)
(...) Azt állítani, hogy a költségvetés hiányának azért kell, hogy ilyen magas lennie, mert autópályát kell építeni, az a választok becsapása.
Ha sokat akarunk költeni autópályákra, akkor ne akarjunk minden másra is sokat költeni. Ha be akarjuk vonni a magántőkét a beruházások finanszírozásába, akkor azt ne csak a látszat kedvéért tegyük - mert át szeretnénk verni az EU statisztikusait -, hanem mert komolyan gondoljuk.


(...) Nem azért kell egyensúlyban tartani az állam költekezését, mert néhány gonosz európai pénzügyi vezető valamilyen furmányos ötlettől vezérelve előírta, vagy mert az új EU-tagoknak a pénzügyi unióhoz való csatlakozását akarta hátráltatni. Azért kell a hiányt mérsékelni, mert a túlkötést az eladósodásból tudjuk finanszírozni, és ezzel a jövőnket veszélyeztetjük, és persze az EU pénztárcáját is. (...)

(...) Ami jelenleg is folyik a gazdaságpolitikában, az kísértetiesen hasonlít a Kádár-kor "eladósodásból éljünk jól" politikájára, amelyből csak a privatizációs bevételekkel sikerült kikeveredni.

„Legyünk hát mi a legjobbak, legyen a miénk Közép-Európa legerősebb gazdasága” és „azt az utat kell járnunk, amely a kitűzött időben, 2010-ben lehetővé teszi az euró bevezetését” – két kijelentés Gyurcsány Ferenc könyvéből, amelyek már a megjelenéskor érvényüket vesztették.

(...) Az EU gazdasági és pénzügyi bizottsága szerint Magyarország „siralmas állapotban” van, a politikusok kisujjukat se mozdítják a hiány csökkentése érdekében; brüsszeli források nem zárják ki a támogatások befagyasztását. Egyébként pedig: de, legyünk mi a legerősebbek.

(...) A mostani miniszterelnök életében is eljött az a pillanat, hogy kijelentse: „Nem engedjük, hogy a gázárak, a lakosság által fizetett gázárak növekedjenek, egy fillérrel sem fognak nőni”.

Nem egészen három hónapja még ő oktatta ki Orbán Viktort, hogy a gázár nem a kormány dolga, és a politika túlságosan szent tehénként kezelte a témát eddig.„Orbán úr, nincsen ingyen ebéd” – vagánykodott a kormányfő.

A benzin- és gázárban való turkálás után Gyurcsány most ezeknél is lényegesebb ügyben múlja alul elődjeit. Habár Orbán ellenzéke (joggal) hörgött éveket „az unión kívül is van élet” dumától, Gyurcsánynak az euró 2010-es bevezetésének elhalasztásáról szóló érvei hasonló szelleműek.

(...) Habár eddig azt hittük, konszenzus van arról, hogy a legjobb mielőbb a biztonságos eurozónán belül tudni magunkat, most váratlanul kiderült: az euró valami lesajnált dolog, ami valójában megrövidít minket. Választanunk kell: eurót akarunk-e, vagy modernizációt, építkezést, meg szociális igazságosságot. Monetáris smúzolás kell-e nekünk, vagy nyugdíj meg szocpol.

És, valljuk be: ki az isten döntene ezek után az euró mellett? (...)

Csibészekkel boltolni nem egy életbiztosítás, az üzleti élet egyik axiómája ez, amit a tudomány legfrissebb eredményei szerint először az altamirai barlangrajzok egyik ismeretlen alkotója fogalmazott meg, midőn a telephely falára felvéste a 3 mamut= 3 mamut védőszabályt és erkölcsi kategorikus imperatívuszt.

(...) Ez a cikk, ha esetleg nem tűnt volna fel, már eddig is a magyar euróbevezetésről szólt. Az euró lényege, hogy az egységes európai gazdasági térben egységes legyen a pénz is. Mert így a legolcsóbb: kordában lehet tartani az inflációt, megszűnnek az átváltási költségek és a spekulációs kockázatok, a pénzügyi rendszer stabilizálódik, és így elejét lehet venni annak is, hogy a nemzetállamok kormányai esztelen, az esetek túlnyomó többségében politikai motivációjú költekezéssel kibabráljanak saját állampolgáraikkal. Az euró persze önmagában nem garantálja a költségvetési fegyelmet: azt az euróövezethez csatlakozott, vagy csatlakozni kívánó országok önkéntes, ezirányú vállalása garantálja.

(...) Az viszont szerfölött szomorú, hogy van olyan hülye ország, amelyik azt gondolja, hogy lehet csibészkedni. Még szomorúbb, hogy mi pont ilyenben lakunk. Hisz az euro ezek után tojik ránk, és árát nem is az unió fogja megfizetni. Hanem a legendás nyugdíjasok, akik első nyugdíjukat már euróban kapták volna; a fiatalok, akik a most felvett diákhitelt az euróban fizetett első bérükből törlesztették volna; a befektetők, akik, amikor egy számjegyű kamatra, tízéves lejáratra adtak kölcsön nekünk, arra számítottak, hogy a tekéjüket euróban kapják vissza. Azok, akik az államadósság most megugró kamatterhét finanszírozni fogják Ezek pedig mi vagyunk.

(...) Abban, hogy idáig fajultak a dolgok, három kabinet gyávasága, a hazával szembeni felelőtlensége, paranoiája összegződik. Meg a jelen magyar politika uralkodó eszméje: csak a másnapot éljem túl, hogy egy kicsit még kereshessek. Lakáshitel-támogatós, búza-, szőlő, sertés- és egyéb bombák hatástalanítása, az állami kiadások lefaragásának elmaradása, nagyarányú közalkalmazotti béremelés és a reformok megspórolása- ezerszer el lett ez mondva. A különbség mindössze annyi, hogy az egyik társadalompolitikai célokról beszél, a másik meg nemzetről.

A Baloldali Értelmiségi Társaság legutóbbi közleménye ambivalens érzéseket váltott ki belőlem. Igazuk van abban, hogy az euró gyors bevezetése miatt "nem szabad olyan súlyos terheket rak(ni) az országra, amelyet a társadalom nem tud, de nem is köteles elviselni".
Másfelől igen veszélyes az az álláspontjuk, mely szerint a politika egyáltalán nem felelős a "hiánycsökkentő sarokszámokért". Az euró elsietett bevezetéséért valóban bűn lenne aránytalan terheket rakni a magyar társadalomra, de ez nem jelenti azt, hogy a politikának ne lenne feladata józan mértékben csökkenteni az államháztartás hiányát. A túlzott eladósodás hosszabb távon legalább akkora károkat okozhat éppen a társadalom alsó és középső rétegeinek, mint az eurót megelőző megszorító intézkedések.

(...) A magyar társadalom számára most az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban dolgozza le infrastrukturális elmaradottságát Nyugat-Európával szemben. Ehhez állami fejlesztések kellenek, s a remélt uniós támogatásokhoz is a magyar költségvetésnek kell biztosítania a tetemes önrészt. Éppen ezért nagyon is oda kell figyelni a költségvetési sarokszámokra. Akkor jut pénz a szükséges fejlesztésekre, ha sikerül visszafogni a felesleges, pazarló kiadásokat. A baloldaliság nem azonos a pazarlás tolerálásával. Sok példát hozhatnánk a pazarlásra, de számomra a legkézenfekvőbb az önkormányzati rendszer. A huszonnégy fővárosi és a több mint háromezer vidéki önkormányzat sokszorosa annak, ami az ország lakosságszáma és mérete alapján indokolt lenne.

(...) Merev mutatók erőltetése helyett érdemes lenne széles körben megvitatni, milyen társadalmi kiadásokat lehet és érdemes mérsékelni, s az így csökkenő hiány mellett mikorra várható az eurókritériumokba való "természetes belenövés".
A szerző az Európai Parlament szocialista tagja

A pénzügyminiszter kezdi belátni, hogy ha már a deficit csökkentésével nem tudja megörvendeztetni hallgatóságát, akkor kénytelen a szórakoztatás más eszközeihez nyúlni. Az elmúlt időszak bejelentései után nagyjából a jövő hétre várjuk, hogy Veres János közli: Magyarország hivatalos fizetőeszköze 2007-től a dollár lesz. De ne rohanjunk ennyire előre, még ott tartunk, hogy a pénzügyminiszter azt bizonygatja, igenis megtörténhet, hogy 2010-ben lecseréljük a forintot az euróra.

A politikusi munka legnehezebb percei ezek, amikor a miniszter a fenti mondat elhangzása után nem törhet ki könnyes kacagásban, nem csapkodhatja a térdét. Az elemzők azonban nem rendelkeznek miniszteri önkontrollal, és jóval inkább nehezükre esik megőrizni komolyságukat.

(...) Ami a külső szemlélők előtt már egy ideje világos, azt most próbálja a koalíció kisebbik pártja elhitetni a szocialistákkal. Az elmúlt napokban a liberális politikai karrierjét tervezgető gazdasági miniszter még személyes példaképével, a kormányfővel is szembement, az SZDSZ-elnök pedig nyílt levélben kérte az üzleti szféra vezetőit, ugyan segítsenek már meggyőzni a kormányt a 2010-es euró fontosságáról.

A meggyőzésnek a magunk részéről feltétlenül szurkolunk, csak azon ütközünk meg, miért van erre szükség koalíciós partnerek között. Mert vagy arról van szó, hogy egy jól kitalált forgatókönyv szerint játszanak (a nagyobbik a "nép az első" jelszóval próbál támogatókat szerezni, míg a kisebbik markáns liberális kiállásával erősíti önálló imázsát), vagy tényleg nem egyeztetnek kulcskérdésekről. Egy "lehet-e női Mikulás?" típusú kérdésnél egyik változat sem okozna túl nagy gondot, de most nem erről van szó. Üljenek már le, beszéljenek egymással, és mondjanak valamit: ha lehet, 2010-et, ha nem megy, 2012-t, 2014-et, de egyet. A mostani ködösítésnél bármi jobb.

Mióta a kormányfő nyilvánosan is lemondott az euró 2010-es bevezetéséről, a szocialistáknak az egyik legnagyobb kérdés az, hogy a gazdasági reformok kudarcát jelentő beismerés megtöri-e majd az utóbbi hetekben megfigyelhető népszerűség-emelkedést. Az persze önmagában is nagy kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc volt ennyire figyelmetlen, netán a múlt héten még nem volt tisztában az ország valós pénzügyi helyzetével, vagy a környezete nem figyelmeztette előre. Valószínűleg maga sem gondolta Útközben című könyve bemutatóján, hogy szavai ilyen hamar önbeteljesítő jóslatként hullanak vissza. Gyurcsány azt mondta, hogy könyve "kiterítem a kártyáimat, nyílt lapokkal játszom" jellegű gesztus is. Innentől mindent pontosan számon lehet kérni rajta, ami a lapokon szerepel.

Néhány nappal később maga a szerző mondott ellent műve egyik tételmondatának, mely szerint a magyar gazdaságot olyan pályán kell tartani, amely lehetővé teszi az euró 2010-es bevezetését. A sors iróniája, hogy a nevezetes mondat az Egyensúlytartó, kiszámítható közpénzügyek című fejezetben jelent meg. Kérdés, ez milyen hatással lesz majd a választók közérzetére, amely az utóbbi időben – a közvélemény-kutatások szerint – bizakodóvá vált: ma egyre többen hiszik úgy, hogy "jó irányba mennek a dolgok", és Gyurcsány kormányfői alkalmasságának indexe is emelkedőben van.

(...) Hogy annyira mégsem kell aggódnia Gyurcsánynak, annak két oka van, persze egyik sem túl hízelgő a közállapotokra nézve. Egyrészt – mint a halasztás bejelentése után többen megjegyezték – a magyar választók nem "gazdaságtudatosak". Erre a hangulatra próbált maga a kormányfő is rájátszani az "euró vagy nyugdíjemelés", "euró vagy autópályák" áldichotómiák emlegetésével. Magát a bejelentést is érdemes felidézni, hiszen a kormányfő parlamenti beszédében a retorika szinte összes lehetőségét kihasználta, hogy bagatellizálja a kudarcot. Így az EU statisztikai hivatala "az egyik európai hivatal" lett, míg a "két évvel korábbi vagy egy-két évvel későbbi euróbevezetés" már mint előny-hátrány jelent meg. (Friss belépőként máris rutinosan tudunk a csúnya Brüsszelre mutogatni, ha valami nem úgy van, ahogy szeretnénk.

(...) Másrészt, bármily kínos is a kormányfői beismerés, az ellenzék nem igazán tud vele mit kezdeni. A Fidesztől ugyanis éppoly távol állnak a reformtörekvések. Az elmúlt három évben nem az államháztartás rendbetételét várták el, hanem mindig mindenkinek többet adtak volna, mint a kormány, úgy, hogy közben mindenkitől kevesebb adót szednek be.

(...) A halasztás bejelentése így egyvalakinek jött jól kommunikációs szempontból, az SZDSZ-nek. Kuncze Gábor ki is használta a lehetőséget még ott a parlamentben, és azóta egyetlen nyilvános megnyilatkozásában sem felejtette el megemlíteni, hogy a 2010-es céldátum liberális recept (tovább folytatott privatizáció, az államigazgatás nagyarányú leépítése stb.) szerint még tartható lenne.

Nem oly régen a miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy a kormány év végéig felülvizsgálja az euró bevezetésének 2010-es céldátumát. Majd alig egy héttel később a parlamentben már arról beszélt, hogy "ha konfliktusba kerül a nagyon gyors euró bevezetés és az igazságosabb ország" dilemmája, akkor a kabinet bölcsen fogja mérlegelni az előnyöket és hátrányokat. A bölcsesség azonban sajnos túlzottan megfoghatatlan kategória olyan kérdés mérlegelésekor, amely lassan már mindennapos vízióként bukkan fel a gazdasági racionalitás és a politikai érdekek állóháborújában.

Ám később túl nagy ára lehet ennek a huza-vonának. S csak remélhető, hogy ezt tudja is mindenki. Reménykeltő mindenesetre, hogy szinte minden meghatározó vélemény ugyanarról szól, ha azt a józan, gazdasági racionalitás alapján alkotják meg. A hét elején a kisebb kormánypárt elnöke levelet küldött a hazai gazdasági és üzleti élet főbb szereplőinek azt kérve, hogy győzzék meg a kormányt az euró 2010-es bevezetésének fontosságáról. A pénzügyminiszter - nyilván nem két napos intenzív győzködés után - csütörtökön már egyértelműen úgy fogalmazott, hogy még mindig lehetségesnek tartja az euró 2010-es bevezetését, persze csak akkor, ha 2007-ben tényleg megkezdődnek a reformok. Az ellenzék is sürgetné a 2010-et. A hibákért egyértelműen a jelenlegi kormányt okolja. S már a 2013-s időpont (reális vagy irreális) - rémével riogat. Mondván, nyomát sem látják a jövő évi költségvetésben azoknak a szerkezeti reformoknak, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy 2008-ra teljesítsük a feltételeket, s belépjünk az európai árfolyam-rendszerbe.

(...) Ez nem autópályapénzek vagy tizenharmadik havi illetmények elszámolásának a kérdése. A kormányfő óvatossága jogos, az ellenzék számonkérése hasonlóképpen (még akkor is, ha hajdan ők kezdték a hiány hízlalását). Csakhogy a választások közeledtével a racionális gazdasági érvek egyre megfoghatatlanabbá válnak. Úgy, ahogyan a 2010-es euró víziója.