A szabad rendszerváltó

Hack Péter azon rendszerváltó politikusok egyike, akik mára szakítottak az aktív politizálással. A neves jogász szakpolitikusként, az SZDSZ meghatározó alakjaként és a Hit Gyülekezete egyik vezetőjeként sokáig rendszeres szereplője volt a közéletnek, a 2002-es választásokon azonban már nem indult, majd pártjából is kilépett. Azóta mint elemző és publicista járul hozzá a politika formálásához.

Hack Péter 1990-től kezdődően tizenkét éven át volt országgyűlési képviselő. Bár sosem tartotta távol magát a napi pártpolitikai vitáktól, pályafutása olyan értelmiségi attitűdöt és szakmai elhivatottságot tükröz, mely leginkább az 1989-90-ben parlamentbe került politikusi nemzedékre volt jellemző.

A polgári családban nevelkedett Hack Péter 1983-ban végzett az ELTE jogi karán, ahol büntetőeljárási jogra szakosodott, fő kutatási területe pedig a rendőrség és az igazságszolgáltatás működésének vizsgálata lett. Önéletrajza szerint 1985 óta rendszeresen figyelemmel kísérte az ellenzékinek számító politikai irodalmat, fokozatosan egyre közelebb került a demokratikus ellenzékhez. 1988-ban tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, de közben tagja volt a Fidesznek is. Végül alapítóként az SZDSZ mellett döntött, és hamarosan tagja lett a párt Országos Tanácsának. Emellett 1989-ben alapító tagja volt a Magyar Helsinki Bizottságnak.

Hack Péter a politikát több nyilatkozatában szakmának, hivatásnak nevezte. Politikáról vallott felfogásáról tanúskodik az is, hogy bár a média gyakori szereplője volt, szerepvállalásának legfőbb terepe mindig is a Parlament maradt. Képviselősége alatt több mint 500-szor szólalt fel az Országgyűlésben, aktívan dolgozott és több ezer hozzászólást tett az alkotmányügyi és a nemzetbiztonsági bizottságokban. Az első két parlamenti ciklusban volt a legaktívabb, elsősorban alkotmányos rendszert érintő ügyekben és a büntetőjogi kérdésekben nyilvánított véleményt. Neve egybeforrt például a rendszerváltás utáni első ügynöktörvény-javaslattal, amelyet az 1990-es választások után, az SZDSZ választási ígéretének megfelelően Demszky Gáborral közösen nyújtott be. A javaslat lényege az volt, hogy ha meghatározott funkciók betöltőiről bebizonyosodik korábbi ügynök voltuk, felszólítják őket lemondásra, és ha ezt nem teszik meg, akkor múltjukat nyilvánosságra hozzák. A tervezetből végül nem lett jogszabály, és annak eredeti célja - a titkosszolgálati iratokkal való visszaélések megakadályozása - máig sem teljesült.

Hack Péter részt vett egy másik olyan nagy horderejű javaslat kidolgozásában is, amely végül nem valósulhatott meg. 1995-ben ugyanis tagja volt annak az Alkotmány-előkészítő Bizottságnak, mely idáig a legközelebb állt ahhoz, hogy új alaptörvényt adjon Magyarországnak. A tervezet bukásáért Hack Péter elsősorban a szociális jogok garanciáit követelő és ennek hiányában a javaslat ellen szavazó MSZP-t tette felelőssé.

> Boldogságot, de ne az Alkotmányba

„Mi is szeretnénk, ha minden magyar állampolgárnak lenne lakása, mi is szeretnénk, ha mindenkinek lenne munkahelye, mi is szeretnénk, ha mindenkinek abszolút szociális biztonsága lenne, de azt gondoljuk, hogy ezek mind a teherbíró képességnek a függvényei. Mi azt is szeretnénk, ha minden magyar polgár boldog lenne, mégsem kívánjuk azt, hogy az alkotmányban a boldogsághoz való jog alkotmányos jogként megjelenjen, mert nem kikényszeríthetőek ezek a jogok.”
(Parlamenti felszólalás, 1996. június 6.)

Hack Péter jogi felkészültségét és a rendszerváltás vívmányaira való érzékenységét politikai riválisai is megtapasztalhatták. Az Orbán-kormány idején egyik fő képviselője volt annak a politikának, mely az akkori kormány intézkedéseit parlamentáris rendszer korlátozásaként értékelte. Hack élesen bírálta a lex Pokolként ismertté vált törvénytervezetet, amely szerinte a sajtószabadság korlátozását jelentette volna. Támadta a Fideszt a Lockheed-botrány miatt és ellenezte a Szent Korona Parlamentbe szállítását is.



Hack Péter szakmai és politikai pályafutása főként a jogtudományhoz kapcsolódott, saját bevallása szerint azonban mindig is egy olyan közösség volt számára a legfontosabb, ahol nem az ember által alkotott törvények az irányadók. Ez a közösség a Hit Gyülekezete, amelynek Hack nem egyszerűen közismert tagja, hanem egyik vezetője, a gyülekezethez tartozó Hetek című hetilap szerkesztőbizottságának tagja.



Bár Hack Péter a gyülekezet tagjaként lépett be az SZDSZ-be, vallásosságát következetesen magánügyként kezelte, és életének ezt a részét megpróbálta elválasztani a politikától. Ez sosem sikerült neki teljesen. Egyrészt, mivel hitbéli meggyőződése miatt több ügyben eltért pártja

> Első a hit, második a politika

„A politika egy munkahely, egy hivatás. A gyülekezet másfajta kötődést jelent, a magánéletem egy fontos része. Ha a kettő egymással kibékíthetetlen konfliktusba kerül, akkor nekem a Hit Gyülekezete a fontosabb.”
(Magyar Narancs interjú, 1999. július 1.)

hivatalos álláspontjától. Így például 1992-ben a magzatvédelmi törvény elfogadásakor – az abortusz határozott ellenzőjeként - nem szavazott együtt az SZDSZ-frakció többségével. Ugyanígy magánemberként nem ellenezte a halálbüntetést, de hangsúlyozta, hogy politikusként sosem tiltakozott az Alkotmánybíróság halálbüntetést eltörlő döntése ellen.

Ugyanakkor külső okok is szerepet játszottak abban, hogy Hack egyházi kötődése időnként a politika napirendjére került. Az SZDSZ-t ugyanis rendszeresen támadták azzal, hogy kapcsolata túl szoros a Hit Gyülekezetével. A támadások egyik legfőbb hivatkozási alapja Hack Péter személye lett. A SZDSZ-es politikusok sosem ítélték el nyíltan Hack Pétert, ugyanakkor a sajtó szerint például Kuncze Gábor egyáltalán nem nézte jó szemmel a gyülekezetet vezető Németh Sándor tevékenységét. Mindez Hack Péter számára is hátrányt jelentett: az első ciklusban a frakcióvezetésről mondott le, 1994 és 1998 között pedig jogi felkészültsége és tekintélye alapján lehetett volna akár igazságügy-miniszter is, de nem vállalta, mert nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni a pártot.

A Hit Gyülekezete körüli politikai ügyek 1999-ben érték el csúcspontjukat. Ekkor jelent meg a korábban a gyülekezethez tartozó Bartus László Fesz van című könyve, melyben a szerző azt állította, hogy a Hit

> Miért botrányos?

"De senki nem tudja megmondani, mi az, ami botrányos a Hit Gyülekezetében. Hogy hangosan énekelünk? Senki nem akar fellépni a futballszurkolók ellen, akik egy levegővel felfújt golyó miatt őrjöngenek, de ugyanezt istentiszteleten nem lehet megtenni.”
(Magyar Narancs interjú, 1999. július 1.)

Gyülekezetét vezető lelkész, Németh Sándor diktatórikus hajlamú személyiség, aki az SZDSZ-re is megpróbált hatást gyakorolni. A könyv emellett úgy mutatta be Hack Pétert, mintha ő az SZDSZ-ben Németh Sándor beépített embere lenne. Ráadásul egy televíziós hírműsorban egy ország láthatta azt a felvételt, amelyen Hack Péter egy istentisztelet során, Németh Sándor egyetlen érintésére ájultan esett le a székéről. A politikus visszautasította és politikai kampánynak nevezte a vádakat, a botrány miatt pedig nem volt hajlandó távozni a pártból. Szerinte a média toleranciájának hiányát mutatta az, ahogyan negatív körítéssel mutatták be, miként éli meg a hitét a gyülekezetben.


Az SZDSZ elnöksége kiállt Hack Péter mellett, bár 1999 szeptemberében a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről leváltották. Az SZDSZ-ből való kilépésre csak évekkel később és egészen más okokból került sor. A Hit Gyülekezete körüli ügyek kényes voltát azonban jól érzékeltette, hogy bár Hack 2002-ben már visszavonult az aktív politizálástól, a választások előtt még a Hit Gyülekezetének nyilvános televíziós istentiszteleteiről is távolmaradt, nehogy személyét az SZDSZ elleni negatív kampányhoz tudják felhasználni.

Hack Péter és az SZDSZ viszonya egy hosszú évekig tartó, de végül balul sikerült házasságra hasonlít, ahol a felek között nincsenek óriási ellentétek, ám a sok apró nézeteltérés végül lassú elhidegüléshez vezet. Bár a rendszerváltás idején kétségtelenül Hack Péter volt az SZDSZ egyik legismertebb politikusa, a választók előtt sosem tudott olyan karakteres szereplőként megjelenni, mint egyes párttársai. Erről tanúskodik az az anekdota is, amely szerint amikor Hack Péter még 1990-ben egy alkalommal ment befelé az SZDSZ Mérleg utcai épületébe, valaki megállította és azt mondta: „Jé, Kis úr, hogy maga mennyire hasonlít Tamás Gáspár Miklósra!”

Hack politikai szerepfelfogásából és parlamenti munkájából következően vélhetően nem sok ideje maradt a választóira. A politikus nyilatkozatai főként alkotmányjogi és szakpolitikai területeket érintettek, megszólalásai pedig egy átlagos választónak túl szakszerűnek és száraznak tűnhettek. Ráadásul büszkén vállalt konzervatív-liberális világnézete sosem volt alkalmas széles társadalmi rétegek megszólítására. Így hiába volt a média rendszeres szereplője, országosan ismert politikus, valamint hiába indult egyéni választókerületben az 1990-es, az 1994-es és 1998-as parlamenti választáson, mindhárom alkalommal visszalépni kényszerült, és csak a pártlistán elfoglalt előkelő helyének köszönhette mandátumát. Az SZDSZ-en belül ugyanis 2002-es távozásáig fontos szereplő volt, időről időre vezető posztokat töltött be a párt szervezetében, illetve az országgyűlési frakcióban. E tisztségeiben keményen dolgozott, és optimizmust sugárzott azzal, hogy még 2000-ben is nagy és pragmatikus pártként beszélt az SZDSZ-ről.

> Nem ideológiákat építünk

„Gyenge pontjainkat ismerjük, ezért például vidéken erősíteni kívánjuk pártszervezeteinket.”
(Délmagyarország, 2000. november 13.)

„Az SZDSZ nem ideológiákat, hanem utakat, hidakat akar építeni.”
(Tolnai Népújság, 2000. december 15.)

Hack Péter 2001-ben nem jelöltette magát pártja ügyvivőjének, és a 2002-es választásokon való részvételt sem vállalta. A politikától való eltávolodását azzal indokolta, hogy az SZDSZ vezetésében jelentős megújulásra van szükség, és ő visszavonulásával e folyamatban példát akar mutatni. Hack hozzátette, hogy már 2000-ben is úgy látta: „1990 óta van akut vezetési válságban az SZDSZ. A párt vezetői időnként felröppentek a drótról és más sorrendben visszaültek.”

A 2002-es kormányváltás után hallgatásba burkolózott, és csak Medgyessy Péter ügynökbotránya kapcsán szólalt meg ismét a nyilvánosságban. Utolsó politikai tette demonstratív gesztus volt: az SZDSZ politikájával való egyet nem értése miatt 2002 júliusában – a Medgyessy ügynökmúltját elfogadni nem tudó Kis Jánossal szinte egyidőben - kilépett a pártból. Ezzel hirtelen két emblematikus rendszerváltó liberális értelmiségi távozott az SZDSZ-ből. Hack azonban Kis János álláspontjával ellenkező okok alapján hozta meg döntését. Kilépését az SZDSZ megújulási kudarcának felismerésével indokolta. Szerinte a szabad demokraták nem fordítottak elegendő figyelmet a szocialistákkal kialakítandó bizalmi viszonyra, feleslegesen heccelték őket parlamenti frakciójuk méretét jelentősen meghaladó szerepvállalásukkal az új kormányban. Hack kilépése történetét úgy foglalta össze, hogy döntése betetőzése volt egy hosszú folyamatnak, amely valamikor 1996 táján indult el.

> Hiányzó egyetértés

„Én tudniillik mindig komolyan vettem azt, hogy ez a párt szövetség, amelynek azok is részesei lehetnek - mint én magam is -, akik bizonyos kérdésekben eltérő álláspontot képviselnek. Ám amíg több az azonosság, mint az eltérés közöttünk, addig a szövetségnek van értelme. Az utóbbi időben azonban egyre kevesebb dologban értettünk egyet, ez is oka volt annak, hogy nem kívántam ügyvivő lenni, és nem indultam a parlamenti választáson sem. A választás óta pedig alig volt olyan kérdés, amiben egyet tudtam volna érteni velük, ezért léptem ki.”
Élet és Irodalom interjú, 2002. augusztus 9.

 

Az utóbbi években több példát is láthattunk arra, hogy egy elemző politikai szerepet vállalt. Hack Péter esetében azonban éppen fordított folyamat játszódott le. Miután visszavonult az aktív politizálástól az egyházi és jogtudósi pályára korlátozta tevékenységét, cikkeivel és nyilatkozataival pedig rendszeresen elemzi a fontosabb politikai eseményeket.

Akárcsak politikusként, Hack Péter elemzőként is a kaptafánál maradt. Elsősorban alkotmányjogi, büntetőjogi témákban szólal meg. Bár ma is határozottan liberális véleményt fogalmaz meg, az MSZP-SZDSZ kormány működésével kapcsolatos aggályait sem rejti véka alá. Az egész politikával szembeni elégedetlenségét fejezte ki például az ügynökkérdés kapcsán, amikor egy cikkében kifejtette: „Tizenöt évvel az úgynevezett rendszerváltás után még mindig nem lehet azt kimondani, hogy határozott válaszvonal van a demokratikus kontroll alatt működő jogállami titkosszolgálatok és a diktatúra állambiztonsági szervei között”. De pesszimista véleményt fogalmazott meg az alkotmánybírák megválasztása és alkalmassága kapcsán is. Távol áll tőle viszont az a szélsőség is, mely a politikával, a politikai folyamatokkal élesen szembeállva fogalmazza meg kritikáját, mint ahogy az is egyértelmű, hogy nem tesz egyenlőség jelet a két nagy politikai oldal közé.

> Támogatás fenntartásokkal

„Nekem komoly fenntartásaim vannak a jelenlegi kormány politikájával kapcsolatban. Miközben persze támogatója vagyok, mert az előző, a Fidesz-vezette kormányt kimondottan kártékonynak tartottam, és mélyen felháborított az az ország szempontjából megalázó helyzet, amelyben néhány ember személyes karriervágyának rendelődött alá és esett áldozatául mindaz, amit 1990-ben közösen elkezdtünk.”
(Élet és Irodalom interjú, 2002. augusztus 9.)

Hack Péter elemzésein ugyanakkor kétségtelenül érezhető a kiábrándultság az egész politikai elitből. A magyar társadalom széles rétegeiben jelenlévő általános elégedetlenséggel szemben azonban Hack Péter nem magából a rendszerváltásból, vagy annak eszméiből, hanem csupán az azt végrehajtó politikusokból ábrándult ki.

 

> Mulasztásban a politikai elit

„…nincs kétségem afelől, hogy Magyarország jobban járt, amikor alkotmánya a parlamentáris demokráciát, a német modellt választotta, és nem követte a kelet-európai elnöki rendszerek milosevicsi, tudjmani, kucsmai vagy éppen lukasenkói modelljeit. De arról is meg vagyok győződve, súlyos bajok forrása lehet az elit mulasztása: immár másfél évtizede késlekedik, hogy álláspontja helyességéről meggyőzze a közvéleményt.”
A nép és az elit – népszavazás után, elnökválasztás előtt, Heti Világgazdaság, 2005. június 3.