Gyurcsány, Orbán - ki szereti jobban Amerikát?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és delegációja a közelmúltban négy napos hivatalos látogatást tett az amerikai elnöknél. A diplomáciai látogatásból a kormányfő itthon belpolitikai tőkét igyekezett kovácsolni: miközben felnagyította a találkozó fontosságát és fényezte a jelenlegi kormányzat külpolitikáját, bírálta az Orbán-kormányt diplomáciai kudarcai és szélsőjobboldallal való viszonya miatt.
A miniszterelnök látogatásának célja a politikai és szövetségesi kapcsolatok erősítése, a gazdasági, tudományos és oktatási együttműködés kiszélesítése volt. Gyurcsány Ferenc a látogatás keretében ötven perces megbeszélést folytatott George W. Bushsal. Hazatértekor kifejtette: a mostani találkozó történelmi jelentőségű volt, ami egyúttal új szakaszt nyit a magyar–amerikai kapcsolatokban. A szívélyes amerikai fogadtatás mellett azonban külső tényezők is közre játszottak abban, hogy Gyurcsány Ferenc számára az amerikai támogatás rövidtávú belpolitikai sikert hozhatott.
Egyrészről, a kormányfő számára optimális volt az amerikai utazás időzítése, mivel annak „üzenete” kiválóan illett jelenlegi stratégiájába. Gyurcsány Ferenc szeptemberben megindított offenzívájának koncepciója ugyanis, hogy a saját magáról kialakítani próbált imázssal, a „felelős és bátor államférfival” szembehelyezi Orbán Viktor és a Fidesz „gyáva, megalkuvó szélkakas-politikáját”. Ebbe a logikába illeszkedett az a kép is, melyet az amerikai-magyar viszony kapcsán a baloldal 2002 óta folyamatosan sulykol, és amit a jelenlegi találkozó után a miniszterelnök megfogalmazott: a baloldali kormányzat diplomáciai mosolyoffenzívát folytat az Egyesült Államok elnökével szemben, helyrehozva, amit az Orbán-kormány annak idején elrontott a két ország viszonyában azzal, hogy mindig csak belpolitikai érdekeit tartotta szem előtt. Ezzel a kormányfő elébe ment annak, hogy útjának tanulságait mások vonhassák le – a magyar miniszterelnökök amerikai utazásait ugyanis mindig patikamérlegen értékelik a politikusok és az újságírók egyaránt.
Szerencséje volt a miniszterelnöknek azért is, mert az Amerikában élő szélsőjobboldali csoportok tettek arról, hogy a látogatás ürügyén úgy beszélhessen a Fidesz szélsőjobboldalhoz fűződő viszonyáról, hogy az ne hasson erőszakoltnak. A megújult New York-i Magyar Kulturális Intézet átadási ünnepségét ugyanis a helyi polgári kör által szervezett magyar tüntetők 30-40 fős csoportja igyekezett megzavarni. A demonstrálók transzparenseken romániai magyar autonómiát és kettős állampolgárságot követeltek, bekiabálásaikkal pedig a miniszterelnököt és a kormányt becsmérelték.
Bár a Fidesz politikusai hangoztatták, hogy semmi közük nincs az akcióhoz – jogi lépésekkel fenyegetve mindenkit, aki az ottani polgári körös tüntetés és Orbán Viktor között kapcsolatot feltételez – a polgári köröket annak idején éppen Orbán Viktor hívta életre, így a kínos incidens érthető módon leginkább az ellenzéki párt és annak vezetője elleni támadásokra adott lehetőséget. Ez a mozzanat ráadásul aktuálissá tette Gyurcsány Ferenc üzenetét, aki visszatértekor parlamenti felszólalásában utalt arra, hogy a New York-i ikertornyok elleni 2001-es támadás után a miniszterelnöknek „nem volt bátorsága saját radikálisaival szembe menni” – azaz nem határolódott el a szélsőjobboldali MIÉP elnökétől, Csurka Istvántól, aki a terrortámadások kapcsán az Egyesült Államok felelősségét hangsúlyozta. A Fidesz válaszul Magyarország tekintélyének rombolásával, a magyar közvélemény és az amerikai kormány szándékos félrevezetésével vádolta meg Gyurcsányt, és bocsánatkérést követelt a kormányfőtől — ám a felszólítás egyelőre visszhang nélkül maradt.
Míg Gyurcsány Ferenc látogatása után a Fidesz és a szélsőjobboldal „kalandjait” emlegette fel, egy héttel korábban az országgyűlésben a miniszterelnök megdicsérte Orbánt azért, hogy ellenállva „szélsőségesei” nyomásának és tiltakozásának, megszavazta Románia uniós csatlakozási szerződésének ratifikálását. A két nyilatkozat beleillik abba a kommunikációs stratégiába, melynek keretében Orbánt „szélkakasként” igyekszik beállítani a baloldal. Az MSZP számára ráadásul a Fidesz-szélsőjobboldal viszonyának alakulásában mindkét kimenetel kedvező lehet. Ha Orbán elhatárolódik a szélsőjobboldali szervezetektől és orgánumoktól, akkor a Fidesz korábbi szavazóinak bázisán megerősödhet egy politikai erő a jobbszélen, ha pedig nem teszi, akkor – akárcsak 2002-ben – a Fidesz–MPSZ-t és elnökét az MSZP a jobbszélre szoríthatja, elriasztva a párttól a mérsékelt szavazók egy részét.
Az Egyesült Államokhoz fűződő viszony a rendszerváltás óta különleges jelentőséggel bír a hazai külpolitikában. A szomszédos országok és az Európai Unió mellett az USA-val kialakított kapcsolatrendszer vált hazánkban a diplomáciai törekvések kiemelt terepévé – ezzel együtt a kormányzatok külpolitikai sikerességének legfőbb mércéjévé. Az amerikai–magyar kapcsolatok és az elnökkel létrejött találkozók ugyanakkor mindig erős belpolitikai színezetet kaptak: a két ország vezetői közti viszony presztízskérdéssé vált abban a versengésben, melyet a kormányok folytatnak azért, hogy elhitessék magukról: a „külföld” szemében elfogadottabbak ellenfeleiknél. A rendszerváltás óta – Boross Péter kivételével – minden magyar kormányfő találkozott Washingtonban a hivatalban lévő amerikai elnökkel, és a képlet szinte mindig azonos volt: a kormányoldal ezt itthon diplomáciai sikerként, az ellenzéki politikusok és a sajtó kudarcként próbálta tálalni.
Orbán Viktor kormányát különösen sok bírálat érte az ellenzék részéről amiatt, hogy nem veszi kellően komolyan az amerikai kapcsolatokat, és rombolja az ország tekintélyét az Egyesült Államok szemében. A baloldali média négy eseményt emlegetett fel rendszeresen az Orbán-kormánynak. A haderő kapcsán elhangzó bírálatok szerint az Orbán-kormány rontotta a két ország viszonyát azzal, hogy nem tett eleget a NATO-ban vállalt kötelezettségeinek, valamint a svéd Gripen vadászgépeket részesítette előnyben az amerikai F16-osokkal szemben. Ezeket az eseteket ráadásul a napokban Jeszenszky Géza, az Orbán-kormány amerikai nagykövete is a két ország közötti korábbi feszültségek forrásaiként emlegette.
A másik, gyakorta emlegetett két eset azzal függ össze, hogy bírálói szerint Orbán Viktor nem emelte fel a szavát, amikor a jobboldalról az Egyesült Államok számára sértő megjegyzések hangzottak el. Az egyik ilyen epizód volt, amikor Kondor Katalin közszolgálati rádióelnök azt nyilatkozta az antiszemita megnyilvánulások miatt aggódó Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövetről: „idejön valaki, aki két hónapja sincs itt és ebben a pillanatban antiszemitizmusról brekeg”. A másik pedig Csurka István MIÉP-elnök nyilatkozata volt az USA felelősségéről a szeptember 11-i terrortámadások előidézésében, melytől az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor nem határolódott el.
Ezeket az epizódokat igyekezett tehát a választók emlékezetébe idézni Gyurcsány Ferenc akkor, amikor az Egyesült Államokból visszatérve azt érzékeltette: a szocialista-szabad demokrata koalíció hozta helyre azokat a hibákat, melyeket az Orbán-kormány ejtett a két ország közti viszonyban – próbálva lerombolni a külföldi partnerek számára elfogadható Orbán Viktor imázsát, melyet a Fidesz elnöke a közelmúltban az Egyesült Államokban, Izraelben és Palesztinában tett látogatásaival igyekezett felépíteni.
Gyurcsány amerikai látogatása tehát – melyet az Egyesült Államok nyilvánosságában igen szerény érdeklődés kísért – a magyar belpolitikában nagy visszhangot kapott. Az amerikai elnök pedig ismét szimbolikus szereplővé vált a magyar belpolitika porondján – akit most éppen a kormány állított maga mellé.
