Kampány és költségvetés

A központi költségvetésről folytatott vita általában minden évben az őszi időszak politikai napirendjének egyik meghatározó témájává válik, melynek zaja nemcsak a Parlament helyiségeit tölti be, hanem a nyilvánosság jelentős részét is. A jövő évi büdzsé tervezetéről folytatott vita hangját azonban a szokásosnál is jobban felerősíti az a tény, hogy 2006 választási év lesz.

A költségvetési vita meghatározó szerepet játszik az ország gazdasági és társadalmi folyamatainak alakulásában, azonban a választópolgárok számára a vita jórészt érthetetlen és követhetetlen. Ennek oka, hogy egyrészt hosszú és nehezen érthető joganyagról van szó, melynek feldolgozása még a szakértők számára is problémát jelent, másrészt a rivalizáló pártok ugyanazon dokumentumból kiindulva egymással szöges ellentétben álló üzeneteket képesek megfogalmazni. A kormánypártok eleve hátrányosabb helyzetben vannak, hiszen olyan tervezetet kell letenniük az asztalra, amely egyfelől figyelembe veszi az ország hosszú távú érdekeit, valamint a legbefolyásosabb nyomásgyakorló csoportok véleményét, másfelől megfelel a rövid távú politikai érdekeknek is, azaz pozitívan kommunikálható az emberek számára. Az ellenzék helyzete ennél kedvezőbb, mivel nem viselve a kormányzati felelősség terhét, bátran ízekre szedheti a kormány javaslatait. Az így kialakuló költségvetési adok-kapokban gyakran kiemelt figyelem irányul az olyan külső, hitelesnek tekintett szereplőkre, mint amilyenek például a gazdasági elemzők és intézetek, vagy az uniós intézmények. Az előző évekhez képest azonban egyedi vonásokat is mutat a jelenlegi vita. A jövő évi tervezet kapcsán ugyanis rendszeresen felmerül az a kérdés, hogy vajon „választási költségvetés” készül-e, valamint minden eddiginél nagyobb visszhangot váltott ki a deficit mértéke.

Választási költségvetés?
A „választási költségvetés” kifejezést korábban csak a gazdasági elemzők használták, de mára a politikai nyelv részévé vált. A politikusok részéről ebben a ciklusban elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök használta a kifejezést, amikor 2005. tavaszán kijelentette: „nem lesz választási költségvetés”. Ezt később ő és Veres János pénzügyminiszter is többször megerősítette. Vélhetően ezzel próbálták meg elejét venni a többletigényeknek, hiszen az előkészítő szakaszban több oldalról a költségvetés felpuhítását követelték: a Fidesz minden kormányzati juttatást kevesellt, az MSZP balszárnyához kötődő Társadalompolitikai Tagozat, valamint a Baloldali Értelmiségi Társaság a „hiánylefaragás fetisizálásával” vádolta a kormányt, az SZDSZ pedig ragaszkodott adócsökkentési követeléseihez.

A „választási költségvetés” emlegetése ugyanakkor mostanra a kormány bírálóinak szótárába került át. Ezt megalapozta, amikor az Eurostat kifogásolta az autópálya-építési költségek költségvetésen kívüli elkönyvelését. A „választási költségvetés” alatt ugyanis nem csupán osztogatást szoktak érteni, hanem azt a gyakorlatot is, amikor az éppen aktuális kormány különböző trükkökkel azt a látszatot kelti, mintha az osztogatásnak lenne fedezete. Ráadásul az Európai Bizottság legutóbbi jelentésében azért is elmarasztalta a kormányt, hogy az új családtámogatási rendszer bevezetésével, valamint az általános forgalmi adó felső kulcsának csökkentésével fellazítja a költségvetést. Az ellenzék számára pedig mindez jó lehetőséget biztosít arra, hogy külső szereplőkre hivatkozva vádolja költségvetési kozmetikázással és elhibázott gazdaságpolitikával a kormányt.

Címkézéstörténet:

költségvetések a kormány és ellenzék szemszögéből, 1998-2006

Bár az államháztartási deficit mértéke minden költségvetésben kulcsfontosságú tényező, a jelenlegi költségvetési vitában politikai szempontból is a hiány mértéke vált központi kérdéssé. A deficit megítélése az euró bevezetéséről szóló vitához kapcsolódik, amely viszont túlmutat önmagán, hiszen szimbolikus értelemben a kormány gazdaságpolitikájának hitelességéről szól. A büdzsé fő számainak tervezése ugyanis az Európai Unió Pénzügyminisztereinek Tanácsa által elfogadott négyéves felzárkóztatási program alapján történik, annak érdekében, hogy az ország 2008-ra teljesíteni tudja azokat a kritériumokat, amelyek az euró 2010-es bevezetéséhez szükségesek. A koalíció azonban nem volt képes tartani saját konvergencia-programját, és az elmúlt időszakban változtatni kényszerült a hiány előirányzott mértékén. Ugyanakkor éppen a kormányzati hitelesség megőrzésének szándéka késztethette a Gyurcsány Ferencet arra, hogy – rövid ideig tartó lebegtetés után – végül kitartson a 2010-es céldátum mellett. Hiába sugallják az elemzők, hogy a gazdasági döntéshozók számára megnyugtatóbb volna a teljesíthetőbbnek tűnő határidő, a kormány az euró bevezetésének elhalasztásával tálcán kínálná a lehetőséget az ellenzék számára annak hangoztatására: a kormány beismerte gazdaságpolitikájának bukását.

Pártok és ígéretek
Az MSZP és az SZDSZ a halasztás helyett látványos megegyezés keretében tett hitet a 2010-es céldátum mellett. A szocialisták és liberálisok ezzel egyszerre ígérnek autópályát, azaz fejlődést, adócsökkentést, megemelt családi pótlékot és nyugdíjakat, azaz magasabb életszínvonalat, valamint 2010-es euróbevezetést, azaz kiszámíthatóságot és gazdasági stabilitást. Az ellenzék ugyanakkor éppen e célok ellenmondásos jellegére mutat rá. A Fidesz és az MDF egyaránt arról beszél, hogy a költségvetés már elfogadása előtt megbukott. Nem véletlen az sem, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szocialista javaslatokra való ráígérés taktikája helyett új politikát, új gazdaságot és új államot hirdetett. Erről az alapról ugyanis hitelesebben bírálhatja a kormány költségvetési politikáját. Kérdés persze, a választópolgárok miként értékelik, hogy a Fidesz kommunikációjában – legalábbis a jelenlegi MSZP-hez képest – háttérbe szorultak a szociális ígéretek. Mint ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy mennyire tűnik meggyőzőnek a kormányoldal „mindent egyszerre” típusú érvelése.

Egy dolog azonban biztosan látszik: a két nagy párt a választások előtti utolsó költségvetési vitában a közigazgatás átalakításában látja minden probléma megoldását. Ha nem választási évről lenne szó, akkor persze a Fidesz számára magas labda lenne, hogy gazdasági érdekszervezetek - például a Bankszövetség – már 2006-ra vonatkozóan fiskális szigort tartanak szükségesnek. Fél évvel a választások előtt azonban a legnagyobb ellenzéki pártnak sem érdeke megszorításokról beszélni. Számára is kifizetődőbb lehet azt üzenni választóknak, hogy ígéretei azzal is teljesíthetők lennének, ha állam magán spórol. Az ígéreteknek pedig nagy szerep jut még 2006 tavaszán, és a költségvetési vitával kapcsolatban is akkor lehet majd győztest hirdetni. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis általában nem az őszi vita idején tapasztalható a pártok népszerűségének változása, hanem sokkal inkább tavasszal, amikorra az egyes intézkedések hatása beérik.