Botrányos botránykezelés a Fideszben és az MSZP-ben
A politikai botrányok kezelése már-már művészet. Egy botrányt nem csak kirobbantani és levezényelni kell tudni, de hárítani, visszafordítani és folytatni is. A botrány egyben mindig lehetőség is: esély a megtámadottnak arra, hogy visszafordítsa az ügyet, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljon. De egy kirobbantott botrány mindig magában hordozza annak veszélyét is, hogy elindítója nem képes kézben tartani. Ezúttal a washingtoni táviratok ügyét tekintjük át a botránykezelés szempontjából.
Bár sokan szeretnék, a politikai botrányok nem kopnak ki a közéleti vitákból. Botrányra szükség van, mint ahogyan a sokat támadott „negatív kampányra” is. A politikai erőknek nem csupán azt kell megmutatni, hogy ők kik, de azt is, hogy kik nem. Az elhatárolódáshoz pedig szükség van arra, hogy az ellenfélről negatív képet alakítson ki egy-egy politikai szereplő. A botrányok gyakran önálló életre kelnek, és van, amikor azt is fenyegetik, aki a botrányt kirobbantotta. Aki pedig menekülni igyekszik hatása alól, sokszor csak még inkább magára húzza az ügyet.
Ezúttal a washingtoni táviratok ügyét tekintjük át a botránykezelés szempontjából. Németh Zsolt és Somogyi Ferenc nyilatkozatait elemezzük.
Németh Zsolt: Az én botrányom az ő botránya is
A Fidesz kármentő lépéseket tett a washingtoni táviratok ügyében: ezzel azonban csupán „kiegyenlítette” a botrányt, de nem mosta le magáról a vádakat.
2005. október 26.
A washingtoni táviratok (részleges) nyilvánosságra hozatalával a kormányoldal bizonyítottnak látta, hogy az Egyesült Államok valóban neheztelt Orbán Viktorra, amiért ő miniszterelnökként a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően nem határolódott el Csurka István nyilatkozatától. A Fidesz - miként az október 23-i beszédek ügyében is - egy, a fő állítást nem érintő, de magát az ügyet és a támadót hiteltelenítő momentumra helyezte a hangsúlyt. A külpolitikai ügyben arra, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott, mert nem Bush elnök hozta szóba az ügyet, október 23-ával kapcsolatban pedig arra, hogy a miniszterelnök „lebukott”, mert felvételről, az esemény megtörténte előtt beszélt saját beszédéről és az ellenzék kijelentéseiről. Mindez ugyanakkor nem tüntette el az eredeti vádat: a kormányoldal ugyanúgy hangsúlyozhatta eredeti állításait (Orbán miatt romlott meg a magyar-amerikai viszony, a Fidesz durván támadta Gyurcsány Ferenc személyét családján keresztül).
A Fidesz taktikát váltott, és új botrányt dobott be a nyilvánosságba: a stockholmi kampánytanácsok és az Irakba küldött T-72-esek témáját. Az új botrány egyrészt azt a célt szolgálja, hogy megossza a közfigyelmet, és legalább részben elterelje az eredeti ügyről, de azt is, hogy a Fideszt és Orbán Viktort ért kárt kiegyenlítse, és bemutassa azt, hogy mindkét oldal elkövetett hibákat a külkapcsolatokban és Magyarország külkapcsolati intézményrendszerének működtetésében.
A botrány „kiegyenlítése” azonban egyben elismerést is jelent. Annak elismerését, hogy az ügy, amellyel szemben a Fidesz új ügyet állított, létező probléma, mely kellemetlenül érinti az ellenzéki pártot. Azzal ugyanis, hogy a Fidesz nem egy teljesen új, az eredetitől független terepen indított támadást, nem tüntette el, sőt megerősítette az eredeti ügyet. Az eredeti téma egyáltalán nem tűnik el, a kérdésessé vált terület, téma csak egyre ismertebb lesz. Az új ügy mindig magában hordozza az eredeti ügyet is, elválaszthatatlanul utal arra is. Az ellenzéki párt – a megjelent nyilatkozatok mögött kikövetkeztethető – állítása: érintett vagyok, de érintett az ellenfelem is. Az ugyanabban az ügyben indított ellenbotrányra korábban is láthattunk már példát. Ilyen volt az, amikor a 2003. nyarán kirobbant K&H-ügyben az MSZP azt igyekezett elérni, hogy a közvélemény a Fideszt is legalább annyira érintettnek mutassa be, mint ahogyan ő maga addig megjelent. Ekkor került nyilvánosságra a K&H Equities és a Fidesz-székházügye közötti feltételezett kapcsolat, ekkor kerültek szóba olyan cégek, amelyek a korábbi botrányokból már „Fidesz-közeliként” voltak ismertek.
A botrány kiegyenlítése kármentés: a pártok abból indulnak ki, hogy ha már magukat nem tudják kivonni hatása alól, akkor a közvélemény a másik oldalt is legalább olyan sárosnak lássa. Célja az, hogy a botrány megítélése ne lehessen független pártpreferenciáktól, minden politikai tábor az ellenfél ügyére koncentráljon, és el lehessen kerülni a szavazatvesztést.
Somogyi Ferenc: Az én botrányos botrányom
Somogyi Ferenc elismerte, hogy a washingtoni táviratok nyilvánosságra hozatala a diplomácia működése szempontjából káros, a lépést "mindössze" egy belpolitikai vita lezárásához használták.
MTV1 Az Este, 2005. október 27.
Somogyi Ferenc nyilatkozata a washingtoni táviratok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban több, mint árulkodó. Azzal ugyan, hogy a külügyminiszter a tárca lépését rendkívülinek, sőt károsnak állítja be, nyilvánvalóan az eredeti ügyet – amelynek tisztázására kell ilyen eszközökhöz nyúlnia – igyekszik felnagyítani. Somogyi Ferenc ugyanakkor ezzel azt is nyilvánvalóvá, jól láthatóvá tette, hogy olyan eszközt alkalmazott, ami a botránykeltést előbbre helyezi, mint a külpolitikai-diplomáciai érdekeket.
A kormányoldal túl sokáig várt a táviratok nyilvánosságra hozatalával, és ezzel csökkentette ennek a lépésnek a „bizonyító” erejét. Egy botrány ugyanis akkor vezényelhető le hatékonyan, ha az egyes lépések ritmusa jól ki van számítva. Ahogyan erre a külügyminiszter nyilatkozata is utal, ebben a botrányban meglehetősen nagy terepet kapott az a kérdés, hogy mennyi kárt okoz a táviratok nyilvánosságra hozatala. A külügyminiszternek – feladatából is adódóan – erre reagálnia kellett. De éppen ezzel vált láthatóvá, hogy a botránykezelés mögött milyen stratégiai megfontolások állnak, így ő maga tette botrányossá saját lépéseit is.
