Kis pártokat a parlamentbe?

(…) Ha mégis megpróbálnánk értelmezni a közjogi javaslat fogalmát, akkor arra jutnánk: közjogi indítvány az, amely a hosszú távú politikai berendezkedést érinti. Még ha látszólag rövid távú érdekeket szolgál is. Medgyessy javaslatai hosszú távon nem éreztethették hatásukat, hiszen előterjesztőjüket rövid úton eltávolították pozíciójából. A volt kormányfő a mögötte lévő (álló?) pártot akarta fölrázni a politikai berendezkedést érintő javaslataival. Gyurcsány Ferencnek, aki a hétvégén maga is meghökkentő indítvánnyal állt elő - jelesül azzal, hogy úgy módosítsák a választójogi törvényt, hogy 2006-ban ne a közvélemény-kutatási eredményeket alátámasztó kétpárti parlament alakuljon -, erre nincs szüksége: pártját már olyannyira fölrázta, hogy annak vezetői a hétvégén a Fresh zenekar katasztrofális dallamaira is egyöntetűen rázták.

(…) Gyurcsány Ferenc jól kiszámítható elemzésébe egy nem is oly kis gikszer csúszott - az SZDSZ. A javaslat megvalósulását ugyanis nem (csak) a Fidesz akadályozza, akadályozzák a szabad demokraták is, akik azt mondják: nincs szükségük az MSZP bűvészmutatványára, saját jogon akarnak a Parlamentbe kerülni. Ebből az következik, hogy a szabad demokraták komolyan veszik magukat. Ha komolyan vesszük a szabad demokratákat, akkor komolyan vehető a Gyurcsány-indítvány is. Mert elkél egy-két olyan párt a parlamentben, amelyik komolyan veszi magát. A komoly kérdés az, hogy bekerül-e jövőre is.

(…) Vélhetjük, hogy a Köztársaság téri stáb, ha szorult belé pár csepp ész, nagyban dolgozik már partnerük itt-ott már léket kapott bárkájának felszínen tartásán. ’98-ban is azért bukott a koalíció, mert a liberálisok támogatóinak jóval több mint fele dezertált. Orbán szemszögéből egy 4,99 százalékos liberális eredmény lenne ideális, gondolhatnánk elsőre. Már ha övék a legtöbb listás szavazat. De a szocialisták egyes köreiben is létezhet egy, az SZDSZ kibuktatására spekuláló B-terv. Ha ugyanis a választásokig az MSZP beelőz, egy-két százalékkal az urnáknál ráver a Fideszre, már nem is olyan fontos, hogy a koalíciós társ elzúgjon a léc fölött. Egyfelől a jelenlegi szisztéma “győztes mindent visz” elve miatt a törvényhozásból kiesett (vagy be sem jutott) pártok listás szavazatait de facto az első helyen befutott versenyző söpri be. Másrészt a pártjuk zakójától besokkolt liberálisok már csak Orbán leblokkolásával nyerhetik vissza arcukat.

(…) Egy okvetetlenkedő szövetséges nélküli, 51-52 százalékos MSZP-többség – ez sok szoci káder álma. Nekik még az is tűrhető szcenárió lenne, ha a liberálisok, hasonlóan az MDF ’98-as mélyrepüléséhez, “pártilag” nem jutnának be. Ám az MSZP Kunczénak és néhány vezetőtársának egyéni visszaléptetésekkel nagylelkűen szalmaszálat nyújt. Az így bekapaszkodó frakciónak aligha lenne olyan méretű, a szocikat elnökválasztásilag irritáló arca, mint manapság.

(…) Talán furcsán hangzik, de az SZDSZ-nek most az lenne a legjobb, ha Orbán megindulna fölfelé pár százalékponttal a népszerűségi lajtorján. Ez igencsak erősítené tárgyalási pozícióit, amennyiben közös jelöltekről boltol a Köztársaság tér embereivel. Ha viszont Gyurcsány húz el üstökösként, a mögötte álló “régi MSZP” katonáiból valószínűleg előjönnek Horn Gyula libsifób allűrjei. És páran talán megemlítik – másként persze, de a lényeg ugyanaz – hogy ami itt van, az nem informatika vagy oktatás.

(…) Jeles személyiség - Orbán Viktor - hirdette meg ugyanis az "egy a tábor, egy a zászló" jelszavát. Persze még akkor, amikor azt gondolta, nincs szüksége rá, hogy minden embert, az egész társadalmat képviselje, elég lesz, ha együvé tömöríti a teljes jobboldalt. A gondolat - és majdan megvalósítása - ellen nem volt apelláta. Akik pedig ellenkeztek - Dávid Ibolya és maradék MDF-es társai -, azok osztályrésze a kiközösítés és a megszégyenítés lett. S bár így önállóak és függetlenek maradtak, de egyedül is.

(…) Most azonban a miniszterelnök vette fel a kesztyűt (ebben az ügyben is). Természetesen nem a jobboldali egységtörekvések miatt. Ám jobb- és baloldalról - valamint középről is - sokak véleményét erősítette meg, amikor arról beszélt, nem lenne üdvözítő, ha a választás után csak két párt foglalná el a parlament helyeit (ld. még: két tábor, két zászló). És Gyurcsány Ferenc olyan helyzetben van, hogy nem csak a (hátrányos) helyzetet képes vázolni, hanem megoldást is tud javasolni.

(…) Ezután a labda a másik nagy párt, vagyis a Fidesz térfelére kerül. Ahhoz ugyanis, hogy valóban módosítani lehessen a törvényt, az ő szavazataik is kellenek, lévén a jogszabály kétharmados. És túl a szavazásokon, kétségkívül a kétféle demokrácia-felfogás próbája lehet az, hogy megadják-e a lehetőséget a kisebb pártoknak a parlamentbe kerüléshez. Orbán ugyan megvédené a társadalmat a jelenlegi koalíció minden nyűgétől, de ennek ára, hogy minden hatalmat adjanak - no nem a szovjeteknek, hanem - neki(k). Gyurcsány viszont úgy véli, egy olyan parlamentben, ahol az ő pártjáé a többség, helyet kell kapnia a társadalom minél több részét képviselő minél több erőnek.

(…) Több párt jó, két párt rossz. Egyetértek. Erről azonban, hogy tehát a parlamentben hány párt ül és milyen megoszlásban, csak és kizárólag maguk a pártok tehetnek. Pontosabban: én, a választójuk, aki ugye a szavazatommal legitimálom őket. Gyurcsány javaslata tehát nem is annyira a kis pártokat alázza le – hanem minket, a szavazóikat, akiknek a kezéből kicsavarja a ceruzát, hogy ő döntse el, kormányzóként kvázi, hogy kiket segít be a törvényhozásba csak azért, hogy koalíciózni tudjon valakivel.

(…) Ha Gyurcsány úgymond demokratizálni akarta volna a választási törvényt, felvethette volna mondjuk, hogy 2006 után érdemes konszenzussal újragondolni az ostoba, és a jelenlegi elitet bebetonozó 5 százalékos küszöb csökkentését – ha már több párt jó.

(…) A kétpárti giccset ünnepli a hazai politológiai szakma és a stupid média, amikor nem veszik észre, hogy Orbán és Gyurcsány folyamatos egymásra hivatkozása, egymás vitára hívása, levelezése és egyéb politikai pótcselekvése mind arról szól: ők ketten maradtak a porondon, és más senki.

(…) Akkor a demokrácia, a nyilvánosság nem működik, a kis pártoktól elfordulnak szavazóik, a politikában megszűnik az elvek és meggyőződések szerepe. Az MSZP és a Fidesz pedig szépen átveszi a terepet, az Országgyűléstől a helyi önkormányzati bizottságokig, az ORTT-től a közigazgatásig, az MTV Híradótól a Való Világig.

(…) A választójogi törvény módosításához azonban a képviselők kétharmadának igenlő szavazata szükséges, márpedig napnál világosabb volt, hogy a Fidesz egy ilyen javaslatot nem támogat. Nem azért hirdette meg ugyanis "az egy a tábor, egy a zászló" irányelvet, hogy most egy mozdulattal éppen egy bekebelezni kívánt párt túlélését segítse elő.

(…) Gyurcsány Ferenc elképzelése a szabad demokraták körében sem aratott sikert. Ők nem kérnek az ilyen mankókból, saját jogon, s a jelenlegi szabályok alapján kívánnak a parlamentbe bekerülni. Ez kell az önbecsülésükhöz, ez illik az eddigi elvi politizáláshoz is. Persze, akadnak, akik bírálják ezért a pártot, a közvélemény-kutatások általános apátiát jeleznek a párt híveinél, de ezen nem változtatna a kormányfői mentőakció elfogadása. Sőt… A szabaddemokraták elvi politizálása és gyakorlati megítélése közti ellentmondást a pártnak saját magának kell megfejtenie. Enélkül ugyanis nincs esélye arra, hogy tartósan a politikai színtér fontos szereplője maradjon.

(…) A saját(os) mennyiség számít, a minőség, a következmény érdektelen? Ismét közjogi ötletelés jelentene csodafegyvert? A parlamenti, belső (együtt)működés kritikán aluli: sebaj, ha többen, többféleképpen mondják, csinálják ugyanazt vagy éppen annak ellenkezőjét, attól bármi jobb lesz? Kinek is?

(…) Modern parlamentáris demokrácia elképzelhetetlen erős, hiteles, döntésképes (minálunk egykamarás) Országgyűlés nélkül. Felhígítása önmagán túlmutatóan veszélyes volna. Nem mindegy, hogy a szélsőséges erő kívül van-e a parlamenten, avagy hely, tisztség, méltóság jár neki is – s ettől majdhogynem szalonképes. Ezzel itthon nem kellene számolni? A Diéta csakugyan diétára szorul, ám a gyógymód nem a pártos számmisztikában keresendő. Kivéve, ha immár nem műtünk, hanem boncolunk. A balkézről jött, diagnózis nélküli felvetés a levegőben lóg: nem része a választójogi (és annak következtében: a parlamenti) reform csordogáló, négypárti, tehát konszenzusképtelen ötletbörzéjének, hanem egyedi, kivételes mentőöv, úri gesztus a jövőre szóba jöhető koalíciós feleknek. Egyelőre azt se tudni, melyeknek is. Megkerülős csel ez a javából: gyep, labda, kapu, néző, bíró sem kell hozzá. Az ellenfél nyomban letámadja. Elvannak egymással. Komoly dolgokról pedig addig se essék szó.

(…) Ideje feltenni a kérdést, hogy vajon a rendszer bűn rossz, avagy azok teljesítménye elidegenítő, akik a mandátumukat a csekély tudás, a másfél évtizedes bebetonozódás, a szervilis unalom, az emelkedett múltba merengés, más üres beszéd, netán a kocsmai élet képeivel jelenítik meg.

(…) Az Orbán-féle kívánságlistát azonban megelőzte egy közjogi javaslat: az ifjúbalosok vasárnapi bokszos házibuliján "Gyurcsány Balegyenes Ferenc" bedobta, hogy az országgyűlési választásokon legalább három egyéni mandátumot szerző pártok számára töröltessék el az ötszázalékos parlamenti küszöb. Merthogy ez arányosabbá teszi a képviseleti rendszert, s amúgy is, vigyázó szemünket Berlinre vessük: a németeknél szakasztott így szerepel a választójogi törvényben. Gyurcsánynak azonban a szorítóba lépés előtt alighanem elfelejtettek szólni, hogy Németország manapság valahogy nem a kormányzati stabilitás iskolapéldája. Azonkívül aligha arányos, hogy ami a németeknél három, az nálunk is három. Ám ha mégis, akkor mi lesz majd az áhított kisebb parlamentnél ez a küszöb: egyetlen árva mandátum?

(…) A hárommandátumos ötlet valószínűleg betöltötte hivatását: áttematizálni a különösségekre fogékony médiát a Fidesz szövetségi gyűlésének estéjén. A szokásos politikai csibészség Gyurcsánytól - térhetnénk napirendre a dolog fölött. Két ok miatt azonban nem tehetjük. Az első ok a médiát érinti. A köztévé műsora, A szólás szabadsága - alig két héttel az október 23-i Gyurcsány-Krizsó-féle összeesküvés után - napokon át sugározta témaelőzetesét: küszöbön a kétpártrendszer, a kis pártok kiszorulnak a parlamentből, jaj, mi lesz a magyar demokráciával? Erre adásba sem megy a műsor, amikor Gyurcsány már megteszi a látszólag kispárt-barát javaslatát a kétpárti parlament megtorpedózására. Mi ez? Talán Gyurcsány híres valóságérzékelése, hogy ami benne van a levegőben, arra éppúgy rácuppan, mint a garanciatörvényre? Vagy épp ellenkezőleg: azért lett benne - köszönhetően a Magyar Televíziónak - a levegőben, mert Gyurcsány megosztotta vágyát a független köztévével: de jó volna, ha benne lenne a levegőben? Az előzmények ismeretében én a második verzióra voksolnék: Gyurcsány immár folyamatosan kézi vezérli a köztelevíziót. A másik ok súlyosabb. A közjogi javaslatok e ciklus alatt rendre figyelemelterelő jellegűek. Már azok voltak Medgyessy országértékelése idején is (közvetlen államfőválasztás, kisebb parlament, népfrontos EU-választási lista). Medgyessytől ez nyilván nem telt volna ki - a háttérből már ekkor is a fékezhetetlen agyvelejű Gyurcsány sejlett elő. De miről akarja vajon új közjogi javaslatával elterelni most a figyelmet? Nyilvánvaló, hogy a költségvetésről.