Belpolitikai előadás uniós színpadon
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke magyarországi látogatása során találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével. A magyar politikusok imázsépítésre és a választóknak szóló politikai üzenetek megfogalmazására használták fel a találkozót, egyikük mondanivalója sem volt mentes azonban a kommunikációs hibáktól.
A Barroso-látogatás, mint alkalom
November közepén tíz országot érintő körútja keretében Budapestre látogatott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, valamint Orbán Viktorral, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével. Bár a bizottsági elnök nem kizárólag a magyar államháztartási hiány mértéke kapcsán kialakult vita tisztázására érkezett Magyarországra, a tárgyalások során leginkább erről a kérdésről esett szó.
A megbeszéléseket követően mind a kormányfő, mind a Fidesz elnöke figyelemfelkeltő nyilatkozatokat tett, a találkozók magyarországi sajtóvisszhangjáról pedig sokat elárul, hogy míg az egyik baloldali napilap címlapfotója Gyurcsány és Barroso vidám nevetgélését ábrázolta, addig a legnagyobb példányszámú jobboldali napilap címlapján egy komor bizottsági elnök és egy még komorabb magyar miniszterelnök volt látható. Így bár Barroso - a tőle megszokott diplomatikus visszafogottsággal – csupán annyit közölt: minden uniós tagállam felelőssége, hogy fenntartsa a makrogazdasági stabilitást, a Fidesz elnökével folytatott tárgyalás után pedig még ennyit sem árult el, a 2006-os választásokra készülő magyar politikai környezetben sikerült a legkülönfélébb célokra felhasználni a látogatást.
A bátor miniszterelnök
Gyurcsány megértést kért a bizottsági elnöktől, majd biztosította arról, hogy Magyarország három év alatt rendbe teszi az államháztartás helyzetét, és 2010-re bevezeti az eurót. Ugyanakkor a miniszterelnök kemény hangvételű nyilatkozatban indokolta az Európai Bizottság által többször is bírált költségvetési lazaságot, amikor úgy fogalmazott: a kormány nem hajlandó megszorításokat alkalmazni, mert „nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat”.
Nem nehéz észrevenni, hogy kormányfő olyan arculatot igyekezett kialakítani, mely összhangban vannak az MSZP bátorságot, biztonságot és igazságosságot hangsúlyozó hármas jelszavával. Az uniós diktátumokkal bátran szembeszegülő miniszterelnök ezzel olyan értelmezést adott a Bizottság és Magyarország vitájának, mintha hazánkra kívülről akarnának teljesíthetetlen feltételeket kényszeríteni, holott az Európai Unió csupán a magyar kormány által készített konvergencia-program betartását követeli meg a magyar kormánytól. Az átértelmezési kísérlet mégis sikeresnek tűnik, hiszen a választók nagy része csak felszínesen követi az államháztartás helyzetének, valamint az euró bevezetésének ügyét. Gyurcsány éhséglázadást vizionáló mondata másfelől viszont kommunikációs hibának is tekinthető. Ez ugyanis, óriási sajtóvisszhangot kiváltva, lehetőséget biztosított arra, hogy az ellenzék megkérdőjelezze a kormány sikeres gazdaságpolitikáról szóló kommunikációját.
Barroso jó barátja
A bizottsági elnökkel folytatott megbeszélése után a Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy Barroso az Európai Néppárt delegáltjaként került jelenlegi pozíciójába, így „ezer éve” ismerik egymást, és baráti beszélgetést folytattak a magyar költségvetés helyzetéről. Orbán arról is beszámolt, hogy megbocsátást kért Barrosotól, mert mint fogalmazott: „Kétségkívül igaz, hogy évek óta valótlan adatokat közöl Magyarország az Európai Unióval a költségvetés állapotáról, és ez csúnya dolog, kétségkívül ez nem fair eljárás a mi részünkről, de mégis arra kérem, hogy azért, mert a kormány három éven keresztül nem mondta meg az igazat az Európai Uniónak, azért ne büntessék meg a magyar embereket, úgyhogy semmiféle szankciót ne alkalmazzanak Magyarország ellen azok miatt a hibák miatt, amik megtörténtek.” Majd hozzátette: jó oka van arra, hogy bizakodó legyen.
A Fidesz elnöke tehát úgy festett lesújtó képet kormányról, hogy közben önmagát a magyar érdeket hatékonyan érvényesítő, kompetens és befolyásos személyiségnek állította be. A kormány hibáinak túlhangsúlyozásával azonban Orbán is hibát követett el, mert ezzel sokadszorra vonta magára azt a vádat, miszerint az ellenzék vezetőjeként folyamatosan a magyar kormány nemzetközi szintéren történő lejáratásával foglakozik.
Következmények
Barroso látogatása két folyamatot tett láthatóvá. Egyrészt jól példázta, hogy a politikusok miként alakítanak belpolitikai üggyé egy diplomácia eseményt. Másrészt kiteljesítette azt a Gyurcsány és Orbán között lejátszódó szerepcserét, amely egyre élesebbé vált az utóbbi hónapok euró-bevezetésről szóló vitájában. Az új felállásban a miniszterelnök, a magyar szuverenitás védelmezőjének szerepében, egyre keményebb kritikát fejt ki a közösséggel szemben, a korábban - saját önmeghatározása szerint - „eurorealista” álláspontot képviselő Fidesz-elnök pedig az uniós követelmények betartásának fontosságára hívja fel a figyelmet.
Ez a szerepcsere azonban politikailag racionális mindkét fél részéről, és a belpolitikától sokszor nehezen elválasztható uniós ügyekben továbbra is számítani lehet hasonló pozícióváltásokra. Míg ugyanis a mindenkori miniszterelnök a magyar érdekekre hivatkozva próbálja tompítani a kormánnyal szemben megfogalmazott uniós bírálatok élét, addig a mindenkori ellenzék vezetőjének érdeke, hogy saját – a kormányt bíráló - üzenetét erősítendő azonos álláspontra helyezkedjen, a tagállamokkal szemben gyakran komoly elvárásokat támasztó Európai Unióval.
