Centrumpolitikusból a Fidesz háta
A KDNP jelenlegi elnöke tizenhat éves politikai karrierje során jelentős változáson ment keresztül: a kereszténydemokrata párt mérsékelt szárnyának egyik vezéralakjából 1998 után fokozatosan a jobboldal egyik „megmondóembere”, a liberálisok esküdt ellensége lett. Kitűnő keresztény egyházi kapcsolatokkal rendelkező politikus, aki egyfajta diplomataként közvetít a világi és egyházi szféra között, és politikájában feltűnő következetességgel képviseli másfél évtizede a katolikus egyház tanításait.
Semjén Zsolt számára a vallás melletti elköteleződés nem a családi kényszer, hanem tudatos választás eredménye volt. Értelmiségi, orvos szülők gyereke, aki csak felnőtté válva döntötte el, hogy teológiai tanulmányokkal kíván foglalkozni. Bayer Zsolt, gimnáziumi osztálytárs és egykori barát visszaemlékezéséből azt is megtudhatjuk, hogy a kis Semjén a fiatalok mindennapi életét élte – egyáltalán nem volt rá jellemző a szabálykövető és aszketikus életmód. Bár a gimnáziumi évek alatt már intenzíven foglalkoztatni kezdte a vallás, teológiai tanulmányait (a szociológiai mellett) csak pár évvel a középfokú tanulmányokat követően kezdte meg, és a diploma mellett doktori fokozatot is szerzett.
Bayer Zsolt: Semjén, Magyar Hírlap, 1997. június 24.
Mindig is világi szereplőként tevékenykedett, az egyházi hierarchiába nem tagozódott be, azonban kifejezetten jó viszonyt épített ki a hazai keresztény egyházak képviselőivel és a Vatikánnal. Talán ennek is köszönhető, hogy ma is úgy tartják számon, mint a katolikus egyház „politikai nagykövetét”, és maga sem tagadja, hogy programjában gyakran támaszkodik a pápai enciklikákra és a katolikus egyház egyéb iránymutatásaira. Többször is hangsúlyozta, hogy elkötelezett a szociális gondolat, valamint a szegények és a rászorultak állami megsegítésének célja mellett. Soha nem volt továbbá a kereszténydemokraták politikai „szeparatizmusának” híve, mindig is egyfajta közvetítő szerepet szánt a pártnak: már 1995-ben úgy nyilatkozott, hogy a KDNP a híd szerepét szeretné betölteni a Fidesz és a kisgazdák között.
A politikus és az egyház közelségének politikai hozama a jobboldal számára nyilvánvaló, a katolikus egyház számára azonban közel sem egyértelmű. Bár Semjén politikusként sokat tehet a felekezet érdekeinek érvényre juttatásáért, jó vallási kapcsolatokkal rendelkező kereszténydemokrata politikusként tett, konfrontatív hangnemű és tartalmú nyilatkozatait követő ellenérzések a katolikus egyházra is átsugározhatnak.
Forrásoj: KDNP, MKOGY
Semjén Zsolt 1989-ben, mindössze 27 évesen tűnt fel a politikában – egy olyan párt, a KDNP alapító tagjai között, amelynek tagságának jelentős részét középkorú vagy annál jóval idősebb politikusok tették ki. A fiatal, ambíciózus diáknak már akkor sokan nagy jövőt jósoltak, és ő törekedett is politikai karrierje tudatos építésére. Az 1990. évi országgyűlési választásokon már képviselőjelöltként indult Budapest I. számú választókerületén, de csak az ötödik helyezést érte el, és előkelő fővárosi területi (5.), illetve országos (17.) listás helyezése ellenére sem jutott parlamenti mandátumhoz. Ennek ellenére sikerült pártjában az élvonalban maradnia: 1990-ben az elnökség tagja lett, 1990 és 1994 között pedig a KDNP-frakció hivatalvezetőjeként, titkáraként és szóvivőjeként tevékenykedett. 1990 szeptemberében az MDF-FKGP-KDNP közös lista vezetőjeként a választók Budapest II. kerületében önkormányzati képviselővé, a kerületi koalíció tagjai pedig frakcióvezetővé választották.
A következő ciklusban újra megkísérelt parlamenti mandátumhoz jutni – és ezúttal sikerrel is járt. Az 1994. évi országgyűlési választásokon ugyanazon választókerületben indult, de végül pártja országos listájáról került be az országgyűlésbe – ahol a KDNP képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettesévé is megválasztották. A párton belül – mint ahogy a későbbiekben is – leginkább a szociális ügyek felelőse volt: a KDNP-ben a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és emberi jogi munkacsoport vezetője, a parlamentben pedig az egészségügyi bizottság értelmi fogyatékosokat segítő érdekvédelmi szervezetek támogatását elosztó ideiglenes albizottságának tagja volt.
Országos ismertségre akkor tett szert, amikor pártja erősödő széthúzásának idején (mely akkor Isépy Tamás és Giczy György konfliktusában öltött testet), a párt mérsékelt irányvonalának képviseletében 1997 nyarán Giczy Györggyel szemben alulmaradt az elnökválasztási küzdelemben. Elnöki
Stumpf István (Bozóki- Javorniczky- Stumpf: Magyar Politikusok arcképcsarnoka. Századvég, 1998).
programjában a KDNP centrumban való elhelyezése, a mérsékelt jobboldali pártok összefogása, a párt és az egyház viszonyának erősítése szerepelt. A két politikus küzdelme szoros eredményt hozott, és Semjén pozícióit nagyban javította, hogy a katolikus egyház is mögé állt: informálisan még a Magyar Katolikus Püspöki Kar is támogatásáról biztosította. A politikust a tisztújításon alelnökké választották, ám ebben a minőségében alig pár hónapot tölthetett el.
Az elnökválasztás után a KDNP megindult a gyors széthullás útján. A parlamenti frakcióban erősebb mérsékelt szárny tagjai kizárták a képviselőcsoportból a Giczy György pártelnökhöz legközelebb álló embereket (Füzessy Tibort, Gáspár Miklóst és Hasznos Miklóst). Erre Giczy és hat képviselőtársa önként távozott, ami egyben a KDNP parlamenti frakciójának megszűnését is eredményezte. A pártelnök viszont a pártból való kizárással állt bosszút az Isépy-vonal képviselőin. A „mérsékelt” KDNP-s képviselők nagy része Isépy Tamás vezetésével a Fidesz frakciójába ült át, Semjén azonban a függetlenek között maradt. Ő lett egyúttal a renitensek „nagykövete” is, aki egy találkozó keretében próbált paktumot kötni a pártelnökkel a pártból és frakcióból történő kizárási hullám kölcsönös leállításáról és a KDNP frakció visszaállításáról – sikertelenül.
Ezután a Lezsák Sándor által vezetett MDF felé orientálódott, a két párt közti pártuniót, egyfajta „kereszténydemokrata tengely” létrehozását szorgalmazva – mely a választáson majd a Fidesz szövetségese lehet. Ezt a tervét azonban nem tudta keresztülvinni pártjában: egy botrányokkal tarkított választmányi ülésén, Giczy György akaratának megfelelően, a párt az FKGP-vel kötött választási szövetség mellett döntött. Semjén tiltakozása jeléül lemondott a KDNP alelnöki tisztéről és felfüggesztette párttagságát is. 1997 novemberében belépett az MDF frakciójába, ahol a ciklus hátralévő részében egyházi és vallási ügyek felelőseként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagjaként tevékenykedett tovább.
Magyar Hírlap-interjú, 1997. június 19.
„Tehetséges politikus, neki áll a jövő, de nem biztos, hogy övé is lesz” – így jellemezte Bozóki András a politikust 1997-ben, közvetlenül az elnökválasztási vereség után. És valóban: Semjén Zsolt a KDNP feldarabolódása után pártját vesztetten, politikailag otthontalanul lavírozott a jobboldali pártok között. Ebben a ciklusban képviselőként nem dolgozott, azonban 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkára lett, és az egyházakkal való kapcsolattartás lett az egyik fő feladata (államtitkári tevékenységéről részletesen a következő részben).
Annak ellenére, hogy markánsan képviselte kormánya általános politikai irányvonalát, és a történelmi keresztény egyházaknak való szimbolikus és tényleges gesztusok mellett a családok és az erkölcsök védelmének, illetve a millenniumi ünnepségek eszményének egyik élharcosa volt, sikerült magára haragítania a Fidesz vezetőit. Feltűnt ugyanis a Békejobb 2000 mozgalom tagjaként, melynek fő célja a jobboldal (mintegy a Fidesz ellenpólusát képező) centrumának összefogása volt. Kövér László, a Fidesz akkori elnöke többször is bírálta őt pártpolitikai szerepvállalásáért, ráadásul a sajtóhírek szerint a jobboldalon többen is radikálisabb egyházpolitikát követeltek tőle. Vélhetően a pártvezetés indirekt „fenyegetésének” jeleként is értelmezhető, hogy 2000-ben olyan sajtóhírek kaptak lábra, miszerint Semjén távozik posztjáról, és vatikáni nagykövetként folytatja munkáját. Hogy ez végül nem következett be, abban nagy jelentősége lehetett az erős egyházi támogatásnak: a keresztény egyház képviselői többször is egyháztörténeti jelentőségűnek nevezték a helyettes államtitkár elmúlt kétéves munkáját, és közvetítői munkáját elismerte a Mazsihisz is.
2002. áprilisában a Fidesz országos listájáról került be a törvényhozásba, ahol az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke lett. Ebben a ciklusban talált vissza eredeti pártjába: a KDNP „újraélesztésekor”, 2002 novemberében (Harrach Péter és Mikola István mellett) elnökhelyettessé, Varga László halála után, 2003 végén pedig a KDNP elnökévé választották. Elnöki programjában amellett foglalt állást, hogy a KDNP-nek olyan önálló pártnak kell maradnia a Fidesz vezette szövetségen belül, amely tételesen vállalja a katolikus egyház tanításait. A koncepció azóta sem módosult, melynek jele az is, hogy a Fidesz és a KDNP választási szövetségben indul majd a 2006-os választásokon. Ugyanakkor a kereszténydemokrata „autonómiatörekvésként” is értelmezhető, hogy Semjén bejelentése szerint a választások után a KDNP saját frakciót szeretne. Semjén emellett a kereszténydemokrata egység megteremtésén fáradozik, és – Orbán Viktor érveivel összecsengő módon – azzal indokolta az MKDSZ és a KDNP összefogásának szükségét, hogy nincs szükség párhuzamos, célokban is megegyező politikai struktúrára a Fideszen belül. Véleménye azonban nem egyezik Harrach Péterével, aki a közelmúltban a két szervezet önállóságát és stílusbeli különbségeit emelte ki – sőt, „szélsőségesnek” minősítette a KDNP politikáját.
"Az MKDSZ önállósága nem szervezetéből, hanem identitásából fakad, így markáns csoportként vagyunk jelen a polgári szövetség sokszínűségében is erős táborában (...) De tegyünk különbséget: a KDNP a Fidesztől jobbra álló radikális, egyházias párt, az MKDSZ a Fideszben működő keresztény szervezet. (...) nem versenyezhetünk egy szélsőjobbos párttal, hiszen a kereszténydemokrácia nem fér össze a szóbeli harciassággal."
Harrach Péter, Heti Válasz, 2005. október 27.
(...) "joggal vetődik fel, hogy ha a célok, értékek és személyek tekintetében 99 százalékos az átfedés a két szervezet között, ideje helyreállítani a hazai kereszténydemokrácia szervezeti egységét is. (...) 2002 novembere óta a KDNP jogilag, politikailag, anyagilag rendezett módon működik, ráadásul tagsága jórészt megegyezik az MKDSZ-ével. (...) személy szerint (a magyar kereszténydemokrácia politikai szereplőinek óriási többségével együtt) úgy gondolom, hogy párhuzamos struktúrák fenntartásának nincs értelme".
Semjén Zsolt, Hírszerző, 2005. november 29.
Semjén Zsolt 1998 után vált a jobboldal egyik legmegosztóbb, a baloldali-liberális tábor egyik legkevésbé népszerű figurájává. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáraként gyorsan az éles ideológiai viták egyik főszereplőjévé vált. Tevékenységét nem korlátozta az adminisztratív ügyekre, hanem radikális reformelképzeléseivel és határozott ideológiai állásfoglalásaival a kormány jobboldali szavazókat megszólító kommunikációjában is meghatározó szerepet vállalt. A Fidesz vallási „fundamentalistájaként” betöltött szerepe 1998 óta állandó: az általa képviselt ügyek – mint például az egyházi esküvő állami elismerése, vagy az egyházalapítás szigorítása – évek óta lényegében változatlan formában kerültek napirendre.
Az Orbán-kormány közvetlenül hivatalba lépése után az iskolai hitoktatás állami finanszírozásának visszaállításával jelezte, hogy jó kapcsolatot kíván fenntartani a vezető egyházakkal. A ciklusra később jellemző egyházpolitikai konfliktusok nem az állam és a nagy érdekérvényesítő képességgel bíró egyházak között húzódtak, hanem az értékpreferenciáit egyértelműen kinyilvánító egyházi-állami érdekközösség, illetve az ezen szoros kapcsolat fenntartásában ellenérdekelt ellenzék, kisegyházak és jogvédő szervezetek között zajlottak.
Semjén Zsolt már 1998 augusztusában feltűnést keltett a hittan-, illetve etikaoktatás kötelezővé tételének – az Antall-kormánytól átvett – ötletével. Ezt követte az egyházalapítás szigorításának 1999. január 26-án bejelentett tervezete, mely a jelentős történelmi múlttal rendelkező, több ezres hívőközösséget felmutatni tudó felekezeteknek kedvezett volna. Ennek elfogadásához azonban az ellenzék támogatására is szükség lett volna, mivel az 1990/IV. törvény a vallásalapítást alkotmányos alapjogként tárgyalja. Ezután Semjén népszavazási kezdeményezéssel élt, ám végül ez sem járt sikerrel. A hitéleti támogatás állami kiegészítésének elosztási reformjáról szóló törvényt azonban megszavazta a parlament, mely szerint a támogatást nem az egyszázalékos adófelajánlások, hanem a 2001-es népszámlálási adatok alapján kapják meg az egyházak. A törvénymódosítás 2003. január elsején lépett volna hatályba, de a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után az alkotmányossági aggályokat is felvető jogszabályt eredeti formájába állította vissza. Semjén Zsoltnak tehát a konzervatív egyházpolitikában kitűzött jelentősebb céljai nem valósultak meg.
A baloldali-liberális közvélemény számára már Semjén egyházpolitikai megnyilvánulásai is ideológiai provokációnak tűntek, de a különböző ügyekre adott reakciói, illetve más politikai megnyilvánulásai is a „kulturkampf” egyik vezető ideológusává tették. Elsősorban a liberalizmus „vadhajtásai”, a túlhajtott tolerancia eszménye ellen lépett fel, mely véleménye szerint erkölcsi válságot idézett elő. Bírálatai nem korlátozódtak a politikai színterére: a modern művészetet sem kímélte. 1999. július 7-én például a vallásos emberek érzékenységére, és a művész szimbólumhasználatának vallásgyalázó jellegére hivatkozva levélben követelte Hermann Nitsch „Hatnapos játék” botrány-kiállításának bezárását a Budapesti Történeti Múzeumtól – hatalmas felzúdulást okozva a balliberális táborban. Szintén markáns véleményt hangoztatott a születésszabályozás ügyében. A hagyományos családmodell felsőbbrendűségének hirdetése mellett az abortuszt gyilkossággal azonosítja és az élet ilyenfajta elpusztításának lehetőségét a Harmadik Birodalom embertelenségéhez hasonlította.
"Nem a Vatikán ragadt le a középkor és az újkor határán, hanem az SZDSZ Szodománál."
Semjén Zsolt, Harrach Péter és Latorczai János közös sajtótájékoztatója a nők társadalmi helyzetével foglalkozó új pápai körlevélről, 2004. augusztus 5.
"Számomra tanulságos volt, amikor a közelmúltban megtámadták Spányi Antal püspököt, mert keresztény Magyarországról beszélt. Kérdezem tisztelettel: mit kellene a támadók szerint kívánnia egy katolikus püspöknek? Krisnás Magyarországot? Vagy eklektikus szubkultúrák halmazát?... Világosan ki kell mondanunk, mit akarunk, pontosan azt, amit Szent István: keresztény Magyarországot."
Új Ember, 2000. január 30.
"Mi, keresztény magyarok, Szent István Magyarországa nem vagyunk másság, mi nem vagyunk szubkultúra, más lehet hozzánk képest más, de csak mihozzánk képest más." a „Van-e, lesz-e keresztény Magyarország?” , jobboldali önkormányzati képviselők számára rendezett konferencián, 1999. december 4,
„Ha pusztán a kora alapján el lehet pusztítani a magzati korukat élő embertársainkat, akkor ilyen alapon el lehet más kor alapján az időseket, a fogyatékosakat, a betegeket vagy a társadalom bármely más csoportját. Anélkül, hogy akaratilag állítnék hasonlóságot, logikai hasonlóság van ez a fajta jogpozitivizmus és a náci Németország gyakorlata között, akik szintén - kezdve a fogyatékosokkal - eljárásjogilag többé-kevésbé szabályosan hozott törvények alapján halálra ítélték a társadalom különböző csoportjait, kezdve a fogyatékosokkal és utána a társadalom más csoportjait’.
HírTV, 2004. április 14.
„Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re. "Tegyen így az is, aki (...) azt szeretné látni, hogy gyermeke extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz, vagy aki az eutanázia és az abortusz halálkultúráját képviseli."
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség országos küldöttgyűlésén, 2005. február 19.
Az utóbbi években Semjén célzott politikai támadásai az SZDSZ-re irányultak. A szabad demokratákat a többségi társadalom által negatívan megítélt jelenségekkel – pedofíliával, „bizonytalan nemi identitással”, „szektássággal” – azonosította. Ezeket a magatartásformákat úgy kezelte, mint amelyek „kórosak”, „fertőzőek”– tehát azok terjedésétől meg kell óvni a társadalmat.
Semjén Zsolt nyilatkozatai eredményeképpen a baloldali-liberális körökben gyakorlatilag a keresztény intolerancia szimbólumává vált, markáns mondatai azóta önálló életre keltek és a hazai politikai köznyelv részeivé váltak – sőt, az SZDSZ Új Generáció még „Szakállas bácsi díjat” is alapított a politikus „tiszteletére”. Nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatai miatt Semjént sokan mint a Fidesz szélsőjobboldali szárnyának emblematikus alakját emlegetik, aki elsősorban a MIÉP-Jobbik szövetségtől kívánja elszívni a szavazatokat – a politikus pedig maga sem tiltakozott azon (Harrach Pétertől származó) megállapítás ellen, miszerint a Fidesz-KDNP lista elnevezésének második fele önmagában is a radikálisoknak küldött üzenetként értelmezhető.
Érdemes azonban feltenni a kérdést: valóban szélsőjobboldali politikusnak tekinthető-e Semjén Zsolt? A politikusra nem jellemző a szélsőséges nacionalista retorika. Erkölcsi kinyilatkoztatásaiban – még ha azokat sarkosabban fogalmazza is meg – gyakorlatilag a katolikus egyház hivatalos állásfoglalásai tükröződnek vissza. Bár Semjén nyilatkozatai hangvételükben valóban sarkosabbak, mint korábban, elvi kérdésekben (a családértelmezés, állam és a történelmi egyházak szoros viszonya, az abortusz ellenzése) nem módosult az álláspontja az utóbbi évtizedekben. Nagy port kavart megnyilvánulásai a tekintetben minősíthetőek szélsőségesnek, hogy azokban a liberális értékrend képviselőit általánosságban is pejoratív tartalmú, markáns előítéleteket hordozó címkékkel illeti – sőt, a nevéhez kapcsolódó leghírhedtebb szlogennek, a „szakállas bácsinak” sokak számára antiszemita áthallása is van. Azáltal pedig, hogy Semjén a szabadelvűséget deviáns, társadalomra káros magatartásformákkal („drogfogyasztás”, „halálkultusz”, „pedofília”) azonosítja, nyilatkozataiban egy teljes világnézet létjogosultsága kérdőjeleződik meg.
Semjén Zsolt politikai szocializációjának első fejezete egy kis pártban kezdődött, ahol a kezdeti nyugodt évek után gyorsan megtapasztalhatta – már a konfliktusok egyik vezető szereplőjeként – a belső feszültségek hatására pillanatok alatt megroppanó szervezet sérülékenységét. Későbbi éveiben a Fidesz szárnyai alatt, immár gyakorló tisztviselőként szerezhetett tapasztalatot a bürokrácia működtetésében, a kapcsolatépítésben.
Szakpolitikai elképzelései – érdeklődéséből, teológus képzettségéből, kapcsolatrendszeréből következően elsősorban az egyházpolitika valamint az ezzel kapcsolatos területeken – lényegében egybevágnak a katolikus egyház elképzeléseivel és érdekeivel. Legújabb, 2005-ös konfliktusai azt mutatják, hogy egy önállóan működő KDNP-ről akkor sem mondott le, ha időközben integrálódott a Fidesz-MPSZ-be és a liberálisok elleni harcosként önálló szerepet vállalt. Az, hogy Semjén Zsoltnak ez a markáns, ámde szűk területre koncentráló és sok tekintetben joggal szélsőségesnek titulálható politikai arca a későbbiekben elegendő lesz-e egy szervezetileg és politikailag önálló KDNP kiemelkedésére, nemcsak a politikus karrier-útjának, hanem a jobboldali pártpaletta felépítésének is egyik alapvető kérdése.
