Felelőtlenség vagy morális megsemmisülés - december 5. kettős olvasata

"2004. december 5. a nemzeti felelőtlenség napja volt." (Gyurcsány Ferenc a Párbeszéd ahatárok nélküli nemzetről című találkozón, dec. 4.)

A mondat nem igaz. Sokszorosan nem igaz. A referendum kiírásának kierőszakolására, annak meglovagolására, a kidolgozatlan tartalmú, tehát irreális kérdésföltevésre lehet mondani, hogy felelőtlenség, de magára a népszavazásra nem. Azt pedig végképp nem lehet felelőtlennek nevezni, aki igennel szavazott. Felelőtlen népszavazás ugyanis nincs. A népszavazás maga szent. Legyen az! Ne piszkoljanak bele primitív pártérdekek. Se így, se úgy. Ha kiírják, kéretik komolyan venni.

(...) A kormány láthatólag örült, hogy érvénytelen volt a szavazás, s erre tette a hangsúlyt, nem arra, hogy a részt vevő kicsiség többsége mégiscsak igent mondott. Ha nem kampányolt volna a nem mellett, akár ezt is kommunikálhatta volna. Hiszen miről is volt szó pár évvel Románia EU-csatlakozása előtt? Egy gesztusról, semmi többről. A vajdaságiak és a kárpátaljaiak esetében azért ennél többről is szó lehet, bár ők állítják, nekik sem az állampolgársággal járó jogok a fontosak. Maradna tehát a gesztus, amely kifejezi a csonka országban élők együttérzését az elszakítottakkal. Akik történelmileg, erkölcsileg, nem nemzetközi, de emberi jogilag ugyanolyan magyarok, mint mi vagyunk.

Az identitásjog nem megkérdőjelezhető. Mi ezt a jogot, ha nem kérdőjeleztük is meg, de besöpörtük a szőnyeg alá: a kérdés nem érvényes, a jog nem érvényes, Magyarország azt mondta, nem ér a nevem.
Az akkori sebeket be kell gyógyítani – mondta még a miniszterelnök, de nem tudhatjuk pontosan, szerinte ki ejtette a sebeket. Netán arra gondol, amit ő képviselt? Nagyon valószínű, mert erről akar szólni a nemzeti felelősség programja, a nemzeti vízum, a Szülőföld Alap. Vajon szólna-e, ha nincs népszavazás, ha nincs lelkifurdalás, nincs kompenzációs kényszer?
Úgy látszik, a rossz kérdésekre is lehet jó választ adni. Hiszen a tudományon kívül sosem a kérdés a fontos, mindig a válasz. Az igenesektől pedig csak azt kérdezem: mit tettek elszakított testvéreikért azon a büszke ikszen kívül?

Pontosan egy esztendővel ezelőtt, 2004. december ötödikén a nyolcmillió-negyvennyolcezer szavazásra jogosult magyar állampolgárból alig hárommillió-tizennyolcezer tartotta fontosnak válaszolni arra a kérdésre, hogy az Országgyűlés alkosson-e törvényt a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról. A népszavazáson megjelentek és érvényes szavazatot leadók között (2 949 849 fő) ugyan győzött az igen, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a voksolás érvényes legyen. Sőt, hajszálvékony győzelem volt az igeneké is: alig városnyi emberrel, kilencvenháromezerrel többen voltak a befogadók a kitagadóknál.

(...) Egy éve, 2004. december ötödikén este döbbent csend telepedett a Kárpát-medencére. A népszavazás sokkoló eredményeinek megismerése után a határon túli magyarok szegényebbek lettek egy évtizedek óta a párna alatt őrzött illúzióval. Azzal a hittel, hogy az anyaország csak külső nyomás miatt, a kommunizmus és az idegen csapatok terrorjának következtében veszi tudomásul a megváltozhatatlant, de belül, a szívek mélyén még mindig él az egységes magyar nemzet gondolata.

(...) Magyarország megint engedte magát becsapni. Hitt azoknak a politikusoknak, akik hatvan éve hülyítik őket.

(...) A határon túli magyarok nem haragszanak, de nem is felejtenek. Nem engedik szóhoz jutni az Eörsi Mátyásokat, a Szili Katik fonnyadt virágot kapnak, a Gyurcsányokat pedig el nem lehet vinni a Székelyföldre. Mást mindenkit szívesen látnak; a néhány kivétel pedig úgyis tudja, hogy nincs ott semmi keresnivalója.

Patrubány Miklós ma, úgyis mint az egy esztendővel ezelőtti népszavazás évfordulóján, a Kossuth téren beszédet tart, a meghívó szerint emlékezik és utat keres, de előtte még a Magyarok Világszövetségének tisztikara (ne kérdezzék, mi az) élén esküt tesz a korona előtt. Pedig Patrubány Miklóstól ma elég lenne egy szó, amit már egy évvel ezelőtt, a referendum estéjén ki kellett volna mondania: bocsánat!

(...) Csakhogy a politikáról a tavalyi népszavazás előtt és után is csak annyi derült ki, hogy szereplőit önmagukon, a pozíciókon és a hatalmon kívül semmi más nem érdekli: pillanatnyi és önös érdek létezik, hosszabb távú és közösségi nem. Hagyjuk most a határon túli szervezeteket, bár ebben az esetben ez rájuk is vonatkozik, maradjunk a hazaiaknál. Például a Fidesznél, amelyik kormányon egy lépést sem tett a kettős állampolgárságért, sőt a státustörvény mellett érvelve éppenséggel azt magyarázta, mennyivel korszerűbb az ötletük, mint ez a régimódi, revizionista időket idéző, etnikai alapokon nyugvó állampolgárság-szemlélet. Hogy ezek után tavaly ősszel Orbánék bevonultak az igen táborba, arra nem lehet más magyarázat, mint ismét a pártérdek: felmérték, hány jobb és szélsőjobb szavazót veszítenek a visszafogottságért 2006-ban, ezt pedig nem engedhették meg maguknak.

Az igazán érdekes az lett volna, ha a szocialisták még a Fidesz előtt elkezdik finoman támogatni kezdeményezést, mondván: amit annak idején Orbán kormánya nem adott meg, az elől ők nem zárkóznak el.

(...) Ennyiről szólt december 5., nem nemzetről meg igennel-nemmel szavazókról vagy az ő lelkiismeretükről. Ez egy kíméletlen és aljas játék volt. Ideje lenne bocsánatot kérni és befejezni. Erre kellene esküdni.

A közhiedelemmel ellentétben a tavaly december 5-i népszavazáson egyáltalán nem a kettős állampolgárságról kellett döntenünk. A szavazásra feltett kérdés hivatalos szövege arról szólt, hogy az országgyűlés alkosson-e törvényt arról, hogy „kedvezményes honosítással” egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kapjanak magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárok. A kulcsfogalom a kedvezményes honosítás.

Véleményem szerint az igen pártiak súlyos hibát, a nem pártiak morális bűnt követtek. A Fidesz azzal hibázott, hogy „Kádár népét” nacionalista kampánnyal próbálta meggyőzni az igenek igazáról, és a kormányoldal által tudatosan elbizonytalanított szavazókat nem próbálták tehermentesíteni azzal, hogy csak arról kell állást foglalniuk, hogy az Országgyűlés alkosson-e törvényt, vagy sem. A határon túliakra tekintettel közös nevezőt kínálhattak volna a kormányoldalnak, hogy közösen mondjanak igent arra, hogy az Országgyűlés rendezhesse a kérdést.

(...) A nem mellesleg xenofób kampányt folytató kormányoldalt azért tartom bűnösnek, mert Hiller István és Kuncze Gábor egyeztetése után feladták azt a szempontot, amit az ellenzék „csak” nagyon hibásan képviselt: a határon inneniek és túliak összetartozás-tudatát. Hillernek, Kunczénak és Gyurcsánynak csak el kellett volna olvasnia a népszavazásra feltett kérdés szövegét, hogy egy nagy levegővétel után és egy széles mosoly kíséretében úgy mondjanak igent, hogy ne értsenek egyet a kettős állampolgársággal, és akkor ő nekik köszönhetően nem kellett volna a miniszterelnöknek a minap azt mondania, hogy a népszavazás tragikus és fájó esemény volt.

(...) Analfabéta kormány és analfabéta ellenzéke látványtalan konszenzusra jutott egy olyan kérdésben, ami miatt fél évvel korábban látványos sebet ejtettek a nemzet lelkén.

Egy pillanatra megállt az idő tegnap a parlamentben. Előtte Orbán Viktor beszélt és azt javasolta, hogy a képviselők fejezzék ki tiszteletüket a határon túl élő magyarok kitartásáért és hűségéért. És hogy ezt nyomatékosítsák, egyperces néma felállást indítványozott. Ekkor állt meg az idő. De a Fidesz elnöke továbblökte. "Álljunk fel" - mondta utánozhatatlan hanghordozással pártja képviselőinek.(...)

Abban a percben Orbán Viktor úgy érezhette, győzött. Mert senki se gondolja, hogy itt (csak) a határon túli magyarokról volt szó. Az utóbbi hetekben megszokhattuk, hogy a volt miniszterelnök - ha már szinte "rákényszerítették", hogy felszólaljon a parlamentben - olyanokkal igyekszik előállni, ami az ő különlegességét jelzi..

(...) Miközben persze elsősorban arról van szó, hogy készül a választásra, meg arra, hogy pártja - és elsősorban ő maga - győzzön. Ehhez pedig mindent szabadnak tart. Ha kell, sárba tiporja a privatizációt, ha kell, magára haragítja az energiatermelőket és ha úgy adódik, felhasználja a határon túli magyarok sorsát és helyzetét is.

(...) A látvány azt mutat(hat)ja, hogy lám, a Fidesz veletek van - hiszen felállt -, s bár aztán a többiek is, de csak késve és különben is.

Csakhogy a másik oldalon ma már méltó vetélytárs áll. Gyurcsány Ferenc pedig sebtében helyretette az üres gesztust, meg azt is, aki úgy hiszi, ezekkel győzhet. Vele megtört a pillanat varázsa. És ezúttal (is) övé volt az utolsó szó.

Pályájának egyik legálságosabb, legolcsóbb (ámde vitathatatlanul leleményes) politikai csínyét vitte végbe tegnap Orbán Viktor az Országgyűlésben. Olyan ügyben késztette egyperces néma felállásra a testületet, amelyet az saját jószántából soha nem tett volna meg éppen az ominózus tavalyi népszavazás első évfordulóján. Ha most mégis megtette, persze magára vessen a kormánytöbbség. Még akkor is, ha ebbe csak vonakodva, kifejezetten Szili Katalin felszólítására egyezett bele. Ha valaki úgy gondolja az épületes jelenet láttán, hogy a Fidesz-vezér fütyült, a magyar törvényhozás pedig úgy táncolt, ahogy Orbán úri kedve kívánta, teljesen igaza van.

Rossz belegondolni, mi lett volna, ha a határon túliak kegyeire kacsingató propagandatrükköt valaki visszautasítja, és az illető netán ülve marad a teremben. A legkevesebb, amit az illető megkapott volna a Fidesz-vezér segédeitől, az nyilván a hazaáruló jelző.

(...) Mindez azonban csupán az egyik olvasata a történteknek. A másik még ennél is sokkal lehangolóbb. Ilyen alattomos orvtámadást ugyanis egy talpig demokrata politikus soha, semmilyen körülmények között nem követhet el az ország legmagasabb közjogi instanciájával szemben.

(...) Gyurcsány Ferenc reagálásában teljes joggal riposztozott azzal a felvetéssel: nem jó, ha mindannyiunk közös nemzeti érzelmeivel népszavazáson kívánnak egyesek visszaélni és az sem, hogy ha azok, akik nemzeti megegyezésről beszélnek, ilyen dolgokat művelnek a magyar parlamenttel.

(...) E folyamatos kampány egyik legvisszataszítóbb eleme a határon túli elkeseredettség és csalódás érzésével való visszaélés. Orbán Viktor tegnapi otromba húzása a parlamentben ugyancsak erről tanúskodik. A Fidesz elnöke jelezte vele híveinek: amit egyszer a fejébe vesz, azt ő megpróbálja tűzön-vízen keresztülvinni, ha erre lehetőséget kap. Ő nem felejt.
Mások, akik nem hívei, erre viszont nyilván azt válaszolják: - Mi sem.

Hála Orbán Viktornak, a száraz költségvetési viták közepette, a tavalyi, eredménytelen népszavazás évfordulóján beköltözött a fülledt erotika is a T. Házba. A Fidesz elnöke a határon túli magyarokra emlékezve arra buzdította képviselőtársait: egyperces néma felállással adózzanak azoknak, akiket gyakorlatilag "cserben hagyott" az egész magyar politika. A kormányoldalt teljesen váratlanul érte a felhívás, s ez abból is látszott, hogy a koalíciós padsorokban úgy viselkedtek, mint az egyszeri, tétovázó szűzlány: akarták is, meg nem is. Végül Szili Katalin volt kénytelen-kelletlen a madám szerepét magára ölteni: az ő hozzájárulása után megtört a jég, a szocialista és szabad demokrata frakciók tagjai szintén kiegyenesedtek.

A Viagra -akció tehát eredménnyel járt, ám az bizonyos, hogy a kissé szokatlan manőver sokakban - vélhetőleg mindkét oldalon - kesernyés szájízt hagy maga után. De legalább okosabbak lettünk: a házelnöknő magyarázatából kiderült, hogy a T. Házban felállni sem lehet csak úgy! Ha a frakcióknak ilyen igényük van, azt előre kell jelezni, hogy még a házbizottság is megvitathassa.

Nyakunkon a tavalyi "nemzet népszavazás" évfordulója, a kormány nyomban alkotmánymódosítási javaslattal rukkolt ki. A határon túli magyarokkal tartott kapcsolatok meghatározását azzal egészítené ki, hogy ők "részei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyományokkal rendelkező közösségnek".

(...) Csakugyan fölösleges lehet ez a "szépségtapasz", hiszen szándéka szerint a nemzetfogalmat egy esztendeje kísérő hisztériát kellene enyhítenie. És ez hasztalan. Nem csupán azért, mert a Fidesz már eleve sejtette elutasító szándékát, és kétharmados többség nélkül az alkotmány érinthetetlen. Hasztalan azért is, mert a jobboldali ellenzék szűnni nem akaró harsogással "nemzetárulásnak" minősíti a tavalyi népszavazási döntést, jóllehet a "nemet" 2004 december 5-én túlnyomó többséggel nem a szoclib kormány, hanem a választópolgárok mondták ki.

Külön pikantériája ennek a mostani helyzetnek, hogy Gyurcsány Ferenc mielőtt miniszter kollégái terjesztette a tervet, tartalmáról egyeztetett Sólyom László köztársasági elnökkel. És ezúttal a Sándor palotában nem csupán megértésre lelt, hanem az államfő támogatását is megnyerte.

(...) A fiatal demokraták talán első ízben kerültek szembe Sólyom doktorral, de mert ők is javában vívják választási harcukat, ha a parlament elé kerül az indítvány, aligha adják oda voksaikat a kétharmados többséghez. Már csak revánsként a "garancia" javaslat elvetélése miatt sem.

Egy éve zajlott le Magyarországon a határon túli magyarság kettős állampolgárságával kapcsolatos népszavazás. Felelős politikai erő - köztük a Fidesz - nem mehet el emellett szótlanul, számot kell vetnünk azzal, hogy mi lett az akkori viták következménye. Ha jól meggondoljuk, 2004. december 5-e a legtöbb szavazó számára valójában már nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt. És bár a szavazáson részt vevők többsége igent mondott, ennek ellenére a népszavazás eredménytelen lett. De mindezek ellenére szögezzük le: köszönet illeti azokat, akik az akaratuktól függetlenül létrejött kezdeményezés következtében kiálltak a szolidaritás és az összetartozás mellett.

(...) A népszavazási kampányban sajnos - élükön Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - olyan hangok is megjelentek, amelyek szociális demagógiával megpróbálták saját szűk vélt pártpolitikai érdekeik miatt szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországgal. (...) Ez nagy baj, mert a kisebbségpolitika lélektani kérdés is.

(...) Mi lenne az érdemi továbblépés? Szögezzük rögtön le: komoly változásra van szükség, elsősorban a szemléletben! Ezért javasoljuk a kővetkező négy pontot: 1. Támogassuk, hogy a határon túli magyarság minél előbb az Európai Unió tagjává válhasson! (...) 2. Ha megvizsgáljuk az előbb említett példákat, akkor mondjuk ki: a nemzetiségi kérdést az európai államok autonómiával oldják meg! (...) 3. Vegyük észre, hogy a határon túli magyarsággal szemben folyamatosan fellépnek asszimiláló erők! Éppen ezért nem mondhatunk le a védelmet célzó egyoldalú lépésekről. 4. Vizsgáljuk felül a magyar állampolgárság intézményét úgy, hogy válasszuk szét a magyarországi lakhelyhez és az oszthatatlan magyar állampolgársághoz fűződő jogosítványokat!

(...) Fontos lenne, hogy a fenti szempontokban sikerüljön konszenzust kialakítani. (...) Ezért tisztelettel megkérjük miniszterelnök urat: több mint egy év várakozás után hívja össze a Máértot, és kezdjünk neki a konszenzus kialakításának! Mi készek vagyunk a megegyezésre, mert ez az érdeke a határon túli magyarságnak.