2005: a populizmus éve

005-ben a napi politikai viták szintjén új fogalommal ismerkedhettünk meg: az elmúlt év politikai sikerszava kétségtelenül a populizmus volt. A kifejezés sikere annak köszönhető, hogy nem csupán az elemzők, hanem maguk a politikusok is előszeretettel ismételgették. A populizmus ugyanakkor nem csupán egyes ügyekre, személyekre vagy pártokra volt jellemző, hanem az egész évet meghatározta. Minden politikai szereplő alkalmazott populista érvelést, és előbb-utóbb minden jelentősebb politikai esemény populista színezetet kapott. A magyarázat: az év politikai célja a bizonytalan és politikaellenes szavazók megnyerése volt.

A választókról alkotott kép

A 2005-ös év az előző év decemberében tartott és eredménytelenül zárult kettős népszavazás tapasztalatával indult. A kórház-privatizáció és a kettős állampolgárság ügyében kiírt referendum tanulsága a pártok számára az volt, hogy a 2004-re jellemző ideológiai érveléssel csak a törzsszavazók érhetőek el, a bizonytalanok pedig leginkább a szociális demagógia és a félelemkeltés eszközeivel mozgósíthatóak. A politikusok sajátos képet alkottak a szavazókról: a szegényebb rétegekhez tartoznak, balra szocializáltak, a rendszerváltás veszteseinek tekinthetők, ebből kifolyólag politika- és pártellenesek, irtóznak a politikai vitáktól, igényt tartanak az állami gyámkodásra, fogékonyak a szociális biztonságukat fenyegető félelmekre, kevés információval rendelkeznek a politikáról, valamint hajlamosak pillanatnyi emócióik alapján dönteni. Mivel pedig a politikusok alapvetően ebből a képből indultak ki, a szavazók eléréséhez populista eszközöket választottak, őket magukat pedig a szinte mindenkire ráhúzható „nép”, „nemzet” vagy „emberek” kategóriájával címkézték fel.

Így néz ki egy választó a politikusok szerint

Kirobbanó siker és válság

2005-ben az MSZP és a Fidesz a legnagyobb csatát annak érdekében vívta, hogy a szavazók aszerint ítéljék meg az ország gazdasági helyzetét, ahogyan maguk a pártok értelmezték azt. A „kirobbanó siker” és a „válság”, illetve a „szenvedés” álltak szemben egymással. Az elmúlt évben a szavazók végképp búcsút inthettek annak az illúziónak, hogy a politikai erőktől bármilyen nem politikai információt megtudhatnak a pártoktól: a gazdaság helyzetének megítélése a politikai küzdelem eszközévé vált, ami ismét csak nagy teret kínált a populista nyilatkozatoknak. A tét pedig az volt, hogy milyen közhangulatban, milyen várakozások közepette kezdődik meg a választási kampány legélesebb szakasza.

Az MSZP felzárkózott

Az elmúlt évben a két nagy szembenálló politikai erő sikerei és kudarcai két szempontból is értékelhetőek. A közvélemény-kutatások trendjeit figyelembe véve megállapítható, hogy miközben a Fidesz érdemben nem tudott elmozdulni arról a pontról, ahonnan az évet kezdte, az MSZP fokozatosan felzárkózott mellé. Az év végére egyértelművé vált, hogy a kampányhajrát kiegyenlített erőviszonyok között kezdik meg a nagy pártok. A politikai kommunikációt tekintve azonban már árnyaltabb a kép: a Fidesz és az MSZP váltakozva kerültek előnybe ellenfelükhöz képest. Míg az év elejére a Fidesz előnye volt jellemző, hiszen a kettős népszavazással sikerült megtörni az akkor alig pár hónapos Gyurcsány-kormány lendületét, addig tavasztól egyértelműen a kormányoldal akarata érvényesült, amit a 100 lépés programja tett lehetővé. A kormány újabb lendületét az MSZP számára kínosan végződő köztársaságielnök-választás törte meg, majd Orbán Viktor parlamenti visszatérése okozott gondokat a kormányoldalnak.

A két vezér

2005-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a két nagy párt egymás elleni küzdelmét csak a két vezér, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc párharca szoríthatja háttérbe. A miniszterelnök egyszerre volt a kormány, valamint az MSZP első számú kommunikátora, és bár az elmúlt 15 évben példátlan kormányfői hiperaktivitás többször vezetett hibákhoz, a politikai kezdeményezőképességet tekintve Gyurcsány sokáig megállíthatatlannak tűnt a Nemzeti Konzultáció keretében lassú kampányt folytató Orbánnal szemben. Az év végére azonban fordulat következett be: a Fidesz elnöke visszatért a napi politikai vitákba, és több mint három év után az Országgyűlést is saját kommunikációs terepévé alakította át.

Párhuzamos vizsgálatok

Hogy mennyire a két első számú politikus személyére egyszerűsödött le a két nagy politikai tábor versengése, azt jól mutatta a két párhuzamosan működő parlamenti vizsgálóbizottság. A testületek kölcsönösen Gyurcsány Ferenc, illetve Orbán Viktor hiteltelenítését tűzték ki célul, de sikertelennek bizonyultak. Szintén a személyes párharcot érzékeltette a júliusi, „előrehozott” Gyurcsány-Orbán-vita. A másfél órás, a televízió által közvetített beszélgetés egyik félnek sem hozott látványos sikert vagy kudarcot. Az elmúlt év ugyanakkor a két politikai vezér egymáshoz igazodásának időszaka is volt: Gyurcsány Ferenc, mint ellenfele esélyes kihívója jelent meg, Orbán Viktor pedig az év végére a harcos ellenzéki vezető szerepébe lépett, módosítva azon a helyzeten, amelyet a 2002-es bukás utáni napi politikából való kilépés jelentett imázsának alakulásában.


A két kisebbik

2005-ben a két kisebbik parlamenti párt nehezebb helyzetbe került, mint 2004-ben, amikor átmenetileg igazolni tudták saját szükségességüket a választók előtt. Az MSZP-t és a Fideszt gyakran egyforma hévvel támadó kicsik alig rúgtak labdába a nagyok mellett: az SZDSZ kilátástalannak tűnő küzdelmet folytatott azért, hogy saját ügyeket kezdeményezzen, az MDF helyzete pedig még ennél is súlyosabb volt, mivel a párt általában csak belső ellentétei kapcsán került az érdeklődés középpontjába. A kispártok így az év nagy részében megmaradtak a két nagy populizmusának bírálatánál.

Köztársasági elnök

2005 a köztársaságielnök-választás éve is volt, így a miniszterelnök és az ellenzék vezetője mellett az államfő személyére is kiemelt figyelem irányult. A választás pedig több szempontból is példátlan volt: minden eddiginél hosszabb jelölési vita előzte meg, politikai alku hiányában minden eddiginél nagyobb volt a taktikázás jelentősége, mely végül parlamenti cirkuszba torkollott. Mindezek mellett először fordult elő, hogy a képviselők egy parlamenten kívüli szervezet jelöltjét emelték a köztársasági elnöki posztra. Az elnökjelölés során a Szili Katalin személyéhez ragaszkodó MSZP úgy fogta fel a jelölés jogát, hogy egyedül akarta meghatározni az egész folyamatot. A Fidesz pedig az „emberek jelöltjéről” szóló aláírásgyűjtési akciót indított. Megválasztása után Sólyom László kommunikációjában is megjelentek populista elemek. A pártokkal szemben álló, pártellenes pozíciót elfoglaló új államfő a pártpolitikusokkal szemben állva ugyanakkor maga is a politikai ügyek szereplőjévé vált.

2005 – a populizmus éve

A Political Capital értékelése szerint a rövid távú gondolkodás, a vezérkultusz, a szociális demagógiára építő nagy pártok, a nagy pártokat démonizáló, de náluk felelősebbnek nem mutatkozó kispártok, a pártok tekintélyét tovább romboló új államfői szerepfelfogás, a gazdasági racionalitásnak ellentmondó ígéretverseny, valamint a reformfolyamatnak induló, de egyre inkább osztogatásnak látszó kormányzati programok miatt 2005-ben a politikai élet legfőbb jellemzője a populizmus volt. Az elmúlt év politikai vitái így jórészt lezáratlanok maradtak, a politikai cselekedetek pedig már a 2006-os választásokat készítették elő. A politika nem a döntésről szólt, hanem a haszonszerzésről, nem meggyőzni akarta az embereket, hanem megnyerni. A politikai küzdelem a bizonytalan választók feltételezett igényeinek megfelelően zajlott. Mivel a politikai szereplők a politikaellenességet tartották legfőbb célcsoportjuk meghatározó tulajdonságának, maguk is politikaellenessé váltak.

Populista politika 2005-ben