Nyolc százalékkal és Kóka Jánossal a liberálisabb kormányzásért
Az SZDSZ az európai parlamenti választás előtti kampányban alkalmazott, akkor sikeresnek bizonyult stratégiát eleveníti fel. A programalkotó küldöttgyűléssel megindult hivatalos liberális kampányban nem csupán a liberális, de a szocialista és konzervatív elveknek is jut hely. Az SZDSZ számára az MSZP és a Fidesz ugyanakkor csak kampánykellékek – cél: a harmadik hely.
Miközben a közvélemény-kutatások az SZDSZ támogatottságát az ötszázalékos bejutási küszöbhöz közel, de döntően alatta mérik, a párt vezetői a 8 százalékos eredményt célozták meg. Az SZDSZ helyzete az áprilisi országgyűlési választások előtt ebből a szempontból kedvezőbb, mint az MDF-é, ugyanakkor a kisebbik koalíciós párt elé éppen a kormányban való részvétel, és ennek ciklusvégi kommunikációja állít komoly feladatot. Az SZDSZ önmaga megkülönböztetésre helyezi a hangsúlyt, aminek elsősorban koalíciós partnere, az MSZP szempontjából van jelentősége, hiszen a liberálisoknak azt kell bizonyítaniuk, hogy van értelme rájuk és nem „Gyurcsány Ferenc pártjára” szavazni. Kommunikációs szempontból ennek alátámasztására szolgál az SZDSZ választási programja, melyhez szorosan kapcsolódott az a szakpolitikai vita, mely az egészségbiztosítás modelljei körül zajlott az SZDSZ és Gyurcsány Ferenc kormányfő között.
A kisebbik kormánypárt múlt hét végi küldöttgyűlésén fogadta el „Szabadság, verseny, szolidaritás” című választási programját. Ahogyan ezt a párt vezetői is hangsúlyozták, ezzel az SZDSZ az első a parlamenti pártok sorában, amelynek már van elfogadott programja, és ennek megfelelően a liberálisok kommunikációjában jelentős szerepet kapott a programok versenyére történő hivatkozás. Az SZDSZ programjának középpontjában az egészségügyi reform, valamint az egykulcsos SZJA bevezetése állnak, ami jól szolgálja a pártnak azt a törekvését, hogy megkülönböztethető legyen koalíciós partnerétől. A több-biztosítós egészségügyi rendszer kérdésében a párt Gyurcsány Ferenccel került szembe, aki kizárta ezt a megoldást, ahogyan az MSZP (és a Fidesz is) elutasította az egykulcsos adó bevezetésének lehetőségét.
Az elsőként elkészített és nyilvánosságra hozott program önmagában is egy felépített kampány részeként jelent meg a nyilvánosság előtt. Az SZDSZ először felhívást intézett a másik három parlamenti párthoz, hogy közösen mutassák be programjaikat fejezetről-fejezetre, a párt székházában. Miután a felkérésre nem érkezett kedvező reakció, a liberálisok a következő pontra léptek: saját programjuk mellett ők fogják bemutatni a szocialista és a konzervatív álláspontot is az adott kérdésben. Ez a megoldás az európai parlamenti kampányban már alkalmazott pozícionáláshoz tér vissza, amikor az SZDSZ nem csupán önmaga liberális, de vetélytársai szocialista, illetve konzervatív véleményét is bemutatta. A mostani „programkampányban” ez az elem tér vissza: az SZDSZ, saját maga és ellenfelei egyidejű pozícionálásával nem csupán azt igyekszik felmutatni, hogy tartalmilag mi a javaslata a többiekhez képest, de azt is, hogy egyenrangú partnere a két nagynak.
Kispártok a harmadik helyért
Az MSZP és a Fidesz közötti harmadik pozíció megteremtése ugyanakkor nem kizárólag az SZDSZ törekvései közé tartozik, hiszen – más eszközökkel – ugyanez a célja az MDF-nek is. A Dávid Ibolya vezette pártnak ugyanakkor az a viszonylagos előnye az SZDSZ-hez képest, hogy nem kell koalíciós partnerével szembemennie, rombolva ezzel a kormányzás, így a saját minisztereinek hitelességét is. Nem véletlen ezért, hogy Kuncze Gábor pártelnök nagy hangsúlyt helyezett a küldöttgyűlésen a sokat támadott Magyar Bálint és az Oktatási Minisztérium tevékenységének dicséretére. Az SZDSZ üzenete: az MSZP-től távol vagyunk, de koalíciós, kormányzati munkánk értékes. A kormányzati munka legalább ilyen nagy hangsúlyt kapott a jövőt tekintve is. A pártelnök a mostaninál „liberálisabb kormányt” szeretne, mely kijelentés egyébként érdekesen csengett össze Medgyessy Péter az SZDSZ-t is érintő nyilatkozatával: a volt miniszterelnök szerint az SZDSZ a biztosítéka annak, hogy az MSZP győzelme esetén nem csupán a szocialista, hanem a liberális elvek is megjelennek a kormányzásban. Az SZDSZ határozott fellépése következtében távozni kényszerült Medgyessy ugyanakkor utalt arra a jobboldalon bevett kategorizálásra is, amely szerint az SZDSZ a „másságot” képviseli, „szélsőséges” politikája pedig választási sikerét veszélyezteti.
Már a 2004-es európai parlamenti kampány is azt mutatta, hogy az SZDSZ és az MDF között éles verseny van a harmadik politikai erő pozíciójáért. A nagyokkal szembeni elégedetlenségre akkor elsősorban az MDF épített, most azonban az SZDSZ is egyszerre bírálja az MSZP-t és a Fideszt. A két kispártnak tehát azokon a szavazókon túl is van közös célcsoportja, akiket ideológiai jellegű érveléssel magukhoz tudnak kötni. A protesztszavazók megszerzése az SZDSZ számára azonban éppen azért látszik nehezebbnek, mert a liberálisoknak saját kormányzati pozíciójukkal is el kell számolniuk. A közvélemény-kutatások választási részvételre vonatkozó adatai itt kapnak nagy jelentőséget. Ezek alapján az MDF érdeke a minél magasabb választási részvétel (és ezen belül, hogy a most még bizonytalanok az elégedetlenek táborát gyarapítsák), az SZDSZ viszont jelenleg abban érdekelt, hogy kevesen menjenek szavazni, és így jobban érvényesüljön a liberálisok biztos tábora.
Kóka János a küldöttgyűlésre időzítette – egyébként már korábban bejelentett – belépését az SZDSZ-be. A gazdasági miniszter korábban a kormány egyik legtöbbet szereplő tagjaként és inkább a kormányfőhöz, mint az SZDSZ-hez közelálló politikusként jelent meg a nyilvánosság előtt. A liberálisokhoz való közeledését ugyanakkor a párton belüli küzdelmek is hátráltatták. Az SZDSZ gazdasági programját koordináló Kóka formálisan is egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a kisebbik kormánypártban, ami nem aratott egyöntetű sikert. Kóka János szerint a „politika nem olyan, mint egy üdülőfalu, ahol a kintről jövőket szeretettel fogadják”, ami ugyan utalt belső feszültségekre, ám a küldöttgyűlés a párt ismert arcainak, vezetőinek összhangját volt hivatott demonstrálni. A Kuncze Gábor által említett 8 százalékos választási eredmény pedig az a célkitűzés, amely a kampány során nem csupán az SZDSZ politikusait, de reménybeli szavazóit is orientálja: a liberálisok minden eszközzel azt üzenik, hogy - miként a rendszerváltás óta eltelt időben - a jövőben is fontos szerepük van. Ez a szerep a két koalíciós partner közötti csatában is formálódik. Az MSZP valamint az SZDSZ politikusai alkalmanként ugyan hitet tesznek a két párt közötti együttműködés folytatása mellett, de a szocialisták meg-megüzenik választóinak, hogy egyedüli többségre törekszenek, a liberálisok viszont felvetik, hogy nem minden áron lépnek koalícióra velük.
Az SZDSZ választási esélyeit ugyanakkor nem csupán a programhirdetés és a magabiztos kiállás növelheti. A Fidesz-KDNP választási szövetségben a kereszténydemokratákat vezető Semjén Zsoltnak jutott az a szerep, hogy a liberálisok parlamentből való „kiátkozásával” növelje Orbán Viktor miniszterelnöki esélyeit, de ezzel éppúgy az SZDSZ támogatójává válik, ahogy a párt ellen önálló kampányt indító Jobbik is.
