Gyurcsány, a celebrity

Reggel nagyjából a helyükön voltak a dolgok. Most azonban beférkőzött lelkembe a kétség. Egyre inkább azoknak lesz igazuk, akik azt hajtogatják, hogy ebben az országban minden a feje tetejére állt, és mindennek a fordítottját szenvedjük el. A józan megfontolás teljes hiányával. Számítógépem üzenetei között lapult ugyanis a kis levélbomba. Batiz András kormányszóvivő (úgy is, mint Steinmann, a grófnő) nászajándékba egy olyan Hugh Grant-filmet kapott, amelynek egyik táncos betétjét maga Gyurcsány Ferenc adta elő. Hugh Grant nevében elhatárolódom az aktustól, de muris dolog videón nézni Magyarország miniszterelnökét, amint szédült napraforgóként csápol és forgolódik. Táncra perdül – anyám! Ugrándozik, mint a szöcske.

Nehéz pillanatok. Eszembe ötlik a volt miniszterelnök, akinek minden alkalommal az orra alá dörgölik, hogy elment Békésbe kolbászt tölteni. Egy vigyorgó böllérsegédet nem lehet komolyan venni. Ellentétben a táncos komikussal, aki összetéveszti magát Hugh Granttel. (…)

Vagy lehetséges, hogy az utcán kóborló, eltévedt kislányok begyűjtése és a kereskedelmi televíziók show-műsorainak végighaknizása (lásd: figyelem, világ, bőrrákom volt!) után ez volt az utolsó dobása? Vagy másképpen: remélhető-e egyáltalán, hogy a választásokig hátralévő időben már egy hangyaszorgalommal dolgozó, fegyelmezett közhivatalnok fog kipillantani a nem éppen SZTK-színvonalat felidéző szemüvegkeret mögül a számító miniszterelnöki ripacséria helyett?

Az eltelt másfél esztendő ismeretében nyugodtan válaszolhatunk nemmel. Az arab terroristák és a tizennegyedik havi nyugdíj elleni harcban megedződött kormányfőnek legalább annyira megrögzött szokásává vált a kamerák előtti vásári magamutogatás, mint mondjuk Kende Péternek a véletlenül mindig négyévenként esedékes tényfeltárás. Érdemes eljátszani tehát a gondolattal, hogy a „magyar Hugh Grant” az Apró-villa nappalijában bemutatott sasszézása után mivel próbálja majd tovább lelkesíteni a Kiss Péter konfekcióöltönyébe már rég beleunó szocialista szavazókat. (…)

(…) A politikusok elinflálták az arcukat. Annyit nyomják magukat, hogy kezdek úgy lenni vele, ha tényleg néznem kell még négy évig, simán ráunok bármelyikre. Tőlem felvarrathat, átfestethet, újrasztájlingolhat, átöltözhet és újraértelmezhet. Mindegy. Igen, itt táncolni kell ahhoz, hogy valaki feltűnést keltsen. Mert hát a politika is showműfaj. A média azzá tette.

(…) Gyurcsány Ferenc műsorszáma amolyan politikaimarketing-kuriózum. Először ő tette meg azt, ami Amerikában már a nyolcvanas évek óta kimondott stratégia, nevezetesen hogy nem politikusként pozicionálja magát, hanem celebrityként. Az amerikai politikaimarketing-könyvek a nyolcvanas évek óta nyomatják, hogy el kell felejteni a hagyományos politikusimázst. A mediatizált társadalom, ha képernyőre néz, színészi teljesítményt vár, vagy ha nem színészit, legalább vicceset, megjegyezhetőt. Bill Clinton tehát a szaxofonjához nyúlt, Borisz Jelcin táncolt, és Gyurcsány is táncol. Emellett blogot ír az internetező közösségnek, miközben országkérdésekben is meg-megnyilatkozik.

(…) Orbánnak Hornt kellett térdre kényszerítenie, emiatt alkalmazott olyan stratégiát, hogy a fiatalságot és dinamizmust helyezte az "Orbán-brand" középpontjába. Ügyesen működött a stratégia. Viktor öregecskébb lett, és most a középrétegre szabja üzeneteit. Mindemellett az új pajesz és fekete bársonyzakó trendibbé tette a vezért. A médiával azonban nincs kibékülve. Feszesen kezeli a fellépéseket, nehezen lazul el, és formálisan intézi a beszélgetős műfajban a társalgásokat.

(…) Ám mókás hajlamai nemcsak olyankor nyilvánulnak meg, amikor a népet akarja derültségre bírni, hanem politikai, parlamenti beszédeiben, az ellenzékkel folytatott vitáiban, kormányfői terveiben, javaslataiban, intézkedéseiben is, magyarán: hiába szeretne miniszterelnökhöz méltó komolyságot erőltetni magára, nem tud kibújni a bőréből. Ha nem az ország sorsa, jövője lenne a tét, akkor felhőtlen önfeledtséggel kacarászhatnánk évértékelő beszédén, gazdasági előterjesztésein, helyzetelemzésein, az ellenzékről szóló magyarázatain, kampányötletein. Sajnos ezektől nem vidámak, hanem idegesek leszünk, pedig mind tartalmukban, mind előadásmódjukban számos szórakoztató elem van, de valahogy képtelenek vagyunk ráhangolódni. Talán bennünk van a hiba, a hozzáállásunkkal van baj, prüszkölünk, háborgunk, megrémülünk Gyurcsány „országépítő” agyrohamaitól, holott valójában röhögnünk kéne rajtuk.

(…) hogy ennek a koordinálatlan figurának majd minden szellemi és fizikai megnyilvánulása – mesterkélt, a nevetségesség határán egyensúlyozó előadásmódja, zavaros, a valóságnak és önmagának ellentmondó kinyilatkozásai, életidegen, üres lózungokkal teli szónoklatai, ideges és idegesítő arc- és szemjátéka, feltűnően élénk, máskor árulkodóan szorongást jelző kézmozdulatai – spontán nevetésre ingerlik az őt figyelő emberek java részét. Gyurcsány felsorolt tulajdonságai a gyermekkorunkban megismert klasszikus burleszkfilmek világszerte ismert hőseit: Ben Turpint, Humor Haroldot, Stan Laurelt, Norman Wisdomot és Louis de Funes-t idézik. Képességei kevésbé. Mutatványai odáig még rendben volnának, amíg macskanadrágba bújva szalad a Margit hídon rózsadombi rezidenciájából a parlamenti hivatalába, vagy a dolgozószobájának ablakából megindulva tánczenére csápol, oly idétlenül pörögve, mint egy enyhén csípőficamos, első éves balettiskolai növendék. Önmagában ez utóbbi is ártalmatlan, vannak köztünk szép számmal olyanok is, akiknek ez tetszik. Mindenki úgy kampányol, ahogyan tud. Más kérdés, hogy a rátartibb honpolgárt nem tölti el büszkeséggel, ha külföldi ismerőse értetlenül kérdi: ez tényleg a ti miniszterelnökötök?

(…) A lényeg, hogy az olvasó a politikust "testközelből" szemlélhesse: egy túlhajszolt, ám minden kihívásnak magas szinten megfelelni igyekvő ember képe rajzolódik ki a feljegyzésekből. A választópolgárok hiúságát pedig szemmel láthatóan hizlalja, hogy közvetlen módon megszólítathatják "a Ferit", és még tanácsokkal is elláthatják.

(…) Persze nem valószínű, hogy a miniszterelnöki vallomássorozat befolyásolhatja a választások kimenetelét. Az aránylag kevés internetfelhasználó mostanáig már szinte mind elkötelezte magát valamelyik párt mellett, kétséges, hogy a blogot olvasva politikailag átlényegülne. Bár ki tudja? Talán ha a világhálón szörfözők elmesélik ismerőseiknek, hogy levélváltásba bonyolódtak "a Ferivel", az szélesebb körökben is rokonszenvimpulzusokat válthat ki. (…)

Fletó táncol. Levetvén sötét zakóját, kigombolt nyakú hófehér ingben lejt, mint egy aszketikus angyal. Fletó táncol a magányos irodában a sötét ablak előtt. Karjait kecsesen széttárja, forog picikét, lejt erre meg arra, imbolyog a zenére, táncol a fickó... Ki hinné, hogy nem filmszínész? Ki hinné, hogy miniszterelnök? Eközben odakint, túl a sötétlő ablakszárnyon, a gonosz világ valami nagy-nagy gonoszságra készül. Az amerikai védelmi minisztérium - adják hírül diszkréten a lapok, mintha csak egy újabb sporteseményről számolnának be - már dolgozik az iráni atomlétesítmények elleni összehangolt légi és tengeri támadás tervein.

(…) Fletó táncol. Vajon kinek akar tetszeni? A nyalka kormányszóvivőnek? Az bizony fölöttébb furcsa lenne, hiszen a hírek szerint Batiz András tavaly nyári esküvőjére kapta a különös filmet. Batiz- csak a pontosság kedvéért - nőt vett el feleségül. Márpedig akkor Fletónak itt túl sok esélye nincs... De hát ki lát egy szerelmes szív mélyére?

(…) A művelt világ rajtunk röhög. Van egy hibbant miniszterelnökünk, akit ugyan senki sem választott, aki valami egészen sajátos kelet-balkáni puccsal ragadta magához a hatalmat, s váltotta le azt a szerencsétlen elődjét, aki még beszélni sem tudott, s akinek hitvese egy nemzetközi fogadáson oly kecses grandezzával hamuzott bele a virágvázába... (…