Zdrasztvujtye Vlagyimir Putyin!

Gyurcsány és Putyin közös sajtóértekezletén kiderült: Moszkva felajánlja Budapestnek, hogy Magyarország legyen egy orosz, török, fekete-tengeri, dél-európai új gázvezeték részese, ami tovább növelné Magyarország szerepét Európa energiaellátásában. Az orosz fél hangsúlyozta: egyetértenek azzal a magyar tervvel, hogy Magyarország hatalmas logisztikai és elosztó központja legyen az Ázsiát, Oroszországot és Európát összekötő új „gigantikus selyemútnak”.

Az orosz elnök a Nemzeti Múzeumban a sárosapataki könyveket bemutató kiállítást együtt nyitotta meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki örömét fejezte ki, hogy a két ország úgy döntött: továbblép a nemzeti sérelmeken, és új jövőt épít. Vlagyimir Putyin találkozott a négy parlamenti párt vezetőjével is. Üdvözölte, hogy a magyar választások előtt minden fő politikai erő az orosz-magyar kapcsolatok fejlesztése mellett teszi le a voksot. Hiller István MSZP-elnök kiemelte a Magyarország energiabiztonságáról folytatott egyeztetések fontosságát. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt kérte az orosz elnöktől, ha további magyar eredetű kincsekre bukkannak, cselekedjenek a mostanihoz hasonlóan. Dávid Ibolya MDF-elnök külön köszönetet mondott azért, hogy az orosz elnök saját döntése alapján megkoszorúzta az 56-os emlékművet. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kifejtette, hogy pártja is ideológiamentes kül- és gazdaságpolitikát képvisel, és hozzátette: a Fidesz nyitott az együttműködésre.

(...) A régió ugyanis nem önmagáért vált újra fontossá, hanem mert abban Moszkva pozícióit erősítő alkutárgyat látott, miközben a térség államai számára továbbra sem volt politikai mondandója, leszámítva azt a nem feltétlenül jóhiszemű üzenetet, hogy a régió országai európai integrációjuknak ne katonai, hanem gazdasági és politikai vonatkozásait forszírozzák.

(...)

Egyrészt annak belátására, hogy a térség nem egynemű, érdemes ezért azt szubrégiókra bontva kezelni. Másrészt pedig annak elfogadására, hogy a fejlettebb, "visegrádi" alrégió államai 2005-ig minden valószínűség szerint nemcsak a NATO, de az Európai Unió tagjai is lesznek. Következésképpen Oroszországnak van még 7-8 éve ahhoz, hogy a térségből való korábbi politikai és katonai kiszorulása után immár gazdaságilag vesse meg a lábát, merthogy ez nemcsak az orosz magántőke, de Oroszország érdeke is.

(...)

Ahogy Moszkva a 90-es évek első felében vajmi kevés különbséget tett egykori szövetségeseinek megítélésében, úgy a hajdan a Szovjetunió felügyelte államok Oroszország-politikájában sem lehetett ebben az időszakban érdemi eltéréseket felfedezni. Az alapvető politikai érzület és törekvés azonos volt: minél távolabb kerülni Moszkvától. Ez a helyzet az évtized végére azonban kezd megváltozni, és Putyin elnökké választásával e folyamat felgyorsul.

(...)

A magyar-orosz kapcsolatok történetének elmúlt hat-nyolc éve a lengyellel épp ellentétes pályán halad. Az Orbán-kormány a 90-es évek végén nem könnyű helyzetben, a jelcini korszak végjáték-periódusában volt kénytelen Oroszország-politikáját kialakítani. Hogy ilyen körülmények között óvatos, sőt időnként kifejezetten bizalmatlan volt Moszkvával szemben - az érthető. Az azonban már kevésbé, hogy miért kellett e bizalmatlanságnak időről időre nyilvánosan is hangot adni. Azt pedig végképp nehéz felfogni, hogy miért nem érzékelte - miközben Nyugat-Európa meghatározó államai és Lengyelország igen -, hogy Putyinnal, különösen annak első elnöki ciklusa idején, egy a korábbiaknál jóval kiszámíthatóbb, stabilitást teremtő kurzus indul el. Nem reagálni erre a helyzetre komoly félreértés volt. A Medgyessy-kormány élt is az alkalommal, és a lehető leggyorsabban megpróbálta korrekt keretek közé terelni a két ország kapcsolatait. Ez fontos, ám lényegében kockázatmentes döntés volt, hiszen olyan időszakban került rá sor, 2002 végén, amikor Oroszországot - köszönhetően Putyin józan kül- és belpolitikájának - példátlan nemzetközi elismerés övezte.

(...)

Ám ne higgyük, hogy a középpontban az új Oroszország emblematikus figurája, a világpolitika színpadának egyik legismertebb szereplője áll. Legfeljebb annyira, hogy nagysága kellően alátámasztja miniszterelnökünk "zsenialitását, nemzetközi elismertségét". Díszlet a nagy előadáshoz, partner a fényképezkedéshez. E történet központi figurája ugyanis a magyar kormányzati szcenárió alapján Gyurcsány Ferenc, aki Tony Blair után Vlagyimir Putyin megvendégelése miatt, az ország érdekében kénytelen egy pillanatra megszakítani a kampányolást. Természetesen erről szó sincs. Sőt! Egyik oldalról a brit miniszterelnök a Budapest Airportért cserébe dicsérte az egekig magyar barátját, Ferencet, míg a másikról az orosz elnök gyakorol akarva-akaratlanul is gesztust talán a legutóbbi találkozó ürességét elleplezni hivatott, kétségkívül ügyes, bár őszintének csak erős empátiával nevezhető mondat, a felszabadításért elrebegett köszönetnyilvánítás miatt.

(...)

Kétségtelen, hogy a darab harmadik szereplőjének (Orbán Viktor) és Putyinnak a párbeszéde sem nélkülözi a drámai töltetet. Ne tagadjuk, egy orosz elnök megjelenése a "közös" múlttal terhelt magyar környezetben önmagában hordoz még ma is némi feszültséget, amit ez esetheti csak fokoz egy 1989 júniusában, a Hősök terén elmondott beszéd. Erre rakódik rá, hogy 1998 és 2002 között e két fél sehogy sem bírt egymásra találni, s e helyzet lehangoltságában is volt valami tragikomikus éle annak, ahogy felváltva kosarazták ki egymást. A mai helyzet pikantériája, hogy a magyar oldalon a szocialisták harsány, gesztusokkal kétségkívül teli, ám tartalom nélküli orosz politikája mellett ott van az e relációval -az egyre határozottabban kirajzolódó pragmatizmusa ellenére - sokat kezdeni nem tudó konzervatívok hallgatása, amely akaratlanul is tovább fokozza, némi életszerűséggel töltve meg, e drámai feszültséget.

(...)

Nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt években annyiszor emlegetett áttörés legfeljebb a gesztusok szintjén érvényes, ami jó alap lehetett volna ahhoz, hogy tartalommal is megtöltsük e viszonyrendszert. Nem sikerült. A sikerpropaganda árnyékában előbb bezártuk a moszkvai agrármarketing centrumot, majd most kétes körülmények között eladtuk már a magyar kereskedelmi kirendeltséget is. A mostani találkozó is kínosan üres, amiről mindennél jobban árulkodik annak állami helyett csupán hivatalos minősítése, valamint az, hogy tartalom híján az orosz fél háromórásra rövidítését fontolgatta.

(...)

Hiba volt – bár az előzmények ismeretében érthető –, hogy a rendszerváltás után az orosz–magyar kapcsolatok elhidegültek, elsorvadtak. Ám annyi haszna mindenképpen volt, hogy vele együtt elenyészett a régi – "almát, rossz bort, bármilyen nívójú gépeket energiáért, nyersanyagért" – kereskedelmi szisztéma, és helyébe korszerű, valóban a kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatrendszer léphet.

(...)

Hogy Putyin alig több mint egy hónappal a parlamenti választások előtt hazaküldte a sárospataki könyveket, üzletemberek hadával meglátogatta Magyarországot, s egyezményeket ír alá a magyar kormánnyal, az nyilvánvalóan az elmúlt négy évben a két ország kapcsolatában bekövetkezett – nem túl nagy, de érzékelhető – javulás eredménye. Amelyet meg kell őrizni. Putyin elnök ezért találkozik a kapcsolatok javítását elkezdő Medgyessy Péterrel, illetve Orbán Viktorral, az ellenzék vezetőjével.

Vlagyimir Putyin látogatásának van két időbeli körülménye: 1992 óta nem járt nálunk orosz elnök, most viszont a választási kampány kellős közepén érkezett. Valószínűleg igen szerencsétlen eredményre jutnánk, ha értékelésünkben bármelyik szempontot hagynánk elhatalmasodni.

(...)

A magyar közgondolkodásban hosszú ideje tetten érhető ruszszofóbia, s az ennél talán valamivel, de nem sokkal rövidebb ideje érzékelhető russzofília ugyan nem tehető félre, de mostanában jutunk el oda - remélem -, hogy ezek jelentősége a két ország kapcsolatában viszonylagossá válik. Nem vagyunk ugyanis abban a helyzetben, csak megértéséhez kellett bizonyos idő, hogy ezeknek a beállítottságoknak nagyobb összefüggésekben is legyen jelentőségük. Sem esetleges konfliktusaink, sem esetleges összeborulásaink nem érintik lényegileg Oroszországot.

(...)

Bennünket most azért vesznek komolyan, mert nincsenek velünk jelentősebb problémáik, s ezt ők példaként tudják használni azokban a viszonyaikban, ahol bizony vannak. Ha az elmúlt évek orosz "birodalmi" politikáját vizsgáljuk, ebbe nem simul bele gond nélkül sem a sárospataki könyvek visszaadása, sem Putyin 1956-tal kapcsolatos tegnapi megnyilvánulásai. Ezek nagyon komoly gesztusok, melyeket neki valamiért érdemes megtennie, s nem kizárólag a magyar cseregesztusokért. Különben nem tenné meg.

„Moszkvának ugyanis semmi szüksége rá, hogy éppen egy nemzetközileg nem túl jelentős, kis közép-európai állam legyen a "mentora", különösen nem Európában.

(...)

Ha Oroszország valamit szeretne a nemzetközi gazdaságban, diplomáciában, akkor azt megteszi saját jogon. Időnként egy kicsit talán többet is, mint amit jóhiszeműen várhatunk tőle – ezt mutatta az év eleji gázmizéria Ukrajnával, ami a „renitens” Viktor Juscsenkón kívül az egész gáz és olajfüggő kontinensnek is figyelmeztetéssel szolgált.

(...)

Amíg Magyarország még jó darabig nem létezhet az orosz olaj és gáz nélkül, addig Moszkvát nem érintené különösebben érzékenyen, ha lazulnának a kapcsolatok. Legfeljebb újra eltűnne az oly sokat emlegetett szabolcsi alma az áruházak polcairól, vagy a Richter-Gedeon gyógyszerek az orosz patikákból.

(...)

Lehet, hogy a magyar külpolitika (melyet 2002 óta nyugodtan azonosíthatunk a mindenkori kormányfővel a külügyminiszter helyett) egyik "örök átka" érvényesül majd itt is: mire elérnénk valamit, a világ egy lépéssel már előttünk jár. Putyin és egyik legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok viszonyában ugyanis könnyen törés állhat be a volt szovjet tagköztársaságokban zajló demokratizálódási folyamatok miatt, melyeket Moszkva szinte nyíltan igyekszik magakadályozni.

(...)

A hazai politikai elitben senki sem vitatja, hogy Oroszország fontos partner nemcsak Magyarország, de egész Európa biztonsága és energiaellátása szempontjából; olyan bővülő piac, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ideje lenne tehát tenni is valamit azért, hogy globális értelemben szerény, ám a mi szempontunkból komoly lehetőségeinket minél inkább kiteljesíthessük.

(...)

A PR elvitathatatlanul látványosra sikerült, a látogatás végeztével azonban illene e jó hangulatot kihasználva immár munkához látni. Négy évig ugyanis csak alapozás történt, s nem több.

Azért jött, hogy megmutassa: lehet Oroszországgal "bótolni". Sőt, érdemes. Amúgy: bármennyire megértik is az oroszok, hogy egykori kényszerszövetségeseik, amint lehetett, elszakadtak tőlük, azért rosszulesik nekik.

(...)

De összehasonlítva az Orbán-kormány oroszpolitikáját a Medgyessy-Gyurcsányéval, nem érthetetlen, hogy hagyta látszani, hova teszi le a garast. Sok garast. Ha a mostani tervek csak egy része megvalósul, akkor is eurómilliárdokat kereshetünk, keleti és uniós pozíciókat nyerve.

(...)

Gyurcsány ráérzett az orosz mentalitás egyik kulcselemére: ha tiszteled, ő szeretni fog. Ha korrekt vagy, ő nagyvonalú. Ha hagyod kissé sajátosnak lenni, magától lesz nyugatosabb, és kiderül: mintha jobban szeretne adni, mint kapni. Persze: nem naiv. Putyin többször utalt arra, hogy minőségi áruk, színvonalas szolgáltatások előtt nyitja meg az orosz piacot, és elvárja, hogy az orosz tőke és áru előtt se ereszkedjen fölösleges sorompó. Korrekt? Harasó.

(...)

Putyin döntött az irányról: tényleg a nyugati úton akar haladni, csak ez ne járjon országa szétzüllésével, lesüllyedésével. Elfogadható feltétel? Más kérdés, hogy - szerintem legalábbis - talán túl sokat tesz a rendért és túl keveset a szabadságért, és ő dönt az arányról.

(...)

Legyünk hálásak Oroszországnak, amiért visszaadta a sárospataki könyveket. Mert igaz ugyan, hogy a nemzetközi jog kimondja: műkincseket nem szabad zsákmányul ejteni, ám kimondja azt is, hogy támadó háborút indítani sem szabad. Történelmi evidencia ugyan, ám újra és újra eszünkbe kell idézni: a sárospataki könyvek nem úgy kerültek a Szovjetunióba, hogy annak hadserege benyomult a mit sem sejtő Magyarországra.

(...)

Agressziónkért nem kértünk bocsánatot. A későbbi magyar kommunista kormányzat egész politikája ugyan egyetlen nagy, ámde hiteltelen bocsánatkérés volt - hiszen e kormányzat alá volt vetve Moszkvának. Most, Gyurcsány Ferenc - szabadon választott miniszterelnökeink közül elsőként - kimondta: a magyar katonáknak semmi keresnivalójuk sem volt a Szovjetunióban. Evidencia, de egyszer végre ki kellett mondani.

(...)

Nem kell-e kormányzat hívének lennünk ahhoz, hogy lássuk az eredményeket: a meredeken felfutó kereskedelmi kapcsolatok hasznát, a megmaradó és az újonnan létesülő munkahelyeket, az orosz nagyhatalom barátságát, s természetesen a visszakapott sárospataki könyveket. S ha e magyar politika folytatódhat, akkor még sok egyéb mást is várhatunk - gondoljunk csak azokra a tervekre, amelyeket Gyurcsány és Putyin bejelentett. A jövő akkor valóban elkezdődhet.

Három repülőgép, páncélozott autók, több tucatnyi testőr és kommandós, több száz fős kíséret. Vlagyimir Putyin küldöttsége minden további nélkül elfoglalhatott volna egy kisebb országot. Talán még egy középhatalmat is.

(...)

Egy érettségire készülő lány uszkve félórás laza töprengés után rájött arra, amire a komplett magyar elitnek majd másfél évtized kellett. Oroszországgal hasznos jóban lenni. Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ezt felismerte, Orbán Viktor – kormányzása idején – nem. Ennek két oka van. Egy: az említett szocialista politikusoknak voltak posztszovjet kapcsolataik, így jóban lenni és üzletelni is könnyebben lehetett. Kettő: Oroszország a második szocialista-liberális kormányzat idejére lábalt ki válságából, lett pénze és ereje, tehát jóban kell lenni vele, hogy üzleteljünk. Mára ezt Orbán is felismerte, nem véletlenül igyekezett az ellenzéki vezér külön találkozót kicsikarni Putyintól, s nem véletlenül tettek meg ellene mindent Gyurcsányék.

(...)

Ám tudjuk: ez a történet nem rólunk szól. Mi részesei lehetünk, s megpróbálhatjuk a legtöbbet kihozni ebből a "játékból". Ezért, ha Gyurcsány a kulisszák mögött április 9-re játszva túlfizette a putyini gesztusokat, rosszul tette. De mindenképpen jól tette, hogy végre üzletet kötött.