Bal(kéz)fogások

A retro a kitüntetési divatot is elérte. Mással nehezen is magyarázható, miért kellene a késői Kádár-rendszer emblematikus figuráit, illetve a bős–nagymarosi vízlépcső szellemi atyját kitüntetni. Mosonyi Emil felterjesztése azért is érdekes, hiszen pontosan tudható Sólyom László környezetvédelmi elkötelezettsége és Duna körös tevékenysége. A kormány tehát vagy tudatlan/érzéketlen volt, vagy kifejezetten keresi a konfliktust a köztársasági elnökkel.

(…) Mintha volna némi ellentmondás abban, hogy Gyurcsány Ferenc folyamatosan a kádári gazdaságpolitika tarthatatlanságáról szónokol, majd kitünteti azokat, akik ennek az ellenkezőjét próbálták bizonyítani. Miként nincsenek összhangban e díjazott nevek a szocialista párt annyit hangoztatott megújulásával, generációváltásával sem, inkább csak azt mutatják, milyen nehéz elvágni az utódpárti szálakat. Félreértés ne essék, Marjai és Fekete messze nem voltak a legrosszabbak az akkori garnitúrából, sőt a jobbak közé tartoztak, de a Magyar Népköztársaság viszonyítási alapja nem lehet a Magyar Köztársaságé is. S a kitüntetésre egyébként sincs szükségük, hiszen anélkül sem tudnánk elfelejteni őket. A Szigetközben élők mindig emlékezni fognak Mosonyira, Marjai és Fekete emlékének életben tartásához pedig elég ránézni az államadósságra.

(…) Elvben persze lehetnek aggályai a köztársasági elnöknek, szerethet valakit jobban, mást meg kevésbé. De a magyar joggyakorlat szerint a köztársasági elnöknek kevés lehetősége adódott arra, hogy párt- és politikai szimpátiáját kifejezze.

(…) Csakhogy ő ennek kapcsán egy elvi kérdésről várja az alkotmánybíróság válaszát, tehát ráért volna a kampány után, de még jóval augusztus 20-a előtt foglalkozni. Mert így abba a kellemetlen és nyilván általa sem óhajtott látszatba sodródik, hogy a maga módján be akar avatkozni a kampányba. Abba, ahol láthatóan minden labdát lecsap a Fidesz. Nyilván ezt sem fogja kihagyni.

(…) Emberileg együtt érzek vele, amikor kellemetlennek tartja, hogy neki kell mosolyogva átadni egy díjat annak a mérnöknek, aki az általa annyira ellenzett Bős-nagymarosi gátat tervezte. Csakhát egy gát tervezése - különösen, ha az meg sem valósul - mégsem az alkotmányos rend elleni vétek. Ha ezek utána kitüntetésre jelöltek átmennek a díjátadásra, bizony Sólyomnak kezet kell nyújtania és gratulálnia illik. Mert mégiscsak ez szerepel a munkaköri leírásában.

Eddig ugye azon sápítozott (ha jobbos), illetve örvendezett (ha balos) a sárga földig letematizált közvélemény, hogy hát ez a valaha csodált Fidesz-kommunikáció mekkora bakokat lő sorozatban, vizslától adatlopáson át álbeintésig, milyen szerencsétlenül csetlik-botlik, amatőrködik, mintha direkt húzná magára a szocikat.

(…) De nem kell beszarni, Gyurcsány mögött nem a legyőzhetetlen Vörös Hadsereg dübörög. Az éppen taktikai előnybe került szocik villámgyorsan hátbatámadták, és akrobatikus mozdulattal sikeresen tökön is szúrták saját magukat. Valamelyik T-34-es think tank alvázára szerelt észkombájnnak bevillant, hogy ki kéne tüntetni március 15-én néhány kirívóan ótvaros kommunistát, hátha ezzel sikerül fölpiszkálni a jobbos szavazók harci kedvét, és kivívni a jóérzésű emberek utálatát.

(…) Maradjunk még az összeesküvés-elméleteknél és a várható jobbos előretörésnél: az előbbiekhez még vegyük hozzá a forint összeesését, amely a többnyire euróban eladósodott lakosságnak a törlesztőrészletek látványos növekedését jelenti majd, és hirtelen mindenki roppant adekvátnak érezheti az óriásplakátokon sopánkodó melós/családanya/nyugdíjas sikolyát: rosszabbul élünk, mint négy éve.

(…) A köztársasági elnök ezúttal is rigorózusan tartotta magát az alkotmány betűjéhez. Ugyanakkor a hatalommegosztás rendszerével, elvi összefüggéseivel, ergo az alaptörvény szellemével szembekerült, talán mert ez esetben túltengett a civil kurázsija.

(…) Egy akármilyen pártpolitikus, bármelyik civil szervezet, minden egyes állampolgár nyíltan vállalhatja, avagy vitathatja X, Y, Z kitüntetésének helyességét, indokait, részrehajlását vagy méltóságát. Magyarországon ezt egyvalaki nem teheti meg: a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

(…) Közjogi hajszálrepedés jelentkezett tehát, mely a jóra-rosszra érzékeny, civil tudósi és a kompetenciájához kínosan kötött államférfiúi énjének különbségéből fakad. A tudós kereshet nem létező fekete macskát a sötét szobában. Baj azonban, ha azt az államférfi meg is találja, és kipaterolja.

(…) E három kitüntetett éppen azok közé tartozik, akiknek a tevékenysége strukturálisan a rendszerváltás kikényszerítője volt Magyarországon, az előző rendszer szükségszerű zsákutcába jutásához s összeomlásához vezetett.

(…) Természetes, hogy egy politikai rendszer hivatalnokait és technokratáit, ha vér vagy tisztátalan pénzek nem tapadnak a kezükhöz, nincs joga üldözni az új hatalomnak. E tekintetben a III. Magyar Köztársaság nemcsak lojális volt, hanem lényegesen toleránsabb a többi kelet-európai rendszerváltó államnál. Aki viszont úgy gondolja, hogy az elmúlt másfél évtized elegendő volt ahhoz, hogy ama korszak politikai hibái megbocsátást, sőt utólagos elismerést érdemelnek, alaposan téved.

(…) E hiba azonban ráébresztheti a magyar közvéleményt, hogy a torz identitáspolitizálás és a politikai szerepjátékok helyett van más lehetőségünk is. Az elvi alapokon történő, demokratikus politikai küzdelem.

(…)Micsoda röhej! Micsoda szánalmas vircsaft! Mindegy, a lényeg, hogy volt egyszer egy rendszerváltás. És annak a rendszerváltásnak a bős–nagymarosi vízlépcső volt a szimbóluma. Pontosabban: a vízlépcső elleni tiltakozás. 1956 óta először a vízlépcső ellen vonultak tömegek az utcára. És most Gyurcsány kitünteti a vízlépcső tervezőjét. Tényleg azt hiszitek, hogy ez véletlen?

(,..) Gyurcsány most a nyolcvanas évek közepét-végét tünteti ki. A komplett KISZ KB-t még nem meri, de már készül rá. S ha hagyjuk, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján ki fogja tüntetni Apró Antalt és Kádár Jánost is. Posztumusz.

(…) Olvassák el sokszor ezt a szöveget. Olvassák, aztán tekintsék át Magyarország jelenlegi helyzetét. Nézzék csak meg, mennyit ér most a forint. S mennyi az államadósság. Figyeljenek. Önök is rá fognak döbbenni: rehabilitálja Gyurcsány a saját múltját? Persze! De ez mellékes! 

Gyurcsány a jövőre készül, drága véreim!

Sólyom Lászlóról nem most derült ki, hogy szorgalmas, törekvő, sőt, hiperaktív köztársasági elnök - legalábbis ha rajta és a törvényeken múlna, az is válna belőle- Azok a fránya paragrafusok azonban, különös tekintettel a Magyar Köztársaság úgynevezett alkotmányára, meglehetősen szűkre szabták a mozgásterét, s ezt még tovább korlátozná az íratlan szokásjog is - már ha ez ut666inak létezéséről alkalomadtán Sólyom maga is tudomást venne.

(…) Egy látszólag csekély jelentőségű ügy mintegy ürügyet kínál az elnöknek ahhoz, hogy kipróbálja, meddig mehet el, hol vannak mozgásterének határai. Továbbá arra, hogy a maga mérsékelten szofisztikáit módján kampányoljon egy kicsit az ellenzéknek, jelezve: a büdös komcsik megin’ büdös komcsikat tüntetnek ki.

(…) Sólyomnak ismét meg kell barátkoznia a ténnyel, hogy immár nem független megmondóember, hanem köztársasági elnök, akinek hatalma sokszor csak annyit ér, mint a tiszteletére kivert díszlépés, s ha nem a megfelelő helyen, módon és időben nyilvánul meg, könnyen az orrára koppinthatnak.

(…) Szabad György történészként joggal vívott ki olyan elismerést, amely most a Széchenyi-díjban öltött testet. Politikai megnyilvánulásai azonban már az MDF-kormány idején - amikor ő volt az Országgyűlés elnöke - is váltottak ki vitákat. A konzervatív politikus az elmaradt kézfogással most különös társasághoz csatlakozott. Azokhoz, akik tegnap kifütyülték a miniszterelnököt a Múzeum kertben, néhány nappal korábban lökdösődtek Mohácson, meg akik szavakban régóta "rémnek" festik le.

(…) Orbán Viktor például arról beszélt - ugyancsak a nemzeti ünnepen -, hogy 1848-hoz hasonlóan most is választania kell a magyar nemzetnek. A kérdés szerinte az, hogy "egy ember erőlteti ránk" a terveit, - ez lenne kimondatlanul Gyurcsány -, vagy nemzeti programunk lesz. Aztán még tovább is szőtte a gondolatot, éreztetve, hogy ellenfelét választva a nép kiszolgáltatott marad, elsősorban a nemzetközi érdekeknek. Nem említette sem a miniszterelnököt, sem az Európai Uniót, de a tömeg érthette, mire gondol. Elsősorban persze arra, hogy mindenképpen ő szeretne a helyére kerülni, amit - kiegészítve a 12 pontot - mindjárt meg is fogalmaztak egy 13.-ban.

(…) S hiába mondta a miniszterelnök a Múzeum kertben, hogy a nyugodt hang és a ribillió között kell most választani, sokan úgy vélik, ha erőt mutatnak, övék a győzelem. "Eljött a cselekvés ideje, ne feledjétek, egységben az erő" - fogalmazott a Fidesz "nagyon nagy gyűlésén" Orbán. Ez a felszólítás jelzi, mire számíthatnak a nyugalom - és a baloldal - hívei a következő hetekben.

Kezdjük egy tiszta üggyel: Debreczeni József visszautasította a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. A kultuszminiszternek a publicista ezt azzal indokolta: „újságíró, politikai közíró állami vagy kormánykitüntetést nem – vagy csak kivételes esetben, gondos mérlegelés után – vehet át”. A díj rontaná írásai hitelét, és visszatetszést keltene olvasóiban, hisz régóta keményen kritizálja Orbán Viktort, a kormányfőről pedig épp könyvet ír.

(…) Nálunk az ún. véleményformálók többsége úgy véli: jár neki az állami plecsni. Aki a 2002-es választási kampány során egy jó szót szólt a baloldal mellett, az augusztus 20-án alig tudott elmenekülni a kis- meg nagykeresztek elől.

(…) A március 15-i díjátadót két dolog árnyékolta be: Szabad György volt olyan pofátlan, hogy bár átvette a díjat meg a vele járó pénzt, Gyurcsánnyal kezet fogni már büdös volt neki. (…) Sólyom László sem emelte az ünnep fényét, amikor duzzogó óvodásként nem fogott kezet Fekete Jánossal. Az ember még az öreg bankvezért sajnálta meg a tévében, hogy á, ő nem is tudta, hogy kezelni kell, észre se vette. Az elnök nem magánemberként keveredett az ünnepségre, hanem az ún. nemzet ún. egészét hivatott megtestesíteni.

(…) Még megdöbbentőbb, hogy a korábban az utódpárti örökség levetéséről papoló miniszterelnök úgy véli: „1990 előtt is létezett egy Magyarország, sokfajta meggyőződéssel és véleménnyel, és utána is létezett Magyarország. A mai Magyarország ennek az ötvözetéből épült, még akkor is, ha ’90-ben volt egy szakadás a magyar történelemben egy pillanatra.”

(…) Megdöbbentő, hogy 16 évvel a rendszerváltás után Gyurcsány – kampánykedvében, vagy őszintén – nem tekinti lényegesnek a diktatúra és a demokrácia közti választóvonalat. És ő még úgynevezett progresszív szocialistának számít.