Orbán Viktor rántja vissza előrerohanó társait a kampányban
Amit 2002-ben Kövér László jelentett az MSZP számára, azt a szerepet 2006-ban Mikola István tölti be. A kormányfő-helyettesként megnevezett korábbi egészségügyi miniszter sorra tett olyan nyilatkozatokat, amelyekbe az MSZP belekapaszkodva mozgósíthatja szavazóit és eltérítheti a bizonytalanokat a Fidesz közeléből. A rossz szereposztás megöli a darabot
Egy meglehetősen széles körben elterjedt nézet szerint a 2002-es választásokat Kövér László nyerte meg az MSZP-nek azzal, hogy olyan kijelentéseket és értelmezési lehetőségeket nyújtott, amelyekkel a szocialisták hatékonyan mozgósíthatták szavazóikat és a bizonytalanok egy részét. A 2006-os kampányban Kövér László szerepét részben átvette a kormányfő-helyettesként megjelölt Mikola István, illetve a Fidesszel közös listát állító KDNP elnöke, Semjén Zsolt.
Mikola Istvánnal újabb politikus lépett a Fidesz kampányarcai mellé, akiknek szerepe azonban eddig sem volt egyértelmű a párt választási kampányában. A pozitív hangvételű „Változás 2006” kampány idején a Fidesz négy politikusát látszott a középpontba állítani, de Kósa Lajos, Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Schmitt Pál között nem alakult ki értelmezhető szereposztás. Ezt a négyest egészítette ki később Mikola István, aki azonban nem „Fidesz-jogon”, hanem már a jövőbeli kormányzás okán került középpontba. A Fidesz kampánya szempontjából érthető, hogy Orbán Viktor is csak ekkor, a Fidesz programadó és miniszterelnök-jelölő kongresszusa után került a plakátokra, hiszen a Fidesz elnökének imázsa, az Orbán-kormány gyakran felidézett tevékenysége a szavazók egy fontos része számára inkább megosztó hatású. Megmozgatja ugyan a Fidesz szimpatizánsait, de legalább ekkora hatással van az ellenfél táborára is.
A sokszereplőssé vált Fidesz-kampány kommunikációs szempontból arra hivatott, hogy az egyemberes párt imázsát eltolja a Fidesztől (sőt, mint látható volt, az ellenzéki párt a negatív imázselemet az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel igyekezett összekötni), de emellett nyilvánvalóan a szövetséggé alakult párt „ezerszínűségét” is alátámasztja.
A sok szereplő lehetőséget jelent a célcsoportok, helyszínek, kampányszakaszok és más szempontok szerint tagolt kommunikációra, de egyben annak veszélyét is magában hordozza, hogy a párt egységes arculata elveszik az egymás mellett megszólaló politikusok nyilatkozatai között. Ennél nagyobb hátrány, ha a szereplők egymásnak ellentmondó, egymást hiteltelenítő állításokat tesznek, ami nem csupán a párt imázsát rombolja, de azoknak a témáknak a megjelenési lehetőségét is korlátozza, amelyek pedig pozitív kezdeményezései lennének az adott politikai erőnek.
Mikola, az imázsromboló
Mikola István már első kiemelt megjelenésén hibát követett el. A határon túli magyaroknak megadott állampolgárság, és az ezáltal húsz évre bebetonozott Fidesz-kormány képét láttató kormányfőhelyettes-jelölt mintha az MSZP kampányának egyik legnehezebb kérdésére adott volna választ: hogyan keltsenek kormánymegtartó hangulatot, hogyan mozgósítsanak minél hatékonyabban maguk mellett? Nem véletlen, hogy az MSZP még reklámfilmet is készített Mikola István kiszólásáról. A szocialisták eddig kétszer profitáltak a határon túli magyarokkal kapcsolatos vitákból: először a 2002-es választások előtt, amikor az Orbán-Nastase-paktum kapcsán 23 millió román beáramlásával riogattak, másodszor pedig a 2004. decemberi népszavazáson, amikor elérték, hogy a kettős állampolgárság megadásával szemben a szociális biztonsággal tartsák otthon a szavazók többségét.
Mikola István ezután pártja, a KDNP elnökéhez zárkózott fel, szinglihordákat és fülbevalósokat téve meg a társadalom negatív jelenségének, amivel pedig az SZDSZ-nek adott lehetőséget arra, hogy vele szemben mutathassa fel saját politikáját.
Ha Mikola István megszólalásai egy olyan szereposztás részeként jelentik a Fidesz kommunikációjának egy részét, amely szerint Orbán Viktor középen állva mindenkihez, az őt körülvevő politikusok pedig egy-egy meghatározott csoporthoz – így Mikola a hagyományos és a radikális jobboldaliakhoz – szólnak, akkor a hiba a reakciók környékén kereshető. Lehetséges helyettesét ugyanis maga a miniszterelnök-jelölt, Orbán Viktor igazította helyre, követve ezzel a párt szóvivőjét, amivel pontosan a szereposztást tüntette el, és a legmagasabb szintre emelte a mikolai kiszólásokat. A kármentés részeként Orbán Viktor a vitatott kijelentéssel kapcsolatban a „nem egyemberes párt” szempontját emelte ki, mondván „nálunk mindenki arról beszél, amiről akar”.
Mikola István úgy jelent meg, mint a Fidesz „humán erőforrással”, „nemzeti egészséggel” foglalkozó kiemelt szerepű leendő kormánytagja, de nagy vihart kavaró kijelentései miatt saját témájára alig maradt elegendő médiafelület. Ha Mikola Istvánról van szó, személyéhez már azonnal azok a kijelentései kapcsolódnak, amelyek muníciót és a mozgósításhoz szükséges ellenségképet biztosítanak az MSZP számára.
A Mikola István kavarta botrány közepette a Fidesz ráadásul más témák miatt is magyarázkodni kényszerült. Így Kósa Lajosnak a Demokratában megjelent interjúja miatt is Orbán Viktor feddte meg párttársát, ami után pedig a debreceni polgármester bocsánatkérése hozta vissza ismét a nyilvánosságba a Gyurcsány Ferencről, Dobrev Kláráról és a kertészről szóló nyilatkozatát.
A Fidesz számára hátrányos nyilatkozatokat egy párhuzamosan futó, igaz, később kirobbant ügy egyensúlyozza ki. A nagykátai láncszavazásos botrány lehetőséget ad arra, hogy az MSZP által hangsúlyozott Mikola-ügyek helyett saját témájával, a választási csalás vádjával ossza meg a szavazók figyelmét. Végső soron azonban mind a magyarázkodással, mind a láncszavazási botrány kommunikációjával korlátozza saját mozgásterét a párt, hiszen ezek az ügyek a program és az ígéretek kommunikációja elől veszik el a teret.
