Jobbegyenesek a kampányban

korábbi kommunikációs stílusán. A jobboldali szövetség három prominens politikusa, az Orbán Viktor helyettesének jelölt Mikola István, Semjén Zsolt, a KDNP-elnöke, és Kövér László választmányi elnök is olyan kijelentéseket tettek, amelyek ellentmondani látszanak pártjuk korábbi, konfrontációt kerülő kampánystratégiájának.

Először Mikola István jelentette ki a Fidesz kongresszusán, hogy egy esetleges második Orbán-kormány ötmillió határon túli magyarnak állampolgárságot adva húsz évre eldönthetne mindent. Ezután Pécsett szót emelt a „szingli hordák” ellen, és kifejtette: a hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. Semjén Zsolt több nyilatkozatban is utalt arra, hogy az SZDSZ nem a normalitás, hanem a deviancia pártja, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és kormányát egyházpolitikája miatt Göringhez, illetve a hitleri rezsimhez hasonlította. Kövér László az SZDSZ-ről egy lakossági fórumon említette meg, hogy a liberális párt „saját rusnya, ragyás képére” akarja formálni az országot, és oktatáspolitikával célja az emberek tudatos elbutítása.

Mikola István mondataira az MSZP, az SZDSZ és az MDF politikusai is reagáltak. Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta: "Ha valaki arról beszél, hogy a hatalom érdekében szavazati jogot adna a határon túliaknak, majd ennek a hatalomnak a birtokában korlátozná az egyén szabadságvágyát, az már nem csak Mikola úrnak a személyes véleménye". Az SZDSZ elnöke nyílt levélben arra kérte Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, mondja meg, hogy egyetért-e Mikola István azon kijelentésével, miszerint a hatalomnak korlátoznia kell az egyén szabadságvágyát. Kuncze Gábor csütörtökön sajtótájékoztatón azt kérdezte a kijelentések kapcsán, hogy vajon az állam mindenkit házasságra fog-e kényszeríteni. Az MDF szerint a Fidesz miniszterelnök-helyettes-jelöltje ezzel a kijelentésével "több tízezer, nemegyszer szándékai ellenére egyedül élő nőt és férfit sértett meg".

A már-már feledésbe merült Mikola István a Fidesz XIX. kongresszusának köszönhetően újra berobbant a politikai köztudatba. Névjegyét felejthetetlen megjegyzéseivel tette le az elmúlt pár napban újra, ami miatt össztüzet zúdított rá a másik három parlamenti párt és amiért nem mellékesen elnézést is kényszerült kérni a Fidesz vadonatúj miniszterelnök-helyettes jelöltje.

(... ) Úgy tűnik, a botrányt kavaró kijelentések nem fogynak, és a legújabb Mikola Istvánnal foglalkozó paródia is azt jelzi, a Fidesz miniszterelnök-helyettes jelöltje mellett nem lehet szótlanul elmenni. Éles István sem bírta tovább, dalba öntötte a volt egészségügyi minisztert, hogy ha a hírnév mégis tizenöt percesre sikerülne, az utókor nehogy Mikola nélkül maradjon.

Várható volt, hogy a választások közeledtével újra felmerül a külhoni magyar állampolgárság kérdése. Ám azt is sejteni lehetett, hogy egyik pártnak sem érdeke ezt hivatalosan felvetni. A 2004-es decemberi népszavazás ugyanis megmutatta a magyar lakosság meglehetős érdektelenségét a téma iránt, ugyanakkor az igennel és nemmel szavazók száma alig különbözött, így könnyű a következtetést levonni, hogy az ügy újbóli napirendre tűzésével nem lehet új szavazókat szerezni, a lakosság döntő többsége ugyanis kinyilvánította (távolmaradásával vagy nemleges szavazatával): nem kívánja, hogy a törvényhozás az állampolgárság intézményét kiterjessze az ország területén túlra.

(...) Máig tisztázatlan eredetű címlista alapján valószínűleg több ezer határon túli magyar kapott pontosan, névre szólóan címzett borítékot, amelyben a Fidesz elnöke összefoglalta, mi a tétje a jelenlegi választásnak, kifejtette, nemzeti szolidaritásra van szükség, ezért kéri a címzettet, hogy szavazzon a pártjára.

(...) Ugyanez az érzelmi motiváció (szeretnek minket odaát, de ez nem váltható szavazatokra) húzódhatott meg Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelöltnek a Fidesz-kongresszuson tett kijelentése mögött, miszerint "ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban." Orbán Viktor azóta többször is azt nyilatkozta, a kongresszuson mindenki azt mond, amit akar, Mikola István nyilván az álmait fogalmazta meg. Álomfejtésre azonban semmi szükség, az ügy eléggé egyértelmű. A szónok, miközben ezeket mondta, teljesen nyilvánvalóan nem magánemberként beszélt, hanem második számú vezetőként tartott programbeszédet a párt legmagasabb döntéshozó fórumán.

(...) Az pedig már a képmutatás kategóriájába tartozik, hogy erről a most megvallott tényleges tervükről egyetlen betűt sem mertek választási programjukban vállalni.

Kétségtelen, hogy a Fidesz miniszterelnök-jelölő kongresszusának legmesszebbható mozzanata éppenséggel a miniszterelnök-helyettesi sarzsi ígéretét elnyert Mikola István felszólalása lett. Maga Orbán Viktor csak szekundált ahhoz a meglepetéshez, amit a "nemzet orvosává" ütött egykori egészségügyi miniszter keltett. És azóta is folyik a majdhogynem össznépi találgatás, vajon a kiszámíthatatlan, önjáró Mikola fejezte ki reményét a határon túli magyarok szavazati jogának majdani megadása révén legalább húsz évre szóló Fidesz-uralom iránt, vagy a főnökséggel egyeztetett szöveget hallhattunk tőle.

(... ) Egy alapvető ellentmondással azonban nem tudtak, és máig sem tudnak mit kezdeni. Ha a váratlanul olyannyira felértékelt Mikola - akit Orbán Viktor egyenesen maga mellé emelne a vágyott trónra -, csupán meggondolatlan partizánként lépett fel a rendezvényen, akkor bizonyos értelemben még nagyobb is a baj. Akkor ugyanis ez az ember legfeljebb a "nemzet kuruzslójának" nevezhető, minthogy politikai érzéke és felelősségtudata a nullával egyenértékű; következésképp állandó kockázatot jelent a Fidesz számára.

(...) Legutóbb Pécsett áperté kimondta: "Pontosan tudom, hogy a Gondviselés csak rajtam keresztül működik". Kell ennél több? Lehet erre még ráígérni? Aki egyenes közvetítője a Gondviselésnek, annak szándékaihoz ugyebár nem férhet kétség.

(...) A Fidesz parttalanná vált, populista pragmatizmusának mindinkább ez a csapdája. És nem biztos, hogy a Gondviselés majd segít.

Horváth Sándor Mikola István nemcsak megaláz, téved is című cikkében előbb idézi a pártok véleményét, majd kifejti, hogy azok a bizonyos határon túli szavazatok alaposan megoszlanának ám a MIÉP-től a Kommunista Pártig. Majd így érvel:

(...) "Még csak véletlenül sem lenne mindez olyan jó a hatalomkörnyékieknek, mert - a gondolatmenetet folytatva - nem csak választók, hanem választhatók is lennénk, s mint a példák is bizonyítják, mi is tudunk már nem csak szekértáborokat, hanem pártokat is alapítani (még e kishazában is van belőlük két magyar), s akármilyen kicsinyke, csúnyácska, azért tessék elhinni, csak a magunkéra szavaznánk. S akkor megint ott tartanánk, ahol a part szakad." (Kárpáti Igaz Szó, 2006. március 23.)

Az újságírónak (attól eltekintve, hogy ez esetben a "nem csak"-ot egybe kell írni) alighanem igaza van; a felvetés is szellemes. Továbbgondoltam, kicsit más irányban: ha a plusz ötmillió külhoni szavazó, teszem azt, megalapítaná a Határon Túli Magyarok Pártját, és arra minden külhoni egységesen rászavazna, akkor egészen biztosan ez a párt nyerné a választást, kormányt alakítana, erdélyi, fel- és délvidéki, nyugati és kárpátaljai magyarok ülnének a miniszterelnöki és miniszteri székekbe. Vagyis a határon túliak átvennék a magyarországiak fölött a hatalmat. Bizarr gondolat, de semmivel sem képtelenebb, mint a Mikoláé.

Hogy Mikola István új keletű sztárolása üzenetértékű - az napnál világosabb. De mit is üzen személyével a Fidesz minekünk? A kézenfekvő válasz persze az, hogy most őrá osztották az ultrakonzervatív tábort tüzelő szekundáns szerepét ebben a feje tetejére állított dr. Jekyll-Mr. Hyde dramaturgiában. Orbán szebb jövőt álmodik, Mikola pedig a jobboldal elfojtott vágyait, indulatait hangosítja ki az összpolgári tudatalatti rezonőrjeként.

(...) Félreértés ne essék; Mikola nemzetfelfogása egy létező, jól ismert, keményvonalas konzervatív világnézet, a maga módján még koherens is - csak éppen fényévekre van Orbán sulykolt ideológiamentességétől és újdonsült szolidaritásmániájától. És a másodhegedűs posztjára ácsingózva egy felettébb zord társadalompolitika rémét vetíti előre.

(...) Tényleg minden rendjén van azzal, ha egy demokratikus rezsim politikusa a kollektív nemzettudat kúrálására kér felhatalmazást? Ki számít betegnek és mi lesz a gyógyíthatatlanokkal? Miféle csodadoktor ő, és hogyan csinálná? Egyszerű kézrátétellel vagy szóba jöhet kényszergyógykezelés is?

(...) Mikola szófordulatai valóban sokakat elborzasztanak. Az intolerancia, a dölyf és a totális szereptévesztés olyan kompakt rendszerével van dolgunk itt, amely megzabolázandó tömegekről szól, és amelyben a politika élet-halál harc. E téves diagnózis kockázatait és mellékhatásait már jó ideje szenvedjük valamennyien.

Ha nincs Mikola - kinek e kérdésben amúgy semmi illetékessége nincsen -, akkor nem "fejlődik" ideiglenes kampánytémává a kettős állampolgárság ügye, s vele együtt az elvileg hármas talapzaton nyugvó magyar külpolitika (integráció, szomszédságpolitika, határon túli magyarság) legalább egy foszlánya.

(...) Hangsúlyoznám azonban: nem Somogyi Ferenc külügyminiszter, még csak nem is az elődje teljesítményéről van szó. Hanem vélhetően arról, hogy se kormány, se ellenzék nem tekinti a külpolitikát olyan szférának, ahonnan érveket, "nyerő lapokat" lehet előhúzni a szavazatok utáni hajszában. Létezne - merengek - olyan előfeltevés, hogy a "magyar embert" nem érdekli, vagy ha érdekli, nem hatja meg a rang, amelyet szövetségeseink és barátaink jóvoltából élvezünk a világban? Léteznie kell.

(...) Mi is az üzenet? (Összesítve talán.) Lengyel László szerint az, hogy a mai magyar kormány stabil, hiteles partner, rászolgál közeli és távoli partnerei bizalmára. Ellenfele viszont semmi olyat nem tett, ami hasonló szolgálatnak volna minősíthető; nemzeti színekbe öltöztetett globalizáció- és privatizációellenes retorikájával a gyanakváson túl semmi egyebet fölkelteni nem tudott. Az üzenetet olyképpen tudnám dekódolni, hogy a Kaczynskiakat talán nem kéne "hármas ikrekké" fejleszteni.

Nem akarok rossz, félreérthető, meggondolatlan vagy alanyhiányos mondatokat védelmembe venni, csak a jelentés határait. Én a hamis, ügyetlen, bornírt mondatokkal úgy vagyok, hogy azok eredeti jelentésükben is kellőképpen károsak, irtandók és elfelejtendők, nem kell őket még félreérteni és démonizálni is. Márpedig a kampányban ez történik.

(...) Mikola-mondat egy konzervatív, poroszos ember nosztalgiájának kifejeződése, arra hoz példát, hogy a szigorú fegyelmezés a legjobb eszköz a tanulók eredményeinek javítására. Nincs szó diszgráfiásokról, mint Horn Gábor értelmezi: "Amikor Mikola István azt mondja, hogy körmössel kell büntetni a diszgráfiás gyereket, akkor a tanulók legkevesebb nyolc-tíz százalékát akarja speciális oktatás helyett törvénysértő testi fenyítéssel büntetni." Ezt mondaná? Nem ezt mondja. Az eredeti is elég avítt és rossz mondat, minek tovább rontani. Mikola saját magáról beszél, s ő biztosan nem diszgráfiás, amit bizonyít az is, hogy a körmösök után egy órával tudott szépen írni. (A diszgráfiás nem tud.) Egyébként már az én időmben sem dívott a körmös, Mikola iskoláskorában még kevésbé. Ha én csúnyán írtam, a tanító bácsi megsimogatta a fejemet, és azt mondta, fiam, figyelj jobban, tőled többet várok. Kérem, higgyék el, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pedofília lenne a leghatékonyabb oktatási módszer.

A nemzet boncnoka többek közt a parttalan egyéni szabadságvágy természetes és kötelező korlátozásáról, nyakukban fülbevalót hordó fiatalokról, továbbá a technozenéről beszélt. A "technozenéről" amúgy nyilvánvalóan fingja sincsen neki, azalatt úgy általában az elektronikus zenét érti, de ebben nincs semmi különös, ennek az emberfajtának pont az a motorja - spirituális energiája -, hogy belepofázik mindenbe, és büszke is rá, hogy nem ért hozzá.

(...) Ebből csak az következik biztosan, hogy személyében a hülyeség szorgalommal párosult, a tájékozódást pedig - beleértve azt, hogy hányat írunk, és mi folyik a világban az utóbbi húsz évben - agresszivitással helyettesíti. Markáns karaktert generált neki a gondviselés, na. A legendás téeszelnök-tempó.

(...) Bele lehet őrülni ebbe a dilemmába. Hát annyira vak nem lehet a Vezénylő Tábornok úr, hogy ezzel a figurával kockára tegye a magyar nemzeti emberek szolidáris kultúrállamát. Miért, miért, miért? Jobban jártak volna egy díszbuzival. Azok legalább nem akarnak mindenkit a maguk képére formálni. Nem volt elég Semjén és Kövér a tálib rétegek megszólításához? Mindjárt helyettesi szinten kell képviselni a radikalizmusnak nevezett romantikus fantasyt? Lehet, hogy hoz egy-két plusz bolondot, de például "technorajongók" százezreit mobilizálja, olyanokat, akik esetleg nem is akartak szavazni. Plusz a szinglik és a lufiárusok. Meg bárki, aki nem akar az állatorvosi lóból nemzetorvost csinálni.

A program nélküli pártnak kész főnyeremény lett Mikola. Annak idején komoly egzisztenciát jelentett Csurka István pár pesti értelmiséginek. Ők nyugat-európai, sőt amerikai előadókörutakat köszönhettek az író-politikusnak, rogyásig panaszkodhattak ott arra, micsoda veszély leselkedik rájuk itt, Budapesten. Mára Mikola lett a megváltó. A hosszú süketelés után most végre van némi mondanivaló általa.

(...) Egykoron komoly értelmiséginek hitt pojácák most abban reménykednek – ha még reménykednek egyáltalán tényleg –, hogy a Mikola elleni gyűlöletkeltés ötszázaléknyi szavazatot is érhet. Tapasztalatból tudják: ellenségkép nélkül sereget toborozni nem lehet. Íme, a főellenség most egy európai orvos alakjában végre megtestesülni látszik.

(...) Ez nemcsak kampány: valóban teljes erejükből gyűlölik Mikolát. Árnyékuk ugyanis éppen Mikola István fényében válik kontúrossá. Természetesen Mikola sem szent. Ember, hibákkal telve. Ám a társadalom négyszázalékos árnyékának mégis ő az a világosság, amelytől az árny szembeötlő lesz. Mikola valóban európai, valóban érzékeltet meglévő és értékes szürkeállományt. Megjelenése is intelligenciát sugároz. Humora nem alpári. Egyénisége nem pitiáner. Testi formája nem elhízott. Nem káromkodott a parlamentben. Nem nevezte rozzant bútoroknak embertársait. Nem rágalmazott tolvajlással politikusokat. Nem építtetett luxusvillát a tengerparton. Nem vásárolt luxusvillát Budán. Nem közlekedik terepjáróval a Parlament és az agglomeráció között. Európai ember. Hát össztüzet rá!

Nem nagy kockázat megjósolni, micsoda hisztizés lesz pénteken például az Élet és Irodalomban... Nem való ilyen a budapesti politizálásba; rágalmazzuk, tapodjuk, gyűlölködjünk ellene, s bízzunk abban, hogy a többség majd – mint annyiszor a magyar történelemben is – az ügyeletes, a divatos, a pénzoligarchiának oly kedves elhájasodott Barrabásra szavaz.

Csupán egy nagyobb rejtély van annál, hogy mi a francért hordja valaki a nyakában a fülbevalóját, ez pedig az, hogy milyen megfontolásból lett Mikola István a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje. Politológusok húsz évre bebetonozhatnák az ismertségüket, ha meg tudnák fejteni a Mikola-rejtélyt. Bár lehet, hogy ez nem is politikailag, hanem orvosilag dekódolható jelenség. Mert a demográfiai adatok alapján valóban vádolható ugyan önpusztítással a magyar (vagy az egész európai) kultúra (lassan már nem lesz testvérünk, akit kitüntethetnénk), de ilyen fokú szuicid hajlam, mint amilyenről a Fidesz tanúbizonyságot tesz, egészen példátlan.

(...) A Fidesz kampánya viszont jelenleg javarészt abból áll, hogy politikusai azt ismétlik: Mikola nem úgy gondolta. A Fideszt ismerve, Mikola visszavonása elképzelhetetlen, így marad a másik opció a szinglik protestszavazatainak megakadályozására: a Moon szektából ismert tömeges esküvők meghonosítása.

Látható, hogy ez a cikk az elmebaj köreit érinti, ennélfogva nem kerülheti el Mikola nemzeti főorvos személyét sem. Az országnak legalább a fele most riadalomban él, hogy mi lesz, ha ez az ember hatalomra kerül, nyilván törni-zúzni fog, betiltja a technozenét és bevezeti nulladik óraként a körmösosztást. Az SZDSZ már egész kampányhajrát alapoz erre.

(...) De hát ez nem több, mint a nagyra törő, nem túl okos, karrierista ember pöffeszkedése, aki most éppen hobbikeresztény ruhát öltött; ez inkább nevetséges, mint félelemkeltő. A Mikola-hisztéria azért is indokolatlan, mert hiszen attól, hogy neki programja, sőt küldetése van, még egyáltalán nem következik az, hogy hatalomra kerülve abból a programból bármi is megvalósul, hacsak nem épp az ellenkezője.

(...) A programosdi most egyébként is téma, minden pártvezető ezzel áll elő: ne műsorok, nyakkendők alapján szavazzon a böszme nép, hanem mérje össze a programokat, és azok alapján döntsön bölcsen, felelősen. Az ég szerelmére: csak azt ne, mert ami programok itt tálalva vannak, annak komolysága kábé annyi, mint mikor a jövő társadalma technozene hangjaira szingli pszichológusok körmét üti a vonalzóval, mert fülbevalót akasztottak a nyakukba. Nem.

Nem tudom igazán, mikor tör ki Kövér Lászlóból a támadó indulat, mert szerdán este Berhidán hallgatói előtt azzal mentegetőzött, "szörnyű dolgokról humorizál. Muszáj kicsit ironikusan fogalmazni - mondta -… mert egy parlamenti képviselőnek soha nem áll jól az agresszivitás". Kövérnek, mint tudjuk, különösen nem.

(...) Kövér Lászlót mindenekelőtt az SZDSZ izgatja, ami alátámasztja Kuncze Gábor álláspontját: a Fidesz vezetőinek különösen a liberálisok vannak a bögyükben, mert attól tartanak erősen, ha bejön az MSZP-SZDSZ koalíció, teljesen elúszik az orbáni álom. Mellesleg ezt a szorongásukat igazolja a Médián közvélemény kutatása is, amely parlamenti mandátumokban az eddigi kormányzat sikerét tartja valószínűnek, még ha szoros arányokban is.

(...) Ha egyáltalán tudnánk Kövér Lászlók lenni, valójában az ő stílusában, szellemi színvonalán kellene minősíteni közszereplését. De sajnos ez nem megy. Erre a mutatványra csak a Fidesz csúcsán lévő politikusok képesek. Nem véletlen, hogy Mikola István, Semjén Zsolt és a többiek ilyen veretesen fogalmaznak, tanulják az utánozhatatlan nyelvezetet. Erre a politikai modorra volna szüksége az országnak?

Én például nem szeretem őket. Ahogy általában nem szeretem a balkezeseket, a szőkéket, sőt a magyarokat sem. Vannak magyarok, szőkék, balkezesek, melegek és leszbikusok is, akikkel barátságban vagyok, akiket szeretek, tisztelek és becsülök. Ám vannak, akik bosszantanak, kerülöm őket, akikkel le nem ülnék egy asztalhoz. Az, hogy a hazai jobboldal vezérszónokai most a választási nagygyűléseken a melegekről, a szinglikről prédikálnak, viszont gyomorforgató. Például a konzervatív meggyőződésű jobbos melegeket és leszbikusokat, valamint technozene-kedvelőket a Fidesz alaposan megzavarhatta.

(...) A mi társadalmunk nem hajlandó tudomásul venni: a melegek és leszbikusok köztünk élnek, s ez így volt akkor is, amikor erről a média nem tudósított. Ezért akár szavazatokat is hozhat a kirohanás a "harmincezer rózsaszín bőrtangás buzi felvonulásáról". Ennek a beszédnek van közönsége. Hiszen nem csak a szónokokat mozgatják öngyűlölő elfojtások, rejtett félelmek és indulatok. Aki végigmegy a pesti és budai utcákon, láthatja, miféle festékfirkákat biggyeszt a plakátokra ez a sötét indulat. Egyike ez a társadalmat rontó sokféle fortélyos félelemnek. Így persze nehéz demokratának is lenni.

(..) Hogy tekinthetné a vallást magánügynek az, aki közügynek tekinti bizonyos felekezetek és vallási intézmények megsemmisítését. Nos, ez tanulságos képtelenség, s e képtelen tévedést - amit Semjén Zsolt a minap fölelevenített és a világi köztársaság ellen fordított - valóban Mindszenty József követte el, de erre a tévedésre a nácik is, a kommunisták is adtak okot. Mindszenty antifasiszta, antikommunista, antiliberális, antidemokrata volt, és tagadta a világi állam létjogosultságát. A világi köztársaság demokrata híveinek tehát van okuk becsülni és van okuk elvetni őt.

(...) Mindenkinek joga van tehát ahhoz, hogy a valláshoz való viszonyát magánügynek vagy közügynek tekintse, csak államügynek nem tekintheti. Az államnak mindkettőt tiszteletben kell tartania, tudomásul kell vennie, semmi köze hozzá, ki, melyik felekezettel milyen viszonyban áll vagy nem áll, ha ezt az illető nem kezeli nyilvános tényként; és tudomásul kell vennie azt is, hogy az egyházak közéleti tevékenységet végeznek, véleményt nyilvánítanak, amiben nekik tetszik. Politikai kérdésekben is.

(...) Tehát az aláírók szerint a hitleri népirtás vallási/felekezeti ügy volt, amolyan vallásháborúféle, azonban azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy ebben egyrészt nem katolikusok és protestánsok ölték egymást, mint például a harmincéves háborúboa, és előtte-utána is jó darabig szokásban volt Európában, másrészt ez a "háború" meglehetősen egyoldalú volt, melyben csak az egyik felet, a zsidókat ölték. Ez azonban így egyrészt roppant pontatlan, másrészt a ténylegesen történtek jelentős szűkítése, vagyis történelmi értelemben mélyen hamis és hazug.

(...). Az aláírók remek taktikai-manipulációs érzékkel hagytak ki szösszenetükből egy Semjén által említett kulcsfontosságú tényt. Azt, hogy ő nem tett mást, mint idézte Mindszenty József esztergomi érseknek, a magyar katolikus egyház fejének egyik 1946. évi (szent)beszédét.

(...) De abból, amit Semjén mond - a vallás nem magánügy -, következik-e a vallásszabadság kétségbe vonása? Nem - miért következne? Az következik, ami Mindszentynél: a (vallásos) hit erősebbé teszi a társadalmat. Ha ez igaz, akkor a társadalom érdekében tevékenykedő mindenkori kormányzatnak támogatnia kell a vallási közösségek tevékenységét.