Van még esély fordítani?

(42,03%). Az SZDSZ javított négy évvel ezelőtti eredményén (6,5%), az MDF pedig 12 éve először egyedül próbálkozva éppen átcsusszant a parlamenti küszöbön (5,04%). A parlamenten kívüli pártok közül csak a MIÉP-Jobbik pártszövetség lépte át az 1 %-os küszöböt. 11 megyében az MSZP, 9-ben pedig a Fidesz „nyert” a területi listán. A 176-ból 66 egyéni választókörzet sorsa dőlt el az első fordulóban, az MSZP 38, a Fidesz 28 mandátumot szerzett. Az első fordulós eredmények után 109 MSZP-s, 97 fideszes, 4 SZDSZ-es és 2 MDF-es képviselői hely talált gazdára. A második helyen áll 46 MSZP-s, 57 fideszes, 3 SZDSZ-es és 1 MDF-es jelölt. Az SZDSZ-nek 58, az MDF-nek 40, MIÉP-nek pedig 4 harmadik helyezettje van. Az MDF elnöke, Dávid Ibolya eddigi nyilatkozataiban elhatárolódott a Fidesz jobboldali koalíció létrehozására vonatkozó javaslatától.

(...) Egy több mint másfél évtizedes trend látszott megdőlni az első forduló utáni éjszakán. Ha a fenti tendencia megfelelő erősséggel kisugárzik-átgyűrűzik a második félidőre, megtörik a szinte a turáni átok hatásfokával konkuráló effektus, mely szerint kormánypárt(ok) nem nyerhet(nek) választást. És nem ez az egyetlen változás.

(...) A Fidesz-elnök osztályrésze egy, a rendszerváltás óta egyedülálló szintűen megalázó vereség, avagy korlátozott és részleges győzelem lehet. A szocialisták egyszázalékosnál valamivel nagyobb fórja és az SZDSZ 2002-nél jóval biztosabb “küszöbugrása” dacára a meccs nincs ugyan még lejátszva. A bukás nyilván keserű lenne Orbánnak, ám a – nagyságrenddel kisebb esélyű – győzelem íze is savanyúbbnak bizonyulhat, mint azt valaha is képzelték. Már amennyiben az egységes, abszolút többséget birtokló monolit jobboldal vízióját kukába dobhatják.

Ennek magyarázata három betű: MDF.

(...) Az MDF egy kétfelé ágazó ösvényre lépett. Kormányváltás esetén afféle “jobboldali SZDSZ”, a Fidesszel szövetséges liberálkonzervatív kispárt lehet csak. Melyre a partnere ráverheti a szükséges, de kínos megszorítások sarát. (Ahogy tette ezt Gyurcsány is a megszüntetett falusi iskolák ügyében az SZDSZ-es oktatási miniszterrel.) Ellenzékben maradva viszont esély nyílhat, hogy – kemény harcok után – egy CDU/CSU-típusú, egyenrangú néppárti/ikerpárti unió kovácsa legyen.

(...) Négy éve a Fidesz el sem tudta képzelni, hogy alulmaradhat. Nem is volt B-terve. Most Orbánon a kampány során végig látszott: itt kikapni is lehet. Mert előbb-utóbb megszakad a törvényszerűség, miszerint az ellenzék megél a kormány hülyeségeiből. Amennyiben mégis nyer, ezért fog. Ha nem (ma erre fogadnának többen), a politikai hullává válás elkerülésének kizárólagos módja a Gyurcsánynak való úriemberi gratula. Márpedig a Nemzet Miniszterelnöke túlélésben profi. Nem lesz itt Fidesz-szponzorálta hídblokád és polgárháború.

(...) A triumfálni induló kormány mindenesetre nehezebben tudja helyi értéken kezelni valószínű győzelmét, mint kihívója a csatavesztést. A költségvetés rekordközeli hiánya, az “eurógate” fenyegető árnya, a posztkádári nagy ellátórendszerek lassú, de biztos agóniája szerencsére messzi távolba űzi a kísértést, hogy a fejébe szállt dicsőségtől kábán, újabb száznapos pünkösdi királykodással spájzolja magát be a népszerűségbe. Orbán helyében nem sajnálnánk annyira a kudarcot. Mert így végre egy kabinet rákényszerül, hogy a saját fedezetlen költekezésének piszkát maga takarítsa el. S közben ne mutogathasson vádlón elődjére. De ez még a jövő (pontosabban a második forduló) zenéje.

(...) Mikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni, mi a végeredmény. Annyi bizonyos: egyik pártnak sem kell búcsút intenie a parlamenti politizálásnak. Ezzel pedig a második fordulón múlik minden, az egyéni választókerületek eredményei döntik el, ki alakít Magyarországon kormányt. Az utóbbi két parlamenti választás során arra is láthattunk példát, hogy a második forduló a csoportos visszaléptetés módszerével át tudta fordítani a végső elszámolást; és arra is, visszaléptetési lehetőség híján is majdnem sikerült ez a bravúr. A második fordulónak tehát érzékelhetően megnőtt a "királycsináló" funkciója. Ugyanakkor feltartóztathatatlannak látszik a pártrendszer redukciója, egyszer3södése is: a kilencvenes évekhez képest kevesebb lehetőség nyt1ik a választói kívülállásra, a formális véleménynyilvánításra. Amit a felületes szemlélő a kampány eldurvulásaként érzékelhetett, az nem egyéb volt, mint a tét növekedésének érzékelése a versengő pártok részéről. Minden szavazat felértékelődött, ami nemhogy gyengítené, de erősíti a képviseleti demokráciát.

(...) Nem kell már sokat várnunk arra sem, hogy a valóság és annak virtuális mása megütközzön: írják-e már valahol azt a forgatókönyvet, hogy egy hazai Churchill csak vért, verítéket és könnyeket ígérjen a nemzetnek." De ne szaladjunk ennyire előre! Előbb még megtapasztalhatjuk, működött-e a választási rendszer, amelynek számos érintett még a reparálására sem volt hajlandó. Sikerült-e kiszűrni a csalási lehetőségeket? Lesz-e bármelyik fél részéről szavazat-újraszámlálási kezdeményezés? Kisvártatva mindannyian okosabbak leszünk. Végső döntés két hét múlva ...

(...) Az SZDSZ hat százalék körüli országos eredménye talán jobb a vártnál, de ez az izgalmas éjszaka mindenesetre intő jel, hogy a győzelmi mámor kiheverése után alaposan neki kell állni a liberális párt újjászervezéséhez, felerősítéséhez az önkormányzati választásokig.

Ami viszont felborítja a papírformát, meghazudtolva minden előrejelzést, az az MDF szereplése. Miközben talán Dávid Ibolyán kívül kevesen akadtak olyanok, akik egy hajítófánál többet adtak volna azért, hogy a demokrata fórum egyáltalán az öt százalék közelébe kerül. Dávid 19-re húzott lapot és bejönni látszik neki. Miközben a kampány során a Fidesz ütötte vágta az MDF maradékait is, amikor kiderült, közelébe került a fórum a bűvös 5 százaléknak, Rogán Antal rögtön felöltötte legszebb mosolyát és azt mondta, nekik a fórummal össze kell fogniuk, hiszen leválthatják a kormányt.

(...) Választási csalásról feltehetően lesz még szó az elkövetkezendő napokban, bár azt azért figyelmeztető jelkén is kezelhetjük, hogy az imént már megidézett Rogán Antal a késő esti televíziós megszólalásában már a csalásról beszélt, sokkal inkább annak lehetőségéről, hogy az MDF-fel közösen meg tudják valósítani az ország többségének akaratát, azaz a kormányváltást. Figyeljünk tehát, a Fidesz kampányfőnöke immár arra helyezi a fő hangsúlyt, hogy a választók többsége kormányváltást akar. Ne bíbelődjünk a politikusi logikával, ne azt emeljük ki, hogy képes azonnal megtalálni a számára legpozitívabb megközelítését, hanem maradjunk az állítás tartalmánál: valóban kormányváltást akar-e az ország, vagy igaza van a koalíciós pártok képviselőinek: nincsen kormányváltó hangulat Magyarországon.

(...) Az MDF annyi rosszat, annyi ütést kapott az elmúlt években - mondhatjuk: nyolc éve folyamatosan - a Fidesztől, hogy nem lenne logikus lépés az együttműködés. Igen ám, de ma Orbán Viktor jövője Dávid Ibolya kezébe került. Ha Dávid megszánja Orbánt, és partnerévé válik, izgalmas lehet az elkövetkező két hét, és az április 23-i második fordulós választás. Izgalmas lehet, mert a kölcsönös visszaléptetések nyomán nem lehet tudni, hogy melyik párt kerül előnyösebb helyzetbe, illetve melyik politikai szövetség. De maradjunk még a szövetség kérdésénél: nem tudjuk e pillanatban azt sem, hogy mindazok, akik az MDF-re adták voksukat, azok a Fidesz ellenében tették-e ezt - valószínűsíthetően igen - avagy ragaszkodnak a jobboldalhoz és semmiképp sem hajlandók a baloldalt támogatni. A kérdés azonban ennél is bonyolultabb, mivel arra is válaszolni kellene, hogy az MDF szavazói hajlandóak-e elmenni a második fordulóban is szavazni, vagy megelégednek azzal a tudattal, hogy az általuk választott párt ott lesz a parlamentben.

(...) Tényleg a sors fintora, hogy Orbán Viktor sorsa most éppen annak a politikus társának a kezébe került, aki többször megalázta, s nem is olyan régen politikusnak, de mégiscsak nőnek "minősítette". A Fidesz ugyanis akárhogy is igyekszik számolni most a voksokat, elvesztette a választásokat, még akkor is, ha az MDF jóvoltából van is még esélye megszerezni a kormányzást.

Az összkép: egy kétségbeejtően kelet-európai, helyenként balkáni életérzést sugárzó politikusi gárda csatája.

Az, aki nem bírta a hét végi kampánycsendet, más lehetősége nem lévén, külföldi újságok honlapjain tekergett, s írásokat keresett a magyarországi választásokról.

(...) Olyan klasszikusoknál, mint a Guardian a The New York Times és a Washington Post, napokat kellett visszakeresni az archívumban, mire megtudtuk, hogy nálunk vasárnap – vagy egyáltalán valamikor – szavazás volt. A londoni The Independentben is csak annyi jelent meg, hogy a külföldre utazók vigyázzanak, mert Magyarországon árvizek vannak. Voksról szó sem esett, ellentétben például az Olaszországba indulóknak szánt tanácsokkal, mert a szerkesztők szerint ott még akár tüntetés is lehet a választások előtt, után, ami vagy azt jelenti, hogy sosem hallottak még Kerényi Imréről, vagy volt nekik egy tippjük, ki nyer Magyarországon.

Ami egyébként a jóslatokat illeti, az ilyesmi a választásokról beszámoló lapokra – mert igen, ez a rossz hír: akadtak ilyenek is – nem volt jellemző, semmi rizikó, inkább csak részletek a kampányról. S pont ez a baj, az összkép: egy kétségbeejtően kelet-európai, helyenként balkáni életérzést sugárzó politikusi gárda csatája, amelyről a Der Spiegel szerzőjének egyenesen a brutális jelző jutott eszébe. Nyilván körül is bástyázta apró mozzanatokkal: Watergate a Dunán, ez a címe, s szó van benne szerverfeltörésről, bombafenyegetésekről, lebensraumról, gázpisztollyal meglőtt aktivistáról – a döbbenet mégis éppúgy hiányzik, mint más nyugati lapoknál, naná, kamaszkorú demokráciáról írnak, uniósról ugyan, de kezdőről, másodrangúról, mondhatnánk, de inkább ne, áltassuk kicsit magunkat.

(...) De hogy a végére mondjak még valami jót – mármint a töretlen ír rokonszenven túl –, a gazdasági helyzetről és az ehhez kapcsolódó ígéretekről írók közül néhányan tudtak informálisan is beszélni magyar politikusokkal, akik ekkor már elismerték: mindegy, mit mondanak, reformok lesznek, megszorítások. És ami még jobb, aki erről írt, azt sem vonta kétségbe, hogy a lakosság is tisztában van ezzel. Azt már nem kérdezték meg a megszólított emberektől, hogy miért szavaznak, ha tudják, hogy átverik őket. Végül is van egy pont, ahol a tapintat felülkerekedik az újságíró kíváncsiságán.

(...) Mindazonáltal az, hogy kevesebben mentek el szavazni, mint négy éve, talán azt is jelenti, hogy az emberek egy részének elege van a pártok túlzónak tűnő ígéreteiből, acsarkodásaiból.

(...) Az urnazárás utáni órák izgalmában a pártok igyekeztek pozicionálni magukat. A (sokáig) kiesésre álló MDF képviselői arról beszéltek, hogy tisztességesen kampányoltak, csak akkor kezdték el, amikor az államelnök megadta a jelet, s csak annyit költöttek, amennyi pénzük volt. Mindeközben érdemes megjegyezni, hogy az MDF – a várakozásokat megcáfolva – az utolsó pillanatban is tudott izgalmakat okozni. A fideszesek két vasat tartottak a tűzben, Selmeczi Gabriella a szabadság és a demokrácia ünnepéről beszélt, Szijjártó Péter pedig tömeges és sorozatos törvénysértésről. Az előrejelzések alapján leginkább magabiztos koalíciós pártok visszautasították a vádakat, a választást tisztának, törvényesnek mondták, s arra biztattak, hogy mindenki fogadja el a végeredményt. Horn Gábor azért odaszúrt: úgy látszik, a Fidesz már készül a bukásra.

A választások tisztaságának hangoztatása helyes álláspont azzal a kiegészítéssel, hogy a bizonyítható anomáliákat ki kell vizsgálni: a kettő együtt válik megnyugtatóvá.

(...) Az országos listát állító (parlamenten kívüli) kis pártok rendkívül szerény eredménye nem azt jelzi, hogy van az országnak kettő plusz kettő nagyszerű pártja, hanem azt, hogy a magyar választási rendszer és a pénztelenség szinte kilátástalanná teszi a parlamentbe jutást a médiatámogatást és az infrastruktúrát nélkülöző pártoknak, Európában egyedülállóan magas küszöböt állítva.

(...) Nem hinnénk, hogy forradalom lesz, s bár kőkemény kampányt várunk a következő két hétre – s ebben nem is látunk semmi kivetnivalót –, bízunk benne, hogy a pártok legalább azt komolyan veszik, amit vezetőik tegnap este szinte kivétel nélkül elmondtak: a választás ünnep. Nem kellene ezt tönkretenni. Nem hisszük ugyanis, hogy lenne bármilyen politikai vágy, ami ezt indokolná. (...)

(...) az első fordulót mind listán, mind a már továbbjutott egyéni jelöltek tekintetében az MSZP nyerte meg, csakhogy ezzel még nem győzött a választásokon.

(...) Mert a nagyvárosokban egészen más pártpreferenciák uralkodnak, mint a homogénabb falvakban, kisvárosokban. Itt MSZP/SZDSZ-fölény, ott Fidesz. Csak ez a kis időeltolódás az eredmények értékelésében is jelzi tehát, hogy nehéz jobbra, balra tolni egymástól a párttömböket, inkább a nyitottság, városiasság, illetve annak ellenkezője osztja őket.

(...) Így aztán ugyanaz történt az első fordulóban, mint négy éve: az SZDSZ Budapestről jutott be a parlamentbe, s ez jelentős esélyt ad a kormányon maradásra a fővárosban szintén átütően erősebbnek bizonyuló szocialisták számára. (Ha több közös jelöltje lett volna a két pártnak, talán még messzebb jutnak.)

(...) A városias környezetben alapvetően a nyitottságot sugárzó pártok mellett - ez esetben az MSZP és az SZDSZ javára -, a kisvárosok és a falvak pedig a zártság védelmét ígérő Fidesz mellé állnak. Sajátos és feltehetően a Fidesz nehezen vállalható irracionalitási kampányával (Semjén Zsolt és Mikola István sajátos teljesítményével) összefüggő jelenség, hogy az MDF váratlanul sok, feltehetően a Fidesztől elkéredzkedő szavazattal, valamint Dávid Ibolya sikeres utolsó tévés hetével az ötszázalékos küszöb fölé került. Lényegében újjászületett. S ezzel beláthatatlanul bonyolult politikai játszma kezdődik. Annyi tudható, hogy Dávid Ibolya az MSZP-vel nem köt koalíciót, a Fideszszel pedig csak akkor, ha nem Orbán Viktor a miniszterelnök. Kérdés, hogy megér-e Orbánnak ennyit a hatalom egyik formájáról való lemondás. Tán még ez sem zárható ki.

(...) Listán ugyanúgy kis különbségű vereséget szenvedett a Fidesz, mint négy éve. Akkor erre válaszként az új demokrácia egyik legelkeserítőbb haragkampányát indították be. (...)

(...) Most padlógázzal vágtak neki már az első fordulónak is. Ekkora sebességnél viszont szembeszökőbbek a hibák. Kiderült, hogy bár Orbán Viktor a szónoki emelvényen változatlanul mámort csal ki híveiből, arcán a ráncok mélyebbek, szavai kopottabbak, gesztusai nem tűnnek olyan őszintének, mint egykoron. Sok mindenről nem vett tudomást a Fidesz elnöke, például arról, hogy három és fél millió emberre nem lehet "hallgatni", hogy kiszemezgetett vállalkozói csoportokkal nem lehet programot alkotni, és hogy bármekkora imádat öleli is körül őt, az általa favorizált emberek nem lesznek automatikusan közkedveltek. Mondhatnánk, hogy a kampány közben elkövetett szarvashibák és az orbáni tévedhetetlenség akár csúfos vereséget is okozhatott volna, s ettől tulajdonképpen Dávid Ibolya mentette meg őt. Igaz, vesztét is ő okozta egyben. Csakhogy az MDF sikerének az elnök asszony teljesítményén túl elsősorban Orbán Viktor politikája a kovácsa.

(...) A metaforán túllépve: amennyiben Dávid eltökélt egy - a számára készült tanácsadói tanulmányok által pedzegetett - mérsékelt, jobbközép párt kiépítésében, nem köthet alkut senkivel, semmi áron. Csakhogy mától jövő vasárnapig lesz része meleg, valamint fojtogató ölelésben egyaránt. Adott esetben mindkettő oxigénhiánnyal jár, az pedig könnyen kapkodóvá teheti a lélegzést. Mégis: a távlatos esély föláldozása egy hatalmi sakkjátszma első lépéseinél - még ha a bábuk nemzeti szalaggal is lesznek átkötve -, csalódást okozhat nehezen összetoborzott régi-új híveinek. Ráadásul, ha a regnáló koalíció hozza a papírformát, azaz győz, a paktum azonnal nevetségessé válik, s Dávid Ibolya azt az arcát veszítheti el, amelyre éveken át bátran és kitartón vigyázott.

(...) Az SZDSZ-nek az elkövetkező napokban föl kell adnia minden fanyalgását, ideiglenesen félre kell raknia értelmiségi gondolatfutamait, mert a kiélezett verseny olyan fegyelmezett együttműködést követel a lehetséges partnerrel, amely e pártnak nem erőssége, holdudvarának, szimpatizánsainak pedig még kevésbé ismerős. Képes-e szinkronban cselekedni fej és láb, erre kell adott pillanatban választ adnia Kovács Pistikének, aki, lám, a hírek szerint hamar megkomolyodott.

(...) Ma mindenütt a stratégia kialakításáé a főszerep. Ha kormányváltás nem is, de jobboldali "rendszerváltás" lehetséges.

Ha az MDF nem köt szövetséget a Fidesszel, akkor az nem a párt haláltusájának meghosszabbítását jelenti, hanem egy új esélyt

(...) Már úgy tűnt, hogy mire igazán "normális" lesz az MDF, addigra pont kiesik. Erre föl akadt ötszázaléknyi szavazó, aki méltányolta Dávid Ibolya erőfeszítéseit.

(...) Vasárnap este minden párt azt mondta, nagyon örül, hogy az MDF bekerült a parlamentbe. Úgy mondták, mintha őszinték lennének. Pedig örömre semmi okuk. Az MSZP–SZDSZ nyugodtabb lenne most, ha az MDF lendülete 4,98 százalékon megtörik. A Fideszben pedig – ha van idejük a nagy kapkodásban – nyilván kerestek egy vastag betonoszlopot, hogy abba verjék bele oktondi fejüket, amiért évekig alázták és gyalázták Dávid Ibolya pártját. Amiért mindent elkövettek, hogy megsemmisítsék és kiiktassák.

(...) Az MSZP vasárnap este azért lehetett ideges, mert nem tudhatta, mit lép az MDF elnöke. Nem volt világos, hogyan kezeli majd Dávid Ibolya a sikert. Ma már valamivel többet tudni: tegnap reggel Dávid Ibolya azt mondta, akkor sem köt szövetséget Orbánnal, ha az MDF-nek felajánlják a kormányfői posztot.

(...) Ám lehet, hogy az MDF-nek most nem a kormányváltás a fő célja. Egyrészt ebben az esetben a szocialistáktól is kérhetnek (és kapnának is). Másrészt Dávid Ibolya kísérletet tehet arra, hogy hosszabb távban gondolkodjon. Ha az MDF nem köt szövetséget a Fidesszel, akkor az nem a párt haláltusájának meghosszabbítását jelenti, hanem egy új esélyt.

Mi veszítenivalója van? A hírek arról szóltak, hogy a fideszesek zsarolták a fórumos jelölteket, el akarták halászni kopogtatócéduláikat, nyomást gyakoroltak egyházi személyekre… Mi változhat? Azt mondják majd, hogy az MDF a kommunisták szekerét tolja? Miért, eddig mit mondtak? Azt, hogy aki Dávid Ibolyára voksol, a Gyurcsány-kormányra szavaz?

(...) Dávid Ibolya állta a Fidesz nyomását. Most még egy keveset kell kibírnia: ha nem támogatja Orbánt (és nem segíti hatalomba), avval a nyugalmát válthatja meg. Ki bánthatná? Pártja a parlamentben, és végre a népszerűségi mutatók mellé eredményt is fel tud mutatni. Az eredmény őt igazolja, és megerősíti pozícióját. (...)

(...) Kivárásra játszanak, négyéves kivárásra, arra, hogy az újra elbukó Fidesz esetleg leszakadó részei az ő partjaiknál érhetnek révbe. Ettől maguknak újjászületést remélve, a jövevényeknek új esélyt kínálva. Ahogy a Fidesz nyolc éve bekebelezte az MDF kiábrándultjait, úgy akarja majd az MDF visszakebelezni a Fideszéit. A mostani koalíció kétszeresen is nyeregben van. Nyertek az első fordulóban, s pillanatok alatt meg tudtak egyezni a visszaléptetésekről.

(...) A Fidesz nagy, zászlós gyűlése a Várban volt, az egykori Honvédelmi Minisztérium hatvan éve ott virító romja előtt. Háttérben tehát a pőre valóság, előtérben a zászlók és a beszédek. Ezek üzenete egyértelmű volt: nem adják föl. De még ennél is fontosabb: készen állnak a megállapodásra, meg kell állapodnunk – ismételgették –, minden okunk megvan rá, hogy megállapodjunk.

(...) A másik leggyakoribb szó az összefogás volt. Ez is az MDF-nek szólt, amelynek azonban esze ágában sincs megállapodni. A kísérőzenét Pokorni, Martonyi adta, akik szerint nem az egyén a fontos, hanem a haza, nem a pozíció, hanem a kormányváltás, és mindenkinek fölül kell emelkednie az egyéni szempontokon, sérelmeken.

Valóban, a Fidesz számára egyetlen esély – az sem túl nagy – a megegyezés az MDF-fel, s noha Dávid Ibolya nagyon eltökélt, még nem lehet tudni, hogy a párt belső vitái milyen eredményre vezetnek. (...)

(...) Nem lesz ez másképp a következő két hétben sem. Ricsajos, hisztérikus – szóban gazdag, információban szegény – időszaknak nézünk elébe, de nem kell félnünk tőle, rövid lesz, hamar elmúlik. Attól jobban kell félnünk, mi lesz azután, mert valóban ez az igazi kérdés. A jelenlegi kormánypártok – nagy valószínűséggel – megnyerik a választást, s újra kormányt alakíthatnak. Először történhet meg fiatal demokráciánkban, hogy ugyanaz a politikai erő két ciklust kap.

Ez kétségkívül jót tesz a hosszabb távú gondolkodásnak. Csakhogy a koalíció első négy évi kormányzása csupán hatalompolitikai szempontból volt gyümölcsöző, az ország szempontjából inkább elvesztegetett idő.

(...) Aligha véletlen, hogy az ország vezetésének kifejezésére nem gyaloglási, hanem irányítási metafora szolgál. Így aztán, sajnos, most sem fogjuk megtudni, milyen az, ha egy kormány nyolc évet kap a választóktól, mert négy év már el van tékozolva, azaz érdemi cselekvésre megint csak négy marad.

A voksok mechanikus összeadogatása nem tekinthető biztos előrejelzésnek, mert nem számol a két forduló közötti kampány hatásaival. Viszont biztos, hogy az MDF nélkül a Fidesz esélye a választási győzelemre a nullához gravitál

Stratégiai vereséget szenvedett Orbán Viktor. Ez még akkor is kijelenthető, ha a választás nem teljesen lefutott. Ezzel szemben Dávid Ibolya stratégiai győzelmet arathat.

(...) 2006. április 9-én viszont a mozgósítás nem a Fideszben várt eredménnyel járt: vagy nem működött jól a mechanizmus, vagy – s ez a valószínűbb – egyszerűen nem volt annyi mozgósítható Fidesz-szimpatizáns, amennyire számítottak.

(...) Az Orbán Viktor által célul kitűzött 75 mandátum megszerzése a második fordulóban gyakorlatilag lehetetlen. Erre az MDF-fel van csak némi esélye a Fidesznek, tehát Dávid Ibolya erős alkupozícióba került. Ez önmagában is az "egypárti" Orbán-stratégia veresége. Ráadásul e vereség "fokozódik": ha Dávid Ibolya alkudni szeretne a Fidesszel, akkor bizony nagyon magasról kezd. Olyannyira, hogy nyilatkozatai alapján egyre nehezebben elképzelhető a Fidesz–MDF együttműködés. Az MDF elnöke keményen támadja a Fideszt, emlékezve és emlékeztetve a négy éven át elszenvedett támadásokra, "asztal alatti rugdosásokra", "vakondozásra" stb. Dávid Ibolya "halálos ölelésnek" nevezte az esetleges megegyezést a Fidesszel. Tegnap előbb arról beszélt, hogy ennek létrejöttére csak kis esélyt ad, s később már egyenesen azt mondta: a kormányfői posztért sem lépne szövetségre a Fidesszel.

(...) Dávid Ibolya stratégiája, hogy egy programjában, stílusában, magatartásában a Fidesztől gyökeresen eltérő jobboldali pártot kell építeni, s olyan helyzetbe hozni, hogy a mostani támogatás többszörösét gyűjthesse be 2010-ben. Ezt a célt nem lehet a Fidesszel együttműködve megvalósítani. Az MDF, ha nem segíti kormányra a Fideszt, újfent a jobboldal "árulója" billogot kapja majd némelyektől. Ám erre azt válaszolja majd: hol az a jobboldal, amelyet el lehetne árulni? A Fidesz négy év alatt olyan helyzetet teremtett, amelyben egykori természetes szövetségese elvi alapon zárja ki vele az együttműködést, amit például e sorok írója nem gondolt volna.

(...) Összességében 2006. április 9. Orbán Viktor vereségeinek napja volt. Vereséget szenvedett Gyurcsány Ferenctől, aki másfél év alatt tizenöt-húsz százalékos hátrányból indulva győzte le.

Reális esély van a győzelemre, a többség megszerzésére – hangsúlyozzák a Fidesz vezetői, s reményüknek tegnap a budai Várban tartott újabb tömeggyűlésen nyomatékot is adtak. Az esély nem szállt el abban az esetben, ha április 23-ig megvalósul az ellenzéki szavazók teljes összefogása, s a Szövetség talál még mozgósítható tartalékot az első választási fordulótól távol maradók körében.

(…) Hiszen, legalábbis az első forduló tanúsága szerint, négy év alatt nem sikerült újabb választói csoportokat maguk mellé állítani, s ahol gyengén teljesítettek 2002-ben, ott most is elmaradt az eredmény. De a következő két hét nem az árnyalt elemzésé, a felelősség boncolgatásáé, hanem a csüggedést nem ismerő, megfeszített kampánymunkáé, no meg a nagyvonalú gesztusoké. Új helyzetet teremtett, hogy az MDF-nek tizenkét évnyi böjt után sikerült önállóan átugrania a parlamenti küszöböt.

(…) Ha marad a Gyurcsány-kormány, ellenzékből naponta ostorozhatja majd az MDF mondjuk a burjánzó korrupciót, kormányon viszont tehetne is valamit ellene. Dávid Ibolya vélt vagy valós sérelmeinek szemüvegén keresztül is nyilván jól látja, milyen lehetőséget adott a kezébe a sors. És talán nemcsak Orbán Viktorban, hanem nemzetben is hajlandó gondolkodni.

Még nincs itt a világvége, hiába hápog szenvedélyesen a bájgúnár. Nyugalom, kedveseim, rendezzük sorainkat, álljunk rendbe, mérjünk pulzust, szívritmust, beszéljünk érsebésszel, röntgenorvossal, pszichiáterrel, nekik mondjuk el, hogy mi fáj… A mérkőzésnek még nincs vége (mondta volt egykor ugyanígy a nemes sportesztéta az őt kérdező riporternek a szünetben – igaza is lett, a 0-1-ből 2-1 lett), vagyis ne tegyétek le a fegyvert, barátaim, maradjon szárazon a puskaporotok, abból baj nem lehet. Ami a lényeg: nincs itt világvége, lehet még jó helyre tenni azt az ikszet, egy nemzet lenne attól boldog.”

Nem kell semmit sem biztosra venni, bár a tegnapi első fordulós eredmények nagyon is bíztató helyzetet produkáltak a kormányzó koalíció számára. A fennmaradó száznyolc körzet csaknem felében elkeseredett küzdelem várható, s a kialakuló végeredmény még számottevően érinti az országos listáról visszakapható mandátumok számát is. Tudják ezt nagyon jól mind a két táborban.

(…) Nagyon nagy tehát a koalíciós pártok felelőssége abban a tekintetben, hogy fegyelmezett munkájukkal a következő napokban megteremtik-e a tartós belpolitikai stabilitás alapjait, akár hosszabb időre is. Azokra az évekre mindenképpen, amelyek során a hazai fejlesztési lehetőségekre példátlan és történelmi jelentőségű esélyek nyílnak.

(…) Összességében, ez a választás több szempontból is jelentős, történelmi távlatokból nézve is értékelhető belpolitikai fordulat kezdete lehet. Részben azért, amit ma mindenki fontosnak tart megemlíteni, hogy először teremtődik alkalom kormányzati folytonosságra. Részben azért, amire a pártok egyenkénti helyzete rövid leírásánál már utaltunk. Részben pedig és elsősorban: szerencsés esetben olyan hosszú távú konszolidáció kezdődhet el, aminek sodrában végleg lezárható lesz a másfél évtizednyi rendszerváltó időszak.

Dávid Ibolya ma - politikai értelemben mindenképpen - a legkívánatosabb hölgy ma Magyarországon. Az a Fidesz, amelyik az elmúlt években csak ütötte-vágta Dávid Ibolyáékat, elszerette képviselőinek egy részét, bomlasztott és a sajtóján keresztül rágalmazott - most másról sem beszél, mint hogy az MDF-re szükség van. Az MDF kell és az MDF-en múlik, hogy lehet-e "polgári" kormány a hazában.

(…) Akkor minek az erölködés? Mert szükséges egy bűnbak. A vereség a közvetlen közelben. Mennyivel jobb, ha a felhergelt tömeg Dávid Ibolyára harakszik, mintha Orbánékon kérné számon az újabb nagy zakót.

(…) Jegyezzük meg, bár akadnak fenntartásaink Dávid Ibolyával szemben is, ám mégiscsak ő volt a legbátrabb. S az európai parlamenti választások után ismét kiderült, hogy megérte kockáztatnia. Azzal a néhány századnyi többséggel óriási szerencséje volt, de lehet éppen ez kell ahhoz, hogy most egy igazi jobbközép pártot alakítson ki, amelyiknek legközelebb már nem kell aggódnia, átviszi-e az öt százalékos határt vagy sem.

Elindultak, mert úgy érezték - joggal -, hogy a demokrácia lényege minden létező politikai párt indulása a választásokon. Még akkor is, ha mint a tények igazolták, teljesen esélytelenek, legföljebb a futottak még kategóriában, az eredmények összesítésekor valahol a lista legmélyén regisztrálják őket. Így járt kivétel nélkül minden kis párt, bármilyen programmal jelentkezett is.

(…) Néhány naiv, vagy a gazdasági pozícióját politikai karrierrel megtetézni kívánó üzletember baráti társaságán kívül, a valóban számbajöhető kis pártok radikálisok.

(…) Más kérdés, hogy sajnálatosan elvéreztek olyan kis pártok is, amelyek pedig különben valamennyire maguk mögött tudhatják bizonyos rétegek támogatását. A demokrácia nem biztosítja automatikusan mindenkinek az érdekvédelmét, vannak kategóriák, amelyek azért keresnek istápolót, mert a maguk szempontjai szerint a nagy gyűjtőpártok alig hederítenek rájuk

(…) Lehet gondolkodni a mostani tanulságok fényében, milyen választójogi reform lenne célravezető. Mert, hogy égető szükség van rá, nem csak a polarizálódás elkerülésére, hanem a valóban reprezentatív népképviselet minél igényesebb megvalósítására, az nem kétséges. Ez is az elkövetkező négy esztendő egyik nagy leckéje lesz.

A Fidesz először cselből csalást kiáltott, aztán döntetlen-közeli eredményt, azzal, hogy a kormányváltásra többen szavaztak, mint arra, hogy a mostani koalíció folytathassa az országlást. Gyors számolgatás után kiderült, hogy a Fidesz az MDF szavazatait is magához számolta, sőt a MIÉP-Jobbik voksai is azt mutatják, hogy a jobbszélsősök Orbán uralmára vágynak.

(…) Nevetséges, de reális lehetőség: két hét múlva Orbán Viktornak azért kell majd megszégyenülten távozni a politikai életből, amit a jobboldal ellen tett.

(…) Az is sokat elárul, hogy a Fidesz a saját hatalmának kívánását látja a MIÉP szavazóiban. Azután, hogy az egyre szomorúbb és szerencsétlenebb Csurka pár napja még Orbánt is a zsidó világösszeesküvés részeseként jelölte meg.

(…) Az is lehet, hogy jó lesz ez valamire: az öngólokkal való döntetlenre játszás forradalmi elméletét és gyakorlatát jól hasznosíthatja majd Orbán Viktor megnövekedő szabadidejében azon a méltó poszton, ahova cselezi magát: a Felcsút edzőjeként.