Stratégiai bukás

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke ezt követően, április 12-én közösen állítandó jelöltre tett javaslatot a közgazdász Bod Péter Ákos személyében, egyúttal lemondott kormányfő-jelöltségéről. A Magyar Demokrata Fórum vezetése visszautasította a közös jelöltre tett ajánlatot, mondván: az együttműködésnek elsősorban nem személyi, hanem elvi akadályai vannak; elsősorban a Fidesz és az MDF programjának összhangját kell megteremteni. A Fidesz így miniszterelnökjelölt nélkül vág neki a második fordulónak, Orbán Viktor ugyanakkor azóta tett nyilatkozataiban rendre kiemeli, hogy továbbra is ő vezeti a Fideszt és a párt választási kampányát. A kormányoldali politikusok reakcióikban a Fidesz koncepciótlan politikáját emelték ki. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint mivel jobboldalon jelenleg nincs kormányfő-jelölt, aki egy programot véghez vinne, kérdéses, hogy egy új kormány melyik párt elképzeléseit képviselné; és milyen elvek jegyében; ezért a szavazóknak az MSZP és SZDSZ közös jelöltjeit kell támogatniuk.

(...) A jobboldal még a győzelemről beszél, de valójában már csak a vereségre gondol. A vereségnél pedig a legalapvetőbb szabály, hogy kell legyen valaki, akit hibáztatni lehet. Ideális felelős volna Orbán Viktor, akinek a Fidesz legfőbb vezetőjeként éppúgy vállalnia kellene a kudarcot, mint ahogy a siker is csak az övé lett volna. A Fidesz elnökének azonban – a legtöbb hasonló helyzetben lévő emberhez hasonlóan – van jobb ötlete.

(...) És ezzel el is érkeztünk a bűnbakszerepre leginkább kvalifikált jelölthöz, Dávid Ibolyához. Az MDF elnöke maga is tett azért, hogy ebbe a pozícióba kerüljön, amikor a négyéves szakadatlan bántalmazás után első felindulásban kapásból visszautasította még a tárgyalás lehetőségét is. Amikor Dávid azt mondja, hogy a Fidesz az MDF támogatása esetén se nyerne, akkor természetesen igaza van, mint ahogy akkor is, amikor azt mondja, hogy a két párt programja tökéletesen összeegyeztethetetlen. De épp a siker teljes valószínűtlensége teszi nehezen magyarázhatóvá ezt a rugalmatlanságot. Ezt azóta az MDF-nél is felismerték, és szóba álltak a Fidesszel, de csak a látszat kedvéért. Igaz, most éppen a látszatért folyik a harc.

(...) A valóság az, hogy a koalíció nyert, a Fidesz pedig veszített. És nagyon halványak az esélyei, hogy fordítson az eredményen. „Persze van a csoda”, mondja Orbán Viktor. Végül is Dávid Ibolyának bejöttek az ereklyék. Esetleg lehetne még egy olyan sztori, hogy betörnek hozzá, és ellopják az okkult kegyszereit. Nincsenek tartalékok, sem emberben, sem retorikában; nincs már mit ígérni, nincs mivel ijesztgetni, nincs már annyijuk se, mint eddig volt. Innen nehéz felegyenesedni is, nemhogy nyerni. Az eredmény világos cáfolata annak a blőd ostobaságnak, hogy ők lennének a nemzet, az emberek, a teljes bioszféra. Hogy ők a mindenség mínusz Gyurcsány Ferenc. Hárommillió-kétszázezren írták a programot? És abból egymillió nem szavazta meg? Röhej.

(...). Maga a nemzeti narráció, ha lehet így nevezni, az bukott meg. A „nemzeti oldal” fogalma: hazugság. Nem ti vagytok a nemzet, nem ti vagytok az emberek.

(...) Orbán sokat kockáztatott, bár azt hitte, ezzel nem lehet veszíteni. Kétszeres a katasztrófa. Lement kutyába, lement az abszolút nullára, egy kézzel se kapaszkodott már semmilyen koherens világnézetbe, hogy mindkettővel szórhassa az ígéretet. A Fidesz ma egy ideológiai káosz, egy politikai turkáló. Olyan szövetség, amely vesztesen nem maradhat egyben, mert eddig is egyvalami tartotta össze: az érdek.

(...) A rendszerváltás, a korai magyar demokrácia legnagyobb hatású főszereplője csomagol. Illendő volna a második forduló után méltón, ágyútalpon elbúcsúztatni.

(...) A Fidesz vezetőjének legalább három okból el kellene gondolkodnia, hogy miként kívánja folytatni politikai pályafutását. Már közhelyszerű, hogy Orbán öt választást elvesztett, miként az is, hogy ő volt az, aki Fidesz fedőnév alatt öt százalékos pártból 42 százalékos konglomerátumot hozott létre. Ha az SZDSZ másfél százalékkal kevesebb szavazatot kap, és az MDF-ről pár ezren másként gondolkodnak, akkor ma „Viktor, a király” rockoperát közvetítene rogyásig a magyar média. A fél ország pedig tolongva tenné le a hűségesküt.

(...) Első elgondolkodni való, hogy Gyurcsánnyal szemben, akin látszik, hogy vágyva vágyja a miniszterelnökséget, Orbán enerváltnak és kedvtelennek tűnik. Semmi szenvedély és lobogás.

(...) A második elgondolkodni való, hogy mi lett az előbbi harcos évek következménye. A Fidesz az elmúlt 16 év alatt a kádárizmust elutasító alakulatból sok tekintetben késő kádári, exkiszes, exmszmp-es jegyeket felvonultató párttá vált.

(...) És eljutottunk harmadik tézisemhez, miszerint ez a környezet, azaz a Fidesz ma már egy politikus számára nem lehet igazán inspiráló közeg, hisz sok tekintetben (tehát nem teljesen) inkább a szervilizmus, a kontraszelekció, az eredetiség kivégző helye.

Szögezzük le legelébb: Orbán Viktor késésben van. Legalább háromnapnyi előnyt adott a koalíciós pártoknak a második fordulós mozgósításra, mire tegnap nekilendült a Pest megyei körzetekben. Ráadásul meglehetősen össze is zavarta híveit, választóit és reménybeli szavazóit azzal, hogy nem tudni, ki is ő most.

(...) Orbán Viktor azt is említette, hogy ő sohasem azt mondja, előre, mindig azt: utánam! Csakhogy e szövegből is látszik: a felkiáltójel nem legelöl menetel. Az a miniszterelnök-jelölt. Ilyet meg csak olyan pártok nem szoktak állítani, melyek röhejesen mutatnának, annyira esélytelenek bármire. Kénytelenek vagyunk tehát kérdőjelek lenni, annyi itt az ellentmondás. A kormányfőjelölt nélkül maradó Fidesz könnyű céltábla az ellenfeleknek: hajó kapitány és útirány nélkül.

(...) Össze lehet-e fogni ezzel az MSZP-ellenes érzelmeket? Megint kérdőjel. Azt viszont jól észlelte a Fidesz felkiáltójele, hogy az MDF innentől fogva fél gőzzel húzza majd az időt. Hogy átfogó megállapodás nem lesz, mindenki helyben dönt a gusztusa szerint: jelölt és szavazó egyaránt. Pont.

Sokan hajlamosak már temetni Orbán Viktort, de én - óvatosságból, valamint Orbánt figyelve - nem tartozom közéjük. A Fidesz elnöke (bár saját állítása szerint már nem miniszterelnök-jelöltje, vagy mégis?) ugyanis képes a szakadék szélén is kihívóan táncolni, és változatlanul sok olyan nézője van, aki mutatványát elismeréssel szemléli. De hát éppen ez volt mindig is Orbán Viktor erőssége: a szemfényvesztés.

(...) Orbán ugyanis olyan pillanatban jött a (politikai) világra, amikor a hozzá hasonló alkatú és képességű politikusok a korábbinál sokkal tudatosabban kezdték el használni a tévé, a média fegyverét. Ausztriában Haider, Olaszországban Berlusconi (utóbbi nemcsak használja, meg is vette magának a médiát) vált például olyan gátlástalan közszereplővé, aki korábban elfogadhatatlannak tartott politikai üzeneteket is népszerűvé tudott tenni azzal, hogy hatásosan szerepelt milliók előtt.

(...) A gátlástalan populistának nincs politikai gerince, ez a lényeg. Tökéletesen jellemző volt, ahogy például Orbán megpróbált kihátrálni a határon túli magyarok szavazati jogát meglebegtető Mikola tomboló sikert arató szavai alól, mondván, hogy ők csak azt képviselik, amit a határon túli magyar szervezetek. Igen? Nagyon helytelen. Saját politikájuk nincs is? Vagy esetleg mindig olyan van, amit a pillanatnyi érdek diktál? A populistának azért nincs gerince, mert akkor kiderülne róla, hogy valójában micsoda: valódi elvek és következetes politika nélküli üres színész. Remélhetőleg tényleges hatalom nélkül.

(...) A magyar átmenet szeszélye úgy hozta, hogy négyévente a húsvét mindig faktor a belpolitikában is: ha a szószékekből politikai pulpitus lehet, akkor az a jobboldalnak kedvez, ha a választások elé esik a felvilágosodás hagyományára építkező munkásmozgalomban gyökerező május elseje, akkor az meg a baloldalnak lehet tömegmozgósító eszköz. Idén a május 1. ebben a formában nem érdekes.

(...) Őszinte szánakozással – komolyan mondom! – nézem az önjelölt magyar istenfit a helyi Via Dolorosán, aki szerintem persze nem az, aminek hívei tartják (tartották mostanáig), de minden bizonnyal jobb sorsra érdemes ember (életem egyik nagy élményét köszönhetem neki, lásd még: 1989), aki "megítélésem szerint" saját, kishitűségből kovácsolt megalomániájából eredő téves döntéseinek és azok következményeinek hálójában vergődik, s cipeli azt a nehéz tárgyat perszonál-Golgotájára.

(...) Az elnök asszony és a – legújabb urbánus legenda szerint mögötte álló – bankár jól sarokba szorította az önjelölt és a saját tábor által eddig lelkesen istenfiként ünnepelt vezért. A saját tábor most egyébként fogat fen. Talán még nehezebb lesz a belső hatalom megtartása. Ha egyáltalán lehető. Nehéz idők jönnek, és nincs feltámadás. Valami elkezdődött 1989. június 16-án, és 2006 áprilisára vége lett. Történelem. A történelmet tanulmányozni kell, hogy a hibák ne ismétlődjenek. Lesz új hiba úgyis.