Csontváz a kasszában

Az ellenzék több ponton is kifogással élt a kormány bejelentésével szemben. Varga Mihály, a Fidesz-MPSZ gazdaságpolitikusa szerint a kormány választási szempontokat szem előtt tartva eltitkolta az adatokat, hogy a kedvezőtlen számok ne lehessenek befolyással az első fordulós szavazásra. A volt pénzügyminiszter szerint a magasabb hiány mögött nem éven belüli elcsúszás, hanem alapvető strukturális hibák, valamint az államkassza „kipakolása” húzódnak meg. Varga a költségvetés állapotából a jövő évre adóemelést, áfa-visszatartást és megszorítást prognosztizált.

Józsa István, az MSZP a gazdasági munkacsoportjának tagja azzal érvelt, hogy bár tavaly ilyenkor az éves tervezet 47,4 százalékát is elérte a deficit, a 2005-ös hiány mégis kisebb lett a vártnál. Józsa cáfolta a megszorítások tervezetének hírét is. A szocialista képviselő hiteltelennek nevezte Varga Mihály vádjait, elmondása szerint 2002-ben az egész évre tervezett hiány 48 százalékát halmozta fel az államháztartás az első negyedévben.

Rogán Antal, a Fidesz-MPSZ kampányfőnöke április 13-án bejelentette, hogy pártja értesülései szerint a hiány már a félév végére el fogja érni az 1500 milliárd forintot, ezért a Pénzügyminisztériumban válságterv végrehajtására készül. Ebben 20 százalékos, egységes áfa-kulcs, a Szerencsejáték Zrt. gyorsított eladása, valamint gyógyszeráremelés, recept- és vizitdíj szerepel.

2006. április 19-én a Pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozta féléves prognózisát is. Katona Tamás közigazgatási államtitkár szerint a teljes éves terv 83 százalékát éri majd el az államháztartás hiánya június végére, ezért a második félévben összesen már csak 263 milliárd forinttal nőhet tovább a hiány, ami szigorú gazdálkodással tartható.

(…) Magyarország még kaphat néhány hét haladékot a befektetőktől, de az új kormánynak meggyőző programokkal kell előállnia. Egyszerre kell az idei hiányt kordában tartani, ne adj’ isten csökkenteni, mindezt úgy, hogy a jövőre induló reformokba illeszkedjen. Ennyi elég lenne a pénzpiacok megnyugtatására, ugyanis jelentős kiigazítást – idő hiányában – nem várnak 2006-ban.

(…) Arra kevés az esély, hogy a következő napokban komolyan beszéljenek a politikusok a várható elbocsátásokról a közszférában, az áfa középső kulcsának húsz százalékra való emeléséről. Márpedig előfordulhat, hogy az Országgyűlés erről még a nyáron dönt. Hiba lenne új költségvetést készíteni – ha a MSZP-SZDSZ páros győz, erre nem is kerül sor –, ugyanis csak az időt vinné, és mire elkészülne, nem maradna idő a végrehajtására.

(…) Az euró bevezetésének feltételeit 2008-ra meg kell teremteni, vagyis az államháztartás jelenlegi hat-hét százalékos hiányát két év alatt a GDP három százaléka alá kell szorítani. Ez pedig reformokat jelent a kiadási oldalon, az egészségügyben, az önkormányzatoknál, az állam működésében, és jól kiszámított bevételnövelést az eddig bejelentett adócsökkenéssel szemben. Még két hét, és kezdődnie kell!

(…) Ne szépítsük a helyzetet: a 2006-os költségvetés egyszerűen megbukott. Mivel még csak kora tavasz van, ez bizony nem semmi. Szakértők szerint az új kormány azonnali kiigazításokra kényszerül. Erről burkoltan már a pénzügyminiszter is beszélt tegnap. Tartunk tőle, esnek még ki csontvázak bőven a szekrényből. Nem tudni például azt sem, hogy milyen, egyelőre titkos pénzügyi elkötelezettségek terhelik az új kabinetet.

(…) Aligha érhetjük be a hivatalos magyarázatokkal, az "elcsúszásokkal", hiszen ez a technikai malőr úgy tűnik, évről évre bejön. Sokkal inkább strukturális hibákról van szó: elszámolt gazdasági növekedésről, a várakozások feletti inflációról, rosszul megbecsült költségvetési bevételekről, és az ezek ellentételezéseként bevezetett és megemelt adó-előirányzatokról vagy éppen a magasabb illetékekről.

(…) Így a költségvetés az ad hoc döntésekre, a megszorításokra, majd a kiengedésekre épít, s eközben a pénztologatások és a kozmetikázások foglyává vált. A világ szemében is. Mert az unió által visszadobott konvergencia-programnak, a sorozatos leminősítéseknek is komoly ára van. Eközben - idézve a nagy rózsadombi klasszikusokat - hazánk lendületesen fejlődik, dübörög a gazdaság, mi több, bennünket irigyelnek a németek, a franciák és az olaszok, továbbá stabil és nagy a jólét. De ahhoz, hogy kijózanodjunk, elég rápillantani az első negyedéves államháztartási adatokra, a kipakolt államkasszára. Az állampolgár persze könnyen legyint a számára megfoghatatlan makroadatokra. Ám jó, ha mindenki tudja, mi következik mindebből. Logikusan: adóemelés, újbóli áfa-visszatartás és megszorítás. Mert ne feledjük, valakinek hamarosan fizetnie kell. Erős a gyanúnk: ismét mi fogunk.

(…) Hogy mennyi a hiány? Éppen e körül pattant ki a mostani adatbotrány. A pénzügyminiszter kérdésre elmondta, már harmadikán tudott a vártnál nagyobb, az időarányosat több mint kétszeresen meghaladó negyedéves deficitről, de visszatartotta az adatot, amelyet rendszerint négy munkanap után tesznek közzé. Magyarázata: a hónap ötödik munkanapja péntekre esik, és ugyebár akkor nem szoktak adatot publikálni. Az érvelés hamis – szoktak. Hogy vasárnap választás lesz? No de miért lenne ez ok az adat visszatartására?

(…) De szabad-e egyáltalán egy kormányzati szervnek szelektálnia az adatok között? Ezt közlöm, mert jó fényt vet a kormányra, azt meg eldugom egy időre, mert a szaksajtó és az ellenzék zajt csapna körülötte?! Ha egy tőzsdei cég visszatartana rendelkezésre álló nyilvános adatot, meggyűlne a baja a hatósággal.

(…) A parlamenti többség rutinból a kormánya mellé áll, holott a törvényhozói hatalomnak felette kellene állnia. Egy évtizede nem igényelt az Országgyűlés pótköltségvetést, holott sorra eltért a tény a jóváhagyott hiánytól, és rengeteg eltérés volt a törvény szerinti belső szerkezettől. Köztisztviselői normák? Éppen a Pénzügyminisztériumban olyan személy a közigazgatási államtitkár, aki korábban volt már politikai államtitkár: az előző kategória munkájából adódóan pártsemleges, a másik ugyanilyen okokból pártos.

(…) Következtetésem: a közérdekű adatokat is megilleti a védelem, és ha a politikai felelősség nem elégséges eszköz, akkor módosítani kell az államháztartási törvényt, s az Állami Számvevőszéket el kell látni szankcionáló erővel. Mert ha kellő szakmai alapossággal elkészített és időben közzétett adatokat kapunk, akkor mi, mint vállalkozók, pénztulajdonosok, közönséges adófizető polgárok kellő informáltsággal hozhatjuk meg döntéseinket üzletről, pénzről. És igen, politikáról is. A pénzügyi kormányzat most megkímélt minket a választás előtti hektikus napokban attól, hogy a deficitről is gondolkozzunk. Holott az államháztartás akkor is mindenkié, ha éppenséggel csak oly kevéssé érdekelné a nagyközönséget a hiány, mint a vízállásjelentés. No persze, gyors áradás esetén nagyon is fontossá válik az adat.

(…) A baloldali és a jobboldali szakértők között teljes az egyetértés, hogy az államháztartási reform és a költségvetési kiigazítás elkerülhetetlen a választások után. Az ördög azonban a részletekben rejtőzködik: bizonyosan egészen különböző területeken terveznek csökkentéseket és leépítéseket a nagy pártok, és nem azonos koncepció szerint kívánják átalakítani a nagy ellátórendszereket sem.

(…) Az állatorvosi lóhoz hasonlóan a magyar államháztartási statisztikán jól lehet tanulmányozni az összes elkövethető statisztikai hibát. A fogalmak átértelmezése, egyes tételek kihagyása, átnevezése, újradefiniálása, a módszertani előírások sajátos értelmezése immáron állandósuló jellemzője lett a statisztikai munkának. Éppen ezért nem véletlen, hogy az Eurostat (az Európai Unió statisztikai hivatala) Magyarországot azon néhány ország között tartja számon, amelynek adatait fokozottan kell ellenőrizni, mert nálunk igen hajlamosak a kreatív könyvelésre.

(…) Megtapasztalva a Pénzügyminisztérium statisztikai apparátusának innovatív képességét, nem lehetett kétségünk afelől, hogy a választások tiszteletére ismét kirukkolnak valami figyelemre méltó újítással. S így is történt: a márciusi költségvetési teljesítés közzétételének elhalasztása az első forduló utánra "történelmi jelentőségű" tett. A statisztikai szolgálat ugyanis a rendszerváltás utáni időszakban ilyet még nem tett. Sőt, az idősebb KSH-s munkatársak emlékei szerint ilyen nyilvánosságra hozatali halasztások már a nyolcvanas években sem voltak divatban. A statisztikai törvény értelmében ugyanis az adatokat az előre rögzített tájékoztatási naptár szerint kell nyilvánosságra hozni. Addig senki nem juthat hozzá az adatokhoz, akkor viszont mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. A kiszivárgott hírek szerint a szokatlan visszatartás nem véletlen, mert már az első negyedév végére teljesült az egész évre tervezett - amúgy is hatalmas - államháztartási hiány fele.

(…) Az új kormány számára tehát elengedhetetlen lesz az államháztartási statisztika megreformálása, szakmai alapokra helyezése és szakmai apparátusának megerősítése. Mindezen túl szükséges lesz, hogy a gazdasági élet szereplői és az állampolgárok fenntartások nélkül hitelesnek fogadják el a közzétett statisztikai adatokat. Enélkül elképzelhetetlen a jól működő demokrácia és piacgazdaság. Bár a feladat tartalmát tekintve mindkét nagy párt által alakított kormány számára ugyanaz lesz, a megvalósítás mikéntje azonban már egyáltalán nem. Sokkal nehezebb lesz azoknak megteremteniük a hitelességet, akik az elmúlt években tudatosan rombolták le.

(…) Ott, ahol egy negyedév alatt "összehozzák" az egész évre tervezett hiány több mint felét - s ráadásul ezt a jogszabályi előírások ellenére eltitkolják-, ott a bizalom romokban van. Ez a hiány (még nem tudni, hogy milyen elemekkel és milyen nagyságrenddel) eltér a valós helyzettől. Hiszen nem szerepel e kimutatásokban, hogy mennyi a már bevállalt állami kezességek és garanciavállalások államháztartást terhelő része; nem tudjuk, mennyi a meghirdetett PPP-programok (a magánberuházókkal megépíttetett vagy megépítendő kollégiumok, börtönök és más állami létesítmények) esedékes terhe. Nem tudjuk azt sem, az ez évi autópálya-építések finanszírozásánál az Európai Unió statisztikai hivatala elfogadja-e az egyszer már megkísérelt, de akkor is megbukott kreatív könyvelési trükköt. Nevezetesen azt, hogy ez a beruházás nem tartozik az államháztartási kiadások körébe.

(…) A Fidesz programja teljesen más szemlélettel közelít jelenlegi nehéz helyzetünk megoldásához. A luxuskiadások lefaragása, a párhuzamosságok megszüntetése mellett, valamint a túlságosan is tagolt és kiterjedt intézményrendszer és a politikusok nagy számának korlátozásán kívül a gazdasági szereplők aktivitásának felélesztése lenne a cél. Csak nagyobb torta sütésével, a gazdasági szereplők érdekeltté tételével lehet a munkahelyteremtést és a fejlesztéseket ösztönözni és elősegíteni. Ezt célozza a gazdasági programunk, amelyet alapvetően maguk a vállakozások fogalmaztak meg. A munkaotthon-család értékeket középpontba állító program nem képzelhető el a munkahelyteremtés középpontba helyezése nélkül. Európa társadalmi békéje és versenyképessége is javarészt ezen múlik, s nekünk ezen a területen a többi országhoz képest is lemaradásunk van. Az értetlenkedőknek és a pesszimistáknak ezért be kellene látniuk, hogy nincs vesztegetni való időnk. Cselekedni kell, márpedig azonnal. Előtte azonban a választások második fordulóját kell megnyerni, A nemzeti felemelkedés érdekében.

(…) Ha az ökonomedikai ajánlkozás csak a megszokott adócsökkentésről és a vállalkozásokat támogató programok felturbózásából állna, szót sem kellene vesztegetnünk rá. Megjelent azonban egy új és felettébb érdekes elem is, mégpedig a költségvetési tanács, amely - mint az állampénzügyeket helyretevő csodaszer - méltó folytatása a zéró bázisú tervezésnek és az egykulcsos adónak. Vezető politikusok egy köre a "független" jegybank egy háttértanulmányára hivatkozva emelte most a gazdasági programvita előterébe.

(…) Az Alkotmánybíróság vagy a Monetáris Tanács esetében viszont megtapasztalhattuk már, hogy az ilyen tagok nem az égből pottyannak. Félő, hogy a kiválasztás folyamata nem a szakértelem és függetlenség teszteléséről szólna, hanem a jelentősebb érdekcsoportok pozíciófoglalásáról. Sok közgazdász, aki eleve nem híve a makrogazdasági folyamatok politikai kontrolljának, támogatja a fiskális tanács ötletét is. A politika oldaláról nézve azonban ez az intézmény egyszerűen a felelősségáthárítás eszközévé válhat. Egy kormánypárt azokat az intézkedéseket, amelyek ellentétesek hirdetett ígéreteivel, egyszerűen a döntéshozói joggal felruházott, független szakértőkre testálhatja.

(…) Végezetül a költségvetési tanáccsal való kampányolás része annak a kísérletnek is, hogy a 2001 után Magyarországon kialakult pénzügyi instabilitásért a felelősséget kizárólag a fiskális politikára tolják, és elleplezzék a monetáris irányítás hibáit. Pedig ennek elévülhetetlen vétkei - a kamatpolitika melléfogásai és a jegybanki vezetés verbális tevékenysége - is kellettek ahhoz, hogy az ország pénzügyileg ilyen kockázatos pályára sodródjon. Szigorúbb fiskális politika a monetáris oldal korrekciója nélkül eddig sem vezetett volna jobb eredményre, és a monetáris pályamódosítás folytatása az elkövetkező hónapokban ugyanúgy feltétele a stabilizációnak, mint a költségvetési hiány csökkentése.

(…) Kell tehát néhány hónap ahhoz, hogy láthatóvá váljon, tényleg tartható-e a minden jelentősebb politikai erő által fontosnak és reálisnak tartott 2010-es euróbevezetés, és konkrétan milyen próbatételeken át vezet odáig az út. Az új kormány jól teszi, ha a tervet népszavazásra bocsátja. Fontos lenne ugyanis érdemben megvitatni a társadalommal, hogy mit kíván a magyar gazdaság, és egyúttal megmutatni Brüsszelnek és a tőkepiacoknak, hogy az új pénzügyi terv nem sajtpapír, hanem komoly program.

(…) Ráadásul sok (nem minden) gyakorlati szempontból lényegtelen, hogy végül ki lesz a miniszterelnök. Nagyobb léptékű átalakulásra volna szükség. Valami olyasmire, amire kiválóan illik az elhasznált kampánymondat: több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás. Alapvető szemléletváltást szeretnék végre látni, ám erre egyik oldal győzelme esetén sincs túl sok remény. A most még méltó helyükön, a parlamenten kívül tartózkodó, ám előbb-utóbb menthetetlenül a hazai politika főáramába kerülő „progresszív” és „lehetmásvilág” mozgalmak előretörésével pedig csak romlani fog a helyzet.

(…) A költségvetésről van szó, általánosabban a pénzügyekhez és a gazdasághoz való alapvető viszonyról. Be kellene látni végre: itt is vannak olyan törvényszerűségek, amikre nem túl sok befolyásunk van. Legfeljebb, ha felismerjük, megpróbálkozhatunk saját javunkra felhasználni őket.

(…) Nem ártana, ha végre valaki elismerné: a gazdasági racionalitás nem az ördögtől való, nem valamiféle aljas ármány a nép boldogságának megakadályozására, hanem komoly, megfontolandó szempontokkal szolgál.

(…) Nem különösebben meglepő, hogy senki, a magyar állam sem költhet többet, mint amennyi bevételre szert tesz rendes működéséből (adó, járulék stb.), hitelekből, illetve tulajdonának eladásából. A legtöbben mégis abban látják a megoldást, ha az állam egyre többet és többet költ. Mekkora az esély, hogy a mai magyar gazdaságban ez nem további deficitet generál, hanem rövid időn belül busásan megtérül, és eljön a Kánaán? Kicsi, sportriporter-nyelven: matematikai. Nem baj, a következő kormány egészen biztos erre fog elindulni. A baráti megmondóemberek pedig majd azzal nyugtatják a lakosságot: nem vak ez a ló, csak vakmerő. (Meg igazságos.)

(…) A target group (a célcsoport: a választó, úgy általában, és különösen a bizonytalan szavazó), köszöni szépen, megvan, és nem nagyon szeretné gyötörni magát makrogazdasági alapfogalmakkal. A véleményvezérek (opinion leaders) - az újságot olvasók, a politika iránt érdeklődők - sem győzhetők meg túl hatékonyan: a pénzügyi egyensúly megbomlása nem tartozik éppen a könnyen leírható fogalmak közé. Az egyik érvre bizonyosan van egy másik ellenérv. Abszolút igazságról nem lehet beszélni - és ez az, amit ma a gazdasági adatok kapcsán mindenki ért.

(…) A "becsaptak minket" kezdetű friss szlogen ezt igyekszik - leegyszerűsítve - a fejekbe verni. Csakhogy a gond éppen az, hogy senki se titkolta (igaz, nem is reklámozta), mi az ára az elmúlt négy év gyarapodásának - és ezen az se változtat, hogy a pénzügyi tárca az első forduló utáni hétfőre tolta a negyedéves számok hivatalos közlését. Aki figyelt, régóta tudja: az államháztartás hiánya tényleg kritikus szintre jutott - és ez független attól, hogy márciusban vagy fél év elteltével éppen jobb vagy rosszabb-e az egyenleg. Nem azzal van ugyanis baj, hogy ma mekkora a deficit, hanem azzal, ahogyan az állam működik. És ez sem most keletkező, hirtelen tudomásunkra jutott gond, hanem évekkel ezelőtti.

(…) Járai Zsigmondnak abban, amit erről mond, sokban igaza van. Feltűnő azonban, hogy jegybankelnökként ezt ennyiszer és ilyen időzítéssel teszi. Közgazdasági okokkal mindenesetre nehezen lehet alátámasztani az utóbbi két nap két nyilatkozatát. Marketinges magyarázatra persze könnyebb rábukkanni - ha nem is a jegybank hitelességének erősítését szolgáló stratégiában. Járai belépése a Fidesz-kampányba egyértelműen a véleményvezérek meggyőzését szolgálja. Hiszen "hiteles, független személyiség, szakmai érvekkel" - a mosóporreklám-gyártók álma. De a bankok bankjának első emberével pont az a gond, hogy túl sokszor kiáltott már farkast - és ahogy most is, fölfedezhetők politikai motívumok. Ezért igazságai ide vagy oda, nyilatkozatai hatástalanok. És ez sem jó.