Tudatos kiszervezés vagy felbomló jobboldali tábor?

értelmiségi holdudvarért. Minden, ami ezen túl van, az tartozna a frakciószövetség elnökéhez és társelnökéhez. A KDNP frakcióvezetője a Fidesszel kötött frakciószövetséggel kapcsolatban elmondta: pártja nem a Fidesz ellenében akar megerősödni, hanem azzal együtt. Semjén szerint a KDNP addig erősödhet,”ameddig a társadalom engedi”. A KDNP elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: pártja az egyetlen világnézeti, történelmi politikai szerveződés a parlamentben, és az egyetlen olyan párt, amely „egy jottányit nem távolodott eredeti értékeitől”.

(…) A frakciózás persze jól felfogott érdeke a KDNP-nek. A túlélésük záloga egyedül az lehet, ha a kereszténydemokraták képesek önálló szervezeti háttérrel és szavazóbázissal bíró párttá felküzdeni magukat. Máskülönben a KDNP bármikor kiváltható lesz egy másik formációval, ahogyan a Fidesz például az MDF-et is lecserélte – történetesen éppen a KDNP-re.

(…) A KDNP egyelőre a katolikus egyházra, pontosabban a püspöki karra hivatkozva próbál legitimációt szerezni. Ez a támogatás azonban fölöttébb kétséges. A püspöki kar is változott az évek során, hogy mást ne mondjunk, a testület elnökét ma már nem Seregély Istvánnak, hanem Erdő Péternek hívják. Bár Semjén széltében-hosszában terjeszti, hogy a KDNP a püspöki karral egyeztetve, annak akaratából cselekszik, a képlet ennél jóval bonyolultabb. Úgy hírlik, a püspöki kar tagjai között tényleg vannak olyanok, akik szívesen látnának egy önálló KDNP-frakciót, mások ellenben Orbán Viktorral értenek egyet, és annak örülnének, ha a jobboldal egységesen lépne fel a parlamentben. Úgy tudjuk, olyan püspökök is akadnak, akiket elriasztott Semjén Zsolt némelyik megnyilvánulása: szerintük nem lenne jó, ha a közvélemény ezzel a stílussal azonosítaná a kereszténydemokráciát és az egyházat. Megint mások úgy vélik, hogy a püspöki karnak talán nem kellene beleszólnia egy olyan, kifejezetten pártpolitikai kérdésbe, mint az, hogy alakítson-e frakciót a KDNP vagy ne.

Valószínű tehát, hogy a KDNP nem számíthat a katolikus püspöki kar egyöntetű támogatására, a többi keresztény egyháztól pedig még ennyit se várhat. Bölcskei Gusztáv református püspök néhány hónapja elég egyértelműen nyilatkozott: sem a KDNP, sem más párt nem tekinthető a reformátusok érdek-képviseleti szervének. Egyházának ilyesmire nincs is szüksége.

A zászló még egy, de a tábor bomlik. Orbán Viktor kénytelen volt retirálni, és minden korábbi ellenérzése dacára utat engedni az önálló KDNP-frakciónak. Igaz, ügyelt a látszatra, és meghátrálásához egy újabb szövetség létrehozása adta a kulisszát, amely előtt azért továbbra is ő viszi a prímet.

(…) Nem csoda hát, ha Semjén is a Dávid Ibolya-féle útra készül lépni, s egyre inkább távolodik a "nagy konzervatív testvértől". Mindehhez a jobboldali egység a nyelvi takaró, miszerint a KDNP lenne a híd az MDF és a Fidesz között. E szerep valószínűleg szemben áll az orbáni egységfelfogással, hisz a híd nem lehet olyan erős, hogy átdübörögjenek rajta a fideszes csapatok és annektálják a "szakadár" Fórumot, viszont, ha úgy alakul, a Fidesz udvarából végképp kihátráló KDNP-seket megtartja.

(…) a jobboldali tábor(ok)ban felgyülemlett feszültség rászorította Orbánt az önvédelem szó másodlagos jelentésének használatára. Félreállt hát az önálló KDNP-s frakció útjából, s beérte a gyengített vezéri szereppel. A kereszténydemokraták és a fideszesek frakciója Magyar Szolidaritás Szövetség néven működik együtt a jövőben - a formáció elnöke Orbán, társelnöke Semjén. Ahogy pedig a helyzet áll (értsd: a Fidesz elnökének zsaroló potenciálja alaposan megcsappant), még az is megeshet, hogy előbb-utóbb Orbán a társ szó politikai jelentését is megtanulja.

A Kereszténydemokrata Néppárt kiszervezése logikus lépésnek tűnik. Orbán Viktor úgy tett ugyan, mint aki nem ezt akarja, de én meg ezt nem hiszem. Ha szabad. A Fidesz így sompolyoghat középfelé, nem kell egy seggel megülnie az egész huculménest, a KDNP nyomhatja a jó kis buzizós-szakállasbácsizós ókonzervatív maszlagot a csurkista szegmensnek. Látszólag jól ki van ez találva.

(…) Komoly műtét kéne ahhoz, hogy Semjén szuverén egyéniségként politizálhasson. Vagy hogy egyáltalán politikának lehessen nevezni a tevékenységét. Amit eddig csinált, az még nem politika; Csurka világképe az övéhez képest koherens, átfogó narráció. Semjén érdeklődésének homlokterében a homoszexualitás áll, de arról is csak hülyeségeket képes beszélni. "A házasság megszentelt dolog, az csak férfi és nő közt lehetséges", darálja ezredszer pofátlanul, pedig nyilván mondták neki, hogy a melegek pont nem a megszentelt, hanem a polgári esküvőre pályáznak, ha egyáltalán.

(…) A KDNP létezése – mind a Fideszen belül, mind azon kívül – arra az elméletre épül, hogy Magyarország keresztény ország, de legalábbis jelentős számú választó a keresztet keresi a közéletben meg a szavazólapon. A katolikusok saját kutatásai szerint az egyház tanításai szerint élő polgárok aránya tizenvalahány százalék. Ez a parlamentbe jutáshoz elegendő is volna – ha feltételezzük, hogy ezek egydimenziós emberek, akik semmi mást nem akarnak, mint hogy a pártjuk nevében szerepeljen a keresztény szó, a címerében a kereszt, politikai képviseletüktől pedig annyit várnak, hogy valaki a nevükben buzizzon szakadatlanul.

(…) Itthon elég lesz ez is kereszténydemokráciának, míg Rómában mindjárt kotongyárat szentel a pápa. Át lehet így is ugrani a küszöböt, illetve be lehet húzni pár százalékot a közös listába, valóban. Lehet napirend előtt szörcsögni a valóságsókról. Lehet szinglizni, technózni, szektázni, liberálisozni, lehet punk ellenkultúrát csinálni a vallásból. Aztán lehet majd zsémbelődni megint, hogy valakik kompromittálják a kereszténységet, és lehet kiátkozni azokat a keresztényeket, akik ebből köszönettel nem kérnek. A keresztény értékekre most nem a liberálisok jelentenek veszélyt, hanem az a kereszténydemokrata mozgalom, ami itt kinéz. Ha a kereszténység a Semjén-félék hitbizománya lesz a közéletben, akkor előbb-utóbb azon veszik észre magukat, hogy kevesebben vannak, mint a melegek.

Idős menedzserek a fáma szerint azzal a jótanáccsal szokták átadni a stafétabotot utódaiknak, hogyha baj van, azonnal tegyenek meg két dolgot: hozzanak létre valamilyen új testületet, és bármit gyorsan szervezzenek át. Mert a látszattevékenység a legfontosabb - különösen, ha fogalmad sincs, mit tehetnél érdemben. Nem tudom, mennyire elterjedt ez a "megoldás"-kultúra az üzleti életben; mindenesetre azok a menedzsmentek, amelyek így gondolkodtak, csak tovább rontották a rájuk bízott szervezetek helyzetét.

(…) Orbán Viktor engedte ugyan önállósulni a KDNP frakcióját - hiszen a jelen helyzetben nem tehetett mást -, de rögvest feltalálta a frakciószövetséget, mint a két párt szoros együttműködésének zálogát, és mindjárt címkét is ragasztott rá. A Magyar Szolidaritás Szövetsége szép név, bár az égvilágon semmit nem jelent. Ez a tipikus fából vaskarika, hiszen a KDNP és a Fidesz eddig is olyannyira szimbiotikus egységben működött, hogy előbbi az utóbbi nélkül bent sem lenne a parlamentben. Most mindenesetre a két párt elnöke magáénak mondhat még két pozíciót - frakcióelnök és társelnök lett belőlük, s noha ezek felesleges titulusok, de azt a látszatot hivatottak kelteni, hogy a jobboldali konglomerátum nem bomlik, hanem tovább szövetségesül. Legfőképp pedig azt, hogy nemhogy nem rendült meg Orbán pozíciója, de osztódással még szaporodik is; sajtótájékoztatóján az immár kétszeres elnök szerényen elmondta, azért a Fidesz-frakció vezetését már nem vállalhatja.

(…) Azok, akik eleddig folyamatosan erősítették Orbán Viktor tévhiteit, most jobbára futnak a pénzük után, és ezentúl is asszisztálnak, ha nem is a kormányképesség, de az elnöki hiperaktivitás látszatának fenntartásához. Miközben érzékelniük kell, hogy az idő múlik, és a Fideszben semmi nem történik, ami valódi változásokhoz vezethetne. Az sem látszik katalizálni a kritikai attitűdöt, hogy mind többen mondják: Orbán megmaradása az elnöki székben leginkább a kormánykoalíciónak kedvez, hiszen a kétszer vert ellenfél politikai taszítóképessége ma egyedülálló az országban. Amíg ő határozza meg a Fidesz hangvételét és módszertanát, addig a jobboldal épp azt a tömegkohéziót nem tudja választási győzelemre váltani, ami - paradox módon - Orbánnak köszönhető.

Érdekes következtetésekre ad lehetőséget, ha megvizsgáljuk azt a két korábbi parlamenti választást, amelyet a jobbközép erők nyertek meg. 1990-ben és 1998-ban egyaránt három párt együttműködése eredményezte a végső diadalt. A rendszerváltás esztendejében az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt lépett fel a győzelmi dobogóra, míg 1998-ban a Fidesz és az MDF szövetsége, újfent megerősítve a kisgazdákkal. Igaz, hogy a magyar demokraták az utóbbi esetben a listás szavazást elbukták, ám a Fidesszel indított közös jelöltjeik révén bőven elérték a frakcióalakításhoz szükséges létszámot. A fenti pártok ideológiai háttere ugyan hasonló volt, viszont a programjaik markánsan különböztek, és vezető politikusaik kommunikációs stílusa is érzékelhetően eltért. Mindkét esetben külön utakon vágtak neki a kampánynak, a választás hajrájában mégis össze tudták hangolni politikájukat, a második forduló előtt egymás javára visszaléptetve az esélytelennek számító képviselőjelölteket.

(…) A megannyi különböző érdeket és stílust a legkitartóbb erőfeszítések mellett sem tudja lefedni egyetlen politikai erő. Kell egy szövetséges párt, amelyik hajlandó az együttműködésre. Egy ideológiai-világnézeti alapon megszenezett párt, mint amilyen például a kereszténydemokratáké, képes lehet arra, hogy szuverén politikai tényezőként olyan választói célcsoportokat is elérjen, amelyeket egy néppárt csak olyan áron merhetne meg, ha közben kockára tenné az eltérő gondolkodású támogatóinak az elvesztését. Az abortusznak a jelenleginél szigorúbb korlátozása, a nemzeti hagyományőrzés, a multikultúra és a globalizáció vadhajtásainak következetes bírálata, illene a történelmi egyházak, valamint az általuk fenntartott intézmények költségvetési támogatásának megtartása egytől-egyig kiválóan illeszkedik egy keresztény-konzervatív párt profiljához.

(…) A kereszténydemokraták világlátása az elmúlt és a soron következő négy évben választójoghoz jutó fiatalok többségének az életszemléletétől jelentősen különbözik. A Fidesz viszont nem engedheti meg magának, hogy a huszonéves korosztályban elveszítse a baloldali koalícióval szemben még mindig létező fölényét. Ezért is jó, ha a frakciószövetség egymástól különböző politikával viszi végig a ciklust, lehetővé téve ezzel más-más társadalmi csoportok és rétegek ígéretes megszólítását.

(…) Józan megfontolások szerint egy hármas formáció lehetne a 2010-es győzelmi stratégia kulcsa; létezne a negyvenszázalékos támogatottságát megőrző, ám eközben a programját és a politikai arculatát is átformáló Fidesz. Balra tőle, a politikai centrumban felsorakozna a ma még baloldalinak számító szavazók egy részét is magához csábító, megújult MDF. Kettejük mellett pedig rajtkőhöz állna a politikai katolicizmus hagyományait felvállaló, az agresszív és harsány stílustól tartózkodó, ugyanakkor markáns ideológiai alapokon álló KDNP. Ez a trió még akkor is jó eséllyel pályázna az abszolút többségre, ha tőlük jobbra újra erőre kapna a nemzeti radikalizmus.

(…) Most például azt írja a kiadvány (szerző bizonyos B. B.): Mikola István azért "került elő", hogy visszaszorítsa Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét. Ezt írja a szerző. Hogy látta-e megelőzően orvos a publicistát, avagy nevezett valamilyen tanfolyamon sajátította el a hülyeséget, nem tudni. Szerintem fáradt lehetett, amikor ezt az írást készítette, esetleg köszvény kínozta, vagy bubópestis. (Vagy csak sűrűn volt együtt főszerkesztőjével, megfáradt tekintetű Avar Jánossal, a pártállam ismert washingtoni tudósítójával.) Megtudjuk még B. B. tudományos értekezéséből, hogy mindezek mögött a Magyar Katolikus Püspöki Kar áll, amely az eddiginél direktebb politikai képviseletre, illetve érdekérvényesítésre törekszik, és most a maga vitorláiba szeretné fogni a változó vatikáni széljárást meg az ott érlelődő konzervatív fordulatot. (Degeneráltabb mondatot ritkán olvasni.) Többet most nem idéznék a megfáradt kántortól, talán ennyi is elég. Jöjjön rá a világosság. Ámen.

(…) Pártnak parlamenti mivoltában aligha nevezhető, hiszen benne ülnek - klasszikussal szólva - a Fidesz rokonai, barátai és üzletfelei. Ráadásul a frakcióból kivált az - valódi-, vagy látszat-, ez még nem derült ki - önállóságra törekvő KDNP-csoport. E képződmény tetején ott ül mindenek irányítója, Orbán Viktor, az viszont egyelőre ugyancsak nem tudható, hogy mint frakcióelnök pontosan mi lesz a szerepe. Négy év azonban hosszú idő, legalább ennyi alatt adhatnak választ a felmerülő kérdésekre, hiszen legközelebb akkor lesz lehetőségük, hogy érdemben változtassanak a parlamenti erőviszonyokon.

(…) Némelyek tudni vélik, hogy tavasszal tisztogatás kezdődik a Fideszben. Elképzelhető, hogy - az őszi helyhatósági választásra készülve - eltávolítják tisztségükből azokat a budapesti választókerületi elnököket, akik nem tudtak nyerni egyéni jelöltként. Sokan vannak ilyenek a fővárosban. Távozásuk konfliktusokhoz is vezethet, akárcsak két éve, amikor már voltak hasonló cserék. Mármost az is tény, hogy az elnököket - nemcsak Budapesten, hanem országosan - Orbán Viktor jelölte és nevezte ki. Feltehetően most is ő irányítja majd az akciót. Ezzel pedig nyilvánvalóan megerősíti bázisát. A párt fontos emberei eddig is tudták, hogy tőle függnek és ez ezután sem lesz másképp. Az elnök előbb összerakott egy - azaz két - parlamenti frakciót, aztán összerakja a pártot is. Persze nyilván a megújulás jegyében.