A Fidesz és a vereség válságkommunikációja
A sajtó jelentős részében rég nem látott közéleti vita zajlik Orbán Viktor, a Fidesz, illetve az egész jobboldal jövőjével kapcsolatban. Eközben viszont maga a Fidesz alig mutatott változást a választási vereség óta. A párt által eddig megfogalmazott politikai üzenetek jórészt befelé szóltak annak érdekében, hogy az elnökséget kétharmados többséggel megerősítsék a szombati kongresszuson.
Ötletbörze a jobboldal jövőjéről
A Fidesz 2002 után elszenvedett második választási veresége élénk közéleti vitát váltott ki a párt jövőjével kapcsolatban. Főként a jobboldali sajtóban egyre-másra jelennek meg a választási vereséget, valamint a tanulságokat és továbblépés lehetséges irányait taglaló írások. A megfogalmazott álláspontok tartalmától függetlenül már önmagában az is érdekes, hogy a Fideszt támogató értelmiségen belül nyilvános vita kezdődött, hiszen az elmúlt években alig volt erre példa. Ha pedig a párt holdudvarában valaki mégis megkérdőjelezte a deklarált politikai irányvonal helyességét, az könnyen táboron, vagy legalábbis a jobboldali nyilvánosságon kívül találhatta magát. A választási vereség eddigi leglátványosabb következménye tehát az, hogy megszűnni látszik - a jobboldal számára egyébként hátrányos - lefojtottság a Fidesz szellemi hátországban.
A sajtóvita tartalmát tekintve igen változatos képet mutat. A hozzászólók által tett megállapítások és javaslatok sokfélesége jól szemlélteti az utóbbi tíz évben nagy jobboldali gyűjtőpárttá váló Fidesz ideológiai sokszínűségét: a vélemények spektruma a liberális-konzervativizmustól a szélsőjobboldali, antiszemita megfogalmazásokig terjed. Utóbbi irányzat képviselői ráadásul immár nem csupán a balliberális oldalban látják az ellenségképet, hanem kiterjesztik a jobboldali értelmiség egyes szereplőire is. (lásd „zsidó konzervativizmus”, Tóth Gy. László: Politikai csendélet a vereség után, Magyar Nemzet, 2006. május 10.)
A Fidesz jövője szempontjából egyáltalán nem mellékes, hogy a különböző eszmei irányzatok képviselői közül kik kerekednek majd felül, és válnak hangadóvá a párt környezetében. A 2006-os választások egyik tanulsága ugyanis, hogy a pragmatizmust díjazó választók vélhetően nagy száma ellenére sem jelent biztos sikert az ideológiamentességhez való ragaszkodás. A választási kampány során például a többségében nem fideszes politikusok által tett, nagy vihart kavart kijelentések azért üthettek vissza a Fideszre és Orbán Viktorra, mert ő tartózkodott attól, hogy világnézetileg meghatározza önmagát. Részben erre vezethető vissza Orbán Viktornak a baloldali nyilvánosságban kétségtelenül megfigyelhető sikeres „démonizálása” is, melyet jobboldali értelmiség szinte egyöntetűen sérelmez a jelenleg zajló sajtóvitában.
A politikai racionalitást figyelembe véve azonban tarthatatlan tűnik az az álláspont, miszerint Orbán Viktornak nem róhatók fel azok az állítások, melyeket nem ő maga, hanem csupán a környeztében lévő politikusok fogalmaznak meg. Ez világosan látszott 2002-ben és 2006-ban is. Ha az ellenzék első számú vezetője továbbra is olyan személyekkel veszi körül magát, akik a többség számára riasztó eszméket vallanak, az kihagyhatatlanul magas labda lesz a kormánypártok számára.
Az elvi alapok felvetése mellett számtalan gyakorlati politikai kérdés is előtérbe került a jobboldali holdudvar belső eszmecseréjében. Ezek közül azonban kiemelkedik a Fidesz politikai stratégiájának és Orbán Viktor jövőjének megvitatása. E két kérdés kapcsán – néhány kivételtől eltekintve – egységes vélemény látszik kialakulni. Az „egy tábor egy a zászló” elve egyre inkább feledésbe merül, ezt mutatja a KDNP önálló frakciójának létrejötte, valamint az önálló kisgazda és radikális jobboldali politika erősítését szorgalmazó felhívások.
Ugyanakkor Orbán Viktor vezető szerepe – leendő formális pozíciójától függetlenül – megkérdőjelezhetetlen. A Fidesz elnökének jövője ráadásul jelenleg több mint gyakorlati politikai kérdés. Orbán Viktor személye nem csupán a heterogén szavazótábort összetartani képes kommunikációs és politikai képességei, valamint a riválisok hiánya miatt nélkülözhetetlen a Fidesz élén. A vele kapcsolatban kimondott ítélet a politikai identitás egyik legfontosabb kifejezője a magyar közéletben. A baloldalhoz sorolt véleményformálók „Orbánnak mennie kell” álláspontjával szemben az minősül igazi jobboldalinak, aki Orbán Viktor vezető, iránymutató szerepe mellett érvel. Ebből következően persze senki sem gondol bele szívesen abba, hogy mi lenne, ha Orbán Viktor 43 évesen, átmenetileg valóban visszavonulna. Ebben az esetben ugyanis a bal- és jobboldalon egyaránt erőfeszítéseket kellene tenni a politikai identitás tartalmának újrafogalmazására.
A Fidesz kommunikációja a kongresszus előtt
Míg a sajtóban megindult a Fidesz jövőjéről folytatott vita, addig a pártban alig történt változás. A kezdeti óvatos bírálók (például Kósa Lajos) elhallgattak, a keményebb kritikát megfogalmazó Illés Zoltán pedig úgy tűnik végleg a partvonalra került. A párton belül eddig nem alakulhattak ki, vagy legalábbis nem léptek a szélesebb nyilvánosság elé olyan különböző csoportok sem, melyek egy-egy alternatív politikai irányvonalat kijelölő személy köré szerveződtek volna. A választási vereség utáni első kongresszusnak így szinte megerősödve futhat neki a pártvezetés, illetve – mint láttuk a jobboldali értelmiség által is egyértelműen támogatott – Orbán Viktor. Pillanatnyilag az egyetlen olyan momentum, amely a párton belüli nyílt verseny létrejöttére utal, a fideszes főpolgármester-jelöltek között látszik kialakulni.
A jelenlegi vezetést és politikai irányvonalat erősíti az is, hogy Fidesz a választások óta többnyire „befelé kommunikált, azaz nem a szélesebb közvéleménynek szánt üzeneteket fogalmazott meg, hanem a vereség válságkommunikációjára koncentrált. Ez több ponton is megragadható volt.
A Fidesz a választások óta nem hajtott végre jelentős kommunikációs váltást, a gazdaság válságáról, a kormány bírálatáról szóló üzenetek jórészt megegyeznek a választási kampányból már ismert érveléssel. Feltűnő az is, hogy bár a Fidesznek állítólag kidolgozott programpontjai vannak az államháztartási hiány kezelésére, ezeket – a költségvetési tanács felállítására tett javaslatot kivéve - nem hozta nyilvánosságra. Mindezek következtében a választások utáni politikai érvelés alig különbözik a választások előttitől, így pedig utóbbi hibáira aligha lehet rámutatni.
A pártvezetés megerősítését szolgálta az lépés is, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén a Fidesz nem fogadta el a választási beszámolókat. Ezzel bár a Fidesz ellentmondott az „alkotó ellenzékiséget” ígérő nyilatkozatoknak, a saját táborának azt üzenhette történt olyasmi, ami miatt a választás nem volt tiszta. Ugyanezt a képet erősíti az önvédelmi testület felállítása, valamint az a sűrűn hangoztatott kijelentés is, miszerint a baloldali médiafölény miatt veszített a Fidesz.
Végül az MDF baloldalra pozicionálására, a Fidesz-KDNP frakciószövetség létrehozására, valamint a különböző szimbolikus rituálékra (mint például a Fidesz-KDNP közös bevonulása a parlamenti alakuló ülésre) is azért volt leginkább szükség, hogy az Orbán Viktor által kialakított egypólusú jobboldalról szóló koncepció bukását elleplezze.
Mindez annak érdekében történik, hogy a hétvégén Orbán Viktort és az elnökséget kétharmados többséggel megerősítsék a kongresszuson. Ha ez bekövetkezik, akkor nagyon valószínűtlen, hogy a Fidesz politikájában éles fordulat következik be rövid távon, ugyanis az a vezetés, mely az önkormányzati választásra felkészíti a pártot feltehetően jobb eredményt fog elérni, mint négy évvel ezelőtt, és ezzel legitimációt szerez a további irányításra és egy esetleges lassú átformálódás levezénylésére. Ugyanakkor a Fidesz befelé irányuló válságkommunikációja valószínűleg véget ér ezzel a héttel, és éppen a sikeres önkormányzati kampány érdekében egyre nagyobb teret nyer majd a lassan körvonalazódó kormányzati lépések bírálata.
