Tizenhárman a négypárti ötpártin
Hosszas előzetes egyezkedés után végül létrejött a parlamenti pártok első egyeztetetése a kormányzat által megváltoztatni kívánt kétharmados törvények ügyében. Mivel azonban a találkozó még a konkrét kormányprogram ismerete nélkül zajlott, a pártok a politikai racionalitás általános elvének megfelelően a konszenzuskészség és a megkülönböztethetőség követelménye között egyensúlyoztak.
Konszenzuskényszer és a megkülönböztethetőség kényszere
Amikor a politikai erők az Országgyűlés formális keretein kívül találkoznak és tárgyalnak egymással, a politikusokon mintha eluralkodna a pánik: a legtöbbször világosan elkülöníthető pozíciók összekeveredhetnek egymással, mert nem kormányoldal és ellenzéki oldal ülésrendje határozza meg megjelenésüket. A parlamenten kívüli találkozók ráadásul szinte minden esetben a konszenzus és a megkülönböztethetőség kettős kényszerében zajlanak le: maga a találkozó konszenzust, a találkozón elhangzottak viszont legalább ennyire a megkülönböztethetőséget állítják követelményként a pártok és politikusok elé.
Amikor a politika konszenzusról, annak szükségességéről beszél, akkor mindig láthatóvá válik ennek lehetetlensége: aki a konszenzust javasol, egyben kelepcét is állít, mert a konszenzust elutasítani éppoly káros lehet, mint elfogadni. A pártok – gondolva a politika- és vitaellenes választókról kialakított elképzeléseikre – nem tehetik meg, hogy ne fogadjanak el egy olyan tárgyalási ajánlatot, mint amilyet most Gyurcsány Ferenc tett a parlament, az önkormányzatok, a választási rendszer átalakításával kapcsolatban, de éppígy nem tehetik meg azt sem, hogy önként beállnak a kormány mögé.
Az ötpártira tervezett, végül négypártivá soványodott találkozó is ennek szellemében zajlott le. A felvezető vita – megszokott módon – a körülmények körül zajlott, és a kiindulóponthoz képest némileg módosította az eredeti feltételeket. A kijelölt miniszterelnök nem külön-külön, hanem egyszerre találkozott az ellenzéki pártok vezetőivel, a nyilvánosság kizárása pedig az Magyar Távirati Iroda kizárólagosságává változott.
Ésszerűség és ésszerűtlenség
Magán a találkozón végül a házigazda MDF, az MSZP és a Fidesz-KDNP frakciószövetség összesen tizenhárom képviselője vett részt. Bár a tárgyalások pontos tartalmáról kevés információ látott napvilágot, az elhangzottak aligha változtatták meg a felek előzetes adta szándékait. A négy pártelnök magatartásából, illetve a találkozó után tett nyilatkozataikból ugyanis világosan látható volt bemutatott szerepeik előretervezettsége. A négypárti adta kommunikációs lehetőséget így valamennyi részvevő igyekezett kihasználni.
Logikusan cselekedett Dávid Ibolya, amikor az MDF székházába hívta meg a többi parlamenti párt képviselőjét, hiszen ezzel a mindenki által értéknek tartott közmegegyezés motorjaként tüntethette fel pártját. Továbbá nem volt mellékes az sem, hogy a tárgyalást értékelő pártelnökök egytől egyig az MDF plakátja előtt tartották meg sajtótájékoztatójukat. Mindez valós súlyánál jóval feljebb értékelte a legkisebb ellenzéki pártot, hiszen valójában a kétharmados törvények megváltoztatása esetében az MSZP-Fidesz együttműködés a döntő, míg az egyszerű többséggel elfogadható törvények esetében az MSZP-SZDSZ viszony a legfontosabb.
Gyurcsány Ferenc szereplése ugyancsak ésszerűnek mondható, mivel a legnagyobb hangsúlyt a kisebb létszámú parlament megteremtése érdekében javasolt új választási rendszer bevezetésére helyezte. A miniszterelnök számára nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a nyilvánosság előtt Orbán Viktor felé nem elsősorban például az önkormányzati reformra vonatkozó javaslatokat kell prezentálni, hanem egy olyan népszerű témát, amellyel szemben népszerűtlen lenne érvelni. A kormányfő felvetésével szemben a Fidesz elnöke így nem tudott egyszerűen alternatívát állítani, csupán rálicitálhatott Gyurcsány Ferenc javaslatára, újra elkezdve ezzel a „ki akar kisebb parlamentet” elnevezésű játékot. A miniszterelnök választási rendszerről szóló javaslatának taktikai jellegét az is mutatja, hogy bár a szimbolikus szempontból elsődleges fontosságú lehet az országgyűlési képviselők számának csökkentése, valójában ez aligha jelent jelentős pénzügyi megtakarítást.
Orbán Viktor a Fidesz Demokrácia-csomagjának beterjesztésével szintén ésszerűen járt el. A legnagyobb ellenzéki párt javaslatai eltérő témaköröket érintenek ugyan, de ebből következően nem is álltak szöges ellentétben a kormány előterjesztéseivel. Így a Fidesz megfelelhetett a kompromisszumkészség követelményének, de egyben saját, már ismert programelemeit (pl. költségvetési tanács felállítása) is felmutathatta. Gyurcsány Ferenc csapdájából azonban így sem bújhatott ki teljes mértékben Orbán Viktor. Hiába kérte számon ugyanis Semjén Zsolttal együtt a magyar gazdaság „valós helyzetét” a kormányon, ez a tény elsikkadt a kisebb parlamentről folytatott számháborúban. Ezzel pedig a Fidesz voltaképpen akaratlanul is erősítette a kormányzat azon általános politikai üzenetét, miszerint az állam magán kezdi spórolást.
A parlamenti pártok találkozójával kapcsolatban egyedül Kuncze Gábor és az SZDSZ viselkedett ésszerűtlenül. A liberálisok elnöke úgy nyilatkozott: valóban fontos a pártok közötti együttműködés, azonban nem gondolja, „hogy ez úgy induljon mindjárt, hogy egy nagy nyilvánosság előtti összeveszésben vesznek részt”. Ezen kívül pedig Kuncze Gábor szerint a miniszterelnök úgyis azt képviseli, amiben a koalícióval már megegyeztek. Mivel azonban a tárgyalások folytatódnak, és magáról találkozó tényéről - még Orbán Viktor és Semjén Zsolt éles kritikája ellenére is – mindenki pozitív értelemben nyilatkozott, Kuncze Gábor összeveszésről szóló jóslata nem vált valóra, pártját viszont megfosztotta önállóságának megjelenítésétől.
Végül a találkozó sikerét – a konszenzus megteremtésének képességét – két szereplő is magához kapcsolta: az MDF az éppen kudarcba fulladó kezdeményezésnek adott új kereteket azzal, hogy újraszervezte a megbeszéléseket, a találkozó után viszont már Gyurcsány Ferenc volt az, aki a saját terveiről zajló megbeszélést történelmi jelentőségre emelte blogjában.
