Félbeszakadt a miniszterhelyettesek karrierje
A Fidesz elutasította a kormányoldal javaslatát arról, hogy államtitkárok helyett miniszterhelyettesek töltsék be a tárcák vezetésének második vonalát. Az alaptörvény módosítását is igénylő változtatás a kormány terveivel kapcsolatos kommunikációra is hat. Az ellenzék a szerkezeti változásokkal induló új kormánnyal először egy bürokratikusnak látszó, valójában szimbolikus ügy kapcsán ment szembe.
Nem lesznek miniszterhelyettesek az államtitkárokból
A kormányoldal és az ellenzék közötti – a megalakuló kormány szerkezetével összefüggésben szükséges, minősített többséget igénylő döntésekről szóló – tárgyalások második körében a Fidesz nemet mondott a miniszterhelyettesi poszt létrehozására. A döntés az Alkotmány módosítását igényli, mert az alaptörvény említi az államtitkárokat, a poszt részletes szabályozásával azonban már külön törvény foglalkozik.
A Fidesz úgy indokolta álláspontját, hogy nem kívánnak hozzányúlni az Alkotmányhoz pusztán egy névváltoztatás kedvéért, nem akarnak eltérni a hagyományoktól, valamint utaltak a kifejezésnek az állampárti rendszerben betöltött funkciójára (ugyanakkor más területen a párt lehetővé teszi a módosítást). A Fidesz az ötpárti találkozóra vitt döntéseivel egyszerre lépett fel megállapodásra hajlandóan és a kormányzati javaslatot elutasítóan. A párt nem akadályozza a kormányalakításhoz szükséges szerkezetei átalakításokat, de - részben nyelvi kérdésként minősítve a miniszterhelyettesi posztot – „megvédte” az államtitkárokat, akik így továbbra is jelen lesznek a minisztériumokban. A Fideszes „nem”-re a kormányoldal válasza: a minisztert helyettesítő államtitkár és az egyes részterületekért felelős szakállamtitkárok váltják fel az eddigi, politikai és közigazgatási államtitkárból, valamint helyettes államtitkárokból felálló szervezetet.
Az új Országgyűlés munkájának kezdete előtt az ellenzék először egy olyan ügyben gördített akadályt a kormányoldal elé, mely első látásra a bürokráciával, a kormány belső struktúrájával kapcsolatos, de szimbolikus jelentősége is van. Az alkotmányos hagyományokra való hivatkozás, az azoktól idegen elnevezéseknek a magyar gyakorlatba történő átültetése csattanos válaszként is értelmezhető a „Haza és haladás” reformkori jelszavát felújító, reformokra készülő kormányoldalnak. Az azonnali elutasítás miatt azonban a miniszterhelyettesi poszttal kapcsolatos részletek nem kerültek a nyilvánosság elé, pedig a minisztériumi vezetés új szerkezete (és elnevezése) fontos vitát tett volna lehetővé arról, hogy milyen viszony van a politikai vezetés és az ez által kitűzött célokat végrehajtó adminisztratív szervezet között.
Az elnevezés jelentősége
Ha más nem, az elutasítás, illetve az emiatt bejelentett alternatív javaslat mindenképpen ráirányítja a figyelmet arra, hogy a miniszterhelyettesi posztnak, illetve elnevezésnek üzenetértéke lehetett. A korrigált javaslat ugyanis arról árulkodik, hogy a politikai és közigazgatási államtitkári poszt egyszerűen államtitkári pozícióvá olvad össze (a minisztert általánosan helyettesítő feladatkörrel), amelyet az egyes részterületekhez illeszkedő szakállamtitkárok egészítenek ki. Utóbbi miatt kérdéses, hogy ennek az átalakításnak mennyiben van egyszerűsítő, költségcsökkentő hatása, amennyiben a szakállamtitkárok azokat a helyettes államtitkárokat váltják fel, akik jelentős részben eddig is hasonló feladatot láttak el.
A miniszterhelyettesekkel kapcsolatos tervek azonban a jól kommunikálható posztcsökkentésen túl is üzenetet hordoznak. Az elnevezésnek politikai jelentősége van. A miniszterhelyettes elnevezés megerősíti azt, hogy a tárcák élén politikai és nem szakmai szerepet betöltő személyek állnak, és ezzel eloszlatja – különösen a közigazgatási – államtitkárokhoz fűződő „szakmai” elvárásokat. A politikai és szakmai szempontok szembeállítása, ahogyan ennek heves cáfolata is vissza-visszatér akkor, amikor az alakuló kormány szakmai kompetenciája kerül mérlegre.
A miniszterhelyettes elnevezés használata jól láthatóan tüntetné el azt a sokszor mesterséges elvárásként állított válaszfalat, amely a minisztériumok politikai és szakmai része között húzódik. A politikaellenes elvárásokra is rájátszó kormányzati tervek (képviselők juttatásainak, posztjainak korlátozása, képviselői létszámcsökkentés a takarékosság jegyében) között a miniszterhelyettesek sokkal inkább jelképzetek volna erőteljes politikai kormányzást, mint a kompetenciát hangsúlyozó szakmait. Az előbbit erősíti Gyurcsány Ferenc kijelentése arról, hogy értékelkötelezett kormányzásra készül, amit 1998-ban Orbán Viktor hangsúlyozott.
A gyakorlat szentesítése
A közvélekedés szerint a kormányzás elsősorban az ország szakmai vezetését jelenti, vagyis inkább igazgatás, mint politika. Ez az oka annak, hogy a 1990 óta szinte minden választási kampányban elhangzott egyik vagy másik oldalról a „szakértői kormányzás” ígérete. A közvélemény elvárása és a politikai szereplők megfelelési szándéka így két oldalról is a szakértői imázs megteremtésének irányába tolta a magyarországi kormányokat. A rendszerváltás óta valamennyi miniszterelnök igyekezett többségében szakmai előélettel rendelkező minisztereket kinevezni, még akkor is, ha ez sokszor kevéssé bizonyult hatékonynak. Elgondolkodtató például, vajon az egészségügy terén sikerült-e előrébb lépni az elmúlt 16 évben azáltal, hogy a miniszterek szinte kivétel nélkül orvosok voltak.
A kormányok eddig abban is egységesek voltak, hogy ragaszkodtak a tárcákon belüli politikai és közigazgatási (szakmai) posztok formai szétválasztásához. Csakhogy a brit típusú, ciklusokon keresztül hivatalában maradó, kizárólag szakmai szempontokat érvényesítő közigazgatási államtitkár ideája a valóságban nem működött Magyarországon. Sőt, a kormányváltások idején egyre több és több embert cseréltek le politikai szempontok alapján. A politikai államtitkárokkal együtt mennie kellett a közigazgatási és a helyettes államtitkároknak, de gyakran még a főosztályvezetőknek is.
Ebből a szempontból a miniszterhelyettesi poszttal kapcsolatos javaslat vagy akár csupán egy erről szóló részletes vita alkalmas lehetett volna arra, hogy leszámoljon a politikaellenes elvárásokat erősítő szétválasztással, és – mintegy szentesítve az eddigi gyakorlatot - elismerje a minisztériumi felső vezetés politikai jellegét. A szakmai elvárások ezzel együtt pedig nem feltétlenül válnának érvénytelenné, mivel a minisztériumi apparátusokkal kapcsolatban láthatóvá vált volna, hogy végrehajtó szervezetként a politikai vezetés által kitűzött célokat teljesíti – az állampolgárok elvárása alapján a lehető legprofesszionálisabb szakmai szinten.
