A kormányalakítás után megszűnhet az MSZP
A rendszerváltás utáni leghosszabb kormányalakítási folyamat a miniszterek szintjén kevés, a struktúrában már jóval több meglepetést hozott. Az erőteljes központosító törekvésekkel szemben a Fidesz saját politikáját igyekszik újjáépíteni: diktatórikus vezetésről, a parlament és az alkotmány megkerüléséről és „intézménydzsungelről” beszélve igyekszik lerombolni a kormányfő jelszavait az önmagán spóroló államról és a tisztább politikáról. Az MSZP számára új helyzetet teremthet, hogy a párt és a kormány hatalmi súlypontja a jövőben gyakorlatilag egybeesik.
A központ diadala
A kormányzati struktúra központosítása, a Miniszterelnöki Hivatal súlyának és méretének állandó növekedése már tíz éves tendencia a hazai kormányzási gyakorlatban – a „prezidenciális kormányzás” szerepének nyugat-európai demokráciákban általános növekedésével párhuzamosan. A kancellária hazai erősödésének Horn-kormány idején kezdődött folyamatában szimbolikus jelentőségű volt az Orbán-kormány megalakítása, amikor a Miniszterelnöki Hivatal, a kormányzat munkájának koordinációs és stratégiakijelölő szerve minisztériumi szintre emelkedett. Azóta egyértelműen a mostani tekinthető a legjelentősebb kormányzati átalakításnak – mely jelentőségében túl is mutat azon. A második Gyurcsány-kormány ugyanis még az Orbán–kormánynál is centralizáltabb szervezetet hoz létre.
A legfeltűnőbb változást jelentő három új testület közül valójában csak kettő tekinthető újnak: a szakpolitikai stratégiákat kidolgozó Államreform Bizottság elődje, a Stratégiai Elemzések Központja már a korábbi kormányok szerkezetében is jelen volt. Teljesen új struktúra ugyanakkor a Fejlesztési Kabinet, mely a minisztériumoktól elvett fejlesztési és beruházási feladatokat látja el, de a minisztériumok felé is emelkedik azáltal, hogy a minisztereknek a jövőben ettől a testülettől kell „kilobbizniuk” a szükséges pénzeket. A Sárközy Tamás útmutatásai alapján kialakított Kormányzati Szolgáltató Központ lesz gyakorlatilag a kormány egységesített „személyzeti osztálya” – funkciója tehát nem a döntéshozatal, hanem a működés hatékonyabbá és olcsóbbá tétele.
Az új szerkezetben a minisztériumok szerepe gyakorlatilag teljesen leértékelődik. A tárcák alaptevékenységébe eddig beletartozott az igazgatás, a fejlesztés és beruházás, illetve a szakpolitikai stratégia kidolgozása. Mostantól azonban a fejlesztések és a szakpolitikai stratégia kidolgozásának jelentős részével már nem foglalkozhatnak a minisztériumi dolgozók. Ezáltal a tárcáknál lényegében csak az igazgatási tevékenység maradna, tehát az összkormányzati szinten meghozott stratégiai döntések konkrét jogszabályba foglalása, illetve bizonyos felügyeleti-hatósági jogkörök. Az új szerkezetben jól látszik ugyanakkor az is, hogy az államszervezet elvont racionalizálási szempontjait a politika gyakorlata is felülírta. Míg például a Sárközy-javaslatban a munkaügyi és a gazdasági tárca összevonása szerepel; a minisztériumi struktúrában ez nem valósult meg – vélhetően nem függetlenül a szociális és munkaügyi területek MSZP politikájában betöltött jelentős szimbolikus jelentőségétől és a munkanélküliséggel kapcsolatos politikai vitáktól sem.
Megszűnik az MSZP?
A tárcák elosztása összességében a kormányfő és az MSZP érdekeinek felel meg: az SZDSZ inkább gyenge (illetve Kóka Jánossal erős, de a miniszterelnökhöz kötődő), az MSZP erős politikusokat küldött a kormányba. A liberális párt ugyanakkor fontos tárcákat szerzett meg – kérdés, hogy tud-e élni az ezekben rejlő lehetőségekkel. Az egészségügy a párt számára önálló politikájának megjelenítése miatt fontos, az adócsökkentés mellett az SZDSZ kampányának az egészségügy átalakítása volt a leghangsúlyosabb eleme – a kormányprogram vonatkozó fejezete azonban inkább az MSZP elképzeléseit tükrözi. A gazdasági és környezetvédelmi tárca ugyanakkor egyaránt fontos az uniós pénzek miatt; annak ellenére is, hogy a tárcák a pénzek elosztásában csak korlátozott szerepet vállalnak a jövőben.
Az MSZP „nagyágyúi” azonban a reformok támogatását jelenítik meg a kormányban. Azáltal, hogy a tárcák vezetői az MSZP legerősebb embereiből verbuválódtak, a kormány és a legnagyobb kormányzópárt nem képez külön hatalmi centrumot. Így a jövőben teljesen megszűnhetnek a kormány és párt közti nyilvános összeütközések – pontosabban ezek a kormányon belülre kerülnek. Ebben a vonatkozásban kérdés, hogy az MSZP legerősebb politikusai számára mennyire lesz elfogadható a „kiürített” minisztérium és a feléjük rendelt, a pénzeket elosztó Fejlesztési Kabinet koncepciója.
A miniszterelnök számára ugyanakkor nemcsak a pártpolitikusok hatalmának korlátok közé szorítása, de a kormány reformelkötelezettségének megjelenítése szempontjából is fontos a struktúra átrajzolása. Az új kormányzat személyi összetétele ugyanis kevéssé tükrözi a reformelkötelezettséget: a tizenkét miniszter közül mindössze három olyan van, aki nem volt tagja az előző Gyurcsány-kormánynak (Szilvásy, Szekeres és Molnár) és közülük is gyakorlatilag az egészségügyi miniszter az egyetlen új szereplő a politikai porondon.
A szakmaiság szertefoszló mítosza
A Gyurcsány-féle „politikusokat a kormányba” jelszó a szakértő kormány mítoszával való leszámolásaként is értelmezhető: voltaképpen annak elismerése, hogy a kormányzás politikai tevékenység. 1990 óta majdnem minden választási kampányban elhangzott egyik vagy másik oldalról a „szakértői kormányzás” ígérete. Az eddigi kormányokban mindezzel együtt kivétel nélkül túlsúlyban voltak a pártpolitikusok, a pártoktól független szakértők pedig gyakran párttámogatás hiányában képtelenek voltak terveik megvalósítására. A kormányzati tevékenység ugyanis döntően mégiscsak politika, ráadásul a kormányfő személyes habitusa, szerepfelfogása és akarta által meghatározott politika. Ez a rendszerváltás óta leginkább Orbán Viktor, valamint Gyurcsány Ferenc kormányzása idején mutatkozott meg.
A politikamentes minisztériumok illúzióját foszlatta szerte a közigazgatási és politikai államtitkár funkciójának egyesítése. A miniszterhelyettesi poszt ugyan névleg meghiúsult az ellenzék kifogásai miatt, de a közigazgatási államtitkár posztjának megszűntetésével a minisztériumok vezetésének felső két szintjén a politikai szempontok érvényesülnek. A struktúrán túl a miniszterek szintjén is leszámolt a kormányfő azzal az illúzióval, hogy a kabinet politikáját szakemberek határozhatják meg. A pártpolitikusok dominanciáján felül ezt mutatja például Göncz Kinga sorsa is, aki szociális és családügyi miniszterből, diplomáciai tapasztalatok híján lett a külügyminisztérium vezetője.
Ellentmondások és támadási felületek
A nyilvánosságra hozott kormánynévsor és a kormánystruktúra több ellentmondást és támadási lehetőséget rejt magában. Az új helyzetet követő nyilatkozattömeg alapján úgy tűnik, az elkövetkező időszakban ezek határozhatják meg az ellenzék politizálásának irányát. A Fidesz a választások óta most először képes valódi, nem a kampányból örökölt kritikákat megfogalmazni a kormánnyal szemben. A kormányfőre három irányból leselkedik fenyegetés:
• A Gyurcsány kormány a „politika magán spórol” üzenetével lépett fel, és próbálta hitelességét megteremteni a megszorító intézkedések tálalását megelőzően. A kisebb és egyszerűbb államszervezet üzenetét ugyanakkor hatástalaníthatja a most bemutatott, új szervezeti egységekkel rendelkező bonyolult kormánystruktúra. Az ebben rejlő lehetőségekre rá is mutatott a Fidesz, az „intézménydzsungel” emlegetésével az egyszerűsítés szándékát, az alkotmány kikerülésének említésével pedig a jogtisztaságot vitatva el a kormánytól. Ugyanakkor közjogilag nehezen értelmezhetőek azon vádak, miszerint alkotmányjogilag aggályos az új szervezet, mivel a parlamentnek felelős kormányból kiszervezi a döntési jogköröket. Az új intézmények esetében ugyanis a kormányfőnek alárendelt testületekről van szó – az Országgyűlés felé pedig továbbra is a miniszterelnök tartozik felelősséggel.
• A politika önkorlátozására és megtisztítására irányuló kormányfői „patyolat-csomag” (pl. önkormányzatok és a parlament „karcsúsítása, juttatások átláthatóvá tétele, pártfinanszírozás reformja) ugyanakkor szembeállítható a hatalomkoncentrációval és a minisztériumok vezetésében a közigazgatási poszt szerepének csökkentésével. A Fidesz kommunikációjában már jól látható ez a szándék: a miniszterelnököt a közigazgatás politikai megszállásával és diktatórikus vezetéssel, Putyin hatásának emlegetésével igyekeznek hitelteleníteni.
• A kormányban két kulcsfontosságú pozícióban is a miniszterelnökhöz személyesen is kötődő személyek foglalnak helyet (Szilvássy György a kancelláriaminisztérium, Bajnai Gordon Fejlesztési Kabinet élén), akikkel Gyurcsány kapcsolata még a rendszerváltás előtti időkre nyúlik vissza. A miniszterelnök szempontjából indokoltnak tűnhet ezen pozíciókba saját bizalmasait ültetni – akikre támaszkodhat az MSZP-s miniszterekkel szembeni nézeteltérések esetén is. A kinevezések azonban jó lehetőséget nyújtanak a Fidesz és az ellenzéki sajtó számára is, hogy fogást keressenek a kormányfőn, szembesítve a miniszterelnököt korábbi ígéretével, miszerint „nem a barátait ülteti majd a kormányba”.
Mivel az új struktúra nem nemzetközi példákon alapul, hatékonysága kizárólag a kormányzati munka sikerén mérhető majd le. Az elkövetkező években derül majd ki, hogy a szerkezet mennyire bizonyul működőképesnek, és ellenállónak a kormányoldalon a reformfolyamatok megindítása körül borítékolható konfliktusokkal szemben. Az új struktúra sikerén múlhat ugyanakkor a kormányprogram céljainak teljesülése is: akadozva működő gépezettel nehezen vezényelhetőek le a jelentős az átalakítások. Az elkövetkező években tehát a kormány tagjai, szerkezete és a program együtt vizsgáznak.
