A kormány új, az ellenzék még a régi
Ha új színt nem is hozott a politikai közéletbe a megszorító csomaggal kapcsolatos parlamenti vitanap, arra lehetőséget adott, hogy az ellenzéki pártok útkeresésére rávilágítson. A jobboldali erők azzal küzdenek, hogy a „kötelező” kritikák mellett önálló politikai irányvonalukat is megjelenítsék. A KDNP-nek a populizmus és az antiliberalizmus, az MDF-nek a középosztály védelme, a Fidesznek pedig egyelőre az egy helyben járás áll politikájának középpontjában.
Kevés új érv hangzott el az Új Egyensúly program június 19-i parlamenti vitanapján. Miután a kormányfő beszédében igyekezett rendet tenni a „kiigazítás”, a „fejlesztés” és a „reform” kifejezések között, az ellenzéki szónokok jelentős részben ugyanazon üzenetet fogalmazták meg. A közös platformot elsősorban az jelentette, hogy a jobboldali pártok a kampányígéretek, a kormányprogram és a megszorítások közötti jelentős ellentmondásokat hangsúlyozták; tehát a kormány hitelességét vitatták.
A három ellenzéki párt helyzete összetett és ellentmondásos. Könnyű a választók jelentős részének felháborodását meglovagolva bírálni, hiszen a megszorító csomag már önmagában is rombolja a kormány népszerűségét. Nehéz azonban minderre hosszú távú politikát építeni, mivel a kormánypártoktól most elforduló választók tipikusan hangulati szavazók, akikre nem jellemző, hogy tartósan felsorakoznának egy párt mögött; így a kormányoldal a választások előtti években népszerű-osztogató intézkedésekkel könnyedén visszaszerezheti a bizalmukat. Kérdés emellett az ellenzéki pártok hitelessége is, mivel alternatív javaslatok megfogalmazásától éppen úgy óvakodnak, ahogy a választási kampányban is. A három párt háromféleképpen próbál előnyt kovácsolni az új helyzetből.
Fidesz: helybenjárás
Bár a Fidesz a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint átvette a vezetést az MSZP-től, ez korántsem biztos, hogy előnyös a párt számára. Előfordulhat ugyanis, hogy ebből saját politikájának sikerét olvassa ki, holott ez sokkal inkább a kormány – részben önként vállalt, részben saját hibáinak köszönhető – népszerűtlenségének és sikertelenségének tulajdonítható. A Fidesz politikájának hibái és hiányosságai ugyanis szembeötlőbbek, mint valaha.
A párton belül nincs konszenzus a tekintetben, hogy milyen politikai irányvonalat kövessen a Fidesz. A konkrét erőcsoportok küzdelme javarészt a színfalak mögött zajlik, de a sajtóban rendszeresek az ezzel kapcsolatos, gyakran leegyszerűsítő találgatások. Egy napokban megjelent írás például az Orbán Viktor-Kövér László féle „keményvonalas”, a Navracsics Tibor által fémjelzett „pragmatikus” és a Kósa Lajos- Martonyi János által képviselt „nemzeti liberális” irányzatot különíti el. Az értesülések igazságtartalmáról keveset tudni, annyi azonban nyilvánvalóan látszik: a Fideszben nincs megegyezés a távlati célok tekintetében, és ennek hiánya a párt bénultságát eredményezi; a legnagyobb ellenzéki párt politikája tartalmilag semmi megújulást nem hozott az elveszített választások óta. Állandó hivatkozási alapként szolgál a Fidesz választási programja; a politikusok a kampányban elkoptatott javaslatokat (járulékcsökkentés, a Költségvetési Tanács felállítását) ismételgetik, és a miniszterelnök vagyona továbbra is támadások középpontjában áll. A változatlanság részben tudatos: a Fidesz a parlamenti választásokon mozgósított szavazótáborát akarja megtartani. A rugalmatlan politika miatt azonban a párt nem tud meggyőző alternatívát felmutatni a megszorítások bejelentése által előállt új politikai helyzetben.
Navracsics Tibor
Ezt a száznapos programot az Országgyűlés három pártja, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ elfogadták, egyedül a Magyar Demokrata Fórum volt az, amelyik próbálta bizonyítani itt a ház falai között, hogy ennek a jóléti intézkedéscsomagnak nincsen meg a fedezete a költségvetésben. Tisztelt képviselőtársaim, a lejtőn a költségvetés ezzel a száznapos program megszavazásával indult el.
Dávid Ibolya
Önök; tisztelt képviselőtársaim nem erre kaptak felhatalmazást. Hiszen a választópolgárok számára önök, a választási kampány során ilyen lépéseket, megszorító intézkedéseket még halvány utalás formájában sem vezettek elő.
Latorczai János
A Fidesz cselekvésképtelensége jelentős részben a párton belüli, egyre erőteljesebb konfliktusokból fakad. A Fidesz vezető politikusai (Áder János, Pokorni Zoltán, Rogán Antal) parlamenti és önkormányzati pozíciókban keresnek maguknak menekvési útvonalakat, és jellemzően nagyon óvatosan fogalmaznak a jövőbeli pozíciójukat illetően. Navracsics Tibor, a Fidesz új frakcióvezetője is például a minap igyekezett saját politikai szerepvállalásának jelentőségét kicsinyíteni, amikor kijelentette: „csak bóklászom a politika csatamezején”.
Az önkormányzati jelöltállítás kapcsán a párt országos vezetése és helyi szervezetei közötti konfliktusok a sajtó állandó témáját szolgáltatják, korábban nem jellemző módon a Fidesz politikusai egyre többet fordulnak a nyilbvánossághoz pártbeli érdeksérelmeik esetén. A párt vezető politikusai egymásnak „üzengetnek” a médián keresztül: Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere például nemrég egy interjúban arról beszélt: Orbán Viktor „táltosnak” alkalmasabb, mint operatív vezetőnek. A párt belső konfliktusai a jobboldali médiában is egyre inkább megjelennek, amire példa a néhány hete Egei Antal álnéven megjelentetett, Pokorni Zoltán alelnököt támadó írás – melyből néhány ponton kiolvasható Orbán Viktor jelenlegi politikájának igazolása is (az írás például amellett érvel, hogy az önkormányzati választás „legalább annyira fontos, mint a kormányzati főhatalom elnyerése volt”).
A Fidesznek egyelőre nincsenek új, önálló kezdeményezései, javaslatai leginkább a Gyurcsány-kormány által legelőször bejelentett törvényjavaslatokra emlékeztetnek, és azokra adnak – erősen megkésve – ellentmondásos választ. A választók egy része talán elhiszi, hogy a megszorító intézkedések alternatívája lehet az adócsökkentés, a Költségvetési Tanács felállítása, az állam önkorlátozása. Ezek azonban szélesebb körben aligha adható el konstruktív javaslatoknak, különösen annak fényében, hogy a Fidesz a jelek szerint egyetlen kormányzati lépést sem támogat a kétharmados ügyekben. A nemet mondás politikája eddig sem jött be a Fidesznek, a mostani helyzetben pedig még inkább kockázatos magatartás lehet. Míg ugyanis a Fidesz azon fáradozik, hogy az MSZP felelősségét felnagyítsa, addig az MSZP felelősségét elismerve már azon dolgozik, hogy a változások, reformok kerékkötőjeként állítsa be a legnagyobb ellenzéki pártot. Ebben a Fidesz nagy segítséget nyújthat, amennyiben például leszavazza a parlamenti és önkormányzati képviselők csökkentésének népszerű javaslatát azután, hogy a kampányban még a politikusok „megfelezését” ígérte.
KDNP: tőkeellenességgel a keresztény erkölcsökért
A saját frakcióval rendelkező KDNP számára jelenleg a legfőbb kihívás, hogy önállóságának létjogosultságát bizonyítsa, a KDNP választások óta folytatott kommunikációja ennek a célnak csak részben felel meg. Miközben a párt részéről erős igény mutatkozik a különállásra, a Fidesz irányából erős az igény az integrációra és együttes fellépésre. A KDNP – sok szempontból az egykori FKGP-re emlékeztető – szociális demagógiába csomagolva fogalmazza meg üzeneteit, főként a bankokat, az idegen tőkét, a multinacionális cégeket támadva; a keresztény erkölcsök védelmét hangsúlyozva. A párt identitását főleg a liberális elvei miatt elutasított SZDSZ-szel szemben fogalmazza meg (feltűnő volt e szempontból, amikor a kormányprogram parlamenti vitáján Semjén Zsolt elnök szinte kizárólag az SZDSZ-nek címezte kritikáit). A párt számára előnyös lehet a parlamenti jelenlét, a külön felszólaló KDNP-s politikusok, de önállóságát alááshatják például a Fidesszel – Fidesz-logo előtt tartott – közös sajtótájékoztatók. A párt támogatottsága a kutatások szerint jelenleg az egy százalékot sem éri el, a párt elnökét, Semjén Zsoltot – visszhangos, provokatív nyilatkozatai ellenére – a választók kevesebb, mint fele ismeri.
MDF: kétoldalú ellenzékiség
A Demokrata Fórum számára a választások óta a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy ellenzéki pozícióját összeegyeztesse a párt által követett korábbi politikai stratégiával, a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz egyidejű bírálatával. Ennek az iránynak a megjelenítését nehezítette ugyanakkor, hogy a pártról heteken keresztül a parlamenti alelnöki posztért folytatott küzdelem kapcsán lehetett a legtöbbet hallani. Az Új Egyensúly Program vitáján már egyértelműen körvonalazódott az MDF politikája. A megszorítások tartalmát az MDF leginkább a párt által megcélzott szavazói csoportokra (közalkalmazottak és köztisztviselők, „középosztály”) gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt támadta, viszont az államháztartási hiány elszabadulását a kormányoldal és a Fidesz közös felelősségeként tálalta(például a száz napos program kapcsán, melyet 2002-ben csak az MDF nem szavazott meg). Jelenleg úgy tűnik, hogy a mindkét irányba kritikus ellenzékiség addig nem jelenthet gondot a párt számára, amíg Orbán Viktor a Fidesz vezetője. Ha azonban a Fidesz elnöke távozik, és a párt nyitottabbá válik a centrumszavazók megszólítására, a két ellenzéki párt közötti pozicionálási küzdelem élesebbé válhat.
