Száz lépés hátra, egy előre
Néhány héttel az Új Egyensúly Programjának bejelentése után nyilvánvalóvá vált: a megszorító csomag nem nyugtatta meg azokat a piaci szereplőket, akiket leginkább meg kellett volna nyugtatnia. A kormány emiatt kommunikációs váltást hajtott végre és a reformok felgyorsítására tett ígéretet. Ugyanakkor a kormányoldalon továbbra is három szereplő különíthető el: más-más üzeneteket fogalmaznak meg a kormány tagjai, valamint az MSZP és SZDSZ politikusai.
Kormány: tartalmi és kommunikációs hibák
A kormány által Új Egyensúly Programnak nevezett megszorító csomagnak gazdasági szempontból két célja volt: a költségvetési egyensúly megteremtése és a piaci szereplők megnyugtatása. Emellett a politika logikáját követve kormánynak úgy kellett összeállítania, majd eladnia terveit, hogy közben a választók igényeire is tekintettel legyen. Utólag úgy tűnik, hogy kormány utóbbi célt tartotta elsődlegesnek. A lakossági elégedetlenség tompítását szolgálta a terhek sokféle társadalmi csoportra – így jelentős mértékben a vállalkozókra – történő szétterítése, a megszorító lépések reformnak nevezése, valamint az, hogy a megszorító csomag egésze „az állam magán kezdi a spórolást”, illetve a „fizessenek a gazdagok” jelmondatába burkolva jelent meg a nyilvánosság előtt. A kormány tehát úgy igyekezett kommunikálni, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon, azaz, hogy az üzleti élet képviselői is megnyugodjanak, de a szavazóik bizalmát se veszítsék el teljesen.
Ehhez képest a megszorító csomag fogadtatásából az derült ki, hogy a kormány elszámította magát. A lakossági reakciótól félt jobban, de végül a gazdasági szereplőktől és elemzőktől kapta nagyobb pofont. Ez láthatóan zavarba hozta a kormányt, amely mintha arra számított volna, hogy az üzleti érdekcsoportokat már pusztán a megszorítás ténye is megnyugtatja. A csomaggal kapcsolatban azonban szinte csak kedvezőtlen véleményeket lehetett hallani: külföldről és itthonról egyaránt vitatták az egyensúlyjavító program összetételét, kevesellték a kiadáscsökkentést, sokallták a kapkodást és hiányolták a hosszút távú reformokat, a mögöttes koncepciót.
A kormány abban is tévedett, hogy a gazdasági köröknek, valamint a nagyközönségnek szánt üzenetek élesen szétválaszthatók. Ezt Gál J. Zoltán, a kormányzati kommunikáció egyik felelőse is elismerte, amikor úgy nyilatkozott: „Valóban nem voltunk elég hatékonyak abban, hogy az ország életét csak lapszemléken keresztül követő külföldi befektetők előtt világos legyen: más az Új egyensúly program, és más az országreform…”. A beismerés, valamint az ezt kiváltó bírálatok egyben arra is rávilágítanak, hogy nem helytállóak azok a kritikák, melyek kizárólag a megszorító csomag tartalmát vitatják, a kormányzati kommunikációt pedig mellékes szempontnak tartják. Az utóbbi hetekben ugyanis tipikusan olyan helyzet alakult ki az Új Egyensúly Programja kapcsán, amikor a tartalmi hiányosságok és kommunikációs hibák együttesen vezettek a kormány hitelének megrendüléséhez.
Az általános bizalomvesztés veszélyét érzékelve a kormány láthatóan változtatásokba kezdett. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bocsánatot kért a korábbi hibákért, és az eddigi egybemosás helyett több alkalommal is igyekezett elkülöníteni a költségvetési kiigazítást, a hosszú távú reformokat és a majdani uniós pénzekre alapozott fejlesztéseket. Ezzel pedig kommunikációs váltás hajtott végre, hiszen világossá tette, hogy az egyensúlyjavító (megszorító) lépéseket a továbbiakban nem kívánja reformként tálalni a nyilvánosság számára. A kormány bejelentette reformok (oktatási-, egészségügyi- és nyugdíj-reform) felgyorsítást is. Ez pedig már nem csupán kommunikációs, hanem tartalmi változást is jelenthet. Így például a felsőoktatás esetében, ahol az eddigi – azonnali költségvetési bevételt nem hozó, de kormányprogramban szereplő – utólag fizetendő tandíj koncepcióját félresöpörve hirtelen döntés született a képzési idő alatt fizetendő tandíj bevezetéséről. E lépések, valamint az, hogy Gyurcsány Ferenc a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter társaságában Nyugat-Európa pénzügyi központjaiba látogat egyaránt a hitelesség visszaszerzését szolgálják. Csakhogy ezúttal már nem elsősorban a választók, hanem inkább- a kezdetben másodlagosnak tartott - gazdasági szereplők bizalmának elnyerésére törekszik a kormány.
MSZP: erősödő elégedetlenkedők
Míg a választások után a főként a választók bizalmának megtartására koncentráló miniszterelnök vitte a szót, addig az MSZP szinte megszűnt létezni. A vezető szocialista politikusok a kormány tagjai lettek, a párt pedig egyöntetűen felsorakozott a kormány mögött. Most azonban, hogy a kormány váltani kényszerült és a megszorítások miatt elkerülhetetlen népszerűségvesztés is utolérni látszik a pártot, sajtóhírek szerint a szocialista frakción belül is megjelentek az első elégedetlenkedők.
Azok a szocialista politikusok, akik egyre hangosabban adnak hangot nemtetszésüknek azonban nem tartoznak a párt legfelsőbb vezetéséhez. Ez pedig arra világít rá, hogy a miniszterelnök részéről nem volt véletlen az MSZP vezető politikusainak kormányba történő bevitele. Másrészt viszont az is látható, hogy azon szocialista politikusok lépnek fel most a kormány ellen, akiknek egyéni képviselőként van hátországuk, esélyük és ambíciójuk feljebb lépni a párton belüli ranglétrán.
SZDSZ: a párt, amely túl keveset tudott
A kormányoldalon megjelenő három szereplő közül egyértelműen a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ van a legnehezebb helyzetben. A választások óta eltelt időszak egyetlen pozitív fejleményt sem hozott a liberálisok számára. Kezdetben az SZDSZ teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ráadásul úgy, hogy a hírekből arra lehetett következtetni: a kormány létrejöttének lassúságát a SZDSZ akadékoskodása (például az oktatási tárcához való ragaszkodása) okozza. Ezután azonban kiderült, hogy a párt szinte egyetlen fontosabb kérdésben sem tudta akaratát keresztülvinni a koalíciós tárgyalásokon. Az SZDSZ elvesztette az oktatás irányításának lehetőségét, erős politikusai kimaradtak a kormányból, és mivel legfőbb választási ígérete az adócsökkentés volt, az Új Egyensúly Programjába foglalt adóemelések bejelentése éppen a liberális párt számára volt a legkínosabb. Ezek után nem csoda, hogy a Szonda Ipsos júniusi kutatása szerint az SZDSZ szavazói bizonytalanodtak el leginkább. Számukra pedig valószínűleg az is kevéssé meggyőző, amikor pártjuk elnöke azzal védekezik a legkülönbözőbb kormányzati lépések kapcsán (pl. államháztartási hiány mértéke, általános forgalmi adó emelése), hogy ő erről nem tudott.
Negatív lendület
A választások előtti hónapok kommunikációs lendülete összességében megfordulni látszik. A korábbi - pozitívan kommunikált - döntések visszavonása, a hátraarc negatív tartalmi következményei mellett az új lépések tálalása is hátránnyá vált. A miniszterelnök szerint erősen kezdő új kormány részben éppen az erős kezdés miatt került nehéz helyzetbe. Az egyszerre bejelentett intézkedések egymás elől vették el a médiafelületet, ráadásul sok helyen nyitottak támadási felületet. Az egy negatív és egy pozitív csomag képlete felborult, és a közvélemény szemében kedvező döntésekre is ráégtek a bírálható intézkedések, és utóbbiak kommunikációja veszi körbe a kormány jelenlegi összes intézkedését. A reformok mostani előtérbe kerülése ennek orvoslását is célozza: a balatonöszödi menetrend kormányzati tisztogatást jelent abban az értelemben, hogy a kormányoldal igyekszik szétválasztani, jobban láthatóvá tenni az egyes ügyeket.
