A Fidesz eddigi legesélyesebb jelöltje?

2006-06-30

A publicisták többsége biztosra veszi, hogy Demszky Gábor ötödszörre is elnyeri a főpolgármesteri címet. Általános vélemény ugyanakkor, hogy Tarlós István indulása komolyabb kihívást jelenthet a koalíció számára, mint négy évvel ezelőtt Schmitt Pálé. A Fidesz oldaláról a jelölés előnyeként azt említik, hogy a valószínű vereséget nem a párt politikusa szenvedi el.

 

A főpolgármester-jelöltekről szóló intenzív közbeszéd leginkább az SZDSZ és az MSZP jelöltállítása körüli viták kapcsán kezdődött meg. Az MSZP ellentmondó üzenetek után nem hivatalosan a közös listát nevezte meg Demszky Gábor közös jelölése feltételének. Az SZDSZ politikusai azonban leszögezték, amennyiben a közös lista állítása a feltétele Demszky Gábor támogatásának, abban az esetben az MSZP-nek önálló főpolgármester-jelöltet kell állítania.

 

A balatonöszödi kormányülés előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István MSZP-elnök, Kuncze Gábor SZDSZ elnöke, valamint, Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke aláírta az együttműködési megállapodást. A megállapodás szerint a koalíciós pártok közös főpolgármester-jelöltje Demszky Gábor. Az MSZP és az SZDSZ Budapesten közös programmal, közös kampánnyal, de külön listán indul. A szocialisták és a szabaddemokraták hat munkacsoportot hoznak létre, melyek összehangolják a pártok Budapest-programjait, kidolgozzák a további koalíciós együttműködés feltételeit, valamint a kormányzati megszorító intézkedések fővárosra gyakorolt hatásait. Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke és Demszky Gábor közösen jelentette be, egyik legfontosabb céljuk, hogy legyőzzék Orbán Viktor és Semjén Zsolt jelöltjét, Tarlós Istvánt, mert nem akarják, hogy Orbán Viktor jelöltje vezesse Budapestet.

 

Az ellenzéki párt fővárosi választmánya májusban még három lehetséges főpolgármester-jelöltet nevezett meg, Tirts Tamás fővárosi képviselőt, Cselovszki Zoltánt, a Fidesz Új Budapest Központjának vezetőjét és Fónagy János volt közlekedési minisztert. Június közepére azonban megszületett a Fidesz döntése: Tarlós István a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Tarlós István öt feltétellel vállalta a Fidesz főpolgármester-jelöltségét: nem lép be a Fideszbe; ha győz, a kormányoldal is adhasson főpolgármester-helyettest;

 

> Publicisztikák
Király Dávid: Tartalék- főpolgármester nem kell (Hírszerző, 2006. május 30.)
Dési János: Kétszer tizenhat év csap össze (Népszava, 2006. június 10.)
Molnár Géza Pál: Tarolhat-e Tarlós (www.gondola.hu, 2006. június 15.)
Kristóf Attila: (Demszky bajnok-e...) (Magyar Nemzet, 2006. június 17.)
Sztankóczy András: A legnyitottabb párt (Magyar Hírlap, 2006. június 22.)
Sebes György: Városatyák (Népszava, 2006. június 24.)
Magyar Hírlap: A két „örökös” (2006. június 2.
Bugyinszki György: Jobb híján (Népszabadság, 2006. június 24.)
Várkonyi Tibor: Félszeg zendülők (Népszava, 2006. június 26.)
Gondola: Demszky salakon jó, de Tarlós – all around! (Gondola.hu, 2006. június 29.)
 

a Fidesznek támogatnia kell a 4-es metró megépítését és egy új budapesti panelprogramot; szabad kezet kap a Főpolgármesteri Hivatal strukturális átalakításához.

 

Tarlós István leszögezte: „kihúzza” Budapestet a közvetlen pártpolitizálás világából, valamint praktikus és pragmatikus együttműködést szeretne kialakítani a baloldallal. A feltételekről Tarlós István és Orbán Viktor több alkalommal is egyeztetett, és július 27-én sajtótájékoztató keretében írták alá az erről szóló megállapodást.

 

A KDNP külön is

felsorakozott Tarlós István mellett. Semjén Zsolt külön megállapodást köt július elsején arról, hogy a KDNP is Tarlós Istvánt javasolja főpolgármesternek. Az MDF június 25-én jelentette be, hogy Katona Kálmánt indítja főpolgármester-jelöltként; az új jelölt a közlekedés fejlesztését és a környezetvédelem ügyét tartja legfontosabbnak. A MIÉP jelöltje Zsinka László, a Munkáspárté Székely Péter alelnök lesz. Egyes sajtóhírek szerint további független jelöltek indulása is elképzelhető.

 

 

Vélemények a jelöltekről I.

 

Király Dávid : Tartalék- főpolgármester nem kell (Hírszerző, 2006. május 30.)

Az MSZP tisztában van azzal, hogy Demszky Gábor ellenében felesleges jelöltet állítani. Azzal is tisztában van az MSZP, hogy a főváros kitüntetett szerepe, mellet politikai szimbólum is. A közös lista és a főpolgármester szuperhelyettesi posztja egy megjósolható vereség megelőzésének kompromisszumos megoldása.

(…) Demszky Gábor ötödszöri jelölésével a szabaddemokraták kényszerpályára szorították a szocialistákat, akik láthatóan nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. A szocialisták tudják, hogy jelenleg nincs győzelemre esélyes főpolgármester-jelöltjük. Ezért megpróbálják a lehető legkisebb presztízsveszteséggel túltenni magukat azon a fiaskón, hogy a hat és félszázalékos koalíciós partner – ahogyan 16 éve mindig – ismét elhappolja előlük az ország első számú közvetlenül választott, s így a legnagyobb legitimációval bíró pozícióját. Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Az MSZP – érthető módon – meghátrálás helyett létrehozta a főpolgármester esetleges szuperhelyettesének pozícióját, és ezt rögtön oda is adta Demszky első számú szocialista kritikusának, Molnár Gyulának.

 

(…) A szocialisták most kompetenciával bíró helyettest követelnek maguknak Demszky kényszerű közös jelöléséért cserébe, megfeledkezve arról, hogy többek közt a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes széke most is az övék. Tartalék-főpolgármester nem kell. Ha a jelenlegi rendszer fenntartása mellett az egyik helyettes megkapja azt a jogkört, amellyel aláírhatja a szerződéseket Demszky horvátországi vakációja idején, az rendben van. Arra azonban nincs szükség, hogy a főváros nemzeti színű szalagok átvágására külön helyettest tartson. Ismétlem: amikor a szocialisták kompetenciával bíró főpolgármester-helyettest akarnak, nyitott kaput döngetnek, mert ilyenjük jelenleg is van.

 

(…) Nem sokkal, de valamivel előnyösebb lenne az MSZP helyzete, ha konkrét elképzeléseik lennének Budapest jövőjéről. A szabaddemokraták ebből a szempontból „szerencsések”, hiszen a főváros vezetője eddigi eredményei mellett fel tudja mutatni a folytatás forgatókönyvét (valljuk be: inkább az utóbbit), míg a nyilvánosság számára a szocialisták Budapest-programja befedett Városligetet és hosszában kifúrt Duna alatti alagutat jelent.

 

 

Dési János: Kétszer tizenhat év csap össze (Népszava, 2006. június 10.)

 

Demszky Gábor ötödszöri polgármesterré választását szinte mindenki biztosra veszi, de Tarlós István jelölése okozhat még meglepetéseket. „miért jelöli őt a Fidesz? Nyilván azért, mert a párton belüli harcok miatt olyan közismert vezetőt, aki később esetleg Orbán kihívója lehet innen, nem kívánnak indítani.”

(…) Úgy tűnik, a Fidesz nem fektet különösebb energiát abba, hogy megszerezze a budapesti főpolgármesteri széket. Nem egy országosan ismert politikusát, nem egy városszerte kedvelt emberét indítja, hanem a független (bár a Fidesz támogatta) Tarlós István óbudai polgármestert. Első pillanatban mondhatnánk azt, Demszky Gábor már meg is nyerte a választást, köszöni a tapsot. Jöhet ötödször is. De ne hamarkodjuk el a dolgot. Egyrészt mert még azért még csak meg kell szereznie a szavazatok többségét, másrészt Tarlós István közel sem könnyen leírható ellenfél. Még akkor sem, ha nem igazán ismert Budapest szerte sem. Igaz, ahol meg tudják ki, ott sem él feltétlenül jó kép róla mindenkiben.

 

(…) Következő kérdés, miért jelöli őt a Fidesz? Nyilván azért, mert a párton belüli harcok miatt olyan közismert vezetőt, aki később esetleg Orbán kihívója lehet innen, nem kívánnak indítani. Az esélyeket felmérve, felteszem sokan meg maguktól léptek vissza. Így kerülhetett elő Tarlós, aki régóta ambicionálja, hogy elindulhasson a posztért. Ha mégis bejönne, tiszta haszon a Fidesznek, ha elbukik, hát édes istenem, egy függetlennek nem sikerült - talán ez mégsem akkora vereség már megint a Fidesznek. Ezzel együtt, Demszky Gábor csak egyetlenegy nagy hibát követhet el. Ha elbízza magát. Mert akkor, még a végén, nevető másodikként befut Tarlós István - és az csúnya véget jelentene Demszky szép karrierjében.

 

 

Molnár Géza Pál: Tarolhat-e Tarlós (gondola, 2006. június 15.)

„(…) avatott politikai elemzők szerint csoda kellene ahhoz, hogy Tarlós taroljon. Holott a sikerpolgármesternek egy csődtömeget kellene átvennie. Budapest az utóbbi másfél évtizedben a Balkán mélységébe csúszott.”

(…) Óbuda polgármesterét a Fidesz választmányi elnöke hivatalosan tegnap kérte föl: induljon el a főpolgármesteri tisztért, harcoljon a magyar főváros elfoglalásáért. Tarlós Budapest egyik sikerpolgármestere. Kerületi támogatottsága nem szűkül pártrokonszenvre, vezetői teljesítményét széles körben elismerik. Politikusi képességei is kiválóak: férfiasan állja a pofonokat, nem retten meg a sajtóterrortól. Hat, alkot, gyarapít – az ő esetében eme ünnepélyes megfogalmazás is elfogadhatónak látszik. Mégis: avatott politikai elemzők szerint csoda kellene ahhoz, hogy Tarlós taroljon.

 

(…) Holott a sikerpolgármesternek egy csődtömeget kellene átvennie. Budapest az utóbbi másfél évtizedben a Balkán mélységébe csúszott. „Olyan rosszak az utak, hogy mindenki traktorral jár” – terjedt a vicc a gazdatüntetés napjaiban: ezt írhatta volna a japán turista haza levélben, a helyzetet jellemezvén. Százezrek menekültek ki az agglomerációba – köztük maga a főpolgármester –, mert a fővárosi élet elviselhetetlen. Ugyanakkor az önkényes lakásfoglalók meghonosították a terrorhangulatot olyan városrészekben, amelyekben a pártállam évtizedeiben béke honolt. Marshall-tervvel is fölérne! – mondta egy komoly közgazdász a világkiállítás esélyét latolgatván, még a kilencvenes évek elején.

 

(… Erről a szellemi és erkölcsi mélypontról kellene fölemelnie Budapestet Tarlós Istvánnak. Meg tudná tenni, ha lehetőséget kapna. Ám ehhez – elemzők szerint – csoda szükségeltetik. Az elbódított helyi társadalom a gagyira szavaz.

 

 

 

Kristóf Attila: Demszky bajnok-e... (Magyar Nemzet, 2006. június 17.)

 

„Nekem van egy olyan érzésem, hogy a leggyengébb Kádár-kori tanácselnök többet tett a fővárosért és többet értett a várospolitikához, mint ez a lánglelkű (már nem éppen) ifjú, aki mind ez ideig a szamizdat hullámain lovagolva ül egy őt egyáltalán nem illető helyen, s négyévenként minden erőfeszítés és érdem nélkül nyeri az önkormányzati választásokat. Döbbenetes ez a felfedezés számomra is: a pesti lakosság megrögzött mazochista.”

(…) Bár általában ez a küzdelem is bizonyos szabályok szerint zajlik, s mondjuk egy főpolgármesteri tisztség elnyerését egyetlen személyhez köti, egyáltalán nem kell azt hinnünk, hogy a győzelem előfeltétele a személyes rátermettség és kiválóság. Demszky segítő teamje, az SZDSZ élcsapata kiplakátolta, hogy Budapest liberális város. Én ezzel szemben úgy vélem, bár nem tudom, hogy Budapest egy lestrapált, elhanyagolt, szenvedő település, s a plakát szövege csak akkor tartalmaz némi igazságot, ha a liberális szó pangást, élhetetlenséget és nyomorúságot jelent. Ki tudja? Természetesen lehet, hogy a szabad demokraták a főváros lakosait tekintik liberálisnak, azokat, akiket hajdan Kosztolányi „bús pesti népnek” nevezett. Én, sajnálatos módon, tősgyökeres erzsébetvárosi lakos vagyok, és az ottani közegben a klasszikus liberalizmus legcsekélyebb nyomát sem vélem felfedezni.

 

(…) Mindezek alapján én úgy gondolom, hogy Budapest lakói csak részben liberálisok, s tömeges liberális voltukat az korántsem bizonyítja, hogy számosan szavaznak közülük az SZDSZ-re, és a lényegében semmihez sem konyító, csakis a PR-hoz értő Demszkyből örökös bajnokot neveltek. Két évvel ezelőtt, nyáron Demszky feje fölött átcsapni látszottak egy többszörös botrány hullámai. Úgy tűnt, alámerül, s kicsúszik a szabad demokraták kezéből az a bombaüzlet, amit a főváros megkaparintása, irányítása és kézben tartása jelent. Demszky közben volt EU-küldött, pártelnök, a szocikkal szembeforduló vagány, azonban mostanra ő maga és pártja is rájött, hogy a bús pesti nép nem az a fajta, amely a járt utat járatlanra cseréli. Döbbenetes ez a felfedezés számomra is: a pesti lakosság megrögzött mazochista. Ennél illetlenebb dolgot nincs szándékomban állítani.

 

 

Sztankóczy András: A legnyitottabb párt (Magyar Hírlap, 2006. június 22.)

 

Tarlós István személye és a jelöltséghez kötött feltételei nem tükrözik a Fidesz harcias politikáját. „Tarlós feltételei (…) történelmi precedensek alapján biztos győzelemmel kecsegtetnek. Tarlós István a jobboldal Medgyessy Pétere. A Fidesz meg útelágazáshoz ért.”

(…) Nem vagyok nagy híve a kamarillapolitikának, de mintha a Fidesz kezdené túlzásba vinni a nyitottságot. Kevéssé exhibicionista politikai formációknál például fontos személyi és politikai ügyek hosszú alkudozások után dőlnek el. Tehát teljesen normális eljárás lett volna, ha Tarlós István főpolgármester-jelöltségét lehallgatásbiztos helyen megejtett Orbán–Tarlós találkozók sora készítette volna elő.

 

(…) Ehelyett kiderül, hogy Orbán találkozni sem akart Tarlóssal. Hogy lesz ebből rendes összeesküvés? Még szerencse, hogy Orbán nagyvonalú volt, és mégis fogadta Tarlóst, hiszen mondhatta volna neki azt is, amit Gyurcsánynak, hogy nem tárgyal, mert arra való a parlament, ha viszont mégis, akkor csak a sajtó nyilvánossága előtt.

Nyilván akadnak persze olyanok, akik a találkozó tényét úgy értelmezik, hogy Orbán hatalma már nem a régi, ha egy kerületi polgármester is ultimátumot adhat neki. De nem foglalkoznék most velük, mert egy ennél sokkal rejtettebb és sorsdöntőbb összefüggésre bukkantam. Tarlós feltételeiről van szó, amelyek a történelmi precedensek alapján biztos győzelemmel kecsegtetnek. Kíváncsi vagyok, hanyadiknál jönnek rá, hogy ezt a receptet már ismerik valahonnan. Tarlós nem lép be a Fideszbe. (Párton kívüli listavezető.) Tarlós a másik oldalról is választ helyettest. (Árokbetemetés.) Támogatja a négyes metrót. (Lesz pénz a négyes metróra.) A város működtetésének átszervezése. (Közjogi javaslatok az ország működtetésének átszervezésére.) Jól látják. Tarlós István a jobboldal Medgyessy Pétere. A Fidesz meg útelágazáshoz ért.

 

Vélemények a jelöltekről II.

 

Sebes György: Városatyák (Népszava, 2006. június 24.)

 

A kormánykoalíció döntése Demszky Gábor közös indításáról senkit sem lephetett meg – Budapest presztízskérdés a koalíciónak. „A Fidesznek nincs veszteni valója. Ha az eddigi óbudai siker-polgármester, Tarlós István mégis befut, tiszta haszon, ha meg nem, akkor is méltó ellenfele lehet Demszkynek”.

(…) A kormánypártok végül is úgy döntöttek, nekik az a legfontosabb, hogy ezt a posztot se szerezhesse meg a Fidesz. A nagyobbik ellenzéki párt viszont mégis megkísérli a lehetetlent, kipróbált harcost küld a versenybe, hátha vele megfordítható a rendszerváltás óta érvényes trend. Ezek az elhatározások már önmagában is rengeteg politikai kompromisszumot rejtenek. AZ MSZP például beismeri általa, hogy - levonva a korábbi választások tanulságait is - nincs olyan embere, aki a siker reményében vehetné fel a küzdelmet. Így tehát a párt beáll Demszky Gábor mögé. Még a legtovább kitartó feltételéről, a közös lista állításáról is lemond a remélt siker érdekében. A jelenlegi belpolitikai és gazdasági helyzetben nyilván nem kockáztatnak meg még egy olyan kudarcot, mint amilyent a tavalyi államfő-választás koalíciós ellentéte jelentett.

 

(…) A Fidesznek nincs veszteni valója. Ha az eddigi óbudai siker-polgármester, Tarlós István mégis befut, tiszta haszon, ha meg nem, akkor is méltó ellenfele lehet Demszkynek. De még így is feltűnő, hogy Orbán Viktor – pardon, hivatalosan a párt elnöksége – mindenben engedett választottjuknak. Az összes feltételét teljesítette, még azt is, hogy nem kell belépnie a Fideszbe, anélkül is a jelöltje lehet. E ponton lesz – visszamenőleg is – különösen komikus, hogy a Fidesz alelnöke, Schmitt Pál négy éve független jelöltként indult. Az meg csak hab a tortán, hogy Tarlós kormánypárti helyettest is választana maga mellé, ha nyerne.

 

 

Magyar Hírlap: A két „örökös” (2006. június 24.)

 

„A két nagy párton érződik a nehezen érthető bizonytalanság, hogy amit ők tudnak nyújtani, az kevés. Kell némi „hozzáadott érték”: Demszky eddigi négy igenje, illetve Tarlós óbudai sikerei és függetlensége.”

(…) Nagyjából fölálltak a fővárosi csapatok, kezdődhet a küzdelem, ki vezesse az áldott-átkozott Budapestet, és milyen színezetű többséggel. Különös hasonlóság, hogy mindkét nagy párt idegen tollakkal ékeskedik, egyik sem képes olyan saját jelöltet találni, akinek esélye lenne legyőzni az „örökös” főpolgármestert, Demszky Gábort, akinek a működése pedig már régen nem hasonlít a korai évek tapasztalatlansággal terhes, mégis ambiciózus, határozott és távlatokat ígérő városvezetéséhez. A két nagy párton érződik a nehezen érthető bizonytalanság, hogy amit ők tudnak nyújtani, az kevés. Kell némi „hozzáadott érték”: Demszky eddigi négy igenje, illetve Tarlós óbudai sikerei és függetlensége.

 

(…) Ez esetben Tarlós István ugyancsak „örökös” óbudai polgármestert, aki – ez csak érdekesség – éppúgy SZDSZ-esként indult 16 éve, mint vetélytársa, Demszky Gábor. Az MSZP sokáig próbálkozott – mentvén a látszatot – azzal is, hogy ha közös a program, közös a jelölt, közös a kampány, legyen közös a lista is, mert ez a nagy közösködés jótékonyan elfedné, hogy a nagyobbik kormánypártnak nincs a főváros vezetésére eséllyel pályázó jelöltje. A szocialisták presztízst vesztettek ugyan, föladták elképzelésüket Demszky szuperhelyetteséről, s csupán egy meglehetősen „puha” egyeztetési kötelességet írtak elő a főpolgármesternek a fővárosi MSZP elnökségével.

 

(…) A koalícióban teljes tehát az összhang, míg az ellenzék soraiban egyre több a feszültség a pártelnök „szövetségi” politikája és a helyi „borzalmas tagság” között. A helyzet paradox: ha az elnök diktátuma érvényesül, gyengül a Fidesz, ha a demokratikus jelöltállítás győz, a párt erősödni fog. Legtöbbet persze akkor veszítenek, ha marad a széthúzás. A koalíció – egyelőre – így is, úgy is nyeregben érezheti magát, de azért nagyon lehangoló Demszky kijelentése: legfőbb céljuk, hogy legyőzzék Orbán Viktor jelöltjét. Csak nehogy közben elfelejtsék, az igazi feladatuk az egyre élhetetlenebb város bajainak legyőzése volna.

 

 

 

Bugyinszki György: Jobb híján (Népszabadság, 2006. június 24.)

 

„Fő a békesség, a siker választásszociológiailag garantált, az eredményesség másodlagos. (...) A kereszténydemokrata Latorcai János és a függetlenné maszkírozott Schmitt Pál után most Tarlós István független óbudai polgármesterben találták meg aktuális adu ászukat – elvégre jelölni mégiscsak kell valakit, de lehetőleg úgy, hogy a biztosnak ígérkező ezüstérem politikai következményeket a Fidesz számára ne jelenthessen”.

(…) Valóban úgy tűnik, összehangolt megúszósdi folyik egy ideje e tárgyban. A Fidesz, belátva, hogy Budapesten a szociálliberális szavazók stabil többsége olyan adottság, amely egyhamar aligha fog változni, immáron harmadik ellenjelöltjét importálja párton kívülről. A kereszténydemokrata Latorcai János és a függetlenné maszkírozott Schmitt Pál után most Tarlós István független óbudai polgármesterben találták meg aktuális adu ászukat – elvégre jelölni mégiscsak kell valakit, de lehetőleg úgy, hogy a biztosnak ígérkező ezüstérem politikai következményeket a Fidesz számára ne jelenthessen. Nem kockáztat Orbán Viktor sem, aki valahogy nem szereti, ha erős vetélytársra bukkan saját politikai térfelén, az pedig, hogy azt még saját erőből, az ő támogatásával építsék föl – képtelenség. Az SZDSZ, bár jól ismeri a Demszkyvel kapcsolatos kritikákat (a kutyagumi és a kátyúk kérdése valóságos közéleti toposszá nemesedett már), és a tavaly nyári népszerűségi mélypontra is bizton emlékszik, láthatóan kerül mindenféle nyílt konfrontációt már-már örökösnek tűnő jelöltjével.

 

(…) Kétségtelenül a szocialisták viselkedése magyarázható a legnehezebben. Minden arra mutat, hogy a Fideszéhez hasonló logikát követnek: féltik országosan ismert arcaikat a felsüléstől, meg aztán jobb a békesség, ezért úgy döntöttek, nem indítanak saját jelöltet Demszky ellen. E két szempont láthatóan oly fontos volt nekik, hogy még a közös lista ötletétől is elálltak, ha cserébe megúszhatják a valódi versenyt. Mindez azért abszurd, mert a főváros közismerten masszív szocialista érzületű város, már ami a szavazók összetételét illeti. Az egyetlen védhető érv e hozzáállás mellett, hogy ha egy erős, esélyes baloldali jelöltet indítottak volna, annak nyilvánvalóan komoly kritikával kellett volna illetnie Demszkyt, ami a kormánykoalícióra nézve potenciális feszültségforrást jelentene.

 

 

Gondola: Demszky salakon jó, de Tarlós – all around! (Gondola.hu, 2006. június 29.)

„Demszky salakon jó. Nincs ellenfele. És Budapest a salakpályák hazája. (…) Tarlós most együttműködést ajánl. Férjenek meg egymás mellett a salakos és a pázsitos pályák játékosai és közönségük. (...) Tarlós István olyan profi, aki nem csupán saját zsebre játszik. Őt érdekli és - úgy tűnik – élteti is a közönsége.”

(…) A wimbledoni teniszverseny kezdetével szinte egy időben röppent fel a hír: Demszky a jelölt. Közös programmal, közös kampánnyal és közös főpolgármester-jelölttel indul az őszi önkormányzati választásokon a két profi politikai tenisz klub – az MSZP és az SZDSZ. Nem tehettek mást, hiszen a várható ellenlábas, az inkább füvespályás (III. ker.!) Tarlós Istvánnal szemben csak a salakpályák királyának lehet esélye. Demszky salakon jó. Tenisz hasonlattal: a vörös salakon. A füves pályán, az első és a második, a tizenegyedik és a tizenkettedik kerületben, a zöldben már – stílszerűen szólva – nem üt labdába. Az ötödik és a kilencedik kerületi indoor pályákon a fedett helyeket kedvelő SZDSZ játékosok a kedvezményezettek. A többi összes budapesti pályán vörös a salak.

 

(…) Demszky salakon jó. Nincs ellenfele. És Budapest a salakpályák hazája. Itt a bajnokság nem a kevésszámú füves pályán, de a salakon dől el. A vörös salakon. Őszintén szólva a füves pályák világszerte visszaszorulóban vannak. Már valójában csak a próbált értékekhez hű Albion kínálja a világ tenisz elitjének a pázsitot, a lawn-t. Igaz, a kontinensen is előfordul itt-ott néhány nyírott gyepes küzdőtér – lásd Németország – de a lawn igazi hazája a konzervatív Az 1998-as országgyűlési meccsen még tizenegy füvespályás győzelmet könyvelhetett el a nemzeti oldal. A következő periódusra ezek közül hét pályán már nem nőtt több fű nekik, és az idén sem tudtak mást konstatálni, mint hogy csak négy pályán zöldell a fű, ott nem vörös a salak.

 

(…) Első látásra Tarlós István virtingli fűvespályás játékosnak tetszik. Már csak a neve okán is: ha van elég csapadék, bizony akkor vígan zöldell a tarló. Jó és eredményes füvespályás, szívós, ravasz stratéga. Ezt már a Óbudai Sziget-fesztiválok indulásakor is bebizonyította. Akármekkora hangerővel szólt is az ellenfél, meg nem ijedt, és szinte minden labdát visszaütött, amellyel a média és a salakspecialista főpolgármester próbálkozott. Tarlós most együttműködést ajánl. Férjenek meg egymás mellett a salakos és a pázsitos pályák játékosai és közönségük. Szerinte a jelenlegi salakkirály összekeveri a liberalizmust a rendetlenséggel. Tarlós István olyan profi, aki nem csupán saját zsebre játszik. Őt érdekli és - úgy tűnik – élteti is a közönsége. Ősszel indul az All Budapest Polit-Tennis Club bajnoksága, nagyrészt vörös salakon, kisebb részt füves pályán. Tarlós all round játékos kíván lenni.

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384