Sólyom és MSZP: első félidős döntetlen, de előny az államfőnél
A legfőbb ügyész kormánypártok általi leszavazása közjogi fontossága ellenére csak mérsékelt politikai jelentőségre tett szert. A sikertelen választás utáni nyilatkozatok alapján a meccsnek egyelőre nincs győztese, az összecsapásban mind a kormányoldal, mind Sólyom László kisebb presztízsveszteséget szenvedett. Az előzetes jelekből azonban úgy tűnik: az MSZP nehezen kerülhet ki győztesen a konfliktusból.
Ki kapja a pofont?
A legfőbb ügyész személyével és jelölésével kapcsolatos politikai összeütközések korábban a vélt politikai elfogultsággal függtek össze (lásd keretes írásunkat). A poszt utódlása körüli viták ehhez képest most merőben új köntösben jelentek meg.
A legfőbb ügyész körüli politikai csatározás hosszú múltra tekint vissza. A konfliktusok a Horn-kormány alatt, 1994 és 1998 között váltak láthatóvá, amikor a legfőbb ügyészt az ellenzék képviselői (főképp Homoki János egykori kisgazda képviselő) rendszeresen interpellálták. A konfliktusos viszonynak köszönhető, hogy Fidesz 1998-as választási programjában az ügyészség kormány alá rendelésének terve is szerepelt (ez a javaslat 2005-ben a szocialista kormányoldalon is felvetődött). A poszt körüli politikai huzavonák az Orbán-kormány idején erősödtek fel igazán, amikor több ügyben (pl. a csonka médiakuratóriumok kapcsán) markáns véleménykülönbség alakult ki a legfőbb ügyész és a kormány között; és részben ezek vezettek Györgyi Kálmán 2000-es, váratlan lemondásához.
A legfőbb ügyésszel való nézeteltérések Polt Péter megnevezése után váltak igazán látványossá és intenzívvé. Az akkori szocialista-szabaddemokrata ellenzék alkalmatlanságra (ügyészi tapasztalat hiánya) és politikai elfogultságra (volt Fidesz-tagsága) hivatkozva fogalmazott meg aggályokat a jelölttel szemben. Így kinevezését végül csak a kormánypárti többség támogatta; majd az ellenzék a kormányzati és Fidesz-holdudvarbeli gazdasági törvénytelenségek eltussolásában való szándékos szerepvállalással vádolta.
További konfliktust okozott, amikor a frissen hatalomra került szocialista-szabaddemokrata kormány a korrupció visszaszorításának jelszava alatt („Üvegzseb”) átfogó vizsgálatot indított az Orbán-kormány törvénysértőnek minősített közpénzkezelési gyakorlatával kapcsolatban.
A kormányoldal által kifogásolt ügyekben (pl. Sportminisztérium, Millenáris Kht., Happy End, Ezüsthajó) tett feljelentések ugyanakkor rendre megtorpantak, mivel nem jutottak el a vádemelés szakaszába – ezzel nem kis fejfájást okozva a kormányoldalnak. Így a parlamenti ülések rendszeresen ismétlődő szertartásává vált a legfőbb ügyész kormánypárti interpellálásának majd leszavazásának gyakorlata. A szocialisták ellenérzését az ügyésszel szemben Gyurcsány Ferenc fogalmazta meg legerősebben, aki még sportminiszterként az államfő és a jegybank elnöke mellett a legfőbb ügyészt is a Fidesz által működtetett „árnyékállam” képviselői közé sorolta. A koalíció ellenszenve kitartott az előző parlamenti ciklus végéig: a kormányoldal 2005-ben többször is a K&H-botrány részleteivel kapcsolatos, manipulált információk kiszivárogtatásával vádolta meg az ügyészséget.
Mivel Sólyom László kezdettől fogva a politikai döntés elkerülésével indokolta Horányi Miklós korai és egyeztetés nélküli jelölését, a döntéssel az MSZP sem szállhatott szembe a jelölt politikai elfogultságára hivatkozó érveléssel. Az MSZP ellenvetéseiben ezért két szempont ötvöződött: egyrészt a jelölt szakmai alkalmatlansága (annak ellenére, hogy Horányi Miklós Polt Péterrel és Györgyi Kálmánnal szemben jelentős ügyészi tapasztalatot mutathat fel); másrészt Sólyom László önkényes szerepértelmezése, mivel nem egyeztetett a pártokkal, akik az ügyben a végső szót kimondják.
Horányi Miklós kormánypártok általi leszavazása közjogilag példátlan esemény: eddig az országgyűlés minden esetben megválasztotta az államfő első jelöltjét. Az is látható ugyanakkor, hogy a rendszerváltás óta a legfőbb ügyész kiválasztását egyre kevésbé övezte konszenzus: 1990-ben és 1996-ban Györgyi Kálmánt még kétharmados többséggel választotta meg az országgyűlés; 2000-ben Polt Péter már csak a kormánypárti többség szavazatait kapta meg – Horányi Miklós pedig csak az ellenzék támogatását bírta.
Az MSZP politikusainak szeme előtt két szempont lebeghetett, amikor a leszavazás mellett döntöttek. Egyrészt, a kormánypárt számára valóban fontos lehet a legfőbb ügyész személye: a vádhatóság vezetőjeként valóban központi jelentőségű, gyakran politikai vonatkozású döntéseket hoz – így az MSZP-nek érdeke, hogy a kiválasztásnak ő is részese legyen. Másoldalról, az MSZP saját táborának is meg akarhat felelni, amikor a korábbi sikertelen személyi döntések (pl. államfőválasztás) után azt próbálja mutatni, hogy saját akaratát érvényesíti a döntésben. A Sólyom Lászlóval szembeni konfrontáció pedig az MSZP szavazói körében még népszerű is lehet. Az SZDSZ ugyanakkor a Polt Péterrel szembeni ellenszenvet is kiaknázza, amikor a szakmai alkalmatlanság mellett a jelölt előző legfőbb ügyészhez fűződő kapcsolatáról beszél.
A jelölt leszavazásának politikai következményeit annak nyilvánosságbeli utóélete határozza meg. A közvélemény reakcióját nehéz megjósolni, nem valószínű azonban, hogy a nyár közepén zajló, visszafogott médiaérdeklődéstől kísért esemény önmagában nagy változást eredményezne bármely politikai szereplő megítélésében. A szavazás utáni reakciók által teremtett politikai közegben egyelőre úgy tűnik: sem az MSZP (“a jelölt alkalmatlansága”), sem az ellenzék („a független ügyészség megcsúfolása”), sem Sólyom László („a poszt politikamentes döntést kíván”) értelmezése nem vált uralkodóvá. Az utólagos kommentárok többsége együttesen hibáztatja a két főszereplőt: Sólyom önkényesen döntött, az MSZP pedig dacból utasította el a jelöltet – jellemző példa egy mai publicisztika, mely leszegett fejű, egymással szembemenő kecskékhez hasonlítja a szereplőket.
Lépéshátrányban az MSZP
Jelenleg úgy tűnik azonban: az MSZP és a koalíció a konfliktussal a jövőben, jóval többet veszíthet, mint Sólyom László. Egyrészt, az államfő jelen döntései tökéletesen illeszkednek eddigi, politikától való távolságtartást hangsúlyozó szerepfelfogásához és nyilatkozataihoz. Sólyom László népszerűségét eddig sem pártokkal szembemenő lépései kezdték ki, a pártokat rendreutasító megszólalásai egybevágnak a politikaellenes közhangulattal. Az államfő helyzete egyszerűbb, hiszen hivatkozhat arra, hogy szakmailag kompetens jelöltet javasolt, ha pedig a legfőbb ügyészt ki akarja vonni a politikai csatározásokból, akkor a pártoknak el kell fogadniuk a javaslatot.
Az MSZP-nek ezzel szemben láthatóan nehézséget okozott, hogy úgy érveljen a jelölt ellen, hogy kerülje a politikai szempontokat. Az MSZP arra utalást sem tehet, hogy „saját jelöltjét” szeretné a poszton látni. Az MSZP helyzetét ráadásul az is nehezíti, hogy alapvetően más a legfőbb ügyészről szóló vita környezete, mint annak választások előtti kezdetekor. Akkor ugyanis Polt Péter nyilvánosság előtti megjelenései miatt az MSZP üzeneteivel akkor inkább összefért a jelölt elutasítása, mint jelenleg. További szempont, hogy a kormányfő nemzeti összefogást és a kicsinyes konfliktusokon való felülemelkedést hangsúlyozó kommunikációjával szögesen ellentétes üzenetet hordoz, hogy jelen esetben szembement az államfővel és az ellenzékkel is. Ez pedig megnehezítheti, hogy a kétharmados törvények ellenzéki elutasítása esetén a Fideszt állítsa be a reformok kerékkötőjeként.
Sólyom László ráadául tovább nehezítette az MSZP dolgát, miután kijelentette: a következő jelöltet is egyeztetés nélkül fogja megnevezni. Ha az MSZP a második jelöltet is leszavazza, az államfő számára is kellemetlen lehet – az újabb visszautasítás csökkentheti az államfő politikai súlyát. Az MSZP-t és a kormányfőt ugyanakkor nagyobb veszély fenyegeti: a megszorítások és konfliktusok miatt egyébként is megtépázott népszerűségű szocialisták megegyezésre képtelen politikai erőként jelenhetnek meg a választók előtt.
